Felszólalás adatai

Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtására vonatkozó középtávú intézkedési tervben foglalt feladatok megvalósításának időarányos teljesítéséről 2007-2010 között szóló jelentés, valamint az ennek elfogadásáról szóló - az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság által előterjesztett - országgyűlési határozati javaslat együttes általános vitájának folytatása és lezárása.

(15.30)

A beszámolót J/7271. számon, a határozati javaslatot pedig H/7939. számon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy az általános vita megkezdése során sor került az előterjesztői expozéra, a bizottsági álláspontok ismertetésére, valamint a vezérszónokok felszólalására.

Most a további képviselői felszólalásokra kerül sor. Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, köztük is elsőként Szabó Timeának, az LMP képviselőjének. Öné a szó, képviselő asszony.

SZABÓ TIMEA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény szerint az Országgyűlés a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének megteremtéséhez szükséges intézkedések megalapozása érdekében országos fogyatékosügyi programot határoz meg. A programban foglaltakat az egészségügyi, foglalkoztatási, oktatási, közlekedési tervezésben, továbbá a településfejlesztésben, valamint az egyéb állami tervezés körébe tartozó döntés meghozatala során érvényre kell juttatni. A program előkészítéséről a kormány gondoskodik. Az előkészített programot az Országgyűlés fogadja el. A program végrehajtásáról a kormány kétévente tesz jelentést az Országgyűlésnek.

Az aktuális jelentéstétel a mostani kormánynak csak jelentős csúszással sikerült, hiszen az országos fogyatékosügyi program végrehajtásáról szóló 2007-2010-es időszakot felölelő jelentést immáron közel másfél éves késéssel sikerült csak megtárgyalni.A jelenlegi kormányzati ciklusban szinte teljesen negligált Országos Fogyatékosügyi Tanács ugyanis már 2011 májusában tárgyalta az előttünk fekvő jelentést, ehhez képest a parlament csak most ősszel folytatja az erről szóló általános vitát.

A jelentős csúszás mellett sokat elmond a kormány közel 600 ezer fogyatékos személy ügyéhez való hozzáállásáról az is, ahogyan még nyáron, a rendkívüli ülésszak alatt napirendre vették a jelentést. A júliusi törvényalkotási roham közepén, az egyik ülésnap kezdete előtt alig negyedórával találták ki, hogy aznap akkor végre elkezdik tárgyalni az anyagot. Persze, már meg sem lepődünk azon, hogy a fontos esélyegyenlőségi és integrációs kérdésekről, célkitűzésekről szóló vita is áldozatául esik annak, hogy a Fidesz-KDNP-kormány számára a parlamenti munka puszta színjáték.

De menjünk tovább, az eljárási problémákon túl komoly kritikáink voltak magával a jelentéssel kapcsolatban is. Korábban a parlamenti bizottságokban elmondtuk, hogy az egyéves késéssel benyújtott jelentés sajnos nem más, mint egy felsorolásszerű anyag az egyes intézkedésekről. Hiába írja elő a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló törvény, hogy a fogyatékosügyi programnak milyen tartalmi elemeket kell tartalmaznia, a jelentés ezekre már csak elvétve reflektál.

Súlyos hiányosságnak tartjuk, hogy a dokumentum nélkülözi a programban foglalt célok megvalósulásának, az azokban való előrehaladásnak érdemi értékelését. Az irományban alig szerepel valamilyen értékelhető részlet a hároméves időszak cselekvéseiről, az esetleges elmaradásokról vagy a hiányosságokról.

A jelentés tulajdonképpen egy több helyen is hiányos vagy pontatlan taxatív felsorolás csupán az érintett időszak intézkedéseiről. Nem látszik belőle az egységes koncepció, nem látszik benne a felépített logika. Nem lehet például a mikro- és makroprogramokat pusztán egymás mellé rakni. Olyan egységes rendszerre lenne vagy lett volna szükség, amelyből egyértelműen megtudhatnánk, hogy a különböző intézkedéseknek mi volt az oka és a célja, mi miből következik pontosan, melyik intézkedés mire reflektál, mi volt maga a folyamat. A felsorolás miatt ezekről a fontos mögöttes összefüggésekről nem értesülünk. Több esetben csak 2007-ből és 2010-ből látunk intézkedést, a köztes időről nem szól a jelentés, nem tudjuk meg, hogy mi történt az elhallgatott időszakban. Illetve ha nem történt konkrét cselekvés egy adott területen éveken keresztül, akkor erre rá kellett volna világítani a jelentésben. Jelezni kellene, hogy mit kellett volna tenni, és nemcsak a hiányosságokra, hanem az intézkedés elégtelen voltára vagy esetleges hibáira is rá kell világítani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Vajon miért nem elég kritikus ez a jelentés, kérdezzük. Miért nem hangsúlyozza a hiányosságokat és a negatívumokat? Hiszen most a korábbi kormány intézkedéseiről van szó, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, tisztelt államtitkár úr, máskor olyannyira kritikusak és folyamatosan elmúltnyolcéveznek. Itt hogyhogy nem történt ez, hogyhogy nem tárták fel a múltat?

Tisztelt Ház! Soltész Miklós államtitkár úr a jelentés júliusi vitájának megkezdésekor előterjesztői expozéjában azt mondta, hogy az elkészült beszámoló a megvalósult programok mellett a szakterületet érintő hiányosságokról, megoldásra váró feladatokról, problémákról is igyekszik teljes körű tájékoztatást adni. Ily módon lehetőséget ad, támpontot nyújt az összehasonlításra, a későbbiekben megvalósítandó intézkedések és az elért eredmények bemutatására is.

Mi azt mondjuk, tisztelt államtitkár úr, hogy ez sajnos ebben a formában nem igaz és nem is lehetséges. Ez így minden, csak nem valódi jelentés. És ezt nemcsak mi mondjuk, hanem azok a fogyatékosügyi szervezetek és szakemberek is ugyanúgy megfogalmazták ezeket a kritikákat, ráadásul nem is csak egyszer. Ha nem csak alibiből hívnák össze az Országos Fogyatékosügyi Tanácsot, vagy ha egyáltalán meghallgatnák, amit a különböző szervezetek mondanak, akkor önök is tisztában lennének ezekkel.

Éppen ezért a Lehet Más a Politika frakciója törvénymódosító javaslatot fog benyújtani annak érdekében, hogy a fogyatékosügyi program végrehajtásáról szóló jelentés valóban egy teljes körű tájékoztatást adjon. Szeretnénk az erre vonatkozó előírásokat és garanciákat a törvénybe is beépíteni, hogy a jövőben számon lehessen kérni ezeket a fontos kritériumokat a jelentéseket készítő kormányokon.

Tisztelt Képviselőtársaim! A jelentés a 2007-2010-es periódust öleli fel, de az általános vita során az államtitkár úr több esetben utalásokat, megjegyzéseket tett a kormányváltás óta eltelt időszak pozitív lépéseiről és intézkedéseiről is. Természetesen államtitkár úr mindent pozitív fényben tüntetett fel.

Szeretném megragadni akkor itt az alkalmat, hogy mi is beszélhessünk az elmúlt két évről. Számtalan fontos dologra kell itt kitérnünk, kiegészítve államtitkár úr beszámolóját, hogy valóban teljes legyen a kép. Ezekkel a kérdésekkel korábban már sokszor foglalkoztunk itt, a Parlament falai között is. Olyan aktuális témákról van itt szó, amelyek kapcsán többnyire maga az országos fogyatékosügyi program is pozitív előrelépést ígér, ha jelentős, radikális javulást nem is tűz ki célul.

A személyes szociális szolgáltatások közül több alap- és szakosított ellátás is próbálja szolgálni a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének megvalósulását, társadalmi integrációját. Egyre nehezebben tudják azonban ellátni ezeket a feladatokat a speciális szolgáltatások, hiszen a szociális normatívák és pályázati keretek 2011 előtt már évek óta nem emelkedtek, így az intézmények finanszírozása évről évre egyre nehezebbé vált.

Ennek ellenére idén jelentős megszorítást szenvedtek el többek között a fogyatékos személyek mindennapi életét segítő, támogató szolgálatok is. Az államtitkár úr júliusi felszólalásában külön kiemelte, hogy tavaly több millió forintos pályázati keretösszeget hirdettek meg a fogyatékos személyek országos, megyei és helyi szervezeteinek, azt azonban elfelejtette államtitkár úr hozzátenni, hogy erre a gyorssegélyre égető szükség van akkor, amikor a reálértékekből folyamatosan veszítő normatíva összege annyira csekély, hogy ha csak ez állna rendelkezésre, abból már másnap bezárna az összes fogyatékosotthon.

Nem csupán az elégtelen finanszírozás miatt állnak a működésképtelenség szélén a fogyatékosokat ellátó intézmények. Többször felszólaltunk már annak kapcsán, hogy a sorozatos kormányzati malőrök és hiányosságok miatt a jogosan megítélt támogatásukat sem kaphatták meg idén a támogató szolgáltatások és a szociális foglalkoztatásban részt vevő szervezetek hosszú ideig. Ez a csúszás az intézmények nagy részét csőd közeli állapotba sodorta, és azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy a fogyatékkal élő személyek ellátatlanul maradnak.

Ez a krízis az elemi látássérült-rehabilitáció esetében be is következett idén. Az államtitkár úr ezzel kapcsolatban ugyan azt mondta expozéjában, hogy a finanszírozási nehézségek ellenére továbbra is forrást biztosítanak a látássérültek elemi rehabilitációjának országos ellátásához, de persze azt itt sem tette hozzá, hogy az úgynevezett finanszírozási nehézségeket pont az ő kormánya okozta azzal, hogy a pályázati pénzeket a látássérült-rehabilitációt végző központok esetében nem fizették ki heteken, hónapokon keresztül.

Több vidéki, megyei központ saját működését be is fejezte rövidebb-hosszabb időre e miatt a finanszírozási válság miatt. Amikor pedig ezt számon kértük a kormányon, államtitkár úron, cinikusan azt válaszolta a minisztérium, hogy a budapesti Vakok Állami Intézete működik, tehát biztosított a rehabilitáció mindenki számára. Ezt persze az ellátottak egészen máshogy tapasztalják.

(15.40)

Beszéljünk az akadálymentesítésről is. Soltész államtitkár úr azt is kiemelte, idézem: "Gyakorlati nehézséget jelent, hogy egyes akadálymentesítési kötelezettséggel érintett közszolgáltatások esetében nem készült és így jelenleg nem áll rendelkezésre semmilyen felmérés vagy más hiteles adat arra vonatkozóan, hogy azok milyen arányban felelnek meg a törvényi előírásoknak. Ahhoz, hogy a következő időszak támogatáspolitikáját, jogalkotási vagy egyéb államigazgatási lépéseit felelősen tervezni lehessen, mind a kormányzati, mind pedig az önkormányzati felelősségi körbe tartozó közszolgáltatások tekintetében képet kell kapni arról, hogy országosan hol tart az akadálymentesítés, és mely közszolgáltatások felelnek meg az egyenlő esélyű hozzáférés követelményeinek."

Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-KDNP a kormányváltás óta erre a hiányosságra hivatkozik, amikor az akadálymentesítést kérjük rajtuk számon. Mi értjük, hogy a szocialisták kormányzása alatt sem haladt előre ez az ügy sokat, és sokat mulasztottak ők is, de a kormányváltás óta eltelt két évben sem történt semmilyen előrelépés. Meddig akarnak még elmúltnyolcévezni, tisztelt államtitkár úr? Meddig akarnak még visszafelé mutogatni, ahelyett, hogy cselekednének? Hol van az a felmérés, ami alapján végre képet kaphatnánk az akadálymentesítés jelenlegi helyzetéről, ha már eddig nem készült ilyen? Miért nem sikerül két éve elindítani azt? Mi is tudjuk, hogy komoly uniós források állnak rendelkezésre, de az akadálymentesítésre szánt 8 milliárdos forrást legkésőbb 2013-ban fel kellene használni, hogy megfeleljünk az EU előírásainak, és ne kelljen lemondani erről a támogatásról. Ahhoz, hogy időben legyünk, már rég meg kellett volna kezdeni nemhogy a szükséges felmérést, hanem magát a források felhasználását is. A kormány tétovázásának a mozgáskorlátozottak látják kárát.

Ha már az akadálymentes mozgásnál tartunk, akkor röviden hadd említsem meg a közlekedési támogatások rendszerét is. Ez az elmúlt időszakban jelentősen átalakult, sok esetben azonban pont az érintettek kárára. A korábbi rokkantnyugdíjasok egy részének megszüntette a kormány az utazási kedvezményét. A súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési többletköltségeihez nyújtott közlekedési támogatások pedig jövőre szűnnek meg, erről még 2011-ben döntött a kormány. Átalakult a gépkocsiszerzési és -átalakítási támogatás is, ahol hiába bővült a jogosultak köre, ha a feltételek megváltozása miatt végül jelentősen csökken a támogatásban részesülők száma.

Menjünk tovább: a fogyatékos személyek közül túlságosan is sokan vannak azok, akik családjuktól távol, vidéki nagy fogyatékosotthonokban élnek indokolatlanul. A közösségektől, a társadalomtól elzárva nem beszélhetünk esélyegyenlőségről vagy társadalmi integrációról, aminek az elősegítése egyébként a fogyatékosügyi programnak is fontos célkitűzése. A rendszerváltás után a Fidesz-KDNP-kormány az első, amely kitagolási stratégiát alkotott, és legalább az írásos dokumentumok szintjén elkötelezte magát a kitagolási program mellett. Kár, hogy mindezt beláthatatlan időtávon, 30 év alatt szeretnék végigvinni. A sok egyéb bizonytalanság mellett például a kitagolási program megvalósulását segítő uniós forrásokból jelenleg a komplett közép-magyarországi régió kimarad. A közelmúlt jogszabályi változásai is jelzik, hogy a kormány mégsem gondolja komolyan, hogy ezekért a fontos célokért valóban kiálljon. Az összevissza toldozgatott-foldozgatott szociális törvényt idén júniusban is módosították. Többek között bekerült a jogszabályba a támogatott lakhatás mint új ellátási forma. Ez önmagában pozitív fejlemény lett volna, ha a kormányzat a nyugat-európai országokban, illetve a szociális szakmában általános evidenciaként kezelt tényt, miszerint a támogatott lakhatás csupán néhány fő együttes elhelyezését jelenti, figyelembe veszi. Azzal viszont, hogy a támogatott lakhatás címén továbbra is megengedik viszonylag nagy létszámú, akár 50 fő együttes elhelyezését is, egyértelmű visszalépés a korábbi elköteleződéstől.

Tisztelt Ház! Hadd idézzem végül ismét az államtitkár urat, aki szerint mindenki számára világossá kell tennünk, hogy a fogyatékossággal élő emberek integrációja valamennyiünk közös ügye, és ez nem csupán pénz kérdése. Ezzel teljes mértékben egyetértünk. Tegyük fel, hogy a kormányzat a jövőben valóban komolyan fogja venni a fogyatékkal élő személyek ügyét, mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy valóban kompenzálja a hátrányaikat, valóban biztosítsa a társadalmi részvételüket, integrációjukat, valóban garantálja egyenlő esélyeiket. A csak a szavak szintjén megjelenő szándék és a jelenleg hiányzó anyagi ráfordításokban is megmutatkozó elköteleződés nem elegendő akkor, amikor a korábban elfogadott fogyatékosügyi program kevéssé ambiciózus céljait sem hajtjuk végre, de nemcsak hogy nem hajtjuk végre teljes mértékben, hanem ezt a hiányosságot megpróbáljuk egy jelentésnek nem nevezhető, lényegében szimpla felsorolást tartalmazó, ajánlásokat és víziót nélkülöző dokumentummal elfedni.

Az igazi elköteleződés azt jelenti, hogy nyíltan vállaljuk a jelenlegi helyzetet, őszintén beszámolunk a valóságról, a fogyatékkal élő személyeket érintő helyzetről. Ez a jelentés sajnos bebizonyította, tisztelt képviselőtársaim, hogy Magyarország még idáig nem jutott el sajnos.

Köszönöm szépen. (Dr. Szél Bernadett tapsol.)

ELNÖK: A következő felszólaló Szűcs Erika független képviselő. Képviselő asszony, öné a szó.

SZŰCS ERIKA (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, ez egy olyan téma, amiben a legkevésbé van helye és remélem lehetőség is arra, hogy a mi és ők, a megosztás szemlélete és gondolkodásmódja mentén értékeljük a dolgokat, sokkal inkább a szakmai megközelítés a fontos. Azzal magam is egyetértek, hogy az elénk került igen terjedelmes anyag leginkább felsorolás jellegű, és néhány területen, mondjuk, az akadálymentesítés vagy a foglalkoztatás területén fogalmaz meg kritikát, és egy helyen a foglalkoztatásban jelez kormányzati lépéseket. Sajnálatos, hogy az Állami Számvevőszék az utolsó pillanatban bekerült és a foglalkoztatásra vonatkozó véleménye mellett kevéssé ismerhettünk meg a témában érintett érdekvédelmi és szakmai szervezeti véleményeket, ezért azt hihetné, aki ezt olvassa, hogy úgy nagyjából minden rendben van.

Azt gondolom, nagyon sok mindenben szükség volna alapos értékelésre, de ezt most itt mi nem tudjuk elvégezni. Van azonban néhány dolog, amely megítélésem szerint a jelentésben az elmúlt két év kormányzati tevékenysége alapján mindenképpen figyelemre méltó, és szóvá kell tenni. Az egyik dolog az, ami ebből a jelentésből így, ebben a formában is nagyon világosan kiderül, hogy a korábbi országos fogyatékosügyi program rendkívül sokrétű és összetett intézkedéscsomagjának a megvalósításában nemcsak az érintett tárcák, hanem a fogyatékosügy szervezetei és a civil szervezetek rendkívül jelentős szerepet játszottak. Ez egy szemléletmód, egy olyan szemlélet, amely azt mondja, hogy a minisztériumok által megvalósítható bürokratikus koordinációt mindenképpen ki kell egészíteni egy társadalmi típusú koordinációval, és ez a híd nem nélkülözi azoknak a gyakorlatoknak az alkalmazását, amelyek a tettre kész, szakmailag felkészült, emberileg elkötelezett civil csoportok részvételét igénylik és támogatják.

Én úgy ítélem meg az elmúlt két évet, hogy ebben a dologban értünk el előrehaladást, és most mintha visszafelé haladnánk. Rendkívül fontos, hogy kik, milyen felhatalmazás alapján, milyen ösztönzéssel, milyen biztonsággal vesznek részt ennek a programnak a megvalósításában. A jelentés világossá teszi, hogy az egyik legfontosabb kérdéskörben, a megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékos embertársaink foglalkoztatásában milyen fontos volt - őszintén remélem, most is az, csak ezt most nem lehet világosan érzékelni - az egykori Állami Foglalkoztatási Szolgálat, amelyben kifejezetten olyan programok, fejlesztési programok indultak, amelyek integrált foglalkoztatási és szociális rendszer részeként kezelték ezt az intézményt, és a fogyatékosokra, a megváltozott munkaképességűekre jellemző szociális típusú problémákat megpróbálták egyenrangúan kezelni a foglalkoztatási képzettségi problémákkal, és ezekre komplex megoldást nyújtani. Hasonlóképpen fontosnak tartom a korábban már említett civil szervezetek részvételét ennek a programnak a megvalósításában, folyamatos monitorizálásában, a véleménynyilvánítást éppúgy, mint az aktív megvalósítást, a civil szervezetek szerepét ennek az ügynek a további menedzselésében.

(15.50)

A másik probléma, amivel foglalkoznék, egy olyan téma, amely hangsúlyosan szerepel ebben a beszámolóban és a mellé csatolt állami számvevőszéki véleményben, ez a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása, támogatási rendszere, annak az eredményessége vagy eredménytelensége és az új rendszer lehetőségei. Szerencsére csatoltak ehhez a beszámolóhoz egy statisztikát is, amiből azért nagyon érdekes adatok derülnek ki. Mégpedig az, hogy 2006-tól 2010-ig a bevezetett jogszabályi változások hatására 100 ezer fővel csökkent az egészségkárosodása alapján nyugdíjban, nyugdíjszerű szociális ellátásban részesülők száma - tehát négy év alatt 100 ezer fővel az összes -, a korhatár alatti rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíjasoké pedig 50 ezerrel. Jelentősen csökkent az új igénylők száma is, 2008-as adatot idézve, amely, ha jól emlékszem, 24 ezer. Most megnéztem, hogy az idén a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalhoz hány új igény érkezett: augusztus végéig 24 348.

Tehát azt kell mondani, hogy valójában vélhetően a kétezres évek első évtizedének a végére az új igények már nem azt a fajta megközelítést támasztják alá, amit önök a megváltozott munkaképességűek ellátásai kapcsán a törvényhozáskor hirdettek és hangoztattak és a jogszabályi környezetben képviselnek. Márpedig, hogy a megváltozott munkaképességűek többsége lusta, munkakerülő, ingyenélő, abból szeretne megélni, hogy járadékot kap, és ezért nagyon keményen kell velük bánni, felülvizsgálattal el kell érni, hogy kiszűrjük azokat, akik indokolatlanul vannak ebben a rendszerben. Éppen hogy azt tükrözik ezek az adatok, hogy az első évtized végére nagyjából kialakult az a nagyságrend, amivel valószínűleg a következő évtizedben számolni kell, amikor megváltozott munkaképességű emberek ilyen típusú ellátásért és támogatásért folyamodnak a közösséghez.

Ez az adatsor azt bizonyítja, hogy számokkal is jól bizonyíthatóan a megváltozott munkaképességűeket ellátó rendszerre történő nyomás a bekerülési oldalról egyértelműen és érezhetően csökkent. Azt kell mondanom, hogy egy ilyen egyensúlyi állapotot ért el, ami a mai magyar társadalmi és gazdasági valóságnak megfelel. Kétségtelen tény, és ezt én is elismerem, hogy a szabályozás a másik oldalon, a megváltozott munkaképességűek újbóli munkához juttatásában nem produkált jelentős előrelépést. Megjegyzem, 2008. január 1-jétől lett bevezetve a rendszer, és 2008 őszén egy nagy világgazdasági válság érte el Magyarországot is, ahol az egészséges embereknek is a munkájuk elvesztésével kellett szembenézni. Tehát mindenképpen egy finomabb megítélést igényelne az, hogy a kimeneti oldal eredményes vagy eredménytelen, de mindenesetre kétségtelen tény, hogy az igazságot, a rendszer továbbfejlesztését itt kellene keresni.

Meglehet, hogy ennek ellenére még az ÁSZ-vélemény is mellőzi az ÁSZ Kutató Intézetének 2009-es jelentését, amely pontosan azzal foglalkozott, hogy a 2008-ban bevezetett rendszer jól szolgálja-e, mennyire szolgálja, hogyan szolgálja az ellátásból történő kikerülést a nyílt munkaerőpiacra, annak a gyakorlatáról mi a véleménye, és mit ajánl. Az ÁSZ Kutató Intézetének nemzetközi tapasztalatokkal alátámasztott javaslatai gyökeresen eltérnek attól, amit önök a jogszabály-módosításkor csináltak. Gyökeresen eltérnek, mert az ÁSZ azt ajánlotta, hogy számoljuk fel azt a gyakorlatot, amely a megváltozott munkaképességű embereket elszigetelten, úgynevezett védett vagy akkreditált szervezetekben foglalkoztatja nagy tömegben, és vegyük afelé az irányt, hogy a munkahelyek legyenek védettek, és integrált formában lehessen minél több megváltozott munkaképességű embert foglalkoztatni, és fölsorol egy csomó dolgot, ami ezt szolgálná és szolgálhatná.

Na most, ehhez képest a rehabilitációs kártya egy uniformizált pénzügyi eszköz, semmi köze nincs ahhoz, amit egyébként az adatokból ki lehetne olvasni, hiszen a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatalban gyűjtik azokat az adatokat, hogy melyek a leggyakoribb betegségek, amelyek megváltozott munkaképességet okoznak, és ebből le lehetne vezetni azt, hogy milyen típusú munkahelyek bővítésével lehetne szolgálni azt, hogy ténylegesen találjanak a megváltozott munkaképességűek maguknak munkahelyet a nyílt munkaerőpiacon. Erre nyilvánvalóan egy uniformizált pénzügyi eszköz nem képes, és nem is nagyon látom, hogy ezeknek az adatoknak a használatára és ilyen típusú munkahelyteremtésre, foglalkoztatási lehetőségek fejlesztésére jelen pillanatban szándék, program volna, márpedig úgy tűnik, hogy erre lenne leginkább szükség.

Magyarán az, amit önök tettek, hogy a beáramlást próbálják csökkenteni, az ellátórendszerre nehezedő terheket a benne lévők juttatásainak jelentős megkurtításával, nagyon sok embernek a rendszerből történő kizárásával próbálják megoldani, ez abszolút fiskális logika. Ez azokat a nemes társadalmi és emberi célokat, amelyek a fogyatékosügyi program vonatkozó fejezeteiben meg vannak fogalmazva, sajnálatos módon nem szolgálja, és ezért ezen a területen megítélésem szerint a közeli jövőben komoly változás, mármint az érintetteket pozitívan érintő komoly változás nem várható.

A harmadik téma, amiről szeretnék beszélni e beszámoló kapcsán, az az ápolási díj. Az ápolási díj egy nagyon izgalmas szakmai és ugyanakkor nagyon nehezen kezelhető morális és emberi kérdés. Nagyon sok olyan szülővel, hozzátartozóval találkoztam - és gondolom, nemcsak én, hanem ebben a teremben valószínűleg mindenki -, aki megmutatta nekünk, milyen élete van annak, akinek vagy születésétől fogyatékos gyermeke van, akit nevelni kell, vagy időközben megrokkant hozzátartozója, felmenője. Az ápolási díj egy olyan összeg, amelyre lehet azt mondani, hogy a költségvetés mai helyzetében ennyi telik, mégis folyamatosan megfogalmazódik az az igény, hogy az ápolás legyen munkaviszony, hiszen éppen a jelenlegi körülmények között, akinek ilyen családi kötelezettsége van, az a jelenlegi magyar társadalmi viszonyok között nem képes munkát vállalni és kiegészíteni a jövedelmet. Ha jól emlékszem, legalábbis a szociális bizottsági ülésen a ciklus elején elhangzott az az ígéret, hogy az ápolási díj legalábbis, ha nem lesz munkaviszony, de el fogja érni a nettó minimálbér szintjét. Ennek a demonstrálására történt egy ezerforintos emelés, aztán azóta csend. Azt gondolom, ezt a kérdést komolyan kell kezelni, mert az adatok arra utalnak, hogy több tízezer, akár százezer ember is érintett ebben a kérdésben.

Azt szeretném támogatni, ami az eredeti fogyatékosügyi programban csírájában már benne van, mert ha a fogyatékos személy társadalmi elszigeteltségét és kirekesztődését minden eszközzel megpróbáljuk oldani - és a fogyatékosügyi program többek között erre is irányul -, akkor ugyanezzel a szemlélettel és gondolkodásmóddal kell kezelni azt, aki őt gondozza. Mert az nem lehet, hogy az egyikük számára több lehetőséget biztosítunk, a másikuk pedig benne marad és benne ragad a kirekesztettségben. Ezért olyan megoldásokat kell keresni, ahol egy speciális közösségi térben, szociális munkában, de az érintett képes kimozdulni otthonról, és úgy tud minimálbért vagy legalább minimálbért szerezni, hogy dolgozik, hogy tanul, hogy közösségi és társadalmi kapcsolatokat épít. Ezzel felkészül arra az időre, amikor már nem lesz rá otthon mint ápolóra szükség, és pillanatok alatt vissza tud térni a nyílt munkaerőpiacra, és nem lesz kétségbeesve otthon, hogy most mit csináljon, mert 15-20 éve már otthon kellett maradnia.

(16.00)

Azt gondolom, hogy ez egy kiemelten fontos feladat lenne, főleg azért, mert van előzménye, és ezeket a kísérleteket a rendelkezésre álló európai uniós pénzekből és saját pénzből nagyon-nagyon komolyan folytatni kellene, mert ez olyan ígéret az önök részéről - és ezt az ígéretet támogatta a baloldal is -, amelyet erkölcsi kötelességünk is teljesíteni, de nem úgy, ahogy egyszerűen elhangzik, hogy legyen munkaviszony, mert ez nem megoldás, ez egy sokkal bonyolultabb dolog, és erre a bonyolultabb dologra egy bonyolultabb modell kell, azt meg ki kell próbálni és meg kell alkotni.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: A következő felszólaló Szél Bernadett, az LMP képviselője.

Öné a szó.

DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az LMP júliusban tiltakozását fejezte ki az országos fogyatékosügyi program végrehajtásáról szóló jelentés általános vitájában, ugyanis - ahogy képviselőtársam is elmondta - a kormány negyedórával az ülés kezdete előtt találta ki, hogy a jelentés egyáltalán napirendre kerüljön. A jelentés elfogadásáról szóló határozati javaslatot önök a szociális bizottság ülése közben szövegezték, amiről az egyik képviselőnő nagyon találóan azt mondta, lassan már ott fogunk tartani, hogy először szavazunk valamiről, és csak utána fog megtörténni a javaslat benyújtása. A jelentést tehát botrányos körülmények között tűzték önök napirendre, és mi ennek megfelelően tiltakoztunk a fogyatékossággal élőkhöz ennyire méltatlan és az egész ügy súlyának kormányzati megítélését jól tükröző eljárás ellen, még júliusban. A nagy sietség ellenére végül le sem zárta a parlament a jelentés általános vitáját, így átcsúszott erre az ülésszakra a vita, és ez még inkább tükrözi azt a kapkodást és komolytalanságot, amivel a kormányoldal egyáltalán a parlamenti munkához mint olyanhoz viszonyul.

A jelentésről ugyanakkor nem csak eljárási szempontból lehet kritikusan vélekednünk, tartalmilag ugyanis az előttünk fekvő dokumentum nem nevezhető jelentésnek a szó szoros értelmében, sokkal inkább egy fércmunkának. Ahhoz képest, hogy a minisztériumi illetékes a bizottsági üléseken nem győzte hangsúlyozni, hogy azért késett egy évet a jelentés, mert az Országos Fogyatékosügyi Tanács javaslatára egy második körös, az elmaradt intézkedések, mulasztások beépítését célzó beszámoltatásra is sort kerítettek, ennek semmilyen nyomát nem látjuk a jelentésben. Így sajnos egy összecsapott, kidolgozatlan anyagot vizsgálhattunk meg, amelyben kritikai számvetés, a célok teljesülésére vonatkozó átfogó értékelés vagy a jövőre vonatkozó bármiféle ajánlás, javaslat nem olvasható. Az anyagból gyakorlatilag nem derül ki, hogy az országos fogyatékosügyi programban vállalt célokban történt-e egyáltalán valamilyenfajta előrehaladás a vizsgált időszakban. Bár ez nem meglepő annak fényében, hogy a kormányzat miként viszonyul a monitoringhoz, az eredményértékeléshez és a hatásvizsgálathoz, így nyilvánvalóan nem lepődtünk meg. És itt kell megemlítenem, hogy az előző kormány is elmarasztalható ebben a tekintetben.

De térjünk rá most magára a jelentésre, annak megállapításaira. Mint a foglalkoztatási bizottság rehabilitációs albizottságának elnöke elsősorban az országos fogyatékosügyi program foglalkoztatásra vonatkozó céljainak a teljesülését fogom értékelni, ha már a jelentés ezt nem teszi meg.

Az új országos fogyatékosügyi program foglalkoztatási célkitűzései között prioritást kapott az integrált foglalkoztatás elősegítése, összhangban az európai fogyatékosügyi stratégiával. Az OFP 4.3. pontja egyértelműen megállapította, hogy a társadalmi életben való aktív részvétel elsősorban a foglalkoztatással érhető el. Ha az új országos fogyatékosügyi program végrehajtásáról adunk értékelést, akkor tehát a konkrét lépéseken, programokon túlmenően azoknak a foglalkoztatásra gyakorolt hatásáról is vélekednünk kell, beszélnünk kell a célok konkrét teljesüléséről. Igazából csak így tudjuk megítélni azt, hogy az intézkedések eredményesek, hatékonyak voltak-e egyáltalán.

Nézzük meg, hogy a 2007 és 2010 közötti időszakban mi valósult meg ebből a tervből. Az OFP végrehajtására irányuló középtávú intézkedési terv alapvetően négy feladatot határozott meg a foglalkoztatás terén, ebből én most háromra szeretnék kiemelten kitérni. Az egyik legfontosabb a nyílt munkaerő-piaci munkavállalást ösztönző szolgáltatási program kidolgozása volt, aztán beszélni fogok még a cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt álló fogyatékos személyek munkaerő-piaci kirekesztettségének a megszüntetéséről, végül pedig a munkaügyi referensek képzéséről.

A fogyatékos személyek nyílt munkaerő-piaci munkavállalását ösztönző személyre szabott alternatív munkaerő-piaci programok, mint például a 4M-programok kapcsán pár ilyet említ a jelentés, ami azonban nagyon kevés, ha figyelembe vesszük azt, hogy itt három év teljesítményéről van szó. Ráadásul sajnos egyik programnál sem kaptunk valamifajta jelentést azzal kapcsolatban, hogy milyen eredményei vannak ennek a projektnek, tehát milyen programok születtek ezekből az összegekből, az alkalmazott módszertanok hova épültek be, és legfőképpen milyen további teendőink vannak. Alapvető kritérium az, hogy ha egy jelentés kapunk, akkor a jövőre vonatkozó útmutatást nyerjünk belőle. E programok kapcsán sajnos ezt elmulasztották. Ráadásul itt egy kritikus területről van szó, mert egyértelmű, és máig érvényes az, hogy kiszámíthatóvá kell tenni és növelni kell ezeknek a munkaerő-piaci szolgáltatásoknak a finanszírozását, sőt ezeket hozzáférhetővé kell tenni az ország egész területén, és az eddigi modellprogramok és módszerek közül ki kell választani a sikereseket. Hogyan tudjuk ezt megtenni, ha nincs valamilyenfajta korrekt értékelés? Ráadásul standardizálni kell és elérhetővé kell tenni a munkaügyi központok, pontosabban most már a rehabilitációs hatóságok, valamint a velük szerződésben álló szolgáltatók számára az eredményeket, ehhez viszont első lépésben nyilván látni kellene, hogy mely programok voltak sikeresek a célok teljesülésében. Ezt azonban ebből az anyagból nem tudjuk megállapítani.

Most rátérek a másik foglalkoztatást érintő pontra, az intézkedési terv ugyanis kimondja, hogy a támogatott döntéshozatal modelljét alapul véve át kell alakítani a gondnokság alatt álló fogyatékos személyek foglalkoztatásával kapcsolatos jogszabályokat, pontosan a kirekesztettségük megszüntetése érdekében. Ennek az egész témának hosszú története van. 2008. december 31-e volt a határidő erre az intézkedési terv szerint. Na most, eddig a határidőig, sőt a teljes 2007-2010-es időszak alatt nem történt előrelépés ezen a téren. A támogatott döntéshozatali intézmények hiánya ugyanakkor eleve illúzióvá tette a foglalkoztatással kapcsolatban álló joghátrány megszüntetését. Az ÉFOÉSZ 2006-ban beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, hogy az mondja ki a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet amiatt, hogy hiányoznak a gondnokság alatt álló személyek munkavállalásához szükséges törvényi garanciák. Az Ab 2011. május 30-án hozott egy határozatot, ebben kimondta a mulasztásos alkotmánysértést, és 2011. december 31-ig adott határidőt az Országgyűlésnek az alkotmánysértés megszüntetésére, de csupán az intézményi rehabilitációs foglalkoztatáshoz, és nem a rendes munkaviszonyon alapuló foglalkoztatáshoz való jog kimondását várta el a törvényhozóktól.

A munka törvénykönyve 2011-es módosítása ennek megfelelően a cselekvőképtelen személyek esetében nem teremtett garanciát a munkaviszony-létesítés lehetőségére, az azóta életbe lépett új munka törvénykönyve pedig megismételte a korábbi rendelkezést, amely így szól: "A cselekvőképtelen munkavállaló csak olyan munkakörre létesíthet munkaviszonyt, amelyet egészségi állapotánál fogva tartósan és folyamatosan képes ellátni." Azaz a kormány nyíltan szembemegy a fogyatékkal élők jogairól szóló törvény és az országos fogyatékosügyi program célkitűzéseivel, amikor megerősíti a fogyatékkal élőket is megillető alapvető jogok korlátozását. Itt erről van szó. Támogatott döntéshozatalról pedig - mint azt tudjuk a jelenleg a parlament előtt fekvő Ptk.-tervezetből - csak az említés szintjén szól a javaslat.

Összefoglalva: mind a munka törvénykönyve, mind a Ptk. tehát szembefordulást jelent az európai és a hazai fogyatékosügyi irányelvekkel, amelyek kimondják a fogyatékkal élők társadalomban való aktív részvételének, integrációjának az elősegítését.

Végül az intézkedési terv egy nagyon fontos célt említ, a fogyatékkal élőket a munkaerőpiacra felkészítő humánerőforrás-menedzserek és -referensek képzését. Ezen a területen valóban történt előrelépés a vizsgált időszakban, több új közép- és felsőfokú képzést biztosító oktatási intézmény kapcsolódott be a rehabilitációs szakemberképzésbe. Erről a kapcsolódó bizottsági ülésen magam is számot adtam és örvendetesnek tartottam. Ugyanakkor 2006-ra létrejött a rehabilitációs információs centrumok hálózata is, amit 2007-től a regionális munkaügyi központok a megyei kirendeltségek keretében működtettek tovább, viszont 2012. július 1-jétől teljesen más struktúrában működik a munkaügyi rehabilitáció az államigazgatáson belül. Az történt, hogy a megyei kormányhivatalok szakigazgatási szerveként, a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal kirendeltségeiként működnek a rehabilitációs hatóságok. Akkor itt a kérdés az, hogy nem látjuk és nem is hallottunk érveket arra vonatkozóan, hogy ennek az egész átszervezésnek tulajdonképpen mi értelme volt, milyen minőségi változás várható a szolgáltatások szempontjából, amiket eddig a munkaügyi központban nyújtottak, gyakorlatilag ugyanazok a szakemberek. A kérdés nyitva áll, az anyag erre választ nem ad.

De menjünk tovább! A jelentés beszámol az intézkedési terven túl megtett lépésekről is, ami a foglalkoztatási támogatási rendszerrel, az ellátásokkal kapcsolatos változásokat illeti. Látni kell, hogy a támogatási rendszer a mai napig igazságtalan, átláthatatlan és bürokratikus, mert a kormány két éve halogatja a szükséges reformokat. Ha ennyire világosan látszottak a korábbi rendszer anomáliái az önök számára, akkor miért várt az átalakításokkal a kormány egészen mostanáig? Ráadásul Bernáth Ildikó miniszteri biztos leköszönésével egyben megszűnt a fogyatékosügyi miniszteri biztos intézménye is, bármennyire is gondolják azt többen, hogy nem ez történt. Tulajdonképpen arról van szó, hogy Bernáth Ildikónak utódja, aki hatáskörben, feladatkörben őt követné, a mai napig nincs.

(16.10)

Az ő elsődleges feladata az új foglalkoztatási támogatási rendszer koncepciójának kidolgozása volt. Ezt a kormányoldalon két évig nem sikerült tető alá hozni. Nyilván ennek is megvan a maga oka, a kormány tehetetlenségét és felelőtlenségét mutatja. Hasonlóképpen ahhoz, hogy ez a támogatási reform a mai napig nem valósult meg, holott már számos egyéb kutatás mellett az Állami Számvevőszék is megállapította, hogy a támogatási rendszer az eddigiekben nem biztosította a megváltozott munkaképességű munkavállalók növekvő részvételét a foglalkoztatásban, a munkaerőpiacra való visszavezetéshez nem járult hozzá kellőképpen, nem járult hozzá a források hatékony, eredményes felhasználásához, tehát nagyon sok probléma van vele.

A támogatáshoz jutás folyamatában az esélyegyenlőség elve sem érvényesült. A mára nyilvánvalóvá vált kudarcok ellenére a kormány még mindig nem volt képes elfogadni az új támogatási rendeletet. Ha még ebben az évben elfogadja és januártól lépteti hatályba, akkor viszont az érintett szervezeteknek nem lesz idejük az átállásra, ami újabb munkahelyek megszűnéséhez fog vezetni.

Az intézkedési tervben foglaltak megvalósulásán túl egy átfogó képet is kell adni a foglalkoztatási helyzetről, célszerű lett volna erről is részleteiben olvasni a jelentésben. Én ki szeretném emelni azt, hogy a 2007-10 közötti időszakban a megváltozott munkaképességű, ezen belül a fogyatékkal élő emberek foglalkoztatási aránya rendkívül alacsony maradt, tehát érdemben nem változott, a 10 százalékot sem éri el. Közülük is legtöbben nem nyílt munkaerő-piaci, hanem védett körülmények közt, támogatott munkahelyeken dolgoztak. Az állami támogatás mértékét ráadásul a munkáltató szervezeti besorolása és nem a megváltozott munkaképességű emberek egészségi állapota szerint határozták meg.

Ráadásul a támogatási rendszer nem ösztönzött az egyén munkaképességének javítására, magára a rehabilitációra. Az évi 60 milliárd forintnyi költségvetési támogatás legnagyobb része a nyílt munkaerőpiactól elzárt, védett foglalkoztatásra jutott. A 2009-es költségvetésben a védett szervezetek támogatása az össze rehabilitációs támogatás több mint felét tette ki.

A költségvetésből nyújtott támogatások emellett folyamatosan csökkentek, veszítettek az értékükből a vizsgált három év alatt, ami szintén hozzájárult a foglalkoztatás visszaeséséhez, tehát itt abszolút nem egy dicsőséges történetről van szó. A jelentésben ennek a szellemét is olvasnunk kellett volna.

Jelentős változások történtek a rokkantnyugdíjrendszerben, a rehabilitációs járadékról szóló 2007. évi törvény egy új pénzbeli ellátási formát hozott létre, a kormány egy új minősítési rendszert is bevezetett. Ennek akkor lett volna értelme, hogyha egy komplex rehabilitációs rendszert hoznak létre, amely egymásra épülő elemekből áll, ez azonban nem valósult meg. Ráadásul a foglalkoztatási rehabilitációs szolgáltatások rendszere is csak később kezdett el kiépülni a munkaügyi központokban, így összességében elmondható, hogy a munkaerő-piaci integráció irányába való elmozdulás 2008-10 között nem ért el eredményeket a foglalkoztatás növelése terén, ráadásul a támogatási rendszer mint olyan kifejezetten akadályozta ezt a folyamatot.

Úgyhogy, miközben az Orbán-kormány szavakban a rehabilitáció és a munkavállalás középpontba állítása mellett kötelezte el magát, ismételten azt láthatjuk, hogy egy megszorítást hajtott végre, méghozzá a rokkantak ellátásának rendszerén. Konkrét megtakarítási irányszámokat határoztak meg, és ez alapján csökkentették a rokkantak támogatását, illetve szigorítottak a komplex minősítés rendszerén.

A csökkentett ellátások mellett azonban a munkavégzést kvázi ellehetetlenítették, illetve korlátozták, és a korlátozással ellenérdekeltté tették a megváltozott munkaképességű embereket a munkakeresésben, amellett, hogy önök egy szegénységi csapdába is taszították őket, miközben a rehabilitációs szolgáltatások terén semmilyen mértékű szemléletváltásra nem került sor. A szolgáltatások standardizálása, a kapacitások bővítése, a hozzáférés javítása nem történt meg, ezekre a mai napig nem került sor.

A megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatásához nyújtott támogatásokat a kormány egyenesen visszatartotta, és csak nagymértékű elbocsátásokat maga után vonó késedelemmel folyósította. Erről meglehetősen sokat beszélgettünk itt az ülésteremben is az elmúlt fél évben. A munkaerőpiacra kitett rokkantak számára jelenleg egyetlen perspektívát kínál az állam, a közfoglalkoztatásban való részvételt, ez minden, amit ők kaphatnak.

Mindezeket úgy értékeljük, hogy a kormány gyakorlatilag szembemegy a fogyatékosok jogairól és esélyegyenlőségükről szóló törvényben, illetve az országos fogyatékosügyi programban foglaltakkal, nem az integrációt és a társadalomban való aktív részvételt segítik elő esélykiegyenlítő lépésekkel, hanem éppen a társadalmi kirekesztettséget erősítik, ami a kormánynak egy újabb végzetes hibája. Köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: A következő felszólaló Tapolczai Gergely, a Fidesz képviselője.

DR. TAPOLCZAI GERGELY (Fidesz): (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A korábbi vezérszónoki felszólalásom kiegészítésével szeretnék foglalkozni, és néhány dologgal szeretném kiegészíteni, szigorúan a jelentés kereteiben maradva, nem a mostani kormány tevékenységéhez kapcsolódva.

A korábbi felszólalásomban elhangzott, hogy nagyon rövid idő állt rendelkezésre az országos fogyatékosügyi program 2007-2010 közötti időszakáról és ennek végrehajtásáról szóló jelentés tanulmányozására. A jelentés 2012. május 22-én lett benyújtva a parlament elé, és 2012. július 9-én kezdődött meg az általános vitája. Azt hiszem, nem tévedek sokat, hogyha azt mondom, hogy egy hónap több mint elég a tanulmányozásra.

Időközben megkapta az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság az Állami Számvevőszék levelét is. Abból kiderül, hogy a megváltozott munkaképességűek támogatási rendszerének és a támogatások felhasználásának és hasznosulásának Állami Számvevőszék általi ellenőrzése még folyamatban van, tehát ezzel kapcsolatban most nem is tudnék vitát folytatni. Ugyanakkor az Állami Számvevőszék azt is feltárta, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához kapcsolódóan ennek a problémája, miszerint a támogatási rendszer nem biztosítja a megváltozott munkaképességű munkavállalók számának növelését a foglalkoztatásban, a rendszer nem járul hozzá a források hatékony és eredményes felhasználásához, és nem érvényesülnek az esélyegyenlőségi elvek a támogatások hozzáféréséhez.

2006-ban csupán 6, majd 2007-től csak 21 védett szervezet részesülhetett rehabilitációs költségvetési támogatásban, holott például a Védett Szervezetek Országos Szövetségének 51 tagszervezete van, vagy az akkreditált foglalkoztatók regisztere, nyilvántartása szerint 2010-ben 4200 körül volt az akkreditált foglalkoztatók száma, eközben az állami támogatások körülbelül 50 százalékát ez a 21 szervezet kapta meg. Azt is megállapította az ÁSZ-jelentés, hogy a rehabilitációs költségvetési támogatást igénybe vevők részére 2012-től nem történt pályázati kiírás, az újabb védőszervezetek nem tudtak támogatáshoz jutni, nem tudtak pályázni. A kormány, illetve az illetékes minisztérium már változtatott ezen a rendszeren, 2013-tól már új, az esélyegyenlőség elveit is figyelembe vevő, igazságosabb rendszert léptet életbe, de ez már a következő jelentésnek a témája lesz.

Azt is látni kell, hogy 2010 óta a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása a nemzeti rehabilitációs, szociális intézet adatai szerint 2010-ben: az akkreditált foglalkoztatóknál alkalmazott megváltozott munkaképességűek száma összesen 26 300 fő volt, míg a 2011. évi adatok szerint már 60 819 fő volt a megváltozott munkaképességűek száma.

Akárhogy is nézzük, hogyha valaki 1999-ben, egy évvel a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségéről szóló törvény elfogadása után, amikor a jogi diplomámat én megszereztem - zárójelben jegyzem meg, jelnyelvi tolmács nélkül végeztem el a jogi egyetemet öt éven keresztül -, ha akkor nekem valaki azt mondja 1999-ben, hogy 2009-ben, 2010-ben, 2012-ben ez és ez lesz Magyarországon a fogyatékosügy területén, én biztos, hogy kinevettem volna. 1999-ben még csak fogyatékosügyi törvény volt, illetve az országos fogyatékosügyi program első intézkedési terve.

(16.20)

Nem voltak tolmácsszolgálatok, nem voltak feliratos filmek, alig volt akadálymentes középület, alig volt rehabilitációs központ, nem volt kiépülve a pénzügyi támogatás rendszere, és sorolhatnám tovább. Ehhez képest, valljuk be, még ha nem is a megálmodott szinten tartunk, egész jól állunk, ha '99-es szemmel és szempontból nézem a mai helyzetet. Egyre több középület, múzeum, intézmény, egészségügyi intézmény akadálymentesítése folyamatban van. Elismerem, persze van még folytatnivaló, de az 1999-es szinthez képest óriási az előrelépés. Vannak tolmácsszolgálatok, kialakultak a rehabilitációs központok; a választási eljárásról szóló törvénytervezetben ismét megjelentek a fogyatékos személyek jogai, vagy a mostani Ptk.-tervezetben is felmerül a támogatott döntéshozatal intézménye. Ez azt jelenti, hogy a 2007 és 2010 közötti időszak sikere több és kevesebb, de nagyon sok minden történt, nagyon sok dolog mutat pozitív változás irányába. De ez már a következő jelentés témája lesz.

Ezzel együtt az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság jelentésről szóló elfogadó határozatát támogatni javasolnám, és kérném képviselőtársaim támogatását is.

Megvárom a további felszólalásokat, és esetleg ezekre reagálok. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiból.)

ELNÖK: Köszönöm képviselő úr tárgyszerű felszólalását, hogy figyelembe vette, hogy jelenleg a program 2010-ig terjedő beszámolója a napirend tárgya. Megadom a szót Varga Lászlónak, az MSZP képviselőjének.

DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tapolczai képviselőtársam felszólalása után én vélhetően rövidebb leszek, hiszen ő is hangsúlyozta, hogy mennyi fontos eredményt ért el az ország ezen a területen, a fogyatékosügy tekintetében 2007 és 2010 között. Nyilván ezek az eredmények javarészt olyan eredmények, aminek a folytatása ciklusokon átívelően fontos, és én e helyütt nem is vitatnám el azt, hogy önök között is sokan vannak, akiknek fontos a fogyatékosügy, és nyilván Tapolczai képviselőtársam azok közé tartozik élethelyzete és elhivatottsága okán is, akinek ez az ügy nagyon fontos.

Nagyon keveset mégis a benyújtás körülményeiről, már csak azért is, mert elég hosszú idő telt el az általános vita előző szakasza óta, hiszen emlékeztetnék, hogy az utolsó parlamenti ülésen, a rendkívüli nyári ülésszakon kezdtük el a vezérszónoki körökkel az általános vitáját az előterjesztésnek. Én akkor is elmondtam, hogy nyilván jóval hamarabb kellett volna ezt az előterjesztést megtárgyalni, ha már nem tárgyaltuk meg, akkor viszont nem értem, hogy miért kellett olyan gyorsan behozni, hiszen együtt voltunk Tapolczai képviselőtársammal azon a bizottsági ülésen, ahol délután fél egykor, az egyórás üléskezdet előtt még határozati javaslatot állítottunk elő, majd ezután került megtárgyalásra, azon az ominózus héten az előterjesztés. Ezzel együtt túl sok szót már erre nem vesztegetnék, reméltem, hogy hamarabb folytatódik a vitája az előterjesztésnek szeptemberben, de lehet hogy kimondhatjuk azt, hogy nem azon fog múlni a magyarországi fogyatékosügy, hogy egyébként mi mikor, milyen körülmények között fogadunk el jelentéseket, sokkal inkább múlhat azon, hogy általában véve a társadalom hozzáállása milyen az adott kérdéshez, milyen jogszabályi környezet veszi körül a fogyatékosügyet, és sajnos azt kell mondjam, hogy a legnyomósabb kérdés mindig az, hogy milyen költségvetési támogatás jut a fogyatékosügynek.

Az előző felszólalásomban végigelemezgettem ezt az elég széles terjedelmű anyagot, amit nyilván nehéz volt áttekinteni és nehéz rendszerében is látni, én azt mondom, hogy korrektül tartalmaz mindent, ha még nem is olyan szerkezetben pontosan, amilyenben a korábbi program és a feladatterv elkészült. Nyilván ez az áttekintést egy kicsit nehezebbé teszi, de a mellékletei egyébként jól bemutatják azt, hogy például akadálymentesítés tekintetében milyen komoly források kerültek elköltésre, és milyen komoly lépések történtek a tárgyalt időszakban, 2007 és 2010 között.

Elmondtam, és megerősítem, támogatjuk az előterjesztés elfogadását. Nyilván a kormányzásunk időszakát érinti ez az időszak, de nemcsak ebből kifolyólag, hanem azt hiszem, hogy most pártpolitikán átívelően is bemutatásra került az, hogy nagyon sok mindenben előrelépés történt. Két területet mondanék azonban, ahol sose lehet elégedettnek lenni, és mi sem lehetünk elégedettek az adott időszakban. Az egyik a foglalkoztatás területe, tehát a fogyatékos, a fogyatékkal élő személyek - hogy pontos legyek - foglalkoztatása tekintetében, azt gondolom, az elmúlt húsz évnek nagyon komoly adósságai vannak. Szerintem minden kormány idején voltak olyan elhivatott emberek, akik igyekeztek ezen a kérdésen segíteni, ezt a kérdést előrelendíteni, azonban a számok sajnos nem azt mutatják, hogy ebben átütő siker van, vannak részsikerek, ezeket folytatni kell, és tovább kell építkezni ezen a területen.

A másik, amit egyben pozitívumként is mondtam - furcsa ez -, az akadálymentesítés kérdése, hiszen az európai uniós irányelveknek maradéktalanul nem felelünk meg ebben a tekintetben. Nyilván egy nagyon komoly munka zajlik ezekben az években is, és zajlott a korábbi években is, hogy megfeleljünk, közintézmények akadálymentesítése meg úgy egyáltalán az élet ilyen tekintetű akadálymentesítése kapcsán. Tapolczai Gergely mondta azt, hogy 1999-ben azért még nem gondolta volna, hogy ennyi minden történik. Valóban, mintegy másfél évtizeddel ezelőtt közel nem volt ilyen helyzet Magyarországon akadálymentesítés tekintetében, ugyanakkor nemcsak a kötelezettség, hanem a belső kényszer és a szándékok okán is fontos változtatnunk ebben a tekintetben, és további forrásokat szánni az ügyre.

Még egyszer: én a határozati javaslatot is, amit ott a bizottsági ülésen sebtében összeraktunk és nyilván a jelentést is, annak az elfogadását is támogatom.

Szóba került ez az ÁSZ-levél. Nem nagyon akarok rosszmájú megjegyzéseket tenni, csak ennek kapcsán meg az egész jelentés kapcsán is egy nagyon picit éreztem azt, hogy a túl nagy konszenzus és a túl egyetértő mondatok mellett nyilván egy keményebb hangvételű jelentés készült el a későbbiekben, illetve maga az előterjesztés is, felmerült bennem már az előző megszólalásom során is az a kétség, hogy lehet hogy azért csúszott a benyújtása és azért csúszott át erre az évre az előzőről - hiszen már tavaly el kellett volna fogadnunk, ha jól értem a helyzetet -, hogy jobban, erősebben rá lehessen mutatni azokra a hibákra, amelyek történtek, vagy a hiányosságokra. Nem biztos, hogy baj ez egyébként, mert nyilván tárjunk fel mindent ebben a tekintetben, azonban én a pozitív dolgokat is kiemeltem vezérszónoki felszólalásom során.

Támogatva az előterjesztést, néhány dologra hívnám fel a figyelmet a jövővel kapcsolatban, ennyiben utalnék csak konkrétan a tárgyalt anyagra. Talán az általános vita megengedi ezt nekem, különösen, hogy nagyon tág a keret, még a '13. évi költségvetés azért sok mindent meghatároz. Amikor három szempontot mondtam, ami a fogyatékosügyet segítheti, hátráltathatja vagy mindenképpen kapcsolatban van vele; általában a társadalom szemlélete, a jogszabályi környezet és a költségvetési források, akkor nagyon fontos a harmadik, akárhogy is van, nagyon-nagyon fontos. Nyilván egy EU-s költségvetési ciklus végére érünk lassan, és komoly források ragadhatnak benn, tehát egy nagyon fontos kérdés az szerintem, hogy adott esetben a hiányosságok fedezhetők-e a területen, és mindig lehet többet és jobbat tenni, akkor hívjuk fel a figyelmet arra, hogy ezen a területen is van még lehetőség források felhasználására. Ha jól tudom, és a miniszterelnök úr is beszélt erről, elégedetlen - nyilván elsősorban más területekre gondolt, de úgy általában is elégedetlen - az EU-s források felhasználásával, gyorsítani akar ebben a tekintetben. Szerintem fel lehet hívni a figyelmét, hogy ezt itt is megteheti.

Másrészt a költségvetési sorokból olvasva egy későbbi jelentés tárgyalásánál érdekes lehet az, hogy itt csökkenő tendenciákat mutat sajnos a jövő évi elképzelés, a civil szervezetek tekintetében egy 80 millió forintos csökkenés, megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő bértámogatás kapcsán egy 500 millió forintos csökkenés, szociális intézményi foglalkoztatás támogatása kapcsán 200 millió forintos csökkenés.

(16.30)

Tapolczai képviselőtársamnak mondom részint, de hát persze mindenkinek, hogy a jelnyelvitolmács-szolgáltatás, az elemi látásrehabilitáció támogatása is 15 százalékkal csökken jövőre, legalábbis a tervek szerint, és a fogyatékos személyek esélyegyenlőségét segítő programok támogatása is 8 százalékkal. A közgyógyellátás átalakítása is érinti ezt a területet és ezeket a személyeket: mintegy kétmilliárddal csökken a közgyógyellátásban az előirányzat. Illetve a rokkantrendszer átalakításából általában is fakadó változások kapcsán a korhatár alatti ellátás hárommilliárd forinttal csökken.

Azért mondtam ezt el - túl azon, hogy ennek a vitának, ami nem is vita a szó klasszikus értelmében, a hangneme azért szerintem nem vádaskodás volt, de mindenképpen felhívtuk a figyelmet hiányosságokra -, azért hívom most erre a figyelmet fel, merthogy újra kell gondolni ugye a '13-as költségvetést, úgy tűnik; nyilván ennek több oka van, külső és belső okok is. Nagyon remélem, hogy az újragondolás folyamata nem fogja hátrányosabban érinteni a fogyatékos személyek ügyét, a fogyatékos személyeket, mert nagyon komoly és fontos részei ők a magyar társadalomnak, és az akadálymentesítés, az ő hátrányaik ledolgozásának segítése a foglalkoztatásban és az élet minden területén nagyon fontos ügy mindannyiunknak. Szeretném, ha ebben erősebb lobbi tudna lenni a következő évi költségvetés és a források tekintetében; szerintem a mai vitában felszólalók, ha jól értem, nagyjából ezzel az igénnyel mind egyetértenek.

Zárásképpen még egyszer: az előterjesztés elfogadását támogatjuk, a dolog műfajából fakadóan ehhez nagyon módosítót se lehet benyújtani, ugye ez egy jelentés, és egy határozati javaslat fogja elfogadni. Remélem, hogy ebben az ügyben - oly sok vitatott közügy mellett - ma Magyarországon egyetértünk, ennek a szükségességét közösen látjuk, és közösen tudunk olyan programokat és forrásokat találni, amelyek a fogyatékosügyet a következő években is megfelelően fogják kezelni.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Soltész Miklós tapsol.)

ELNÖK: Megadom a szót Vágó Sebestyénnek, a Jobbik képviselőjének.

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ilyet is ritkán lehet tapasztalni, hogy egy államtitkár megtapsoljon egy MSZP-s felszólalást, történelmet írunk ma, úgy látszik.

Én is azt kívánom elmondani, ami kimaradt a vezérszónoki felszólalásomból még a nyáron, de először reagálni szeretnék egy dologra, amit Tapolczai Gergely mondott a felszólalásában. Mégpedig említette azt, hogy 2010 és 2011 között az akkreditált foglalkoztatóknál hogyan változott meg a megváltozott munkaképességű munkavállalók száma. Azért az ilyen statisztikai adatok közlésénél ne felejtsük el azt, hogy 2010. január 1-jén volt az, hogy - hasamra ütök, tehát nem pontos számot mondva - 108 ezer forintról körülbelül közel egymillió forintra emelkedett, 986 ezer forintra emelkedett a rehabilitációs támogatás összege. Valószínűleg ez volt befolyással arra, hogy az így rendszerbe visszajuttatott pénzből több megváltozott munkaképességű személyt tudtak foglalkoztatni ezeken a munkahelyeken. Tehát ezek is befolyásolják a tényeket, és azt is meg kell akkor ilyenkor vizsgálni, hogy a befolyó rehabilitációs támogatás emelkedéséhez képest arányaiban mennyiben emelkedett a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása.

Tehát egypár dolgot kiemelnék azért a jelentésből, és egyértelmű azért az, hogy az ember, amikor egy 2007 és 2010 közötti jelentésről beszél, akkor megnézi, megvizsgálja, hogy az elmúlt években, az elmúlt két évben ezekhez a viszonyokhoz képest mi változott, mi fejlődött, illetve mi fejlődött vissza. Hiába nem szeretjük azt az elmúlt nyolc évet, amit a kormánypártiak nagyon sokszor emlegetnek, azért az elmondható, hogy vannak olyan törekvések, illetve vannak olyan folyamatok, amelyek felfelé ívelő pályát mutatnak. Ezeknek a folytatása is, ennek az ívnek a folytatása is érdekes összehasonlítási alapot nyújthat a számunkra.

Foglalkozik, nagyon sokat foglalkozik a jelentés az érzékenyítéssel, itt is kiemelve például egy olyan országos rendezvényt, ami vándorkiállítás formájában fogyatékossággal élő művészek alkotásait, illetve fogyatékossággal élő személyek által előállított termékeket népszerűsített, illetve ismertetett meg a magyar polgárokkal.

Itt azért felmerült egy érdekes kérdés. Ez az érdekes kérdés pedig az, hogy jelenleg hogyan áll ez a helyzet, jelenleg a kormány mennyiben támogatja intézkedéseivel, megszorító csomagjaival a fogyatékossággal élő személyek érdemi munkáját, előállító munkáját, akár beszélhetünk a művészetről, akár beszélhetünk az egyéb termékek előállításáról. Konkrétan például az ápoló-gondozó otthonokban lévő foglalkoztatás és nagyon sok esetben akár asztalosműhelyi, akár egyéb műhelyi foglalkoztatás a megszorítások következtében milyen leépítésekre számíthatott, illetve számíthat, és ahhoz képest az olyan sokszor rossz időszakként emlegetett MSZP-s éra idején ilyen jelleggel működő foglalkoztatók közül a jelenlegi állás szerint hány foglalkoztató működik. Érdemes lenne akár egy ilyen kimutatást is megnézni, mert sajnos szomorú képet kapnánk, és szomorú esetekkel találkoznánk.

Arról már nem is beszélve - akár kapcsolódva ehhez -, hogy ez a vándorkiállítás Budapesten került megrendezésre, és a nagyvárosokat érintette Magyarországon. Innen akkor már könnyen meggondolhatjuk azt, hogy mennyire volt akadálymentesített a megközelítése, illetve úgy is mondhatjuk, hogy a megközelítése ezeknek az eseményeknek, ezeknek a kiállításoknak, egy fogyatékossággal élő személy hogyan tudott eljutni a kiállítás helyszíneire.

És akkor ugornék egypár részt, vegyük akár a tömegközlekedést. A tömegközlekedés akadálymentesítése katasztrofális állapotban van jelenleg is, és nem sokkal változott a szám akár a Tapolczai Gergely által említett év, az 1999-es év óta. Ma Magyarországon tömegközlekedéssel, akár mondjuk, ha a fogyatékossággal élés egyik szimbólumának, az akadálymentesítés szimbólumának tekintett kerekes székkel közlekedők sorsát nézzük, elég nehéz ma Magyarországon - ha mondjuk, a vasutat kiemeljük - vasúti közlekedéssel A pontból B pontba eljutni egy ilyen személy számára. Akár a szűkebb pátriámat, Komárom-Esztergom megyét is nézhetném, akár a tatabányai, akár a tatai vasútállomást, ahol bójahídon lehet eljutni a peronokra, és egy kerekes székes személy csak akkor tudja megközelíteni a peronokat, ha két markos vasúti dolgozó vagy két segítőkész utazni kívánó polgár hozzásegíti, hogy a peronra juthasson. Éppen ezért érdekes az, ami a jelentésben is szerepel, hogy a vasúti vonalaknak 2013. január 1-jére akadálymentesnek kell lenniük, ezt hogyan fogják megvalósítani. Ugyanis semmilyen lépést nem látunk arra nézve, hogy ezen a helyzeten megpróbálnának változtatni.

A jelentés foglalkozik a közintézmények akadálymentesítésével is. A vezérszónoki felszólalásomban már említettem azt, hogy még az olyan intézmények is, amelyek büszke táblát viselnek, hogy akadálymentesek, sem tekinthetők akadálymentesnek. Ugyanazt a példát tudom elmondani, amit a vezérszónoki hozzászólásomban is elmondtam, hogy a Parlament sem akadálymentes.

Én csak egy fogyatékosság, a kerekes székesség, illetve a mozgásszervi betegség szempontjából vizsgáltam ezt, kerekes székes szemmel körbejártam a Parlament épületét, és az orvosi terembe, a Jobbik frakcióirodájába, a honvédelmi és rendészeti bizottságba például kerekes székkel egyáltalán nem lehet eljutni, és ez csak egy fogyatékosság. Braille-írással semmit nem láttam kiírva a Parlament épületében, tehát innentől fogva nem tudom, hogy miért van kint az akadálymentesség tábla. És ez a Parlament, ezek a minisztériumok! Akkor mi a helyzet a többi intézménnyel, az egészségügyi, szociális intézményekkel vagy akár a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó intézményekkel? Ugyanis ezek között is nagyon sokat találunk, amelyek nem akadálymentesek, amit szerintem a kormányok felelőssége megváltoztatni.

És hogy mi ennek az oka? Az akkreditált cégek, főleg építési cégek, amelyek akadálymentesítéssel foglalkoznak, olyan árakon dolgoznak, ami nagyon sok intézmény számára megfizethetetlen. Én erre csak egy olyan példát szoktam mondani, hogy nem vagyok építésügyi szakember, de ha Kis Pista kőműves szakemberhez odamegyek, és azt mondom neki, hogy nekem ide kellene egy rámpa, hogy a kerekes székesek fel tudjanak jutni az intézménybe, akkor azt mondja nekem, hogy ezt 50 ezer forintért megcsinálja, de ha elmegyek egy akkreditált céghez, akkor erre legalább 500 ezer forintos összeghatárt fog nekem mondani.

(16.40)

Foglalkozik a jelentés a felsőoktatással, a felsőoktatásban elinduló új képzésekkel, amelyek érzékenyebbé, fogékonyabbá és felkészültebbé teszik a végző pedagógusokat a fogyatékossággal élők vagy a speciális nevelési igényű személyek számára nyújtandó ellátásaik során.

Itt egyetlenegy nagy probléma van, mégpedig az a probléma, amit a felsőoktatási törvény tárgyalásánál szóba is hoztam bizottsági ülésen, mégpedig az, hogy behozhatjuk mi azt, hogy az egyetem, főiskola elvégzése után egy év önkéntes évet kell vállalni, és ki kell próbálnia a végzettnek azt, hogy abban a szakmában ő helytálló vagy nem helytálló, utána kapja meg esetleg a diplomáját, de ez nem elég. Miért nem működik az előszűrés? Pont ezekben a szenzitív szakmákban, mint óvópedagógus-képzés, tanítóképzés, gyógypedagógus-képzés, nem létezik előszűrés. Tehát egy olyan ember - elég abszurd példát hozok -, aki lenézi a kerekes székeseket, csúnya szavakkal titulálja a látássérült embereket vagy a hallássérülteket gúnyolja, ma Magyarországon bekerülhet a Gyógypedagógiai Főiskolára, és elvégezheti. Direkt abszurd példát hoztam. Ma Magyarországon a Gyógypedagógiai Főiskolát egy szakmára teljesen alkalmatlan, lelki hozzáállása, adottságai, képességei szerint teljesen alkalmatlan személy elkezdheti, és amilyen a magyar felsőoktatás jelenlegi rendszere, el is végezheti. Amíg ezen a rendszeren nem változtatunk, ezen a szemléleten és ezen a hozzáálláson nem változtatunk, addig nem várhatjuk el azt, hogy olyan pedagógusok, olyan szakemberek foglalkozzanak fogyatékossággal élő személyekkel, akik teljesen nyitottan, teljesen hozzáértően és teljesen - a szó jó értelmében vett - pozitív hozzáállással tudjanak hozzáállni ezekhez a személyekhez.

Ha már a speciális igényű gyermekek neveléséről volt szó, megfogalmazza a jelentés azt, hogy ösztönözni kell ezeket a pedagógusokat arra, hogy az új módszereket bevegyék, az új módszereket alkalmazzák, az új módszerekhez fejlesszék a saját pedagógiai eszközeiket. De a 2007-2010 közötti időszakban is ez volt a jellemző, és sajnos ma is az a jellemző, hogy akár egy ápolást-gondozást nyújtó intézményben dolgozó pedagógus vállára egy akkora adminisztrációs terhet tesznek, kezdve akár a PAC-któl a legutolsó jelentésig, a napló vezetéséig, hogy emellett sem energiája, sem ideje, sem lehetősége nincs arra, hogy megtanuljon, kipróbáljon és végigvigyen újabb pedagógiai módszereket, fejlesztéseket, illetve a kutatások eredményeként pozitív hatású programokat.

Beszél a jelentés a turisztikáról is. Pozitívan említi, hogy milyen nagyszerű programok indultak meg 2007 és 2010 között. Kiemeli, hogy két ága lenne ennek. Az egyik az, hogy a turisztikai szolgáltatókat - illetve a múzeumokat is idesorolja -, vezetőit, tulajdonosait érzékenyítsék arra, hogy akadálymentessé tegyék a fogyatékossággal élő személyek számára az intézményeiket, turisztikai lehetőségeiket, létesítményeiket. A másik pedig az, hogy egy jelentést készítsen, hogy jelenleg ilyen szempontból a magyarországi turisztikai helyzet hogyan áll. A jelentésben kifejtve csak azt találjuk meg, hogy milyen szervezetek, milyen alapítványok, illetve milyen civilek végezték ezt a felmérést, és milyen eredményre jutottak. Az érzékenyítésről nem nagyon látunk példákat.

Viszont azt tapasztalhatjuk, hogy 2007-től kezdődően pozitív változásokat figyelhetünk meg a turisztika területén. Valószínűleg ez nem annak köszönhető, hogy a kormány áldásos tevékenységével ilyen programokat támogatott volna, illetve előmozdított volna, hanem annak köszönhető, hogy általában a turisztikában vállalkozók dolgoznak, sőt vállalkozók dolgoznak, akik nagyon jól tudják, hogy mi az ő egyéni érdekük, akár anyagi érdekük is, és nem is a kormány segítségével, de saját maguktól is rájöttek arra, hogy a fogyatékossággal élő személyek egy elég nagy szelet ahhoz, hogy ők beruházásokat eszközöljenek, és mivel ezek a beruházások kecsegtetővé tették e személyek számára az ő szolgáltatásaikat, elég rövid időn belül meg is térülnek, és meg is térültek, beszélhetünk akár Velencei-tavi hajózási társaságokról, akár nagyobb szállodákról, akiknek igenis kimutathatóan nőtt a látogatottságuk, illetve a vendégeik száma ezek alapján.

Arról most nem is beszélek, hogy a rendszerben dolgozó fogyatékossággal élő személyek számára nyújtandó rekreációs programok, burn-outot, a kiégési szindrómát kikerülő, azokat feldolgozó, azokat kezelő belső rendszerek, belső programok hogyan működnek, mert nem igazán működnek, a már említett leterheltség miatt lehetőség és idő sincs arra, hogy az itt dolgozó pedagógusok vagy akár szakdolgozók ilyesmi jellegű programokon részt vegyenek, és nem is igazán motiváltak a munkáltatók sem arra, hogy ösztönözzék, illetve elősegítsék ezeket az eseteket.

Egy másik érdekes kérdés még a kitagolás, a fogyatékossággal élő személyek kitagolása a hodály jellegű, a szegregált helyen lévő nagy intézményekből. Meg is indult ez, a jelentés is tartalmazza, hogy az Európai Tanács, illetve az Európai Unió direktívái alapján efelé lépni is kell. Éppen ezért a lakóotthonok programja bevezetésre került. Lakóotthonokba tagolták ki az ilyen intézményekben élő személyeket, de a parlament által módosított törvény alapján 2014. december 31-ig be kell zárni az összes magyarországi fogyatékos-lakóotthont, ugyanis a támogatott lakhatás lesz az, ami elsősorban támogatásra, illetve normatívára jogosult. Akkor most hogyan is van ez? Tehát megfogalmazódott a fogyatékosügyi koncepció, ami elindult a lakóotthonok irányába, egyébként jelzem azt, hogy még jelenleg is kifutó pályázatok vannak, tehát vannak olyan lakóotthonok, amiket most fejeznek be, és még 2014. december 31-én esetleg nem telik le az az idő, amíg neki a lakóotthont üzemeltetnie kell a pályázat alapján - tehát akkor hogyan is van ez? Most a lakóotthon a koncepció, vagy nem a lakóotthon a koncepció? Erre érdemes lenne időt fordítani, illetve átgondolni, hogy mi is tulajdonképpen a kormány koncepciója ezzel kapcsolatban.

Köszönöm szépen. Ennyit szerettem volna mondani. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

ELNÖK: Kettőperces felszólalásra következik Hirt Ferenc, a Fidesz képviselője.

HIRT FERENC (Fidesz): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Vágó Sebestyén képviselőtársunknak szeretnék nagyon röviden a parlamenttel kapcsolatos akadálymentesítés kérdéskörében válaszolni. A vezérszónoki felszólalásában is július elején elmondta, hogy a Jobbik-frakcióiroda nem megközelíthető, nem akadálymentes. Ezzel kapcsolatban csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy az alakuló ülés előtt a frakciók összeültek, és mindenki rábólintott a saját frakcióirodájára. Tehát nemcsak úgy lehet akadálymentesíteni, hogy egy műemléket szétveretünk, és olyan megoldásokat próbálunk alkalmazni, amelyeket kerekes székkel, például elektromos tolókocsival nem is lehet megközelíteni utána sem a Jobbik-frakcióirodát, hanem úgy is lehet akadálymentesíteni, hogy eleve olyan épületet, olyan helyiséget választunk, amely már akadálymentes.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

ELNÖK: Megkérdezem, kíván-e még valaki felszólalni. (Nincs jelentkező.) Jelentkezőt nem látok.

Így megkérdezem az előterjesztőket, Soltész Miklós államtitkár urat, illetve Tapolczai Gergelyt, az illetékes bizottság előadóját, hogy kívánnak-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Megadom a szót Soltész Miklós államtitkár úrnak.

SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm szépen azoknak az észrevételeit, akik részt vettek a vitában, még azokét is, akiknek a hozzászólása kísértetiesen hasonló azoknak a mondataihoz, azoknak a gondolataihoz, üzenetéhez, akik egyébként egy hasonló jelentést, csak sokkal bővebb jelentést és hasonló időszakról szóló jelentést kint, Genfben egy ENSZ-jelentést ahogy támadtak. Itt gondolok az LMP hozzászólásaira, akiknek nyilván valaki megírta a szövegét, és nagyon köszönöm, hogy ilyen hirtelen, gyors felindulásból, pergő szavakkal elmondták a hozzászólásaikat. Szabó Timea ugye elmondta a hozzászólását, utána innen elment - ennyire érdekli a téma. De olyan dolgokat vetett fel egyébként önnel, Szél Bernadett képviselő asszonnyal közösen, aminek egyrészt semmi köze nincs a 2007-2010-es jelentéshez, másrészt pedig látszik az, hogy az LMP azzal a tizenegynéhány fővel, akik itt ülnek a parlamentben, hátulról nagyszerű jelentéseket kapnak különböző emberektől, de igazából szakmailag a tudásukkal semmit nem értenek az egész dologhoz. Olyan kritikákat fogalmaztak meg, amelyek nevetségesek. Olyan kritikákat fogalmaztak meg, még egyszer hangsúlyozom, a 2007-2010-ről szóló jelentésről, amelyeket legfeljebb az önök elődpártjának, az SZDSZ-nek mondhatnának el, nem pedig nekünk.

(16.50)

Itt pedig arról volt szó, a 2007-2010-es jelentésről. És igenis, én azt vallom, ugyanúgy vallom, ahogy egyébként Genfben is tettük, és amikor Genfben az ENSZ-ben a magyar fogyatékosügyi jelentést megvédtünk, hogy igenis, az ország, ahogy Tapolczai Gergely is mondta, az elmúlt tíz-egynéhány évben nagyon nagyot lépett előre ebben a kérdésben. A 2009-es fogyatékosügyi törvény óta óriási nagyot lépett előre mind az egészségügy, mind a szociális terület, a támogatási rendszerek, az akadálymentesítés és a foglalkoztatás területén.

És azt senki nem mondja, hogy nincs ebben hiba. Mi sem mondtuk azt egyébként, hogy 2007 és 2010 között nincsenek hibák vagy nem történtek hibák. De amit a jelentés megfogalmaz, az pedig annak az időszaknak az összefoglalója, amely valóban beleesett egy 2008-as gazdasági válságba, beleesett egy olyan kormányzásba, amit Gyurcsány Ferencnek köszönhet az MSZP és az SZDSZ, aminek következtében nagyon sok minden dolog sérült, és sérült ezáltal egyébként a fogyatékossággal élő emberek helyzete is. Adott esetben azok az emberek, akik e mellett a terület mellett a baloldalon kiálltak, mondjuk, a Szocialista Pártban kiálltak, ők sem tudták megvalósítani azokat az elképzeléseiket, amelyeket egyébként nem a saját érdekükben, nem az ellenzék ellenében, hanem sokkal inkább közösen a fogyatékossággal élő emberek életében tesznek meg.

Még az LMP-nek szeretném azt jelezni, hogy ha önök annyira nagyszerűen tudnak mindent, akkor miért nem választottak fogyatékossággal élő képviselőt maguk közé. Miért nem? Ne vádolják itt a kormányt azzal a két és fél éves tevékenységgel - mert ezt mondták, semmi mással nem foglalkoztak, csak ezzel foglalkoztak, ami persze nem igaz, és ráadásul nem is ismernek egy csomó mindent, ez benne a legszebb és a legjobb.

Megmondom őszintén, amikor kiment Szűcs Erika a teremből, képviselő asszony, akkor sajnáltam, azt gondoltam, nem jön vissza, mert most én pozitívan szeretnék hozzászólni, amit ön mondott. Egy kritika kivételével, az a foglalkoztatás kritikája, de egyébként, amit akár képviselő asszony is, akár pedig képviselő úr, Varga László képviselő úr is elmondott, én ezeket a dolgokat továbbra is szeretném nemhogy támogatni, hanem tovább is szeretnénk vinni egy jó részét a fogyatékosügy területén. Azok a kritikák, amelyek fölmerültek akár a civil szervezetekkel kapcsolatban, akár pedig mondjuk, a foglalkoztatással kapcsolatban, részben igazak lehetnek, főleg a foglalkoztatás területén, de azért érdemes megnézni a számokat, érdemes megnézni, hogy valóban egy kicsivel kevesebb pénzből többet foglalkoztatunk, és ez fontos.

Valóban azt a törekvést - amelyet önök is elkezdtek, sokszor idéztem már itt a parlamentben -, miszerint át kell alakítani a foglalkoztatás rendszerét, a rokkantnyugdíj rendszerét, ezt mi megvalósítottuk, bármilyen nehéz dolog is. És lehet, hogy sok-sok kritika érinti ezt a dolgot, de meg kellett csinálni, ezt önök is meg akarták csinálni, csak nem volt hozzá bátorságuk. De ennek ellenére azt gondolom, hogy azok a törekvések, amelyeket például közösen elindítottunk a hallássérült honfitársaink érdekében a jelnyelvi törvény kapcsán, amit közösen itt szavaztunk meg, az igenis nagyon nagy siker volt, és annak van eredménye.

Azok a törekvések, amelyeket önök elindítottak 2006-2007 táján az európai uniós pénzek kapcsán a fogyatékosügy területén, legyenek ezek TÁMOP-os, TIOP-os feladatok, azok igenis jó törekvések voltak. Az egy más kérdés, hogy nem minden sikerült, sőt nagyon sok olyan pénz maradt bent, amely valóban, ahogy Varga képviselő úr is mondta, adott esetben veszélyeztetett volt mostanáig, hogy azt nem tudjuk elkölteni. Szeretném önt is megnyugtatni és mindazokat, akik ezért a területért úgy gondolom, hogy közösen szeretnének tenni, hogy az összes pályázati pénz lehetőségét a kormány engedte, engedélyezte.

Ennek az lesz az eredménye, hogy ezek a pályázatok néhány hónapon belül kiíródnak, aminek az eredménye meg mindenképpen a fogyatékosterületet - legyen az hallássérült, értelmi fogyatékos, legyen az látássérült, legyen az autisták, vagy legyen a mozgássérültek területe - érintő, mindegyik terület részesül ebből. Ezekben a programokban nemcsak olyan műszaki megoldások, akadálymentesítések, épületek, rehabilitációs központok valósulnak meg, amelyek elengedhetetlenek és nagyon fontosak, hanem foglalkozunk azzal is, ami szerintem megint csak elengedhetetlen, és elindult az elmúlt időszakban a korai fejlesztés kérdése, mert azt hiszem, ebben volt a legnagyobb hiányosság az elmúlt húsz évet megelőző fogyatékosügyi gondolkodásban.

Ha nem beszélünk arról, és nem nézzük meg azt, hogy azok a szegény családok, akiknek a gyermeke fogyatékosként születik vagy pedig néhány éves korban fogyatékossá válik, és nem találják meg azokat az utakat a fejlesztésekhez, a korai fejlesztésekhez, amelyek szükségesek, hogy legalább valamilyen módon enyhítsék az ő nehézségeiket, enyhüljön valamennyire a fogyatékossággal élő gyermek, fiatal súlyos állapota, akkor sajnos felnőttkorra marad az az őrült nagy probléma, az az iszonyatosan nagy probléma, amit sem ők maguk nem tudnak mint családok megoldani, sem a társadalom, csak részben tud megoldani, és természetesen akiknek persze a legrosszabb, maguknak az érintetteknek is az élete sokkal nehezebb lesz. Ezen a területen is azokat a programokat, amelyek elindultak, továbbfejlesztettük, és most sok-sok olyan támogatás fog megvalósulni, amely remélhetőleg itt is enyhíti a problémákat, és ezeken a területeken enyhíti a súlyos helyzeteket.

Szeretném jelezni azt is, hogy a támogatások nem csökkentek az elmúlt években és a mostani költségvetésben sem, amit megszavaztunk, illetve előttünk áll. Nem csökkentek ezek a támogatások, vannak olyan támogatások, amelyek vagy összevonódtak, de összességében támogatásukban azonos. Van olyan terület, ahol igenis kevesebb a pénz, de nem azért, mert onnan el kellett vonni, hanem azért is, mert évről évre vagy azt a pénzt nem használta föl az a szakterület, vagy pedig azért, mert különböző új megoldásokkal, így például a hallássérülteknél elindult új támogatási rendszerrel nem mindenhol kell például a jelnyelvi tolmácsnak jelen lenni a jövőben, hanem olyan egyedülálló megoldásokat találtunk és indítunk el, amelyek Európa kevés országában valósultak meg eddig, és nem mindenhol kell ott lenni a jelnyelvi tolmácsoknak. Éppen ezért tehát maga ez az összeg, amit arra kellett eddig fordítanunk, hogy jelnyelvi tolmácsokat fizessünk, másra is fordítható.

Csak néhány zavaros gondolatról, amit önök mondtak, LMP-s képviselőtársaim, például a látássérült-rehabilitációs központokról. Az elmúlt időszak itt hagyta nekünk azt az iszonyatos helyzetet, és akkor ez tényleg hiba volt, hogy elindított ugyan egy jó célt, a látássérült-rehabilitációs központok megvalósítását, csak azok, akik pályáztak erre a 8-9 központra, helyszínre, elfelejtették odaírni a pályázatukba, hogy a jövőben ők ezt nem tudják fenntartani, hanem csak a támogatás alatt. Nem tudom, hogy érti-e a helyzetet, képviselő asszony, elvállaltak egy olyan pályázatot, amibe ők beírták, hogy majd ők saját pénzükből vagy saját forrásaikból, vagy valamilyen más forrásból, ami ismeretlen számomra, fönn tudják tartani. És ezt a helyzetet megoldottuk, bármit is mond ön, képviselő asszony. Ezt a helyzetet megoldottuk, és azért kellett a Vakok Állami Intézetének szerepét betenni centrumba, mert ott van a szaktudás. Mert egy sor olyan civil szervezet, akik jó szándékkal álltak ehhez a témához, nem biztos, hogy jót csináltak volna és jót tettek volna a valóban rehabilitálandó emberek részére. Azért kellett egy olyan szaktudást föléjük helyezni, ahonnan egyébként ezt a kiegészítő támogatást megkapják ezek a látássérült-központok. Tehát ne állítson olyat, hogy nem kapják meg ezt a pénzt, külön költségvetési soron már tavaly betettük, idén is betettük, és meg is kapják ezeket a támogatásokat. Egyszerűen nem is értem azt, amit ön mondott, képviselő asszony. (Dr. Szél Bernadett a fejét csóválja.)

A kitagolásról már nem is beszélve egyébként, hogy ott milyen zagyvaságokat hoznak össze néhány civil szervezettel, ez elképesztő. Ön nagyon jól tudja azt, vagy lehet, hogy nem tudja, mert csak fölolvasta a szöveget a képviselőtársával közösen, hogy a kitagolás kérdése sokkal bonyolultabb, és egy sor olyan támogatási összeget kell az adófizetők pénzéből vagy pedig az uniós pénzekből erre a területre hozni, amelyiket egyszerűen nem bír az ország, és egyik napról a másikra 50-60 év lemaradását nem tudja megoldani. Azért hozzáteszem, hogy pont azok, akik különböző országokban a kitagolást a legjobban erősítik vagy szeretnék, ha minél erősebb lenne, már ők is kezdenek visszatérni a nagyobb intézményekhez.

(17.00)

Kezdenek visszatérni a nagyobb intézményekhez, mert nem bírják fenntartani, nálunk jóval gazdagabb országok. Tehát itt azért azt is kell nézni, hogy amit teszünk és lépésenként megteszünk hosszú távra, megoldásokat keresve a fogyatékos emberek érdekében, azon belül is, mondjuk, az értelmi fogyatékossággal élők érdekében vagy bármilyen más fogyatékossággal élő ember érdekében, hogy az fenntartható lesz-e vagy sem. Könnyű azt mondani egyébként egy 12 fős frakcióból, hogy mindent azonnal meg kell oldani. Könnyű, mert sosem lesznek kormányon. Sosem lesznek kormányon, ha így folytatják.

Éppen ezért önök amilyen tevékenységet folytatnak ezen a területen, az nem más egyébként, mint ennek az egész, azt gondolom, hogy hosszú távon működő, együttműködő fogyatékosügyi gondolkodásnak, ami a politikában egy viszonylag ritka terület, amelyben megmaradt, annak önök a lerombolói, semmi mást nem csinálnak. És ezt köszönöm szépen mindazok érdekében, akikért egyébként mások meg rengeteget küzdenek.

Itt azt szeretném megköszönni a parlamenti képviselőtársaimnak, azoknak, akik részt vettek ebben a vitában, a múltban is, akik a fogyatékosügyért tettek, azoknak a képviselőtársaimnak kifejezetten, akik fogyatékossággal élnek itt a parlamentben, Hirt Ferenc és Tapolczai Gergely képviselőknek, akik életükkel és tapasztalatukkal is segítik azt a programot, segítik azt a munkát és azt a feladatot, amely közös ügy, mert most, amikor kiírunk egy pályázatot, az két év múlva fog megvalósulni, vagy három év múlva. Amit kiírtak 2007-ben, az most valósult meg két éve, és ez nem egy-egy kormánynak az akkori gyümölcse lesz meg érdeme lesz, hanem mindannyiunk közös munkájának az érdeme és eredménye lehet a fogyatékos emberek érdekében.

Ezért szólt ez a 2007-2010-es jelentés arról, hogy ugyan voltak hibák, de igenis, vannak olyan elérhető és fontos célok, amelyeket elért az előző kormány, és nem arról szólt ez a jelentés, amit egyébként adott esetben egy előző kormány feladatáról sokak elvárnak.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Tapolczai Gergelynek, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság előadójának, a határozati javaslat előterjesztőjének. Öné a szó.

DR. TAPOLCZAI GERGELY, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság előadója: (Hozzászólását jelnyelvi tolmács segítségével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem csodálkoztam, amikor Soltész Miklós államtitkár úr megtapsolta az ellenzék felszólalóját. Mindannyian tudjuk, hogy a fogyatékosügy elsősorban közös ügy, sőt nem szabad, hogy politikai kérdés legyen.

Elsősorban ez emberi jogi kérdés, és sajnos, valljuk meg, pénzügyi kérdés is. Természetesen vannak olyan helyzetek, szituációk, amikor politikai döntést kell hozni, de nem ez a legfontosabb része.

Köszönöm szépen a hozzászólásokat, amelyeknek többségét szakmailag korrekt és megalapozott véleményeknek tartom. Ezáltal az erről az ülésről készült jegyzőkönyv szerves része lesz a jelentésnek, ezzel is kiegészítve a jelentésben foglaltakat. Vannak hasznos észrevételek, hasznos kritikák, hasznos hangok és hasznos javaslatok ebben.

Nagyon sajnálom, hogy Szabó Timea képviselő asszony, ugyanúgy, ahogy nyáron, gyorsan ledarálta a mondanivalóját, és aztán elment, és akkor is úgy válaszoltam, és most is csak úgy tudok válaszolni, hogy nincs itt.

Szél Bernadett képviselő asszonynak szeretném válaszolni, hogy az Országos Fogyatékosügyi Tanács kérte, hogy az általunk megfogalmazott észrevételek és hiányosságok, javaslatok is kerüljenek be a jelentésbe. Emiatt is csúszott a jelentés elkészítése; fél év csúszás ide vagy oda, azért a legfontosabb az, hogy meghoztuk a döntést és meghozták az intézkedést, vagy a meghozott támogatotti döntéseknél ne szakadjanak meg a folyamatok, legyenek biztosítva akár az oktatás, akár a foglalkoztatás, akár az egészségügy, akár a kultúra vagy a szabadidő területén a fejlesztések, a rehabilitáció, és elsősorban ezt néztük.

Szabó Timea felszólalása 5-10 százalékában érintette az előttünk lévő jelentést, 90 százalékában a mostani kormány tevékenységét kritizálta. Természetesen ez jogában áll ellenzéki képviselőként, de sajnos nem a tárgyhoz szólt hozzá, és azt mondta, hogy a jelentés nem fogalmaz meg problémákat, célokat, és nem ért egyet a jelentésben megfogalmazott javaslatokkal és célokkal. Az egy más kérdés, hogy más szemmel látjuk ezeket a dolgokat.

A mostani kormány tevékenységéről majd a 2010 és a 2012-2013 közötti időszakról szóló jelentés alkalmával lehet majd vitatkozni.

Köszönöm szépen Varga László és Szűcs Erika képviselők szakmai hozzászólását, nagyon sok adat és tény szerepel ezekben. Nem is kívánok és nem is lehet ezekkel vitatkozni. Biztos vagyok benne, hogy ami hasznos és pozitív vagy előremutató, azt fogjuk tudni alkalmazni a továbbiakban is és a jövőben is, egy-két kiegészítéssel.

A jelnyelvitolmács-szolgálatok támogatásának csökkenését említette Varga László képviselőtársam. Soltész Miklós államtitkár úr válaszát szeretném kiegészíteni, hogy azért is csökkenhetett, mert a Budapesten és Pest megyében működő tolmácsszolgálatok száma eggyel csökkent. Ez nem probléma, mert most is négy tolmácsszolgálat működik Budapesten és Pest megyében, ez elegendő a mostani igények ellátására.

Kiegészítem államtitkár úr tájékoztatását azzal, hogy új rendszer fog kiépülni. Most emberi oldalról megközelítve, alig várom, hogy két-három év múlva ne kelljen beráncigálnom majd a tolmácsokat egy-két telefonos ügyintézés miatt, hanem videotelefonon keresztül el tudom intézni az ügyeimet, és természetesen nemcsak én, hanem a hallássérült sorstársaim is otthonról, a lakásukból.

Említették, hogy jó lenne az európai uniós támogatások hatékonyabb felhasználása. Biztos vagyok benne, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy az állami költségvetésből származó támogatásokat kiegészítse az európai uniós pénzforrások lehívásával. Vagy egy példa: nemrégiben Kósa Ádám hallássérült európai parlamenti képviselőtársam nagyon nagy sikert ért el, 750 ezer eurós támogatást sikerült jóváhagyatnia az Európai Parlament költségvetési bizottságával, amely szerint az elkövetkezendő két-három évben a siket és nagyothalló állampolgárok számára európai uniós szinten infokommunikációs szempontból akadálymentessé teszik az európai uniós intézményeket, az ezzel kapcsolatos programokat, részvételeket és munkát, éppen a 2014-es európai parlamenti választások idején. Tehát ez is egy óriási nagy előrelépés.

Vágó Sebestyén képviselőtársam felszólalásához: csak egyet tudok érteni azzal, hogy a rehabilitációs hozzájárulás mértékének és annak megnövelésének pozitív irányba kell változnia, ezt növelni kell, ezzel csak egyet lehet érteni. De az lenne az igazi, hogy ha nem lenne szükség semmilyen limitre, kvótára, hozzájárulásra, hanem mindenkinek, minden munkáltatónak természetes lenne a fogyatékos személyek alkalmazása. De ettől sajnos még nagyon messze vagyunk, addig még szükséges az úgynevezett tudatformáló, kényszerítő intézkedések alkalmazása.

Ha már említettem a társadalmi tudatformálást, mi itt a parlamentben mint törvényhozó, törvényalkotó, jogalkotó képviselők próbálunk tenni a fogyatékossággal élő személyek jogaiért, életük jobbá tételéért.

(17.10)

Van egy másik területe is, amelyhez nekünk alig van közünk, ezek a civil szervezetek és a civil személyek, akik a maguk életével, a maguk karrierjével próbálnak példát mutatni. Például Magyarországon már van sikeres siket fotómodell, kerekes székes modell vagy vak énekes, de van siket finn repper például, Signmarknak hívják, most olvastam. És nagyon pozitív dolognak tartom, ahogy Spanyolországban az arcát felvállalta egy downos kislány, és fürdőruhákat reklámoz, rendkívül bájos. Ezek is abszolút tudatformáló dolgok.

Összefoglalva a fogyatékosügy témáját és ennek a megközelítését, úgy is mondhatnám, hogy félig tele van a pohár, vagy félig üres a pohár, ki hogyan nézi, ki hogyan ítéli. Én ismerem a 15-20 évvel ezelőtti állapotokat, ismerem a mostani állapotokat is, és én azt mondom, hogy félig tele van ez a pohár, és még töltjük tovább is.

Még egy dolog: két szélsőség van a fogyatékosügy megítélésével kapcsolatban. Az egyik a lenéző, sajnáló, ez bunkóság és egy nagyon primitív hozzáállás, és van egy másik is, a túlzó segíteni akarás. Pontosan magam szembesültem ezzel, és ezt muszáj most itt elmesélnem. Nemrégiben voltam egy hivatalos úton repülővel külföldön, természetesen szóltam, hogy siket vagyok, nem is volt ezzel semmi probléma, ám amikor leszállt a repülő, akkor a nagyon kedves stewardess odajött, nagyon aktívan megkeresett engem, és felajánlotta, hogy hoz nekem egy kerekes széket, merthogy én fogyatékos vagyok. Csodálkoztam és néztem, még én magam is elpirultam, zavarba jöttem, hogy nem, nagyon szépen köszönöm, menni tudok, de nagyon-nagyon zavaró helyzet volt ez. Tehát ez a másik véglet, a másik oldal, maradjunk középen.

Én biztos vagyok benne, hogy mindannyian egy célért küzdünk, és egy célért dolgozunk. A megközelítések persze változhatnak, ez talán nem is baj, demokráciában élünk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Megköszönöm a képviselő úr válaszait, és az általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez nem érkezett módosító javaslat, részletes vitára nem kerül sor, következő ülésünkön az előterjesztés elfogadásáról döntünk.

Tisztelt Országgyűlés! Napirendi pontjaink tárgyalásának végére értünk. Bejelentem, hogy Kepli Lajos, Jobbik, képviselő úr a mai napirend utáni felszólalási szándékát visszavonta.

Tisztelt Országgyűlés! A kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárására a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében nem kerül sor. A képviselők benyújtották indítványaikat. Az általános vitát most lezárom. A részletes vitára bocsátásra és a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Az Országgyűlés őszi ülésszakának várhatóan kétnapos ülését 2012. október 15-én 13 órára összehívom.

Megköszönöm munkájukat, az ülést bezárom.

(Az ülés 17 óra 14 perckor ért véget.)

A kiadvány hiteléül:

Dr. Soltész István

az Országgyűlés főtitkára

Szöveghű jegyzőkönyv

^" A 2010-2014-es országgyűlési ciklus

41245 Az Országgyűlés őszi ülésszakának 13. ülésnapja 2012. október 10-én, szerdán 41246

Felszólalások:   57-183   183-201   201      Ülésnap adatai