Készült: 2024.03.29.11:10:14 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

104. ülésnap (2011.06.27.), 132. felszólalás
Felszólaló Dr. Varga László (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka elhangzik az interpelláció/kérdés/azonnali kérdés
Videó/Felszólalás ideje 2:11


Felszólalások:  Előző  132  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Lassan egy éve, sőt az első ütemének már több is, mint egy éve annak az árvíznek, amely Borsodot érintette, és gyakorlatilag évszázadonként, ha egy ilyen árvíz van ebben a térségben. Első körben az összefogás pártján voltunk, feltétlenül hangsúlyoztuk azt, hogy ilyenkor össze kell fogni, támogattuk a veszélyhelyzet elrendelését, és azt, hogy minél hamarabb megtörténjenek azok a munkálatok, amelyek ilyenkor feltétlenül fontosak. Azonban az ezt követő hónapokban már kezdtük hangsúlyozni azokat is, amiket nem láttunk jónak.

Nem láttuk jónak például azt, hogy állami támogatás csak összeomlott ház után járt a kárt szenvedőknek, és azoknak, akiknek nem omlott össze a házuk, azoknak ez a fajta lehetőség nem állt fenn. Azóta azt halljuk, hogy sokaknak, akiknek összeomlott a házuk, azoknak sem volt megfelelő a körülmény arra, hogy lehívják ezeket a forrásokat.

Szerettük volna, ha gyorsítanak a vis maior kifizetéseken. Én úgy hallom, hogy van olyan önkormányzat, amely ráadásul pereskedésben is áll azóta a minisztériummal. Edelény önkormányzatáról beszélek, és másoknak is sok kifizetéssel tartozik még az állam.

Az állami védművek helyreállítása is akadozik, elsősorban a Bódva-völgyére gondolok itt.

Felsőzsolca kapcsán el kell mondanom azt, hogy nyilvánvalóan látja az ember, hogy haladtak itt bizonyos kérdésekkel, és egy nagy volumenű munka folyt, de azt is látni kell, hogy olyan kivitelezők dolgoztak itt, akik - ahogy a helyiek mondták - még éjjeliőrnek is Borsod megyén kívüli embert alkalmaztak, és sok helyi vállalkozó azt mondja, hogy ők kevesebb pénzért is elvégezték volna ezeket a munkálatokat.

(16.40)

A legújabb hírek szerint pedig nagyon komoly károkat is okoztak a kivitelezők azzal, hogy sokaknak a földjéről szállítottak el felső talajréteget, akár humuszt is, és ezzel erősítették meg a gátakat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ezek a földtulajdonosok fordultak már mindenfelé, vízügyhöz, rendőrséghez, nem kapnak választ arra, hogy mikor kaphatnak kártérítést.

Kérdezem államtitkár urat, hogyan áll a helyzet, és a kérdéseimre választ várok. Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  132  Következő    Ülésnap adatai