Készült: 2024.03.28.08:56:11 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

260. ülésnap (2017.11.20.), 96. felszólalás
Felszólaló Dr. Rétvári Bence (KDNP)
Beosztás Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kérdés megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 2:10


Felszólalások:  Előző  96  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azért szögezzük le, tisztelt képviselő úr, hogy ez egy mikori egyezmény. (Dr. Völner Pál: Ti kötöttétek.) 1962-ben fogadták el, az 1963. évi 16. törvényerejű rendelettel hirdették ki. Amit pedig ön mondott, hogy az ukrán kormánnyal nehéz az oroszbarátság miatt… ‑ nem is értem, tehát logikailag sem áll meg az, amit ön mondott. Bizonyos szavakat el kellett mondani, ezeket ön egymás után rakta, de értelem benne nem annyira volt tapasztalható. (Tukacs István: Érdemi választ! ‑ Az elnök csenget.)

Amit ön mondott, hogy a határforgalom megerősödne: ismételten elmondom önnek, hogy ezt a határforgalomban dolgozók nem erősítették meg. Ez egy fontos kérdés, mint minden kérdés, ennek is nyilván utánajártunk. Az a magyar kormánynak is a szándéka, hogy újratárgyalja ezt az egyezményt, csak a folyamatosan változó ukrajnai politikai viszonyok közepette nyilván ez nehéz. Ehhez az ukrán fél partnersége is kell, hogy közös akarategységgel tudjuk ezt megváltoztatni.

De ettől függetlenül elindítottuk az ellenőrzéseket annak érdekében, hogy mind a kérelmezőknél, mind a már ilyesfajta nyugdíjban részesülőknél megállapítsuk, hogy valóban fennállnak‑e a törvényi feltételek a magyarországi tartózkodásról. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ’16 januárja és ’17 februárja között 121 ellenőrzésre került sor, Hajdú-Bihar megyében 38 ellenőrzésre került sor, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 36 ellenőrzésre került sor. Ennek keretében 17 esetben megállapították, hogy nem áll fenn az életvitelszerű Magyarországon tartózkodás ténye, ezért ezeket az ellátásokat megvontuk.

Fokozott ellenőrzést vezettünk be a benyújtott kérelmezők esetében. Náluk 61 kérelmezőnél megállapításra került, hogy nem áll fönn a magyarországi életvitelszerű tartózkodás ténye, éppen ezért az ő esetükben ezt a fajta nyugdíjat meg sem állapították, tisztelt képviselő úr. Úgyhogy, akik betartják a törvényt, azok továbbra is számíthatnak ennek az egyezménynek a hatálya alatt, hogy ennek részesei lehetnek, de akik nem tartják be a törvényi feltételeket, megvonja a kormányzat ezt a nyugdíjat. Így tudjuk a törvények betartóit és nem betartóit megkülönböztetni, a törvények betartóit védeni, a többiek ellen pedig fellépni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  96  Következő    Ülésnap adatai