EIB-34/2008.
(EIB-110/2006-2010.)

Jegyzőkönyv*

az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának
2008. november 3-án, hétfőn, 8.45 órakor
az Országház főemelet 61. számú termében
megtartott üléséről

 

Tartalomjegyzék

Napirendi javaslat *

Az ülés résztvevői *

A bizottság részéről *

Megjelent *

Helyettesítési megbízást adott *

Meghívottak *

Elnöki bevezető, a napirend megállapítása, elfogadása *

A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a bűncselekmények megelőzése és az ellenük való küzdelem terén folytatott együttműködés fokozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat (T/6444/8. szám) *

Dr. Rajmon Balázs főosztályvezető (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium) szóbeli előterjesztése *

Határozathozatal *

A villamos energiával összefüggő egyes kérdésekről szóló törvényjavaslat (T/6443. szám) *

A beérkezett kapcsolódó módosító javaslatok megvitatása *

 

Napirendi javaslat

  1. A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a bűncselekmények megelőzése és az ellenük való küzdelem terén folytatott együttműködés fokozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat (T/6444/8. szám)
  2. Előterjesztő: Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium

  3. A villamos energiával összefüggő egyes kérdésekről szóló törvényjavaslat (T/6443. szám)

(Kapcsolódó módosító javaslatok megvitatása)

Előterjesztő: Pénzügyminisztérium

 

Az ülés résztvevői

A bizottság részéről

Megjelent

Elnököl: Kocsi László (MSZP), a bizottság alelnöke
Firtl Mátyás (KDNP), a bizottság alelnöke
Dr. Botka László (MSZP)
Gál J. Zoltán (MSZP)
Dr. Legény Zsolt (MSZP)
Veress József (MSZP)
Dr. Ujhelyi István (MSZP)
Ékes József (Fidesz)
Ivanics Ferenc (Fidesz)

Helyettesítési megbízást adott

Dr. Eörsi Mátyás (SZDSZ) Kocsi Lászlónak (MSZP)
Káli Sándor (MSZP) Veress Józsefnek (MSZP)
Dr. Szanyi Tibor (MSZP) dr. Botka Lászlónak (MSZP)
Szirbik Imre (MSZP) dr. Legény Zsoltnak (MSZP)
Tasnádi Péter (MSZP) dr. Ujhelyi Istvánnak (MSZP)
Dr. Ujhelyi István (MSZP) megérkezéséig Gál J. Zoltánnak (MSZP)
Dr. Hörcsik Richárd (Fidesz) Ivanics Ferencnek (Fidesz)
Manninger Jenő (Fidesz) Ékes Józsefnek (Fidesz)
Pelczné dr. Gáll Ildikó (Fidesz) Firtl Mátyásnak (KDNP)

Meghívottak


Dr. Rajmon Balázs főosztályvezető (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium)

Dr. Staviczky Péter osztályvezető (Pénzügyminisztérium)

 

(Az ülés kezdetének időpontja: 8 óra 45 perc.)

Elnöki bevezető, a napirend megállapítása, elfogadása

KOCSI LÁSZLÓ (MSZP), a bizottság tagja, a továbbiakban ELNÖK: Jó reggelt kívánok mindenkinek és kedves vendégeinknek, akik megtiszteltek minket ezen a korai órán. Szeretném biztosítani az összes itt jelenlévőt, hogy alapos, nyomós okunk van rá, hogy ilyen korán összeültünk, hiszen az egész mai nap más forgatókönyv szerint zajlik, mint ahogy eddig szokásos volt. Ezért volt szükséges korábban találkoznunk.

Kérdezem a bizottság tagjait, hogy az írásban előzetesen megküldött napirendi javaslatot elfogadják-e. Aki igen, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Kérdezem, volt-e valaki ellene? (Nincs jelzés.) Tartózkodott-e valaki? (Nincs jelzés.) Nem.

Megállapítom, hogy a napirendi javaslatot a bizottság egyhangúlag elfogadta. Ennek megfelelően elsőként, az első napirendi pont keretében a köztársasági elnök úr által megfontolásra visszaküldött, a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a bűncselekmények megelőzése és az ellenük való küzdelem terén folytatott együttműködés fokozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslatról tárgyalunk. (Megérkezik az ülésre dr. Ujhelyi István.)

A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a bűncselekmények megelőzése és az ellenük való küzdelem terén folytatott együttműködés fokozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat (T/6444/8. szám)

Az én forgatókönyvem szerint a vendégünk dr. Jeney Petra főosztályvezető hölgy az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumból. Kérdezem, hogy megérkezett-e? (Dr. Rajmon Balázs felé fordulva:) Ön lesz az? Szemmel láthatóan nem Jeney Petra közeledik. (Derültség.) Parancsoljon! Viszont gondolom, hogy az előterjesztő Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium nevében jöttek. Ennek megfelelően meg is adom önöknek a szót, méghozzá tájékoztatom a bizottságot, hogy Stauber Péter főosztályvezető-helyettes és dr. Rajmon Balázs főosztályvezető úr társaságát élvezhetjük a következő percekben. Parancsoljanak, uraim!

Dr. Rajmon Balázs főosztályvezető (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium) szóbeli előterjesztése

DR. RAJMON BALÁZS főosztályvezető (Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium): Jó napot kívánok! Köszönöm szépen. Nagyon röviden: a köztársasági elnök úr a tárgybeli előterjesztés, illetve törvényjavaslat kapcsán megfontolásra javasolta, illetve felhívta a figyelmet az egyezmény egyes rendelkezéseinek, illetőleg a bűnügyi nyilvántartásról és hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló törvénnyel kapcsolatos összefüggéseire. Ebben köztársasági elnök úr felhívta arra a figyelmet, hogy fontolja meg a parlament azt, hogy a bűnügyi nyilvántartásról szóló törvény szerint az úgynevezett daktiloszkópai nyilvántartásban az adatoknak a nyilvántartása önmagában, illetőleg a hozzáférhetőség tekintetében túl tág szabályozást tartalmaz, és ezzel a szükségesnél szélesebb kör válhatna hozzáférhetővé a nemzetközi szerződésben megjelölt partner számára.

A kormány ezt megfontolva, javasolja a bűnügyi nyilvántartásról és hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló törvény módosítását. Ezt olyan módon tenné meg, hogy a bűnügyi nyilvántartásnak a daktiloszkópiai nyilvántartásra vonatkozó rendelkezéseit javasolja módosítani. Tartalmában ez pedig azt jelentené, hogy a daktiloszkópiai nyilvántartásban nyilvántartott adatok közül kizárólag annak a hozzáférhetősége lenne biztosítható nemzetközi szerződés alapján, tehát csak azoknak az adatoknak a hozzáférhetősége, akivel szemben már büntetőeljárásokat indítottak. Tehát akivel szemben nem indult büntetőeljárás, természetesen azoknak az adataihoz nem lehetséges hozzáférni ezen nemzetközi egyezmény alapján.

A módosítás érintené azt is, hogy rövidíti azt a határidőt, ameddig ezeknek az adatoknak a nyilvántartása lehetséges, jelenleg ez a bűncselekmény büntethetőségének elévülésére vonatkozik. Itt a törvényjavaslat szerint csakis az elítéléshez, illetve a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesülésig, ez jóval rövidebb időt jelent.

Nagyon röviden ennyiben foglalnám össze a módosítást, és természetesen, ha bármilyen kérdés van, akkor arra válaszolok. Köszönöm szépen.

Határozathozatal

ELNÖK: Köszönöm én is. Kérdezem a bizottság tagjait, hogy van-e kérdés az elhangzottakkal kapcsolatban? (Nincs jelzés.) Van-e vélemény? (Nincs jelzés.) Ha nincs, akkor megkérdezem a bizottság tagjait, hogy támogatják-e a módosító javaslatot abban a tartalomban, ahogy ezt itt hallottuk. (Szavazás.) Köszönöm szépen. Tartózkodott-e valaki? (Nincs jelzés.) Ellene szavazott-e valaki? (Nincs jelzés.) Nem.

Megállapítom, hogy a bizottság egyhangúlag támogatja a módosítást. Köszönöm szépen, uraim!

A villamos energiával összefüggő egyes kérdésekről szóló törvényjavaslat (T/6443. szám)

A második napirendi pont keretében pedig a villamos energiával összefüggő egyes kérdésekről szóló törvényjavaslathoz beérkezett kapcsolódó módosító javaslatokat vitatjuk meg, ahol is az előterjesztő Pénzügyminisztériumot Staviczky Péter képviseli. Parancsoljon!

A beérkezett kapcsolódó módosító javaslatok megvitatása

DR. STAVICZKY PÉTER osztályvezető (Pénzügyminisztérium): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előterjesztő Pénzügyminisztérium a módosító javaslatok után egyeztetést folytatott a Gazdasági bizottsággal, ennek eredményeként alakult ki a végleges sor, amelyet a kiegészítő ajánlásban lehet megtalálni. A törvény célja - mint azt már itt elmondtuk a bizottságban - az Európai Bizottság egy határozatának a végrehajtása, amely kimondja, hogy a hosszú távú áramvásárlási szerződések tiltott állami támogatást tartalmaznak, ennek következtében a Bizottság felszólítja Magyarországot, hogy ezeket szüntesse meg, illetve az ebből fakadó tiltott állami támogatást fizettesse vissza az erőművekkel.

A törvény ennek a jogi alapját teremti meg, és kormányrendeleti szinten lesznek a részletszabályok szabályozva. Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm én is. Ezt követően abban a szerencsében van részünk, hogy mindösszesen 5 olyan módosító indítványról kell döntenünk, ami a mi területünket érinti. Elsőként az ajánlás 2. pontjában szereplő módosító indítvány Podolák György képviselő úr módosító indítványa. Kérdezem az előterjesztőt, támogatja-e.

DR. STAVICZKY PÉTER osztályvezető (Pénzügyminisztérium): Igen.

ELNÖK: Kérdezem a bizottságot, támogatja-e a módosító indítványt. (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megállapítom, hogy a bizottság egyhangúlag támogatja az ajánlás 2. pontjában lévő, Podolák képviselő úr módosító indítványát.

Az ajánlás 3. pontjában Baráth Etele módosító indítványáról szavazunk. Kérdezem az előterjesztőt, támogatja-e.

DR. STAVICZKY PÉTER osztályvezető (Pénzügyminisztérium): Nem támogatja.

ELNÖK: Az előterjesztő nem támogatja. Kérdezem a bizottság tagjait, ki támogatja. (Szavazás.) 2 igen.

Megállapítom, hogy a módosító indítvány egyharmados támogatást sem kapott.

A következő módosító indítvány, amiről döntenünk kell, szintén Podolák György és Szabó Lajos képviselők 4. pontban szereplő módosító indítványa. Az előterjesztő?

DR. STAVICZKY PÉTER osztályvezető (Pénzügyminisztérium): Az előterjesztő támogatja.

ELNÖK: Az előterjesztő támogatja. Kérdezem, hogy ki támogatja a bizottságból. (Szavazás.) Ki tartózkodott? (Szavazás.) 2 tartózkodás.

A bizottság túlnyomó többsége támogatja.

A következő módosító indítvány a 7-es, szintén Baráth Etele képviselő úr módosító indítványa. Az előterjesztő?

DR. STAVICZKY PÉTER osztályvezető (Pénzügyminisztérium): Nem támogatja.

ELNÖK: Az előterjesztő nem támogatja. Ki támogatja a bizottság közül? (Nincs jelzés.) Megállapítom, hogy ezúttal ilyen nincs, ezért az egyharmados támogatást sem érte el. Köszönöm szépen.

A következő javaslat Podolák György képviselő úr módosító indítványa, az ajánlás 8. pontjában. Az előterjesztő?

DR. STAVICZKY PÉTER osztályvezető (Pénzügyminisztérium): Az előterjesztő támogatja.

ELNÖK: Az előterjesztő támogatja. A bizottság tagjait kérdezem, hogy ki támogatja? (Szavazás.) Ki tartózkodott? (Szavazás.) 4 tartózkodás.

Megállapítom, hogy a bizottság 4 tartózkodással támogatja a módosító indítványt.

Az utolsó módosító indítvány, amiről döntenünk kell, szintén Podolák György és Szabó Lajos képviselő urak módosító indítványa az ajánlás 10. pontjában. Kérdezem az előterjesztőt.

DR. STAVICZKY PÉTER osztályvezető (Pénzügyminisztérium): Az előterjesztő támogatja.

ELNÖK: Az előterjesztő támogatja. Kérdezem a bizottság tagjait, ki támogatja. (Szavazás.) Ki tartózkodott? (Szavazás.) 4 tartózkodás.

Megállapítom, hogy a bizottság ismét 4 tartózkodással, de támogatja a módosító indítványt.

Ezzel az én tudomásom szerint döntöttünk minden olyan kapcsolódó módosító indítványról, amelyről döntenünk kellett.

Egyben köszönöm a kormány jelen lévő képviselőjének a segítségét. Tájékoztatom a bizottság tagjait, hogy terveink szerint a bizottság következő ülésére november 11-én, kedden, 9 óra 30 perckor fog sor kerülni. Kérem a képviselőtársaimat, hogy minél nagyobb számban tiszteljék meg a bizottsági ülésünket. A mai naphoz pedig mindenkinek jó munkát kívánok! Köszönöm szépen a részvételt.

(A nyílt ülés végének időpontja: 8 óra 55 perc)

 

Kocsi László
a bizottság alelnöke

Jegyzőkönyvvezető: Ipacs Tiborné