KHTB-17/2007.
(KHTB-37/2006-2010.)

Jegyzőkönyv*

az Országgyűlés Külügyi és határon túli magyarok bizottságának
2007. június 19-én, kedden, 10 órai kezdettel
a Parlament főemelet 55. számú tanácstermében
megtartott üléséről


Tartalomjegyzék

Napirendi javaslat:

Az ülés résztvevői:

A bizottság részéről:

Megjelent:

Helyettesítési megbízást adott:

Meghívottak részéről:

Hozzászóló:

Elnöki megnyitó, a napirend megállapítása, elfogadása

Tájékoztató a Vajdasági Magyar Szövetség elképzeléseiről és az aktuális szerbiai helyzetről

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének szóbeli előterjesztése

Kérdések, hozzászólások

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének reagálása az elhangzottakra

Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének reagálása az elhangzottakra

"A Magyar Köztársaság kormánya és a Lett Köztársaság kormánya között létrejött, a Magyar Köztársaság kisinyovi nagykövetségén folytatott együttműködésről a vízumkiadás és a konzuli munka más területein" tárgyú megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat nemzetközi szerződésről

"A Magyar Köztársaság kormánya és a Dán Királyság kormánya között létrejött, a Magyar Köztársaság kisinyovi nagykövetségén folytatott együttműködésről a vízumkérelmek és a konzuli munka más területein" tárgyú megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat nemzetközi szerződésről

Szabó Endre (Külügyminisztérium) szóbeli kiegészítése

Szavazás az általános vitára alkalmasságról


Napirendi javaslat:

  1. Tájékoztató a Vajdasági Magyar Szövetség elképzeléseiről és az aktuális szerbiai helyzetről
    Tájékoztatót tart: Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke
  2. "A Magyar Köztársaság kormánya és a Lett Köztársaság kormánya között létrejött, a Magyar Köztársaság kisinyovi nagykövetségén folytatott együttműködésről a vízumkiadás és a konzuli munka más területein" tárgyú megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat nemzetközi szerződésről (T/3329. szám)
    (Általános vita)
  3. "A Magyar Köztársaság kormánya és a Dán Királyság kormánya között létrejött, a Magyar Köztársaság kisinyovi nagykövetségén folytatott együttműködésről a vízumkérelmek és a konzuli munka más területein" tárgyú megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat nemzetközi szerződésről (T/3330. szám)
    (Általános vita)
  4. Egyebek

Az ülés résztvevői:

A bizottság részéről:

Megjelent:

Elnököl: Németh Zsolt (Fidesz), a bizottság elnöke

Dr. Kozma József (MSZP), a bizottság alelnöke
Szabó Vilmos (MSZP), a bizottság alelnöke
Kárpáti Tibor (MSZP)
Dr. Kékesi Tibor (MSZP)
Kránitz László (MSZP)
Mesterházy Attila (MSZP)
Balla Mihály (Fidesz)
Dr. Gógl Árpád (Fidesz)
Dr. Gruber Attila (Fidesz)
Dr. Horváth János (Fidesz)
Dr. Kelemen András (Fidesz)
Dr. Nagy Gábor Tamás (Fidesz)
Potápi Árpád (Fidesz)
Geberle Erzsébet (SZDSZ)

Helyettesítési megbízást adott:

Dr. Gedei József (MSZP) dr. Kozma Józsefnek (MSZP)
Hárs Gábor (MSZP) Kránitz Lászlónak (MSZP)
Dr. Szakács László (MSZP) Kárpáti Tibornak (MSZP)
Dr. Varga László (MSZP) dr. Kékesi Tibornak (MSZP)
Rácz Róbert (Fidesz) dr. Gruber Attilának (Fidesz)

Meghívottak részéről:

Hozzászóló:

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke
Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke
Szabó Endre (Külügyminisztérium)


(Az ülés kezdetének időpontja: 10 óra 10 perc)

Elnöki megnyitó, a napirend megállapítása, elfogadása

NÉMETH ZSOLT (Fidesz), a bizottság elnöke, a továbbiakban ELNÖK: Jó reggelt kívánok! Tisztelt Bizottság! Mindenkinek gratulálok az ébredéshez, ahhoz képest, hogy 11-kor még itt voltunk a Házban, azt hiszem, ez egy szép teljesítmény. A titkárságom jelzi, hogy nemcsak a zakóktól lehet megszabadulni, hanem most már állítólag a miniszterelnök elrendelte, hogy a nyakkendőket is le lehet venni. Ehhez képest én itt vagyok sötét zakóban, nyakkendőben (Dr. Gruber Attila: Ez az elnökök sorsa!), csak szeretném jelezni, hogy ez semmire nem kötelezi a bizottság tagjait innentől.

Bejelentem a helyettesítéseket. Kárpáti Tibor Szakács Lászlót, Kékesi Tibor Varga Lászlót, Kránitz László Hárs Gábort, Kozma József Gedei Józsefet, Geberle Erzsébet Mesterházy Attilát, Gruber Attila Rácz Róbertet, Németh Zsolt Nagy Gábort, Balla Mihály Kelemen Andrást és Horváth János Potápi Árpádot helyettesíti. Megállapítom a határozatképességünket.

A napirendet megküldtük. A Vajdasági Magyar Szövetség tájékoztatója, a magyar-lett konzuli együttműködési, illetőleg a magyar-dán konzuli együttműködési egyezmény szerepel a napirendünkön. Felteszem szavazásra. Ki támogatja ezt a napirendet? (Szavazás.) Egyhangú. Köszönöm szépen.

Tájékoztató a Vajdasági Magyar Szövetség elképzeléseiről és az aktuális szerbiai helyzetről

Rá is térünk első napirendi pontunkra. Nagy tisztelettel köszöntöm Pásztor István urat, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, illetőleg Józsa Lászlót, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét. Nagy tisztelettel köszöntöm az elnök urakat, nagyon örülünk, hogy viszonylag frissen megválasztott elnökként elnök úr eleget tett a meghívásunknak. Nagy érdeklődéssel követjük a vajdasági eseményeket, számtalan nagyon aktuális kérdés van, ami érinti a kapcsolatainkat, a schengeni egyezménytől elkezdődően a koszovói rendezésig, és sorolhatnánk.

Elnök uraknak megadnám akkor a szót, rövid előterjesztést szeretnénk tőlük kérni, és ezt követően a szokásos rendben térünk rá az eszmecserére. Elnök úr, parancsoljon!

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének szóbeli előterjesztése

PÁSZTOR ISTVÁN, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy ma itt lehetünk. Be kell vallanom, hogy egy picit zavarban vagyok, ez az első ilyen megjelenésem, és azt remélem, hogy az elkövetkező pár percben a feszültségemet és a zavaromat le fogom tudni küzdeni.

Mi, Józsa barátommal arra vállalkoztunk vagy vállalkozunk, hogy az elkövetkező 25-30 percben megpróbálunk egy pillanatképet festeni arról, hogy mi történik ma ebben a pillanatban Szerbiában, illetve hogy ezen a történeten belül hol van a vajdasági magyarság.

Elsősorban egy szerbiai belpolitikai pillanatképet szeretnék felvillantani, szeretnék pár szóban kitérni azokra a történésekre, amelyek a Vajdasági Magyar Szövetséget jellemzik, illetve jellemezték az előző időben, illetve szeretnék pár szót szólni arról a kapcsolatrendszerről, amelyet a Vajdasági Magyar Szövetség, illetve a vajdasági magyar közösség ápolt, illetve ápolni kíván az anyaországgal és az anyaországi döntéshozókkal, a politikai élet szereplőivel az elkövetkező időszakban. Józsa László pedig a Magyar Nemzeti Tanáccsal kapcsolatos tapasztalatokról, a készülő törvényről, illetve az ezzel kapcsolatos nyitott kérdésekről fog bevezetőt mondani.

Ami a szerbiai pillanatképet illeti, úgy gondolom, hogy a bizottság tagjai ismerik a szerbiai történetet. Én csak pár elemére szeretnék rámutatni, azokra az elemekre, amelyek nem túl messze nyúlnak vissza, viszont olyan elemekre, amelyeket én fontosnak tartok a mostani állapot, illetve a belátható idő vonatkozásában.

Szeretnék emlékeztetni arra, hogy a tavalyi év novemberében fogadta el Szerbia az új alkotmányát, ezt követően elfogadásra került az az alkotmányos törvény, amelynek értelmében ezt az alkotmányt gyakorlatilag életre kell hívni. Ez az alkotmány a vajdasági magyar közösség számára olyan megoldásokat tartalmaz, amelyeket részben megnyugvással tudunk elfogadni, viszont messze vannak a megoldások attól, amit mi teljes mértékben kielégítőnek tartunk. Tehát gyakorlatilag egy olyan alkotmány került elfogadásra, amely némi tekintetben előrelépést jelentett az azt megelőző állapothoz, viszont rengeteg kívánnivalót hagy maga után.

Az alkotmány elfogadását követően kiírásra került a januári választás. Mint ahogy ismeretes is, ezen a januári választáson a vajdasági magyar politikumot figyelembe véve, két lista jelent meg. Az egyik lista a Vajdasági Magyar Szövetség listája, a másik pedig a VMDP, a VMDK közös listája, a Magyar Összefogás Koalíció listája. A Vajdasági Magyar Szövetség - mint ismeretes - 53 ezer szavazatot kapott, a MÖK listája pedig 13 ezret. Az 53 ezer szavazat 3 parlamenti helyet jelentett, tehát gyakorlatilag a Vajdasági Magyar Szövetség újra parlamenti párttá vált, az Összefogás Koalíció 13 ezer szavazata nem volt elegendő ahhoz, hogy abból parlamenti pozíciót lehessen biztosítani.

Ismeretes, hogy milyen hihetetlen huzavonákon keresztül jutott el az ország odáig, hogy a szó szoros értelmében vett utolsó pillanatban megalakuljon az új szerb kormány. A kormányalakítással kapcsolatban szeretném elmondani, hogy nekünk az volt az álláspontunk, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség nem kíván mindenáron kormányalkotó tényező lenni, abban voltunk és abban vagyunk érdekeltek, hogy egy stabil kormány alakuljon, egy olyan kormány, amely hatékonyan tud működni, és amely hosszú távon tud dolgozni. Mi egy ilyen megoldást tartottunk támogathatónak. Azt kell mondanom ebben a pillanatban, hogy az a politikai erő, amelyet a Szerbiai Demokrata Párt, illetve a G17 sorakoztatott fel, és az a kormány, amelyik ebből a politikai erőből fakadva létrejött, az teljes mértékben nem elégíti ki az imént elmondott elvárásainkat. Ugyanis valamivel több, mint egy hónap után világosan látszik az, hogy komoly repedések vannak ebben a koalícióban, vannak olyan megfogalmazások, amelyek arról szólnak, hogy itt nem egy kormány van, hanem kettő vagy három, ugyanis az egymás között elosztott minisztériumok, hatáskörök gyakorlatilag önállóan működnek, és úgy tűnik, hogy mindegyik közülük önálló életet él.

A Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviseletével gyakorlatilag ma ellenzéki pozícióban van a szerb parlamentben, ez egy konstruktív ellenzékiség. Azok az elképzelések, amelyek törvénytervezetek formájában, tartalmukban egybevágnak a Vajdasági Magyar Szövetség választási programjával és hosszú távú elképzeléseivel, azokat az elképzeléseket mi eddig is támogattuk, és ezután is támogatni fogjuk. Viszont mindaz, ami ettől elüt, az gyakorlatilag számunkra elfogadhatatlan, és ezt a parlamenti munkában is hangsúlyozni szeretnénk.

Ugyanakkor szeretném elmondani, hogy mi gyakorlatilag szeretnénk folytatni azt, ami jellemezte a Vajdasági Magyar Szövetségnek és az utolsó 6-7 évben működő kormányok viszonyát, tehát egy folyamatos tárgyalási pozíciót szeretnénk, és ezen a tárgyalási pozíción keresztül szeretnénk az elképzeléseinket megvalósítani.

A kormányprogrammal kapcsolatban, illetve a kormány célkitűzéseivel kapcsolatban nagyon röviden. Az európai integrációs folyamat elindítását és felgyorsítását tűzte ki célul az új szerb kormány, ebben a törekvésében mi teljes mellszélességgel támogatni tudjuk. Koszovó kérdésének a megoldása is ennek a kormánynak egy aktuális feladataként jelenik meg, megkerülhetetlen, égető feladataként jelenik meg a programban; a hágai törvényszékkel való együttműködés, a gazdasági, szociális kérdések előmozdítása, illetve a korrupció és a bűnözés különböző formái elleni harc.

A koszovói kérdéssel kapcsolatban szeretnék egy picikét elidőzni. Szeretném elmondani, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség nem kívánt eddig sem, és ezután sem kíván jelentős mértékben részt venni abban a vitában, amely a szerb belpolitikai színtéren zajlik Koszovó jövőbeli státuszával kapcsolatban. Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy egy olyan megoldás kerüljön elfogadásra, amely biztosítani tudja azt, hogy ezt a kérdést le lehet zárni, és biztosítani tudja azt, hogy az ott élő szerb közösség is biztonságban érzi magát. Ez azért fontos számunkra, mert amennyiben ez nem így történne, abban az esetben nagyon nagy a veszélye annak, hogy ez a szerb közösség elindul Koszovó területéről, és ha ez bekövetkezik, akkor a '90-es évek gyakorlatát figyelembe véve, egészen bizonyos, hogy több ezer, több tízezer ember fog valahol a Vajdaság területén fedelet keresni a saját feje fölé. Ez gyakorlatilag újra hígítaná, megváltoztatná a nemzetiségi viszonyokat, az arányokat azokban a közegekben, ahol mi jelen vagyunk, elvenné a mi közösségünk amúgy is beszűkült életterét, és ebben a tekintetben mi ellenérdekeltek vagyunk.

A Koszovóval kapcsolatos kérdés gyakorlatilag ebben a pillanatban teljes mértékben ránehezedik a szerb belpolitikára, és mi azt tartanánk nagyon-nagyon fontosnak, hogy ha ezen a kérdésen minél hamarabb túl tudnánk lépni. Sajnos, ez nem a mi kompetenciánk igazából, erre nem tudunk hatni.

Ami a Vajdasági Magyar Szövetséget illeti, szeretném elmondani, hogy ezelőtt másfél hónappal tartotta meg a Vajdasági Magyar Szövetség a tisztújító közgyűlését. Ezen a tisztújító közgyűlésen abban a tekintetben születtek stratégiailag fontos döntések, hogy a Vajdasági Magyar Szövetségnek meg kell újulnia, ugyanis az utóbbi években - függetlenül a nagy számú tagságtól, függetlenül a szervezet szerteágazó fejlettségétől - egyértelmű, hogy belső feszültségek uralkodtak a párton belül, egyértelmű az, hogy az utóbbi időben a párt elveszítette a tekintélyét, a támogatottságát, és ezt bizonyította a januári választás eredménye is.

A megújulás gyakorlatilag úgy fogalmazható meg, hogy az eddigi politizálási ismérvek mellé, a klasszikus kisebbségvédelmi kérdések mellé, az autonómia kérdésköre mellé az úgynevezett életszerű kérdéseket is legalább olyan hangsúlyosan kell a Vajdasági Magyar Szövetség politizálásába beépíteni. Ezek az életszerű kérdések a munkahelyteremtéssel, a beruházásvonzással, a mezőgazdasággal, az infrastruktúra-fejlesztéssel, az egészségüggyel, a környezetvédelemmel, a közbiztonsággal kapcsolatosak. Emellett úgy gondoljuk és eltökélt szándékunk, hogy a Vajdasági Magyar Szövetségnek sokkal nyitottabban kell politizálnia, mint ahogy azt eddig tette. Ennek érdekében az a fontos, hogy egy folyamatos párbeszédben legyen a párt. Ez a párbeszéd nemcsak a saját tagságával kell, hogy folyamatos legyen, hanem folyamatos párbeszédet kell elindítani, illetve fenntartani a többi vajdasági magyar párttal, a civil szféra szereplőivel, illetve az értelmiséggel.

Szeretném elmondani, hogy az elmúlt másfél-két hónapban három-négy alkalommal találkoztam én személy szerint a másik három párt, vajdasági magyar párt elnökével, és úgy gondolom, sikerült jelentős lépéseket tenni annak érdekében, hogy a saját árnyékunkat átlépjük, és hogy azt a gyakorlatot, ami az elmúlt 12-13 évet jellemezte - ez pedig az egymás melletti elbeszélés -, gyakorlatilag megpróbáljuk a múlt részeként felfogni.

Azt remélem, hogy ezek a beszélgetések építik az egymás iránti bizalmat, és nem tartom kizártnak, hogy esetleg egy soron következő választáson együttesen tudjunk fellépni. Legalább ennyire fontosnak tartom a civil szférával elindult párbeszédet, illetve nagyon-nagyon fontosnak tartom azt, hogy az értelmiséggel egy folyamatos párbeszédbe kerüljünk, illetve legyünk.

Ugyanakkor szeretném elmondani azt is, hogy szilárd meggyőződésem, hogy a vajdasági magyar politikumnak egy másfajta jövőképet kell a közösség irányába felmutatni. Az a jövőkép, ami az elmúlt időt jellemezte, és amelyik az élhetetlen szülőföldről, a mostoha anyaországról és a kilátástalan helyzetben lévő vajdasági magyarságról szól, az nem egy olyan jövőkép, amire építeni lehet.

Azt is szeretném elmondani, hogy ebben az elmúlt másfél-két hónapban láttam biztató jeleit annak, hogy ez a folyamat, amit elindítottunk, pozitív változáshoz fog vezetni, és bízom abban, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség elfogadottsága, támogatottsága vissza fog térni azokra a szintekre, ahol volt. Ez annál is inkább fontos, mert az elkövetkező fél évben mind a vajdasági parlament vonatkozásában, mind pedig az önkormányzatok vonatkozásában választásokra fog sor kerülni.

Végezetül szeretnék kitérni a harmadik, számomra nagyon fontos kérdéskörre, ez pedig az a kapcsolatrendszer, amit a Vajdasági Magyar Szövetség, illetve a vajdasági magyar politikum az anyaországi döntéshozók irányába épített, illetve kíván építeni. Szeretném ezúton is elmondani, hogy az a hosszú távú stratégiai álláspont, illetve döntés, ami eddig jellemezte a Vajdasági Magyar Szövetséget, nevezetesen az, hogy egy folyamatos párbeszédben kíván lenni a mindenkori magyar kormánnyal, illetve hogy azonos távolságra, illetve azonos közelségben kíván lenni a mindenkori magyar parlament parlamenti pártjaitól, ez változatlan. Tehát ezen nem kívánok, nem kívánunk változtatni.

Ugyanakkor szeretném elmondani azt is, hogy nagyon fontos az, hogy a vajdasági magyarság számára fontos kérdések nyitottságra találjanak az anyaországi döntéshozóknál, és legalább ennyire fontos az, hogy a magyarországi belpolitikai csatározásokban a határon túli közösség, ezen belül a vajdasági magyar közösség ne legyen a csatározás tárgya vagy az egymásnak feszülés tárgya.

Figyelembe véve azt az állapotot vagy azt a helyzetet, amiben ebben a pillanatban vagyunk, figyelembe véve azt, hogy Szerbiával az Európai Unió el fogja indítani a tárgyalásokat, az volna a célszerű és az volna a nagyon-nagyon fontos, hogy ha az anyaország ezeket a tárgyalásokat támogatná, illetve hogy a lehetséges csatornákon keresztül gyakorlatilag a számunkra fontos kérdéseket, mint egyfajta tárgyalási feltételt fogalmazná meg.

Megkerülhetetlen kérdés ebben a mostani pillanatban az a helyzet, amelyik 2008. január 1-jével Magyarországnak a schengeni rendszerhez való csatlakozásával fog bekövetkezni. Ezzel kapcsolatban úgy gondolom, hogy a bizottság tagjai ismerik azt az állásfoglalást, amelyet április 13-án fogadott el egy széles körű konferencia. Nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy ebben az állásfoglalásban újra megfogalmazódott a délvidéki magyar közösségnek a kettős állampolgárság vonatkozásában már ismert igénye, illetve elvárása, de ugyanakkor megfogalmazásra kerültek olyan ötletek is, amelyeknek az elkövetkező hetekben történő végiggondolása, végigbeszélése megkerülhetetlen feladat. Gondolok itt elsősorban a vízumköltség kompenzációjára és a magyar igazolvány, illetve a többszöri beutazást eredményező vízum összekötésének az ötletére és egyéb más elképzelésekre.

Amit még nagyon-nagyon fontosnak tartok elmondani ebben a pillanatban - és ezzel szeretném is a magam részéről bezárni ezt a bevezetőt, felvezetőt -, az pedig az, hogy elemi érdekünk az, hogy a támogatási rendszer átalakítása felgyorsuljon, és belátható időn belül befejeződjön. Egyszerűen tarthatatlannak tartjuk azt az állapotot, amelyik az utóbbi 9-10 hónapot jellemzi, hogy erről a dologról folyamatosan beszélünk, de gyakorlatilag semmiféle kitapintható jelei az előrehaladásnak ebben a pillanatban nincsenek. Köszönöm szépen. Átadnám a szót Józsa elnök úrnak.

JÓZSA LÁSZLÓ, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke: Hölgyeim és Uraim! Szokásos dolog mindig udvariassági körrel kezdeni az első mondatot. Én elsősorban szeretném afelőli örömömet kifejezni, hogy régi barátokkal találkozunk ebben a teremben, és nagyon örülök annak a lehetőségnek, hogy mások is megismernek bennünket. Figyelemmel arra, hogy a régi barátok kénytelenek lesznek meghallgatni az előadásunk olyan részeit is, amelyeket ismernek, elnézést kérek tőlük, de a többiek érdekében szeretnék beszámolni arról, hogy mit jelent a mi világunkban a kisebbségi önkormányzatiság, mit jelent a nemzeti tanácsok fogalma, mit jelent a Magyar Nemzeti Tanács.

Azt hiszem, már érthető magyar nyelvre le is fordítottam azt, hogy mi a nemzeti tanács a mi világunkban. Az ugyanaz, mint ami Magyarországon az országos kisebbségi önkormányzat. El kell mondanom azt is, hogy a kisebbségvédelmi törvény tartalmi elemei ebben a vonatkozásban mindkét országban körülbelül ugyanazt a képet mutatják szerkezetileg, azzal az eltéréssel, hogy a mi, tehát a Szerbiában ma hatályos kisebbségi törvényünk nem ismeri a helyi kisebbségi önkormányzatiság fogalmát, csak egy egységes országos kisebbségi önkormányzat működik.

El kell mondani talán azt is, hogy az, hogy kisebbségi önkormányzatiság egyáltalán ebben az országban működik, az bizony, a magyar politikai erők korábbi kezdeményezéseinek köszönhető, hiszen az elsőként 1992-ben megfogalmazott VMDK-s, majd végül 1999-ben megfogalmazott VMSZ-es kisebbségi autonómia-koncepciók dolgozták ki az alapvetését annak a törvényalkotási programnak, projektumnak, amely végül is 2002 februárjában eredményezett az akkori Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban egy olyan kisebbségi törvényt, amely - ahogy említettem - tartalmi elemeiben nagyon sok rokonságot mutat a magyar kisebbségi törvénnyel, számunkra pedig igen jelentős kitörési, érdekérvényesítési lehetőségeket hozott.

Tudni kell azt, hogy abban az időben ezek a politikai sikerek mindenekelőtt annak voltak betudhatóak, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség akkor kormányzati pozícióban volt, fontos alkotóelemét képezte a mi pártunk az akkori uralkodó koalíciónak, úgyhogy azt hiszem, még sokáig fogunk várni olyan politikai sikerhullámra az elkövetkező időszakban, mint aminek akkor lehettünk részesei.

A nemzeti tanácsokról szóló jogszabályi rendelkezések azonban - mint ahogy ezt később a gyakorlat bebizonyította -, legalábbis a választási rend vonatkozásában és a hatásköri kérdések definiálásában bizonyos értelemben hiányos, bizonyos értelemben gyermekbetegségektől szenvednek. Ennek dacára 2002-től errefelé bebizonyosodott, hogy ez az ötlet, ez a politikai koncepció sikeres, mások számára is vonzó, nemcsak a mi számunkra, akik ezt elvi síkon megteremtettük, hiszen Szerbiában ma - pont ugyanúgy, mint ahogy Magyarországon is - 13 ilyen országos kisebbségi önkormányzat működik. Tehát a gyakorlat bebizonyította azt, hogy ezek a lehetőségek, ezek a politikai önszerveződési lehetőségek a többi, velünk együtt élő kisebbségi közösség számára is fontosak és érdekesek.

A politikai gyakorlat bebizonyította ezen keresztül azt is, hogy ezek a nemzeti tanácsok megkerülhetetlen tényezőivé váltak a szerbiai belpolitikai életnek, és azt hiszem, hogy ez jó. De szabadjon elmondani azt is, hogy hogyan váltunk megkerülhetetlenekké.

Egyrészt úgy, hogy így minden kisebbségi közösség számára egy korábban meg nem élt kommunikációs felület alakult ki maga a közösség és a kormányzati szervek között. Ezen kisebbségi közösségek, tehát azok a kisebbségi közösségek, amelyek nemzeti tanácsot alakítottak, és amelyeknek van anyaországa, ezekben a bilaterális kapcsolatokban is szerephez jutottak, hiszen a magyar és a horvát példa, valamint a román-szerb relációban fennálló példa bizonyította azt is, hogy ezen országok között kötött bilaterális kisebbségvédelmi egyezményekben és az azokat ellenőrző kisebbségvédelmi vegyesbizottságokban mind a Magyar Nemzeti Tanács, mind a Horvát Nemzeti Tanács, mind a Román Nemzeti Tanács egy-egy helyhez jutott. Szabó Vilmos, mint akkori társelnöke ennek az előbb jugoszláv-magyar, majd szerb-magyar kisebbségvédelmi vegyesbizottságnak, tanúsíthatja azt, hogy ezt a feladatot mi annak idején nem puszta formalitásként fogtuk fel, hanem ellenkezőleg: igyekeztünk megragadni minden olyan alkalmat és lehetőséget, amikor saját sorsunkkal kapcsolatban a bilaterális kapcsolatrendszer eszközeihez kellett és lehetett nyúlni.

A Magyar Nemzeti Tanácsról talán még annyit szeretnék elmondani - elkerülendő azt is, hogy a részletekbe belebonyolódjunk -, hogy nemcsak a többséggel, illetve a többségi nemzettel, illetve a kormányzattal kapcsolatban alakult ki fontos pozíciója az MNT-nek, hanem én némi büszkeséggel mondom el azt is, hogy magában a vajdasági magyar közösségben az MNT elfogadottsága igen jelentős mértékben pozitívan értékelhető. Azt hiszem, hogy sikerült egy olyan társadalmi bizalmi helyzetet előidézni, amelyben az MNT integratív szerepe akkor is kifejezésre tudott jutni, ha egyébiránt ebben a mini parlament jellegű testületben a Vajdasági Magyar Szövetségnek számszerű többsége van, hiszen az ötletnek nemcsak megvalósítói, hanem mozgatói is kívántunk lenni, és azok is maradtunk reményeim szerint.

Beszéltem arról, illetve néhány mondatban utaltam arra, hogy a mindennapi, illetve a politikai gyakorlat milyen eredményeket hozott. El kell mondanom azonban azt is, hogy ugyanez a gyakorlat a homloktérbe emelte azokat a hiányosságokat és azokat a gyermekbetegségeket, amelyekre bevezető mondataimban szintén utaltam.

Ezeket a hiányosságokat, tehát a jelenlegi jogszabályi háttérben mutatkozó hiányosságokat három pontban tudnám összefoglalni. A jelenlegi szabályozás nem tartalmaz végleges választási eljárási rendet, nem tartalmaz részletező hatásköri rendelkezéseket, és nem tartalmaz finanszírozási garanciákat. A választási rendre vonatkozó hiányosságoknak igen komoly következményei vannak. Tudniillik az a jogszabályi háttér, amely ma még hatályosként becézhető, az egyszeri választási alkalomra volt jó, hiszen egy ideiglenes minisztériumi rendelet tette lehetővé azt, hogy a nemzeti tanácsokra vonatkozó választások egyáltalán lebonyolíthatóak legyenek.

Azonban ez a jogszabály nem tartalmaz az ismétlődő, illetve a mandátum lejártát követő alkalomra eljárási rendelkezéseket, így ez a rendszer megfeneklett azon a ponton, hogy mindazon nemzeti tanácsok, amelyeknek a megalakulásától, illetve bejegyzésétől több mint négy év elmúlt, azok formálisan lejárt mandátummal működnek tovább. Szerencsére jogilag a kormányzat ezt a helyzetet áthidalta, és a köztársasági, kisebbségi tanács állásfoglalása értelmében mindegyik, úgymond lejárt mandátumú nemzeti tanács addig folytatja tevékenységét, míg a következő választási alkalom meg nem történik, amíg az új összetételű nemzeti tanács megválasztásra nem kerül.

Ez ugyan pragmatikus megoldás, de azt hiszem, hogy nem kell különösen indokolnom azt, hogy ez számunkra sem igazán megfelelő helyzet, hogy egy, a formális mandátumunk lejártát követő, most már ilyen hosszú időben, december vége óta mi ebben az állapotban vagyunk. Még mindig ott tartunk, hogy Szerbia kormányzata nem volt képes normális, tárgyalható, jó tartalmú, erre vonatkozó jogszabályt parlamenti procedúrába bocsátani.

Itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, ahol elmagyaráznánk, hogy mi, kisebbségi közösségekhez tartozók - és a MNT is ezek között elsőként - nem tétlenkedtünk addig sem, amíg a mi első mandátumunk folyamatban volt, hiszen lassan három éve van annak, hogy egy szakértői csoport letett az asztalra egy olyan törvényt, amely részletes választási eljárási, hatásköri és finanszírozási rendelkezések meghozatalát tette volna lehetővé. Ezzel kapcsolatban, így visszatekintve erre az utóbbi két és fél, három évre, meg kell állapítani, hogy amíg a Kostuniča-kormányzat a felszínen és a homloktérben egy meglehetősen jó, baráti kommunikációt folytatott minden nemzeti tanáccsal, minden kisebbségi közösséggel, és tulajdonképpen az anyaországokkal is, addig ebben a vonatkozásban és ebben a kérdésben, amelyben immár érdekes és kicsit csiklandós kérdések is felmerülnek, elkezdte fékezni a folyamatokat.

Melyek is azok az érdekes és csiklandós kérdések? Nem annyira a választási rend, hiszen az alapvetően technikalitás, hogy a sokat átkozott elektori rendszer az üdvözítő vagy pedig a külön kisebbségi választói névjegyzék alapján lebonyolítható közvetlen választás. A koronája ennek a kérdéskörnek tudniillik a hatásköri rendelkezésekre vonatkozó fejezet. Tudniillik miről is van szó akkor, amikor kisebbségi autonómiáról beszélgetünk?

Arról van szó, hogy a kisebbségi közösségek okkal és joggal remélik, hogy a XXI. században az államhatalmak önként megválhatnak bizonyos olyan hatásköröktől, amelyek mindenekelőtt a kisebbségi közösség nemzeti önazonosságát szolgálják, és amely kérdések vonatkozásában az államhatalom lemondhat a döntéshozatali kompetenciákról, és ezen kompetenciákat átruházhatja a kisebbségi közösség választott testületeinek.

Azt hiszem, hogy ez egy modern, ugyanakkor elvitathatatlan trend, mert valószínű, hogy a kölcsönös társadalmi közbizalom a XXI. század elején immár lehetővé tenné azt, hogy akár még a Nyugat-Balkánon is ilyen rendszerek komoly tartalommal bevezetésre kerüljenek.

Azonban én így, ahogy az előbb is mondtam, visszatekintve az elmúlt évek eseményeire, azt látom, hogy a szerb kormányzat és annak az inkább konzervatív ága - ma már egyértelműen konzervatívnak mondható Kostuniča-ága - egy kicsit meghökkent azoktól a lehetőségektől, amelyeket igazából a nemzeti közösségeknek, a nemzeti tanácsoknak kellett volna átruházni. Véleményem szerint ez eredményezheti azt, hogy most már szűk három évvel a szakmai munka megkezdését követően, ma még mindig csak olyan törvénytervezetről beszélünk az említett témakörben, amely a kisebbségi közösségek számára elfogadhatatlan. Elfogadhatatlan azért, mert csak ímmel-ámmal megfogalmazott hatásköri rendelkezések szerepelnek abban a kormányzat által kidolgozott tervezetben, amelynek bemutatására egy hónappal ezelőtt sor került, amelyben a hatásköri rendelkezések messzemenően nem elégítik ki a kisebbségi közösségek elvárásait, tudniillik reális döntéshozatali kompetenciákat a kormányzat tervezete nem kínál fel a kisebbségi nemzeti tanácsok számára. Egyáltalán nem tartalmaz kézzelfogható finanszírozási garanciákat, hanem körkörös mondatszerkezetekben és politikai megközelítésben felvillantja annak a lehetőségét, hogy az önazonosságtudat fenntartásával kapcsolatba hozható kisebbségi tevékenységek majdan finanszírozásra kerülnek a mindenkori költségvetési lehetőségek fényében.

Ma tehát mi ott tartunk, hogy egy sikeresnek mondható első mandátumi ciklus végén vagy az utolsó utáni időszakban is egy fontos belpolitikai dilemmaköteg előtt állunk, és úgy néz ki, hogy kemény, nem túlzottan kellemes tárgyalások várnak ránk abban a vonatkozásban, hogy a nemzeti tanácsokra vonatkozóan milyen jogszabályok milyen tartalommal kerülhetnek elfogadásra.

Úgy érzem, hogy ami a vajdasági magyar politikai erők fellépését illeti, két irány fogalmazható meg. Egyrészt a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselői révén nyilvánvalóan az adott helyzetben el tudnak indítani egy irányt, amit meg tudunk erősíteni azzal a másik iránnyal, amit az országban működő 13 kisebbségi nemzeti tanács együttműködésével tudunk felszínre hozni. Egy közös cél irányába tehát két útvonalon tudunk haladni, és ezeknek a törekvéseknek az volna a céljuk, hogy visszahozzuk a politikai mindennapok forgalmába azt a szakértői törvénytervezetet, amelynek a tartalmi elemeiben korábban, több mint egy évvel ezelőtt megállapodtunk, mi, nemzeti tanácsi vezetők, valamint hallgatólagosan legalább úgy tűnt, hogy elfogadja az akkori Kostuniča-kormányzat is. Mindenesetre ez a nyár valószínűleg forró lesz abban a tekintetben, hogy nekünk ezeket a kérdéseket saját érdekünkben, illetve az általunk képviselt nemzeti közösségek érdekében meg kell nyitni és eredményre kell vinni.

El kell mondanom azt is, hogy a választási rend vonatkozásában nagyon sokszor felmerült az a kérdés, amire az imént már utaltam, tudniillik a nálunk hatályos jogszabályok érdekében csak közvetett, elektori úton történő választásokra van pillanatnyilag lehetőség. Szent meggyőződésünk, hogy a demokrácia akkor volna igazán teljes, hogy ha volna lehetőség külön kisebbségi választói névjegyzékek felállítására, és ennek alkalmazásával volna lehetőség közvetlen választások lebonyolítására is. El kell mondanom, hogy ha ez az igény kizárólag a nemzeti tanácsi választások vonatkozásában fogalmazódna meg, akkor talán az nem volna elégséges ahhoz, hogy sikerben bízhatnánk. Azonban egy hónappal ezelőtt érdekes módon fordulat állt be a tartományi, tehát a vajdasági parlamenti választások eljárási rendje tekintetében is, tudniillik a hatalmi koalíció két fontos pártja, a Tadics elnök által vezetett Demokrata Párt, valamint a Vajdasági Magyar Szövetség megállapodott abban, hogy a tartományi parlamenti választások során biztosítani kell annak az alkotmányos alapelvnek a gyakorlati érvényesítését, hogy a parlamentekben biztosítani kell a kisebbségi közösségek hozzávetőlegesen arányos képviseletét.

Ez egy alkotmányos alapelv, amelynek megvalósítása természetesen elsősorban a gyakorlati problémák megoldásán tud állni vagy bukni. De amit ezzel kapcsolatban szeretnék kiemelni, az az, hogy ma már a megvalósítás célegyenesébe fordult az az elképzelés, hogy a tartományi parlament 120 képviselői mandátumából 12-t, tehát az összmandátum 10 százalékát a Vajdaságban élő, releváns lélekszámú kisebbségi közösségek képviselői számára kell garantált mandátumként biztosítani. Ennek a problémának a technikai megoldása, illetve annak lehetőségei között az merült fel - és végül is ez kristályosodott ki -, hogy itt az ideje annak, hogy a nemzeti közösségek számára lehetővé kell tenni külön kisebbségi választói névjegyzékek felállítását, így erre a 12 mandátumra olyan jelöltek startolhatnának rá, akik deklarálják magukat kisebbségi választópolgárként, és a kisebbségi választópolgárok szavazhatnának rájuk. Ennek a jogszabályi hátterét az előbb említett két koalíciós párt előkészítette, de nem mondom, hogy ez egy könnyű munka volt, hiszen a politikai érdekek nem mindig kisebbségi szemszögből érvényesülnek. Minden pártnak ebben a tekintetben persze, megvan a saját elképzelése, de úgy látom, hogy jó úton halad a dolog, és a kisebbségi választói névjegyzékek felállítása tekintetében a nemzeti tanácsoknak, így a Magyar Nemzeti Tanácsnak is jelentős adminisztratív, illetve átruházott államigazgatási feladatai lesznek. De nem ezek a részletek az igazán fontosak, hanem az a generális tény, hogy amennyiben sikerül átnyomnunk a jogalkotáson az előbb említett elképzelést, akkor mi a gyakorlatba egy szempillantás alatt bevisszük a külön kisebbségi választói névjegyzékek fogalmát, és azt hiszem, hogy egy korszakos áttörés fog megtörténni nálunk.

Visszavetítve ezt a dolgot a nemzeti tanácsok választásának kérdéskörére, vélhetően egy ilyen fordulat esetén könnyebb lesz érvényesíteni azt az eltökéltségünket is, hogy a nemzeti tanácsok választásában is a közvetlen választások lehetősége bekerüljön a jogszabályokba.

Szabadjon némi malíciával hozzátennem azt, mert nem kerülöm meg annak az alkalmát, hogy ne csípjek bele azokba, akik elvitatták az elektori rendszer lehetőségét egyáltalán, és antidemokratikusnak, rossznak és ördögtől valónak titulálták azt, holott az sem az, hogy nagyon várom azt a pillanatot, amikor a vajdasági magyarság külön választási rendszerében mind a tartományi parlamenti választások vonatkozásában, mind a nemzeti tanácsok választása vonatkozásában majd bebizonyosodik, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség ilyen rendszerben is, olyan rendszerben is, és az elkövetkező harmadik rendszerben is, mindig meg fogja szerezni a vajdasági magyar választópolgárok döntő többségének bizalmát. Így tehát a korábbi kritikusok, tehát a Magyar Nemzeti Tanács legitimitásának kritikusai, erőtlen kritikusai majdan más érveket kell hogy találjanak akkor, amikor a választott testület legitimitását elvitatják. De ez egy jövőbeli kérdés. Ma tehát arra kell koncentrálnunk, hogy az előttünk tornyosuló gyakorlati problémákat próbáljuk megoldani, és arra kell kísérletet tennünk, hogy a Nemzeti Tanács következő mandátumát egy immár meghozott köztársasági jogszabállyal be tudjuk indítani, illetve az arra vonatkozó választásokat, és arra kell majd törekednünk, hogy a nemzeti tanácsok, a kisebbségi önkormányzatiság hatáskörét, tevékenységét, annak színvonalát, minőségi tartalmát egyre jobban emeljük és erősítsük azt a helyzetet, hogy a kisebbségi önkormányzatiság ténylegesen megkerülhetetlen tényezője legyen a szerbiai politikai életnek. Köszönöm figyelmüket.

Kérdések, hozzászólások

ELNÖK: Nagyon szépen köszönjük, elnök urak. Úgy vélem, hogy nagyon kevés kérdést nem érintettek az előterjesztéseikben. Ezért valószínű, hogy egy-egy kérdés körbejárása lehet most itt feladatunk. Nagyon röviden két dolgot szeretnék kiemelni. Egyrészt azt, hogy nagyon aggasztónak tartottam a vajdasági, szerbiai választásokon azt, hogy milyen arányban pártoltak el a magyar szervezetektől a magyar választók. Úgy vélem, hogy egy olyan mély folyamatnak vagyunk a tanúi, amely az egész Kárpát-medencei politikai osztálynak a kollektív felelőssége. Kárpátalján fogalmazta meg az ottani egyik pártelnök, hogy gyakorlatilag ugyanolyan arányban, tehát döntő többsége a kárpátaljai, illetőleg a vajdasági magyaroknak vagy nem szavazott, vagy nem magyar pártra szavazott. Ez az elmúlt 15-16 éves, a rendszerváltozás óta zajló nemzetpolitikának egy nagyon súlyos kritikája. Az a helyzet, ami mondjuk Erdélyben még kevésbé jellemző, az még Erdélyben is adott esetben előállhat, hiszen érzékelhetőek az elmúlt időszakban olyan jelek, amelyek alapján még Erdélyre is vonatkoztathatjuk ezt.

Úgy látom, hogy az okok között mindenféleképpen ott van az, hogy a szerb, illetőleg a többségi pártok egyre inkább megcélozzák a magyar választókat. Ott van az, hogy az anyaország szemmel láthatóan egyre kevésbé jelent viszonyítási pontot a kisebbségi választók számára, annál is inkább, mert az anyaország támogató magatartása kevésbé érzékelhető. És természetesen ott van az is, hogy van egy nagyfokú megosztottsága a határon túli politikai életnek, van egy eltávolodás a választóktól, és van egyfajta ilyen nemzetpolitikai fáradtság. Az Európai Unióban szoktuk ezt a "bővítési fáradtság" kifejezést használni, van egy ilyen nemzetpolitikai fáradtság is a kisebbségi magyar polgárok gondolkodásában.

Ezért nagyon örvendetesnek tartom részben azt a lendületet, amit az elnök úr megválasztása a VMSZ-ben tükröz, illetőleg nagyon fontosnak gondolom az együttműködésnek azt a folyamatát, amit elkezdett az elnök úr. Izgulok azért, hogy ez ne csupán PR-értékű legyen, hanem ez a folyamat valóságosan ki tudjon teljesedni.

Mint ahogy jó példa volt erre, hogy egy elkötelezett valódi szándék gyümölcsöt hozott a Felvidéken a '90-es évek közepén, amikor létrejött a Magyar Koalíció Pártja három szubjektumból. Persze, ott is tartanak tovább a viták, de immáron új egységes szervezeti rendben. Ezért azt kérdezném elnök úrtól, hogy milyen elképzeléseik vannak az összefogásra vonatkozóan a magyar pártok között, milyen feltételei vannak ennek az összefogásnak, milyen úton haladnak, mit tettek meg idáig, és milyen lépéseket terveznek a jövőben?

A második kérdésem pedig egy kicsit külpolitikai természetű, érinti a Nemzeti Tanács ügyét is. Gyakran halljuk, hogy a magyar külpolitika talán legfontosabb prioritása a Nyugat-Balkán. Azt szeretném önöktől megkérdezni, hogy ezt érzékelik-e, hogy a magyar külpolitika legfontosabb prioritása a Nyugat-Balkán? Látják-e azt az intenzív foglalkozást Szerbiával Magyarország részéről, merre látszik kibontakozni ez az ambiciózus magyar külpolitikai törekvés, mert innen mi ezt kevésbé érzékeljük Budapestről, de lehet, hogy azért, mert a látószög nem megfelelő, terepen talán ez jobban látszik. Ha nem teljesen érzékelik ezt az erős magyar ambíciót, ami az egyik legfontosabb magyar külpolitikai cselekvési irány feltárására és megvalósítására vonatkozna, akkor milyen javaslataik lennének arra vonatkozóan, hogy ez a magyar kormányzati szándék tényleg virágba tudjon borulni?

Különösen is gondolnék itt a schengeni egyezménnyel összefüggő problémákra. Elnök úr most is megfogalmazta ezzel kapcsolatban a többpárti közös álláspontot. Mi is tettünk egy ilyen kezdeményezést, hogy az a két régió, amely vízumkötelezetté fog válni Magyarország schengeni rendszerhez történő csatlakozását követően, kaphassa meg a magyar állampolgárságot, illetőleg hogy találjunk kiegészítő megoldásokat, ha ez nem lehetséges.

Érzékelik-e azt, hogy a kisebbségi törvény elfogadása irányába van egy diplomáciai nyomás Szerbián, fejt-e ki ilyen nyomást Magyarország, és itt a névjegyzékre rátérve, egy apró kérdésem lenne, hogy szemmel láthatóan a nemzetközi közösség is nehezen emészti a névjegyzék ügyet, hiszen az EBESZ negatívan értékelte a névjegyzékre irányuló szerbiai erőfeszítéseket. Márpedig, ha az EBESZ így jár el, bár a kisebbségi főbiztosság nekünk mindig itt az elmúlt években meglehetősen kétesélyes volt, hogy miként segít, és miként gátol nemzetpolitikai célok megvalósításában, fontosnak tartják-e, hogy akár az Európai Tanács, akár az Európai Unió keretei között megpróbálják ezt a nemzetközi viszonyulást megváltoztatni? És segíthet-e a koszovói rendezés, hiszen ott egy meglehetősen széles körű kollektív autonómia, garantált mandátumok, értelemszerűen névjegyzék megalkotása, tehát olyan elemeket tartalmaz az Ahtisaari terv, ami az egész magyar nemzetpolitikára, de különösen itt a vajdasági és a szerbiai belső kisebbségjogi helyzetre jelenthet egészen egyértelmű hivatkozási alapot. Ne használjuk a reciprocitási elvet, de azt hiszem, hivatkozási alapot mindenféleképpen jelenthet.

Képviselőtársaim! Kozma alelnök úr!

DR. KOZMA JÓZSEF (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Urak! Kedves Vendégeink! Néhány ügyben szeretnék kérdés felvetésével csatlakozni az itt előadott gondolatokhoz, amelyek kerek egészként, itt a bizottság előtt megjelenve, világossá teszik, hogy a Vajdaságban a magyarság ügye olyan kezekben van, és olyan fejek irányítják ezeket a folyamatokat, amelyek tudják, hogy mit akarnak, és az eszközök használatában is meg tudják teremteni azokat az új lehetőségeket, amelyeket joggal vár el mindenki, ott a Vajdaságban is, de minden együttműködő partner nyilván itt, a mi részünkről is.

Az első kérdésem valójában azzal függ össze, ami Pásztor elnök úr részéről, mint az életszerű kérdésekkel való foglalkozás szükségszerűségeként és igényeként fogalmazódott meg. A kérdésem tehát az, hogy hogyan tudják megszerezni azokat a konkrét eszközöket, intézményekben a befolyásokat, amely a fejlesztéspolitika helyi ügyeiben a VMSZ, illetve a magyarság képviselői részéről, legyenek ők polgármesterek, legyenek ők községek elnökei, elnökhelyettesei, képviselői vagy bármilyen hozzájuk közel álló erők, valódi befolyást jelent, tehát valódi érdemi befolyást a tervezési, a döntéshozatali folyamatban?

Sőt, tulajdonképpen ugyanezzel függ össze az is, hogy minden tapasztalat a Vajdaságban és az önök tapasztalata nyilván egészen közvetlen, néha fájó, néha viszont sikerekről is tanúskodik. Azt bizonyítja, hogy most már itt, 2007-ben abszolút sürgető, hogy a magyarság politikai erői hiteles és versenyképes politikai erőnek mutatkozzanak egy választási időszakban is, és éppen az elmúlt választás mindannyiunkat arról tudósított - és nemcsak a választási időszakban, hanem a mindennapi életben is -, hogy ha az érdekérvényesítésre képes, az érdekek kifejezésében egységes politikai alakulatként és érdekérvényesítő alakulatként nem tud a magyarság vezető ereje, a VMSZ feltűnni, akkor az eredményessége a választásokon persze természetesen csökken, de ez volt az a helyzetelemzés, amelyet Pásztor elnök úr mondott.

A kérdésem, illetve az észrevételem valójában az, hogy az anyaország összehangolt lépéssorozata, mint igény, az természetesen egyértelműen jogos, ugyanakkor ezzel együtt, ha például a civil szférára vagy a gazdasági szférára gondolunk, akkor látnak-e önök is lehetőséget abban, hogy a VMSZ-nek a civil szervezetek, gazdálkodó szervezetek felé nyitása, aktív politizálása - és ez alatt most szakma-politizálást értek -, párosulva az anyaország kormányzati, nem kormányzati szerveinek, ebbe beleértem a magyarországi civil szervezeteket, gazdálkodó szervezeteket, helyi önkormányzatokat, tehát az ő anyaország-irányú összehangolt kapcsolatfejlesztésük, konkrét beszállásuk fejlesztési ügyekbe, kapcsolattartási ügyekbe, ehhez párosulva a VMSZ-nek a fokozódó aktivitása, ezeknek az összekapcsolási pontjaira milyen javaslataik vannak az elnök uraknak? Ugyanis a praxisban egyre több ilyen kapcsolatfelvételi lehetőség van, egyre több közös fellépés van, de ennek egyfajta intézményesítése lehet csak a garancia arra, hogy például az európai területi együttműködési források felhasználásában mind a magyar partnerségi, mind a szerbiai oldalról indított projektek a céljukat el tudják közösen érni.

Érzik-e azt elnök urak, én is feltettem volna ezt a kérdést, de én egy kicsit bizakodóbban teszem fel azt a kérdést, hogy valóban érzik-e azt, hogy a magyar külpolitikának - és szerintem többről van szó, nemcsak a magyar külpolitikának, hanem egyáltalán a magyarországi politikai mozgásoknak, beleértve a helyi önkormányzatokat, a regionális politikai mozgásokat is - valóban a közepében van a Nyugat-Balkánnal való kapcsolattartás, illetve egyáltalán a Nyugat-Balkán ügyeivel való törődés, és ezen belül elsősorban és kifejezetten a Vajdaságra koncentrálás? Én nyilván egy déli határ menti városban élő politikusként az ügyek közelsége miatt érzek ilyet, de valóban nem tagadom, hogy a szemüveg torzíthat, és valóban nagyon fontos, hogy önök hogyan érzik ezt az ügyet. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Nagy Gábor Tamás, Szabó Vilmos, majd Kelemen András!

DR. NAGY GÁBOR TAMÁS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Egyrészt szeretném megköszönni a kimerítő tájékoztatást, mert tényleg nagyon informatív volt és összefogott. Tulajdonképpen egy nagyon rövid kérdést szeretnék csak feltenni, olyan kérdést, ami mostanában keveset szerepel hál' istennek az újságokban, de egy időben nagyon aggasztó jelek voltak, ezek a magyarverésekkel kapcsolatos híradások.

Tudjuk, hogy ez ügyben az Európai Parlament tényfeltáró bizottsága is, a magyar állam is felemelte a szavát, a magyar kormányzat is, bár egy kicsit késve és felemás módon ahhoz képest, ahogy mi ezt annak idején elvártuk volna, de mostanában ez kevésbé tűnik hangsúlyosnak. Hogyan élik meg az ott élők nap mint nap ezt, van-e még további konfliktus vagy a konfliktus lehetősége a Koszovóból betelepített, betelepülő szerbek, az ott honos magyar kisebbségek, közösségek között, egyáltalán hogyan tűnik most ez a helyzet? Örülnék neki, ha ez már többet nem lenne probléma. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. Szabó Vilmos!

SZABÓ VILMOS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Elnök Urak! Szeretettel köszöntöm önöket. Csatlakozva némileg Nagy Gábor Tamáshoz, magam ezt úgy fogalmaztam meg, hogy azzal kezdem, hogy örömömnek adjak hangot, hogy most egy olyan külügyi bizottsági ülésen foglalkozunk a délvidéki, vajdasági magyarság helyzetével és Szerbia helyzetével, hogy nem hangsúlyosan fő téma az a fenyegetettség és veszélyeztetettség, amelynek leginkább ki volt téve az elmúlt hónapokban vagy akár években a délvidéki magyarság, és konkrétan pedig szinte napi rendszerességgel tudósíthattak a hírügynökségek arról, hogy éppen milyen atrocitások érték a magyarságot.

Azt is szeretném hozzátenni, hogy talán, ha óvatos optimizmussal is, de sugallt ilyet nekem mindkét elnök úr beszámolója, hogy egyfajta fordulópontnál vagyunk, amely elbillenhet arrafelé, hogy ne is kelljen már ilyesmiről beszélni. Miközben benne volt a beszámolókban is - és sajnos, a helyzetben is benne van -, hogy ez egyáltalán nem bizonyos, és ebben döntően a koszovói kérdés az, amely adhat okot aggodalomra, hogy hogyan oldódik meg és milyen hatása lesz ennek döntően vagy konkrétan a vajdasági, délvidéki magyarságra is. Mégis azonban az a fajta óvatos optimizmus, amit én itt szeretnék hangsúlyozni, lényeges, hiszen újra arról lehet szó, hogy Szerbia közelít az Európai Unióhoz, hogy újraindulnak a tárgyalások, az euroatlanti integráció kérdései napirendre kerülnek, hogy az Európai Bírósággal való együttműködésben nemcsak egyoldalú nyilatkozatok, hanem a Bíróság oldaláról való megnyilatkozás is pozitív, ennek konkrét jelei is vannak.

Ugyancsak fontos a magyar-magyar összefogásról elmondott beszámoló, hiszen arra is emlékszünk még, amikor nemhogy erős és jelentős, stabil párt volt Délvidéken, a Vajdaságban, hanem 5-6-7 kisebb párt viaskodott elsősorban egymással, önmagán belül, és így bizony, nehezen tudta a közösség, a kisebbség érdekeit képviselni. E tekintetben szeretném üdvözölni mindazt, ami történt és történik az elmúlt hetekben a vajdasági magyarság politikai szervezetei és civil szervezetei között is, hiszen ez is nagyon fontos kérdés. Számos dolog van, amit meg kell oldani.

Örömmel hallottam Józsa elnök úr beszámolóját a Magyar Nemzeti Tanácsról. Magam államtitkárként is végigkísérhettem és végigélhettem a megalakulását, majd ezt követően a vegyesbizottság létrejöttét, a kétoldalú kisebbségi megállapodás véglegesítését, amelyet még az előző kormány kezdett el, és olyan helyzetben tudtam átvenni, ami arra adott lehetőséget, hogy ezt be is tudjuk fejezni, és be is tudtuk ebben az értelemben fejezni. Azt gondolom, hogy ez egy fontos lépés és tényező volt.

Az a jövő, amelyet az elnök úr mondott a Magyar Nemzeti Tanácsról, az mindenképpen biztató, és azt gondolom, ha stabilizálódik és beépül a szerb politikai rendszerbe, akkor ez hasznos lehet a magyarság számára összegészében is, de konkrétan a Délvidéken.

Szintén aláhúznám azt, amit Pásztor elnök úr mondott, hogy valóban a magyar anyaországbeli politikai elit gyakoroljon önmérsékletet, és saját belső politikai vitáit ne terjessze ki. Szeretném úgy értelmezni Németh Zsolt elnök úrnak a nemzetpolitika kritikájára vonatkozó kitételét, hogy ebben ez is benne van, ami persze azt gondolom, önkritika is kell hogy legyen, de ezt magunk között kell megbeszélni, és természetesen nem az elnök uraktól kérdezem, csak azt gondoltam, hogy fontos, hogy elhangozzék, hiszen ez a jövőben egy nagyon lényeges momentum ahhoz, hogy eredményeket és sikereket érjenek el.

Én a vajdasági tartományon belüli helyzetről szeretnék kérdezni. Itt vannak viták, hiszen a VMSZ része a kormányzásnak, jelentős pozíciókkal is rendelkezik, és nyilván fontos, hogy az elkövetkezendő időben a többi politikai szervezettel folyamatos tárgyalás közben, de meg tudjanak egyezni, miközben természetesen a kormányzás, a kormányzó koalícióban való részvétel fenntartása is lényeges. Hogyan állnak ebben? Tudom, hogy vannak egyeztetések. Illetve ezzel kapcsolatosan a másik kérdés: azt mondta Pásztor elnök úr, hogy jövőkép kell, ezzel abszolút egyetértek. A vajdasági autonómia, amely nemcsak a magyar kisebbség által támogatott ügy, hiszen a Vajdaságban élő szerbek között is vannak ennek jelentős támogatói, látnak-e ebben a jövőben előrelépési lehetőséget? Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm. Azt hiszem, nem bánják vendégeink, hogy ilyen sok megjegyzés, kérdés hangzik el, mert talán így a mi véleményünket is tesztelhetik. Egyetértek alelnök úrral abban, hogy itt a magyar nemzetpolitikában természetesen fontos erény az önkritika, ha arra irányult a kérdése, hogy mi se vagyunk tökéletesek, erre azt tudom mondani, hogy igen, elnök úr, a válaszom az, hogy nem. De ami viszont talán ennél valóban most egy fontosabb kérdés, hogy ez a kétoldalú kisebbségi intézményrendszer hogyan működik, amit itt alelnök úr érintett. Ezt fontosnak tartom, hogy sikerült egy olyan egyezményt kötnünk, amelynek elvben lenne egy mechanizmusa, és valóban ezt 2002 első felében sikerült véglegesíteni, illetőleg körvonalazódott a véglegesítése, de már az államtitkár úr folytatta ezeknek a tárgyalásoknak az utolsó fordulóit. Mint ahogy egyébként magáról a kisebbségi autonómia koncepcióról is 2000 folyamán meglehetősen komoly egyeztetéseket, szakmai konzultációkat sikerült folytatnunk, ilyen értelemben ez egy komoly magyar-magyar siker is volt, már ami a szakmai előkészítését illeti a vajdasági, illetőleg a szerbiai kisebbségi intézményrendszernek.

Pár percre át szeretném adni Kozma alelnök úrnak adni az elnöklést. Következik Kelemen képviselő úr.

(Az ülés vezetését dr. Kozma József, a bizottság alelnöke veszi át.)

DR. KELEMEN ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Azt hiszem, mindnyájunk előtt világos, hogy a politikus addig politizál, amíg van, akiknek a nevében politizáljon. Azt hiszem, ez a kisebbségi sorban élő nemzetrészekre különösen érvényes, és itt most szó esett a kétoldalú intézményrendszer kialakulásáról. Hadd említsem meg azt, hogy van nekünk olyan magyar-szerb kétoldalú megállapodásunk, amelyben nyíltan és egyértelműen le van írva az etnikai összetétel megváltoztatásának a tilalma. A betelepülések kapcsán viszont felmerül az, hogy mennyire szerezhetünk ennek érvényt, hogy lehetne-e jobban támaszkodni erre, egyrészt mint egy általános kisebbségvédelmi alapelvre, másrészt viszont mint a magyar és a szerb kormány vállalására? Ennyi a kérdésem. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kárpáti Tibor képviselő úr következik.

KÁRPÁTI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Nagyon örülök, hogy részt vehettem és végighallgattam az elnök urak hozzászólását, és szeretném kifejezni őszinte elismerésemet azért, mert egy rendkívül érett, rendkívül átgondolt, megalapozott és nagyon reális elképzelés hangzott itt el, amely olyan, hogy ebben lehet partnernek lenni, és látja az ember és megtalálja azokat a kapcsolódási pontokat, ahol örömmel vállalhatja fel az ember, hogy bekapcsolódhat.

Ebből indítanám azt a partneri vagy az együttműködést kereső hozzászólásomat, majd esetleg a kérdésemet felteszem a végén, hogy van egy nagyon fontos dolog, amit úgy érzek, hogy mindenképpen ki kell hangsúlyozni. Ma Szerbia egy olyan állam, ahol óriási változások történnek, illetve olyan kihívások, illetve olyan helyzetek előtt találja magát, ahol még egy szerbnek is nagyon nehéz eldönteni, hogy tulajdonképpen mit akar. Tehát ideológiai, gazdasági, nemzeti és egyéb kihívások, feladatok előtt állnak, tehát nem könnyű a helyzet.

Ezért ebből adódóan úgy gondolom, hogy egy kicsit a magyarsági politika vagy az ott élő magyarok kérdése alapvetően attól függ, hogy Szerbián belül hogyan találja meg a helyét, hogyan tud azonosulni az ottani folyamatokkal, és ezen belül szeretném kiemelni önmagában a Vajdaság kérdését. Tehát mi látjuk azt, hogy a Vajdaság, ahol a magyarok vannak, ugyanúgy olyan kihívásokkal és olyan feladatokkal találja magát szemben, amelyeket szintén meg kell oldani. Azt látom, hogy a Vajdaságnak egy kicsit az autonómiája, az önállósága, a Vajdaság saját akaratának az érvényesülése alapvetően meghatározhatja vagy segítheti a Vajdaságon belüli magyarok helyzetét, tehát valamilyen módon a kettő összefügg. Ezért az ottani magyarságnak egy Szerbián belüli, politikán belüli magyarságpolitikát is ki kell alakítani, és erre kell felépíteni az ő lehetőségeit. Tehát ez lenne az egyik, amelyre mindenképpen felhívnám a figyelmet.

A másik pedig az, hogy abból a következtetésből, ami itt elhangzott, hogy az ott lévő magyaroknak egy jelentős része nem magyar pártokra szavazott, nem azt a következtetést vonom le, hogy ez egyértelműen abból adódik, hogy rossz volt ott a magyar szervezetek tevékenysége. Ez is közrejátszhat ebben, de ebből az is következhet, hogy egy csomó ember úgy gondolja, hogy tartósan a szülőföldjén akar maradni, tartósan ott képzeli el hosszú távon az életét, ezért igyekszik valamilyen módon berendezkedni a hosszú távú ott-tartózkodásra. Úgy gondolom, ez nem jelent problémát, hiszen sok esetben is azt mondjuk, hogy a szülőföldön való tartózkodást, annak a megélését, hogy ott lehessen maradni, ezt kell bizonyos vonatkozásban segíteni.

Elhangzott itt az elnök úr részéről egy olyan, kérés is volt, és egyben egy kicsit felénk szóló jelzés is, hogy azok a támogatási formák még mindig nincsenek abban a helyzetben, hogy elérhetők legyenek vagy megközelíthetők legyenek. Úgy gondolom, hogy itt a Szülőföld Alap kínálta lehetőségre gondolt elsődlegesen. Fontos ez, bár ennél sokkal nagyobb nagyságrendűnek tartom a másik, tehát az Európai Unió új helyzet által kínált gazdasági együttműködési lehetőségeit, vagy pedig azokat a befektetési lehetőségeket, amelyeket most kínálunk. A kérdésem egy kicsit erre is irányulna, hogy bár a Szülőföld Alap kérdésében úgy látom, hogy a megállapodások már megtörténtek a határ menti országok magyar szervezetei között, hogyan készültek fel, vagy hogyan készülnek arra, hogy ezek az úgynevezett, sokkal nagyobb volumenű, nagyságrendű, a gazdaságot átalakító pénzügyi lehetőségek, fejlesztési lehetőségek érvényesüljenek, azok teret nyerjenek ebben a térségben? Hogyan készülnek fel erre? Ki tudják-e alakítani azokat a szervezeteket, közvetítő szervezeteket vagy akik ebben együttműködő partnerek, tehát akik majd ebben részt vehetnek? Hiszen egyértelműen látjuk, hogy ahol felkészült fogadószervezetek vannak, ott lényegesen gyorsabban áramlanak be ezek a pénzek, és teremtenek hidat egyrészt Magyarország és az ottani magyarság között, valamint egy nagyon jó együttműködést az ott élő szerb és nem szerb, és más nemzetiségűek közötti együttműködésben, ami a tartós ott-tartózkodás jó hangulatát, jólétét teremtheti meg.

Tehát hogyan látják ezt, és hogyan készülnek fel erre? Úgy gondolom, hogy ha ebben vezető szerepet vállalnak fel az ottani magyar szervezetek, akkor újra visszanyerik azt a tekintélyt, amit esetleg az elmúlt időszak akár politikai vagy belpolitikai harcaiban is úgy gondolnak, hogy elveszítettek? Tehát ez a kérdésem. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő úr kérdését, hozzászólását. Következik Potápi Árpád képviselő úr.

POTÁPI ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szívem szerint azt kérdezném meg, hogy mit szólnak a belgrádi német nagykövet kijelentéséhez, de természetesen ezt nem kérdezem meg. (Derültség.)

Kárpáti képviselő úrhoz csatlakoznék annyiban, hogy Szerbiában olyan jó 150 éve a folyamatos változások korát éljük meg. Irigylem önöket, hogy ennyire nyomon tudják követni a különböző formációkat és kormányátalakulásokat, illetve helyzeteket. Ez nagy alkalmazkodóképességről tesz tanúbizonyságot. Nálunk sem egyszerű a helyzet, de azért ennyire rossz helyzetben nem vagyunk, azt hiszem, ha a politikai életre tekintünk.

A tavalyi év végén, illetve az idei évben a határon túli magyarokat támogató magyar támogatási rendszer finoman szólva átalakult. Nem tudom, hogy a kormánypárti képviselőtársaimnak mennyire van rálátásuk a pénzek elosztására, úgy érzem, hogy nekünk semennyire sincsen. Eddig alapvetően közalapítványok működtek, alkuratóriummal, és például Józsa elnök úr volt az Illyés Közalapítvány szerbiai alkuratóriumának titkára, és úgy rálátása volt ezekre a folyamatokra. Az lenne a kérdésem, hogy amióta ez a támogatási rendszer megszűnt, illetve átalakult, önöknek van-e erre rálátásuk, hogyan működik ez az új rendszer? Nominálisan hogyan változott a támogatások mértéke, mert bár rálátásunk nincsen, a visszajelzéseink azt mutatják, hogy jelentősen csökkent, és ami a nagyon nagy baj, hogy főleg a határon túli magyar kultúra támogatása, a kisebb civil szervezetek támogatása szinte teljes egészében meg is szűnt. Köszönöm.

ELNÖK: Köszönöm szépen képviselő úr hozzászólását. Van-e még jelentkező első körben véleményt vagy kérdést elmondani? (Nincs jelzés.) Nincsen.

Akkor ezt a kört lezárva, megkérdezem elnök urakat, hogy milyen sorrendben kívánnak reagálni, válaszolni, esetleg viszontkérdezni a tisztelt bizottsági tagoktól. (Pásztor István jelentkezik.) Tessék, Pásztor elnök úr!

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének reagálása az elhangzottakra

PÁSZTOR ISTVÁN, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke: Köszönöm szépen. Mindenekelőtt szeretném megköszönni a véleményeket, amelyek a kérdések kapcsán elhangzottak, és szeretném megköszönni a kérdéseket is.

Mi Józsa Lászlóval körülbelül negyven éve ismerjük egymást, ezért úgy gondolom, nem megbeszélve azt, hogy melyik kérdésre ki fog válaszolni, jegyzeteltük a kérdéseket, és egészen biztos vagyok benne, hogy egyetlenegy kérdést nem hagytunk ki. Én majd az általam feljegyzeteltekre megpróbálok reflektálni, ő pedig akkor a második részben a visszamaradókra.

Mindenekelőtt szeretném elmondani, hogy valóban az utóbbi egy évben vagy valamivel több mint egy évben olyan jellegű és olyan számú nemzeti indíttatású atrocitás, mint amilyen az előző időkben volt, nincsen. Ez nem azt jelenti, hogy egyedi esetek nincsenek, de gyakorlatilag olyan tömegben, jelenségszerűen ma ez nem jellemzi a Vajdaságot, illetve Szerbiát.

A mi tapasztalatunk, ami az alkalmazkodó-készségből fakad jelentős mértékben, arról szól, hogy akkor, amikor konszolidáltak vagy konszolidáltnak nevezhetők a közállapotok, a politikai állapotok, a hangulat az országban, a társadalomban, akkor általában az ilyen jellegű atrocitások egyedi atrocitásokká válnak, és nem jelentenek általános jelenséget. Amikor ez a helyzet változik, akkor gyakorlatilag, mintha a palackból jönne ki a szellem, ezek az esetek multiplikálódnak.

Ezért jelentenek komoly veszélyforrást mindazok a szituációk, amelyekről itt szóltunk Koszovó vonatkozásában, a politikai élet radikalizálódása vonatkozásában, mert ezek azok a táptalajok, amelyek mint egyfajta hordalékot hozzák magukkal az ilyen jelenségeket.

Ebből esetleg azt a következtetést lehetne levonni, hogy a vajdasági magyar közösség fenyegetettsége vagy veszélyeztetettsége nem létezik. Azt kell mondanom, hogy létezik, csak nem olyan formában, mint ahogy az ezt megelőző időben volt, tehát nem atrocitások formájában, hanem egy folyamatos kiszorításos történetben, egy folyamatos háttérbe szorításos történetben, élettérből való kiszorítás történetében. Ez az, amivel gyakorlatilag, amióta létezik délvidéki magyar politizálás, szembetalálkozunk és próbálunk valamit tenni ennek érdekében.

Alapjaiban megváltozott a helyzet a politikai színtéren. A '90-es években világos volt a demarkációs vonal, a választóvonal azok között a politikai erők között, akik a politikai ellenfeleink és akik a politikai szövetségeseink. Ma gyakorlatilag az egész politikai paletta úgy néz ki, mint a tigris bőre. Tehát azok, akik egy adott szinten politikai szövetségesek, azok egy másik szinten politikai ellenfelek és fordítva, és ez olyan kavalkáddá alakul át, amiben nagyon-nagyon nehéz eligazodni. Ha a politikai döntéshozatalok szintjén nehéz eligazodni, akkor ne beszéljek arról, hogy a választópolgárok hogyan igazodnak el ebben a történetben. Egy példát szeretnék csak elmondani.

Az előző elnökválasztási kampányban teljes mellszélességgel kampányoltunk Tadics elnök úr mellett. A januári választásokon a Demokrata Párt a Vajdasági Magyar Szövetség politikai ellenfele volt ugyanazon a területen. Tehát egyszerűen nem múlik el elegendő idő ahhoz, hogy ezeket a szituációkat a közvélemény felé az ember kezelje. Ugyanakkor van egy aktuális állapot, amikor ugyanezzel a Demokrata Párttal koalíciós partnerek vagyunk. Tehát borzalmasan összetett ez az egész helyzet.

Mihez vezetett ez az egész állapot? Ahhoz vezetett, hogy a mintegy 250 ezer szavazati joggal rendelkező vajdasági magyar polgárból 66 ezren szavaztak a két magyar listára. Tehát a szavazati joggal rendelkezők egynegyede. A Vajdasági Magyar Szövetség a szavazati joggal rendelkezők egyötödének szavazatát bírja ebben a pillanatban. Sokan maradtak távol a szavazástól, és több tízezren szavaztak ezekre a belgrádi, illetve újvidéki székhelyű, demokratikus, úgymond polgári beállítottságú pártokra.

Elindult egy szlogen. Ez a szlogen arról szól, hogy a kisebbségi politizálásnak befellegzett, mert itt vagyunk mi, akik polgári beállítottságúak, demokratikus pártok vagyunk, és akik egyesítjük a polgári akaratot. Ezzel találkozunk mi gyakorlatilag szembe.

Ahhoz, hogy mi ezzel a folyamattal felvegyük a versenyt, feltétlenül fontos mind a párbeszéd kérdése, mind pedig a politizálás tartalmának a módosítása. Ez elengedhetetlenül fontos. A párbeszéddel kapcsolatban: én valóban nagyon fontosnak tartom azt, hogy a másik három párttal folyamatos tárgyalásban legyünk, és ez nem elsősorban és kizárólag PR-célokat kell hogy szolgáljon, és számomra ez nem is azt szolgálja. Ez gyakorlatilag egy közösségi elvárás, és úgy gondolom, hogy ez a kérdés megkerülhetetlen.

Az elmúlt másfél-két hónap számomra azt bizonyítja, hogy azok a kérdések, amelyekről úgy gondoltuk ez idáig, hogy elválasztanak bennünket, és olyan távol tartanak egymástól bennünket, hogy gyakorlatilag nincs is miről beszélni, azok nem jelentenek problémát. Április 13-án, a konferencián megállapodtunk a schengeni kérdés kapcsán a kettős állampolgárság körül. Tehát gyakorlatilag amiről eddig azt gondoltuk, hogy az egymásnak feszülés apropója, arról kiderült, hogy nem az, ugyanazt gondoljuk róla.

A másik dolog. A nemzeti tanácsokkal kapcsolatban, a perszonális autonómiával kapcsolatban nem kell emlékeztetni, hogy ez egy folyamatos konfrontáció témája volt. Kiderült, hogy ugyanazt gondoljuk róla.

A tartományi választásokkal kapcsolatban, a garantált helyekkel kapcsolatban, a kisebbségi választói névjegyzékkel kapcsolatban kiderült, hogy ugyanazt gondoljuk.

Tehát úgy gondolom, hogy másfél-két hónap alatt olyan kérdésekben sikerült elvi konszenzusra jutni, amelyek az embert joggal teszik bizakodóvá, hogy talán az is elképzelhető, hogy ezeken a soron következő választásokon együtt induljunk. Én ebben reménykedem, és én személy szerint ennek az érdekében fogom a lépéseket megtenni.

Azt is el kell mondanom, hogy én az elmúlt 12-13 évben nem szenvedtem olyan emberi sérüléseket, amelyek miatt nekem most valamiféle fenntartással kellene viszonyulnom bárki irányába ebben a párbeszédben. Úgyhogy ez számomra egy új szituáció, és ebben a szituációban teljesen szabadon és eléggé erőteljesen próbálok mozogni.

A másik fontos dolog, ami kérdés formájában elhangzott Kozma alelnök úr részéről, az a civil szférára, illetve az intézményépítésre vonatkozott, de úgy gondolom, hogy jelentős mértékben Kárpáti képviselő úr kérdése is erről szólt.

Arról beszéltem, hogy a politizálás tartalmában is változásokat kell eszközölni, és arról is beszéltem, hogy milyen irányba kell elvinni ezt a tartalmi módosítást. Viszont azt is világosan el kell mondani, hogy a dolgok a kinyilatkozás következményeként nem fognak megváltozni. Tehát attól még, hogy mi azt mondjuk, hogy ezekkel a témákkal foglalkozni fogunk, attól még itt nem fog megváltozni önmagában semmi. Az, ami eddig jellemezte a Vajdasági Magyar Szövetség politizálását, azon változtatni kell, nevezetesen azon, hogy nem volt olyan háttérintézményi rendszer, amelyik a szakmaiság elve alapján a politikai célkitűzéseket behozta volna a pártba, illetve a pártból továbbvitte volna. Ezen úgy kívánunk változtatni, hogy egyrészről elsősorban a szakmai civil szervezetekkel sokkal erőteljesebben kívánunk együttműködni, másrészről pedig a magyar igazolvány irodákat, mint egyfajta csomópontot felhasználva, ki szeretnénk építeni az elkövetkező pár hónapban egy olyan szakértői hálózatot, amelyik az egész általunk lakott területet lefedi. Ennek a szakértői hálózatnak kell hogy legyen a feladata, hogy a különböző fejlesztési elképzeléseket lajstromba veszi, hogy ezekben az irodákban működő, dolgozó profi emberek ezeket az elképzeléseket feldolgozzák, hogy ebből valamiféle pályázati anyagok készüljenek, és hogy folyamatosan rendelkezzünk olyan elképzelésekkel, amelyekkel meg lehet próbálni önkormányzati pénzekhez jutni, tartományi költségvetési pénzekhez jutni, központi szerbiai költségvetési pénzekhez jutni, ne adj' isten anyaországi forrásokhoz jutni, illetve közösen a határon átnyúló fejlesztések tekintetében európai forrásokhoz jutni. (Mesterházy Attila megérkezik az ülésre.)

Ha ezt nem tudjuk megcsinálni, akkor az a tartalmi megújulás, amiről beszéltem, gyakorlatilag szólam fog maradni.

Sokan szokták azt mondani, és rengetegszer mondták már azt, hogy talán eljött az a pillanat, amikor előnyt fog jelenteni az, hogy valaki magyar. Talán valóban ez az a pillanat. Viszont amit én el kell hogy mondjak, hogy amennyire mi ebben a pillanatban úgy gondolom, hogy nem vagyunk felkészülve arra, hogy például ezeket a határon átnyúló fejlesztési elképzeléseket leírjuk és sikerrel pályázzunk, azt kell mondanom, hogy úgy érzem, hogy az anyaországban sincs a dolog a kellő előkészítettség szintjén vagy fázisában.

Tehát az utóbbi hónapokban erről elég gyakran beszéltünk, viszont nem látom ebben a pillanatban se a világos elképzelést, se pedig azt az intézményi hátteret, amelyik ezt az elképzelést továbbvinné. Köszönöm szépen. Józsa Lászlónak adnám át a szót.

Józsa László, a Magyar Nemzeti Tanács elnökének reagálása az elhangzottakra

JÓZSA LÁSZLÓ, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke: Németh Zsolt kérdezett a névjegyzékről, jelezve az EBESZ kisebbségügyi főbiztosának ezzel kapcsolatos ellenvéleményét. Kérdezte, hogy segíthet-e a koszovói rendezés, lehet-e ez hivatkozási alap.

A külön kisebbségi választói névjegyzékkel kapcsolatban talán azt el kell mondani, hogy én talán magamat is egy kicsit kritizálom akkor, amikor az előző felszólalásban egy kicsit talán jobban a hurráoptimizmus szólt belőlem, mint amennyire a kritikusság vagy az önkritikusság. Tudniillik valóban fontosnak tartom azt, hogy elvileg nincs jobb, minthogy legyen külön kisebbségi választói névjegyzék, minthogy legyen közvetlen választási lehetőség. Azonban legalábbis számba kell venni a kockázatokat is ezzel kapcsolatban.

Szögezzük le, hogy a határon túlon, ezen belül a Délvidéken is kisebbségi (nemzetiségi) listán lenni, ez nem egy vonzó vállalkozás a köznapok választópolgára számára. Tudniillik egy kicsit sarkos lesz az összehasonlítás, de el kell mondani, hogy 1944 őszén még csak listán se kellett lenni ahhoz, hogy a Tiszába belelőjék az embert, csak azért, mert magyar. Én nem vagyok biztos abban, hogy egy 60 évvel ezelőtti eseményre kell-e a jövőt építeni, de a dolgokat egyszerűen számba kell venni, mert tömeglélektani helyzetekről van szó. Én az itteni szerb kisebbségi önkormányzat frissen választott vezetőjétől úgy tudom, hogy az itteni szerbség sem nagy örömmel és nem nagy tömegben iratkozott fel a magyarországi kisebbségi szerb választói névjegyzékre, holott az itteni demokrácia-állapotok azért kevesebb kívánnivalót hagynak maguk után, mint nálunk.

Tehát vannak itt komoly problémák, és mi nagyon tisztában vagyunk azzal is, hogy ez a vállalkozás óriási adminisztratív erőbevetést igényel részünkről. Tehát ha meglesz a jogszabályi háttér, akkor sem lesz könnyű külön kisebbségi választói névjegyzéket felállítani, mert az embereket motiválni kell, el kell magyarázni, hogy a kockázati tényezők ma nem valósak, el kell hitetni mindannyiunkkal, hogy a jövőben sem tapadnak majd ehhez valós kockázatok. Tehát tudatosan közgondolkodást kell módosítanunk ahhoz, hogy a külön kisebbségi választói névjegyzék egy életszerű dolog legyen. Nem egyszerű ez akkor sem, amikor tudjuk, hogy valóban a nemzetközi szervezetek részéről van egy diszkrét ellennyomás, mert úgy érzi talán az EBESZ, hogy furcsa és értelmezhetetlen és szükségtelen Pandora szelencéket nyitnánk fel ezzel, holott én erre is csak azt tudom mondani, hogy tudomásul kell venni azt, hogy új időket élünk, és az újszerű politikai megoldásokra szükség van. Mi úgy döntöttünk, hogy mi akarjuk a változást, mi akarjuk az új rendszert, meg akarjuk győzni a saját közösségünket arról, hogy ez jó, és hogy ennek bátran neki kell menni.

Ezzel szemben a Koszovóval való bármilyen összehasonlítást ebben a teremben, ezen bizottság előtt, azt hiszem, 2001-ben egyszer már ezzel kapcsolatban javasoltam, hogy legyünk óvatosak. Koszovó és a Vajdaság, az albánság és a magyarság helyzetének kritikátlan korrelációba állítása nem visz bennünket előre. Én itt elsősorban a közöttünk, az albánság és a magyarság között lévő szerb nemzeti korpusz érzékenységét tudnám felhozni, semmilyen vonatkozásban nem jó az, hogy ha maradéktalanul párhuzamba állítjuk annak a régiónak a sorsát, amely függetlenedni fog, és itt nincs mese, és annak a régiónak a sorsát, amely nem fog leválasztódni Szerbiától vagy nem fog különválni Szerbiától. Úgy érzem, hogy kockázatosak a párhuzamok ebben a tekintetben. Annak volnék a híve, hogy amennyiben majd Koszovóban bizonyos rendszerek felállnak, akkor kell előjönni azzal, hogy pozitív tapasztalatok alkalmazása a mi vonatkozásunkban is gyümölcsöző lehet. Tehát nem előre kirohanva, nem Szigetvár védelmében, hanem az érdekérvényesítés érdekében kell majd ezeket a kérdéseket felhozni, jó időzítéssel.

Kozma József kérdezte, hogy érezzük-e azt, hogy a magyar politikai, illetve diplomáciai mozgások középpontjában a Nyugat-Balkán van. Úgy érzem, hogy igenis, tapasztalható egy jelentősebb diplomáciai mozgás a mi vonatkozásunkban is, eléggé rendszeresnek tűnnek a kétoldalú kapcsolatok, a kormányzatok különböző szakágazataiban, különböző szinteken. Holnap például éppen Göncz Kinga miniszter asszonyt vártuk volna, valami programátrendeződés miatt erre nem kerül sor, ezt a látogatást, ami nyilvánvalóan csak átütemezést szenvedett el, úgy élem meg, hogy a magyar diplomácia a szerb kormány megalakulása utáni első lehetséges pillanatban keresi a külügyi vezetők kapcsolatteremtését, és ez mindenféleképpen jó folyamat. De hasonló mozgásokat tapasztalatunk a Gazdasági Minisztérium és a megfelelő szaktárca-partnerek kapcsolatteremtésében, és ahogy említette is alelnök úr, ez nemcsak a kormányközi együttműködésben, hanem a regionális, illetve önkormányzatközi együttműködésben is tapasztalható.

De szabadjon azért egy dolgot, nem a kritika hangján, csak az unos-untalanul ismételgetett politikai kategóriák szférájából is ismételten egyszer elmondani. A szerb társadalomban a magyar nemzet egy elég jó helyen van. Bennünket, magyarokat alapvetően a szerbek elég magasan értékelnek, tehát a szomszéd nemzetek, a szomszédság, a régió, a szerbekkel együtt élő kisebbségi közösségek anyanemzetei képezik itt az összehasonlítási alapot. A közvélemény-kutatásban egyszer magasan megnyertük a versenyt, a szerbek közvélemény-kutatásban igazolták, hogy szeretnek, tisztelnek bennünket, magyarokat. Ugyanakkor a mindennapi együttélésben azért természetes, hogy vannak maradvány-ellenérzések, vannak történelmi szorongások, tehát azért a bizalom nem teljes, nem örök érvényű. Ezért nagyon sokat kell dolgozni azon, hogy ez a bizalom javuljon, és úgy gondolom, hogy Magyarországnak azon is kell fáradoznia, hogy a vajdasági magyarságnak jó legyen. Ennek egy, eddig meg nem tapasztalt útvonalát ismételten szeretném elmondani. Úgy gondolom, hogy a magyar gazdasági versenyszféra szereplőinek a vajdasági megjelenése, befektetése, gazdasági tevékenysége (magyar gazdasági gyarmatosítás a magyarlakta területeken) egy kívánatos dolog, amelynek az ösztönzői hiányoznak a magyar rendszerből. Tudom, hogy nem lehet elrendelni azt, hogy a versenyszféra szereplői itt vagy ott fektessenek be, mert ezek a dolgok nem így működnek, azt azonban azt hiszem, megállapíthatjuk, hogy az ösztönzés rendszere pontosan ugyanúgy hiányzik, mint az elrendelés lehetősége.

Erre szeretném itt felhívni a figyelmet, erre jó lenne eszközrendszereket kitalálni, ennek a jogszabályi hátterét, finanszírozási hátterét is megszervezni.

A magyarverések témájával kapcsolatban: szeretném Nagy Gábor Tamásnak elmondani, hogy mindenkinek megvannak a saját titkosszolgálati eszközei, így nekem is. Én tudniillik megkérdeztem a saját kisebbik lányomat, hogy miért nincsenek magyarverések. Erre ő azt mondta, hogy úgy látszik, hogy kinőtte magát az a generáció, amelyiknek a tömeghangulata, a közhangulata ilyen volt, és ebben van valami logika. Tudniillik 2003-2004 egy gerjedt - nem azt mondom, hogy gerjesztett, hanem a koszovói események következtében gerjedt - szerb társadalmi közhangulatot eredményezett, amelynek az volt az alapköve, hogy mindenki, aki más, az ellenség, és ha sérelmet szenvedett a szerb közösség Koszovóban 2004 márciusában, akkor ezt majd most megtoroljuk azokon, akik fölött ezt lehet, mert itt itthon vagyunk, amott már nem vagyunk annyira otthon, és ott már nem tudunk megtorolni semmit. Tehát nagyon egyszerű, és mondhatnám, hogy alantas ösztönök is vezérelték ezeket a dolgokat. De ahogy itt sokszor említésre került már, ennek a hulláma lecsillapodott, a kockázata nem múlt el, sporadikus megjelenési formái - de valóban sporadikus, a szó legszorosabb értelmében sporadikus - itt vannak. Egy picit szorongunk, és arra kell készülnünk, hogy - ahogy ezt nagy eufémiával mondják - Koszovó státuszának végleges megoldása, azaz függetlenedése után majd megtörténhet, hogy a lelki hullámok a szerb közösségben, a szerb társadalomban újból magasabbra csapnak, és gondolom, ezt figyelemmel kell majd kísérni.

Szabó Vilmos kérdésére, hogy a kétoldalú kisebbségvédelmi rendszer hogyan működik. Azt hiszem, pillanatnyilag még nem sikerült lerángatni arról a zátonyról, amelyre akkor futott ez a hajó, amikor a szerb kormány nem alakítás, és azt megelőzően az alkotmányozási, parlamenti választási procedúra egy legalább 9-10 hónapos teljes megrekedést idézett elő. Azt hiszem, hogy ma vagyunk abban a helyzetben, hogy elkezdjünk gondolkodni a kisebbségvédelmi vegyesbizottság összehívásának kezdeményezéséről. Eddig nem volt miről beszélni, politikai megfontolás tárgya, hogy most, amikor a jogszabályi előkészítés inkább több vitát hoz be erre a képernyőre, mintsem egyetértési lehetőséget, hogy most vagy esetleg valami kora őszi időpontban kellene ezt kezdeményezni. Az igazi problémát abban látom, hogy az a kormányzati kisebbségvédelmi hivatal, amely ennek a menedzselésére hivatott, az számunkra pillanatnyilag a kritikai pergőtűzben van azért, mert rossz törvénytervezettel rukkolt elő. Tehát azt hiszem, nem kellene rögtön elsietni, de szeptembernél, októbernél nem tolnám tovább ennek a kérdésnek az aktualizálását.

Kelemen András képviselő úr utalt az etnikai összetétel megváltoztatásának tilalmára, és ezek a politikai deklarációk a jogszabályok, a kormányközi egyezmények nélkülözhetetlen tartalmai. Ez elvileg rendben van, de van egy nagyon-nagyon komoly kérdés és probléma, amelyről méltatlanul kevés szó esik, holott ez okoz igazából aggodalmat. Amikor a koszovói égés megtörtént, és amikor az albánság visszaszerezhette a pozíciókat 1999 nyarán, akkor indult egy jelentős menekülthullám, menekülési hullám, amelynek mi itt mindannyian arról a vonatkozásáról tudunk, hogy a Vajdaságba is bizony, kerültek Koszovóról származó szerb és nem szerb elemek. Arról viszont nagyon kevés szó hangzik el, hogy Németországba, illetve Nyugat-Európába több százezres nagyságrendben menekültek el olyan emberek, akik - finoman fogalmazva - a koszovói albánság bizalmát nem bírták, és nemcsak tisztességes emberekről van itt szó természetesen. Ennek a tömegnek a repatriálása Szerbia egyik legkényesebb feladata, többek között a schengeni rendszer alkalmazása, pontosabban a vízumrendszer könnyítése érdekében Szerbiával folytatott tárgyalások egyik kulcskérdése. Tehát Szerbiának akkor lesznek január 1-jétől a schengeni rendszer ide történő kiterjesztésével kapcsolatban is vízumkönnyítései, ha visszafogadja ezt a - ha nem tévedek - 120 ezres nagyságrendű, Koszovóról származó, de jure szerb állampolgárt. Ezeknek az elhelyezése könnyen súlyos feszültségeket idézhet elő, és csak reménykedni tudunk abban, hogy ez a mi életterünket talán majd nem érinti teljes mértékben.

Végül a számunkra azért mégiscsak kulcskérdéshez jutnék el: Potápi Árpád kérdéséhez a támogatási rendszerrel kapcsolatban. Elsősorban bevallom, Árpáddal együtt, hogy mi elfogultak vagyunk, mert az Illyés-rendszerben bizonyos szocializációs folyamatokon estünk keresztül, és úgy gondoltuk, hogy az jó. Én is onnan, a határon túlról, Árpád is innen a kuratóriumi székből, és igazából a támogatási rendszer átalakítása vonatkozásában talán csak sóhajtoztunk, hogy vajon, ennek a rendszernek a jól működő szeleteit is szükséges-e átalakítani. De világos volt, hogy ezeket a folyamatokat azért nem kell opponálni, hanem talán az egyetlen lehetséges út az, hogy az értékes elemeket át kellene menteni a jövőbe, és mi erre tettünk kísérletet akkor, amikor a Magyar Nemzeti Tanács már tavaly nyáron, tehát akkor, amikor a folyamatok beindultak, megfogalmazott egy állásfoglalást, amelyben az szerepelt, hogy ezeket az értékeket úgy kell átmenteni, hogy biztosítható legyen a támogatások átláthatósága, hozzáférhetősége, és hogy ne kerüljön kizárásra a döntéshozatali mechanizmusból az, amit röviden alkuratóriumi rendszernek hívunk, tartalmában pedig azt kellene hogy jelentse, hogy a helyi szakértelem, a helyismeret, a témaismeret és egyáltalán a határon túli közösségek szellemi erőforrásai továbbra is részt vehessenek a döntéshozatal előkészítésében, a folyósítások, elszámoltatások lebonyolításában.

Ezt az elvi állásfoglalást később egy konkrét szerkezeti elképzelés is követte, amelyet eljuttattunk azoknak, akiknek kell, Zilahy László is tud erről, és örömmel számolhatok be arról, hogy tulajdonképpen megállapodásra jutottunk abban a tekintetben, hogy a Szülőföld Alapnak lesz egy nagyobb volumenű, stratégiai fejlesztési elképzeléseket támogató része, és lesz egy, az úgynevezett kis volumenű támogatásokat célzó része, amely vonatkozásában tudjuk érvényesíteni az előbb elmondottakat. Rövidítem, és nem ismétlem: a tartalmi elemeket, az alkuratóriumi rendszer lényeges elemeit ebbe úgy tudjuk bevonni, hogy az adott szakkollégiumi keretek 10-10 százaléka fölött a döntéshozatali jogosítványt a Szülőföld Alap biztosítja a határon túli magyar közösségek számára. A vajdasági magyarság vonatkozásában a Magyar Nemzeti Tanács alapítványa, a Szekeres László Alapítvány került a lebonyolítói szervezetek kategóriájába, és mindent, amit mi értékként kezeltünk a korábbiakban, megpróbáljuk ebben az új rendszerben is érvényesíteni. Ezzel kapcsolatban egy gyakorlati probléma van, de ezt tulajdonképpen Pásztor István is jelezte, hogy késedelmes helyzetben vagyunk. Tehát június derekát meghaladtuk, és a döntéshozatal első fázisai vannak soron. Problémának látom azt, hogy két pályázati körben történik a megítélés. Én ugyan megkaptam Zilahy László magyarázatát, hogy nincs lehetőség arra, hogy fedezet nélkül a Szülőföld Alap pályázatot írjon ki, és úgy érzem, hogy ez egyszerűen egy államigazgatási, illetve jogi, illetve költségvetési gazdálkodási helyzet, ami azért a való világ vonatkozásában nem egy örömhír, mert nem tartom valószínűnek, hogy október előtt támogatáshoz jutna az, aki februárban programot szervezett.

Ha ezt el is fogadjuk, mint ennek a rendszernek a gyermekbetegségét, akkor azt hiszem, hogy ezeknek a gyakorlati problémáknak a kezelésére 2008-ban erőfeszítéseket kell tenni. Mindemellett nemcsak kincstárilag, hanem úgy egyébként is optimista vagyok. Szabadjon még hozzátenni azt, hogy első impresszióim szerint azért a volumen nem sérült. Nekem első impresszióim vannak, majd amikor a döntések megszületnek, majd amikor ki tudjuk értékelni ezeknek a hatását, akkor történik a puding elfogyasztása, de addig egy ilyen primáris impresszióm, hogy nagyon nagy baj nincs.

ELNÖK: Ez viszonylagos. Köszönjük szépen, elnök úr. Bárki részéről van-e még valami igény arra, hogy reagáljon? (Nincs jelzés.) Amennyiben nincsen, akkor szeretném elnök uraknak megköszönni ezt a lehetőséget. Ez egy kezdet, hiszen elnök úr számára is egy kezdet, hogy ő a VMSZ elnöke, és remélem, hogy egy intenzív együttműködést fogunk tudni kialakítani, legyen egy láncszeme a magyar-magyar kapcsolattartásnak a külügyi és határon túli magyarok bizottsága is. Nyugodtan keressenek bennünket, ha úgy látják, hogy használhatunk, egyénenként, frakciónként és így intézményileg is egyaránt. Köszönjük szépen, hogy találkozhattunk, és akkor ezt az első napirendi pontunkat lezárnám. Minden jót kívánunk!

"A Magyar Köztársaság kormánya és a Lett Köztársaság kormánya között létrejött, a Magyar Köztársaság kisinyovi nagykövetségén folytatott együttműködésről a vízumkiadás és a konzuli munka más területein" tárgyú megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat nemzetközi szerződésről

"A Magyar Köztársaság kormánya és a Dán Királyság kormánya között létrejött, a Magyar Köztársaság kisinyovi nagykövetségén folytatott együttműködésről a vízumkérelmek és a konzuli munka más területein" tárgyú megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat nemzetközi szerződésről

Nagyon röviden kell már csak két másik napirendi pontot rendeznünk. Szeretném köszönteni a második napirendi pontunk keretében Szabó Endrét, illetőleg Schilek Ritát a Külügyminisztériumból. A két napirendi pontot összevontan lehet ismertetni. Azt szeretném kérni vendégeinktől, hogy egy nagyon rövid kiegészítést eszközöljenek a lett, illetőleg a dán konzuli megállapodás kihirdetésével összefüggésben. Parancsoljanak!

Szabó Endre (Külügyminisztérium) szóbeli kiegészítése

SZABÓ ENDRE (Külügyminisztérium): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Valóban röviden szeretnék szólni erről a két megállapodásról, hiszen ez most már a harmadik, illetve a negyedik megállapodás ebben a témakörben. Korábban tárgyalta már a bizottság az Ausztriával, illetve Szlovéniával kötött hasonló tartalmú együttműködési megállapodásainkat, amelyek rövid távon a kisinyovi közös vízumkérelem-átvevő központban való együttműködés jogalapját hivatottak megteremteni, hosszabb távon Magyarország Schengen-tagságát követően pedig a vízumkiadás képviseletben történő folytatásának a jogalapjául szolgálnak.

Ez a két megállapodás annyiban tér el az osztrák, illetve a szlovén megállapodástól, hogy kifejezetten a kisinyovi együttműködésre jöttek létre, ugyanakkor elmondanám, hogy mind Dánia, mind pedig Lettország jelezte már, hogy más külképviseleteken is szívesen vennék, ha Magyarország képviselné az ő érdekeiket, és majd Schengen-tagságunkat követően vízumot állítanánk ki a hozzájuk utazó külföldieknek.

A jelen megállapodás rendelkezései gyakorlatilag megegyeznek az osztrákkal és a szlovénnel, illetve a lett és a dán megállapodás szinte szó szerint azonos. Főbb pontjai szerint Schengen-tagsága után Magyarország közvetítőként jár el a két partnerország vízumkérelmének ügyintézésében. Technikai segítséget nyújtunk a partnerországok konzuljainak nemcsak a vízumkiadásban, hanem az egyéb konzuli tevékenységben való eljárásaikhoz is. Központi eleme mind a két megállapodásnak, hogy figyelembe vesszük messzemenőkig mind a magyar, mind az uniós adatvédelmi szabályokat. Külön megállapodások, tehát minisztériumok közötti megállapodások rendezik az együttműködés részletkérdéseit, és megjelenik mind a két megállapodásban az, hogy Schengen-tagságunkat követően ezen megállapodás alapján már Magyarország adná ki ennek a két országnak a nevében a vízumokat is. Köszönöm szépen.

Szavazás az általános vitára alkalmasságról

ELNÖK: Köszönjük szépen. Beletörődést látok a képviselőtársaim tekintetében. (Derültség.) Külön szavazzunk. Felteszem a második, a lett megállapodást szavazásra. Ki támogatja az általános vitára való alkalmasságot? (Szavazás.) Egyhangú.

Felteszem a dán megállapodást szavazásra. Ki támogatja? (Szavazás.) Egyhangú. Köszönöm szépen.

Szép napot kívánunk önöknek. Viszontlátásra!

Tisztelt Bizottság! Következő ülésünket ma délután, 14 órakor tartjuk, Kiss Péter kancelláriaminiszter-jelölt meghallgatása lesz az ülésünk napirendjén. Egy jó, kiadós ebédet addig el lehet fogyasztani. 14 órakor találkozunk, viszontlátásra!

(Az ülés végének időpontja: 12 óra 10 perc)

 

Németh Zsolt
a bizottság elnöke

Jegyzőkönyvvezető: Pavlánszky Éva