Készült: 2024.03.28.09:43:37 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

102. ülésnap (2003.10.30.), 134. felszólalás
Felszólaló Glattfelder Béla (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:08


Felszólalások:  Előző  134  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Amikor a Széchenyi-tervet elkezdtük csinálni, akkor azt megelőzően különböző vállalkozói érdekképviseletek mondták el, hogyan szeretnék, ha az állam támogatná a kis- és középvállalkozókat. Akkor azt mondták ezek a vállalkozói érdekképviseletek, hogy ők nem annyira kamattámogatást kérnek, alapvetően azért nem, mert csökken az infláció, következésképpen ennek az értéke is leértékelődik; ők vissza nem térítendő támogatásokat szeretnének kapni. Ezért döntöttünk úgy a Széchenyi-terv keretében - a vállalkozói érdekképviseletek kérésének hatására -, hogy vissza nem térítendő támogatásokat fogunk nekik adni.

Amikor jött az új kormány, akkor a szocialista, illetve szabad demokrata miniszter azt mondta, hogy nem így lesz, vissza az egész, nem vissza nem térítendő támogatást, hanem kamattámogatást fogtok kapni. Ez ellen akkor tiltakoztak egyébként ezek az érdekképviseletek, és az lett ennek a következménye, hogy nem is tudták megfelelő mértékben igénybe venni ezeket a támogatásokat, a támogatások jelentős része bent ragadt. Ezért kényszerült arra a kormány, a Gazdasági Minisztérium, hogy visszaállítson néhány olyan korábban működő támogatást, amely vissza nem térítendő támogatást biztosított a kis- és középvállalkozóknak, mert attól féltek, hogy kamattámogatás keretében nem fogják tudni lehívni ezeket a támogatásokat.

Hadd jegyezzem meg, hogy egyetértek szocialista képviselőtársammal, valóban, ma is és a jövőben is a kis- és középvállalkozók mindig inkább a vissza nem térítendő támogatásokat fogják szeretni - és az Európai Unió is ilyet ad -, azért, mert a kamattámogatás kiszolgáltatja őket a bankoknak, alapvetően a bankoktól teszi függővé, hogy hozzájutnak-e az állami támogatáshoz, vagy pedig nem jutnak hozzá az állami támogatáshoz. Éppen ezért kell szerintem a kis- és középvállalkozók támogatásánál a hangsúlyt újra a vissza nem térítendő támogatásokra helyezni. De ha megnézzük a költségvetést, azt látjuk: a korábbi 21 milliárd forinttal szemben most csak 13 milliárd forint. Ez csupáncsak feleannyi reálértékben, mint amennyi korábban volt. Persze, hogy ebből a kormány nem képes vissza nem térítendő támogatásokat adni!

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)




Felszólalások:  Előző  134  Következő    Ülésnap adatai