STB-17/2009.
(STB-88/2006-2010.)

KHTB-18/2009.
(KHTB-105/2006-2010.)

Jegyzőkönyv*

az Országgyűlés Sport- és turisztikai bizottságának,
valamint Külügyi és határon túli magyarok bizottságának
2009. szeptember 8-án, kedden, 9 óra 41 perckor
az Országház Delegációs termében
megtartott együttes üléséről

 

Tartalomjegyzék

Napirendi javaslat *

Az ülés résztvevői *

A Sport- és turisztikai bizottság részéről *

Megjelent *

Helyettesítési megbízást adott *

A Külügyi és határon túli magyarok bizottsága részéről *

Megjelent *

Helyettesítési megbízást adott *

Meghívottak részéről *

Hozzászólók *

Megjelentek *

Elnöki megnyitó *

A határozatképesség megállapítása *

A napirend elfogadása *

Tájékoztató a labdarúgás nemzetközi folyamatainak értékeléséről - különös tekintettel az utánpótlás-nevelés és a labdarúgás nemzeti érdekeinek kérdéseire -, valamint a 6+5-ös szabály bevezetésének előkészületeiről *

Christophe de Kepper tájékoztatója *

Jerome Champagne tájékoztatója *

Kérdések, vélemények *

Christophe de Kepper reagálása *

Jerome Champagne reagálása *

Elnöki zárszó *

 

Napirendi javaslat

  1. Tájékoztató a labdarúgás nemzetközi folyamatainak értékeléséről (különös tekintettel az utánpótlás-nevelés és a labdarúgás nemzeti érdekeinek kérdéseire), valamint a 6+5-ös szabály bevezetésének előkészületeiről
  2. Egyebek

 

Az ülés résztvevői

A Sport- és turisztikai bizottság részéről

Megjelent

Elnököl: Bánki Erik (Fidesz), a bizottság elnöke

Dr. Horváth Klára (MSZP)
Koscsó Lajos (MSZP)
Nagy Jenő (MSZP)
Páva Zoltán (MSZP)
Dr. Tóth József (MSZP)
Kovács Ferenc (Fidesz)
Lasztovicza Jenő (Fidesz)
Szalay Ferenc (Fidesz)
Dr. Világosi Gábor (SZDSZ)
Dr. Gyenesei István (független)
Lengyel Zoltán (független)

Helyettesítési megbízást adott

Pál Béla (MSZP) Páva Zoltánnak (MSZP)
Szijjártó Péter (Fidesz) Bánki Eriknek (Fidesz)
Mohácsi József (MSZP) Koscsó Lajosnak (MSZP)
Nagy Imre (MSZP) dr. Horváth Klárának (MSZP)
Tóth József (MSZP) Nagy Jenőnek (MSZP)
Becsó Zsolt (Fidesz) Kovács Ferencnek (Fidesz)
Hadházy Sándor (Fidesz) Lasztovicza Jenőnek (Fidesz)

 

A Külügyi és határon túli magyarok bizottsága részéről

Megjelent

Elnököl: Dr. Szakács László (MSZP), a bizottság alelnöke

Kárpáti Tibor (MSZP)
Dr. Kékesi Tibor (MSZP)
Dr. Varga László (MSZP)
Velez Árpád (MSZP)
Dr. Gógl Árpád (Fidesz)
Dr. Horváth János (Fidesz)
Dr. Kelemen András (Fidesz)
Potápi Árpád János (Fidesz)
Dr. Nagy Andor (KDNP)

Helyettesítési megbízást adott

Németh Zsolt (Fidesz) dr. Nagy Andornak (KDNP)
Dr. Kozma József (MSZP) dr. Szakács Lászlónak (MSZP)
Dr. Gedei József (MSZP) Kárpáti Tibornak (MSZP)
Hárs Gábor (MSZP) dr. Kékesi Tibornak (MSZP)
Kőhegyi István (MSZP) Velez Árpádnak (MSZP)
Kránitz László (MSZP) dr. Varga Lászlónak (MSZP)
Balla Mihály (Fidesz) dr. Kelemen Andrásnak (Fidesz)
Dr. Gruber Attila (Fidesz) dr. Horváth Jánosnak (Fidesz)
Dr. Nagy Gábor Tamás (Fidesz) dr. Gógl Árpádnak (Fidesz)

Meghívottak részéről

Hozzászólók

Jerome Champagne, a FIFA nemzetközi igazgatója
Christophe de Kepper, a NOB elnökének kabinetfőnöke
Dr. Szabó Tamás, a MOB alelnöke
Kisteleki István, az MLSZ elnöke
Buzánszky Jenő olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes labdarúgó, az Aranycsapat tagja

Megjelentek

Dr. Simicskó István országgyűlési képviselő (KDNP)
Dr. Bordás György, az MLSZ főtitkára
Dr. Bienerth Gusztáv, az MLSZ nemzetközi igazgatója
Dr. Kamuti Jenő, a MOB főtitkára
Küller András, a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga ügyvezetője

 

(Az ülés kezdetének időpontja: 9 óra 41 perc)

Elnöki megnyitó

BÁNKI ERIK (Fidesz), a Sport- és turisztikai bizottság elnöke: Szép jó napot kívánok! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Sok szeretettel köszöntöm a Sport- és turisztikai bizottság, valamint a Külügyi és határon túli magyarok bizottságának képviselőit, meghívott vendégeinket, illetve minden kedves érdeklődőt, aki a két bizottság mai együttes ülésére eljött.

A mai ülésünknek egy napirendi pontja van: tájékoztatás a labdarúgás nemzetközi folyamatainak értékeléséről - különös tekintettel az utánpótlás-nevelés, illetve a labdarúgás nemzeti érdekeinek kérdéseire -, valamint a 6+5-ös szabály bevezetésének előkészületeiről.

A napirendi pont két előterjesztője Christophe de Kepper úr, aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének kabinetfőnöke, illetve Jerome Champagne úr, aki a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség nemzetközi igazgatója.

A határozatképesség megállapítása

A jelenléti ív alapján megállapítom, hogy a Sport- és turisztikai bizottság határozatképes. Arra kérem alelnök kollégámat, hogy a saját bizottságánál ugyanezt a jelenlét-megállapítást tegye meg.

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP), a Külügyi és határon túli magyarok bizottságának alelnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Én is köszöntöm mind a két bizottság tagjait, valamint köszöntöm két vendégünket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri a munkánkat.

Megállapítom, hogy a külügyi bizottság is határozatképes. Bejelentem a helyettesítéseket: Gógl Árpád Nagy Gábort, Nagy Andor Németh Zsoltot, Kelemen András Balla Mihályt, Horváth János Gruber Attilát, Szakács László Kozma Józsefet, Kékesi Tibor Hárs Gábort és Velez Árpád Kőhegyi Istvánt helyettesíti. Így a Külügyi és határon túli magyarok bizottsága is határozatképes.

A napirend elfogadása

BÁNKI ERIK (Fidesz), a Sport- és turisztikai bizottság elnöke: Köszönöm, alelnök úr. A bizottsági ülésnek ma egy napirendi pontja van, illetve van egy egyebek témakör. Kérdezem a Sport- és turisztikai bizottság tagjait, hogy van-e egyéb javaslatuk az írásban megküldött napirendhez képest. (Nincs jelzés.) Amennyiben nincs, kérdezem, ki az, aki elfogadja a mai ülés napirendjét. Kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm.

A Sport- és turisztikai bizottság egyhangú döntésével a napirendet elfogadta.

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP), a Külügyi és határon túli magyarok bizottságának alelnöke: Megkérem a külügyi bizottság tagjait, aki a kiküldött napirendi pontokat el tudja fogadni, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy a Külügyi és határon túli magyarok bizottsága egyhangúlag elfogadta a napirendet.

BÁNKI ERIK (Fidesz), a Sport- és turisztikai bizottság elnöke: Köszönöm, alelnök úr. A két bizottság megkezdené együttes munkáját. Elsőként megkérem Christophe de Kepper urat, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökének kabinetfőnökét, hogy bevezető, általános sportpolitikai elemzését tartsa meg.

Tájékoztató a labdarúgás nemzetközi folyamatainak értékeléséről - különös tekintettel az utánpótlás-nevelés és a labdarúgás nemzeti érdekeinek kérdéseire -, valamint a 6+5-ös szabály bevezetésének előkészületeiről

(A napirendi pont tárgyalása folyamatos angol-magyar szinkrontolmácsolás mellett zajlik.)

Christophe de Kepper tájékoztatója

CHRISTOPHE DE KEPPER, a NOB elnökének kabinetfőnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Mindenekelőtt szeretném üdvözölni a két bizottság tisztelt tagjait, és szeretnék köszönetet mondani azért a lehetőségért, amit kapott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a FIFA, hogy elmondhassuk önöknek, milyen elvárásaink, reményeink és milyen nehézségeink vannak az Európai Unióval ápolt kapcsolatainkban, illetve, hogy azt is elmondhassuk egy kicsit, hogy mik azok a koncepciók, amiket az autonómiát, a sportmozgalom specifikus jellegét illetően védünk. Ezek olyan kérdések, amelyek kapcsolódnak az Európai Unióval ápolt kapcsolatainkhoz. Ez egy állandó harc, amit az IOC, a nemzeti olimpiai bizottságok, illetve a nemzetközi futballszövetség az egész világon folyamatosan kénytelen megvívni.

Mindenekelőtt hadd adjam át az elnökünk üdvözletét mindkét bizottságnak! Elnökünket nagyon alaposan tájékoztattuk a sportmozgalmak autonómiájának védelméről. Már azóta foglalkozik ezzel, amióta egy nemzeti olimpiai bizottság elnöke volt, aztán az Európai Olimpiai Bizottság elnöke is 1991-től 2001-ig, és most ezt a harcot folytatja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökeként. Úgyhogy nagyon örülünk, hogy ebben a folyamatos kapcsolatban, ebben a hosszú, elhúzódó harcban mellettünk áll a FIFA elnöke és Jerome Champagne kollégám.

Amit most megpróbálunk majd, hogy nagyon röviden elmagyarázzuk önöknek - ha lehet, akkor a lehető legkonkrétabb és legpragmatikusabb módon -, hogy mik a nehézségeink. Nem könnyű feladat ez, mert meg fogom próbálni Jerome segítségével összefoglalni annak a történetét, amit az elmúlt 20 évben csináltunk. Ez a legtöbb esetben nagyon technikai jellegű munka volt.

Hadd kezdjem azzal, hogy picit kontextusba helyezem ezt a kérdést: miért is beszélünk a sportról és az Európai Unióról, miért beszéltünk itt arról, hogy meg kell védeni az autonómiát, illetve a sport konkrét karakterisztikáját? Szeretném emlékeztetni vagy visszavinni önöket az Európai Unió létrehozásának időpontjához. 1957-ben, amikor a római egyezmények megszületettek, ezekben az egyezményekben még nem szerepelt a sport. A kultúra a kezdetektől fogva benne volt, ami valószínűleg meg is magyarázható az által a tény által, hogy az Európai Unió már a legelején valószínűleg sokkal központosítottabb volt, sokkal jobban koncentrált kulturális tevékenységekre, azok fejlesztésére, ösztönzésére egész Európában. Hiszen ez volt az az időszak, amikor Európát - nyilván tudják - csak úgy lehetett fölépíteni, ha az állampolgárok szintjén volt megértés, egyfajta európai tudat, és a kultúra jó eszköz volt ennek a tudatnak a kiépítéséhez.

Ugyanakkor a különböző módosításokból, amik a '70-es, '80-as, '90-es években történtek ezekben az egyezményekben, kiderült, hogy az Európai Unió kompetenciái közvetlenül érintették a sport területét is. Ez vezetett ahhoz, hogy egyre nagyobb szintű ellentét keletkezett a sportszerveztek és az Európai Unió között. Ez megmagyarázható egyébként azzal a ténnyel is, hogy ha ugyanolyan jellegű problémák vannak nemzeti szinten, akkor itt a nemzeti szövetségek, a nemzeti olimpiai bizottságok viszonylag könnyen hozzáférnek politikusaikhoz. Azt hiszem, hogy önöknek is jó kapcsolatuk, szoros kapcsolatuk van a nemzeti olimpiai bizottságukkal itt Magyarországon, Schmitt Pál úrral - azt hiszem, szerencsés egybeesés, hogy ő az Európai Parlament alelnöke, és az IOC-nak is tagja -, és azt hiszem, hogy ugyanígy a nemzeti futballszövetséggel is jó kapcsolatuk van, tehát ismerik egymást, jók a kapcsolatok. Viszont az Európai Unió szintjén ez nem volt ilyen egyszerű. Brüsszel messze van, akkoriban mindenki úgy látta még, hogy ez egy valami nagyon távoli, technokrata szervezet, ahol a sportszervezetek nem voltak hozzászokva, hogy ezzel kell bánniuk. A kapcsolatok tehát a '80-as, '90-es években egyre konfrontálódóbbak voltak pontosan ezek miatt a tények miatt, amiket én is elmondtam most.

Míg végül a nyolcvanas években, kilencvenes években az Európai Uniónak egy ilyen kettős politikája alakult ki, ami nem volt különösen jól érthető az olimpiai mozgalom számára. Egyrészről volt az európai uniós jogszabályoknak egyre erősebb hatása a sportintézményekre. Erre hadd mondjak példát, ami például a sportolók, a profi sportolók szabad mozgását illeti, ugyanígy a belső piac kialakításában az Európai Unión belül ennek is volt hatása, mindannak a normalizációnak, ami ezzel a mozgalommal együtt járt. Ez a sportintézményekre is hatással volt. Ugyanígy a versenyszabályok bevezetése is az Európai Unió szintjén, amik a sport kereskedelmiesedésével egyre inkább érintették a sporton belül is a gazdasági viszonyokat. És ezzel egy időben viszont az Európai Unió megpróbált egy olyan politikát is kialakítani, amiben a sportot kommunikációs eszközként használta, hogy ezen keresztül jusson közelebb az európai uniós állampolgárokhoz. Megpróbáltunk tehát új sporteseményeket kialakítani, mint például az európai vitorlásverseny, ez egy olyan verseny, amit nem vitattak meg a megfelelő szervezettel.

Tehát összefoglalóan a kilencvenes években mindez bizonyos konfrontációkhoz vezetett, ami szimbolikusan abban csúcsosodott ki 1995-ben a híres Bosman-esettel, amelyben az Európai Bíróság hozott ítéletet. Ennek a következményét ma is viseljük, ahol azt mondta egyértelműen az Európai Unió a Bíróságon keresztül, hogy a sport az európai uniós egyezmények hatálya alá tartozik, és nem olyasmi, ami a saját szabályai alapján működhet, az európai uniós szabályokon kívül. Tehát az európai uniós jogszabályok vonatkoznak a sportra, be kell tartani az európai uniós szabályokat, és ezzel párhuzamosan bizonyos alapvető kérdéseket is szabályozni készül, vagy szándékozik az Európai Unió.

Tehát amit a kilencvenes években láttunk a sportmozgalmakban, először megpróbáltuk, elkezdtük kialakítani a viszonyainkat az európai uniós intézményekkel, a kormányokkal, és próbáltuk megértetni velük, hogy miről is szól a sport, és hogy nem lehet a sportot úgy kezelni, mint bármilyen más ágazatát az iparnak. Aminek az eredménye olyan erőfeszítések voltak, mint például a maastrichti egyezmény bevezetése 1991-ben. Ott említették meg először a sportot, megpróbáltuk legalábbis azt ott integrálni, a végén ez egy nyilatkozat lett, egészen a legutolsó ilyen erőfeszítésünkig, most persze 50 évnyi munkát foglalok össze, amiben a sportra vonatkozó klauzulát sikerült a lisszaboni egyezményben elfogadni. Ez egy nagyon fontos lépés tehát az autonómia és a specificitás meghatározásában. Azt reméljük, hogy az írországi népszavazás végül valóban bevezeti ezt az egyezményt, hiszen most legalább először egyfajta elismerése lesz az Európai Unió szintjén ennek a kérdésnek is, és arra is lehetőséget kínál a számunkra, hogy néhány jogi érvvel is szembe tudjunk szállni, akik azt mondják, hogy ugyanúgy kell alkalmazni a sportra az európai uniós szabályokat, mint bármelyik más ipari ágazatra.

Még egyszer: kész vagyok természetesen ennél több részletet is elmondani a különböző szempontokról, ahogy majd a kérdésekre válaszolunk, és azt is tudom, hogy Jerome Champagne egy picit majd még alaposabban beszél pragmatikusabb konkrét példákról is, hogy az európai uniós szabályok hogyan hatnak a sportra.

Engedjék meg, hogy kicsit arról is beszéljek, hogy szerintünk, miközben felismerjük, hogy a sport az európai uniós szabályok alá tartozik, ezt sose tagadtuk, ahogy minden más tevékenység is az egyezmények hatálya alá tartozik, mégis azt gondoltuk mindig, hogy azt is fontos kimondani, hogy az Európai Unió ismerje el, hogy a sportnak igenis különös jellemzői vannak. Nézzük meg, hogy mik ezek tulajdonképpen. Az első az, hogy miközben felismerjük vagy elismerjük, hogy a sportban szükség van a kereskedelmi szempontra ahhoz, hogy fejlődni tudjon, ezek a kereskedelmi szempontok számunkra nem önmagában való célként fontosak, hanem inkább a sport fejlesztésének eszközeként.

Nem értjük meg, és nem fogadjuk el azt, hogy a brüsszeli szabályozók úgy avatkoznak be a szabályainkba, hogy egyik napról a másikra eldöntik, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vagy a nemzetközi szövetségek hogyan adják el a tévéjogaikat, hogy ezt így vagy úgy kellene csinálni. Ugyanis ezeket a szabályokat úgy alkalmazzák, mintha a sport a gazdaság valamiféle szokásos ágazata lenne, miközben mi pedig azt próbáljuk nekik folyamatosan megmagyarázni, hogy ha az olimpiai bizottság kereskedelmiesíti a jogait, akkor azok a bevételek, amiket ezekből a kereskedelmi tevékenységekből kapunk, ezeket maradéktalanul újra befektetjük a sportba. És mint tudják, száz százalékban - ugye, ezt mondta a volt elnökünk, hogy 95 százalékban sportra fektetjük be újra, de tulajdonképpen száz százalékot fektetünk be, hiszen az az 5 százalék az IOC, a NOB saját működési költségeit jelenti. A nemzeti olimpiai bizottságokba, a nemzeti szövetségekbe fektetjük be ezt a pénzt, az olimpiai játékok szervező bizottságába, segítjük őket a szervezőmunkában.

Ezt próbáljuk megmagyarázni a brüsszeli szabályozóknak, hogy azokat a szabályokat nem lehet úgy alkalmazni, ahogy vannak, miközben mi próbálunk olyan eszközöket kialakítani, amelyek önmagukban sem összehasonlíthatók a normális szokásos gazdasági ágazatokkal. Tehát ez a fajta párbeszéd az, amiben 20 éve itt toporgunk, és ezért annyira fontos, hogy valahogy az egyezmények keretében jogi szinten is elismertethessük ezt a specifikus jellemzőjét a sportnak, máskülönben fennáll az a veszély, hogy a kompetencia növekedésével, az Európai Unió kompetenciájának növekedésével úgy fogja szabályozni az Európai Unió a sport jellemzőit, hogy nem veszi figyelembe annak egyedi sajátosságait.

Az utolsó pont, amiről szeretnék még beszélni bevezetőként, mielőtt még nagyon technokrata beszédbe belebonyolódnék Brüsszelről; tehát számunkra az autonómia nagyon fontos, és annak sajátos jellege. Azt hiszem, ezt nem is kell különösebben megmagyarázni, és számunkra ez nagyon is magától értetődő. Az autonómia nagyon fontos a NOB számára, és azt mutatja, hogy minden egyes nemzeti olimpiai bizottság úgy alakíthatja a tevékenységét, hogy bárki mással nem szükséges interferenciába kerülnie, legyen ez akár állami, akár kereskedelmi.

Természetesen ez a fajta autonómiafogalom eltér attól, amit megszoktunk, hiszen az autonómia nagyon mást jelent, ha egy arab országban beszélünk erről, egy dél-amerikai vagy egy európai országban. De ami a lényeg ebből, hogy amit szeretnénk elérni, az az, hogy a nemzeti olimpiai bizottságaink a saját programjaikat, sporttevékenységeiket a függetlenség szükséges szintjén tudják kialakítani, politikai és kereskedelmi egységektől vagy szervezetektől független módon. Ez azt jelenti, hogy nemhogy nem akarunk együttműködést, sőt, azt hiszem, hogy a nemzeti olimpiai bizottságok, a sportszövetségek és az egyéb szervezetek közötti együttműködésnek intenzívnek, integráltnak kell lennie. Azonban amit szeretnénk elkerülni, az az, hogy az autonómiánkat a kormányok átvegyék, és hogy a nemzeti olimpiai bizottságok legyenek a sportminisztériumai az országoknak. Ez az oka tehát annak, hogy miért vagyunk nagyon prudensek a Brüsszelben folytatott munkával kapcsolatban.

Természetesen mi támogatjuk a nemzeti parlamentek munkáit, az önök bizottságainak munkáját is, ezért vagyunk itt. Nyilván van egy bizonyos szintje annak, ahol Brüsszel interveniálni tud, és támogatni tudja a sportot, de van egyfajta józanság is, ahol figyelni kell arra, hogy az Európai Unió kompetenciáit úgy gyakoroljuk a sportban, hogy az ne ártson. Ez tehát az az üzenet, amit szeretnék a kollegáim nevében is átadni.

Nagyon örülünk annak a haladásnak, amit sikerült már elérni. Sokáig tartott, 20 évre volt szükségünk ahhoz, hogy a lisszaboni egyezményben egy paragrafust ebben el tudjunk fogadtatni. Talán nem ez a legjobb módja az érdekeink védelmének, de mégis ez egy fontos lépés előre. Talán ezen keresztül sikerül majd az európai uniós intézményekkel a jövőben párbeszédet kialakítani, ami biztosítja majd azt, hogy mindenki tudja, mi a sport szerepe a tevékenységeink fejlesztésében, az Európai Unió számára pedig kialakítson egy olyan jogi keretet, ahol elfogadja a kompetenciákat, ugyanakkor nem interferál, nem avatkozik bele, nem befolyásolja túlzottan a sport működését.

Ez lenne tehát a bevezetésem, és szeretném átadni a szót Jerome Champagne kollégámnak, aki konkrétabb példákat tud mondani arról, hogy a nemzetközi szövetségek és következésképp a nemzeti szövetségek milyen hatást láttak, szenvedtek el az európai uniós szabályozásból. Amit a fociról fogunk elmondani, az bizonyos esetekben nyilvánvalóan extrapolálható, kivetíthető más sportágakra is, nem feltétlenül csak a focira vonatkozik ez, hanem az általános olimpiai mozgalomra is és a nemzeti szövetségekre, illetve bizonyos szintig a nemzeti olimpiai bizottságokra is.

Köszönöm szépen a figyelmüket.

BÁNKI ERIK (Fidesz), a Sport- és turisztikai bizottság elnöke: Köszönöm szépen de Kepper úrnak a bevezetőjét. Átadnám a szót Jerome Champagne úrnak, a FIFA nemzetközi igazgatójának. Öné a szó, igazgató úr.

Jerome Champagne tájékoztatója

JEROME CHAMPAGNE, a FIFA nemzetközi igazgatója: Hölgyeim és Uraim! Elnök Úr! Elnökhelyettes Úr! Először is engedjék meg, hogy megköszönjem a meghívást, és köszönöm azt, hogy eljöttek erre a találkozóra, megbeszélésre, és azt is köszönöm, hogy végighallgatnak bennünket, amikor elmondhatjuk, hogy milyen dolgok aggasztják a nemzetközi sportmozgalmat.

Ahogy Kepper úr ebben a pillanatban elmagyarázta, természetesen a sport is egy olyan jogi kontextusban helyezkedik el, amely meghatározta az elmúlt 20 évet is, de szeretnék konkrét példákat hozni önöknek, hogy megértsék, átlássák azt, hogy mennyire nehéz manapság akár futballt, akár sporttevékenységet űzni.

Természeten a számítógépen ismerik a "copy-paste" funkciókat. Amit én elmondok, hasonló módon lehet "copy-paste"-tel, tehát másolással és beragasztással, beillesztéssel elhelyezni. Egy rövid listáját szeretném ismertetni önökkel azoknak a problémáknak, amelyek leginkább azért aggasztanak bennünket, merthogy az Európai Bizottság hogyan lépett fel az elmúlt 20 évben a sporttal kapcsolatban. Az első példa a tévéjogok központosítása elsősorban a futballesemények kapcsán. Bizonyára tudják, hogy a legtöbb országban a központosított marketing feladata az, hogy védje egyrészt a verseny jellegét, emellett, hogy azt biztosítsa, hogy valamennyi liga, valamennyi futballcsapat ugyanazt a figyelmet kapja. Ezt a központi marketinget támadta meg teljes erővel 2000 és 2005 között az Európai Bizottság, mert úgy tekintette, hogy ez egyfajta monopólium. Megpróbáltuk elmagyarázni a bürokratáknak vagy a bürokráciának Brüsszelben, hogy elengedhetetlen az, hogy továbbra is ugyanolyan pénzforráshoz jussunk annak érdekében, hogy versenyképesek legyünk, de nagyon nehéz volt ezt beláttatni. Az európai ligában a legtöbb magas szinten játszó liga elment Európába és Brüsszelbe, panaszkodott e gyakorlat ellen. Kaptak ugyan támogatást, nem is keveset, de a kormányok és a parlamentek lobbizása következtében lassan, apró lépésenként meg tudtuk győzni az Európai Bizottságot arról, hogy elengedhetetlen az, hogy legyen egy új európai törvény, amely védi a versenyeket.

A '90-es években azt gondoltuk, hogy nagyon fontos lenne a FIFA, de hasonlóan a FIFA-hoz más szervezetek számára is az, hogy a transzfereket, az átigazolásokat szabályozza, természetesen ismerve mindazt, ami a játékospiacon történik. '97-ben született meg az erre vonatkozó szabályozás, és ez azonnal támadások középpontjába került, mert az volt a vád, hogy megint csak arra törekszünk, hogy rengeteg bizniszt hajtsunk végre mindenfajta szabályozás nélkül. Hadd említsem meg azt, hogy Franciaországban háromszor is elbukott valaki a vizsgán. Nem volt nehéz vizsga, mégis volt, aki elbukott, megbukott rajta, és elment egészen Brüsszelig panaszkodni, hogy ő azért bukott meg, mert az európai törvények nem voltak megfelelőek. Tulajdonképpen az Európai Bizottság belátta, hogy valóban egy olyan helyzetről van szó, amit szabályozni kell.

A gazdasági életben bárki tudomásul vehetné azt, hogy vannak holding cégek, vannak részvényesek, és ugyanabban a szektorban több szereplő is van; azt hiszem, hogy a normál gazdasági életben ez egy teljesen hétköznapi dolog. De azt hiszem, mindenki beláthatja azt, hogy ha ezt tudomásul vesszük a gazdasági életben mint jellemzőt, nagyon nehéz mindezt a sport esetében is elfogadni. Ugyanis, ha egy személynek akár két csapata van - legyen az futball-, kosár- vagy kézilabdacsapat -, akkor már nehézségei vannak. Nagyon nehéz, hogy hogyan lehet az átigazolásokat lebonyolítani a megadott kereteken belül. Tehát nyilvánvaló, hogy harcolni kell azért, hogy Brüsszel belássa, megértse, hogy a sport valami másfajta tevékenység, mint a gazdaság egyéb tevékenységei, de úgy tűnik, hogy ez nagyon nehéz.

Az átigazolások. Hadd mondjam el ezzel kapcsolatban, hogy 2001-ben sikerült az Európai Bizottsággal megállapodnunk, amikor is azt mondták, hogy tulajdonképpen nincs is szükség szabályozásra, de nagyon nehéz volt ezt is elérni. Egy további konkrét példa: kiadni a játékosokat, amikor nemzetközi mérkőzések vannak. Számukra nagyon fontos az, hogy legyenek nagyon erős nemzeti válogatottak, és hogy a legjobb játékosok kerülhessenek bele a nemzeti csapatokba. A nemzeti szövetségekről, és itt most a magyar futballról Kisteleki úr jelenlétében mondom el, hogy nincs olyan futballszövetség, amely ki tudna fizetni akár egy hetet is az olyan játékosnak, mint Kaká vagy a többiek. Tehát azt a fizetést nem tudjuk adni. Éppen ezért azt, hogy kiadják a játékosokat, kvázi díjazás nélkül kellene lebonyolítani, tehát éppen azért kell a tévéközvetítésekből szponzori bevételekhez jutni, hogy ezeket a tranzakciókat fedezni lehessen.

Az úgymond normál kapitalizmusban, a normál gazdasági életben elképzelhetetlen az, hogy kiveszünk egy munkahelyről egy embert azért, hogy ingyen dolgozhasson egy másik cég számára, bár ez is elképzelhető. A sport esetében ez viszont elengedhetetlenül fontos. Tehát nyilvánvalóan a Drogbák, a Kakák és a hasonló futballjátékosok soha nem játszanak nemzetközi mérkőzéseket, ha ezt nem tennénk lehetővé. Tehát nagyon fontos lenne, hogy ebben támogassanak bennünket.

Egy másik példa, amely a bevezetőben elhangzott már, hogy jóllehet, a NOB és a nemzetközi szövetségek feladata is megkérdőjeleződött. Olyan helyzetekben vagyunk, mondták, ezzel vádolnak bennünket, hogy monopolisztikus helyzetben vagyunk a piacon mind a sport, mind a sporthoz kapcsolódó szórakoztató események tekintetében. A svájci törvények esetében például, ha annak felelünk meg, akkor kikerülünk az EU hatása alól, akkor nem kerülnénk alá.

Ugyanakkor a helyzet persze azért javult. Mint ahogy de Kepper úr is elmondta bevezetőjében, nagyon erős lobbitevékenységbe kezdtünk, és természetesen 2000 decemberében megszületett a nizzai deklaráció, amely már foglalkozik a sport sajátosságaival, és amely úgymond rákényszerítette a bizottságot, hogy új szemüveggel nézze a sportügyeket. Tehát természetesen mi semmiképpen nem akarunk semmifajta politikai kérdésbe beavatkozni, de az az alkotmányos szerződés, amelyet két ország is visszautasított referendum keretében, az pont egy olyan szerződés volt, amely két rendelkezésében is foglalkozott a sportügyekkel. Ahogy a bevezetőben elhangzott, természetesen nem volt ez tökéletes megoldás, de legalább egy olyan rendelkezés vagy két olyan passzus volt, amely lehetővé tette volna a munkánkat vagy megkönnyítette volna.

Természetesen a sportminiszterek, a tagállamok sportminiszterei is nagyon fontos döntésnek tartják, és emlékeztetek, hogy 2008-ban Biarritzban összeültek a sportminiszterek, amelyben elismerték a feljebbvalóságát a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak és a nemzetközi sportszövetségeknek. Ennek ellenére a helyzet igencsak nem mondható tökéletesnek, és ehhez van szükségünk az önök támogatására. Természetesen minden sportról szólhatnék, merthogy valamennyi ág, ágazat ezekkel a gondokkal küszködik. Mert tudják, hogy van egy szabályzat, és a szabályozás azt jelenti, hogy önzők vagyunk, közeltávra gondolkodunk csak, és hogy nem tartjuk szem előtt a közösség érdekeit. Ugye, ezeket állapította meg a szabályozás. De a futball is olyan játék, olyan sport, amely a globalizáció részévé vált, olyan sportról van szó, amelyet a világ mind a négy sarkában élveznek. Nagyon sok ember vesz részt benne, nagyon sok ember élvezi, és vesz részt benne gazdaságilag, pénzügyileg is, és sajnos még a bűncselekmények is utolérték a sportot.

De problémák vannak, hadd soroljam, például a sportfogadás. Bizonyára tudjuk, hogy az Európai Bizottságnak ebben erős szándéka az, hogy deregulálja a sportfogadás piacait. Mi ebbe nem akarunk belefolyni, mert ez egy politikai döntés kérdése, de ugyanakkor nagyon fontos, hogy a sportfogadás monopóliuma elengedhetetlenül fontos volt, mint pénzügyi forrás, arra, hogy finanszírozni lehessen a sportot. Gondoljanak a vakok egyesületére Spanyolországban, amely nagyon jelentős összegeket tud a sportra összegyűjteni a sportfogadás révén, és természetesen itt ez egy olyan bevételi forrás volt, amely az amatőr sportokat is segítette pénzügyileg. Ez olyan helyzetet teremtett számunkra, amelyben nagyon elkezdtünk félni, hogy milyen pénzügyi kihatásai lesznek majd ennek az új deregulált piacnak. Tehát például Gibraltárban van egy cég, amely ott bejegyzett cég és amely soha az életben nem finanszírozott semmifajta amatőr sportot sem Spanyolországban, sem máshol. És mégis ott van bejegyezve, és pénzt csinál.

Tehát a szándékunk az, hogy megfelelő módon fejlődjünk, ugyanakkor a tisztességünket megőrizzük. Tehát éppen ezért szeretnénk most az egész korai jelzésekre reagálni már, és jelezni azt, hogy nehézségeink vannak. További konkrét példa. Ugye, lehet egy meccsnek a végeredményére fogadni. Ez egy közös tevékenység, de ha olyan jellegű fogadásokat is megengednénk, mondjuk, a sportfogadási cégeknek, hogy lehessen arra is fogadni, hogy melyik lesz az a játékos, aki legelőször kap sárga lapot, akkor nagyon nehéz beláttatni az Európai Bizottsággal, hogy ennek a deregulációja politikai kérdés.

Átigazolások. Bizonyára tudják, hogy a nemzetközi szövetségek irányítják mindezt, és a futball esetében ezt a FIFA végzi. Kidolgoztunk egy olyan rendszert, ahol az átigazolást le lehet interneten keresztül követni, tehát van egy nyomkövető rendszer - ha szabad így nevezni - az interneten. De természetesen ahhoz, hogy a pénzügyi ellenőrzés megvalósuljon, nagyon sok adatra szükségünk van. Ilyenkor megint csak nehézség merül fel bennünk, ha valaki azt mondja, hogy vajon ez összhangban van-e az európai szabályozással, megengedett az, hogy ez a rengeteg adat a mi birtokunkba jusson? Mi természetesen nem akarunk törvényen kívül vagy a törvény fölé helyezkedni, sőt nagyon is akarjuk azt, hogy a sportéletet és a sporttevékenységet szabályok kössék. De például az edzés - hadd mondjam el, hogy a FIFA, de más sportszövetség is támogatja azt, hogy szabad mozgása legyen ezen a területen is a sportolóknak. De nem arról beszélünk, hanem arról, hogy valamennyi sportot is jellemzi az, hogy a gazdagok egyre gazdagabbak lesznek, és ezáltal kvázi garantálják a maguk számára, hogy megnyerik a bajnokságokat. Az első öt helyen - és ez Franciaországra éppúgy jellemző, mint más országokra - az öt leggazdagabb klub található. De nézzük meg a Bajnokok Ligáját. Az elmúlt három évben egymás után ugyanaz a három csapat foglalta el végül is a liga első 3 helyét, tehát nyerte meg a bajnokságot. Tehát mindig ugyanazokról a csapatokról van szó, ugyanazokról, akik megnyerik a bajnokságot, mert ezek a leggazdagabbak.

Tehát mi azt kérjük, hogy próbáljuk meg a csapatok közötti egyensúlyt szabályozni. Tehát megint csak azt mondjuk, nem akarunk ellene szólni annak, hogy brazil játékosok legyenek az európai csapatokban, de egyszerűen azt akarjuk, hogy legyen lehetősége bármilyen fiatal tehetségnek, bárhonnan is jön ő, hogy bebizonyíthassa tehetségét, és nemzetközi porondon játszhasson. Mi a FIFA-ban azt támogatjuk, hogy mindazok, akik bekerülnek a válogatottba a Bajnokok Ligájába, azok bebizonyíthassák, akármilyen fiatalok, hogy milyen tehetségük van. A klubok, amelyek rengeteget feccölnek bele az edzőkbe, edzésekbe, mindig jobban járnak, mint azok, akik nem tudnak befektetni ebbe. A FIFA-nak természetesen van egy munkaügyi kérdésekkel foglalkozó bizottsága, amely foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy bármelyik olyan csapat, amely sok pénzt öl bele a képzésbe, válogatásba, hogy akkor ne jöhessen valaki, aki azt mondja, hogy ne itt, hanem ott, a továbbiakban ott fejtse ki a tevékenységét. Tehát nagyon fontos az, hogy az európai kultúrához közeli státust foglaljunk el, amely ugyanakkor lehetővé teszi a sport számára azt, hogy sportnak tekintsék, ne pedig gazdasági tevékenységnek.

Végezetül hadd mondjam el, hogy nagyon fontos számunkra ez a momentum. Három héten belül lesz az ír referendum. Ha igent szavaznak, ami számunkra nagyon jó lenne, akkor számunkra az azért jó, mert akkor ez lenne az első olyan jogi alap, amely meghatározza azt, hogy a sportnak sajátos jellemzői vannak, különleges sajátosságai, ahol elengedhetetlen az, hogy az egyenlőségét biztosítsuk a sportbajnokságoknak. Tehát nyitott legyen annak érdekében, hogy a zárt ligák ellen fel lehessen venni a harcot. A Real Madrid új elnöke például azt kérte, hogy a Bajnokok Ligája legyen kiváltható, vagy mellette legyen egy európai bajnokok ligája, amely felváltja ezt. Ha az írek azonban nemmel szavaznak, akkor az olimpiai sportmozgalom tulajdonképpen elvesztette azt a 20 éves csatáját, amelyet folytat, és akkor pedig nem élhetünk már így tovább, úgyhogy nem tudjuk már azt a helyzetet ellentételezni.

A harmadik a sport egyetemlegessége. A sport valószínűleg az egyetlen olyan tevékenység, ahol egy bolíviai egyenlő alapokkal rendelkezik egy magyarral, vagy egy francia egy afrikaival. Mi, mint a NOB, az Olimpiai Charta alapján törekszünk arra, hogy ez az egyenlőség megmaradjon. De, ha elfogadjuk mindazt, ami az EU-n belül történik vagy történt az elmúlt 20 évben, akkor tulajdonképpen megint az lesz, hogy kontinensenként eltérő szabályok szerint fogjuk szervezni a sporteseményeket, tehát lesz egy új vasfüggöny, amely lehullik, és elválasztja majd Európát a többi kontinenstől, és ezáltal tulajdonképpen a sport fragmentálódását, felszabdalódását idézzük elő újra. Tehát az egyetemesség, univerzalitás - ha úgy jobban tetszik - nagyon fontos alapelv, amelyet muszáj, hogy tiszteletben tartsunk, bármilyen ellenirányú kísértés is legyen. Mert ha belemegyünk abba, akkor mit mondunk a Mercosurnak Dél-Amerikában? Vagy mit mondunk az ASEAN-nak Délkelet-Ázsiában? Vagy mit mondunk majd az afrikai közös piacnak? Azt, hogy majd a sportot a mi szabályaink szerint kell lebonyolítani ott is? A sport egyetemes.

Utolsó megjegyzésem a nemzetiség, a nacionalizmus és a nemzetköziség. Pillanatnyilag, azt hiszem, a sport az utolsó terület, ahol békésen ki lehet fejezni azt, hogy mi magyarok vagyunk, hogy mi bolíviaiak vagyunk, vagy hogy dél-afrikaiak vagyunk, és erre büszkék vagyunk. El akarjuk veszíteni ennek a nemzeti érzés kifejezésének az egyik ilyen békés eszközét? Éppen ezért kérem azt, hogy vegyék önök is figyelembe azt, hogy a sportnak sajátos jellemvonásai vannak.

Köszönöm szépen.

BÁNKI ERIK (Fidesz), a Sport- és turisztikai bizottság elnöke: Köszönöm szépen, igazgató úr, a bevezetőjét. Most képviselőtársaimnak, a bizottságok tagjainak nyílik lehetőségük arra, hogy kérdéseket tegyenek fel az előterjesztőknek, illetve véleményüket megfogalmazzák.

A kettős ülésvezetést úgy alkalmazzuk alelnök társammal, hogy a Sport- és turisztikai bizottság hozzászólásait majd igyekszem én koordinálni, Szakács László pedig a maga bizottsága tagjainak ad szót. Nyilván a bizottságok tagjai felváltva kaphatnak szót, amennyiben erre igényt tartanak. (Dr. Nagy Andor jelentkezik.)

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP), a Külügyi és határon túli magyarok bizottságának alelnöke: Nagy Andor urat illeti a szó.

Kérdések, vélemények

DR. NAGY ANDOR (KDNP), a Külügyi és határon túli magyarok bizottságának tagja: Köszönöm a szót, elnök úr. Én a külügyi bizottságban ülök, de ez az ügy nekem sportolóként is fontos. Én a mai napig kispályán focizom, és szenvedélyesen nézem a focimeccseket, tehát természetesen elfogultan fogok nyilatkozni. Ez egy személyes felütés, majd a véleményemet is természetesen el fogom mondani.

Én a 6+5-ös szabályhoz szeretnék röviden hozzászólni, és tennék föl kérdéseket is. A két vendégünk prezentációjából, úgy gondolom, hogy most már pontosan kezdem érteni, hogy mi is motiválja ezt a kezdeményezést, és ha már fociról beszélünk, akkor az én fejemben én két csapatot látok a térfélen. Az egyik csapat, ha jól értem, akkor a FIFA, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, a nemzetközi labdarúgó-szövetségek jó része, a másik csapat talán az UEFA, a gazdagabb klubok. Itt egyfajta ostromról, egy harcról van szó, egy olyan szabály megtöréséről, ami azért nem egy egyszerű feladat. Én a külügyi bizottság tagjaként szívesen támogatnék egy ilyen 6+5-ös megoldást, mert teljesen értem az érveket. Ha a labdarúgás olyan lesz, amilyen most is, és ennyire a pénzről szól, akkor azok, akik nem rendelkeznek ennyi pénzzel, mint ezek a gazdag klubok, vagy a második ligába szorulnak, vagy annyira bekorlátozzák a működésüket, amiből hosszú távon az utánpótlás biztos, hogy nem profitál. Azt is látom a hozzászólásokból, hogy ez egy nagyon nehéz mérkőzés.

A külügyi bizottság tagja vagyok, és most rátérnék a konkrét kérdésekre is. Ha jól értem, akkor a lisszaboni szerződésbe a 165. cikkelyt azért tették bele, mert ez jelenthetne egy jogalapot, egy olyan kiskaput - mondjuk úgy -, amellyel fel lehetne törni azt az európai uniós elvet, hogy a munkaerő, a szolgáltatások, a pénz és a tőke szabadon áramlik. Ez azért nem egy egyszerű küzdelem, ezt valószínűleg valamennyien látjuk. Ebben a küzdelemben, amennyiben konszenzus lesz, Magyarország játszhat akár egy úttörő szerepet is, egy erős támogató szerepet. 2011-ben mi fogjuk adni az EU soros elnökségét Spanyolországgal és Belgiummal együtt egy trojka keretében. Megfontolásra javasolnám, hogy akár ezt a témát akkor, abban a hat hónapban, amikor mi adjuk a soros elnököt, erőteljesebben képviseljük.

A következő kérdést szeretném föltenni. Én kezdem érteni, hogy ez a 165. cikkely próbál egyfajta autonómiát, ahogy fogalmaznak, egy specifikus szerepet a sportnak megszerezni, hogy ki lehessen emelni abból az általános kalapból, amiben a többi gazdasági tevékenység benne van, azzal az érvvel, hogy ez több, mint pénz, több, mint gazdaság, itt vannak társadalmi feladatok, egészségre nevelés, egyáltalán a nevelés maga, tehát jóval több, mint a többi iparág. Ezt én azért egy kicsit vékony pályának tartom, valószínű, hogy még ezen dolgozni kell, hogy hogy lehet azokat, akik az egészet ellenzik, meggyőzni.

Rátérnék a konkrét kérdésekre. Abban az esetben, ha a lisszaboni szerződést nem szavazzák meg, mi a forgatókönyv, tehát hogyan tovább? Ha nem lesz ez a 165. cikkely, nem lesz egyáltalán a lisszaboni szerződés, akkor mi a teendő? Mi az UEFA álláspontja? Ezt én itt a hozzászólásokból még nem hallottam ki. Én próbáltam tegnap este az interneten utánajárni, de nem világos számomra, csak sejtem, hogy az UEFA hogy viszonyul ehhez a 6+5-ös szabályhoz. Szeretném azt is megkérdezni, hogy mennyire európai probléma ez a 6+5-ös szabály. Mennyiben vonatkozik ugyanez, vagy hozna előnyöket ugyanígy Afrika, Dél-Amerika vagy az ázsiai országok bajnokságaira nézve?

Köszönöm szépen.

BÁNKI ERIK (Fidesz), a Sport- és turisztikai bizottság elnöke: Köszönöm, képviselő úr. További hozzászólási igény, kérdés, vélemény a témakörrel kapcsolatban? (Páva Zoltán jelentkezik.) Páva Zoltán képviselő úr, öné a szó.

PÁVA ZOLTÁN (MSZP), a Sport- és turisztikai bizottság tagja: Köszönöm a szót, elnök úr. Érdekes volt a két felvezető is, az is, amit Andor elmondott. Hadd mondjam el, nyilvánvaló, hogy a jelenlegi EU-szabályozás szerint a sport nem tartozik a közösségi politikák közé, és a lisszaboni szerződés elfogadása után sem lesz az. Ma a sport, különösen a labdarúgás, tudomásul kell venni: egy óriási üzleti vállalkozás, még Magyarországon is. A világ labdarúgásának a közepén, a közép elején foglalunk helyet, és sokan azt mondják, hogy ilyen meg olyan a labdarúgásunk, pláne egy svédek ellen elszenvedett vereség után, mégis befektetnek vállalkozók, sőt, ad az állam is pénzt, különösen az utánpótlásra, adnak az önkormányzatok is pénzt, sportpályákat, stadionokat építenek, tehát erősítik ezt az üzleti vállalkozás jelleget.

Ugyanakkor óriási gondot látok abban - ahogy itt elmondták többen -, hogy az utánpótlás fejlesztésére, az utánpótlás erősítésére viszont kevesebbet fordítunk, nem beszélve arról, hogy ha ez a rendszer fennmarad, hogy egy Manchester Unitedban nem játszik egyetlen angol játékos sem, akkor az utánpótlás-nevelés teljesen másodlagossá válik, sőt, attól félek, hogy tényleg megpróbálják már gyerekkorban eladni a játékost. Magyarországon is nem egy sportcsapatunk az ifjúsági játékosait igyekszik Angliába, Olaszországba vinni, mert ott lát számukra fejlődési lehetőséget. Egyfajta módon vonzerő, csak nem biztos, hogy mindenki tudja biztosítani ezt a lehetőséget a gyermeke számára, hogy olyan utánpótlás-iskolákba adják be, ahol majd jobban felfigyelnek rá. Tehát egyik oldalon erősíti az üzleti vállalkozás szerepét, a másik oldalon pedig gyengíti az utánpótlás fejlődési lehetőségét.

Én mindenképpen támogatnám ezt a 6+5-ös elvet, egyrészt az ezekben elmondottak alapján az utánpótlás erősítése szempontjából, abból a szempontból, hogy legyenek saját nevelésű játékosaink, legyenek magyar játékosok a magyar labdarúgóklubokban, legyenek angol játékosok az angol labdarúgóklubokban. Mert nyilvánvaló, hogy nemcsak a tehetségért, a jó futballért megy el, hanem azért is, mert van benne egyfajta normálisan vett nacionalista érzés, hogy ott vannak a sajátjai is. Mint ahogy én egy kisváros polgármestere vagyok, és 150 fővel megnőtt a focicsapat mérkőzéseinek a nézőszáma, amióta azt mondtam az új edzőnek, hogy próbáld azokat az ifistákat visszahozni, akiket elengedtünk valamikor, mert akkor úgy láttuk, hogy nem férnek be a nagy csapatba. Most a csapatban szinte valamennyi játékos saját nevelésű játékos, és egyből a közönség szívesebben elmegy, többen elmennek, jobban nézik, többen nézik ezeket a gyerekeket.

A FIFA 6+5 szabályának a tagállamok számára kötelező jogszabályban történő megvalósulására én középtávon nem látok lehetőséget, ezzel együtt támogatom, valósuljon meg valamilyen formában.

A harmadik, ami ehhez kapcsolódik, itt látok egy ellentmondást az annak idején a Bosman-ügyben hozott bírósági határozattal kapcsolatban. A Bosman-ügyben kimondták azt, hogy nem lehet korlátozni a pályára küldött játékosokat a nemzetiségük alapján, hogy honnan származnak, európai országokból, Európán kívüli országból. Tehát valahol itt is egy összhangot kellene megteremteni. Abban bízom, hogy az írek talán a jó finom wishkyjükből az általam jó irányban vett irányba befolyásolva hozzák meg majd a döntéseiket, és talán ezután sikerül egy olyan összhangot teremteni, amelyben érvényesíteni tudjuk a FIFA-nak ezt az elképzelését. Én mindenesetre támogatom ezt a 6+5-ös elképzelést.

Köszönöm szépen.

BÁNKI ERIK (Fidesz), a Sport- és turisztikai bizottság elnöke: Köszönöm, képviselő úr. Szalay Ferenc képviselő úr kért szót. Öné a szó.

SZALAY FERENC (Fidesz), a Sport- és turisztikai bizottság tagja: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Bizottság! Kicsit zavarban vagyok, mert a napirendet végigolvasva egész másra készültem, mint ami elhangzott. De ami elhangzott, azt gondolom, hogy annak nagyon fontos része a sport egyetemessége, hogy az nemzeti érzések kifejezésének egyik legfontosabb eszköze. Ezen a vonalon mehetünk, és ha ezt akarja erősíteni az Európai Unió, az rendben van, a módszereit nem baj, ha pontosan megtaláljuk, mert úgy gondolom, hogy a sport elsősorban nemzeti ügy, és ha a nemzeti ügyként kezelt sport erős, akkor utána lehet nemzetközi szintre, akár uniós szintre vinni.

Nekünk Magyarországon mire lenne szükségünk az Unió támogatásából? Azt gondolom, elsősorban arra, hogy azokat a létesítményfejlesztéseinket, amelyek elmaradtak az országban, az uniós források lehetővé tegyék. Ha a pályázatainkat nézzük, nem teszi lehetővé, márpedig ebben az országban erre komoly szükség lenne. Lehet, hogy ez irányba is érdemes majd elmenni a későbbiekben. Azt nem értem pontosan, hogy a gazdag klubokat próbáljuk meg rendszabályozni, hogy a gazdag klubok ne tudjanak élni a gazdasági lehetőségeikkel, hiszen ez azért egy előrevivő dolog is. Tehát azok a klubok, amelyek most komoly nemzetközi eredményeket érnek el, azért azok komoly vonzerőt is jelentenek akár a saját nemzeti utánpótlás-nevelésükben is. Nézzük a spanyol, az olasz, a francia, az angol klubokat, függetlenül attól, hogy hány nemzet fiai játszanak a csapataikban, ettől még ezekben az országokban az utánpótlás-nevelés normálisan és jól működik. Tehát van egy vonzereje is.

A másik oldalon persze elnyomhatják a gyengébb klubokat, ez rendben van, de mit fogunk tenni akkor, ha ezt beszabályozzuk? Akkor - mondjuk - a New York-i színházakban a Broadwayn megmondjuk, hogy igazából nem játszhatnak olyan darabokat, amelyek nagyon sokba kerülnek? Vagy Londonban nem játszhatnak a különféle zenekarok olyan színvonalon, ami nagyon sokba kerül? Tehát azért ez messzebb visz. Tehát a kultúra egyéb területeit is, azt gondolom, itt figyelembe kell majd venni, hogy mit fog szólni, mondjuk, a színjátszás, mit fog szólni, mondjuk, a képzőművészet, hogy nem lehet nagyon nagy pénzeket beletenni, mondjuk, egy aukcióba, mert ott valakinek igazából sok pénze van? Tehát azért nézzük meg ezen az oldalon is.

De én elsősorban inkább arról beszélnék, hogy mi a mi felelősségünk itt, Magyarországon. Nem tudom, önök erről mit tudnak, mit nem tudnak. Mondjuk, vegyük a labdarúgást! A mi labdarúgásunk, azt gondolom, hogy nem véletlenül van azon a szinten, ahol van. A magyar labdarúgás tradicionális sportág volt nagyon sokáig, hasonlóan, mint az említett spanyol, olasz, francia, angol labdarúgás. Elveszítette a tradícióit. Elveszítette, mert hagytuk. Az edzőképzés nem működik normálisan. Az létezhetetlen, hogy mondjuk, a Testnevelési Egyetemről kikerül a labdarúgóedző-képzés, és néhány hét alatt Magyarországon ma edzői licencet lehet kapni, olyan emberek mehetnek a gyerekek közé oktatni labdarúgást, akiknek fogalmuk nincsen élettani kérdésekről, fogalmuk nincs edzéselméletről, fogalmuk nincs arról, hogy az életkori sajátosságoknak megfelelően mit kell végezni a gyerekekkel.

Aztán arról nem beszélve, hogy a kiválasztó rendszereink hogy működnek, nem beszélve arról, hogy igazából a labdarúgás belterjessé válik. Én emlékszem, a TF annak idején úgy képzett, hogy a szakedzői tanfolyamon a kajakosok, a kosarasok, a vívók, a nem tudom milyen sportágbeliek nemzetközi szaktekintélyeket alkalmaztak, hogy erősítsék őket. A labdarúgás pedig a mai magyar edzőkből válogatva tartotta meg az edzői kurzusokat. Tehát gyakorlatilag ugyanazt vitték tovább, amit 40 éven keresztül tanultak, gyakorlatilag nem fejlődtek.

Ezt csak azért szeretném mondani, hogy ha ezekre a kérdésekre nem figyelünk, akkor mi itt, Magyarországon az önök elképzelései mellé persze odaállhatunk, de sosem fogjuk megoldani a problémát. Tehát igazából ma az látszik, hogy ha a labdarúgók képességeit nézzük, mondjuk, az oxigénfelvevő képességüket, hogy kicsit szakmázzunk, egy labdarúgó nem éri utol az úszót vagy a kézilabdázót vagy akár a kosárlabdázót. Tehát egyszerűen be van határolva az, amire ő képes. Ez azért nagyon fontos, mert ha nem fogjuk föl, hogy az utánpótlás-nevelésbe nekünk többet kell rakni, akkor nem fogjuk utolérni Európát, messze nem fogjuk, nemcsak a labdarúgásban, más sportágban sem, de a labdarúgásban különösen nem fogjuk utolérni Európát. Ebben a dologban azt gondolom, hogy változtatnunk kell, és ebben a dologban nekünk saját magunktól kell tudni haladni előre. De szét van verve az utánpótlásrendszer, szét van verve az iskolai testnevelés. Ezen a dupla bizottsági ülésen nem biztos, hogy erről nagyon mélyen kellene beszélni, de nem baj, ha a kollégák is tudják, hogy a sport sokkal mélyebbről indul ebben az országban, vagy kellene, hogy induljon, mint ahogy most beszélgetünk róla. Tehát mi egy szétvert sport tetején üldögélünk, és azt hisszük, hogy majd tudunk kapcsolódni az Unióhoz. Nem fogunk tudni kapcsolódni az Unióhoz, ha a sportunk ilyen állapotban lesz, mint ahogy van.

Beszélt valamelyik úr, talán Kepper úr arról, hogy egy MOB ne legyen a sportminisztérium. Hát, nálunk a MOB sem működik igazából, mert a hatásköreit sikerült elvenni, a sportminisztérium sem működik, mert nincsen, van egy sport-szakállamtitkárság. Tehát nálunk a sport irányítási rendszerében is gondok vannak. Hogy mi ilyen alapon hogyan fogunk tudni kapcsolódni bármilyen uniós elváráshoz, erre nagyon-nagyon kíváncsi vagyok a későbbiekben. Ezért elnök úr kezdeményezése kiváló, hogy legalább gondoljuk végig, hogy hogyan és miképpen lehet azért mégis kapcsolódni.

Köszönöm.

BÁNKI ERIK (Fidesz), a Sport- és turisztikai bizottság elnöke: Köszönöm szépen. További hozzászólási igények? (Nincs jelzés.) Amennyiben egyelőre nincs, akkor velünk van a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének képviseletében Szabó Tamás alelnök úr, illetve a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Kisteleki István. Jelezték, hogy ők is szeretnének ebben a témakörben megnyilatkozni. Elsőként megadom a szót Szabó Tamás alelnök úrnak.

SZABÓ TAMÁS, a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke: Tisztelt Bizottság! Elnök Úr! Tisztelt Vendégek! Fantasztikusan érdekes kérdéseket vetett fel a két prezentáció. Én csak egy problémára szeretnék fókuszálni. A problémákat mi ugyanúgy érezzük, mint önök. A megoldást tekintve viszont elég bizonytalan, illetve azt is mondhatnám, hogy nincs kialakult elképzelésünk. A probléma az, hogy ezeknek a gondoknak a megoldása kinek a feladata. Állami feladat ez vagy pénzügyi, a befektetők feladata vagy valamiféle konszenzust kell teremteni? Ezzel vergődünk. A 6+5-ös szabály elfogadása szerintünk létkérdés, mert előttem már többen jelezték azt, hogy hiába vannak komoly erőfeszítések arra, hogy utánpótlást neveljünk, ha egy idő után, tehát 14-15 éves kor után, már sajnos ilyen korai életkorban, például a csapatjátékoknál a rendszer felborul, és gyakorlatilag azok diktálják a feltételeket, akiknél a pénz van, és ez nem biztos, hogy jó. Ez egy sor szakmai problémát vet fel, de talán legsúlyosabban a nemzeti érdekek érvényesítésében jelentkezik.

Mi szívesen látnánk olyan állásfoglalást, hogy kinek milyen lehetősége van az uniós szabályozáson belül ezeknek a problémáknak a megoldására. Állami feladat az utánpótlás-nevelés, ezt számtalanszor halljuk, de egy idő után ez az állami feladat elveszti erejét, illetve az állami szándék elveszti az erejét, és patthelyzet alakul ki. Ezek a fő gondjaink. Ennek egy sor vonzata van, szakmai problémák, képzésbeli problémák és a többi. Ez ügyben kérnénk valamiféle útmutatást vagy állásfoglalást.

Köszönöm szépen.

BÁNKI ERIK (Fidesz), a Sport- és turisztikai bizottság elnöke: Köszönöm, alelnök úr. Kisteleki István elnök úr, öné a szó.

KISTELEKI ISTVÁN, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke: Tisztelt Elnök Urak! Tisztelt Bizottságok! Tisztelt Vendégeink! Először is szeretném megjegyezni, hogy nagyon nagy elismerése a magyar sportdiplomáciának, hogy a jelen lévő vendégeket itt üdvözölhetjük. Köszönetemet szeretném kifejezni Bánki Erik úrnak, a parlament sportbizottsága elnökének, Schmitt Pál úrnak, a MOB elnökének, akik nagyon sokat tettek azért, hogy ez a találkozó itt létrejött, és egy kiindulópontja lehet a nagyon fontos kérdés megoldásának.

Egypár olyan apró kérdést szeretnék először elemezni, ami általános, majd egy-két konkrétabb kérdést is utána. Arra, hogy általánosságban a sport egyediségének elismerése nemzetközi szinten megtörténjen: ellentétben bármilyen ellenérvvel, úgy gondolom, hogy aki sportoló volt, és a sportot jól ismeri, nagyon jól tudja, hogy bár sokszor beszélünk profizmusról, üzletről a sportban, de igazából a sport jellegéből adódóan teljesen más tartalommal és más tulajdonságokkal rendelkezik, mint bármi más. Ezért egyediségének elismerését nagyon fontosnak tartanám, azon túl, hogy úgy érzem - maradjunk Magyarországon -, hogy a sport, ezen belül a labdarúgás egy nemzeti ügy. Ez megnyilvánul két ilyen fontos válogatott mérkőzés között is, amiben most vagyunk. Mi is büszkék szeretnénk lenni a válogatottunkra, amely a szombati mérkőzésen esetleg nagyon minimálisan ugyan kikapott, de ugyanúgy, ha nyert volna, milyen örömet és milyen jó érzéseket okozott volna ez a nemzetben, az emberekben, a magyar állampolgárokban, abban a 15 millió magyarban, akinek szerintem a szíve együtt dobbant a csapattal.

Mégis ennek a hátrányait, amit évtizedek óta tapasztalunk, a pályán érezzük, és amikor azt gondoljuk, hogy most már lehetséges, most már itt a lehetőség - mint például szombaton vagy akár most szerdán -, akkor szembesülünk azokkal a hátrányokkal, amelyek miatt sajnos szakmailag alulmaradunk az egyéb, erősebb válogatottakkal szemben, holott a magyar sport és a magyar kultúra egy nagyon fontos eleme a magyar labdarúgás. Tehát, ha azt gondoljuk, hogy a magyar labdarúgók nem olyan tehetségesek, mint a külföldiek - akármilyen országokból jönnek -, akkor tévedünk, csak az a rendszer, amiben dolgozunk, talán nem teszi alkalmassá őket arra, hogy ezeken a nagyon erős nemzetközi versenyeken a top szinten helytálljanak.

Ennek ellenére ahhoz, hogy ezt föl tudjuk dolgozni, és a későbbiekben ilyen hátrányokat ne szenvedjünk el, nekünk példaképekre van szükségünk a sportban. Akár a társadalomban - mert a társadalmi felelősségvállalás a labdarúgásnak egy nagyon fontos eleme -, szükségeltetik egy olyan példaképrendszer kialakítása, amelytől a fiatalok kedvet kapnak a sporthoz, hiszen a sport egyéb hatásait, egészségügyi hatásait is, ha értékeljük, akkor nemcsak magát a labdarúgást kell értékelnünk, hanem sokkal szélesebb ennek értéke, sokkal szélesebb körben kell azt megtalálnunk.

Ha a magyar labdarúgók fognak újabb példaképeket alkotni - és úgy gondolom, ma már vannak nyomok, vannak halvány nyomok arra, hogy igenis ezek a labdarúgók a magyar fiatalok példaképeivé válhatnak -, akkor a sport kiszélesítése, a labdarúgás-utánpótlás kiszélesítése sokkal könnyebb lesz, sokkal nagyobb kedvük lesz a szülőknek, a gyerekeknek ezt a sportágat választani, természetesen hozzáteszem, hogy ehhez egyéb feltételeket is biztosítani kell. Tehát a magyar labdarúgásnak a rövid távú és hosszú távú, vagy akár középtávú érdeke is az, hogy a fejlesztés megkerülhetetlen, hogy a magyar tehetségek egyenlő esélyt kapjanak a külföldi játékosokkal, a befektetett anyagi és erkölcsi erőforrások alapján egyenlő eséllyel induljanak a hasonló korosztálybeli társaikkal. Ezt nagyon korán, 4-5 éves korban el kell kezdeni.

A labdarúgás szereplőit érdekeltté kell tennünk abban, hogy ebbe a nemzetközi üzletbe ők is bekapcsolódhassanak. Ezt csak akkor tehetik meg, vagy akkor érezhetik, ha az általuk fölnevelt tehetségek a legmagasabb magyar osztályban edződnek, majd utána innen esetleg sokkal gazdagabb csapatokhoz kerülnek. Nem érzek ellentétet a magyar, úgymond professzionális labdarúgás és a nagy nemzetközi csapatok között - ami itt egyszer elhangzott a tisztelt képviselő úrtól -, hanem úgy gondolom, hogy ez egymásra épül. A magyar labdarúgásnak is megvan pontosan a szerepe, és ha a játékosaink zöme most már több csapatnál külföldi, akkor elvesszük a lehetőséget a mi fiataljainktól, a mi gyerekeinktől, azt az esélyt, hogy ők valóban ebben a nagy nemzetközi - akár - üzletben, vagy ebben a hatalmas, csodálatos sportban részt vegyenek, mert a kettőt sajnos együtt kell kezelnünk.

Tehát én úgy gondolom, hogy a mi fiataljainknak, a mi gyerekeinknek, akik az akadémiákon nagy befektetéseket tesznek - és dolgoznak az akadémiákon most már felismerve ezt a lehetőséget a sportszakemberek -, meg kell adni az esélyt, hogy az ott kinevelt játékosok esélyt kapjanak a nemzeti bajnokságban, hogy ott csiszolódjanak tovább, majd ha jobbak, mint a nemzeti színvonal, akkor továbbléphetnek a nemzetközi színvonalhoz. Ehhez, úgy gondolom, hogy ezt az esélyt a játékosainknak, a fiataljainknak meg kell adni.

A másik aspektusa a dolognak, úgy gondolom, a fair play. A hagyományok ápolása a fair play szellemében is megköveteli azt, hogy a mi országunkban lévő gyerekek hasonló esélyt kapjanak, mint az esetleg más országokban lévő gyerekek. Ezeket az esélyeket viszont csak egy 6+5-ös szabályon keresztül látom megvalósíthatónak, ahol ezt igenis kötelezően előírja a FIFA elnöke - aki rendkívül nagy felelősséggel dolgozik a labdarúgás nemzetközi ügyeiben -, aki igenis ezt a felelősséget a nemzeti válogatottakon keresztül érzi megvalósíthatónak. Ebben viszont egy magyar nemzeti válogatott egy hosszabb távú fejlesztés után nem küzdhet kevesebb eséllyel, még ha a klubcsapataink az anyagi lehetőségek folytán kevesebbel is rendelkeznek, mint esetleg a nyugati társaik, de meggyőződésem, hogy egy magyar nemzeti válogatott 5-8 éves távlatban föl tudja venni bármelyik erős nemzeti válogatottal a versenyt. Ehhez megfelelő utánpótlás-nevelésre van szükség, viszont ahhoz, hogy az utánpótlás-nevelésben a célt lássák, ennek a szabálynak a bevezetése elengedhetetlen. Én úgy gondolom, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség rendkívüli módon támogatja a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a FIFA ez irányú törekvéseit, és remélem, hogy ez a törekvés célhoz ér, minél rövidebb távon célhoz ér, hiszen ez egy komoly lendületet adhatna a magyar labdarúgásnak is.

Azt szeretném még elmondani reagálva a tisztelt képviselő urak által elmondottakra egy-két gondolattal, hogy úgy látom, hogy talán egy picit nem biztos, hogy pontosan ismerik a problémát. Ezt a problémát nagyon szívesen megosztanám a képviselő urakkal, ha elfogadják azt a meghívást, amit a Magyar Labdarúgó Szövetség a Sport- és turisztikai bizottságnak adott, hogy esetleg betekintsen a labdarúgás mélyebb dolgaiba.

Azt hallottuk az előbb az egyik képviselő úrtól, Páva úrtól, hogy profi vállalkozás a labdarúgás. A labdarúgás nem profi vállalkozás. A labdarúgásban 300-400 ezer ember sportol a hétvégén, és van 360 profinak mondott labdarúgó; az más kérdés, hogy esetleg a minőség néha nem jelenti a profizmust, a profizmus és a minőség nem azonos. Ennek a 300-400 ezer, hétvégén sportoló embernek szüksége van arra a húzóerőre, amit a profi sport ad, hiszen a labdarúgás ettől ilyen népszerű. Ha azt mondom, hogy a labdarúgásunk felső szintjén 300-350 ember képviseli a profi labdarúgást, és mögé föl tudjuk építeni az utánpótlást, akkor a társadalomban ez a jelenség egy pozitív erőt képvisel, hiszen maga a sport a munkahelyeken is egyéb energiákat szabadít föl, és sokkal jobban teljesítenek a sportban edzett emberek, mint aki esetleg nemcsak a sportból jön.

Itt jelen pillanatban a Magyar Labdarúgó Szövetség 170 ezer ember fölött gyakorolja a hivatalos formát, amúgy pedig az amatőr sportolókkal együtt körülbelül 300-400 ezer ember lép pályára egy hétvégén. Ennek gazdasági hatásai is rendkívül fontosak. Kimutatást készítettünk arról - biztos meglepi a tisztelt képviselő urakat -, hogy 2007 és 2009 között a Magyar Labdarúgó Szövetség projektjeiből származó állami bevétel 2,3 milliárd forint volt, míg a magyar labdarúgásra fordított összeg ebben az időszakban 1 milliárd forint volt összesen.

Tehát amikor úgy gondolják, hogy a labdarúgást támogatják az állami oldalról, akkor azt kell mondanom, hogy a labdarúgás támogatja az államot. A mai napon kimutathatóan - ha érdekli önöket, akkor ezt teljes pontos formában tudom átadni - 2,3 milliárd forintot fizetett be a Magyar Labdarúgó Szövetség, csak a labdarúgó-szövetség és az őt körülvevő vállalkozásai projektjei révén a magyar államnak adó formájában. Tehát egyáltalán nem mindegy, hogy ha hosszú távú sportstratégiáról beszélünk, akkor a magyar sport ez irányú fejlesztésének milyen üzleti vonatkozása van, hiszen a sportra fordított összegek alacsonyabbak, mint a sportból nyert összegek. Ez engem is meglepett, amikor elkészítettem ezt a kimutatást, hiszen a mostani fejlesztési projektjeink a gyerek labdarúgó-szövetségen keresztül hatalmas tömegeket mozgattak meg, 800 intézménnyel kötött szerződést a Magyar Labdarúgó Szövetség, és a támogatottsága elenyésző ahhoz képest, amilyen anyagi visszahatása van a befizetési oldalról.

A második kérdés pedig az, amit Szalay képviselő úr mondott az edzőképzéssel kapcsolatosan. Maximálisan egyetértek. A Magyar Labdarúgó Szövetség a tavalyi évben - biztosan elkerülte az ön figyelmét - kötött megállapodást a Testnevelési Egyetemmel, hogy visszatér ahhoz a képzéshez, hogy az UEFA edzőképzéssel párhuzamosan megköveteli az edzőitől a sokkal tágabb tudásnak, tehát az OKJ-s képzésnek a törvény szerinti bevezetését, és mi, én ebben - egy nagyon szép plakettom van otthon a Testnevelési Egyetemtől - élen jártam, és bevezettük ezt. Tehát a Magyar Labdarúgó Szövetség valóban a tudás bevitelét nagyon fontosnak tartja, és örülök, hogy erre rávilágított, mert úgy gondolom, ez egy nagyon nagy igazság, és úgy gondolom, hogy ezt a továbbiakban is így kell csinálni.

Megköszönöm azt, hogy szót kaptam. Összefoglalva: a FIFA és a NOB képviselőinek azt tudnám a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége nevében mondani, hogy támogatjuk egyértelműen a 6+5-ös szabály fokozatos, hangsúlyozni szeretném: fokozatos bevezetését, összhangban az UEFA szabályzataival, és úgy gondolom, hogy a magyar labdarúgásnak és a magyar sport hosszú távú fejlődésének egy nagyon fontos állomása lenne.

Köszönöm szépen, elnök úr.

BÁNKI ERIK (Fidesz), a Sport- és turisztikai bizottság elnöke: Köszönöm, elnök úr, a kiegészítést, hozzászólást. Átadom alelnök úrnak az ülés vezetését.

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP), a Külügyi és határon túli magyarok bizottságának alelnöke: Köszönöm szépen. Gógl képviselő úr kért szót, majd Varga képviselő úr.

DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz), a Külügyi és határon túli magyarok bizottságának tagja: Köszönöm szépen. Érdeklődéssel jöttem ide, és nagyon örülök, hogy végül is eljöttem, mert a témafölvetést nem éreztem először olyannak, hogy a külügyi bizottság mennyiben érintett benne, illetve talán még az is kérdéses volt számomra, hogy bizottsági szinten hogy is kerülünk képbe, és hogyan tudunk segíteni. Világossá tette az a fölvetés, amikor valaki itt az állam szerepét vetette föl vagy más közösségek szerepét ezen a területen, a sport területén.

Magam úgy gondolom, hogy a XXI. században, azaz ma és itt, Európában az állam szerepe és kötelessége elvitathatatlan azon a területen, hogy az állampolgárait és a közösségeit teljes életet élni képessé tegye. És a teljes élet, amiért tulajdonképpen létezünk, az egyszer adott egy élethosszban és egy életminőségben. Ha végiggondoljuk, akkor az életminőség legfontosabb eleme az egészség kérdése, az egészség kérdésének a hármasában pedig a testi egészség az egyik kitüntetett szereplő. Jó testi egészségben élni pedig azok tudnak, akiket fölkészítenek a közoktatásban egy olyan szemléletre, hogy ez fontos, és ennek a gyakorlati készségét is megteremtik.

A gyakorlati készség megteremtésében, azt gondolom, talán a legfontosabb a begyakorlás és valamely sport művelése. Ha az életminőség másik két elemét vesszük, a hasznos szabad idő eltöltését, vitathatatlan, hogy a hasznos időeltöltés egyik formája a sport. De ha a sok életminőségi elem közül az utolsót veszem, az a közösséghez tartozás élménye. A közösséghez tartozás élménye egy csapatjátékban vitathatatlan. Valahol így áll össze a XXI. század társadalomképe, ahol ennek a kialakításában az államnak döntő feladata van. Ez egy speciális terület, hogy ma a futballról beszélünk, hiszen az egyik legnépszerűbb közösséget formáló, csapatot építő rendszerről van szó. Ez a közösséghez való tartozás adja aztán azt a további elemet, amit itt taglalunk, hogy egy csoport homogenitása és valahová tartozása hogyan lehetséges, ha egy 11 fős csapatban 6 az adott közösséghez tartozó szorosan, 5 talán nem oda, hogyan műveljük ezt? Ez egy másik kérdés, és talán a futballnak egy speciális kérdése.

De magam úgy érzem, hogy az állam szerepéhez, a tudatosan élő, jó életminőségű állampolgárokhoz és közösségéhez az anyagiak is hozzátartoznak. Nem a futballnak kell az államot támogatni, hanem azokat a közösségi formációkat az államnak kell létrehozni, hogy aztán legyen egy közösségi élményünk, amit az utolsó pillanatban azért ne rontson el egy 94. perc. Mert azt az érzést, ami ott semmivé vált, azt nehéz leírni. Nehéz leírni még a semleges résztvevőnek is.

Van egy másik eleme is, mert hiszen ezt egy kicsit úgy magánemberként mondtam el vagy életminőséggel foglalkozó emberként. A másik Európa kérdése, és itt a FIFA és a NOB jelenlévő képviselői nyilván jól átérzik azt, hogy itt, ha a sportot úgy tekintem, és ha a futballt úgy tekintem, mint egy árut, akkor itt az áruk mozgásáról és egy speciális áruról van szó, mert az árunak része a játékos is, mert nemcsak maga a játékformáció, hanem a csapattagok és azok is részei az árunak. Megtestesítenek egy tőkét, ami szintén tud mozdulni, hiszen egy-egy játékos vagy játékoscsoport milliárdos értéket mozgat Spanyolországból Angliába vagy Angliából Németországba. De talán még egy dolog, hogy ez az áru személy is, és mint tudjuk, most már elég régóta a személyt nem tekinthetjük árunak, és itt valahol föl kell oldani egy olyan kérdést, ami megengedhetetlen, hogy a személyek áruvá váljanak; még akkor is, ha egy speciális helyzet van. Nagyon kíváncsi lennék, hogy ennek a föloldását hogyan látják a sport vezetői, mert egyéb területeken nagyjából tudom az elképzeléseket.

És a negyedik mozgáskör az elvek mozgásköre. Azt gondolom, hogy az Unió ebben egységes, tehát ha valamit ki tudunk alakítani, akkor az működtethető lesz. A magam részéről ameddig bármire befolyásom lesz, egészen biztos, hogy megteszem azt, hogy az egyén és a közösség képzésének része legyen az, hogy jó életminőségű és valamilyen formációban sportot gyakorló nemzet legyünk. A labdarúgó-szövetségnek pedig gratulálok ahhoz a tevékenységéhez, amit eddig tett, remélem, hogy eredménnyel fogják tenni.

Talán még két elv, ami itt elhangzott, egyrészt az "ekvitimás" és az univerzialitás, harmadsorban az utolsó mondatokban a globalizáció kérdése. Az egyenlőség biztosítása hihetetlenül nehéz, ezért a kompenzáló mechanizmusok üdvözlendőek, és az, amit Platini úr elért a nemzeti bajnokok egyenlő helyzetbe hozására egy sorsolástechnikai móddal, az üdvözlendő. A globalizáció és a nemzeti érdekek érvényesülése a versenyben nagyon jó, ha a sportpályán mozdul, de ehhez rakódik néhány nemkívánatos elem is, hiszen néha a verseny már nem verseny, hanem a küzdelem már csata lesz, és a csata már háború formáját is ölti néha, és az ellenfél néha ellenségként jelenik meg, úgyhogy üdvözlendő, ha ez ellen is a nemzetközi szövetségek tesznek valamit. Úgyhogy én hiszek a jó életminőségben, és hiszem, hogy ebben szerepe van az államnak.

Köszönöm szépen.

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP), a Külügyi és határon túli magyarok bizottságának alelnöke: Köszönöm szépen. Varga László képviselő urat illeti a szó.

DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP), a Külügyi és határon túli magyarok bizottságának tagja: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Bizottsági Tagok! Kedves Vendégeink! Én is nagy támogatója vagyok az ilyen szabályoknak, hiszen a '90-es évek elején, egészen a '95-ös Bosman-szabályig otthon, Miskolcon elég volt három nevet megjegyeznem - Adzsojev, Parhomenko és Szvisztun, sose felejtem el -, három idegenlégiós lehetett egyszerre kezdőjátékos egy csapatban. Ez mára nagyon átalakult, és ha főként az európai élcsapatokat tekintjük, akkor talán az Arsenalt emelhetjük ki ebből, ahol rengeteg olyan mérkőzés és pillanat van, ahol angol játékos nem is játszik a kezdőcsapatban.

Tehát van egy realitás 1995 óta folyamatosan, a szabályozásoknak és a döntéseknek megfelelően elindult egy irányba a labdarúgás, ami nyilván egy nagy vállalkozássá vált, és európai élcsapatok az UEFA szabályain belül és támogatásával hatalmas üzleti vállalkozásokká alakultak. Tehát, amikor ilyen jellegű terveket sző a FIFA, egyes tagszövetségei, vagy ilyen jellegű terveket támogat az MLSZ is, akkor azt gondolom, bár ezek jó elvek, a realitásokból kell kiindulni, és azt gondolom, hogy a fokozatosság elvébe az is beletartozik, hogy áttekintjük azokat a lehetőségeket, amik a jelenlegi szabályozókon belül változtatási lehetőségek.

Egyrészt, ha már itt tartunk, én úgy emlékszem, hogy régen - és ez semmiféle közösségi jogba nem ütközik - három idegenlégiós, nem magyar állampolgár lehetett például egy magyar bajnokságban. Mára ez az UEFA tagszövetségeiben, így, ha jól tudom, Magyarországon is, öt főre növekedett. Tehát nemcsak az a probléma, mondjuk úgy, a nemzeti utánpótlás-neveléssel és az egyes tagállamokban játszó hazai játékosoknak a munkavállalásával, hogy az EU-n belül az EU-állampolgárok szabadon vállalhatnak munkát, hanem az is, hogy egyébként egy nyitottabb kapu van ebben a tekintetben '95 óta folyamatosan. Azt gondolom, ebben a tekintetben is újra kellene gondolni a szabályozást, ez ugyanis nem várna el az egész szituációtól egy új közösségi szabályozást, nem nyitna ki egy olyan ideológiai vitát, ami végül is az EU alapelveivel ellentétes kérdéseket is felvethet, hiszen szabadon lehet munkát vállalni bármelyik új tagállamban. Beszéltünk arról, hogy a labdarúgás ma egy üzleti kérdés is, a labdarúgók, főleg az élsportot űzők ma komoly munkavállalók, komoly egzisztenciával rendelkeznek. Ebben a tekintetben én egy egyszerűbb iránynak tartanám az ilyen irányokba való visszalépést, az ebből való visszafaragást, tehát az EU-n kívüli játékosok létszáma tekintetében.

Tudjuk egyébként, hogy egyes EU-tagállamok berkein belül - adott esetben volt gyarmatok irányába vagy bizonyos dél-amerikai, afrikai országok irányába - egyszerűsített munkavállalási és állampolgársági szabályok is vannak, ez adott esetben Spanyolországtól kezdve sok tagállam irányába még megkönnyíti például a dél-amerikai játékosoknak is a szerepvállalását. Ez szintén egy probléma szerintem ebben a tekintetben.

Egy másik irány lehet az UEFA egy szabályozásának a kiterjesztése, és ez azért is egy vállalható irány, mert nem az állampolgársághoz kötődik, ez az utánpótláskorú játékosoknak kötelezően a keretben tartása. Ez 8 főt jelent a 25-ös keretben 15-21 év között. Én ebben az irányban is látnék egyfajta kompromisszumos elmozdulási lehetőséget, tehát adott esetben a 21 év felemelését 22-23 évre, vagy a létszám felemelését ebben a tekintetben. Ez azért érdekes, hiszen talán ez a beszélgetés is arról szól, hogy a helyi kötődéseket erősítendő mozduljunk el a labdarúgásban. Nyilván egy klubhoz való kötődés egyszerűbben kezelhető talán az EU számára is, mint az állampolgárság kérdése, hiszen áruk, személyek, szolgáltatások szabad áramlása tekintetében az állampolgárság ilyen módon indifferens az Európai Unióban a munkavállalás tekintetében, legalábbis mindenképpen ez az egyik alapelve és célja az Európai Uniónak, még ha kvóták és határidők vannak ebben a tekintetben is. Tehát talán el kellene gondolkoznunk azon, hogy a klubhoz való kötődést próbáljuk ebben a tekintetben preferálni, legalábbis én ebbe az irányba mozdulnék el, ha az illetékesek helyében lennék.

Tehát a vállalkozás mindenképpen dicséretes, hiszen az egyes klubcsapatok helyi kötődése folyamatosan a múlttá válik, hiszen egyre több légiós játszhat minden nemzeti bajnokságban. De ennek meg kell találni szerintem más, az EU közösségi jogába beleilleszkedő szabályozási lehetőségeit is, és szerintem van ebben még tartalék, tehát lehetne ebbe az irányba is elmozdulni. Hiszen azt látom, ha bármelyik sportágat nézzük - ha vesszük a Forma-1-et is -, hogy amiben a nagy klubok, az igazán tőkeerős társaságok ellenállást tanúsítanak, ott nagyon nehéz elmozdulni. Tehát, ha egy ilyen szituáció eszkalálódik, én látom annak is esélyét, hogy a nagyobb klubok esetleg egy ilyen kvázi NBA-szerű - mint az amerikai kosárlabda -, önálló profi bajnokságot alkossanak, ahol nyilván a saját szabályaik szerint játszanak. Ez mindenképpen nemkívánatos szerintem.

A belföldi kérdések között nyilván szóba kerültek népegészségügyi kérdések is, hiszen azt hiszem, az is egy reális szám, hogy a labdarúgó-társadalom ma Magyarországon az igazolt sportolók 60-70 százaléka - ha jól tudom, ez egy reális szám -, tehát mindenképpen azok, akik sportolnak és egészséges életet élnek, ezáltal, még ha nem is válnak élsportolóvá, kevesebbe kerülnek az egészségügynek Magyarországon - ez se mindegy egyébként -, és mindenképpen egy egészségesebb életet élhetnek. Úgyhogy szerintem a válság lezárultával érdemes volna újradefiniálni az állami és közösségi feladatokat ebben a tekintetben, hogy mi a feladata az államnak, mi a feladatuk az önkormányzatoknak ebben a szituációban, hiszen az élsport támogatása sokszor politikai kérdés egy-egy településen. Megéltem én miskolciként sok olyan szituációt is, amikor olyan csapatokra kellett közösségi forrásokat költeni - nyilván a közösségi szándékoknak megfelelően -, amik, mondjuk, hosszú távon nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Tehát ennek megfelelően véleményem szerint az infrastruktúra-fejlesztésben és az utánpótlás-nevelésben van elsődlegesen feladata a közösségnek, államnak és önkormányzatoknak. Ebben a tekintetben jó példákat tudnék mondani Diósgyőr és Miskolc tájékáról is, hiszen azt gondolom, ebben előrelépett a városunk is. Nyilván a válság után el lehetne gondolkozni - szerintem ez nem egy eretnek gondolat -, hogy adókedvezményekkel orientálni vállalkozásokat, civil szférát. Elsősorban az élsport támogatásában, az utánpótlás-nevelésben, infrastruktúrában lenne a közösségnek többletfeladata.

Tehát összességében véve azt tudom mondani, hogy ez egy fontos kérdés, ami ma az asztalunkra került, én örülök ennek a beszélgetésnek, azonban nagyon nehéznek látom ezt az ügyet, hiszen többször lehetett hallani már európai élklubok különligájáról. Bizonyos kérdésekben, amikor a FIFA egyébként a - mondjuk úgy - nem annyira sikeres tagállamok számára és az utánpótlás számára kedvező javaslatokat vezetett volna be, akkor ezek mindig előkerültek.

Én azt mondom, hogy ennek az ügynek a figyelemben tartásával és az ügy napirenden tartásával szerintem érdemes volna elgondolkodni a jelenlegi szabályozásokon belüli lehetőségek további kibontásán, mert ebben is látok tartalékot. Azzal pedig, hogy a külügyi bizottságnak ebben az ügyben vagy ebben a kommunikációban dolga legyen, mindenképpen egyetértek. Ha ez a kommunikáció folytatódik, én a magam részéről szívesen részt veszek benne.

Köszönöm.

BÁNKI ERIK (Fidesz), a Sport- és turisztikai bizottság elnöke: Köszönöm szépen. Lengyel Zoltán képviselő úr kért szót.

LENGYEL ZOLTÁN (független), a Sport- és turisztikai bizottság tagja: Köszönöm a szót, elnök úr. Meghallgatva az expozét és az európai problémakört a labdarúgással kapcsolatban, felmerül az a kérdés, amit már tavasszal is a bizottság előtt feszegettem, és ebben a kérdésben Kisteleki úr is megerősített, mégpedig az utánpótlás-képzéssel kapcsolatosan a kistelepülési egyesületek működőképessége. Szent meggyőződésem, hogy nagyon sok jövendőbeli, jó labdarúgó lenne a kistelepüléseken is, akik jelenleg anyagi okokból hozzá se férnek a focipályához, illetve a labdához. Sorra szűnnek meg azok a kis egyesületek, akik nem tudják az MLSZ felé a fizetési kötelezettségeiket teljesíteni. Akik tudják, azok pedig egyéb önkormányzati forrásokat csoportosítanak át valaminek a terhére annak érdekében, hogy ezek az egyesületek fönnmaradhassanak.

Igaza van Varga képviselő úrnak, át kell gondolni ezt a kérdéskört, és úgy gondolom, hogy ez nem pluszforrás bevonása lenne, hanem egyszerűen forrásátcsoportosítás, ne kelljen a pénznek külön köröket leírni, ne vesszen el a bába között a gyerek, legyen meg a lehetőség arra, hogy elérhető anyagi kondíciókkal a kistelepüléseken megmaradhassanak a sportegyesületek, működőképesek maradhassanak, hozzáférjenek a labdához a gyerekek, akik egyébként aztán a későbbiekben az utánpótlás jelentős részét képezhetik. És akkor ott tartunk, mint amit Gógl Árpád mondott a népegészségüggyel kapcsolatban, és ott tartunk, amiről szó volt nagyban is egyébként, hogy a helyi kötődéseket erősítsük, hogy a sporthoz közel engedhessük a gyerekeket, és az utánpótlás merítését bővíthessük.

Egyébként úgy gondolom, hogy ezt a tervezett 6+5-ös szabályt érdemes lenne egyébként a vidéki egyesületeknél is érvényesíteni abban az esetben, ha ebből lesz valami, és ha ezt valóban támogatni szeretné a sportszakma. Mert kicsiben is ez az iszonyatosan nagy gond, hogy azok az egyesületek, akiknek van szponzora, akik ezt meg tudják tenni, azok elszipkázzák a kisebbektől a tehetséges gyerekeket. Nem akarok senkit ledegradálni, de helyben maradnak a kétballábasok, akik nem tudnak igazi focit csinálni, amire aztán a helybeliek sem fognak kimenni, mert nem kíváncsiak arra, hogy hogyan gatyázzák őket ki minden hétvégén vagy hazai pályán vagy pedig vendégpályán.

Úgyhogy arra kérem az elnök urat, hogy szánjunk egyszer időt az utánpótlás kérdésének a kérdéskörére, és gondoljuk át ennek a lehetőségét, és úgy gondolom, hogy nem kell ezzel megvárnunk a válság végét.

Köszönöm szépen.

BÁNKI ERIK (Fidesz), a Sport- és turisztikai bizottság elnöke: Köszönöm. Lasztovicza Jenő képviselő úr kért szót.

Kérdezem, hogy van-e a képviselő urak, hölgy részéről további hozzászólási igény. (Nincs jelzés.) Amennyiben nincs, akkor majd a végén még Buzánszky Jenő úr kért szót, olimpiai bajnokunk és világbajnoki ezüstérmes aranycsapat-tagunk, vele lezárjuk akkor a hozzászólások körét.

Lasztovicza úr?

LASZTOVICZA JENŐ (Fidesz), a Sport- és turisztikai bizottság tagja: Köszönöm szépen. Elnézést, egy kérdésem lenne, de előtte azért úgy gondolom, hogy nagyon eltértünk a mai napirendi ponttól. Kedves vendégeink olyan dolgokat kénytelenek voltak végighallgatni, ami azt gondolom, hogy nem a mai napirendhez tartozott, ez a mi saját belső problémáinknak egy jelentős felsorolása volt.

Nekem egy kérdésem lenne, hogy ez a mai napirendi ponttal kapcsolatos felvetés nemcsak a labdarúgást érinti, hanem más sportágakat, csapatsportágakat is, mint a kézilabda, a jégkorong, a kosárlabda? És ha már itt lobbizásról van szó, részben ezen sportágak szövetségei, szakszövetségei hogy állnak ehhez a kérdéshez? Volt-e konzultáció, vagy volt-e egyeztetés velük?

BÁNKI ERIK (Fidesz), a Sport- és turisztikai bizottság elnöke: Köszönöm, képviselő úr. Buzánszky Jenő úr kért szót.

BUZÁNSZKY JENŐ olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes labdarúgó, az Aranycsapat tagja: Köszönöm szépen a lehetőséget. Én, mint sportoló szeretnék szólni, illetve mondhatom azt, hogy Krisztus születése előtti sportoló, labdarúgó. Nagyon örülök annak, hogy a FIFA, az UEFA az olimpiai bizottsággal közösen próbál keresni és meghallgatni, gondolom, több országnak ugyanúgy a parlamenti képviselőit annak érdekében, hogy egy-egy országnak mi az álláspontja azzal kapcsolatban, hogy valami egységes állapot alakuljon ki.

Én úgy szoktam mondani, hogy a sport a társadalom tükörképe. Békében a sport és a kultúra viszi minden országnak a szerepét, és remélhetőleg világviszonylatban is egyre kevesebb háború lesz, és akkor mindenütt a sporté lesz a főhangsúly. A sportban az Európai Unióval kapcsolatban vannak bizonyos fokú megszorítások, amelyek mondjuk, mint ahogy el is hangzott, akár Afrikában, Ázsiában vagy bárhol egészen másképp szabályozzák azokat a lehetőségeket, hogy ki hova megy, melyik országba, milyen körülmények közé. Azt hiszem, hogy a labdarúgásnak, illetve a sportnak a FIFA, végeredményben, amelyik az egész világot képviseli és fogja össze, ugyanúgy az UEFA pedig az európai sportot, labdarúgását fogja össze, azoknak mindegyiknek valahol kellene lenni az Unió szabályaival szemben egy bizonyos fokú monopóliumának annak érdekében, hogy sok országot kell neki összefogni, nem beszélve arról, hogy világviszonylatban is össze kell fogni őket.

Tehát én úgy érzem, hogy azért valahol azt a szabályozást, hogy szabad áramlás van, azt valahol meg kellene fogni, és ezért gondolom én, hogy szeretnénk azt valamennyien itt, ahogy el is hangzott, hogy az a 6+5, 5+6 vagy nem tudom, melyik variáció, életbe tudjon lépni ahhoz, hogy a helyiek is tudjanak szóhoz jutni, be tudják bizonyítani az országnak. Tehát az utánpótlás képzéséből kiindulva mennyire fejlett abban a viszonylatban, hogy az a 6 játékos, aki saját nevelésű játékos, milyen lehetőséget tud kapni, és hogyan tudja bebizonyítani azt, hogy ő tényleg érett ugyanarra a profi futballra, mint akit más országból hoznak oda.

Támogatom ezt, hiszen valamikor, most nem tudom, gondolkodtam, hogy melyik években volt itt, Magyarországon is az, hogy 6 vagy 7 játékosnak kellett helyinek lenni, és máshonnan átigazolt játékosból pedig csak 3-4 lehetett a pályán egyszerre. Tehát már valami szabályozás annak idején is volt, és gondolom azt, hogy nemcsak a felnőtt labdarúgást, a profi futballt kell majd ebbe a kategóriába, illetve ebbe az elképzelésbe sorolni, amit szeretnék és örülnék annak, ha meg lehetne valósítani, hanem az utánpótlás kérdését is. Mert óhatatlanul összefügg vele, hogy például egy játékos, akit elkezdenek nevelni egy-egy országban, az milyen idős korban menjen tovább. Mert, ha megnézik most jelen pillanatban a magyar labdarúgás helyzetét, körülbelül ebben a 2-3 évben húszegynéhány játékost adtunk el külföldre, és ha megnézzük, akkor ezek a játékosok még nem értek be annyira, hogy külföldi szinten is meghatározóak tudjanak lenni; és ha megnézzük még azt is, akkor nagyon sok van köztük, aki sérülés miatt nem tud játszani, mert nincsen felépítve felnőtt futballistává. Tehát korán elengedtük. Ennek egyik bumerángja az, hogy ezek azok a fiatal tehetségek, akik a későbbiekben pótolhatták volna itt, Magyarországon is egy-két évig, és fokozatosan, mint a práterkerék, pörögne körbe.

Hogy a magyar futball jelen pillanatban itthoni viszonylatban nem nagyon érdekli az embereket, nem nagyon tudunk megfelelő minőségű futballt fölmutatni, mert az utánpótlásunkat kiárusítottuk. S maradtak itt, elnézést, úgy mondom, sok öreg bonviván, aki még idősebb korban is képes futballozni. Jelen pillanatban nincs meg a magyar futballnak az az utánpótlása, hogy színvonalas meccseket láthassunk itthon, mert ugye, az ember a mai televíziós viszonylatban Európa összes országát nézheti, össze tudja hasonlítani a futballt; és a magyar embereket - mint ahogy most is a válogatott eredményessége bizonyítja - érdekli a futball, és ők a hétvégét szeretnék a futballpályán tölteni. Mert ugye, valamikor a vasárnap azért volt vasárnap, mert futballmeccs volt, és még a pap a litániát is másik időpontra tette át, mert megoszlott a falu népe, hogy mérkőzésre menjenek ki.

Tehát én rövidre véve, remélni merem azt, hogy fog sikerülni az UEFA-nak, a FIFA-nak, az olimpiai bizottságnak olyan nézetet kialakítani és keresztülvinni akár az UEFA-n keresztül is, és azt hiszem, nagyon sok ország örülne annak, ha bizonyos fokú biztosítékot is kapna erre a 6+5-re, mert maradna nagyon sok játékos itt, nem pedig az, hogy a kispadon ülnek, vagy 11 másik országbeli játékos van.

Tehát én jó kezdeményezésnek tartom a kezdeményezést. Gondolom, hogy több országba is elmennek, és meghallgatják, az illetékeseket - akik ebbe a döntésbe bele tudnak valahogy segíteni, beleszólni - meghallgatva le tudnak szűrni egy olyat, amelyik minden országnak jó, megfelel az UEFA követelményeinek is. És azok is belátják, hogy nem azért vannak, hogy csak verdiktet mondjanak ki, hanem azért is, hogy meghallgassák az egyes országokat, és elő tudják segíteni lépésről lépésre a sport fejlődését, és a labdarúgásban ne a pénz határozza meg azt, hogy milyen eredmény születik, hanem az, hogy milyen országnak milyen fiataljai vannak, milyen formában nevelik fel az utánpótlásukat. Akkor azt hiszem, hogy egészségesebb eredmények születnek, mint amelyek jelen pillanatban, mint ahogy elhangzott, hogy éveken keresztül a Bajnokok Ligájában is ugyanaz a három csapat van benn az élvonalban. Ez pedig a pénznek a kérdése, és nem pedig a tudásé, és nem pedig annak a mércéje, hogy egy nemzetnek milyen értékes sportja van.

Én remélem, hogy sikerül valahogy majd keresztülvinni, és akkor valóban mi is örülhetünk annak, hogy a magyar labdarúgás is továbblép előre lépésről lépésre. Nagyon sok országban úgy kezdik, hogy a pillanatnyi eredményeket vadásszák az utánpótlástól, van, amelyik országban pedig felnőtt futballistává nevelik föl, és nem érdekli őket, hogy a 15 éves mit tud 15 éves korában, hanem majd 18-19 éves korában milyen eredményes tud lenni, hogy be tudjon illeszkedni a felnőtt futballba.

Én remélem, hogy hasznos volt mindenki szempontjából a mai nap, le tudunk szűrni sok mindent belőle annak érdekében, hogy a magyar futball lépjen előre, és lépjen előre a világfutball is a magyar futballistákkal egyetemben.

Köszönöm szépen.

BÁNKI ERIK (Fidesz), a Sport- és turisztikai bizottság elnöke: Köszönjük szépen, Jenő bácsi.

Mielőtt az előterjesztőknek megadnám a szót, és megkérném őket, hogy válaszoljanak a vitában elhangzott kérdésekre, alelnök kollégámmal egy rövid összefoglalót tartanánk. Elsőként megadom a szót Szakács László alelnök úrnak.

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP), a Külügyi és határon túli magyarok bizottságának alelnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. A mai napon, én úgy gondolom, hogy nagyon sok kérdésre választ kaphattunk, de legalább ennyi kérdés föl is vetődhet bennünk. Ha magát az alapszituációt nézzük, ami a külügyi bizottság szempontjából, illetve a jogalkotás szempontjából ránk nézve kötelező feladatként előíratik, ott azt kell lássuk, hogy az Európai Unió egyik alappillérével, egyik alapelvével kicsit talán szembemenő, vagy ahhoz képest - szebben fogalmazva - kivételt alkotó szabály megfogalmazása a cél, méghozzá úgy, hogy ebben a nemzetek az Európai Unió szabályai alapján nem alkothatnak összehangolt szabályokat, mégis ezt két nemzetközi, tehát az Európai Unió területén jóval túlnyúló szervezet, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság és a FIFA azok, amelyek megpróbálják összetartani. Tehát úgy gondolom, a feladat nem kicsi.

Láthatjuk, hogy a jelenlegi szabályozásunkban, a jelenlegi európai uniós szabályozásban, illetve hazai szabályozásokban, nemzeti szabályozásokban nem megoldható, hiszen nincs olyan európai uniós mérce, nincs olyan európai uniós iránymutatás, bármilyen regula, amelyhez képest bármilyen direktívához kapcsolódni tudnánk, hiszen nem külön közösségi politika, és nem alkot külön közösségi jogalapot a sporttevékenység.

Ezt követően, ha a lisszaboni szerződés elfogadásra kerül, amelynek a 6. cikkelye, illetve a 165. cikkelye fog foglalkozni a sport szabályozásával, hiszen az egyik kimondja azt, hogy a sport koordináló, kiegészítő és támogató tevékenység lehet, a másik kimondja, hogy hozzájárul a sport fejlesztéséhez, és előmozdítja a rendes jogalkotásban az ösztönző programokat és az ajánlásokat; tehát ha a lisszaboni szerződésben elfogadásra kerül ez a két pont, akkor nagy valószínűség szerint csak utána jön az igazán nagy munka. Utána jön az a munka, hogy az Európai Unió közösségi alapelvével nem feltétlenül összhangban lévő, vagy ahhoz képest legalábbis kivételt alkotó szabályrendszert vagy szabályokat meg kell majd alkotni, illetve el kell fogadtatni. Nem kicsi munka lesz ez a sportdiplomáciának, én teljesen biztos vagyok benne, nem kicsi munka lesz ez majd a nemzetek képviselői számára sem, akár az Európai Bizottságot vesszük alapul, akár az Európai Parlamentet vesszük alapul, majd utána természetesen a nemzetközi színtérre visszalépve ugyanezt érvényesíteni és betartatni kell.

Én úgy gondolom, hogy a mai napon idáig tudtunk eljutni azzal együtt, hogy betekintést engedtünk vendégeinknek a hazai sportélet, illetve a hazai futballélet olyan, talán azt mondom, műhelytitkaiba is, amelyek nem tartoztak feltétlenül a napirendhez, de a saját helyzetünket talán jobban be tudtuk mutatni.

Az előttünk álló munkához pedig kívánok mindenkinek sok sikert, és természetesen, amennyi a külügyi bizottságra méretik, amennyi feladatot nekünk ebben meg kell oldani, abban természetesen partnerek leszünk.

Köszönöm szépen a figyelmet.

BÁNKI ERIK (Fidesz), a Sport- és turisztikai bizottság elnöke: Köszönöm, alelnök úr. Ha én néhány szót mondhatnék a sportszakmai vonatkozásairól ennek a tervezett módosításnak, azt gondolom, ahogy azt az MLSZ elnöke, Kisteleki István úr is elmondta, ez a magyar labdarúgás számára elengedhetetlen. Egyet kell értenem a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökével, Szabó Tamás úrral, hogy elsősorban az utánpótlás szempontjából lennének jelentős hozadékai ennek a módosításnak. Nagyon nehéz és nagyon nagy fába vágta a fejszéjét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, illetve a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség, de miután két igen befolyásos szervezetről van szó, amelyeknek nagyon jelentős nemzetközi diplomáciai kapcsolatrendszere van, bízom abban, hogy egy kellően összehangolt előkészítés után mégiscsak sikerre vihető az a történet, ami most már két évtizede indult el.

Sajnos, Magyarországon is látható jelei vannak annak, hogy az idegenlégiósok szerepe egyre nő a nemzeti bajnokság élvonalában, hiszen most már több mint egynegyed, lassan egyharmad része az igazolt labdarúgóknak az I. osztályú csapatoknál külföldi játékos. Mindamellett én értetlenül állok az előtt, hogy az Európa élvonalába tartozó U19-es válogatottunkból, akik nem külföldön játszanak, egyetlenegy sem fér be a hazai bajnokság I. osztályába, ahol pedig szükség lenne arra, hogy olyan tapasztalatot és rutint szerezzenek, ami a későbbi pályafutásuk, illetve a nemzeti válogatott szereplése szempontjából elengedhetetlen lenne. Ezek olyan kérdések, amelyek mindenképpen kezelésre szorulnak, és ezeket a megoldásokat hozhatja a 6+5-ös szabály.

Ha megnézzük az európai országokat, azért már van példa e tekintetben. Romániában ismereteim szerint egy 8+3-as szabályt már bevezetett a nemzeti labdarúgó-szövetség, nyilvánvalóan megfelelő kormányzati támogatás mellett, amely lehet, hogy nem harmonizál az EU irányelveivel, ellentétben szolgálja a nemzeti labdarúgás érdekeit. Más országokban is látszik az, hogy felkészültek az esetleges későbbi módosításra, hiszen például Németországban már az utánpótlás U17-es, U19-es válogatottakban is megjelennek a honosított játékosok. Nyilvánvalóan a későbbiekben már nem okoz gondot az, hogy a nemzeti válogatottban vagy akár az élvonalban, a Bundesligában szerepelhessenek.

Tehát nagyon fontos és szerencsés lenne egy nemzetközi jogi szabályozás, amely azt gondolom, hogy a közép-európai államoknak egységesen érdekük. Örömmel hallottam az előkészítő egyeztetések során, hogy a nagy, erős klubokkal rendelkező európai nemzetek is támogatják ezt az új típusú szabályozást.

Én azt gondolom, ami szerepünk lehet még ebben bizottsági szinten, illetve a magyar politikának, az az, hogy ha ez az egyeztetés tovább folyik európai uniós tagállamok szakbizottságaival, akkor talán egy konferenciát tarthatnánk, amikor összegezni lehetne az addigi tapasztalatokat, illetve azokat a javaslatokat, ötleteket, amelyek felmerültek ezen konzultációk során, és ennek adott esetben a magyar parlament házigazdája lehetne. Erre is kérnék majd választ Christophe de Kepper, illetve Jerome Champagne uraktól, hogy nagyjából egy októberi, ilyen értékelő konferenciára van-e reális esély, és önök támogatják-e egy ilyen szerepvállalását a magyar szakbizottságnak.

Arra kérem önöket, hogy az elhangzott felvetésekre, illetve javaslatokra adjanak választ, és aztán lezárnánk a bizottság mai ülését. Elsőként megadom a szót Christophe de Kepper úrnak.

Christophe de Kepper reagálása

CHRISTOPHE DE KEPPER, a NOB elnökének kabinetfőnöke: Köszönöm szépen, elnök úr. Azt hiszem, ez a javaslata, hogy legyen koordinált ülés az Európai Unió nemzeti parlamentjei szakbizottságainak részvételével, az nemcsak hogy hasznos lenne, hanem ez egy innovatív kezdeményezés is lenne. Szerintem, legalábbis tudomásom szerint egy ilyen találkozóra még soha eddig nem került sor. Ez nemcsak, hogy újdonság lenne, hanem emellett egyfajta eszköze annak, hogy az Európai Unió tudatára ébredjen mindannak az aggodalomnak, amely bennünket pillanatnyilag eltölt.

Nagyon sok minden felvetés egyébként nemzeti motivációjú is. Természetesen ezek mind befolyásolják az Európai Unió tevékenységét. Csak ismételném még egyszer, ami elhangzott itt önök közül valakinek a szájából, hogy az üzenet az kell, hogy legyen, hogy meg kell tanulni európai szinten is kommunikálni a céljainkat, és megfelelő egyensúlyt kellene tudni elérni a különböző hatáskörökben. Tehát mi az, amit európai szintű kompetenciának ítélünk meg, mi az, amit legjobban európai szinten lehet megoldani, és mi az, amit nem? Személyes véleményem szerint, és ez nem hivatalos, azt hiszem, hogy jó lenne, ha egy minimum kérdésben, egy minimális létszámú kérdésben meg tudnánk oldani a jogi kérdéseket, figyelembe véve a sport jellegzetességeit vagy a sporttevékenységek sajátosságait, ami lehetővé teszi ennek fejlődését is.

Ugye, most már évek óta harcolunk azért, hogy legalább elismerjék a sportot a különböző európai politikákban, vagy megjelenjen. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az EU nem finanszírozza a tevékenységeinket, vagy nem szponzorálja egy sor kérdésben, mert ha ez a támogatás nem lenne, akkor nagyon sok sportesemény sem lenne Európa-szerte. Tehát elhangzott, hogy a sport közegészségügyi kérdés, hogy közösségteremtő, közösségépítő tevékenység. Az is elhangzott, hogy sok területen a közösséghez való tartozás érzését, a nemzethez, az állampolgársághoz való tartozás érzését éppúgy jelenti, mint a gazdasági életben való részvételt is. Ez sok országban van így Európa-szerte.

Az én javaslatom vagy tanácsom vagy véleményem az lenne, hogy örülök, hogy a nemzeti parlamentek támogatják a kezdeményezésünket. A magyarok hangja fontos hang az Európai Unióban, hiszen önök egy új ország, egy frissen belépett ország, és nagy örömmel és rokonszenvvel hallgattam azt a tanácsot, amit az önök olimpiai bajnoka vezetett elő, aki futballveterán, és amikor majd önökre kerül sor az elnöki poszt betöltésében 2011-ben, akkor gondoljanak erre is.

Tehát azt szeretnénk, ha az önök kormányképviselői, állami képviselői akkor, amikor már önökön a sor, akkor is szerepelne a gondolataikban a sport, tehát ne feledkezzenek el erről a kérdésről és arról, hogy a sportnak sajátosságai vannak, tehát különleges vonásai.

BÁNKI ERIK (Fidesz), a Sport- és turisztikai bizottság elnöke: Köszönöm szépen, de Kepper úr. Jerome Champagne úrnak adom meg a szót, hogy ő is reagáljon az elhangzottakra.

Jerome Champagne reagálása

JEROME CHAMPAGNE, a FIFA nemzetközi igazgatója: Köszönöm, elnök úr. Én is úgy érzem, hogy érdemes kezdeményezés volt egy ilyen közös rendezvény megtartása, amelyre elnök úr tett javaslatot, és hasznos is lehet, úgyhogy teljes szívemmel támogatom ezt a kezdeményezést.

Röviden, ha megengedik, reagálnék néhány olyan felvetésre vagy kérdésre, amelyet önök fölvetettek, mert egyébként fontosak is és érdekesek is. Az az úr ott hátul, aki talán a külügyi bizottság tagja, vagy nem tudom pontosan, azt mondja, hogy ez egy világprobléma-e vagy európai. Világprobléma. A guatemalai szövetségnek pontosan ugyanolyan gondjai vannak, mint Európának, nekik is mozgási problémáik vannak. Ugye, a 6+5 alapszabály, mondjuk, a kelet-európai közös piacban egészen más problémákat vet fel, de vet fel problémákat, tehát ezzel azt akarom mondani, hogy ez világprobléma. Világprobléma. A világ változik, egyre nagyobb a mobilitás, egyre nagyobb a mozgás, ehhez alkalmazkodni kell.

Valaki itt felvetette az UEFA-val kapcsolatos kérdését. Azt hiszem, a FIFA és az UEFA teljes mértékben filozófiájában és szabályozásában is teljes mértékben egységes. A tisztességét, a becsületességét kell a versenyeknek fenntartani, megőrizni, és ily módon teljes mértékben támogatja a FIFA az UEFÁ-t annak érdekében, hogy pénzügyi fair play is jellemezze az európai bajnokságokat, tehát az UEFA-bajnokságokat. De hadd tisztázzak valamit! Valamennyi kérdés, amelyről eddig beszéltünk, az mind a FIFA illetékességéhez tartozik. Természetesen a kompetencia, tehát az illetékesség a nemzetközi szervezethez tartozik, de természetesen vannak kontinentális versenyek is, földrészek versenye is. Ennek ellenére, hogy vannak regionális események, mindig is a FIFA illetékessége az, hogy döntsön kérdésekben. Tehát csak ezt akartam tisztázni.

Ami a nagy klubokat illeti, amit felvetett itt az úr a jobb oldalon, azt hiszem, hogy van például a FC Barcelona, ő maga is, annak ellenére, hogy nagyon erőteljes klub, ő is rendeletekért, szabályozásért kiált, tehát akarják, hogy legyen rend. Az az igazság, hogy ezek a szabályok, rendeletek érdekét szolgálják a nagy kluboknak is. Egy másik elem, a jogi háttért említette az egyik képviselő úr. Nem vagyunk ellene a szabad mozgásnak semmilyen módon, de azt ne szabályozzuk, hogy az milyen mértékű lehet. Tehát próbáljuk meg a torzulásokat kiküszöbölni.

Még egy kérdés jogi szempontból. Említették a Bosman-ügyet elég sokszor önök is, de az az igazság, hogy a fő jogi képviselője az Európai Uniónak azt mondta a Bosman-ügyben, hogy tulajdonképpen a profi futballjátékosok mozgásának korlátozása csak akkor engedhető meg, ha ez tényleg a verseny, a szabad verseny védelmében történik, tehát az UEFA ezt a kérdést nem vetette fel, mert akkoriban még nem volt probléma. De ha elolvassák, azt mondta Mr. Lens, hogy felhozhatjuk a 3+2-es szabályt, de nem valószínű, hogy egy olyan országban a helyi játékosoknak ne lenne lehetőségük játszani. Tehát félretehetjük a jogi komplexitását az ügyeknek, de tulajdonképpen megszorításokat helyeztek kilátásba.

Az EU-szabályok a versenyt is védik, elsősorban a 81. cikkre gondolok. Ugye, bizonyára tudják, hogy rengeteg ítéletet hozott már az Európai Bíróság, amely tulajdonképpen összeveti az Európai Unió egy-egy alapelvét egymással, hogy melyik az, amelyik nagyobb védelmet élvez vagy érdemel. Ön említette a kultúra kérdését, hogy vajon szabad-e vagy lehet-e a sportot a kultúra részeként értelmezni. Természetesen igen. Annak idején, amikor a GATT-tárgyalások bonyolódtak, tulajdonképpen egyértelműen kimondták azt, hogy a sport a kultúra egy része, és hogy ugyanolyan lehetőségük van az államoknak ezt támogatni, mint a helyi sportot. Tehát ugyanaz a helyzet: ha egyszer támogatjuk a helyi filmgyártást, akkor legyen joguk az államoknak támogatni a helyi sporttevékenységet is.

Természetesen az is fontos dolog például, hogy annak idején, amikor arról volt szó, hogy meg kell tartani a kvótákat az egyetemeken, akkor miért volt ez olyan, amit elfogadtak. Egyszerűen azért, mert féltek például attól, hogy 30 éven belül nem lesz elegendő orvos az országban. Tehát nem akarjuk megakadályozni, hogy nigériai vagy bármilyen más országból jövő futballisták játsszanak az adott csapatokban, de legyenek kvóták itt is, mert 30 éven belül nem lesz nemzeti sport.

A futballban 11-en játszanak, gondoljunk a kosárlabdára, ahol csak 5-en játszanak a pályán. Van egy nagyhatalom, amit úgy hívnak, hogy Egyesült Államok, ami tulajdonképpen majdnem kipusztította minden más állam hasonló tevékenységét. A kosárlabdában 5-en, a röplabdában 6-an, a futballban 11-en játszanak, tehát ennek arányában határozzuk meg az idegenlégiósok arányát.

Szó volt a gazdasági válságról. A futballban nemcsak arról van szó, hogy reagálni kell arra, hogy Ronaldo mennyit keres, vagy Kakát hova szerződtetik le. A portugál első liga játékosa egyszerűen a harmadik ligába került, mert nem tudtak neki annyi pénzt adni, amennyit kért érte a klub. Tulajdonképpen ugyanez elmondható a francia szövetségről is. A válság mindnyájunkat érint, tehát a FIFA nemcsak Ronaldo problémájára kell hogy összpontosítson, hanem minden egyes futballjátékos problémáját szem előtt kell tartsa.

A 208 tagunk - beleértve a magyar futballszövetséget is - azt az álláspontot tartja, amit Kisteleki István is mondott, és amit más országok nemzeti szövetségeinek elnökei is mondanak, hogy nem akarjuk figyelmen kívül hagyni a helyzetet, ami sújtja szakmailag a futballt, de itt most egy középületben vagyunk, tehát ily módon a demokráciáról, a bürokráciáról és az inerciáról, a tehetetlenségről kell elsősorban szóljunk, és még egyszer: autonómia és a sajátosságok.

Köszönöm szépen.

Elnöki zárszó

BÁNKI ERIK (Fidesz), a Sport- és turisztikai bizottság elnöke: Köszönöm szépen. Köszönöm az előterjesztőknek, hogy rendelkezésünkre álltak, és eljöttek a bizottság ülésére, hogy tájékoztassák a magyar parlament két szakbizottságának képviselőit arról, hogy a 6+5-ös szabály bevezetésének hogy állnak a körülményei, milyenek az esélyei, a lehetőségei, és milyen hozadéka van a nemzeti szövetségek és az utánpótlás-nevelés szempontjából.

Köszönöm szépen a bizottságok tagjainak az aktív részvételt. Köszönöm a különböző szövetségek vezetőinek és a köztestületek vezetőinek, hogy eljöttek, mindazoknak, akik kíváncsiak voltak a bizottság ülésére.

Az együttes bizottság ülését - amennyiben az egyebek napirendi pont között nincs senkinek hozzáfűznivalója -, illetve részemről a Sport- és turisztikai bizottság ülését bezárom. Alelnök kollégámat megkérem, hogy ugyanezt tegye meg a Külügyi és határon túli magyarok bizottsága tekintetében is.

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP), a Külügyi és határon túli magyarok bizottságának alelnöke: Köszönöm szépen mindenkinek a megjelenést. Az egyebek között én sem látok semmilyen jelentkezést. A következő bizottsági ülésünk jövő kedden lesz.

Viszontlátásra. Az ülést bezárom.

(Az ülés befejezésének időpontja: 11 óra 44 perc)

Bánki Erik
a Sport- és turisztikai bizottság elnöke

 

Dr. Szakács László
a Külügyi és határon túli magyarok bizottságának alelnöke

Jegyzőkönyvvezetők: Baloghné Hegedűs Éva és Nánásiné Czapári Judit