Készült: 2021.05.13.04:11:19 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

272. ülésnap (2005.11.28.), 316. felszólalás
Felszólaló Font Sándor (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:18


Felszólalások:  Előző  316  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előző szakaszhoz ugyan két indítvány érkezett, és látható, hogy komoly véleménykülönbségek alakultak ki, a most tárgyalt szakasz viszont, ami a bortörvényhez kapcsolódik - az indítványok számából látszik -  elég sok képviselő fantáziáját megmozgatta, hiszen a bortörvényben egy szakaszt nyit meg, öt bekezdéssel, és mégis ehhez érkezett a legtöbb módosító indítvány. Ez érthető, hiszen az általános vitánál is kifejtettük, hogy a magyar borászatnak annyi kárt, mint önök szeptembertől decemberig okoznak, ennek senkinek se sikerült.

Kezdték a szerencsétlen módon eltörölt 8 forint jövedéki adóval. Mert nem arról van szó, hogy a 8 forintot el kellett volna törölni már hamarabb - önök először 5-ről felemelték 8 forintra, majd utána a 8 forintot törölték el nullára -  nem erről volt szó, hiszen ez szakmai kérés volt régóta, de hogy ilyen szerencsétlenül töröljenek el egy jövedékiadó-fajtát, hogy helyette az ott maradó tátongó űr, amely védtelenné teszi a becsületes borászokat, nem kiskaput meg nagykaput, hanem mindent megenged a hamisítóknak, ilyet még egyetlenegy kormány se követett el. És akkor rátesznek még egy lapáttal a forgalombahozatali járulék ilyen módon való beszedésével vagy egyáltalán ennek a rendszerbe való iktatásával.

Látható, hogy több képviselőtársaim hol a beszedés idejét, annak szakaszos voltát, hol pedig az arányszámokat próbálják módosítani, érzik, hogy valami baj van. Én megpróbáltam a gyökerénél megragadni ezt a problémát. Mi is az alapvető probléma? Az, hogy az exportra kerülő bornál elvileg, a beterjesztés alapján szintén kell 8 forintot fizetni minden beminősített liter után, holott eddig a jövedéki adónál érthető módon adózási tétel volt, nettó áron, tehát jövedékiadó- és áfamentesen adta el a partnernek. Itt most önök először 8 forinttal megterhelik azt az exportbort, amelyről most 5-7 forinton napokat vitatkozik a magyar exportőr és a külföldi importőr, hogy egyáltalán a tételt megveszi-e.

De nézzük meg a magyar borász helyzetét, ha belföldön akarja a bort fogalmazni! Mi is történik? Az előírás alapján az OBI-engedély kiadásának feltétele, hogy befizesse a 8 forint forgalombahozatali járulékot. Azaz addig nincs engedély, nem forgalmazhatja. Igen, ez Magyarország. De mi történik az importborral? Az importbor természetesen nem megy az OBI-hoz forgalombahozatali engedélyért, mert ő egy akkreditált nemzetközi laboratóriumban, legyen ez egy olasz, spanyol, portugál, bevizsgáltatja, és onnan az Unió szabályzatai szerint minden akadály nélkül érkezik Magyarországra. Azaz neki nem kell 8 forintot fizetni a Magyarországon forgalomba hozott bor után. Ezzel sikerült önöknek egyetlenegy indítvánnyal azt elérni, hogy az exportőrt, amely eddig mentes volt a 8 forint jövedéki adó megfizetése alól, most 8 forint forgalombahozatali járulékkal terhelik, ugyanakkor a magyar borforgalmazót 8 forinttal terhelik, szemben az importborral is.

Tehát bármerre mozog el innentől kezdve a magyar borász, ha belföldön akar forgalmazni, akkor az importtal szemben szenved el 8 forint hátrányt, ha exportálni akar, akkor a vevő, partner országában forgalmazott borokkal szemben szenved el 8 forint hátrányt.

Ezért mertem azt a kitételt, egy új bekezdést beiktatni, hogy a Magyarországon forgalomba hozni szándékozott bor forgalomba hozatalának a feltététele a 8 forint forgalombahozatali járulék megfizetése. Mit jelent ez a mondat? - és ezt az ajánlás 6. pontjában láthatják. Azt jelenti, hogy a Magyarországon forgalomba hozni szándékozott borról beszélek, tehát az exportborról nem, de egyben beszélek az importból ide érkező borról is, legalább azt tegyük meg, hogy az importbort ugyanazon mértékű terhelés sújtsa, mint a hazai bort.

Önök az összes bizottságban ezt nem támogatták, illetve a kormány természetesen ezzel nem értett egyet. Látom ugyanakkor Karakas János indítványait, amelyek messze nem helyettesítik az én indítványaimat, csak a szándékot, hogy ez a kérdés valahogy rendeződjön. Bízom benne, hogy a kapcsolódó módosító indítványokkal tisztázni tudjuk, vagy legyenek szívesek az én indítványomat egy az egyben befogadni, és legalább akkor versenysemlegességet tudtunk létrehozni a magyar borászok érdekében, nem pedig súlyos megkülönböztetést.

Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  316  Következő    Ülésnap adatai