Készült: 2020.09.26.11:16:31 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

144. ülésnap (2011.11.30.), 48. felszólalás
Felszólaló Dr. Nagy Kálmán (KDNP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 19:35


Felszólalások:  Előző  48  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. NAGY KÁLMÁN, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor erről a kérdésről kell beszélni, akkor vissza kell menni az időben, amikor pedig egy új, a társadalmat komolyan érintő kérdés van, akkor széles kitekintést kell biztosítani mindazok számára, akiket ez a kérdés akár érint, akár érdekel.

Az igen tisztelt MSZP-s képviselő úr, Tóth képviselő úr számára szeretném felolvasni Gyurcsány Ferenc 2007. II. hó 12-ei felszólalását. Önnek nagy elődje a volt miniszterelnök, de idézhetném Veres Jánost is, Korózs Lajost és Szűcs Erikát is, gondolom, ezek közül valaki csak vállalható ön számára. De kezdjük Gyurcsány Ferenccel: "Ha van botrány, akkor az, hogy ma minden harmadik nyugdíjas rokkantnyugdíjas - vajon ön szerint, képviselő úr, ez megfelel a valóságnak? -, és ez utóbbiak közül minden második még aktív korban van, akár dolgozhatna is, akár a munka adhatna értelmet az életének." Nem idézem a többi nagy formátumú egyéniséget, mert lényegében ugyanezt mondták erről a kérdésről, amit Gyurcsány úr korábban megfogalmazott.

Azonban egyvalamit szeretnék elmondani önnek, azt, hogy amikor az Egyesült Királyságban észrevették, hogy évente 6 százalékkal növekszik a rokkantnyugdíjasok száma, abban a pillanatban átfogalmazták az egész rokkant-nyugdíjaztatási rendszert, éspedig olyan formátumban, amelyikkel én mélyen egyetértenék, hogy bevezették az all work testet, vagyis - hogy lehetne jól fordítani? - az összes munka tesztet, vagyis azt, hogy egy embert a maga komplexitásában vizsgálva megnézik, hogy mire alkalmas.

Most mondok egy gyakorlati példát. Nem igazán szoktam mondani, de én leukémiás és daganatos gyerekeket kezelek. Hét évvel a leukémia kezelése után, amikor ötmillió forintot elköltöttünk arra, hogy meggyógyítjuk a leukémiából, és utána maradék leukémiája lett, és utána még csontvelőtranszplantáltuk 25 millió forintért, és él, és hét év múlva megkeres engem, hogy adjak neki egy igazolást, mert szeretne rokkantnyugdíjas lenni; 18 éves. Mondtam neki: édes fiam, ha kapok tőled pofont, összeesek itt. Azt mondja, de igen, de nekem ez a betegségem volt, és most egyébként is az otthoni gazdaságban lehetősége lenne dolgozni, és milyen jó kis kiegészítés lenne, ha mellette ő kaphatná a rokkantnyugdíjat.

Képviselő úr, értse meg, egy megváltozott világban élünk. Ez a megváltozott világ más követelményeket támaszt számunkra. Tudja, milyen volt például a munkaképesség-vizsgálat, vagy amikor a gyerekeket elküldtük a különböző tanácsadásokra? Ha azt akartuk, hogy a gyerek valamire egyáltalán alkalmas legyen, akkor azt mondtuk neki, hogy tagadja le a betegségét, ha egészséges volt. Ha kiejtette a száján, hogy ő leukémiás volt, kaptunk egy papírt, hogy képzésre alkalmatlan, egyetlen munkára se alkalmas. Most ön ezt a rendszert kívánja vissza?

Itt arról van szó, ha semmilyen változás nem lenne a világban, ha nem lenne válság, ha nem lenne semmi probléma, koncepcionálisan akkor is változtatni kell, mert egy embert, ha beteg, akkor is emberként kell szemlélni. És egy embert, ha elindul egy úton, amelyik a teljes élethez vezet, ahhoz támogatni kell. És támogatni kell annál is inkább, mert a svédeknek az egyik megfogalmazása volt az, hogy a munka fontosabb a jólétnél. Én ezt mélységesen átérzem, mert ez így van. Az ember egyszerűen nem lehet teljes értékű ember, ha nem tesz a másik ember számára valamit. A kicsi gyereket azzal kell kezdeni nevelni - például nekem van egy fogadott fiam -, hogy annyit érsz, fiam, amennyit egy másik emberért teszel. És ez a munkaképesség-csökkenéssel rendelkező emberek számára is igaz. Amikor hozzákezdtünk ezt a törvényt megalkotni, akkor a vezérgondolatunk ez volt.

Tisztelt Képviselő Úr! A rendszerrel önmagában direkt módon nem akartunk anyagi megtakarításokat elérni, egyszerűen rendszerszerűen azt akartuk, hogy a társadalom gazdagabb legyen, gazdagabb legyen olyan emberek által, akik valamikor nem tudnak dolgozni, és most dolgozni fognak. Ez egy nagyon-nagyon fontos dolog.

És még egyszer kiemelném ezt a minden munka tesztet, mert én, aki rengeteg embert láttam, még olyan beteg ember, aki valamire ne lenne alkalmas, hogy fizikailag be tudjon illeszkedni egy társadalomba, és képes legyen valamit tenni azért, hogy az ő élete ugyanolyan legyen, mint egy másik ember élete, hogy ő is megbecsült tagja lehessen a társadalomnak, olyan igazából nagyon kevés van, elenyésző. Az egy borzasztó szomorú sors. Úgyhogy amikor ön azt bírálja, hogy miért társadalombiztosítási alapú lesz az ellátás, azért, mert pontosan a fokozatok jellegéért. A rehabilitációs ellátás az a reményszerű ellátás.

(13.00)

A rokkantsági ellátás az, amikor nekünk mindannyiunknak össze kell fogni, hogy egy másik embert bent tartsunk az életben, és bent tartsuk egymás között. Tehát az, hogy értékes, olyan tagja legyen a társadalomnak, aki emberi megbecsüléssel rendelkezik. Igen, ez a két fokozat. A betegség kapcsán kialakult rokkantsági állapot, ha rehabilitálható, az egy út, amely a normál életbe vezet, és erre az útra meg kell próbálni ráléptetni minden egyes embert.

Ez egyszerre erkölcsi, munkajogi kérdés, és ezt így kell mindenféleképpen fölfognunk. Az, ha az Unió viszonylatában azt nézzük, hogy a 16-19 évesek korcsoportjában az iskolából kimaradók aránya 37 százalék a fogyatékosságuk miatt jelentősen korlátozottak körében, és 25 százalék a bizonyos mértékig korlátozottak körében, míg a korlátozástól nem szenvedők körében ez az arány 17 százalék, Magyarországon a munkavállalási korú rokkantnyugdíjasok 40 százaléka 8 általános vagy az alatti végzettséggel rendelkezik.

(Az elnöki széket dr. Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Vajon mit mond ez mindannyiunk számára? Vajon nem jelöl ki feladatokat mindannyiunk számára ez a szám? De bizony! És én, képviselő úr, őszintén remélem, hogy ha majd végiggondolja ezeket, akkor ez az ön számára meg mindannyiunk számára feladatokat jelöl ki, mert ezeket az embereket valamilyen formában a munkaerőpiacra vissza kell vezetni.

Kétségtelen, hogy a megváltozott munkaképességű ember munkaerő-piaci pozícióját a kvalifikáció, a gyakorlat és bizonyos képességek határozzák meg, amelyek hiánya vagy alacsony szintje halmozott hátrányokat jelent a munkavállalásnál. Ezért a gyerekeknek, akik bejönnek a kórházba, és krónikus betegek lesznek, minden alkalommal elmondjuk, hogy neked, fiam, tanulni kell, mert a kezeddel nem lesz elég erőd, hogy meg tudd keresni a kenyeredet. Így kell nevelni őket.

Azért kell bizonyos szellemi kvalifikációt megszerezni, mert az ő képességeik másra jogosultak. Ez a nevelés egy későbbi társadalom munkaerő-helyzetét döntően meghatározhatja. Persze, most úgy néz ki, hogy azt mondják, hogy ha én elveszek valamit - például ön jogosan említette, ez kétségtelen, hogy újra kell vizsgálni egy csomó ilyen embert. De ugyanígy hivatkozhatnék azokra az emberekre, akiket ön ismer és elismer, és azok mind elmondták az előző ciklusban azt, hogy ezeket az embereket újra kell vizsgálni, benne van a felszólalásaikban, most nem akarom népszerűsíteni őket, de mindegyikük felszólalásában megtalálható ez. Igen, azért kell, mert nagyon remélem és őszintén remélem, hogy amikor ezek a találkozások megvalósulnak, akkor egy megváltozott társadalmi attitűdöt azok az orvosok, akik ezt az elbírálást végzik, meg tudjna értetni ezekkel az emberekkel. Ez abszolút meghatározó.

A feladat tehát nagyon komplex, és hogy mennyire komplex, mondok ezzel kapcsolatosan még egy adatot. A munkaerő-piaci viszonyok alapján ott, ahol a rokkantnyugdíjasok száma a legmagasabb, az Szabolcs-Szatmár-Bereg és Békés megye; érthető, hogy azokon a helyeken, ahol az alulképzettség a legnagyobb, ahol egy csomó ember nem megfelelően van integrálva társadalmilag. És mi most minden erővel arra törekszünk, hogy minden embert integráljunk. Ehhez egyetlen út van, a munka. Ezt be kell látnunk, el kell ismernünk, ez az egyetlenegy és a legmodernebb módszer ahhoz, hogy emberi életet tudjunk élni.

Ha a rokkantsági nyugellátásban részesülők legfrissebb adatait életkor szerint áttekintjük, az ellátottak döntő része 50-60 év közötti személy. Az a baj, hogy ez egyre inkább lejjebb megy. Ez tehát igazából azt is jelenti, hogy a társadalom számára és az egyes ember számára nem valódi értékrend, az értékrendjének nem része, hogy én dolgozom, és más emberek számára hasznot hajtok. Tehát azt gondolom, hogy pontosan a fiatalabb korosztályokban, különösen az emberek képességeinek megfelelő szintű és minőségi átvizsgálása esetén nem pusztán azt állapítják meg róla, hogy mire képes és mire nem képes, hanem visszaadják a hitét a vizsgáló személyek abban, hogy ő képes valamire.

Azt gondolom, hogy mivel például Angliában olyan embereket alkalmaznak, akik ezeket a csoportokat - például meghatározott betegségcsoportban élőket - a munka irányába segítik, tehát részeivé válnak az életüknek, és felkutatják a megfelelő munkahelyeket, továbbgondozzák akkor, amikor a munkában részt vesznek, és védik az érdekeiket; tehát ennek a megváltozott gondolkodásunknak kellene megjelennie, és remélem, hogy meg is jelenik a törvényben a törvény száraz szövege mögött.

Nyilvánvalóan az, hogy ki milyen mértékben rehabilitálható, nyitott kérdés. Ahhoz szükséges egy képességfelmérés, és amit ön is elismer, és amit az előbb is említettem, az adott terület munkaerő-piaci helyzete alapvetően meghatározó. Egyszerűen nincs föltárva még ez, sem az egyén számára, sem az adott terület számára, hogy hogyan hozható ez szinkronba. Ezt a munkát most kell elkezdeni, és azért kell elkezdeni, hogy az a lemaradás, amit mi hosszú éveken keresztül fölhalmoztunk, végre csökkenjen, és eljuthassunk oda, hogy az egyes munkakörök betöltéséhez szükséges fizikai, szellemi és egyéb képességek teljes mértékben ki legyenek használva. Csak ez lehet ennek a törvénynek a célja, és csak azért fogunk küzdeni.

Mi elismerjük, hogy a társadalomban vannak olyanok, akik semmilyen munkavégzésre nem képesek. Ezeket az embereket részvéttel és szeretettel kell körülvenni. És igenis biztosítani kell az ő megfelelő és teljes ellátásukat, és az ápolást és gondozást ki kell terjeszteni a családon kívülre, mert sajnos az elmúlt 20 év romboló munkája a családnak ezt az értékőrző funkcióját tönkretette.

Azt gondolom, hogy a rendszer diszfunkcionál, éppen ezért ezt a rendszert meg kell változtatni. Igaz az, hogy ha áttekintem a korhatár alatti rokkantnyugdíjakban részesülők számát és a rehabilitációs járadékosok számát, a rendszeres szociális járadékban részesülők számát, akkor fölvetődik az emberben egy olyan jellegű gondolat, hogy vajon ezek egy része nem lenne-e képes kereső- tevékenységet folytatni a mellett a pénz mellett, amit rendszeresen az államtól kap.

A társadalom nem minden szegmensében ismerték fel azt, hogy aki dolgozik, az mindenkiért dolgozik. És pontosan azért, mert ezt az előző ciklusban végighallgatva minden alkalommal felvetődött ez a kérdés, most azt gondolom, hogy önöknek is segíteni kell abban, hogy megismertessük az embereket azzal, hogy a felelősségünk, különösen, amikor... - nem szeretek hivatkozni a válságra meg ezekre a dolgokra, mert egész életemben mindig nehéz helyzetben voltam, és mindig csak azt éreztem, a munkám során is mindig azt éreztem, hogy előre és kifelé!

(13.10)

És most is csak egyet érzek: nehéz a helyzet; a nehéz helyzet arra való, hogy az ember összeszedje az erejét, összeszedje az erejét, és elinduljon egy új úton. Ez az új útnak a része. És éppen ezért rossz szó igazából, hogy ösztönözzük a munkavállalásra. Elismertetjük egy olyan emberrel, aki dolgozni képes, azt, hogy az az ő életminőségét javítja, és visszaemeli a társadalomba, hogyha dolgozik.

Vitathatatlan, hogy a sajtó azt fogja írni, hogy mindig minden a Széll Kálmán-tervvel van összekapcsolva, pedig ez számomra nem igaz. Szerintem ennek semmi köze nincs a Széll Kálmán-tervhez. Ez egy minőségileg új gondolat, amelyiken lehet mosolyogni, és most lehet azt mondani, hogy na hát, megint keresni akarnak valakin. De nem erről van szó. Egyszerűen emberré akarunk tenni, mert senki nem marad a következő rendszerben sem ellátás nélkül.

Tehát a javaslat fő alapelvei: a jelenlegi rokkant-nyugdíjaztatási folyamat tartós és hatékony megváltoztatása; a rehabilitáció elvének az előtérbe kerülése; hogy a megváltozott munkaképességű személyek hatékonyabb segítséget kapjanak a munkavállaláshoz, a keresőtevékenység végzéséhez; hogy önmagukat és a családjukat is fenn tudják tartani. Mindez valóban hozzájárulhat ahhoz, hogy a közvetlen állami gondoskodás talán kisebb mértékű lesz. És én hiszem, hogy így lesz, mert ez elvezethet bennünket valahová, az építkezéshez, tehát a növekedéshez, ahhoz, hogy mindannyian emberi életet élhessünk.

Úgy vélem egyébként, hogy a rehabilitáció fontosságát jelzi az is, hogy megpróbáljuk abszolút módon, egész precízen meghatározni annak a mértékét, hogy milyen a károsodás, és azt, hogy milyen a rehabilitáció útja. Ehhez kíván segítséget adni a törvény. Én tisztelettel kérem az önök támogatását ehhez.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)




Felszólalások:  Előző  48  Következő    Ülésnap adatai