KHTB-16/2009.
(KHTB-103/2006-2010.)
Jegyzőkönyv*
az Országgyűlés Külügyi és határon túli magyarok bizottságának
2009. június 16-án, kedden, 14 órakor
az Országház főemelet 55. számú tanácstermében
megtartott üléséről
Tartalomjegyzék
Helyettesítési megbízást adott: *
Tájékoztató a kárpátaljai magyar oktatásról *
Orosz Ildikó (Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség) tájékoztatója *
Brenzovics László (Kárpátaljai Tanács) tájékoztatója *
|
1.
|
Tájékoztató a kárpátaljai magyar oktatásról | |
|
Tájékoztatót tart: Brenzovics László, a Kárpátaljai Tanács elnökhelyettese Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke | ||
|
2.
|
Egyebek | |
Elnököl: Németh Zsolt (Fidesz), a bizottság elnöke
Dr. Kozma József (MSZP), a bizottság alelnöke
Velez Árpád (MSZP)
Balla Mihály (Fidesz)
Dr. Gógl Árpád (Fidesz)
Dr. Gruber Attila (Fidesz)
Dr. Horváth János (Fidesz)
Dr. Kelemen András (Fidesz)
Dr. Nagy Gábor Tamás (Fidesz)
Dr. Nagy Andor (KDNP)
Helyettesítési megbízást adott:
Dr. Varga László (MSZP) Velez Árpádnak (MSZP)
Dr. Nagy Gábor Tamás (Fidesz) megérkezéséig dr. Gruber Attilának (Fidesz)
Potápi Árpád (Fidesz) dr. Kelemen Andrásnak (Fidesz)
Kovács Kálmán (SZDSZ) dr. Kozma Józsefnek (MSZP)
Brenzovics László, a Kárpátaljai Tanács elnökhelyettese
Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke
(Az ülés kezdetének időpontja: 14 óra 08 perc)
NÉMETH ZSOLT (Fidesz), a bizottság elnöke - a továbbiakban ELNÖK: Nagy tisztelettel köszöntöm a bizottság tagjait, a vendégeinket, a sajtó képviselőit.
Bejelentem a helyettesítéseket: Kelemen András képviselő úr helyettesíti Potápi Árpádot, Balla Mihály Nagy Andort, Velez Árpád Varga Lászlót, Gógl Árpád Horváth Jánost, Kozma József Kovács Kálmánt. Megállapítom, hogy a bizottság határozatképes.
A napirendi javaslatot megküldtem a bizottság tagjainak. Van-e valakinek megjegyzése a napirendi javaslattal kapcsolatban? (Nincs jelentkező.) Amennyiben nincs, felteszem szavazásra. Ki támogatja? (Szavazás.) A bizottság egyhangúlag elfogadta.
Tájékoztató a kárpátaljai magyar oktatásról
A mai délutáni ülésünk egyetlen napirendi pontja tájékoztató a kárpátaljai magyar oktatásról. Tisztelt Bizottság! Azt gondolom, nem kell különösebben magyarázni, hogy mi indokolja, hogy ezt a témát napirendre tűztük. Nyilvánvalóan itt, Magyarországon mindannyian támogatjuk Ukrajna euroatlanti integrációs törekvéseit, támogatjuk Ukrajna szuverenitását. Úgy vélem, hogy nagyon komoly viharfelhők gyülekeznek a magyar-ukrán kapcsolatokban, és ezt mindenekelőtt a kárpátaljai magyar közösség oktatási helyzetében ragadhatjuk meg. Úgy gondolom, hogy ez az eljárás, amit Kijev, az ukrán kormány ezen a területen folytat, érthetetlen, elfogadhatatlan, és ez az eljárás veszélyezteti a jó magyar-ukrán kétoldalú kapcsolatokat is. Ezt már jelezte az ukrán félnek a házelnök asszony és Sólyom László köztársaság elnök úr. Sajnálatosnak tartjuk, azt hiszem, úgy is mondhatom, tűrhetetlen, hogy semmiféle következménye ezeknek a figyelmeztetéseknek mind ez idáig nem volt.
Ezért is nagyon örülök annak, hogy kárpátaljai vendégeink elfogadták a meghívásunkat. Nagy tisztelettel köszöntöm Orosz Ildikót, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség elnökét, és hasonlóképpen nagy tisztelettel köszöntöm Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Tanács elnökhelyettesét. Abban állapodtunk meg a vendégeinkkel, hogy elsőként Orosz Ildikó fogja ismertetni a KMPSZ elnökeként a kárpátaljai magyar oktatási helyzetet, majd a tanács elnökhelyettese mondja el a kiegészítő megjegyzéseit.
Elnök asszony, parancsoljon! Öné a szó
Orosz Ildikó (Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség) tájékoztatója
OROSZ ILDIKÓ, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke: Köszönöm szépen a lehetőséget. Tisztelt Bizottság! Az előadásom alcímeként - amely egyébként a kárpátaljai magyar oktatás helyzete - azt írtam, hogy a bolognai rendszer balkáni módszer, és hogy miért van ez így, hamarosan kiderül. Talán röviden arról szólnék, hogy miben különbözik a kárpátaljai magyarság a többi határon túli magyar közösségtől. Én úgy szoktam fogalmazni, hogy több országváltást megélt, ahogy mifelénk mondják, a csehek alatt, a magyarok alatt, az oroszok alatt, és most éppen az ukránok alatt élünk - ez a köznyelvben így használt forma. Ez az oktatásra volt leginkább hatással, hiszen ahány országváltás, annyi hivatali állami nyelvváltás, oktatási rendszer és tartalmi módszer váltását is jelentette. Különösen így volt ez 1944-ben. Minden országváltáskor a legsérülékenyebb rétege egy-egy közösségnek az értelmiség, mert vagy egzisztenciális okokból ellehetetlenül, és mennie kell, vagy ahogy ez '44-ben volt. 1944-ben teljesen kiürült ez a közösség, így saját értelmiségünket 10-20 évente állandóan újra kell termelni, és mire egy generáció úgy szocializálódik, hogy belőle értelmiségi diplomás ember válik, akkorra egy újabb államhoz kerül. Ez rányomja a bélyegét a felsőfokú végzettséggel rendelkezők arányára a közösségen belül. Készítettem egy diagramot. Ha önök megkapták ezt az anyagot, akkor felhívnám a figyelmet, hogy az ukrajnai kisebbségekben a 2001-es népszámlálás adatai alapján a legalacsonyabb arányban a moldávok, a magyarok és a románok rendelkeznek felsőfokú végzettséggel, aminek egyértelmű oka van, az, hogy a mi nyelvünk különbözik leginkább attól az országos szláv nyelvtől, amiben szocializálódtunk. A mostani generáció, így az én generációm is átélt egy országváltást, ami azt jelentette, hogy a kisebbségek számára csak az orosz nyelvet tanították, míg amikor felébredtünk, ott folytatták az ukrán nyelv oktatását, ahol az orosz nyelvet abbahagyták. Három apró feltételt nem biztosítottak hozzá: szótárt, tankönyvet és szakképzett pedagógusokat. A követelmény maradt.
Ugyanez jellemző, ha lejjebb megyünk az országos szintről regionális szintre. A Kárpátalján élő közösségek szempontjából a magyarok és a románok zárják a sort a felsőfokú végzettségűekkel szemben. A 2001-es népszámlálás szerint Kárpátalja lakosságának 12 százaléka magyar, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya pedig 4,7 százalék. Ehhez hozzájárult Ukrajna oktatáspolitikája is, amely a kilencvenes évek elején abszolút liberálisnak mutatkozott, lévén, hogy kisebbségből vált többséggé az ukrán nép, s az érdekeink 1989-ben, az első oktatási törvény elfogadásakor még egyformák voltak a Szovjetunión belül. A lefektetett alapelvek törvényi szinten azóta sem változtak, a deklarációk szintjén ugyan az Európai Unió országaihoz igyekeznek felzárkózni, de az utóbbi időben jelentős szűkítések tapasztalhatók, annak ellenére, hogy 1991-ben megszületett a magyar-ukrán kisebbségi nyilatkozat, valamint számos olyan törvény, amely a kisebbségek számára garantálja az anyanyelvű nyelvhasználatot. A politika 1996-ban váltott, akkor az alkotmány az egységes monolit nemzetállam építését deklarálta a korábbi állapotokhoz képest, és ez alá vetették azt a hosszú távú oktatáspolitikai koncepciót, amit 1992-ben fogadtak el, majd a következőt 2001-ben.
2001 után megszaporodtak a kisebbségekkel szembeni problémák, különösen 2005-ben, amikor Ukrajna csatlakozott a bolognai rendszerhez. 2005-ben Ukrajna megélte azt a magasztos pillanatot, amit a magyar nemzet 1848-ban, és megszületett az ukrán politikai nemzet, körülbelül akkor, amikor Magyarországon a szerencsétlen népszavazás zajlott. A nemzetállam építése felerősítette ezeket a dolgokat. A bolognai rendszerhez való csatlakozás egyfajta eszköz az Európa irányába való elmozduláshoz. A bolognai rendszerhez való csatlakozáskor deklarálták, hogy a nemzeti érdekek prioritását tartják szem előtt, hogy az együttműködések jellege kölcsönösen hasznos legyen, a külföldi oktatási rendszerből pedig csak annyit vesznek át, amennyi a saját nemzeti oktatási rendszer építéséhez szükséges. Az első ilyen rendelkezés 2007-ben, Sztanyiszlav Nyikolajenko szocialista miniszter idején született. A pártállást azért hangsúlyozom, mert sokszor mondják, hogy ez pártfüggő, én viszont úgy látom, hogy Ukrajnában nemzeti egység van az adott kérdésben.
A miniszter a bolognai rendszerre hivatkozva a korrupció megszüntetése és az esélyegyenlőség megteremtése érdekében létrehozta az emelt szintű érettségi rendszerét, ami egyetlen lehetséges út a felsőoktatásba való kerülésre, de olyan feltételek mellett, hogy mindenki minden szakra köteles ukrán nyelvből és irodalomból olyan érettségit tenni, mint amilyet az ukrán iskolában végzett és bölcsész-jogász karra felvételizők tesznek. Tehát egy matematika, magyar, szlovák, román vagy orosz szakosnak ugyanolyan szinten kell ukránul érettségiznie, mint akinek ez az anyanyelve és ezen a nyelven tanult. Aki a 200 pontos rendszerben nem éri el a 124 pontot, az nem is nyújthatja be a továbbtanulási kérelmét.
A következő miniszter 2007 decemberében nem hogy visszavonta vagy megváltoztatta volna ezt a rendeletet, hanem jóváhagyta, mondván, ha a kisebbségek kisebbségi kérdésként kezelik ezt az ügyet, akkor segítsünk nekik az ukrán nyelvet megtanulni, és egy átirányításos oktatási módszert ajánlott. Erről az elhíresült rendeletről a sajtó sokat ír, bár a kettő együttvéve okozza a kisebbségek oktatási rendszerének összeomlását, ugyanis 2008-ban két év haladékot kaptunk arra, hogy a többi szaktárgyból a felvételi követelményeknek megfelelően lefordítják a teszteket, 2010-től viszont mindenki minden tesztet csak ukrán nyelven írhat. S mivel egy tizenhét éve tanult nyelvről van szó, ráadásul a kisebbségek által beszélt nyelv nagyon különbözik ettől a nyelvtől, ez már 2008-ban is megrendítette a kisebbségek helyzetét. Én a magyar oktatási intézményekről tudok adatokat. A 2008-ban érettségizetteknek mindössze 50 százaléka nyújtotta be kérelmét az emelt szintű érettségire, míg az országos átlag 70-90 százalék között volt. A 619 bejelentkezett fő 43 százaléka ukránból nem érte el a 124 pontot, míg matematikából vagy fizikából 180-190 pontot is elértek, így nem is nyújthatták be a továbbtanulási kérelmüket. Már az is furcsa, hogy annak idején első osztályba 2203 gyerek iratkozott be.
Tehát érettségiig eltűnik a rendszerből, 50 százaléka kimarad, nem jut el az érettségiig. Ha ennek az 50 százaléka még nem érettségizik, akkor ez azt jelenti, hogy az adott korosztálynak mindössze 16 százaléka kap esélyt arra, hogy a felvételin elinduljon a felsőoktatás rendszerében, amely egy, a harmadik világ átlagához igazítható, nagyon szomorú képet mutat. Ráadásul a különböző, lépésről lépésre történő megszorítások a helyzetet még rosszabbá teszik, mert míg 2008-ban engedélyezték, hogy az ukrán nyelv és irodalom legyen esetleg a kötelező vizsga, most előírták, hogy ebben az évben miből tehetnek emelt szintű érettségit. A listát a minisztérium állította össze. A listában például idegen nyelvként csak az ukrán, az angol, a német, a francia és a spanyol szerepel. 2009-ben tehát úgy lehet bejutni magyar, szlovák, román szakokra, hogy nem kell emelt szintű érettségit tenni magyarból, románból, szlovákból, nincs is rá mód, mert nem szervezik meg a vizsgaközpontok, hanem ukránból kötelező és valamilyen más, úgymond európai választható nyelvből. Úgy néz ki, hogy ez a három nyelv nem tartozik az adott európai nyelvekhez.
Jövőre, mint mondottam, már nem fogják fordítani, bár a fordítások minőségéről tanúskodik az a két tábla, amit itt mutattam. Ilyen minőségben fordították le például "Az Ukrajna története" című vizsgát. Egyébként megjegyzem, hogy Európa történetéből nem is lehetett emelt szintű vizsgát választani, csak Ukrajna történetéből, tehát az általános történet nem volt a vizsgák tárgya. 2012-ig még nagyobb szorítások elé nézünk. Most van a parlament előtt: a bizottságok meghallgatása már megtörtént arra vonatkozóan, hogy 2012-ig módosítják a felsőoktatási törvényt, amely kimondja, hogy Ukrajnában minden felsőoktatási egyetem és intézmény csak ukrán nyelven képezhet, tehát az előadások ezen a nyelven történhetnek. Azt is kimondja, hogy Ukrajna szeretne nyitni, különösen az ország határain túl szovjet területekre, ahol ukránok élnek, és nyitni szeretne ukrán egyetemeket, addig Ukrajnán belül az egyetemeknél előírják, hogy milyen nyelven tanulhatnak. Már érzékeljük a hatását, ugyanis a múlt évben az első osztályba beiskolázott tanulók száma drasztikusan csökkent. A magyar iskolákról beszélek ismét, ezekről rendelkezem adatokkal. Ha száz százaléknak tekintem az 1997-98-as tanévet, akkor ehhez képest most 60 százaléka az első osztályba beiratkozott tanulók száma, ugyanis azon szülők, akik ismerik e megszorító törekvéseket, ukrán iskolába íratják a gyermekeiket. Ez az arány valószínűleg egy picit torzít abban az esetben, hogy a demográfia szempontjából lehet, hogy tizenegy évvel ezelőtt több gyerek született, mint hat évvel ezelőtt, de akkor is jelentős különbségeket mutat.
Megszorításokat érzékelünk a különböző intézmények fenntartása szempontjából. Míg ez idáig az egyházi líceumok kaptak egy alap normatív támogatást is - Kárpátalján öt ilyen egyházi líceum van, egy római, egy görög katolikus és három református, ezek magyar tannyelvű líceumok, a magyarországi 8+4-es oktatási rendszernek megfelelő gimnáziumok -, addig 2009-től megvonják ezt az alap normatív támogatást. Ehhez tenném, hogy ugyan lehetséges, és törvények nem gátolják, hogy lehet minden kisebbségnek saját felsőoktatási intézménye, így a kárpátaljai magyarságnak is van egy magyar alapítványi főiskolája, a Beregszászi Főiskola. Ez a főiskola - bár az ukrán törvények ellenőrzik, annak kell megfelelni - ukrán állami diplomát ad ki egyetemi szinten, normatív támogatásban eddig nem részesült. Meg kell, hogy mondjam, a magyarországi támogatásuk is pályázati úton történik. Nagyon esetlegesek a támogatások, 50 százalékban finanszírozzák a fenntartást, és 100-150 millió forint támogatást sikerül összehozni különböző kosarakból. A többit a hallgatókra kell, hogy terheljük.
Számos olyan dologban látunk különbséget, amire felhívnám az önök figyelmét, és azt gondolom, ebben részben Magyarországnak is van feladata. Például úgy gondolom, hogy a legutóbb aláírt ekvivalenciaszerződést nem egyformán értelmezik Magyarországon és Ukrajnában. Ha erre sor kerül, ezt célszerű lenne átgondolni és megtárgyalni. Például míg az általános iskolát automatikusan elismerik Magyarországon, egy ukrajnai érettségit, addig Ukrajnában, miután náluk 9 évfolyamos oktatásról van szó, vagy egy évet még jár a diák, vagy pedig externátusvizsgát tesz. Nagyon nehéz elismertetni egy érettségit. Az ukrán állampolgárok - ha magyar gimnáziumba járt a gyerek - inkább externátusvizsgát tesznek, mert könnyebb, mint végigjárni azt a bürokratikus folyamatot, amit Ukrajna elvár.
Ezzel szemben érdekes az is, hogy a magyarországi háttérintézmény az Oktatási Hivatal Budapesten, az ukrán tannyelvű iskolában érettségizett magyar diáknak az ukrán nyelvet elismerik nyelvvizsgaként, míg aki magyar tannyelvű iskolában érettségizett, annak nem. Egy szülő legutóbbi levele alapján tudom mondani: azt a tájékoztatást kapta a hivatalban, hogy azért nem, mert az ukrán minisztérium felhívta a figyelmüket arra, hogy ezek a gyerekek nem jól tudnak ukránul. Ez fölöttébb furcsa a magyar rendszerben, ahol az eszperantó is nyelvvizsgaként elismerhető, ha valaki vizsgázott belőle, márpedig itt a gyerekek mind emelt szintű érettségit tettek ukránból.
A felvételivel kapcsolatban: míg Ukrajnában anyanyelvből nem tehetnek emelt szintű érettségit, ukránból kötelesek, és az azonos tárgyból például ukránul tehetik 2010-től, addig ha a kölcsönösség elvét vennénk, Magyarországon a nemzetiségek kötelesek, ha van ilyen gimnázium, anyanyelvből érettségizni, és legalább egy tárgyból még anyanyelven tenni érettségit, a többit megválaszthatják. Megválaszthatják azt is, hogy emelt szintűt tesznek, vagy nem emelt szintűt, de mind a kettő feljogosítja őket arra, hogy felvételizzenek, továbbtanuljanak. Nálunk viszont csak emelt szintűvel lehet vizsgázni, ráadásul ha rosszul tette le egy évben, az egy életre bekerül a gyerek bizonyítványába, de a következő évben már nem érvényes, tehát ha következő évben akar felvételizni, újra kell emelt szintű érettségit tenni, és mint tudjuk, évről évre a követelmények mindenütt nőnek, hiszen erről szól az oktatás, hogy növeljük a követelményeket.
Ami a főiskolai, egyetemi diplomák elismerését illeti, Magyarország az Ukrajnában szerzett diplomák elismertetését a szerződés értelmében a benyújtott dokumentumok alapján szinte technikai kérdésként kezeli, míg Ukrajnában vizsgálják, hogy milyen tárgyakat tanult, milyen tartalommal, és teszem azt, ha nem tanulta Ukrajna történetét, ukrán filozófiát vagy egyéb nemzeti jellegű kérdéseket, akkor különbözeti vizsgát kell tennie ukrán nyelven. Mi öt éve próbálkozunk a kollégákkal, hogy egyetemi szintű diplomákat elismertessünk. Az én ismeretségi körömben sajnos eddig senkinek nem sikerült, mert mindig hiányzott valami, egészen odáig, hogy a magyar egyetem akkreditációs csomagját is kérik.
A legaranyosabb és legérdekesebb, ami ránk is vonatkozik, hogy a fokozatok szerzésére vonatkozó törvényeket sem tartják be. Például a Magyarországon szerzett PhD-fokozatokat Ukrajnában akkor ismerik el, ha a szakdolgozat tartalmát, ami legalább száz oldal, lefordítják ukránra, benyújtják, a minisztérium hivatala kijelöl két opponenst, és ha az opponensek pozitív véleményt adnak a dolgozatról, akkor kijelölik a tudományos doktori iskolát, ahol újra meg lehet védeni, ahol titkosan szavaznak. Itt már lényegében a magyarországi doktori iskolák minősítésének felülbírálatáról és vizsgálatáról van szó, nem pedig a fokozatok elismeréséről, míg Magyarországon egy fél óra alatt, egy óra alatt meg lehet szerezni a kandidátusi fokozat helyett a PhD-fokozatot. Egy kis érdekesség, hogy sokan Magyarországról most nálunk szeretnék megszerezni, több egyetemre beiratkoztak, míg mondjuk egy ukrajnai állampolgártól elvárják, hogy a normatív rendszerben válaszoljon a vizsgán, addig egy magyarországi állampolgárnak megengedik, hogy orosz nyelven nyújtsa be a tudományos fokozatát, tolmácsot biztosítanak a védéskor, hogy sikerüljön megvédeni, és utána hazajövet fél óra alatt megkapja érte a PhD-fokozatát.
E tekintetben egyébként Magyarországnak is vannak még olyan rendelkezései, amiket felül kellene vizsgálni. Például az ekvivalencia szerződés értelmében a Magyar Köztársaságban kiállított egyetemi oklevelek, valamint az Ukrajnában kiállított tudományos magiszter és a diplom specialist oklevelek egyenértékűek. Ezt a kormányrendelet 5. cikkelye tartalmazza, amely még érvényben van. Ezzel szemben az oktatási hivatal az egyes ukrajnai egyetemek által kiállított diplom specialist okleveleket elismeri egyetemi szintűnek, míg egy főiskola által kiállított ugyanilyen dokumentumot már nem, noha mindenki tudja, hogy a bolognai rendszerhez csatlakozottak esetében nem az intézmény neve számít, hanem az, hogy mire van jogosítványa, és mind a kettőt ugyanaz az oktatási minisztérium hagyta jóvá.
Ha nem lennék kisebbségi, anekdotaként mesélhetném el, de mivel az vagyok, mint szomorú valóságot mondom: az egyik egyetemen egy Magyarországon tanuló ukrajnai magyar PhD fokozatánál a belső védésen azt mondták, hogy önnek több külföldi publikációra lenne szüksége. A jelölt megjegyezte, hogy neki legalább húsz ukrán van. Igen, kapta a választ, de ez hazainak számít. Mire ő: de ugyanennyi magyar is van. Erre ők: magának az is hazai. Ez elég érdekes álláspontpont! Nem biztos, hogy ez ide tartozik, de segít a helyzet árnyalásában.
E mellett az oktatáspolitikai trend mellett megszűnhet a nemzetiségi iskolahálózat. Ukrajnában három nemzetiség rendelkezik iskolahálózattal, az orosz, a román és a magyar. A bolgárok már régóta orosz anyanyelvűek, a lengyelek ukrán anyanyelvűnek tekintik magukat, a 2001-es népszámlálás szerint 71 százalékban, anyanyelvű oktatási intézményük nincs, nemzetiségüket a katolikus vallásukban élik meg. A román és a magyar nemzetiség sokkal sérülékenyebb, mint az orosz, mivel ők a nagy tömegük miatt nem érzik a kisebbségi lét mibenlétét, különösen azokban a régiókban, ahol többségben vannak. A kérdés megoldása szempontjából mi mint kisebbségi közösség kezdeményezhetünk, de a csekély arányunk miatt az erőnket nagyon meghaladja az a fajta helytállás, amit eddig tanúsítottunk. A hatályos törvények betartatásával talán meg lehetne menteni az oktatási rendszert, illetve el lehetne érni, hogy biztosítsák a törvény által garantált jogokat. A törvényben lefektetett jogok pedig biztosítják az anyanyelvű oktatást és a valódi esélyegyenlőséget. Arra gondolok, ha az ukrán nyelvű érettségit kötelezővé teszik, az ne számítson be a versenyvizsgába, minden szakon csak megfelelt, nem felelt meg szinten legyen, és biztosítsák számunkra azt a lehetőséget, amit még a szovjet rendszer sem vett el, hogy anyanyelven tehessünk emelt szintű érettségit, illetve minden tárgyból azon a nyelven, amelyen tanulta a gyerek, mert teljesen más az, ha a tanult nyelv helyett egy másik nyelven kell érettségizni.
Magyarországtól pedig azt kérjük, hogy valamilyen szinten stabilizálja az oktatási rendszer támogatását. Vannak olyan intézmények, amelyek nem részesülnek ukrán támogatásban - mint például a református líceum vagy a főiskola -, ezért ezeknek szükségük lenne egy normatív alaptámogatásra. Pályázati rendszerbe pedig csak az egyéb fejlesztéseket kellene áthelyezni, mert ez instabillá és kiszámíthatatlanná teszi a működést. A főiskola mint nemzetileg kiemelt intézmény évi 15 millió forintot kap, míg a munkácsi egyetem 7 milliót, az ungvári pedig 8 milliót. Igen ám, de az utóbbi kettő állami egyetem, ami azt jelenti, hogy a feles fenntartásukat az állam biztosítja, mi viszont egyetlen kopeket sem kapunk az államtól. Ezenkívül új alapokra kellene helyezni az Ukrajna és Magyarország közötti egyezményt a diplomák és tudományos fokozatok kölcsönös elismeréséről azért, hogy a magyar nyelvű oktatásnak ismét megfelelő presztízse legyen, s ezáltal megőrizhessük azt az oktatási rendszert és szerkezetet, amit az elmúlt kilencven évben Kárpátalján sikerült fenntartani. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak.
ELNÖK: Nagyon szépen köszönjük a tájékoztatást. Most pedig megadom a szót Brenzovics László úrnak, a Kárpátaljai Tanács elnökhelyettesének.
Brenzovics László (Kárpátaljai Tanács) tájékoztatója
BRENZOVICS LÁSZLÓ, a Kárpátaljai Tanács elnökhelyettese: Nagyon fontos számunkra, hogy a Magyar Országgyűlés, illetve Magyarország támogatja a kárpátaljai magyarság törekvését, amely arra irányul, hogy megőrizze oktatási rendszerét és biztosítsa a kárpátaljai magyar iskolák végzősei számára az esélyegyenlőséget a felsőoktatásban.
Az 1989-ben elfogadott nyelvtörvény, majd az 1991-ben elfogadott nemzetiségi kisebbségekről szóló ukrán törvény igen széles jogokat garantált mind a nyelvhasználat, mind az oktatás területén az országban élő kisebbségek számára. Sőt az 1996-ban elfogadott alkotmány 53. cikkelye is kimondja, hogy az állam garantálja az anyanyelven történő oktatást, illetve az anyanyelv oktatását a nemzetiségi kisebbségek számára.
Mégis mi a jogi alapja azoknak az intézkedéseknek, amelyek Ukrajnában a legutóbbi időben történtek? Az, hogy 1999-ben egy parlamenti képviselő benyújtott egy indítványt az ukrán alkotmánybírósághoz, amelyben azt kérte, hogy értelmezze az alkotmány 53. §-át, s az alkotmánybíróság kimondta: Ukrajna oktatási intézményeinek oktatási nyelve az ukrán, és lehetséges az oktatási intézményekben más nyelveken, illetve más nyelveket is oktatni. Mivel az alkotmánybíróság többsége megszavazta, ez - bármilyen furcsa is - érvényes értelmezés, ilyenformán megfellebbezhetetlen és azonnal végrehajtandó. Mindössze egy alkotmánybíró tett mellé külön véleményt, amelyben kifejtette ennek abszurditását. Az alkotmánybíróság véleménye mégis megváltoztatta az érvényben lévő alkotmányt, amelyben világosan ki volt fejtve, hogy az állam "garantálja" és nem csupán "lehetségesnek tartja".
Az ügy viszonylag hosszabb ideig feküdt, közben konferenciákat szervezetek és különböző tervezeteket adtak ki az ukrán oktatási rendszer átalakítása érdekében, de senki nem vállalta fel annak felelősségét, hogy egy bevett dolgot - azt, hogy a nemzetiségek saját oktatási hálózattal rendelkeznek - megváltoztasson, ezért ez csupán 2006-ban kezdődött el az Orosz Ildikó által részletesen elemzett rendelettel, amely bevezette az emelt szintű érettségit és a nemzetiségi iskoláknak két év haladékot adott arra, hogy átálljanak erre a rendszerre. A haladék a következő évben le fog járni. Közben pedig mind a nyilatkozatok, mind más intézkedések terén egyre inkább az ukránosítás irányába haladnak a folyamatok az oktatási rendszer szinte minden területén, ami nagymértékben behatárolja a mi lehetőségeinket is.
A Kárpátaljai Tanács ebben a kérdésben a nemzetiségek álláspontját támogatta, hiszen Kárpátalja soknemzetiségű vidék, ahol a 12 százaléknyi magyar mellett jelentős számban élnek románok, oroszok és szlovákok, akik szintén rendelkeznek saját általános és középiskolákkal. Emiatt két ilyen interpellációt is elfogadtunk az ukrán kormány irányában, amelyben részben kértük az emelt szintű érettségi tesztjeinek a fordítását, hogy továbbra is maradjanak meg, részben pedig a 461. rendelet visszavonását, amely előírná azt, hogy a nemzetiségi iskolákban bizonyos tantárgyakat ukránul oktassanak. Ezekre a beadványainkra az ukrán kormányzat részéről sajnos formális válaszokat kaptunk.
Éppígy eredménynek könyvelhető el kárpátaljai viszonylatban az is, hogy elfogadtunk egy programot a nemzetiségi kutatási intézmények támogatására, ahol bizonyos fajta pénzösszeggel támogatjuk a nemzetiségi kutatási intézményeket, különös tekintettel azokra, amelyek nem kapnak állami támogatást. Éppúgy Kárpátalja megyére fog hárulni az a feladat is, hogy amennyiben megszüntetik a nem állami középiskolák finanszírozását, akkor megpróbálnak a megyei költségvetésből ezek számára valamifajta támogatást utalni. Ezek az intézkedések tehát nem egyediek, azt hiszem, Orosz Ildikó világosan kifejtette, hogy semmi közük nincs a bolognai folyamathoz, hanem inkább az oktatási rendszer és az egész humanitárius szféra ukránosítása van napirenden, és ez az állami politika szintjére emelkedett.
A másik ilyen kérdés az ukrán nyelv oktatása. A magyar nyelv teljesen más nyelvcsaládhoz tartozik, elég távol áll a szláv nyelvektől. Amikor a kárpátaljai magyar és román gyerekek döntő többsége első osztályba megy, nemhogy nem tud ukránul, mivel magyar környezetben nőnek fel, hiszen a kárpátaljai magyarság egy tömbben él, nem is igazán hall ukrán nyelvet, emiatt az iskolában találkozik először az állam nyelvével, és ott kell megtanulnia. Azonban minden törekvésünk ellenére nem sikerül elérni azt, hogy az ukrán nyelvet a magyar iskolákban és a más nemzetiségű iskolákban úgy oktassák, mint egy második nyelvet, mint egy idegen nyelvet, hanem úgy oktatják, mintha az a gyerek anyanyelve lenne, és emiatt például nincs is meghatározva az a követelményrendszer, hogy egy gyereknek melyik osztályban milyen szinten kell tudnia a nyelvet használni. Az idegen nyelvek számára meg van határozva, hogy mondjuk a negyedik osztályban ennyit kell tudni, az iskola végén meg annyit kell tudni abból a nyelvből, és olybá veszik, mintha az a gyerek már az első osztálytól tudna ukránul, és körülbelül ugyanazt a tananyagot kapja meg, mint egy ukrán anyanyelvű. A végén pedig a kötelező ukrán nyelv és irodalom vizsgán pedig ugyanolyan követelményrendszert támasztanak vele szemben, mint az ukrán anyanyelvűvel szemben. Teljesen nyilvánvaló minden józan gondolkodású ember számára, hogy senki nem tud olyan jól elsajátítani egy idegen nyelvet, mint egy olyan ember, akinek az anyanyelve, és teljesen nyilvánvaló, hogy az a személy, akit versenyeztetnek egy tantárgyból, az adott nyelvből, a másiknak meg az az anyanyelve, jelentős hátrányban van. Így az ukrán oktatási minisztérium, az ukrán kormányzat éppen ellentétes folyamatokat generál, hiszen azt mondja, hogy azért vezette be az emelt szintű érettségit, hogy egyenlő esélyeket teremtsenek a felsőoktatási intézménybe történő bejutáshoz. Ez azonban koránt sincs így.
Mélyen megalázó a kárpátaljai magyarság számára, és azt hiszem, más ukrajnai nemzetiség számára is, hogy annak ellenére, hogy vannak fakultások, képzések oroszul, magyarul, románul, szlovákul, lengyelül, ezekre a szakokra - Orosz Ildikó is mondta, szeretném aláhúzni - nem kell és nem is lehet ezekből a tantárgyakból felvételi vizsgát tenni. Az Ungvári Egyetem magyar szakára bejuthat kvázi 15-20 olyan érettségiző, aki nem tud egyetlen szót sem magyarul, nem ismeri ezt a nyelvet, míg aki magyar iskolát végzett, és arra készül, hogy magyar iskolában magyar nyelvet és irodalmat oktasson, annak kevesebb a pontja mondjuk ukránból és angolból, ő ide nem fog felvételt nyerni. Ez is veszélyezteti a kárpátaljai magyar oktatási intézmények káderutánpótlását, hiszen az az amúgy is csekély arány, mely felsőfokú végzettséggel rendelkezik a magyarság körében, ez is egyre kevesebb lesz a jövőben.
Mindenfajta problémamegoldásra irányuló törekvésünk süket fülekre talál, éppúgy nem sikerül előrelépést elérni sem a legmagasabb szintű ukrán-magyar vezetők találkozóin, amelyekre az elmúlt években igen sokszor sor került, akár miniszterelnöki szinten, államelnöki szinten, a parlament elnökeinek a szintjén, és nem sikerül semmifajta eredményt elérni az ukrán-magyar kormányközi vegyesbizottságokban sem. Azok az érvek, amelyeket elmondtunk, amit a kárpátaljai magyarság vezetői előadnak, általában süket fülekre találnak, és minden megy tovább a kerékvágásban. Ez igencsak furcsa, és nyilvánvaló az a szándék, hogy itt nem arról van szó, hogy megtanítsuk a magyar gyerekeket ukránul, hanem arról, hogy megszüntessük a nemzetiségi oktatási rendszert. A legutóbbi intézkedésekből ez teljesen nyilvánvalóvá válik. Mint a régi klasszikus szovjet viccben, amikor azt mondta az őrmester a katonának, hogy fiam, vedd ezt a gerendát, és söpörd fel vele a placcot. Elkezdett a gerendával söpörni, mire mondja, hogy de főnök, ott a seprű, azzal sokkal könnyebben és tisztábbra tudnám seperni a placcot. Mire az őrmester azt mondja, hogy nem az cél, hogy tiszta legyen a placc, hanem hogy te dögölj bele. Tehát itt is erről van szó, hogy az iskolai rendszer átirányításáról van szó, ami rendkívül negatív következményekkel jár a kárpátaljai magyarság számára.
Teljesen nyilvánvaló, hogy Ukrajna is komoly változások előtt áll. Januárban vélhetően elnökválasztások lesznek, illetve a későbbiek folyamán parlamenti választások, amelyek nem tudom, mikor kerülnek sorra. Akkor fel lehet vetni ezt a kérdést is, hogy hogyan változhat az ukrán politika, és hogyan változhat az ukrán jelentősebb politikai erők viszonya ehhez a kérdéshez. Ebben sem látunk különösebb lehetőséget, hiszen amiről beszéltünk korábban, ez az első rendelet még a szocialista Nyikolajenko minisztersége idején történt meg, és azt a kormányt Jankovic vezette. Ott kezdődött ez az egész folyamat, és folytatódott Timosenko miniszterelnöksége alatt. Bár elvben retorikai szinten a régiók pártja az oroszok pártja, azonban az utóbbi időben valahogy ez a kérdés a parlamentbe nem igazán került be, és ez a párt nem képviselte akkora erővel ezt a kérdést, mint ahogy teszi a választási kampány idején.
Ennek különböző okai lehetnek. Lehet, hogy arra tartogatják ezt a kérdést a választási kampány idejére, hogy maguk mellé állítsák a keleti rész és a régió döntően orosz ajkú lakosságát, vagy pedig tulajdonképpen ezt a kérdést inkább elhallgatják, hogy kompromisszumkésznek bizonyuljanak más ukrán nemzeti irányultságú politikai erők is. A legközelebbi elnökválasztásokon ez a kérdés megint napirendre fog kerülni, azonban bárki is marad vagy lesz az új államelnök, azzal a parlamenttel kell dolgoznia, amely jelenleg működik. Ebben a parlamentben pedig ezek a kérdések általában vagy nem kerülnek napirendre, vagy pedig nem kapják meg a szükséges támogatást azok az indítványok, amelyek védelembe vennék az ukrán nemzeti kisebbségek oktatását, oktatási rendszerét.
Mi a teendő ebben a kérdésben? Mit lehet tenni? Teljesen nyilvánvaló az, hogy mi továbbra is szeretnénk bírni Magyarország politikai támogatását. Azt hiszem, eddig is minden lehetséges fórumon ezek a kérdések felvetésre kerültek. Örülök annak, hogy most a külügyi bizottság is foglalkozik ezzel a kérdéssel. Azt hiszem, minden egyes fórumon ezeket a kérdéseket napirenden kell tartani. Ne felejtsük el, hogy Ukrajnának ezzel kapcsolatban vannak különböző nemzetközi kötelezettségei is, hiszen különböző nemzetközi egyezményekhez csatlakozott ezekben a kérdésekben.
Másrészt pedig teljesen nyilvánvaló, hogy ebben a helyzetben, ebben a szorult helyzetben továbbra is és egyre inkább nagyobb mértékig szükségünk van és lesz is Magyarország anyagi támogatására az oktatás területén. A támogatást kiszámíthatóbbá kell tenni és növelni kell, hiszen jelenleg a kárpátaljai magyar oktatási rendszer van a legnagyobb veszélynek kitéve a Kárpát-medencében. Ez nem volt mindig így, a kilencvenes évek elején éppen a kárpátaljai magyarság érte el a legkomolyabb eredményeket az oktatás fejlesztése területén, számos új iskolát és középiskolát nyitottunk, s itt került először állami akkreditálásra egy magyar oktatási nyelvű felsőoktatási intézmény. Sajnos ez a folyamat ellenkező előjelűvé változott, ezért a támogatási rendszert át kell gondolni, kiszámíthatóvá kell tenni és bővíteni kell. A kárpátaljai magyarságnak pedig minden fórumon védenie kell a saját oktatási rendszerét, s egy új stratégiát kell kidolgozni annak érdekében, hogy ez a rendszer továbbra is fenntartható legyen. Köszönöm szépen a figyelmüket.
ELNÖK: Kedves Vendégeink! Tisztelt Bizottság! Engedjenek meg néhány gondolatot a Fidesz részéről. Nagyon szomorúnak tartom, hogy az elmúlt hetekben több rendben kellett foglalkoznunk a határon túli magyarokat érintő konkrét problémával. Néhány héttel ezelőtt fogadtuk itt Tőkés László erdélyi európai parlamenti listavezetőt az ottani intézményvezetők elbocsátása kapcsán, s az elmúlt időszakban a szlovákiai állami nyelvtörvény is meghatározta a vitáinkat, illetve aggodalmainkat. De Szlovákiával kapcsolatban akkor is igen sok kérdés vetődött fel, amikor Csáky Pál közöttünk járt.
Szeretném megköszönni kárpátaljai vendégeinknek, hogy tájékoztattak bennünket az ottani oktatási helyzetről. Fontosnak tartom, hogy a rendszerváltozás után Magyarország világos Ukrajna-politikát folytat. Most viszont skizofrén állapotban vagyunk, mert támogatjuk Ukrajna szuverenitásának megerősítését, támogatjuk azokat az erőfeszítéseket, amelyek különösen a nagy keleti szomszéd viszonylatában a politikánkat erkölcsileg is hangsúlyosan igazolják, minden eszközzel támogatjuk Ukrajna euroatlanti közeledését - legutóbb a keleti partnerség jelentette ezt a területet -, de annak ellenére, hogy Magyarország ilyen politikát folytat, azt tapasztaljuk, hogy a kárpátaljai magyarság ellen egy nagyon súlyos, az ottani magyar közösség beolvasztását célzó politika van kibontakozóban. Mi ezt érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartjuk. Ha Ukrajna nem változtat a kárpátaljai magyar közösséggel szembeni magatartásán, az - bármilyen kicsi is ez a közösség - nagymértékben meg fogja rontani Magyarország és Ukrajna kétoldalú kapcsolatait és súlyos károkat fog okozni Ukrajna euroatlanti integrációs politikájának, mert Magyarország rá fog kényszerülni arra, hogy internacionalizálja a kárpátaljai magyar közösséget érő diszkriminatív politikát.
Már csak a kétoldalú kapcsolatok és a nemzetközi érintkezésben bevett szokások sem engedik szó nélkül hagynunk, hogy Sólyom László köztársasági elnök úr, a házelnök asszony vagy a miniszterelnök intervencióit az ukrán hatalom gyakorlatilag válaszra sem méltatja. Ez a nemzetközi diplomáciában egyszerűen tűrhetetlen. Tűrhetetlen, hogy semmilyen következménye nincs a legmagasabb szintű intervenciónknak. Ebben a helyzetben a külügyi bizottságnak is ki kell vennie a részét az erőfeszítésekből, de nemcsak Kijev, hanem Budapest is címzettje kell legyen a kezdeményezéseinek. Úgy gondolom, érdemes lenne találkozót kezdeményeznünk az ukrán partnerbizottsággal, s ha az idén őszig, a tanév kezdetéig nem sikerül megoldást találni ezekre a problémákra, vagy legalábbis egy részükre - különösen a magyar nyelvű érettségire gondolok -, akkor kezdeményezni kell egy parlamenti határozat elfogadását a Magyar Országgyűlésben ebben a kérdésben.
De amellett se menjünk el szó nélkül, amit a vendégeink hangsúlyoztak, hogy nélkülözhetetlen a kiszámítható finanszírozás a kárpátaljai magyar oktatási intézmények számára, ugyanis összeroppanhat a kárpátaljai magyar oktatási rendszer, ha a beregszászi főiskola működése nem kiszámítható, ha fennmarad ennek az intézménynek az alulfinanszírozottsága. Szeretném is megkérdezni Orosz Ildikótól, hogy milyen mértékű a beregszászi főiskola alulfinanszírozottsága. Ma délelőtt külügyminiszter úr beszélt már a kárpátaljai pénzekről, de más nagyságrendről, nem több száz millió forintról van szó, amikor erről beszélünk. Az erdélyi magyar egyetem tekintetében sikerült valamilyen normativitást, kiszámíthatóságot bevinni a finanszírozási rendszerbe, noha ettől még alulfinanszírozott az erdélyi egyetem is, de kárpátaljai viszonylatban is meg kellene próbálni egy olyanfajta szerződésen alapuló normatív finanszírozást bevezetni, mint amilyen az erdélyi egyetem irányában van. Ez nemcsak a beregszászi Rákóczi Főiskolát illeti, hanem azt az egyházi oktatási középfokú rendszert is, amit öt intézményből állónak ismertettek velünk. Egy nagyon értékes intézményrendszerről van szó, három protestáns és két katolikus iskoláról. A jelen válságos helyzetben ezeket az intézményeket is támogatni kell és a támogatásnak kiszámíthatónak kell lennie.
Figyelemreméltónak tartom Orosz Ildikónak azokat a megjegyzéseit, hogy a kétoldalú kapcsolatok keretében kezdeményeznünk kellene a diplomák és a tudományos fokozatok kölcsönös elismeréséről szóló egyezmény módosítását, valamint - különösen az érettségi felvételi vizsgákra tekintettel - vissza kellene állítani a korábbi jogi és politikai állapotot.
Hölgyeim és Uraim! Kinek van kérdése, észrevétele? Kozma József alelnök úr!
DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP), a bizottság alelnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Amit a vendégeink elmondtak, azt egyrészt nagyon rossz volt hallgatni, másrészt viszont jó volt hallgatni a magyarság ügyében való tökéletes elkötelezettséget, valamint szakszerűséget és tárgyilagosságot a szakmai kérdésekben. Magyarországról úgy látjuk, csak e kettő együtt adhat reményt arra, hogy a kibontakozás felé lehessen menni.
Csak néhány dologhoz szeretnék megjegyzést fűzni. Az egyik az, hogy régóta látjuk Ukrajna esetében, amivel most szembesültünk is az előadásukban, hogy nem feltétlenül állítható az, hogy kizárólag a magyarság lenne a célkeresztben, de az egészen biztos, mint ahogy erről a statisztikák is sajnos beszédesen árulkodtak, hogy a nemzeti kisebbségek oktatását érintő politika megváltozásával a legkevésbé védettek lesznek a legkiszolgáltatottabbak és kerülnek a legnehezebb helyzetbe. Tehát ez a súlyos következmény. Ha a gyökeréhez akarunk nyúlni, akkor amit az alelnök úrtól hallottunk, megköveteli, hogy a gyökérhez nyúlás az ukrajnai illető oktatáspolitika problémáit és ennek az ügynek a politikai feszegetését teszi szükségessé. Ez nem azt jelenti, hogy a magyar parlament külügyi bizottságának dolga lenne vagy dolga lehetne egy másik szuverén állam ügyeibe beleavatkozni, csak hogy ezek a kérdések olyanok, amelyek - erre szintén utalt is - nemzetközi kötelezettségek teljesítését sértik.
Az anyanyelvhasználattal kapcsolatban: a nemzeti kisebbségek identitására vonatkozó nemzetközi szerződéseket, amelyeket Ukrajna aláírt, illetve részben már ratifikált is, azt gondolom, hogy az első konklúzió, amit már esetleg jövő héten is levonhatunk, amikor Strasbourgban leszünk az Európa Tanácsban, hogy használjuk azt a lehetőséget is arra, hogy az együttlétünket - jó néhányan ott leszünk a bizottság tagjai közül - gondoljuk át. Ne sokat gondolkodjunk, hanem határozzuk meg, hogy milyen lépéseket kezdeményezünk akkor ebben a nagyon konkrét ügyben.
Ha a nemzetközi színtéren való fellépést és a normák tartásának a kötelezettségét el akarjuk érni, akkor felvetődik a másik kérdés, ami ennek az ügynek egy másik oldala, hogy milyen szövetségesek lehetnek nekünk, magyaroknak ebben az ügyben, önöknek Kárpátalján, nekünk pedig ezeken a színtereken. Nagyjából kézenfekvőnek látszik, igen, hogy a legnehezebb helyzetben lévők, ahogy hallhattuk Orosz Ildikó előadásában is, a románok, a moldávok. A románokkal kapcsolatban meg kell jegyeznünk, elnök úr, amikor Bukarestben jártunk, akkor ez a kérdés felvetődött. Nem is mi vetettük fel. Már nem emlékszem a pontos körülményekre, de nagyon élesen az emlékeim között él, hogy igen, már akkor felvetődött, hogy az egyébként elég gyakran nemzetiségi ügyekben konfliktusokkal terhelt magyar-román kapcsolatrendszerben ez mégis ez egy közös érdekű pont lehet, és ennek a parlagon hagyása súlyos vétek lenne. Ez egy nagyon hangsúlyos kérdés. Biztos, hogy óvatosan kell hozzányúlni, de ezt a vonatkozást is mindenképpen figyelembe kell venni.
Harmadik gondolatként hadd jegyezzem meg, hogy követjük az eseményeket. Azt látjuk, hogy a Szülőföld Alap felhasználása során, ha itt az anyagiakról beszélünk, Kárpátalja és a Vajdaság volt a két kiemelt terület, a leginkább preferált persze Vajdaság. Az itteni beszámoló arról szólt, hogy még ez a preferált helyzet sem jelent elegendő finanszírozásbeli támogatottságot. Akkor ez máris fel kell, hogy hívja a figyelmünket, hogy a Szülőföld Alap kérdéseit is meg kell nézni, hogy a következő év tervezése során, amelyben a Regionális Tanács a kompetens, milyen tanácsokat adhatunk ennek a regionális fórumnak a források allokálása, kérdésében a preferencia Ukrajna irányába, kárpátaljai irányába való eltolása kérdésében.
Amit elmondtam, abban két kérdés is van, amelyet szeretnék most explicite is feltenni. Látnak-e Ukrajnán belül szövetségest, és ebbe milyen közreműködéssel csatlakozhatunk be? A másik kérdésem az, hogy ebben az egész problémacsomagban, amelynek a komplexitása nyilvánvaló, mi az első és a legfontosabb, ami már tegnap is orvoslást igényelt volna, de amivel ha nem is lehet áttörést elérni, de a hirtelen romlást és valami tragikus kifejlet bekövetkeztét mégiscsak el lehetne kerülni. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Gógl képviselő úr!
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm szépen. Minden tiszteletem az előadóké. Azt hiszem, reális képet kaptunk Ukrajnáról. Én magam a hetvenes években jártam Lembergben és az egyetemen, mert társegyeteme volt az egyetemnek. Tagja lehettem az Orbán Viktor miniszterelnök úr által vezetett kormánydelegációnak még '99-ben, és azt kell mondanom, akkor úgy éreztem, nyilván az orosz szorításban és az elindult függetlenedés vagy függetlenség útján valahol jobb ígéreteket kaptunk, mint ami realizálódott, mint amit most önök elmondtak. A magam részéről egy-két kérdést feltennék. Lehetőségét látják-e az Alkotmánybíróság döntésének a lehetséges és a garantáltság közti különbségét, amely lényeges különbség? Az elnök úr már említette az internacionalizálhatóságát a kérdésnek. Látják-e ennek értelmét, hogy itt valami lépés történhessék, mert ugyan az alkotmánybírósági döntések általában megfellebbezhetetlenek, de azért egy európai közösség felé mozgó országnak nem mindegy, hogy az értelmezései európaiak, vagy sem.
A másik kérdésem a következő. Említettek egy adatot, miszerint a '97-ben beiskolázottak 66 százaléka került iskolai keretek közé. Ez hány százaléka a lehetségesnek? Említett egy adatot, amely a születésre vonatkozott - más korosztályokról vagy sarzsokról lehet szó.
A harmadik elem az, amely a diplomák elismertségére, a PhD-k elismerésére és egyebekre vonatkozik. Bocsánat, van egy régebbi, és nem tudom, hogy Ukrajnában ez hogyan áll. Az klasszikus prágai egyezmény még érvényben van-e Ukrajnában, vagy sem? A prágai egyezmény volt az, amely a korábbi szocialista országok diplomaekvivalenciájáról és a tudományos fokozat ekvivalenciájáról szólt, és Magyarország se hatálytalanította ezt azonnal a rendszerváltás után. Nem tudom, hogy Ukrajnában hogy van, mert annak is vannak konzekvenciái, különösen a korábban szerzettekről. A bolognai csatlakozás után az akkreditálhatóság kérdése egyenértékűséget jelent és curriculum függő. Tehát a bachelor és a master degree curriculuma határozza meg, hogy az adott diplomát milyen fokozat szerint, kötelezően vagy kiegészítő rendszerben kell elfogadni.
Ami előfordult a vizsgán, hogy az ukrán nyelvű dolgozatot itt, a magyar nyelvű dolgozatot ott nem tekintették, ez már nem egészen ilyen módon történik a fokozatok megítélésénél, hanem az adott impact faktort és az adott citációs indexeket rakják össze, és az adja meg a lehetőségét egy PhD benyújtásának, megvédésének és tartalmi kritériumának. A nyelv egy helyi megállapodás, hogy mit írnak elő, de általában egy nyugati nyelv ismeretét szokták előírni. Én ennyit szerettem volna hozzáfűzni. Mindent meg kell tennünk azért, hogy ez a 12 százaléknyi közösség az általános iskolában is megkaphassa a megfelelő képzést - bár a középiskolai résznél egy optimista, 46 százalékos arányt látok, ami a többi nemzetiséggel összevetve nagyon jónak tűnik -, s a kormányzatnak is mindenféle módon, még talán a térségi európai forrásokat is figyelembe véve segítenie kell, hogy az ottani magyar közösség valahogy boldogulhasson. Köszönöm szépen.
ELNÖK: Horváth János képviselő úr!
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Vendégeink! Köszönet és köszönet. Én csupán egy dologra koncentrálnék, a szövetséges keresésre. Hol találhatunk mi szövetségest? Ukrajna önmagát is keresi a nyugati és a nem nyugati orientáció között. Mi drukkolunk a nyugati orientációjú szándéknak. Ez persze politika, de megjelenik más vetületekben is. Lehet-e ott szövetségest találni? Lehet-e szövetségest keresni az oktatási rendszerben, a gazdasági életben, a kereskedelmi kamarák és más egyesülések között arra, amiről itt szó van? Ukrajna a Kelet és a Nyugat között keresi a helyét, s ha mi az ott megtalált szövetségeseknek elmondjuk, hogy velük vagyunk, annak talán lesz foganatja. Érdemes-e ezen munkálkodni? Köszönöm.
ELNÖK: Kelemen András képviselő úr!
DR. KELEMEN ANDRÁS (Fidesz): Azt hiszem, a magyar politika számára alapvető tanulság: még ha átmenetileg úgy is néz ki, hogy egy helyzet a stabilizálódás felé tart, az nem jelenthet biztosítékot arra, hogy a helyzet fenntartható. Ennek tudatában kell foglalkoznunk a határon túli kérdésekkel. Sajnos egyre több ilyen tapasztalatunk van.
Elnökhelyettes úr szólt az ukrán-magyar kormányközi vegyes bizottság működéséről, amely az első alapszerződésben, az oly sokat vitatott ukrán-magyar alapszerződésben került rögzítésre. Ha ez ennyire sikertelen, akkor miért nem kap erről még a politikum sem megfelelő információt, miért nem vonják be a sajtót, miért nincs érdeklődés a kérdés iránt? Persze ha nincs információ, akkor érdeklődés sincs. De a bizottság képviselői között is nagyobb érdeklődést kellett volna kiváltania ennek a témának. Ez is hozzájárul ahhoz, amit elnök asszony mondott, hogy a magyarországi hivatalok sem megfelelően állnak hozzá ezekhez a kérdésekhez. De sajnos ez már régi probléma.
A Szülőföld Alap vitája során, majd utána is többször írásos kérdés formájában és másképp is feltettem részletkérdéseket Kiss Péter miniszter úrnak a Szülőföld Alap működésével kapcsolatban. Ebbe most nem mennék bele, viszont belemennék egy olyan motívumba, amire egyáltalán nem kaptam választ miniszter úrtól, nevezetesen hogy milyen alapon, milyen koncepció alapján támogatnak Ukrajnában intézményeket. Hol van a támogatás hangsúlya, mi ebben a távlati koncepció? Tudom, hogy ukrán állami fenntartású intézmények támogatásába bevonódik magyar pénz, lehet, hogy ez hasznos is, de erre vonatkozóan nem kaptam választ, ezért nem tudom, hogy miért kell ilyen intézményeket támogatni. Nem lenne-e jobb helye másutt ennek a pénznek?
Bár az Európai Parlamentben nincsenek ukrán képviselők, de az Európai Uniónak van Ukrajnával kapcsolatos politikája, hiszen az Európai Unió szomszédsági területével kapcsolatosan kifejezett politikája van. Ezért érdemes lenne ez irányban az európai parlamenti képviselőinket is figyelemfelhívásban részesíteni.
Az Európa Tanáccsal kapcsolatban pedig azt javaslom, hogy kétoldalú próbálkozást is tegyünk meg Kijev felé, s ha a külügyi bizottság ebben részt vesz, az mindenképpen jó dolog. Ha az idő már rövid is ahhoz, hogy a 22-én kezdődő Európa tanácsi plenáris hétre egy előterjesztésben gondolkozzunk, de arra mindenképpen alkalmas, hogy ki-ki megkeresse a saját pártcsoportjának ukrán tagjait és jelezze nekik, éreztesse velük a közöttünk lévő kapcsolatban bekövetkező változást, ha a dolog ebben az irányban folytatódik tovább. Ha erre se lesz megfelelő reakció, akkor készülhet egy olyan beterjesztés, amelyben ezt a dolgot abban a mélységben, ahogy előadóinktól hallottuk, felvetjük.
Azt találtam a táblázatokban, hogy a krími tatároknak sokkal nagyobb százalékban van felsőfokú végzettségük, mint a magyaroknak. Tudván, hogy a krími tatárok is elég sok szörnyűségen mentek keresztül - nagyrészt kitelepíttettek, és nemcsak az értelmiségük -, vajon mi az, ami miatt többet tudnak felmutatni ezen a téren? Köszönöm szépen.
ELNÖK: A statisztika nyilvánvalóan a visszatelepült krími tatárokról szól; jelentős részük nem települt vissza. Van-e még kérdés, észrevétel, megjegyzés? (Nincs jelentkező.) Ha nincs, vendégeinké a szó.
OROSZ ILDIKÓ, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke: Hol találunk szövetségeseket? Kárpátaljai szinten a kisebbségekkel közösen lépünk fel, megyei szinten intézményesen is. Ezeket a problémákat nem itt vetettük fel először, ennek megvoltak az előzményei, de a mi otthon alkalmazható instrumentumaink már kimerültek. A múlt héten volt egy megyei szintű konferencia az ukrán oktatás és az esélyegyenlőség kapcsán, amelyre meghívtuk az ukrán oktatási minisztérium kisebbségi főosztályát és az illetékeseket, s ezen egyaránt kifejtette véleményét a kárpátaljai magyarság, románság és szlovákság. Ebben a kérdésben elsősorban a románokkal és a moldávokkal tudunk összefogni azért, mert a mintegy 3 ezer fős szlovákságnak - amelynek tagjai anyanyelvi szinten beszélnek ukránul - nincs saját intézményhálózata. Egy középiskolájuk van, ahol anyanyelvként tanulják a szlovákot.
Az orosz közösségnek mások az ambíciói, legalábbis azt szeretnék elérni súlyuknál fogva, hogy az orosz legyen második országos nyelv, és választhat, hogy vagy oroszul fog tanulni, vagy ukránul továbbra is. Ennyit arról, hogy hogyan lehetne továbblépni. Ez teljesen más. Most azt mondanám, hogy egy elefánttal egy egérnek összefogni - nem biztos, hogy az egér a kézfogást túlélné.
Ami az oktatási intézmények stabilitását illeti, a következőt mondanám. Sem megvédeni, sem elítélni nem szeretném sem a Szülőföld Alapot, sem bármilyen magyarországi alapítványt, amely támogatja a kárpátaljai magyar oktatási intézményhálózatokat vagy iskolákat, és nem szeretném azt a látszatot sem kelteni, hogy bármelyik oktatási intézménytől szeretnénk megvonni és átvenni pénzeket. Arra hívnám fel a figyelmet, hogy vannak olyan stratégiai jellegű, kultúrált anyanyelvet megőrző intézmények, ahová tartozik a főiskola és a református líceumunk. Akár mondhatnám a beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színházat, amelyet függetleníteni kellene bármilyen alapítvány és kuratórium ideiglenes döntéseitől, és biztosítani kellene egy alapfokú alaptámogatást, hogy a fizetések, a rezsi, a fűtés és a villany ne függjenek kuratóriumi döntésektől, és ne pályázati úton történjen, mert így nem lehet hosszú távon gondolkodni és fenntartani, legfeljebb a fejlesztést kellene ott hagyni.
Ami az érettségizők számát illeti statisztikailag, azért nem tüntettem fel a demográfiai változásokat, mert Kárpátalján a nemzetiségek demográfiai hullámvölgye és a csúcsok általában követik egymást. Nincsenek drasztikus különbségek a különböző nemzetiségek között, az arányaiban vannak. Így ez az arányosság jól tükrözi a magyar iskolákba beiratkozottak létszámának a csökkenését. Itt mondanám, hogy ez a 43 százalék nem a felsőoktatásba bejutottak aránya, hanem akiket kizártak abból, hogy egyáltalán a kérvényeiket benyújtsák.
Még egyszer megismételném ezeket a számokat. Míg az első osztályban még 2203 gyerek kezdte el a tanulmányait, addig 1129 jutott el az érettségiig, tehát az általános iskola után 50 százalék lemorzsolódott. Ez egy külön probléma, ami hosszú távú megoldást fog igényelni, hogy kaptak-e szakmát, hova lettek, mi lett velük, és mi történik. Ennek a 43 százaléka sem nyújthatta be az ukrán miatt a kérelmét. Végül is az adott populációból csak 16 százalék juthat el a felsőoktatásig. Ami a krími tatárokat illeti, itt az a helyzet, hogy pont őket kitelepítették Oroszországba, tehát nekik nincs anyanyelvi intézményhálózatuk, ők egy orosz anyanyelvű közegből jöttek, asszimilálódtak, különösen az értelmiségi réteg. Ugyanúgy, ahogy Ukrajnában például a beloruszoknak nincs saját oktatási intézményük, ők orosz anyanyelvűek. Ha a statisztika azt mondja, hogy Ukrajna lakosságának 22 százaléka orosz nemzetiségű, ez nem azt jelenti, hogy annyi az anyanyelvű, mert a beloruszok is az oroszok pozícióját támogatják. Ők mind orosz anyanyelvűek, a krími tatár nagy része is mind orosz anyanyelvű, mert ezt tanulták, kivéve, mint mondottam, a lengyelekét, mert a 71 százalékuk az ukrán kultúrkört támogatja. Ha az oktatásról beszélek, a bolgárok szintén az oroszokat támogatják, a zsidók szintén az orosz anyanyelvűekhez tartoznak, mert abban a kultúrkörben iskolázódnak, tehát az oktatást nézve itt lényegében két konkrét kisebbség van, vagyis a moldávok, a románok és a magyarok azok, akiknek van saját oktatási intézményhálózatuk.
Ami az ekvivalenciaszerződést illeti: miután Ukrajna csatlakozott a bolognai rendszerhez, és vállalásokat tett annak érdekében, hogy a felsőoktatás szerkezetét hozzájuk igazítja, ez azt jelenti, hogy a diplomát, a fokozatok kiadását is igazítania kell az európai normákhoz. Így megteremtődött a jogi alapja annak, hogy a '99-ben megkötött szerződést újratárgyalják, és egyfajta egyezményt kössenek a két ország között. Már nem a prágaihoz tartoznak, hiszen Ukrajna és Magyarország között külön szerződés van, amely egyfajta automatizmust ír elő a fokozatok és a diplomák elismertetésében. Még talán ide tartozik az a példa, amit hoztam: ez arra vonatkozott, hogy amikor egy magyarországi doktori iskolában számolják ezeket a mutatókat, el kellene dönteni, hogy egy Budapesten tanuló ukrajnai magyarnak mi számít szülőföldi publikációnak, vagy az ukrajnai, vagy a magyarországi. Ha a doktori iskolát vesszük, akkor valószínűleg az ukrajnai. Hogy mind a kettőre csak fél pontot adjunk, az azért furcsa lenne a mi számunkra is. Ezt csak megjegyzésként mondtam, mert azt gondolom, nem a lényegi kérdést jelenti.
A lényegi kérdés számunkra az lenne - és ebben sürgős intézkedést kellene tenni, hiszen novemberig kiírják a következő évi felvételt -, hogy biztosítsák hosszú távon továbbra is a szaktárgyak emelt szintű érettségijének a fordítását.
A másik az, hogy anyanyelvből is szervezzenek emelt szintű érettségit, tehát magyar is legyen az érettségi tárgyak közötti listán szereplő európai nyelv.
A harmadik az, hogy ukrán nyelvből - ha marad ez a rendszer - elért eredményt ne számítsák be a vizsga pontszámaiba, mert ezzel hátrányba kerülnek a diákok, halmozottan hátrányos helyzetbe kerülnek, illetve ne legyen a kisebbségek számára olyan ponthatár, amely kizárja őket abból a lehetőségből, hogy benyújtsák a kérelmeiket a felsőoktatási intézménybe. Ettől fontosabb kérdést most nem látok abban a tekintetben, hogy jövőre valamilyen szinten megmaradjon a kisebbségi oktatás nálunk.
ELNÖK: Köszönöm. Gógl képviselő úr!
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Elnézést, akkor itt valami félreértés van. Van egy olyan táblázat, amely tartalmazza Kárpátalja nemzetiségeinek képzettségi szintjét az 1989-es és 2000-es népszámlálás adatai alapján százalékban. Itt a középiskolai rovatban a magyar nemzetiségnek a legmagasabb a képzettségi szintje. Ez a legmagasabb, 43-44, magasabb, mint az ukrán, és magasabb, mint az orosz.
DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP), a bizottság alelnöke: Ez a legmagasabb. Nem ment tovább a felsőoktatásba, ott ragadt.
OROSZ ILDIKÓ, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke: A többieknek a felsőoktatásban magasabb.
DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Bocsánat, ez egy nagyon jó adat.
OROSZ ILDIKÓ, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke: Világos, ez volt a legmagasabb oktatási intézményünk. 1989-ig nem volt magyar felsőoktatási intézmény, az értelmiség pedig '44 után elment tőlünk. A középréteget tekintve, mint látható, óriási arányok vannak - 27 százaléka az orosz lakosságnak, ők mindössze 30 ezren vannak. Ugyanannyian vannak, mint a románok, de a román lakosságnak csak 2 százaléka rendelkezik felsőfokú végzettséggel, óriási a szakadék a kettő között. Bár azt is mellé tenném, hogy ez a 2 százalék megegyezik a megye százalékbeli arányával. Tehát a lakosság 2 százalékát teszi ki Kárpátalján. Igaz, hogy a súlypontjuk nem itt van, hanem Selmeci megyében, míg a kárpátaljai magyarság százalékaránya 12, de csak 4,7-nek van felsőfokú végzettsége. Ez azt jelenti, hogy középszinten megragadtunk, tehát nem tudunk előrébb lépni.
ELNÖK: Breznovics úr!
BRENZOVICS LÁSZLÓ, a Kárpátaljai Tanács elnökhelyettese: A prágai egyezmény már nincs érvényben, mert felváltotta az ukrán-magyar ekvivalenciaegyezmény. Ez a két ország között köttetett, a két ország diplomáinak az elismerését szabályozza. Emiatt e két ország vonatkozásában ez a prágai egyezmény nincs érvényben.
Ami a szövetségeseket illeti, az elnökhelyettes úr vetette fel a kérdést. A kárpátaljai magyarság számára a politikában mindig nagy dilemma volt, hogy milyen politikai erővel lehet szövetséget kötni, hiszen az az ukrán politikai élet paradoxona, hogy az európai integrációt, a NATO-integrációt támogató jobboldali politikai erők nemzetiségi politikája általában türelmetlen és nacionalista, míg az Oroszországgal való mélyebb együttműködést pártoló kelet-ukrán pártoknak a nemzetiségi politikája inkább elfogadható, inkább türelmesebb. Így fel van adva a lecke mindenki számára, a magyar politikus számára is, hogy ki legyen ezzel kapcsolatban a szövetséges. Egy olyan, akinek a nemzetiségi politikája felel meg, viszont az irányultsága nem, vagy valakinek az európai irányultsága, viszont a nemzetiségi politikája elfogadhatatlan számunkra. Emiatt ez egy rendkívül nehéz dolog. Vannak a centristák, ezek a langyosak, akiknél nem lehet kivenni, hogy mit akarnak ezzel kapcsolatban. A legutóbbi az, hogy megkezdődött az elnökválasztás előjátéka, és az egyes jelöltek vagy jelöltaspiránsok, különösen akik nem tartoznak az első osztálybeli politikusok közé, járják az országot. Legutóbb az ifjú Gricajnuk volt Kárpátalján, Beregszászban is volt, és találkozott a beregszászi városi tanács képviselőivel, a szervezetek vezetőivel.
Azt nem mondta meg, hogy mi a véleménye ezekről az oktatási dolgokról, illetve a nyilatkozataiból nem lehetett kihámozni, hogy mi a valós álláspontja, magyarul nem vállalta fel ezeknek a kérdéseknek a képviseletét. A centrista politikusok többsége valószínűleg ugyanezt fogja tenni, mert szeretnék begyűjteni a nyugat-ukrajnai szavazatok egy részét is. A Régiók Pártja, valamint Janukovics oroszpártisága és Európa-ellenessége puhult, viszont a nemzetiségi kérdésben általában az orosz nyelv fontosságát hangsúlyozzák, mivel az sokkal kevésbé van jelen, mint a nemzetiségek jogai. A nemzetiségek ereje pedig - az oroszokon kívül - kevés ahhoz, hogy ezt a problémakört országos szinten meg tudják jeleníteni.
Mindenki keresi a jelenlegi helyzetből a kiutat. Az oroszok jelentős részben Oroszországban folytatják a felsőoktatási tanulmányaikat, ezenkívül a nagy orosz egyetemeknek kihelyezett tagozatai vannak Kelet- és Dél-Ukrajnában. Szevasztopolban például a moszkvai Lomonoszov Egyetemnek van egy hatalmas épülete, amely megoldja ennek a régiónak a felsőoktatását, de oroszországi egyetemeknek vannak kihelyezett tagozatai Kelet-Ukrajna más jelentős városaiban is. Megindult ugyan a küzdelem ezek felszámolása érdekében, de azt hiszem, a helyzet még sokáig nem változik. A románok nagy része Romániában folytatja tanulmányait, szinte korlátlan számban felvételizhetnek Románia felsőoktatási intézményeibe. Mind a moldáviai, mind az ukrajnai románok jelentős számban tanulnak romániai intézményekben, akik közül igen sokan nem térnek vissza. Meg kell jegyezni, hogy a Kárpátalján felvételire jelentkező magyarok számában nincsenek benne azok, akik magyarországi felsőoktatási intézményekben folytatják a tanulmányaikat. Mintegy ötven-százan jönnek át évente ide tanulni, és ezek többsége sem tér vissza a szülőföldjére.
A kárpátaljai magyarság ezt a küzdelmét természetesen nem fogja feladni. Ha viszont ezek a tendenciák bizonyos ideig nem változnak, akkor a magyar iskolába beiratkozottak száma csökkenni fog. A kárpátaljai magyarság azonban már élt át ilyen periódust. Annak idején a hetvenes években, Brezsnyev idején kezdődött el az oroszosítás politikája, amikor mindent elkövettek azért, hogy a szülők orosz iskolába írassák be a gyerekeiket, s akkor a kárpátaljai magyarság mintegy 40 százaléka nem magyar, hanem orosz tannyelvű iskolába járt, de ezek közül a gyerekek közül sem jutottak be többen felsőoktatási intézménybe, mint a magyar iskolák végzősei. Ez most is így lesz. Viszont a nem szupertehetséges gyerekek életét tönkreteszik. Egy ukrán tannyelvű iskolában a magyar tanulók 10 százaléka képes ukránul tanulni, 90 százaléka viszont nem képes. Mivel nem ismerik a nyelvet, hiába tanítják nekik ukránul a matematikát, a történelmet, a biológiát vagy az irodalmat, nem tudják felfogni és elmegy a kedvük a tanulástól, s ilyenformán félművelt emberek kerülnek ki az iskolából, akik nehezen tudnak elhelyezkedni. Ezenkívül a gyerekek nem rendelkeznek semmiféle nemzetiségi öntudattal, ami a későbbiek folyamán szintén hiányozni fog az életüktől.
A maradék oktatási rendszert meg kell erősíteni. Létre kell hozni néhány olyan bázis középiskolát, amelyek jó eredményt tudnak felmutatni, ahol olyan szinten folyik az oktatás - az ukrán nyelv oktatása is -, hogy onnan biztosan be tudnak jutni a felsőoktatási intézményekbe, így pár éven belül be lehet bizonyítani, hogy a magyar iskolák végzősei is olyan eséllyel pályázhatnak a felsőoktatásba, mint az ukrán iskolákban végzettek. Ehhez persze szükség van az anyaország segítségére. S azt sem szabad hagyni, hogy a már meglévő bázisok megszűnjenek, vagy hogy csökkenjen a számuk. A beregszászi főiskola 130 tanárának jelentős része rendelkezik tudományos fokozattal, van egy tankönyvkiadó, ahol ukránról magyarra fordítják a tankönyveket, illetve a magyar tankönyveket állítják össze. Ezek a közösségek hosszú idő alatt alakultak ki. Nagyon kisszámú a kárpátaljai magyar értelmiség, s ha egyszer szélnek eresztjük, még egyszer nem tudjuk összeszedni. Az egész rendszer pedig akkor omlik össze, amikor az értelmiség nem tudja magát újratermelni. Jelenleg viszont rá vagyunk szorulva az anyaország támogatására. Pontosan tudjuk, hogy milyen gazdasági helyzetben van Magyarország, de van egy bizonyos keretük, amit Kárpátaljának szánnak, s ha a keretet nem sikerül növelni, akkor át lehet csoportosítani a kevésbé fontos dolgokról a fontos dolgokra, ez pedig az, hogy az alap-intézményrendszert ebben az átmeneti időszakban is mindenáron fenn kell tartani.
ELNÖK: Kelemen András képviselő úr!
DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Említette elnökhelyettes úr, hogy a moszkvai Lomonoszov Egyetemnek kihelyezett részlege működik Ukrajnában. Ahhoz, hogy oda orosz tannyelvű középiskolát végzett diák felvételizzen, nem ukrán nyelvű érettségit kell tennie?
BRENZOVICS LÁSZLÓ, a Kárpátaljai Tanács elnökhelyettese: De. Azt viszont nem szabad elfelejteni, hogy az orosz és az ukrán egyaránt keleti szláv nyelv, mind a ketten cirill betűkkel írnak, ezért egy orosz számára az ukrán nyelv minimális szintű elsajátítása nem jelent akkora terhet, mint egy magyar vagy román számára. Másrészt a Krím lakosságának 90 százaléka orosz anyanyelvű, ezért ott megtehetik azt - mint ahogy a szevasztopoli városi tanács meg is tette -, hogy a miniszteri rendelet érvényét egyszerűen megszüntetik a város területén és megtiltják, hogy az orosz nyelvű iskolákban ukránul tanítsanak. Ott teljesen más viszonyok vannak, mint Kárpátalján.
OROSZ ILDIKÓ, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség elnöke: Szevasztopolban a flotta területén is van egyetem, amely orosz fennhatóság alatt van. A diákok reggel útlevéllel átlépnek az orosz fennhatóság alatt lévő területre, s ott már az orosz törvényeknek megfelelően orosz követelményrendszer szerint tanulnak. Nincs lehetőségünk hozzájuk mérni magunkat.
ELNÖK: Ezen is el kell gondolkodni a jövő Magyarországának. Azt hiszem, akárhogy is zajlik a gerendával való söprés a placcon, Magyarországnak a söprögetés terhét meg kell osztania a kárpátaljai magyarokkal, s egészen addig, amíg nem kapunk újra seprűt, ezt együtt kell csinálnunk. Köszönöm szépen a vendégeinknek a jelenlétet. Bízunk abban, hogy nem fogunk belepusztulni, hanem találunk megoldást ezekre a problémákra.
Tisztelt Bizottság! Az 1. napirendi pontunk tárgyalását lezárom.
Az "Egyebek" keretében pedig szeretném bejelenteni, hogy jövő hét utáni hétfőn, 29-én előreláthatóan 9 órakor tartjuk a bizottsági ülésünket. Ez az utolsó parlamenti nap, amikor szavazunk. A parlamenti ülés 11 órakor kezdődik. A bizottság 9 órakor nagykövetjelölteket fog meghallgatni, és ezért kell még egy bizottsági ülést tartanunk. Jövő héten az Európa Tanács parlamenti közgyűlésére való tekintettel nem tervezünk bizottsági ülést tartani. Köszönöm szépen a figyelmet. Az ülést berekesztem.
(Az ülés befejezésének időpontja: 15 óra 42 perc)
|
Németh Zsolt
|
Jegyzőkönyvvezetők: Soós Ferenc és Vicai Erika