Készült: 2020.03.30.22:37:16 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

156. ülésnap (2016.05.24.), 146. felszólalás
Felszólaló Dr. Völner Pál (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Előadói válasz
Videó/Felszólalás ideje 3:21


Felszólalások:  Előző  146  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. VÖLNER PÁL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak néhány pontosítást tennék, illetve az elhangzottakra reagálnék. Azzal kezdeném, hogy a kávézási szokásaim eléggé visszaszorultak, ezért ezt a fajta megközelítést szeretném visszautasítani.

A bevezetőben, az expozéban is elhangzott, hogy gyakorlatilag öt települést érintő területen vannak ezek a földek, amelyek elérhetők. Ha erre rázúdítanánk egy termőföldárverési licitet kárpótlási jegyekkel, az elég kusza helyzetet eredményezne.

A másik dolog: nem tudom, képviselő úr emlékszik-e még arra, hogy a kárpótlási jegyek kibocsátása idején gyakorlatilag vagyon fejében lehetett kárpótlási jegyeket kapni, tehát nemcsak termőföld ellenében voltak jogosultak. Kizárólag a termőföldre koncentrálni ennek a kárpótlásnak a folyamatát ezért sem helyes, hiszen tudjuk, hogy a privatizáció során is felhasználtak kárpótlási jegyeket a hozamokkal együtt, önrészként lakásokat lehetett vásárolni rajta önkormányzati tulajdonból. Tehát számtalan olyan módja van, ahol felhasználható ez a mennyiség, amik ezzel a törvénymódosítással nem zárulnak le.

A mértékek összehasonlítása miatt említeném még egyszer, hogy az 1614 hektár a 2 145 824 hektárral áll szemben, ami az elmúlt időszakban kárpótlás révén kijutott magántulajdonba, és ez 765 445 tulajdonost jelentett. Látható, hogy maga az indítás ’91 után megvolt, és ha megnézzük, hogy kik maradtak gazdálkodók és kik azok, akik csak a vagyont kapták vissza, azt láthatjuk, hogy egy jóval szűkebb kör az, amelyik a gazdálkodók rétegét érinti.

A „Földet a gazdáknak” program kapcsán megint megemlíteném, hogy ehhez egy hitelprogram is kapcsolódik, tehát ha valaki nagyobb összegért vásárol, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy a gazdagok sorába tartozik, hanem azt, hogy vállal egyfajta kockázatot. (Sallai R. Benedek: Nem tudja összeszedni a 10 százalék önerőt.) A 10 százalék önerő ahhoz képest, amilyen összegekről és amekkora területekről, gazdalétszámokról beszélünk, szerintem más forrásból is megfinanszírozható. Persze, több ezer hektár esetén nyilván nem, de tudjuk, hogy a földtulajdonkorlátok és egyebek miatt ez sem elképzelhető történet.

A technikai feltételekről csak annyit, hogy azok nagyon elavult számítógépes rendszerek, amelyek annak idején kezelték a kárpótlási jegyeket. Erre rázúdítani egy újabb hullámot, egy nagyon bizonytalan dolog lenne, új rendszert kiépíteni 1600 hektárért pedig kidobott pénz lenne. Tehát egyfajta technikai lezárása ez a kárpótlási folyamatnak, amikor a termőföldet illetően ez a módosítás megszületik.

S még egy dolgot szeretnék megemlíteni: szabad rablásnak nevezni a nyilvánosan meghirdetett licitet egy kicsit erős. A rablás más fogalomkörbe tartozik, mint a nyilvános árverés, ahol rendre a helyben szokásos forgalmi áraknál magasabb értéken történik az értékesítés. Köszönöm szépen, csak ezzel szerettem volna kiegészíteni. (Taps a Fidesz soraiban.)




Felszólalások:  Előző  146  Következő    Ülésnap adatai