Készült: 2019.07.21.09:41:11 Dinamikus lap

Képviselő által benyújtott indítványok 2014-2018

Paraméterek:
Képviselő: Burány Sándor (Párbeszéd)

Önálló indítványok
Iromány Cím Benyújtók Benyújtva
K/20359 Köztisztviselők a kampányban? Burány Sándor (MSZP) 2018.03.28
V/19797 Változás kell Magyarországon! - Valóság a propaganda mögött, avagy mentsük meg a háziorvosi ellátást és az önkormányzatiság jövőjét, biztos megélhetést az önkormányzati dolgozóknak! Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Tukacs István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Kiss László (MSZP), Teleki László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik) és 13 képviselő társa. 2018.02.14
A/19634 Hogy is van ez? Burány Sándor (MSZP) 2018.01.30
H/19475 A Kormány betelepítési politikájának hátterét feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Vona Gábor (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dúró Dóra (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Gúr Nándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Heringes Anita (MSZP), Kepli Lajos (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Kulcsár Gergely (Jobbik), Lukács Zoltán (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik), Mesterházy Attila (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Szabó Sándor (MSZP), Szilágyi György (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Tukacs István (MSZP), Tóbiás József (MSZP) és 2 képviselő társa. 2018.01.18
K/19042 Önkormányzatok pénzével szépítenék a költségvetési statisztikákat? Burány Sándor (MSZP) 2017.12.20
K/18956 Tervezik-e a méhnyakrákszűrés gyakoriságának sűrítését? Burány Sándor (MSZP) 2017.12.19
T/18847 Budapest főváros közigazgatási területéről és kerületi beosztásáról szóló 1994. évi XLIII. törvény módosításáról Burány Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP) 2017.12.12
T/18781 A nyugdíjak 13. havi külön juttatással történő kiegészítése érdekében a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Tukacs István (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP)
2017.12.11.: Hiszékeny Dezső (MSZP)
2017.12.11.: Dr. Hiller István (MSZP)
2017.12.11.: Szabó Sándor (MSZP)
2017.12.12.: Horváth Imre (MSZP)
2017.12.12.: Dr. Molnár Zsolt (MSZP)
2017.12.05
K/18671 Miért nem támogatják a kispesti fejlesztéseket? Burány Sándor (MSZP) 2017.12.01
H/18614 Az egészségügyi ellátórendszer intézményi, személyi és anyagi feltételeinek megerősítéséről, valamint a gyógyításhoz való hozzáférés igazságos és méltányos biztosításához szükséges intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Tukacs István (MSZP)
2017.11.27.: Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP)
2017.11.24
K/18484 Mikor hagyja le hazánkat Románia is? Burány Sándor (MSZP) 2017.11.17
I/18280 700 milliárdos ámokfutás és alaptörvénysértés az Exim Banknál? Burány Sándor (MSZP) 2017.11.07
K/18100 Csak ígéret marad a 441-es út felújítása? Burány Sándor (MSZP) 2017.10.31
A/17855 Mi a helyzet? Burány Sándor (MSZP) 2017.10.16
A/17717 Aki kimarad az lemarad?! Burány Sándor (MSZP) 2017.10.09
H/17595 A FIDESZ kampánykiadásait feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Volner János (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Kiss László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dúró Dóra (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Gúr Nándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Heringes Anita (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Ikotity István (LMP), Kepli Lajos (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Kulcsár Gergely (Jobbik), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Magyar Zoltán (Jobbik) és 16 képviselő társa. 2017.09.28
K/17476 Mit kerestek a jegybank munkatársai Jamaicában? Burány Sándor (MSZP) 2017.09.22
I/16003 Újabb százmilliók a haveroknak Burány Sándor (MSZP) 2017.06.07
I/15965 Nem gondolja-e, hogy itt az ideje lemondásának? Burány Sándor (MSZP) 2017.06.02
A/15852 Elfogad-e jótanácsot? Burány Sándor (MSZP) 2017.05.29
K/15759 Mit kíván tenni a Kormány a Planetáriumért? Burány Sándor (MSZP) 2017.05.22
V/15693 Az igazságos és méltányos nyugdíjrendszer kialakításához szükséges intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Sneider Tamás (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Volner János (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Harangozó Gábor István (MSZP), Fodor Gábor (független), Hiszékeny Dezső (MSZP), Ikotity István (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP) és 5 képviselő társa. 2017.05.17
P/15542 Az erőszakra felhívó és az embertelen politikai kommunikáció minden formájának elutasításáról Dr. Szél Bernadett (LMP), Sallai R. Benedek (LMP)
2017.05.15.: Dr. Hadházy Ákos (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP)
2017.06.02.: Demeter Márta (független), Fodor Gábor (független), Szabó Szabolcs (független), Kész Zoltán (független), Kónya Péter (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Szabó Timea (független)
2017.06.06.: Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Vona Gábor (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik) és 20 képviselő társa.
2017.05.09
H/15331 A 2017. évi budapesti FINA világbajnokság előkészítésével kapcsolatos kormányzati tevékenységet vizsgáló bizottság létrehozásáról Ikotity István (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kiss László (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Teleki László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dúró Dóra (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik) és 15 képviselő társa. 2017.04.26
V/15303 A magyar vidék gazdasági és társadalmi felemeléséhez szükséges lépésekről Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Ikotity István (LMP), Szabó Szabolcs (független), Fodor Gábor (független), Demeter Márta (független), Szabó Timea (független), Kónya Péter (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Kész Zoltán (független), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Kiss László (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Velez Árpád (MSZP) és 1 képviselő társa. 2017.04.24
K/15249 Visszakapják a nagykőrösiek a csatorna-beruházásba fizetett önrészüket? Burány Sándor (MSZP) 2017.04.19
T/15071 A Lex CEU eltörléséről Burány Sándor (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP)
2017.04.13.: Tóbiás József (MSZP)
2017.04.13.: Korózs Lajos (MSZP)
2017.04.13.: Kunhalmi Ágnes (MSZP)
2017.04.13.: Heringes Anita (MSZP)
2017.04.18.: Dr. Bárándy Gergely (MSZP)
2017.04.13
K/14744 Nincs sportberuházás botrányok nélkül? Burány Sándor (MSZP) 2017.03.31
H/14610 Az olimpiai pályázattal kapcsolatos tevékenységet vizsgáló bizottság létrehozásáról Ikotity István (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Teleki László (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Kiss László (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik) és 11 képviselő társa. 2017.03.24
I/14454 Elúszó milliárdok a vizes VB-re? Burány Sándor (MSZP) 2017.03.14
S/14348 Ajánlóív a 2017. évi köztársaságielnök-választáshoz (Dr. Majtényi László) Fodor Gábor (független), Kónya Péter (független), Szabó Timea (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Varju László (független), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Szabó Szabolcs (független), Demeter Márta (független), Tukacs István (MSZP), Kiss László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) és 3 képviselő társa. 2017.03.06
I/14275 A versenyképesség csapnivaló, a kilátások elkeserítőek. Burány Sándor (MSZP) 2017.03.01
I/14260 Állja a kormány a szavát, vagy bosszút áll? Burány Sándor (MSZP) 2017.03.01
K/14182 Lassan bárki építhet családi házat uniós pénzből? Burány Sándor (MSZP) 2017.02.24
T/13890 Az OLAF Magyarországot érintő vizsgálataival kapcsolatos jelentések nyilvánosságának biztosítása érdekében az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2017.02.15.: Tóth Csaba (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Kiss László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Tukacs István (MSZP)
2017.02.10
A/13265 Miért egy 300 főt elbocsájtó multi a Kormány stratégiai partnere, és nem a magyar kisvállalkozások? Burány Sándor (MSZP) 2016.12.12
T/13262 A tiszta politikai közélet megteremtése és a bírói önigazgatás erősítése érdekében a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Teleki László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Burány Sándor (MSZP) 2016.12.09
T/13261 A tiszta politikai közélet megteremtése érdekében a tisztességes eljárás védelméről és a közpénzből nyújtott támogatások átláthatóságáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Burány Sándor (MSZP) 2016.12.09
T/13260 A tiszta politikai közélet megteremtése érdekében az ügyészségről szóló 2011. évi CLXIII. törvény és a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Burány Sándor (MSZP) 2016.12.09
T/13259 A tiszta politikai közélet megteremtése érdekében egyes törvényeknek a politikai elit álláshalmozásának, mint a korrupció egyik megnyilvánulási formájának felszámolása érdekében szükséges módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2016.12.09
H/13258 A tiszta politikai közélet megteremtése érdekében a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség újraszabályozásának koncepciójáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Burány Sándor (MSZP) 2016.12.09
A/13168 Miért egy 300 főt elbocsájtó multi a Kormány stratégiai partnere, és nem a magyar kisvállalkozások? Burány Sándor (MSZP) 2016.12.05
K/13147 Miért egy 300 főt elbocsájtó multi a Kormány stratégiai partnere, és nem a magyar kisvállalkozások? Burány Sándor (MSZP) 2016.12.02
I/13104 Botrányos eset a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban Burány Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) 2016.11.30
K/13033 Mikor kapják vissza a nagykőrösiek a csatorna-beruházásba fizetett önrészüket? Burány Sándor (MSZP) 2016.11.24
H/12997 A közfinanszírozott egészségügyi ellátórendszer összeomlásának megakadályozásához szükséges halaszthatatlan intézkedésekről Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Teleki László (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szabó Sándor (MSZP)
2016.11.22.: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2016.11.21
K/12959 Mikor kapják vissza a nagykőrösiek a csatorna-beruházásba fizetett önrészüket? Burány Sándor (MSZP) 2016.11.16
V/12909 A közoktatás helyzetéről? Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Teleki László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Kész Zoltán (független), Szabó Szabolcs (független), Kónya Péter (független), Kiss László (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Szabó Timea (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Mesterházy Attila (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Sallai R. Benedek (LMP) 2016.11.15
V/12901 A férfiak 40 év munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségének biztosítása Sneider Tamás (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Schmuck Erzsébet (LMP) 2016.11.15
H/12881 Egyes nyíltan politikai kötődésű médiavállalkozások piaci térnyerésének okait és az állami reklámkiadások haszonhúzóinak körét vizsgáló eseti bizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.11.11
K/12877 Mikor kezdődik végre a Kőbánya-Kispest vasútállomás rekonstrukciója? Burány Sándor (MSZP) 2016.11.11
H/12852 A Magyar Honvédség létszámhiányának megszüntetéséről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kiss László (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.11.09
H/12851 A Honvéd Egészségpénztár önhibájukon kívül kárt szenvedett tagjainak megsegítéséről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Kiss László (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.11.09
T/12835 Az üzemanyagárak indokolatlan áremelésének megakadályozása érdekében egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP)
2016.12.01.: Dr. Szakács László (MSZP)
2016.11.08
T/12798 A letelepedési államkötvény megszüntetése érdekében a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló a 2007. évi II. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Teleki László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Horváth Imre (MSZP) 2016.11.07
A/12753 Ismer-e Ön mértéket? Burány Sándor (MSZP) 2016.11.02
H/12707 A befektetési szolgáltatók 1997 és 2015 közötti állami kapcsolatrendszerének, a befektetési szolgáltatók pénzügyi felügyelete hatékonyságának, a jogszabályi környezet hiányosságainak, valamint a befektetési szolgáltatóknál elhelyezett nemzeti vagyonnak a feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Hadházy Ákos (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Apáti István (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Pintér Tamás (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dr. Szakács László (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tóbiás József (MSZP) és 15 képviselő társa. 2016.10.28
I/12685 Mikor hagyják abba végre a trükközést? Burány Sándor (MSZP) 2016.10.27
T/12681 A tankötelezettség korhatárának tizenhatról tizennyolcadik életévre való felemelése érdekében a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tukacs István (MSZP), Teleki László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Kiss László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP) 2016.10.27
T/12574 Az alapvető élelmiszerek árának csökkentése érdekében az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tukacs István (MSZP) 2016.10.17
T/12555 A sportról szóló 2004. évi I. törvény módosításáról Dr. Varga László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tukacs István (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kiss László (MSZP) 2016.10.14
K/12517 Mekkora a budapesti kórházak adóssága? Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Burány Sándor (MSZP) 2016.10.12
K/12494 Hányan dolgoznak, és mennyit túlóráznak a budapesti kórházakban? Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Burány Sándor (MSZP) 2016.10.12
H/12460 A 2016. október 2-ai érvénytelen népszavazást megelőző másfél évben folytatott kormányzati kampánytevékenységet vizsgáló eseti bizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.10.10
I/12380 Zajos sikerekről papolnak, közben csendben adót emelnek? Burány Sándor (MSZP) 2016.10.05
H/12353 A menekültválság kezelése érdekében szükséges intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.10.03
H/12296 Polgármesteri hivatalokban dolgozó köztisztviselők bérének emeléséről és a túlóra ellenértékének tisztességes kifizetéséről Gúr Nándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.09.28
T/12292 A járművezetők számára biztonságos és egészségre nem ártalmas munkakörülmények feltételeinek megteremtéséről Gúr Nándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.09.28
T/12065 A letelepedési államkötvény megszüntetése érdekében a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló a 2007. évi II. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) 2016.09.12
T/11851 Az olaj- és gázárak világpiaci csökkenésével összefüggésben a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP)
2016.09.30.: Dr. Szakács László (MSZP)
2016.10.20.: Burány Sándor (MSZP)
2016.08.30
T/11846 Az üzemanyagárak indokolatlan áremelésének megakadályozása érdekében egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP)
2016.09.30.: Dr. Szakács László (MSZP)
2016.08.30
K/11386 Mikor szüntetik meg végre a balkáni állapotokat Kőbánya-Kispest vasútállomáson? Burány Sándor (MSZP) 2016.07.20
H/11227 A magyar Kormányt és Rogán Antalt ért vádak hátterének kivizsgálására alakított vizsgálóbizottság felállításáról Szilágyi György (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Tóbiás József (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Teleki László (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP) és 17 képviselő társa. 2016.06.29
H/11029 Az egyes védelmi és rendészeti beszerzéseket, valamint a honvédelmi célra feleslegessé nyilvánított hadianyagok értékesítését vizsgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Schiffer András (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Ikotity István (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Burány Sándor (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Teleki László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) és 12 képviselő társa. 2016.06.07
A/10787 Blöff, blöff, blöff Burány Sándor (MSZP) 2016.05.23
I/10750 Mikor újítják fel végre a 441-es utat? Burány Sándor (MSZP) 2016.05.18
H/10716 A Magyar Nemzeti Bank közvagyonnal gazdálkodó alapítványait és gazdasági társaságait terhelő közbeszerzési kötelezettség elmulasztásának körülményeit feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Kiss László (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Schiffer András (LMP), Ikotity István (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Dúró Dóra (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Volner János (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik) és 14 képviselő társa. 2016.05.17
T/10634 A Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosítása Gúr Nándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP) 2016.05.10
V/10571 Az offshore-ellenes fellépéshez szükséges lépésekről Dr. Schiffer András (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Volner János (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Vadai Ágnes (független) 2016.05.05
H/10516 A versenysportban és különösen a sportvezetésben uralkodó morális deficit miatt a fiatalok lelki és testi fejlődését durván sértő cselekményeket vizsgáló bizottságról Varju László (független), Dr. Vadai Ágnes (független), Kónya Péter (független), Szabó Szabolcs (független), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Oláh Lajos (független), Tóth Csaba (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Szelényi Zsuzsanna (független), Fodor Gábor (független), Dr. Schiffer András (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Lukács Zoltán (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tukacs István (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Kiss László (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Szabó Timea (független) 2016.05.03
H/10406 Az Állami Számvevőszék felkéréséről a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott alapítványok és gazdasági társaságok ellenőrzésének lefolytatására Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP) 2016.04.26
T/10405 A Magyar Nemzeti Bank által létrehozott alapítványok és gazdasági társaságok ellenőrizhetőségének megteremtése érdekében az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény módosításáról Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP) 2016.04.26
A/10390 Mikor hagyják már abba a trükközést? Burány Sándor (MSZP) 2016.04.25
I/10106 Elbukhatjuk a teljes adósságcsökkentést? Burány Sándor (MSZP) 2016.04.06
H/9970 A közoktatás átalakításának szabályozási elveiről Tóbiás József (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Velez Árpád (MSZP)
2016.04.05.: Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
2016.04.04
H/9628 A letelepedési államkötvényekkel kapcsolatos visszaéléseket vizsgáló bizottság felállításáról Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Tóth Csaba (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP) és 11 képviselő társa. 2016.03.10
H/9620 A Magyar Nemzeti Bank és alapítványai gazdálkodását, közpénzfelhasználását vizsgáló vizsgálóbizottság létrehozásáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Novák Előd (Jobbik), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Farkas Gergely (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Demeter Márta (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP) és 4 képviselő társa. 2016.03.09
H/9582 A népszavazási kezdeményezésekkel kapcsolatos eljárási jogsértéseket vizsgáló bizottság felállításáról Novák Előd (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Volner János (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Schiffer András (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Kiss László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP) és 16 képviselő társa. 2016.03.07
H/9581 A népszavazási kezdeményezésekkel kapcsolatos eljárási jogsértéseket vizsgáló bizottság felállításáról Novák Előd, Vona Gábor, Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Dr. Kepli Lajos, Dúró Dóra (független), Dr. Staudt Gábor, Bana Tibor (Jobbik), Hegedűs Lorántné, Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely, Dr. Apáti István (független), Volner János (független), Gyöngyösi Márton, Egyed Zsolt, Magyar Zoltán (Jobbik), Szávay István, Dr. Lukács László György (Jobbik), Vágó Sebestyén, Schmuck Erzsébet (LMP), Dr. Schiffer András, Ikotity István, Sallai R. Benedek, Dr. Szél Bernadett (független), Tóbiás József (MSZP), Dr. Bárándy Gergely, Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Lukács Zoltán, Dr. Hiller István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Tukacs István, Dr. Legény Zsolt, Gúr Nándor, Dr. Kiss László, Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre és 14 képviselő társa.  
H/9573 Az Országos Roma Önkormányzat által igénybe vett támogatásokkal kapcsolatos visszaéléseket vizsgáló bizottság felállításáról Szilágyi György (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Rig Lajos (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Volner János (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Korózs Lajos (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Tukacs István (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Teleki László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP) és 5 képviselő társa. 2016.03.07
K/9182 A kormányt nem zavarja a törvényalkotás zavara? Burány Sándor (MSZP) 2016.02.18
V/9122 A közoktatás állapotáról Tóbiás József (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Farkas Gergely (Jobbik), Dúró Dóra (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Ikotity István (LMP) és 1 képviselő társa. 2016.02.15
H/8285 A lakosság számára vissza nem térítendő energiahatékonysági célú fejlesztési források biztosítása érdekében szükséges egyes kormányzati intézkedésekről Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2015.12.15
K/7379 Mit kívánnak tenni a mentősök életkörülményeinek és biztonságának javítása érdekében? Burány Sándor (MSZP) 2015.11.10
T/7228 A gyermekéhezés felszámolásának megalapozása érdekében a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény módosításáról Tóbiás József (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Velez Árpád (MSZP)
2015.11.04.: Dr. Varga László (MSZP)
2015.11.04.: Hiszékeny Dezső (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP)
2015.11.03
K/6768 Tervezik-e a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása kapcsán négy vasúti átjáró lezárását Dunaharasztiban? Burány Sándor (MSZP) 2015.10.19
K/6717 Mit kívánnak tenni a Nagykőrösön keresztül haladó 441-es úton közlekedő, az ATEV Fehérjefeldolgozó Zrt. tulajdonában lévő teherautók elviselhetetlen bűze ellen? Burány Sándor (MSZP) 2015.10.15
K/6716 Tervezik-e a nagykőrösi vasútállomáson a bankkártyás fizetést? Burány Sándor (MSZP) 2015.10.15
V/6541 Az állami tulajdonban levő termőföldek magántulajdonba adásáról Tóbiás József (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Kiss László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Farkas Gergely (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik) és 7 képviselő társa. 2015.10.07
T/6507 Az időskori létbiztonság megteremtése érdekében a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról Tóbiás József (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Kiss László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) 2015.10.05
A/6252 Ekkora pofátlanság még az űrből is látszik! Burány Sándor (MSZP) 2015.09.21
A/5417 Vannak-e tudatmódosító jövedelmek? Burány Sándor (MSZP) 2015.06.29
A/5300 A keresetekről Burány Sándor (MSZP) 2015.06.22
K/5275 Mennyit kereshetnek egyes jegybanki tisztségviselők? Burány Sándor (MSZP) 2015.06.18
H/5087 A MET Csoport magyar energiapiaci szerepének nemzetgazdasági következményeit vizsgáló bizottságról Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Farkas Gergely (Jobbik), Volner János (Jobbik), Dr. Staudt Gábor (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Magyar Zoltán (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Szilágyi György (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Kulcsár Gergely (Jobbik), Egyed Zsolt (Jobbik), Vágó Sebestyén (Jobbik), Ander Balázs (Jobbik), Dr. Gyüre Csaba (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Tóbiás József (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Gúr Nándor (MSZP) és 16 képviselő társa. 2015.06.04
V/4855 A magyar egészségügy helyzetéről Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tukacs István (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Kiss László (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Ikotity István (LMP), Gyurcsány Ferenc (független), Dr. Vadai Ágnes (független), Varju László (független), Dr. Oláh Lajos (független), Fodor Gábor (független), Kónya Péter (független), Dr. Schiffer András (LMP) 2015.05.19
T/4770 A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény módosításáról Gúr Nándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP) 2015.05.14
I/4665 Meddig kívánják még a devizahiteleseket átverni? Burány Sándor (MSZP) 2015.05.06
K/4407 Mikor szüntetik meg végre a Budapesti Vegyiművek veszélyes hulladék tárolójában kialakult katasztrófahelyzetet? Burány Sándor (MSZP) 2015.04.17
H/4375 A minimálbér emelés, a 2016. évi központi költség megalapozása és a dolgozói szegénység megszüntetése érdekében Gúr Nándor (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Teleki László (MSZP), Tukacs István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP) 2015.04.14
H/4258 A befektetési szolgáltatók 1997 és 2015 közötti állami kapcsolatrendszerének, a befektetési szolgáltatók pénzügyi felügyelete hatékonyságának, a jogszabályi környezet hiányosságainak, valamint a befektetési szolgáltatóknál elhelyezett nemzeti vagyonnak a feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Ikotity István (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Tóbiás József (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Kiss László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Szabó Szabolcs (független), Kónya Péter (független), Szelényi Zsuzsanna (független), Farkas Gergely (Jobbik), Vona Gábor (Jobbik), Z. Kárpát Dániel (Jobbik), Novák Előd (Jobbik), Szávay István (Jobbik), Apáti István (Jobbik), Volner János (Jobbik), Sneider Tamás (Jobbik), Bana Tibor (Jobbik), Dr. Lukács László György (Jobbik), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Kepli Lajos (Jobbik) és 9 képviselő társa. 2015.04.03
K/4229 Hogyan kerülhetett tízmilliárdos nagyságrendű közpénz a Quaestorhoz? Burány Sándor (MSZP) 2015.04.02
H/4221 Vizsgálóbizottság felállításáról a Buda-Cash és a Questor Brókerház csődjének okai, a nyomozás figyelemmel kísérése, és a felelősök - különös tekintettel a magyar Kormány tagjai és a miniszterelnök személyes felelősségére, továbbá a felügyeleti szervek esetleges mulasztásaira a közpénzek gondos kezelése és a csőd előidézése terén - beazonosítása tárgyában Szelényi Zsuzsanna (független), Szabó Timea (független), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Varju László (független), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Tukacs István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Teleki László (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Gyurcsány Ferenc (független), Szabó Szabolcs (független), Kónya Péter (független), Dr. Vadai Ágnes (független), Kész Zoltán (független), Dr. Schiffer András (LMP), Dr. Szél Bernadett (LMP) és 1 képviselő társa. 2015.04.02
K/3707 Miért lát a bankcsalásban jó üzletet a Kormány? Burány Sándor (MSZP) 2015.03.06
A/2487 Miért kell újabb védelmi pénzt fizetni? Burány Sándor (MSZP) 2014.12.23
H/2403 A magyar autópálya-hálózat városi elkerülő szakaszai díjmentességének biztosításáról Tóbiás József (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP)
2014.12.16.: Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Kiss László (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP)
2014.12.15
H/2390 Az Isztambuli Egyezmény elfogadásáról Szelényi Zsuzsanna (független), Demeter Márta (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Horváth Imre (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Dr. Hiller István (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Dr. Varga László (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Lukács Zoltán (MSZP), Gőgös Zoltán (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Kiss László (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Teleki László (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Szél Bernadett (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Sallai R. Benedek (LMP), Ikotity István (LMP), Dr. Schiffer András (LMP), Szabó Timea (független), Dr. Vadai Ágnes (független), Dr. Oláh Lajos (független), Kónya Péter (független) és 2 képviselő társa. 2014.12.15
K/2333 Utcára küldenének 250 kőbányai családot? Burány Sándor (MSZP) 2014.12.09
K/2332 Mikorra tervezik a Nagykőrös és Lajosmizse között található 4601. számú út rendbetételét? Burány Sándor (MSZP) 2014.12.09
K/2180 Megalapozottak a Magyar Nemzeti Bank aggályai? Burány Sándor (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP) 2014.11.25
H/2126 A bizonyos magyar állampolgárságú magánszemélyek Amerikai Egyesült Államokba történő belépésének megtiltása okainak feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról Fodor Gábor (független), Lukács Zoltán (MSZP), Tóbiás József (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP), Tóth Csaba (MSZP), Dr. Józsa István (MSZP), Velez Árpád (MSZP), Dr. Molnár Zsolt (MSZP), Kiss László (MSZP), Korózs Lajos (MSZP), Bangóné Borbély Ildikó (MSZP), Heringes Anita (MSZP), Demeter Márta (MSZP), Gúr Nándor (MSZP), Teleki László (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Legény Zsolt (MSZP), Kunhalmi Ágnes (MSZP), Dr. Bárándy Gergely (MSZP), Hiszékeny Dezső (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Szelényi Zsuzsanna (független), Dr. Schiffer András (LMP), Schmuck Erzsébet (LMP), Ikotity István (LMP), Dr. Hiller István (MSZP), Tukacs István (MSZP), Sallai R. Benedek (LMP), Gőgös Zoltán (MSZP), Kónya Péter (független), Mesterházy Attila (MSZP), Burány Sándor (MSZP), Harangozó Gábor István (MSZP), Szabó Sándor (MSZP), Szabó Szabolcs (független), Dr. Szél Bernadett (LMP), Dr. Varga László (MSZP), Dr. Oláh Lajos (független) és 1 képviselő társa. 2014.11.20
I/2000 Ez most vicc vagy komoly? Burány Sándor (MSZP) 2014.11.12
A/1937 Megszegett ígéretek Burány Sándor (MSZP) 2014.11.10
K/1777 Mennyibe kerültek az értékbecslők? (2) Burány Sándor (MSZP) 2014.10.28
K/1596 Mennyibe kerültek az értékbecslők? Burány Sándor (MSZP) 2014.10.15
K/1399 Mennyit keresnek a jegybank tisztségviselői? Burány Sándor (MSZP) 2014.09.24
H/1310 A devizahitelek forint alapú szerződésekre történő átalakítására vonatkozó ütemezésről és árfolyamokról Tóbiás József (MSZP), Dr. Botka László (MSZP)
2014.09.16.: Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Burány Sándor (MSZP)
2014.10.10.: Velez Árpád (MSZP)
2014.09.15
A/1286 Mégis kinek a pénze? Burány Sándor (MSZP) 2014.09.15
H/1241 A Magyar Nemzeti Bank gazdálkodásának rendkívüli ellenőrzéséről Burány Sándor (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Hegedűs Lorántné (Jobbik), Schmuck Erzsébet (LMP), Szelényi Zsuzsanna (független) 2014.09.10
K/1223 Mennyit keresnek a jegybank tisztségviselői? Burány Sándor (MSZP) 2014.09.10
I/1222 Mit tenne Ön, mint tulajdonos? Burány Sándor (MSZP) 2014.09.10
K/1185 Mit tett az MNB törvényes működésének helyreállításáért? Burány Sándor (MSZP) 2014.09.03
K/895 Miként hajtják végre az Miniszterelnökségnél az 1 446,5 millió forintos megszorítást illetve az Uniós fejlesztések területén a 3 785,5 millió forintos megszorítást? Burány Sándor (MSZP) 2014.07.21
H/493 Az önhibájukon kívüli okból fizetési nehézséggel küzdő, eladósodott emberek segítése érdekében szükséges, legsürgetőbb intézkedésekről Tóbiás József (MSZP), Dr. Tóth Bertalan (MSZP), Dr. Harangozó Tamás Attila (MSZP),