Készült: 2019.02.17.18:07:42 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

254. ülésnap (2005.10.11.),  21-209. felszólalás
Felszólalás oka Politikai vita lefolytatása
Felszólalás ideje 5:03:27


Felszólalások:   19-20   21-209   209-259      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző asszony. Tisztelt Országgyűlés! A Házszabályban előírt szükséges számú aláírás csatolásával Kuncze Gábor képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetségétől és támogató képviselőtársai “A Fidesz visszaállamosítási megnyilatkozásairólö címmel politikai vita megtartását kezdeményezték. A politikai vita kezdeményezésére irányuló indítványt V/17555. számon kapták kézhez.

A vitában elsőként a kormány képviselőinek nyilatkozatára kerül sor 40 perces időtartamban. Ezt követően az egyes képviselőcsoportok vezérszónokainak felszólalására kerül sor 20-20 percben, majd a további képviselői felszólalások következnek a frakciók rendelkezésére álló időkeretben. Az üléstermi információs táblán az érdeklődők folyamatosan figyelemmel kísérhetik, hogy az egyes frakciók mennyi idővel rendelkeznek még. Végül a kormány képviselője 15 percben válaszol a vitában elhangzottakra.

Tisztelt Országgyűlés! Emlékeztetem önöket a Házszabály egyes rendelkezéseire, amelyek az időkeretes vita szabályait tartalmazzák. A vita közben felszólaló kormánytag beszédideje a kormánypárti képviselők idejébe számít. Vita közben a kétperces felszólalásokat - a személyes érintettségre történő reagálás kivételével - bele kell számítani az időkeretbe. Az ügyrendi felszólalásokat nem kell az időkeretbe beszámítani.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy az időkeret felhasználását időmérő szoftveren rögzítjük. Kérem a jegyzőket, hogy folyamatosan kísérjék figyelemmel a felhasznált időtartam számítógépes rögzítését.

Mielőtt megkezdenénk a vitát, felkérem a jegyzőt, hogy ismertesse az egyes időkereteket.

DR. VIDOVEN ÁRPÁD jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A vitára rendelkezésre álló négyórás időkeret megoszlása a következő: az MSZP képviselőcsoportjának 84 perc, a Fidesz képviselőcsoportjának 84 perc, az SZDSZ képviselőcsoportjának 36 perc, az MDF képviselőcsoportjának pedig 32 perc áll rendelkezésére. A független képviselők 4 percben ismertethetik álláspontjukat.

ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a kormány nyilatkozatára kerül sor, összesen 40 perces időkeretben, amelyet Kiss Péter miniszter úr, Kóka János miniszter úr helyett Dióssy államtitkár úr és Molnár Albert államtitkár úr ismertet.

Tisztelt Országgyűlés! Elsőként megadom a szót Kiss Péter miniszter úrnak. Parancsoljon, öné a szó, miniszter úr.

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Miért is kerül sor erre a vitanapra? Nem könnyen érthető, de sajnos magyarázható, hiszen a Fidesz visszaállamosítási megnyilatkozásai, Orbán Viktor elnök úr felszólalásai felbontottak egy tizenöt éves egyetértést, amely a rendszerváltás időszakában jött létre az akkori politikai erők között, s amely többek között arról szólt, hogy a korábbi egypárti diktatórikus berendezkedés helyébe a parlamenti képviselet, a parlamenti demokrácia logikája léphessen. S abban az időszakban hasonlóképpen egyetértés volt arról is, hogy csak a magántulajdonon alapuló piacgazdaság keretei adnak választ azokra a kihívásokra, amelyek Magyarországot érik, arra, hogy Magyarországon a jólét feltételeit a verseny körülményei között a szociális piacgazdaság határozhassa meg.

Hogyan fordulhat elő, hogy egy magát korábban liberálisnak bélyegző, majd később konzervatívvá minősítő párt ebben a kérdésben a privatizáció leállítását, sőt valamiféle visszaállamosítást követel? Hogy fordulhat elő az, hogy többedszer veti fel az állami tulajdonban lévő vállalkozások fontosságát, sőt a már privatizált vagyon, a magántulajdonban lévő vállalatok valamiféle visszaállamosítását? Nos, a mai vitában ezeket a kérdéseket kell megválaszolni. Egyben biztosak lehetnek, hogy a kormány álláspontja továbbra is a tizenöt éves, akkori konszenzuson nyugszik. Fel kell hívnom a jobboldal képviselőinek a figyelmét, hogy minden, ami e tekintetben is a visszacsinálásra irányul, az Magyarország stabilitását, a befektetők elriasztását célzó, ilyen értelemben a nemzeti érdeket sértő felvetés, ezért úgy hiszem, indokolt a vitánk eredményeként tisztázni az álláspontokat, és visszatérni a tizenöt éves konszenzushoz.

Miért is lehet téma a visszaállamosítás kérdése? A Fidesznek ebben a kérdésben megváltozott volna a tizenöt éves véleménye? Abból indulhatunk ki, hogy a tizenöt éves konszenzust követően új körülmények megváltoztatták az álláspontjukat, és ma már a privatizáció - a Fidesz álláspontja szerint - minden bajnak az oka? Nem gondolom, hogy privatizációellenes volna a Fiatal Demokraták Szövetsége, hiszen a korábbi nyilatkozataik arra adnak bizonyosságot, hogy akkor, amikor kormányon voltak, vagy amikor felelősen politizáltak a parlamentben, a privatizáció támogatói voltak, sőt a maguk gyakorlatában is ezt követték.

Egy 1999. május 27-i nyilatkozatban Orbán volt miniszterelnök úr az egészségügyi változtatások keretében az egyes kórházak privatizációját is bejelentette. Ezt követően 2001-ben bejelentette, hogy - úgy fogalmazott - meg kell kezdeni a piacképes élelmiszer-ipari ágazatok privatizálását, majd később azonnali értékesítésre tűzte ki kormánya nevében az állami tulajdonban lévő földeket is. Ezek önmagukban is mutatják azt a fajta elszántságot, amelynek eredményeképp az Orbán-kormány időszakában 113 privatizációs tranzakció zajlott le, mai áron 200 milliárdot meghaladó értékben. Igaz, a privatizáció részben nem a privatizációs szabályok adta keretek között zajlott. Igaz, hogy például 2002-ben tizenkét agrártársaságot a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül értékesítettek, így azt a transzparenciát, amit közösen megalkotott törvénnyel, a privatizációs törvénnyel a Ház korábban megteremtett, nem érvényesítették a saját gyakorlatukban, a számok mégis önmagukért beszélnek a privatizáció és a privatizáció útján való fejlesztés tekintetében.

Miért van akkor mégis, hogy most visszaállamosításról beszélnek? Racionális indokot ezek után csak abban lehet találni, amit még 1993-ban fogalmazott meg Orbán elnök úr egy nyilatkozatában, miszerint privatizáció eddig is volt, ezután is lesz, csak mi majd jobban csináljuk, mint ez a kormány, mondta az akkorira. Tartok tőle, hogy nem másról van szó, nem a privatizáció befejezésének, lezárásának a szándékáról, hanem arról, hogy egy későbbi reményeikbeli kormányzás esetén a megelőző módszerekkel folytatni kívánják ezt a tevékenységet.

Álláspontom szerint a privatizáció ugyanakkor sem nem átok, sem nem áldás; rossz kézben - és erre is bőven volt példa a megelőző időszakban - egyszerű tulajdonhoz juttatás. Átláthatóság nélkül koma, sógor, jó barát vagyonhoz, pozícióhoz juthat, és természetesen ennek örveként - ha nem fejlesztésre használjuk a privatizációt, ha nem a működő tőke bevonására használjuk, és nem a jólét feltételeként értékeljük azt a fejlesztést, ami általa megvalósulhat - munkahelyek vesznek el, és piacokat szerezhetnek olyanok, akik azután természetesen felszámolják a hazai tevékenységet. Jó kézben mindez a fejlesztés, a befektetés lehetőségét jelenti, új minőségű munkahelyeket, új magyar szerephez új ágazatokat és természetesen az ágazatoknak közép-kelet-európai új szerepet.

(9.20)

Nos, ebben az esetben ez a privatizáció az emberek, a nemzet érdekét szolgálja, megélhetést és természetesen megélhetésbiztos gazdasági feltételeit jelenti. Pregnáns ebből a szempontból a megelőző időszak sok tanulsága: míg az 1989-es, mintegy 2000 milliárdos állami vagyonból az első kormányzat időszakában 73 százaléknyi folyt be devizában, addig ’89 20,4 milliárd forintos adósságállományához képest a privatizációs bevétel hatására nemhogy csökkent volna az adósság, ’94-re ez a 28 milliárdot is meghaladta. Ez mutatja, hogy azzal az eséllyel lehet élni és nem élni, amit a privatizációs bevételek jelentenek nemcsak a fejlesztésben, hanem az ország lehetőségeit illetően is.

Ennek ellenpéldája a Horn-kormány időszaka, ahol is a megörökölt 28,1 milliárd dolláros bruttó adóssággal szemben - ami nettó 18-19 milliárdos adósságot jelent - ’98 nyarára 8-9 milliárdos nettó adóssággal adta át az országot. Tudni kell, hogy a privatizáció magával hozta a külföldi működőtőke-befektetést, úgy is fogalmazhatnék, hogy a külföldi működőtőke-befektetés több mint ötöde a privatizáció kapcsán érkezett az országba, teremtve ezzel megélhetést, munkahelyeket és természetesen versenyképes gazdasághoz feltételeket. Fontos ez, hiszen Magyarország új közép-kelet-európai szerepe számára ez ad pillért.

Tudniuk kell, hogy többek között a privatizációnak is köszönhetően a működőtőke-bevonás Magyarországon a közép-kelet-európai országok közül a legsikeresebben haladt a megelőző időszakban: az első negyedév végére meghaladta az 50 milliárd eurót; az első és második negyedévben növekvő mértékű, 1,1-1,4 milliárd eurós működőtőke-befektetés azt jelenti, hogy Magyarországra mint vonzó befektetési célpontra tekint a külföld. Ezzel az eredménnyel, köszönhetően annak is, hogy a privatizációnak megvalósult egy külföldi működő tőkét bevonó hatása, folyamata, Magyarország - akár összevetésben a visegrádi négyeket tekintjük, akár Közép-Kelet-Európa más országait - élen jár az egy főre jutó működőtőke-behozatalban. A magyar adatok szerint ez évben mintegy 4967 euró fejenként, Csehországban ugyanez 4200 euró, Szlovákiában 2100 euró körül vannak a számok, és Lengyelországban 1200 euró körül - ez önmagában is mutatja, hogy Magyarország a befektetők döntéseiben egy kívánatos ország.

A másik érv, amely világossá teszi, hogy a privatizáció eredményeképp létrejött gazdaság már alkalmas arra, hogy új nemzeti célokat fogalmazhassunk meg, hogy egy új regionális magyar szerepre törekedhessünk, ez a beruházások adata, hiszen önök is tudják jól, hogy a működő tőke, a befektető a lábával szavaz. Minden politikusi értékítéletnél fontosabb az, hogy idehozza-e a pénzét, vagy a már itt korábban befektetett pénzeket ide forgatja-e be, ezért pregnáns szám, hogy beruházásokban - tehát a már befektetett pénzek újrabeforgatásában - a növekmény ebben az elmúlt negyedévben a 9 százalékot meghaladja.

Ez a két adat is világossá teszi, hogy a magyarországi privatizáció nagymértékben hozzájárult a megelőző időszakban ahhoz, hogy Magyarország egy versenyképes, környezeténél gyorsabban fejlődő, a későbbiekben gyorsabban fejlődhető, és az új regionális szerepéhez jó kiindulópontokat kínáló ország. Mára, mondhatjuk, a rendszerváltó privatizáció lezárult, most a következő időszak a fejlesztések időszaka, élni azzal a lehetőséggel, amely lehetőséget Magyarország számára az európai csatlakozás jelentette pluszforrások hoznak. Minden ellentmondásával együtt a privatizáció az ország sikerének része: az emberek eredményei, természetesen kudarcai, de önmagában a gyorsabb fejlődés feltétele is benne van.

Kihívás most az, hogy ezekben az években, ezekben a hónapokban, értékelve a magyarországi privatizáció 15 éves történetét, képesek legyünk azt lezárni, a vagyonkezelés és a fejlesztés új intézményeit kialakítani, és újra konszenzust teremteni a hazai privatizáció szerepének megítélésében, a hazai fejlesztés lehetőségeiben, és abban, hogy Magyarország - élve az európai csatlakozás adta eséllyel - regionális központként új regionális szerepet tudjon magának Európában találni.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Most pedig megadom a szót Dióssy Gábor gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár úrnak. Parancsoljon, öné a szó, államtitkár úr.

DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselők! A Szabad Demokraták Szövetsége és a magyar kormány, de valószínűleg valamennyi, piacgazdaság iránt valóban elkötelezett állampolgár nevében elmondhatom önöknek, hogy szó szerint mellbe vágott minket Orbán Viktor elnök úrnak arra vonatkozó kijelentése, hogy amennyiben ők kormányra kerülnek, felülvizsgálnak minden privatizációs döntést, amely mögött - ki tudja, milyen alapon - jogsértést, korrupciót vagy úgymond a stratégiai érdekek (Márton Attila: Nem csoda, hogy mellbe vágott! - Kuncze Gábor: Szellemes!) sérelmét vélik felfedezni. Mellbe vágott bennünket, mert mindeddig úgy gondoltuk, hogy a magántulajdon biztonsága demokráciánk egyik alappillére, de mellbe vágott minket azért is, mert elvárnánk az elnök úrtól, hogy amennyiben jogsértésre utaló tevékenységre bizonyítéka van, akkor tegye meg a szükséges büntetőjogi lépéseket, feljelentéseket; minden egyéb esetben pedig a magántulajdonosok biztonságának megőrzése, a kedvező befektetői klíma fenntartása, a piacgazdaság kiteljesítése a közös feladatunk.

Orbán elnök úr visszaállamosításra utaló homályos megjegyzései azonban jó alkalmat teremtenek arra, hogy itt a Magyar Országgyűlésben a parlamenti pártok és a kormány tisztázzák álláspontjukat a gazdaságról, magántulajdonról, a privatizáció jövőjéről, ezért itt én most három dologról szeretnék önöknek beszélni. Egyrészt arról, hogy a világban gazdaságfilozófiai paradigmaváltás zajlik - miben áll ez a paradigmaváltás -, és ez nem hagyja érintetlenül az állam gazdasági szerepét sem; másrészt arról szeretnék szólni, hogy milyen privatizációs folyamatok zajlanak jelenleg a világban; harmadsorban pedig arról, hogy mire terjed ki a kormány privatizációs szándéka, méghozzá azért, mert mélyen meg vagyok győződve arról, hogy a magántulajdon kevesebb erőforrás felhasználásával, hatékonyabban tudja ellátni a vállalkozói tevékenységet, és így az állam több energiát tud fordítani saját és polgárai védelmére, oktatására, a rászorulók megsegítésére, ami elsősorban az állam feladata megítélésünk szerint.

Először tehát a világban zajló gazdaságpolitikai paradigmaváltásról: a második világháború lezárását követően, úgy az 1970-es évekig, gyors növekedési és kedvező költségvetési helyzet jellemezte a nyugat-európai országokat, a maihoz képest viszonylag zárt nemzetgazdasági keretek között az európai államokban megerősödött az állami tulajdon. Ilyen körülmények között az állami tulajdonban lévő vállalatok jelentős versenyelőnyre tettek szert, és mi tagadás, komoly szociálpolitikai szerepet is játszottak.

A ’80-as évektől kezdve azonban e tekintetben is a világ alapvetően megváltozott: az áruk, a munkaerő, a tőke és a szolgáltatások szabad áramlása - amit elsősorban a gazdasági liberalizáció tett lehetővé - fokozatosan szétfeszítik a korábban többé-kevésbé zárt nemzetgazdasági kereteket. A globalizált, megnyitott piacokon a vállalati versenyképesség válik elsődlegessé, ez pedig szükségessé teszi, hogy a vállalatok megszabaduljanak felesleges költségeiktől, esetleges politikai terheiktől. Az állam ezek között a keretek között már csak kedvező feltételek kialakításával ösztönözheti a versenyt, és kell ösztönöznie a versenyt.

 

(9.30)

Ez az oka annak is, amiért Nyugat-Európában is új privatizációs hullám indult el, tehát abban a Nyugat-Európában, amely a második világháború után jellemzően állami tulajdonú vállalatok sikeres szereplésére alapította gazdasági fejlődését.

A privatizáció Nyugat-Európa sok országában jó eszköz volt arra, hogy a kormányok rendbe tegyék roskadozó költségvetésüket, különösen az eurózónához való csatlakozás idején segített a maastrichti kritériumok teljesítésében. Létezik ugyanakkor a privatizációnak egy másik, ennél sokkal fontosabb motiváló tényezője is, mégpedig a struktúraátalakító, versenyképességet növelő tényező, illetve hatás. Nos, erről szól az Európai Unió önök által is jól ismert lisszaboni agendája.

A liberalizáció és a privatizáció egymást szükségszerűen feltételező, egymással szorosan összefüggő folyamatok. Nézzék csak meg, milyen kedvező eredménnyel jár, ha akár csak a távközlés vagy a polgári repülés tarifáit nézzük Magyarországon, illetve Európában: soha ilyen alacsony repülőjegyárakat nem kellett fizetnünk, soha ilyen olcsón nem tudtunk telefonálni. Mindez a privatizációnak, a liberalizációnak, a verseny fokozásának köszönhető.

Magyarországon és a többi egykori szocialista országban a privatizációnak létezik egy harmadik, talán mindennél fontosabb motivációja is, mégpedig a tulajdonosi társadalom megteremtése. Piacgazdaság és parlamenti demokrácia nem létezhet magántulajdonosok, ahogyan önök mondták régebben, polgárok nélkül. Világosan megfigyelhető, hogy a világban zajló privatizációs hullámok hogyan követik a liberalizáció szakaszait. Először a termelőszektorokat érte el a liberalizációs hullám, majd a bankszektor és a tőkepiacok liberalizációinak lehettünk tanúi, amelynek révén az államok sorra piacra vitték pénzintézeti tulajdonaikat. Ezt követte a szolgáltatószektor államtalanítása, és ma már sok országban a közszolgáltatásokra, a postára, az egészségügyre, az oktatásra, illetve ezek egyes részeire is kiterjesztik a magánosítást. Egykor tabunak számító vagy stratégiainak mondott ágazatokban is megfigyelhetjük az állami szerepvállalás jelentős visszaszorulását.

Az tehát, hogy mi számít állami tulajdonnak, mi számít állami stratégiai tulajdonnak, nagyon viszonylagos fogalom, időben nagyon sokat változik és változott. Még a hagyományosan etatista országokban is folyamatosan felülvizsgálják ennek valós tartalmát.

Másodsorban arról szeretnék beszélni, milyen privatizációs folyamatok zajlanak jelenleg Európában. 1997 és 2004 között a legfejlettebb európai uniós államok privatizációs bevételei 497 milliárd eurót tettek ki. A privatizációban Franciaország, Németország, valamint Olaszország járt az élen, éppen ezek az országok, amelyekre önök hivatkozni szoktak akkor, amikor állítólag hatékonyan működő állami vállalatokról beszélnek. Franciaország ebben az időszakban több mint 20 milliárd euró, Olaszország és Németország több mint 16 milliárd euró értékben értékesített állami tulajdont. Összehasonlításul: az EU új tagállamaiban ebben az időszakban mindösszesen 54 milliárd euró privatizációs bevételt könyveltek el. Az idei évben is jelentős privatizációs folyamatok zajlanak a világban, csak az első félévben 30,5 milliárd euró privatizációs bevételt könyveltek el világszerte az államok, ennek körülbelül a felét az európai országok.

Mi történt Európában? 2005 első felében Franciaországban volt a legnagyobb a privatizációkból származó bevételek összege, 5,33 milliárd euró, ami elsősorban a France Télécom folytatódó magánosításának tudható be, kiemelkedő azonban a cseh, a német, a finn privatizációs bevételek nagysága is: Csehországban 2,71 milliárd euró volt ez a bevétel, Németországban 2,21 milliárd euró, Finnországban is 1,3 milliárd euró. Csehországban a Český Telecom távközlési cég, Németországban pedig, lássanak csodát, a Deutsche Post AG, azaz a posta részbeni eladása volt jelentős ügylet.

És mi várható még? Az év második felében Franciaország az előrejelzések alapján megőrzi vezető pozícióját, és várhatóan 26 milliárd euróra emelkedik a privatizációs bevételek összege a villamosenergia-szolgáltató, az Electricité de France és a világ második legnagyobb repülőtér-üzemeltető társasága, az Aéroport de Paris részleges privatizációjával. Olaszországban szintén a közszolgáltató villamosipari Enel társaság, valamint a közszolgálati Rai rádió és televízió társaság privatizációjától várnak nagy bevételeket, körülbelül 20 milliárd eurót, és bejelentették az Alitalia részleges értékesítését is. Németországban folytatják a posta, a postabank, a Deutsche Telekom távközlési cég privatizációját, valamint a frankfurti repülőteret üzemeltető Fraport részbeni magánkézbe adását is, míg az állami vasúttársaság, a Deutsche Bahn AG privatizációja 2008-ra várható.

Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselők! Azt gondolom, mindebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy az állam közvetlen gazdasági szerepvállalása világszerte, így a modellnek tekintett nyugat-európai államokban is egyre inkább visszaszorul. Az állam vállalkozói tulajdona saját vállalatainak a versenyképességét rontja le a tapasztalatok szerint. Amennyiben nemzetközileg is versenyképes vállalatokat szeretnénk, akkor abból az államnak mint tulajdonosnak ki kell vonulnia. Nincsenek továbbá olyan hüvelykujj- vagy aranyszabályok, amelyek meghatároznák, mekkora legyen az állami szektor súlya egy nemzetgazdaságban. Egyértelműen megfigyelhetjük azonban, hogy a korábban jelentős állami szektorral rendelkező államokban is látványosan csökken az állam vállalkozói vagyona. Ezt nevezem és ezt neveztem a beszédem elején gazdaságfilozófiai paradigmaváltásnak, miként szűkül a stratégiainak nevezett vállalatok köre is. Értelemszerűen a változó piaci környezetben felértékelődik a versenyjog és a fogyasztóvédelem szerepe.

Hölgyeim és Uraim! Térjünk át arra, hogy mi következik mindebből Magyarország számára. Véleményem szerint nem az a jó stratégia, amely a korábbi tapasztalatokhoz igazítja vonalvezetését, még csak nem is az, amely a mai helyzetből indul ki. A jó stratéga évekre előre lát, felismeri a nemzetközi trendeket, és ehhez próbál meg igazodni. Ezért azt javaslom önöknek, hogy vessük el a tabukat, amelyek az állami tulajdon szerepét illették, legyünk korszerűbbek, mint a franciák, legyünk piacpártibbak, mint a németek, és szabaduljunk meg az állami tulajdonhoz fűződő minden olyan emléktől, amely esetleg Itáliát jellemezte. Merjünk modernek, előretekintők, korszerűek lenni!

Magyarországon van még bőven olyan állami vagyon, amely magánkézbe adható, s amitől azt várhatjuk, hogy hosszú távon nyereségesen és hatékonyabban működtethető, így munkahelyeket őriz meg, vagy esetleg teremt is, ahogyan egyebek közt ez jól megfigyelhető a magyar távközlési piacon is. A négy magántulajdonban lévő nagy távközlési cég jóval magasabb színvonalú szolgáltatást nyújt ma, csökkenő árak mellett, lényegesen több alkalmazottal, mint a nyolcvanas évek rossz emlékű távbeszélő igazgatósága. Mindez - megint csak mondom - a liberalizációnak, a privatizációnak volt köszönhető.

A versenyképességért elsősorban felelősséget vállaló Gazdasági és Közlekedési Minisztérium képviselőjeként elmondhatom: úgy gondoljuk, miként az államnak nem feladata naposcsibét nevelni vagy csavaralátétet gyártani, úgy nem feladata repülőgépeket, esetleg autóbuszokat üzemeltetni, így a Malév és némi felkészítés után akár a Volán-társaságok is piacra vihetők. Nem tartjuk indokoltnak állami kézben tartani a Budapest Airportot, a Ferihegyi repülőteret üzemeltető céget, miként szükségesnek és indokoltnak tartjuk a tőkebevonást a Magyar Államvasutak árufuvarozási üzletágába is.

A privatizáció és a tőkebevonás ezek esetében is azt jelenti, hogy egy nemzetközi stratégiai szövetségbe kapcsoljuk be vállalatainkat, és ezzel biztosítjuk nemcsak a túlélésüket, de a fejlődésüket a liberalizált nemzetközi piacon, és nem tartom szentségtörésnek azt sem, ha a Magyar Villamos Művek csoport esetében is tőkebevonásról beszélünk. Természetesen ez nem érinti a Paksi Erőművet. Szerencsésebbnek tartanám, ha a Magyar Posta megerősítése érdekében magántulajdonosokat vonnánk a tulajdonosi körbe, miként az egészségügy rendbetételét sem tudjuk másképp elképzelni, mint hogy megnyitjuk az egészségügyi szolgáltatások, az egészségügyi biztosítás piacát is a magánbefektetők előtt.

Természetesen van egy alapvető kérdés, amely nem kerülhető meg a mai Magyarországon, mégpedig az, miként tudnánk megteremteni a tulajdonlás örömét minél szélesebb kör számára. Mi, liberálisok nyitottak vagyunk minden olyan megoldás irányában, amely nagyobb arányú tulajdonszerzés lehetőségét nyitja meg honfitársaink előtt, de csak akkor, ha ez egyben a magánosítandó cég működésének hatékonyságát nem befolyásolja.

A privatizáció mellett kiemelt fontosságot tulajdonítok a hazai tulajdonú kis- és középvállalatok támogatásának, mert csak ennek révén garantálható, hogy a tulajdonosi társadalom valóban teljes körű legyen, és ne kizárólag a nagy cégek igazgatóságaiban dőljön el a magyar gazdaság sorsa. Ebben partnerünk az Európai Unió is, amely operatív programjai révén soha nem látott mértékű támogatást nyújt, és nyújtani fog a jövőben is kis- és középvállalkozásainknak.

 

(9.40)

Rajtunk áll kizárólag, hogy ezeket az operatív programokat a versenyképesség szolgálatába tudjuk-e állítani, vagy hamis üzeneteket küldve a piac helyzetéről illúzióban ringathatjuk-e a vállalkozókat, és ezzel lassú sorvadásra ítéljük őket. Üzenetünk nem lehet más, mint az, hogy az egyre éleződő piaci versenyben egyre liberalizáltabb körülmények között kell, ha tetszik, ha nem, helytállnunk, a versenyképességünket kell mindenáron növelnünk. Ehhez pedig az állam akkor tud lehetőségeket biztosítani, amennyiben forrásait nem veszteségek betömködésére fordítja, energiáit nem vállalati stratégiák megalkotására pazarolja, amelyhez nem is ért egyébként, hanem visszavonul arra a terepre, amelyhez a legjobban ért, és amely a polgárok elvárása szerint a legfontosabb feladata: a közigazgatáshoz, a védelemhez, az oktatáshoz, hiszen ott is van bőven tennivalónk, és ez nem is kevés.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Most pedig megadom a szót Molnár Albert pénzügyminisztériumi államtitkár úrnak, 12 perc 28 másodpercben.

MOLNÁR ALBERT pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Furcsa ez a mai vitanap, mert látszólag a privatizációval kapcsolatban felvetődött kérdésekről szól, és nekem is az a tisztem, hogy beszámoljak a kormány privatizációs politikájáról. Ezt meg is fogom tenni természetesen, de előtte tisztázni szeretnék valamit, egy olyan alapvetést, ami ennek a mai vitának a tényleges és valódi lényege.

Mindannyian tudjuk, hiszen számos sajtótájékoztató, a közvélemény oda-vissza alaposan megtárgyalta már ezt a kérdést, hogy nem a privatizációról mint olyanról van szó, nem a magánosítást kérdőjelezte meg az ellenzék, hanem annak csak bizonyos területeit. Ahogy azóta több helyről megerősítve hallottam, ezek azok az ágazatok, gazdasági területek, melyek úgymond stratégiai fontossággal bírnak az állam szempontjából. Gondolom, egyetértünk abban, hogy ezen a ponton alapvetően meg kell vizsgálnunk, mit is jelent az, hogy stratégiai fontosság. Milyen kört is takar ez?

Egyáltalán mit jelent ma egy demokratikus állam számára a gazdaságban az a fogalom, hogy a stratégiailag fontos az államhatalomnak? Úgy vélem, ez a kérdés alapvetően az államhatalom és a demokrácia viszonyáról szól, elég pontosan meghatározható e viszony e kérdés megválaszolásával. Miután én nem vagyok filozófus, nem is óhajtok e tárgyban filozófiai mélységekbe ereszkedni, engedjék meg nekem, hogy a közérthetőség szintjére redukáljam e problémát.

Az a politikai párt, amelyik úgy véli, hogy az államhatalom számára stratégiailag fontos a közlekedés, a hírközlés, a csirkekeltetés, a média vagy, mondjuk, a nagybankok, az nagyjából ott tart, ahol Lenin 1917-ben, az Állam és forradalom című munkájának megírásakor tartott, azaz száz évvel lemaradva. Az a politikai párt, amelyik ma a kornak megfelelő modern eszközökkel gyakorlatilag ugyanezt akarja, olyan úgynevezett erős államot akar megvalósítani, melynek ereje a polgárok hétköznapi léte feletti ellenőrzésben rejlik, célja pedig saját hatalmának erősítése és a demokrácia korlátozása. Teljesen nyilvánvaló, hogy ezt a programot nyíltan és kendőzetlenül nem lehet meghirdetni, sem végrehajtani. Keresni kellett tehát egy olyan köntöst, amelybe mindezt alaposan be lehet burkolni, mely látszólag más tartalmat ad ennek az egész problémának, és eközben gátlástalan és a legmegfelelőbb… - populizmusnak is tág teret biztosít. Szeretném leszögezni, hogy ennek a mai napi vitának csak terepe a gazdaság, az igazi tartalma az, amiről az előbb szóltam. (Közbeszólás az ellenzéki oldalon: Te írtad? Nagyon gyenge.)

És akkor most térjünk át arra a terepre, hogy bizonyított legyen mindaz, amiről az előbb beszéltem. Tételesen ugyan nem sorolta fel a Fidesz, hogy melyek azok a privatizált egységek, melyek újraállamosítását kívánnák, de a privatizációval kapcsolatos eddigi megnyilvánulásaikból ezek jól megsaccolhatóak, lássunk tehát néhányat ezekből.

Az elmúlt időszak legnagyobb vitáját a Budapest Airport Rt. privatizációs szándéka okozta. Vajon stratégiai ágazat lenne a személyi közlekedés bonyolítása, üzemeltetése? Ugyan miért? Gazdasági okokból? Akik így vélekednek, azoknak csak azt tudom mondani, hogy számoljanak egy kicsit. 75 évre adjuk bérbe az üzemeltetést a jelenlegi nyereség 40-szereséért. Ez alatt a 75 év alatt az üzemeltetőnek meg kell őriznie a munkahelyeket, fejlesztenie kell a Budapest Airportot irgalmatlan nagy összegű beruházással, ezáltal újabb munkahelyek tömegeit kell megteremteni. Ez alatt a 75 év alatt az európai légi közlekedés regionális központjává válik Budapest úgy, hogy az nemcsak hogy nem került az államnak pénzébe, hanem egyfelől rendkívül jelentős összeghez jutott az adásvételkor, másfelől folyamatos bevételhez az adók formájában, és végül 75 év múlva egy, a mostaninál nagyságrendekkel fejlettebb, korszerűbb és nagyobb repteret kap vissza. Ez lenne az a rossz üzlet, amitől a Fidesz félti az országot? Nyilvánvaló hát, hogy amikor stratégiai fontosságról beszélnek, nem gondolhatnak gazdasági tartalomra, hisz ilyen nincs.

De nézzük tovább, hiszen a szállításnak más eszközei is vannak, nem csak a repülő. Itt van hazánk egyik szent tehene, a MÁV vagy a másik, akár a Volán-vállalatok. Itt már azért árnyaltabb a kép, hiszen míg a légi közlekedés semmiféle állami kötelezettséget nem jelent a polgárok felé, ugyanez már nem mondható el tisztán a vasúti vagy a távolsági közlekedésről. Ezeken a területeken az államnak vitathatatlanul valós kötelezettségei vannak, ám ezek a kötelezettségek egyáltalán nem jelentik azt, hogy csak állami tulajdon megléte mellett valósíthatók meg. Stratégiai kérdés? Hát, legyen, de legyen elég csak a valós kötelezettség teljesítése, illetve a leendő tulajdonosoktól ezek kikényszerítése.

Az embereket nem az érdekli ugyanis, hogy kié lesz a vonat, amin utaznak, hanem az, hogy az hogy néz ki, az tiszta-e, időben és biztonságosan érkezik-e meg, és hogy mennyiért szállít. Aki ma úgy gondolja, hogy az állam tényleg jó gazdája a vasútnak, azt szívesen meghívom egy Budapest-Székesfehérvár viszonylatra, személy másodosztályra, útközben lesz időnk elbeszélgetni e kérdésről, és a viszonyokat is személyesen tudjuk tapasztalni. Mielőtt ránk zúdulna a mélyen tisztelt jobboldal azzal a tőle megszokott fordulattal, hogy csak a Gyurcsány-kormány rossz gazda, hadd hívjam fel a szíves figyelmüket arra az egyszerű apróságra, hogy az az út hat évvel ezelőtt sem volt sem tisztább, sem gyorsabb, sem kényelmesebb.

De lépjünk el az egyes vállalatok vizsgálatától, nézzük meg, mik a kormány privatizációs elvei, és ezek hogyan valósulnak meg a gyakorlatban. Valljuk, hogy nem szabad olyan vállalatokat, olyan funkciókat ellátó gazdasági egységeket privatizálni, melyeknek a gazdasági életen túlmutató társadalmi feladatuk van. Önök jól ismerik a privatizációs törvény mellékletét, csak példaként említeném az erdők sorsát. Valljuk azt, hogy az erdőknek állami tulajdonban kell maradni, az erdők a teljes társadalmat kell hogy szolgálják. Azt gondolom, nincs is közöttünk ebben vita. Bármilyen privatizáció csak nyílt, ellenőrizhető versenytárgyalás mentén történhet meg. Ebben nem mindig értettünk egyet, mert mi ehhez tartottuk magunkat, önök időnként ehhez nem.

Ahol erre mód van, meg kell teremteni a hazai kis- és középbefektetők részvételét a privatizációban. A privatizáció nem jelenthet elbocsátásokat, és minden esetben fejlesztés kell hogy kövesse. Sőt, a privatizációnak munkahelyeket kell teremteni, vagy munkahelyeket kell megtartani. A privatizáció során fokozottan figyelemmel kell lennünk az ország gazdasági érdekeire, ami nem azonos a mindenkori kormány pillanatnyi gazdasági érdekeivel. Úgy vélem, a kormány a gyakorlatban maradéktalanul eleget tett és tesz ezeknek a fentebb említett elveknek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Egy modern kormányzat nem foglalkozik olyasmivel, ami nem az ő dolga. Nem utaztatja polgárait sem vízen, sem levegőben, nem foglalkozik csirkekeltetéssel, nem gyárt ipari vagy egészségügyi termékeket, viszont törvényeket alkot, ezeket betartatja, és szabályozza a piacot. Éppen ezért az állam nem lehet egyszerre két szereplője ugyanannak a területnek. Nem lehet szabályozója és aktív részese is egyben a piacnak. Egyszerűbben szólva, nem lehet az ember, és persze az állam sem ugyanabban a kereszteződésben egyszerre sarki rendőr és közlekedő autós egy időben.

Számunkra a privatizáció nem cél, csupán eszköz, olyan eszköz, melyet egyfelől a törvények szabályoznak, másrészt viszont állandóan újabb és újabb kihívásoknak kell megfelelnie.

(9.50)

Ma arról fogunk vitázni, hogy mit jelent és milyen károkat okoz a Fidesznek az az álláspontja, melyet a visszaállamosításról fejtett ki. Hogy ez milyen károkat okoz, azt mindenki könnyen felmérheti, de hogy mit jelent a beszédem elején elmondottakon kívül, azt nem tudom; gyanítom, egyelőre még önök sem. Egy biztos: a demokratikus koalíció ebben a kérdésben is továbbhalad a maga útján, mert tudjuk, hogy ez az út viszi előre az országot, és ez szolgálja leginkább a nemzet érdekeit. Ha mindez az ellenzéket nyugtalanítja, az sajnálatos. Ha az ellenzék megpróbálja a gazdasági partnereinket nyugtalanítani, az szomorú és káros. De jó, ha ők is tudják: ezek egyike sem lehet akadálya programunk maradéktalan végrehajtásának.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a vezérszónoki felszólalásokra kerül sor, a napirendi ajánlás szerint 20-20 perces időkeretben. Ezek közben kettőperces felszólalásokra nem adok szót.

Megadom a szót viszont Kovács Tibornak, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek. Parancsoljon, öné a szó, képviselő úr.

KOVÁCS TIBOR, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A miniszter és az államtitkár urak is utaltak már arra, hogy kicsit szokatlan az, hogy a kormánypártok képviselői kezdeményeznek egy ilyen vitanapot, és az is elhangzott, hogy ennek a kiváltó oka az volt, hogy az ellenzék vezére, Orbán Viktor úr egy lakossági fórumon különös, meglepő kijelentéseket tett. Melyek voltak nagy vonalakban ezek a kijelentések? (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Pontosan!)

A Fidesz kormányra kerülése esetén felülvizsgálja a szabálytalan, vad, korrupt és törvénytelen eljárásokat. A Fidesz elnöke a szabályosan magánkézbe adott, de nemzetbiztonsági szempontból stratégiai jelentőségűnek tartott cégeket visszakérné a tulajdonosoktól. Szerinte ez lehetséges, hiszen ha egy kormány mond valamit, annak nyomatéka van. A kijelentést, amit egyesek meglepőnek, mások viszont mulatságosnak is tartottak, annak ellenére, hogy ezt az ellenzék vezére mondja, nyilván meg kell vitatni itt a parlamentben, mert ennek hatása van mindenféle tekintetben.

Számos kérdés is megfogalmazódott már ezzel kapcsolatban, amelyre elsősorban kitérő válaszokat kaptunk, konkrét válaszokat nem, de itt van a teremben Orbán Viktor úr, és ha ezeket a kérdéseket most megfogalmazzuk, akkor talán ezekre választ kaphatunk a Fidesz elnökétől.

Mit jelent az, tisztelt elnök úr, hogy szabálytalan, vad és korrupt a privatizáció? Ki dönti el, hogy a tranzakciók közül melyik melyik kategóriába tartozik? Talán csak nem maga Orbán Viktor vagy esetleg valamilyen pártfórum? (Lengyel Zoltán: Ez nem az MSZP!) Ha tudnak egyébként arról, hogy törvénytelen privatizáció történt, akkor most minden lehetőségük megvan arra, hogy emiatt feljelentést tegyenek, hiszen tudott dolog, hogy az ÁPV Rt. felügyelőbizottságában jelen van a párt delegáltjaként a Fidesz képviselője is, valamennyi tranzakciót áttekinthet, figyelemmel kísérhet, és minden információval rendelkezhet; tehát ha tud ilyen törvénytelen privatizációkról, akkor egyrészt azokat nevezzék meg, másrészt tegyenek megfelelő fórumon feljelentéseket.

Az a kérdés is megfogalmazódott, hogy ha a visszaállamosításban gondolkodnak, ezt hogyan gondolják, esetleg rekvirálással vagy megvásárlással. Ha a megvásárlásban gondolkodnak, akkor az árakat ki határozná meg, és miből fizetnék? Ne adj’ isten, az adófizetők pénzéből? És ha már így történt, akkor az adófizetők miért járnának ezzel az akcióval jól? Tehát örülnénk annak, ha a mai napon ezekre a kérdésekre vagy az elnök úrtól, vagy az ellenzéki képviselőktől válaszokat kapnánk.

Mindenesetre le kívánjuk szögezni azt, hogy Magyarországon alapvető értéknek tartjuk a jogbiztonságot; ha valaki ezt kijelentéseivel megkérdőjelezi, akkor kárt okoz a magyar gazdaságnak, elbizonytalanítja a befektetőket, és az ilyen fajta handabandázás kétségbe vonja a magyar politika megbízhatóságát. A továbbiakban szeretnénk egyértelművé tenni - és nem az ellenzék véleményével foglalkozni - a mi álláspontunkat a privatizáció kérdésében, de úgy gondolom, célszerű egy rövid visszatekintést tenni a privatizáció elmúlt 15 évére.

Megállapíthatjuk, hogy a rendszerváltás időszakában egyik politikai erő sem gondolta úgy, hogy a többségi állami tulajdon fenntartásával lehet a hatékony piacgazdaságot megteremteni Magyarországon, mindenki egyetértett a privatizáció szükségességével. Természetesen a technikák tekintetében voltak ellenvélemények, de mondhatjuk azt, hogy abban az időszakban a privatizáció egyik élharcosa az akkori Fidesz volt. Ezt a véleményüket többször hangsúlyozták, bár már egy akkori vezető tisztségviselője a privatizációs szervezetnek azt a véleményét fejtette ki, hogy talán akkor is az volt a legnagyobb bajuk a privatizációval, hogy nem ők csinálták.

Meg kell jegyezni, hogy az első koherens jogszabály, amely átláthatóvá és törvényessé tette az egész privatizáció folyamatát, 1995-ben, a Horn-kormány idején született. Ennek a törvényjavaslatnak a melléklete szabályozza a tartósan állami tulajdonban maradó társaságok körét, és ez a jogszabály a mai napig nem változott meg alapvetően, sőt azt kell mondjam, hogy ennek a kormánynak az időszakában bővült ki az a lista, amely a tartósan állami tulajdonban maradó társaságok körét rögzíti.

Az elmúlt hetekben itt is volt jó néhány csúsztatás az ellenzéki pártok részéről, úgy állítva be a dolgot, mintha az állami tulajdon 90 százalékát privatizálták volna. Az állam vállalkozói vagyonát kezeli az ÁPV Rt., az egyéb tulajdoni körbe tartozó állami tulajdonú ingatlanok a KVI-nél, illetve a Kincstárnál vannak; a vállalkozói vagyonkör mintegy 10 százaléka az állami vagyonnak, így aztán enyhén szólva csúsztatás az, hogy az állami vagyon 90 százalékát már privatizálták.

Egyébként pedig az az ellenzéki párt, amelyik most a leginkább kritizálja a privatizációt mint gyakorlatot, amikor ők kormányon voltak, mintegy 113 állami társaságot privatizáltak. (Dr. Papcsák Ferenc: Csúsztatás!) Ez megint csak azt a gondolatot hozza elő, hogy csak akkor van baj a privatizációval, ha nem önök csinálják. Mi nem kérdőjelezzük meg azt, hogy ezen társaságok privatizációjára ne lett volna szükség, de akkor most ne álljanak elő azzal, hogy a privatizáció elítélendő dolog. Ha pedig az állami tulajdonú társaságok pártján vannak, akkor az előző kormányzati ciklusban meg kellett volna mutatniuk, hogy az ebbe a körbe tartozó társaságok vagyongazdálkodását hogyan kellett volna csinálni. Ezt sem sikerült megmutatniuk, ugyanis '98-ban még az ebbe a körbe tartozó társaságok eredménye mintegy 34 milliárd forint volt, és mire a ciklus végére értünk, akkor már nemhogy nyereséget nem, hanem 72 milliárd forintos veszteséget produkáltak ezek a társaságok, tehát ez sem sikerült igazán jól az előző kormányzati ciklusban.

Tagadhatatlan, hogy a privatizációhoz sok-sok embernek kellemetlen emléke fűződik, mert hiszen a munkahelyének elvesztésével járt az, hogy a hatékonyság növelése érdekében ezek a vállalatok jelentősen átalakultak. Ugyanakkor nem kellene azt a hamis illúziót kelteni, hogy ha ezek a társaságok továbbra is állami tulajdonban maradtak volna, akkor hosszú távon finanszírozható lett volna az adófizetők pénzéből az a veszteség, amit ezek az állami vállalatok annak idején produkáltak.

(10.00)

Ugyanakkor, ha őszinték vagyunk saját magunkhoz, akkor a privatizációnak vannak sikertörténetei. Beszélhetnénk-e arról, hogy ma már az OTP, a MOL, a Matáv nemzetközi társaságokká váltak, hogyha nem privatizáltuk volna őket, vagy megkérdezhetjük azt, hogy amikor 1990 környékén még öt-hat évet kellett várni arra, hogy valakihez telefont kössenek be, az ma már gyakorlatilag napok kérdése, és mindenki hozzájuthat azokhoz az eszközökhöz, amely az életéhez szükséges.

El kell mondanunk azt, hogy a privatizációs törvénnyel összhangban ez a koalíció következetesen törekedett a törvények betartására, az értékesítés minden esetben nyilvános versenytárgyalás útján történt, az értékesítésnél egyes számú szempont volt az, hogy a foglalkoztatás ezen társaságoknál megmaradjon, és az ott dolgozók ne veszítsék el a munkahelyüket.

Többször hangsúlyoztuk - és e tekintetben van árnyalatnyi különbség a két koalíciós párt véleménye között a privatizáció tekintetében -, hogy mi nem tekintjük a privatizációt egyedüli eszköznek az állami vagyon kezelése tekintetében. Vannak olyan társaságok, amelyek ma még nem felkészültek a privatizációra, és nincs is szándék például az MVM, Paks, a Posta, a MÁV privatizációjára, ezek a privatizációs törvényben rögzítésre is kerültek. (Soltész Miklós: Dióssy mit mondott?)

Végezetül szeretnék nagyon rövid kitekintést tenni az Európai Unió tagállamainak privatizációs gyakorlatára. Valóban volt egy olyan időszak, amikor néhány országban, néhány tagállamban államosításokat hajtottak végre. Ez a folyamat a 80-as évek végére befejeződött, és mára mindazokat a társaságokat, amelyeket annak idején államosítottak, ismételten privatizálták. Ma már élen jár Franciaország is, melyet itt az ellenzéki pártok egyébként olyan országként szoktak emlegetni, ahol még mindig meghatározó az állami tulajdon többsége, ott is jelentős privatizációs folyamatok indultak be, és olyan közszolgáltatók privatizációjára is sor kerül ezekben az években, amelyekben egyelőre mi még nem gondolkodunk.

Az EU 15-ök 1997-2004 között 500 milliárd euró nagyságrendben privatizáltak, míg az újonnan csatlakozott országok ugyanezen időszak alatt mintegy 54 milliárd euró értékben.

Azt gondoljuk, hogy a privatizációról lehet őszintén, a valós eredményeket és a problémákat, gondokat bemutatva is szakmai vitát folytatni. Egyet biztosan nem szabad: hisztériát kelteni e körül a dolog körül, mert meggyőződésünk, hogy az nem szolgálja sem a magyar gazdaság, sem a magyar társadalom érdekeit.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Most pedig megadom a szót Pokorni Zoltánnak, a Fidesz-képviselőcsoport nevében felszólalni kívánó képviselő úrnak. Parancsoljon, öné a szó.

POKORNI ZOLTÁN, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Ha jól tudom, akkor ezt a mai vitanapot a kormánypártok kezdeményezték, az SZDSZ és 78 képviselő. Nem nagyon látom a 78 képviselőt a teremben, de nyilván önök fogják képviselni a többiek álláspontját is. Mi készséggel állunk a beszélgetés vagy akár a vita elé, ha önök ezt óhajtják.

Ami itt elhangzott: a Fidesz visszaállamosít, jujjuj, mi lesz ebből! Nézzük csak, hogy mi történt eddig, hiszen volt államosítás a demokratikus Magyarország történetében, ez kétségtelen; a polgári kormány idején közösségi tulajdonba került, ha önöknek így jobban tetszik, állami tulajdonba került az M1-es autópálya. Van valami probléma? Nincs. Állami tulajdonba került újból a csillebérci tábor. Van ezzel valakinek valamilyen problémája? Nincs.

Újból állami tulajdonba került a kanadai befektetők által kisíbolt ferihegyi terminál, amit egyébként most 400 milliárdért akarnak eladni, a repteret. Ha nem vettük volna állami tulajdonba, nem tudnának mit árulni. Ez okoz önöknek problémát? Úgy látom, nem. Állami tulajdonba került, az Alitaliától visszavásároltuk a Malévet. Problémát okoz ez önöknek? Mit árulnának akkor 150-160 milliárdért? (Horn Gábor: Nem visszavásárolták, hanem visszaadták, mert benne volt a szerződésben!) Úgy tudom, önök is államosítottak, bár először eladták a Tokaj Kereskedőházat Leisztinger Tamásnak, és utána, tisztes haszonhoz juttatva a híres befektetőt, újból állami kézbe vették a Kereskedőháznak azt a részét.

Toller képviselő úr, szocialista képviselő, Pécsett tervezi a MiZo, a vízmű önkormányzati tulajdonba vételét. (Horn Gábor: Elég nagy marhaság is!) Ez a mumus, amiről beszélünk. (Kuncze Gábor: Nagy baromság is!)

Amiről önök beszélnek, hogy ki határozza majd meg, hogy mi a törvénytelen, mi tekinthető korrupciónak. Az azért bizonyos, hogy korrupciónak tekinthetjük azt, ha a Kiss Péter miniszter úr által felügyelt KVI jogi igazgatója két Audit kér egy szerződés ellenjegyzéséért. Ebben talán nincs közöttünk vita. (Kiss Péter: Nem én felügyelem, ezt is rosszul tudod!) És hogy egy kicsit jobban bízzanak a demokratikus intézményekben, azért a magyar jogszabályok meg tudják mondani, hogy mi az, ami korrupció, mi az, ami törvénybe ütköző és törvénytelen.

Nézzük a másik, egy kicsit valóban messzebbre néző, a múltba is visszamerengő eszmefuttatást Kiss Péter úr, illetve Dióssy államtitkár úr részéről, amely a privatizáció egészét kívánja megítélni. Kiss Péter miniszter úr úgy fogalmazott, hogy a privatizáció sikere az ország sikere. Lehet így is látni, én nem vitatom, de ha hihetünk az előző felszólításoknak, hogy beszéljünk komolyan, sőt beszéljünk őszintén, akkor lássuk be, hogy a magyar privatizáció másfél évtizednyi története korántsem nevezhető sikertörténetnek. (Kiss Péter: Beszéltem is róla!) Merthogy mi is volt a célkitűzés a rendszerváltozás idején, 1990-ben?

Valóban két cél: az egyik, hogy a magánosítás - mert akkor az Antall-kormány még magyarul beszélt: tehát magánosítás - folyamatával piaci szereplők jöjjenek létre, a lehetőséghez képest magyar piaci szereplők; a másik cél pedig az volt, hogy az állam vállalkozói vagyonának értékesítésével fizethessük vissza vagy radikálisan csökkenthessük az államadósságot. Mi valósult meg ebből? Az állam vállalkozói vagyonának 90 százalékát eladtuk, eladták a kormányok az elmúlt 15 évben. Az államadósság pedig maradt, mint tudjuk, most a bruttó hazai össztermék több mint 60 százalékát teszi ki. Ezt tekinthetjük sikernek?

A másik: létrejött-e az erős magyar vállalkozói réteg, illetve középosztály a privatizációnak köszönhetően? Nézzük csak meg a magyar privatizáció egyik szomorú sajátosságát, tudniillik azt, hogy míg másutt a külföldi befektetők arányát általában 50 százalék alatt tartották a privatizációt végző országok, beleértve a volt szocialista országokat is, beleértve a privatizációt folytató boldogabb sorsú nyugati országokat is, Magyarországon ez az arány 70 százalék fölötti. Tehát a vevők általában nem a magyar középosztályból, nem a magyar vállalkozói rétegből kerültek ki.

A másik érdekes sajátossága a magyar privatizációnak, hogy ezek a vevők nem egy esetben külföldi államok tulajdonában lévő cégek. Gondoljunk a Fővárosi Csatornázási Művekre, gondoljunk az elektromos szolgáltatók nagy részére, gondoljunk a legutóbb eladott Antenna Hungáriára!

Amiről itt az előbb önök beszéltek, hogy állami vagyon, természetesen én sem hiszem azt, hogy önök el akarnák adni a Parlamentet, a Duna medrét vagy a minisztériumokat, bár hallottunk olyan megfontolásokat, hogy majd lízingelik a minisztériumok épületét, de ezt tegyük félre - a vállalkozói vagyonról beszélünk természetesen. Míg Nyugat-Európában ez az arány durván 70:30 százalék, 70 százalék a magán és 30 százalék az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon, addig Magyarország e tekintetben túlprivatizált, túlfutott, pápábbak vagyunk a pápánál, 90 százalékban van magánkézben, és már csak 10 százalék az, ami az állam kezében, közös kézben van.

 

(10.10)

Lehet persze beszélni arról, hogy kinek a sikere, kik jártak jól az elmúlt másfél évtizedben a privatizáció magyar történetében. Nem hiszem, hogy ezt a vitát önök szívesen lefolytatnák, hogy kinek hány szállodája van, kinek milyen cégei teremtődtek az elmúlt évtizedekben. Tegyük is ezt félre, nem célom és nem tisztem senkinek a zsebében turkálni. A kérdés nem ez. Szerintem nem annyira közös siker, bizony, egy szűk réteg sikere ez, és nem Magyarország egészéé.

A kérdés ma már az, amire válaszolnunk kell, hogy mi az, ami megmaradjon állami kézben. Itt egymásnak ellentmondó kijelentéseket hallottunk a kormánytagoktól is és a kormánypártoktól is. Kuncze Gábort még nem hallottuk, érdeklődéssel várom. Az elnök úrtól egyszer Kóka miniszter úrral közösen tartott sajtótájékoztatójából egy mondat ütötte meg a fülemet, színtiszta kapitalizmust akarunk, mondta Kuncze Gábor, de lehet, hogy Kóka Jánoshoz kötődik ez a mondat.

Nézzük az eddig elhangzott nyilatkozatokat: van, aki azt mondja, hogy lezárult a privatizáció, és ami most közkézen van, ami most közös tulajdonban van, az már maradjon ott. Dióssy államtitkár úr, ha jól tudom, önt az SZDSZ delegálta a kormányba, nyersebben fogalmaz. A MÁV privatizációját említi mint előttük lévő feladatot, a Postáét, a Volán-társaságokét, a Magyar Villamos Műveket, benne a Paksi Atomerőművet is, a tőzsdére vitele esetén, kisebbségi vagy többségi privatizációról beszélünk, a Budapest Airportot, illetve a kórházak működtetését említette az államtitkár úr. Az MSZP nevében felszólaló képviselőtársunk a Postánál már kérdőjeleket tett néhány helyen; nem tudható pontosan. Molnár Albert államtitkár úr egyet emelt ki ebből a nagyívű felsorolásból, hogy mi az, amit ő nem akar privatizálni: az erdőket. Ebben egyetértünk, bár hozzáteszem, elég fukar kezekkel mér, ha csak az erdő az, amit hosszú távon közösségi tulajdonban akar tartani.

Ajánlom magunknak, talán előrébb jutunk, hogy azt a hiábavaló szócséplést, hogy az állam jó tulajdonos vagy a magán jó tulajdonos, vagy azt a fajta litániaszerű megközelítést, hogy az állam mindig rossz, a magán mindig jó, tegyük félre. Mert azt látjuk Nyugat-Európában, hogy nem ideológiai kérdésként, nem lenini brosúraként közelíti meg ezt a kérdést, hanem praktikusan azt nézi, hogy hol jó a magántulajdonos szerepe, és hol jó az állam mint tulajdonos szerepe - mert van ilyen. Nyugat-Európában nem szokás, van rá példa, de nem szokás magánkézbe adni olyan természetes monopóliumokat képviselő közműveket, ahol a természetes monopólium magánkézben éppen a piacot veszélyezteti.

Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban nem divat, nem szokás magánkézbe adni alapvető közműveket; hogy egyszerűsítsük a dolgot, olyat, amiből csak egy van, ahol par excellence módon nem jelenik meg a piaci versengés. A magántulajdonos, amennyiben ezt a természetes monopóliumot birtokolja, akkor bizony a többiekkel szemben monopolhelyzetben van, és ön is, ön is, mi valamennyien kiszolgáltatottjai vagyunk ennek a magánszereplőnek, ennek a monopolhelyzetben lévő piaci szereplőnek. Ezért tartják közösségi tulajdonban például többségében az áramszolgáltatást, a tömegközlekedés jelentős részét, beleértve egyébként a repülőterek jelentős körét is.

Önök a legutóbbi évek nyugat-európai privatizációjáról beszéltek. Azért figyeljenek oda, hogy Chirac elnök úr most jelöli ki annak a 30 francia vállalatnak a körét, ahol azt gondolja, hogy az állam eszközeivel is védeni kell a francia cégeket az ellenséges kivásárlástól. Visszaállamosításról mint sztálini csökevényről beszélnek; figyeljenek oda, hogy Angliában a 70-es években magánosított vasúttársaságok részbeni visszaállamosításáról folyik a vita egy baloldali kormány esetében. Ó, a kommunista Blair! Figyeljenek oda, hogy Kaliforniában, egy másik híresen sztálinista országban Schwarzenegger arról beszél, hogy vissza kellene venni állami tulajdonba, résztulajdonba az elektromos szolgáltatók jelentős részét, mert összeroppant egy kontinensnyi áramszolgáltatás, az áramkimaradások erre hívták fel a figyelmet, hogy ennek van határa.

Mi erről a határról beszélünk, hogy nem lehet végtelenségig vinni a magánosítást, van egy olyan elméleti kör, praktikusan megfogható cégekből álló kör, amelynek hosszú távon közös tulajdonban kell maradnia. Ahogyan egy önkormányzatnak van törzsvagyona, egy államnak is van nemzeti vagyona. Mi ezt javasoljuk, hogy fontoljuk meg, fontolja meg a parlamentben ülő négy politikai párt, hogy van-e ilyen kör. Mi azt mondjuk, hogy van. A szocialisták nyilatkozatait hallva szintén azt halljuk, hogy van. Az SZDSZ nyilatkozatait hallva azt halljuk, hogy nincs. Ez világos, tiszta, markáns álláspont hosszú évek óta. (Kuncze Gábor közbeszól.) Az MDF álláspontja szintén az, hogy van egy ilyen kör.

A második kérdés, hogy folytatjuk-e ezt a napi politikai huzakodást a választások közeledtével, hogy most el akarják adni a paksi erőművet, vagy nem akarják eladni. El akarják-e adni a villamos szolgáltató alaphálózatot, vagy nem akarják eladni? Hol azt mondják, hogy igen, hol azt mondják, hogy nem. Hol szóba kerül a Posta értékesítése, hol szóba kerül a MÁV földarabolása, hol pedig ezt tagadják. Tegyük ezt félre! Alkossunk egy kétharmados jogszabályt, nemzeti vagyonszerződést, ahol garanciát adunk a választópolgároknak, akárki is kerül kormányra 2006-ban.

Ebben feltehetően nem jutunk közös nevezőre. Mi azt gondoljuk, hogy jobbat tenne Magyarországnak egy polgári kormányzás által vitt gazdaságpolitika, önök pedig ragaszkodnak a hatalomhoz, tehát ezt tegyük félre. De akárki is kerül kormányra, akárki is lesz a pénzügyminiszter 2006 áprilisa után, ne fordulhasson elő még egy olyan helyzet, hogy az elhibázott gazdaságpolitika okozta költségvetési lyukakat, szakadékokat olyan cégek elkótyavetyélésével igyekeznek betömködni, ami hosszú távon valamennyi magyar állampolgár biztonságát kockára teszi, kockáztatja.

Nemcsak Veres János kezét akarjuk megkötni, hanem Varga Mihályét is. Ne nyúlhassanak könnyű kézzel a nemzeti vagyonhoz a napi gazdaságpolitika, költségvetési politika hiányait pótlandó, mert a jövőnket élik fel vagy kockáztathatják. A kérdés az, hogy önök az ígéreteken túl, a szavakon túl hajlandók-e tenni is, az ígéreteken túl hajlandók-e egy kétharmados jogszabályba foglalt garanciát adni a magyar választóknak, hogy nemcsak a választások napjáig nem akarják eladni a Postát, az erőművet, hanem hosszú távon sem.

Ez a mi javaslatunk, ezt tesszük le az asztalra, ceterum censeo azt javaslom, hogy a vita végén azért fontolják meg ezt. Elkészítettük ennek változatait, szeretném átadni Kiss Péter miniszter úrnak - Kuncze elnök úr most hová tűnt a teremből? (Kuncze Gábor a szélső padsorból integet.) Ott készülődik; tehát Kuncze elnök úrnak, illetve Herényi frakcióvezető úrnak, olvassák végig, fontolják meg. A lehetőség, ami ebben leledzik, hogy a választások közeledtével nem privatizációs csatározás, áldatlan szócséplés lesz jelen ebben a Házban sem, illetve talán a választási kampányban sem, hanem ezt a kérdést ki tudjuk venni a választási kampány harcaiból, az egymásra mutogatásból. Javaslom, olvassák el, és ha egyetértenek vele, akkor fogjunk össze ebben a kérdésben.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban. - Pokorni Zoltán különböző színű dossziékat ad át Herényi Károlynak, Kiss Péternek, Kuncze Gábornak felnyújtja a szószékre, majd dr. Orbán Viktornak is átnyújt egyet.)

ELNÖK: Köszönjük szépen. A kis akció után folytatjuk a vezérszónokok felszólalását. Most megadom a szót Kuncze Gábornak, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek. Parancsoljon!

KUNCZE GÁBOR, a SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Szabad Demokraták Szövetsége indította a Szocialista Párt támogatásával a mai vitanapot azért, hogy az idei év kétségkívül legabszurdabb kijelentéséről beszéljünk egymással. Ezt a kijelentést már többen idézték a Házban, Orbán Viktor nevezetes nyilatkozatáról van szó, én ezt most már nem idézném tovább, hiszen nem szeretném tudatosítani az emberekben.

(10.20)

Elgondolkodik az ember, hogy tulajdonképpen mi is volt ez. S rögtön felötlik az emberben, hogy Orbán Viktor viccelt. (Gyurcsány Ferenc megérkezik az ülésre.) Azért ezt a lehetőséget ne hagyjuk ki, hiszen egyrészt humor persze sokféle van, másrészt meg azóta is nagyon sokan röhögnek ezen a kijelentésen. (Derültség az MSZP soraiban.) Aztán lehet az is, hogy nem viccelt, hanem egy tudatos politikai számítás húzódik meg a kijelentés hátterében. Az emberek nem szeretik a privatizációt, ezt a közvélemény-kutatások mutatják, és ha én most a privatizáció ellen beszélek keményen, akkor odajönnek hozzám azok a szavazók, akik mindezt nem kedvelik, és akkor ilyen módon politikai hasznokra tehetek szert. Ezt a változatot se zárjuk ki, képviselőtársaim, hiszen a 1998-as választásokat megelőzően ugyanilyen kijelentéseket hallottunk, amelyeket ugyanúgy nem követett semmilyen cselekvés, mint ahogy nyilván most sem követné. És marad még egy harmadik verzió is, hogy egész egyszerűen arról van szó, hogy megváltozott a helyzet, mostantól kezdve a piacgazdaság annyira már nem érdekes, hát építsük föl a szocializmust, az előző nem volt sikeres, tegyünk egy kísérletet, hátha majd most jobb lesz (Derültség az MSZP soraiban.), ezért aztán komolyan kell vennünk azt a kijelentést, hogy államosítsunk vissza. Államosítsuk vissza az állami vagyont, mert… - tisztelt képviselőtársaim, az persze, hogy korrupció van, büntessük meg a felelősöket, helyes, én azzal tökéletesen egyetértek. Ha törvénytelenségek vannak, akkor ezekre derüljön fény, akadályozzuk meg, ez is helyes.

No de mit kezdjek azzal a kijelentéssel, hogy és ha nincsen se korrupció, se törvénytelenség, akkor odamegyünk azokhoz, akik privatizáltak, és azt mondjuk nekik, hogy kérem szépen vissza. Mire azok azt mondják, hogy jaj, de kedvesen tetszett kérni, meg úgyis számunkra a kormány szavának súlya van, ezért aztán tessék parancsolni, visszaadjuk. (Derültség az MSZP soraiban.) Ez nyilván nem lesz, mint ahogy azóta egyébként hosszú magyarázatok követték ezeket a szövegeket, és mint ahogy arról is tudunk, hogy persze különböző vállalkozói köröket felhívtak - és még mielőtt bárki azt hinné, hogy ezt telefonlehallgatásokból lehet tudni: mesélik, hogy felhívták őket -, hogy nem kell ezt annyira komolyan venni, persze, persze, nem egészen úgy fog kinézni ez a dolog. Lehet, hogy nem hívtak fel mindenkit, lehet, hogy a külföldi befektetők nem mindegyike gondolja úgy, hogy nem kell komolyan venni, amit Orbán Viktor mond, és lehet, hogy ezért aztán bizonytalanság keletkezik bennük a magyar gazdasággal szemben.

Ez az a pont, ami miatt a Szabad Demokraták Szövetsége kezdeményezte ezt a vitanapot. Beszéljünk arról, hogy milyen gazdaságot akarunk Magyarországon! Beszéljünk arról, hogy milyet akartunk 1990-ben! Beszéljünk arról, hogy jobb-e a magántulajdonon alapuló piacgazdaság annál, amikor az államnak nagy súlya van a gazdaságban, közvetlenül bejár a gazdaságba, milyen következményei vannak annak. Beszéljünk arról, hogy a mai Magyarországon nemcsak eddig, hanem a jövőt illetően is vajon mi a szerepe a magántulajdonnak, mi a szerepe a befektetőnek, miért is van szükség a privatizációra.

Engedjék meg, hogy én is némi kis áttekintéssel kezdjem. Ugye, az evidencia, hogy a szinte százszázalékos állami tulajdonnal működő szocialista piacgazdaság világszerte, Magyarországon is csődöt mondott, összeomlott, kiderült, hogy az azért úgy nem megy. Ettől kezdve vált szükségessé azon gondolkodni, hogy mit is kell tenni. Nyilván az egyik - és ebben a rendszerváltáskor egyetértés volt a politikai erők között - fő teendő annak a problémának a megoldása volt, hogy van egy százszázalékos állami tulajdonban lévő, jelentős részében persze vállalkozói vagyon, amelyik minden, csak nem vállalkozói, amelyik képtelen olyan piacra termelni, ahol az árut azért veszik meg, mert olyan a minősége, hogy azt érdemes megvenni, mert ugye a szocializmus, a KGST keretei között 200-as melltartót cseréltünk 160-as csípőbőségre való piros kockás rakott szoknyára, és ez a továbbiakban aztán már nem működött. Akkor felmerült a kérdés, hogy kellenek azok, akik hatékonyan tudják működtetni azokat a vállalatokat, akik tőkét hoznak a vállalkozásokba, akik ennek megfelelően hoznak új technológiákat a vállalkozásokba, hoznak új menedzsmentvezetési módszereket, mert ezek is hiányoztak többnyire, és egyébként pedig hoznak piacot is, mert az is hiányzott. Nekünk nagyon rövid idő alatt kellett egy igénytelen piacról egy igényes piacra átállítani a termelésünket, úgy, hogy közben a magyar gazdaság összeomlott, teljesítménye mintegy 25-30 százalékkal visszaesett. Ezért volt szükség a privatizációra, ezért volt szükség a gyors privatizációra, egyébként meg a készpénzes privatizációra azért volt szükség, mert közben a költségvetés egyre nagyobb problémákkal küszködött, és egyébként pedig - ha már Pokorni képviselő úr itt az imént említette - az államadósság leépítése terén is jelentős része volt a sikeres privatizációs tranzakcióknak. A Horn-kormány időszakában a privatizációs bevételeket az államadósság csökkentésére fordítottuk.

Ez a folyamat, tisztelt képviselőtársaim, sikeresnek tekinthető, még akkor is, ha egyébként - ezt kár tagadni, nyugodtan el lehet ismerni - nem volt egy szép folyamat, nem volt problémamentes folyamat. Vannak olyan időszakok, amikor szakmai hibákat követtünk el, így együtt természetesen, nem magamról beszélek feltétlenül. Szakmai hibákat követtünk el, mert volt olyan, amikor a befektető, mint később kiderült, azért jött csak ide, mert meg akarta venni a piacot, fölszámolta azt a valamit, amit megvásárolt, és nyert hozzá egy piacot. Volt olyan is, amikor úgy sikerült értékesítenünk valamit, hogy aztán aki megvette, rögtön továbbadta - ilyenre már az önök időszakából is emlékezhetünk, ha nagyon megerőltetjük magunkat -, egyébként pedig általános jellemző volt tényleg, hogy a magyar befektető háttérbe szorult azért, mert nem volt befektető, nem volt tőkéje. És akkor föl lehet vetni, hogy lássuk el őket tőkével. Ilyen is történt egyébként, valakit elláttak tőkével, megvásárolta az állami vagyont, nagyon rövid idő alatt továbbadta a valódi tulajdonosnak, és jelentős haszonra tett szert.

Azt gondolom, hogy ezeket mind el kell ismerni, ezek mind problémái ennek a folyamatnak. Megkérdőjelezhetetlen azonban, hogy a magyar gazdaság sikerei annak köszönhetőek, hogy ez a privatizációs folyamat így vagy úgy, de mégiscsak sikeres volt. Befektetők kellettek, befektetők a vállalkozások működtetéséhez és új befektetők zöldmezős beruházásokba, annak érdekében, hogy legyenek munkahelyek, és legyenek természetesen sikeres, exportra termelő vállalkozások, vállalatok.

A privatizáció azonban végül is, nyilván az előbbi folyamat visszásságainak következményeként is szitokszóvá változott, és ez az, amit nagyon sokan ma a politikában megpróbálnak meglovagolni; erre vonatkoztak szerintem a többek által korábban már idézett kijelentések. Ennek lesz egy nemkívánatos és van is már egy nemkívánatos következménye: egy magántulajdonon alapuló piacgazdaságban kezd kialakulni egy befektetőellenes, tőkeellenes, vállalkozóellenes hangulat, és erre is rájátszott Orbán Viktor úr abban a bizonyos megszólalásában, ami azért nagyon nagy baj, mert tőke, befektető és sikeres vállalkozó nélkül ez az ország, ez a gazdaság működni nem fog. Úgyhogy kéretik erről az útról nagyon gyorsan és nagyon sürgősen leszállni. (Pokorni Zoltán visszatér az ülésterembe.) Megjegyzem, én figyelmesen végighallgattam Pokorni Zoltán úr felszólalását, aki már azon az úton nem haladt, nyilván kármentési szándékkal egy véleményt foglalt össze, amivel én nem értek egyet, de azokat a szélsőséges irányokat már nem képviselte, amelyek a korábbi, parlamenten kívüli megszólalásokban egyébként még tetten érhetőek voltak.

Le szeretném szögezni, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége nem akarja lezárni, nem akarja felfüggeszteni a privatizációt, hanem ésszerűen folytatni akarja.

 

(10.30)

Folytatni akarja annak érdekében, hogy azok a problémák, amelyek különböző területeken még fellelhetők, megoldhatók legyenek. Természetesen mi azt gondoljuk, hogy a privatizációs folyamatnak átláthatónak, ellenőrizhetőnek, világosnak és mindenki számára transzparensnek kell lennie, és természetesen, ha privatizálunk, a privatizációnak versenyben kell eldőlnie annak érdekében, hogy a legjobb megoldásokat legyünk képesek megtalálni.

Hadd tegyem hozzá rögtön, hogy áttekintve ennek a kormányzati ciklusnak a privatizációs gyakorlatát, összességében azt lehet mondani, hogy mind a transzparenciát, mind az ellenőrizhetőséget, mind a pályáztatást, a versenyt tekintve ez az időszak tekinthető a legsikeresebbnek és a legvilágosabbnak. (Dr. Juhos Katalin: Erdős Ákos! Éljen! Éljen! - Manninger Jenő: ÁSZ-jelentés!) Az Állami Számvevőszék jelentéseire mindig figyelni kell, azokkal mindig érdemes foglalkozni. Az Állami Számvevőszék például Bábolna esetében súlyos kifogásokat emel arra az időszakra vonatkozóan, amikor még önök kormányoztak. Hát ez így van, tessék megnézni; nemcsak hivatkozni kell az ÁSZ jelentésére, bele is kell lapozni, el is kell olvasni, mert az is két külön dolog.

Egyébként pedig az Állami Számvevőszéknek ez a bizonyos hivatkozott jelentése nem állapít meg szabálytalanságot vagy törvénytelenséget az ÁPV Rt. döntéseivel kapcsolatban, legfeljebb kérdéseket tesz fel, hogy egy adott lépés gazdaságilag éppen hasznos vagy racionális volt-e. Ez a kérdés mindig feltehető, például én is mindig felteszem magamnak a kérdést, hogy vajon az önök ciklusában privatizált tizenkét állami gazdaság esetében helyes és racionális volt-e, hogy se verseny nem volt, se pályáztatás nem volt, de legalább nem tudjuk, hogy kiknek és mennyiért adták el az állami vagyont. (Derültség a kormánypárti oldalon.) Azt gondolom, hogy erről is érdemes akkor szót ejteni. De én mégis azt gondolom, hogy a folyamatot egészében érdemes vizsgálni, és ha az elmúlt tizenöt éves időszakot vizsgálom, akkor ez a ciklus ebből a szempontból szerintem teljesen rendben van.

Hadd tegyek még egy kitételt: Pokorni képviselőtársam azt mondta, hogy az SZDSZ mindent privatizálni akar. Nos, ez némi megszorítással igaz - már megint nem tetszett figyelni -, mi ugyanis mindig azt mondjuk, hogy az állam alapfeladatainak ellátásához szükséges vagyon maradjon állami tulajdonban, egyébként pedig valóban privatizálni kell az összes többit. Ön aztán hivatkozott az önkormányzatokra. A helyzet ugyanaz, mint az önkormányzatoknál, a törzsvagyonban ugyanis az önkormányzat alapfeladatainak ellátásához szükséges vagyonok vannak. (Pokorni Zoltán: Nem egészen.) A törvény így rendelkezik, kedves képviselőtársam. Ezek szerint azt is el kell olvasni, lesz feladat ma estére. S ugyanezt mondjuk mi az állami vagyon és tulajdon esetében is, a többi esetében pedig azt mondjuk, hogy igen, tessék privatizálni.

Miért mondjuk? Egyrészt azért, mert a vagyonnak van egy olyan része, amit fejleszteni kell, amibe tőkét kell betenni, amibe be kell fektetni, és ez nem áll rendelkezésre. Ilyenkor célszerű megfontolni, hogy vajon az a követelmény, hogy legyen az adott valami versenyképes, nem fontosabb-e annál, mint hogy büszkén verjük a mellünket, hogy hurrá, ez itt nálunk állami tulajdonban van. Szerintem ilyenkor privatizálni kell, olyan számára, akinél a megfelelő garanciák a fejlesztéshez megvannak.

Van egy másik kör a szolgáltatások területén, ahol azt a kérdést tesszük fel, hogy a jelenleg állami tulajdonban tartott valami vajon megfelelő színvonalú szolgáltatás nyújtására képes-e az emberek számára, és ha nem, akkor mit tudunk tenni annak érdekében, hogy az jobb legyen. Tudunk-e beletenni pénzt? Megint az a válasz, hogy nem tudunk. Akkor ne fontoljuk-e meg, hogy vonjunk be befektetői pénzt, hogy ilyen módon növeljük a szolgáltatás színvonalát, természetesen szabályozott körülmények között? Ezért mondjuk mi azt, hogy igenis, az egészségügybe be kell vonni a magántőkét, be kell hozni a befektetéseket, szabályozott módon, a rendszer egészét átalakítva, szerintünk egyébként a több-biztosítós modell és ilyen módon a verseny feltételeinek a megteremtésével. De ugyanezt gondoljuk a Magyar Államvasutak bizonyos tevékenységi köreiről, ugyanígy gondolkodunk a Posta esetében is bizonyos tevékenységekről. Ezekről őszintén és nyíltan kell beszélni, számunkra ugyanis csak egy feltétel van, hogy az emberek magasabb színvonalú szolgáltatást kapjanak a jelenleginél, ami nem jó. Nem volt jó önök alatt sem. Én még emlékszem, hogy a Posta mintegy 4 milliárd forintos veszteséget termelt akkor, amikor önök átadták. Fantasztikus állami tulajdon! Tudják, miből fedeztük a veszteséget? Az adófizetők pénzéből. Ezt önök termelték meg. Így van, és ez nagyon nagy baj, mert ilyesmire fordítottuk az adófizetők pénzét. (Domokos László: Önök alatt is veszteséges volt.) Na jó, veszteség volt az is, hogy nem fizették ki önök azt a százmilliós számlájukat (Derültség a Fidesz soraiban.), de ez megint egy más kérdés, ez még annyira nem játszik bele.

Mindenesetre maradjunk abban, tisztelt képviselőtársaim, hogy egy piacgazdaságban az a normális, ha a vállalkozói vagyon magántulajdonban van, és az a normális, ha a piacgazdaság megfelelő, szigorú szabályozási kereteket és feltételeket teremt, azért egyébként, hogy ne lehessen visszaélni a piaci erőfölénnyel, hogy ne lehessen kijátszani és megkerülni a különböző törvényi szabályokat. Erről lenne érdemes vitatkoznunk, hogyan tudunk a jelenleginél szigorúbb gazdasági szabályozórendszert kialakítani a visszaélések meggátlására, a fizetési fegyelem fokozására, és általában annak érdekében, hogy megbízhatóbb, hatékonyabban működő gazdaságunk legyen. Szerintem ez sokkal jobb vita lenne annál, mint hogy tartsunk-e ezt, azt, amazt állami tulajdonban, vagy annál, hogy ráadásul vegyük-e vissza magánkézből.

A felvetés ugyanis, ami miatt a vitát kezdeményeztük, egész egyszerűen árt a gazdaságnak, árt Magyarországnak, elriaszthatja a befektetőket, és ez nekünk nem jó. Mert ha rossz a gazdaságnak, ha a gazdaság fejlődését emiatt visszafogjuk, akkor az emberek fognak rosszabbul élni. Ezért kell megfontolni az ilyen típusú kijelentéseket. Tudom én, hogy jó az állami vállalat, mert oda lehet ültetni a haverokat meg a klienseket különböző vezető pozíciókba (Zaj az ellenzéki oldalon), s mert ki lehet venni belőle pénzeket. Úgy látom, van igény arra, hogy példát mondjak: Hungexpo, tisztelt képviselőtársaim. Egy év alatt sikerült az 500 milliós nyereséget 100-200 milliós veszteségbe leharcolni. De gondolják meg, nem jobb-e ennél minden oldal számára tisztább viszonyokat, szigorú szabályozási kereteket teremteni, utána pedig hagyni a piacgazdaságot a saját törvényei szerint normálisan működni. Szerintünk ez a cél, és ez az, ami miatt súlyosan nem értünk egyet Orbán Viktor kijelentésével, és ez az, ami miatt ezt a vitanapot kezdeményeztük.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, frakcióvezető úr. Megadom a szót Herényi Károlynak, az MDF képviselőcsoportja nevében felszólalni kívánó képviselőnek, frakcióvezetőnek.

Parancsoljon!

HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Majd meglátjuk a nap végére, hogy van-e értelme ennek a vitának, vagy a többi politikai vitanap sorsára jut. Tegnap a Nobel-díj bizottság a közgazdasági Nobel-díjat két olyan tudósnak adta oda, akik a játékelmélet terén értek el kimagasló eredményeket. Mintha ez a dolog a politikára is átirányítható lenne, mert mintha mi is a játékmódszereknek azt a fajtáját játszanánk, amely a vesztes-vesztes játszma néven vált ismertté, és ennek van egy alfaja, a vég nélküli játszma. Egyetlen megoldása van: kilépni ebből a játszmából. Nem tudom, a magyar politikai elit mikor lesz képes arra, hogy végre a valós problémák megoldásával szolgálja a nemzet érdekeit.

De rátérek a privatizációra. A Magyar Demokrata Fórum jobboldali, konzervatív párt, amely hisz a magántulajdonban, és elutasít mindenféle kollektivista és szocialista eszmét.

(10.40)

Antall József miniszterelnök történelmi érdeme, hogy az első szabadon választott kormány vezette át Magyarországot a szocializmusból a piacgazdaságba, a hazug, néptulajdonon alapuló gazdaságból a magántulajdon szentségén alapuló gazdaságba. Mi, a Magyar Demokrata Fórum tagjai, Antall József politikai örökösei, tudjuk, hogy csak a magántulajdonra és a versenyre épülő gazdaság képes jólétet hozni Magyarország polgárainak. Ma a magyar gazdaságban már meghatározó szerepe van a magántulajdonnak. A maradék nemzeti vagyon kezelése és értékesítése átfogó nemzeti stratégiát igényel, amelynek egyetlen célja van, és egyetlen célja lehet: a magyar polgárok és a magyar gazdaság érdekeinek szolgálata.

A Magyar Demokrata Fórum egy esztendővel ezelőtt elkészítette és át is adta a nemzeti privatizációs stratégiát miniszterelnök úrnak - örömmel tapasztaltam, hogy államtitkár úr hozzászólásában ebből számos elemet átvett, és számos elem megjelent –; ez a stratégia mentes a demagógiától, a rövid távú költségvetési és politikai érdekektől egyaránt. Számunkra nem az a kérdés, hogy legyen-e privatizáció vagy sem, hanem az, hogy mit és hogyan privatizáljunk, illetve miként kezeljük a megmaradó nemzeti vagyont. Tévesnek és elhibázottnak tartjuk az MSZP–SZDSZ-kormány privatizációs programját, mert könyvelői logikára épül, és pusztán a költségvetési hiány lefaragását, az állam eladósodottságának enyhítését célozza, de ugyanúgy tévesnek és elhibázottnak tartjuk a privatizáció teljes leállítását is, mert az a nemzeti érdekekkel ellentétes, szocialista logikára épülő demagógia.

A nemzet érdeke, hogy a maradék állami vagyont ésszerűen és célszerűen hasznosítsuk. Privatizációra szükség van, mert a rosszul működő állami vállalatok veszteségeit évente több tíz milliárd forinttal finanszírozzák az adófizetők: ezt a pénzt más, hasznosabb nemzeti célok megvalósítására kell fordítani. Privatizációra szükség van, mert véget kell vetni az állami vállalatoknál tapasztalható visszaéléseknek. Az állami vállalatok politikai kifizetőhellyé váltak, ahol éppen a hatalmon lévőkhöz közel álló személyek és vállalkozások kapnak jól fizető állásokat, busás haszonnal járó megrendeléseket. A Magyar Demokrata Fórum az ÁPV Rt. hozzárendelt vagyonának privatizációját nem általában kifogásolja, hanem egyes vagyonelemek tekintetében indokolatlan a túlzott gyorsaság, és nem megengedett a privatizáció, ha a piaci feltételek nem kedveznek bizonyos vagyonelemek értékesítésének. Az eladásra váró vállalatok közül néhány értékesítését stratégiai okokból ellenezzük.

A Magyar Demokrata Fórum által elkészített nemzeti privatizációs stratégia öt alapvető követelményt fogalmaz meg: az első a stratégiai nemzeti vagyon körébe tartozó vállalatok új meghatározása, a második a versenyt, a fejlesztést és a munkahelyteremtést szolgáló célzott magánosítás támogatása, a harmadik a magánosítások megfelelő időzítése, a negyedik a maximális átláthatóság biztosítása, és az ötödik, de legalább ilyen fontos szempont a magyar polgárok tulajdonszerzését előnyben részesítő módszerek alkalmazása. A stratégiai nemzeti vagyon körébe olyan vállalatokat kell sorolni, amelyek nemzetbiztonsági okokból - például a Paksi Atomerőmű Rt. - nem eladhatóak, vagy amelyek a magyar kultúra értékőrzői, a hungarikumok megteremtői, vagy amelyek a magyar nemzet számára létfontosságú közszolgáltatásokat vagy olyan szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek hiánya a piac nem megfelelő működése esetén veszélyeztetheti a közszolgálati feladatok ellátását. A nemzeti stratégiai vagyon részének tekintjük a szerencsejáték állami monopóliumát, a magyar vállalatok nemzetközi piacszerzését segítő Hungexpo Rt.-t, amely azóta privatizálva lett, de ezzel mi természetesen nem értettünk egyet.

A magyar privatizáció, amely az előző évtized elején kezdődött, a világ mértékadó szakmai köreiben elismerést váltott ki, és a felkészült hazai gazdasági szakemberek és gazdaságpolitikusok is jó teljesítménynek tartják az átalakulás folyamatát. A privatizáció a szocializmusból a piacgazdaságra alapozott polgári demokráciához való visszatérés egyik legfontosabb és legnehezebb feladata volt a rendszerváltó kormány politikájának. A vállalkozói szektor 80-90 százalékának állami tulajdonát túlnyomó részben magántulajdonná kellett alakítani az új magyar demokrácia gazdasági feltételeinek megteremtéséhez. A privatizáció másik feladata a csődbe ment szocialista gazdaság, a csődbe ment szocialista vállalkozások modernizálása volt, hiszen a szocializmus válsága elsodorta piacaink közel felét, és termelő kapacitásaink, termékeink legalább ilyen arányban elavultakká, eladhatatlanokká váltak a hazai és világpiacon. A magyar privatizáció tehát egyben innovációs szakasz is volt a magyar gazdaságban, ami a csődbe ment mamutvállalatok és a vegetáló kisebb termelőegységek eladását jelentette.

Az Antall-kormány teljesítménye külön kiemelkedő annak fényében, hogy a privatizációban felhasználható tapasztalatokkal ekkor még nem rendelkeztünk, ennek módjával, lehetőségeivel korábban a világ nem foglalkozott, 1990-ig még a tudományos műhelyek sem keresték a megoldást sem Nyugaton, sem Keleten, a visszavezető utat a piacgazdaságba. Lewandowski lengyel közgazdász közismert kijelentése szerint: “A volt szocialista országok privatizációja uratlan, ismeretlen értékű javak értékesítése olyanok számára, akiknek nincs pénzük, és nem is akarnak venni.ö

A privatizáció politikai céljai az idő haladtával változtak: míg az első időszakban az állami monopóliumok lebontása, magángazdaság kialakítása, a rossz gazdasági szerkezet átalakítása, a szocializmus csődje következtében előállt helyzetben a termelés modernizálása és fenntartása volt a cél, a ’90-es évek második felétől már kifejezetten bevételorientált privatizációt lehetett folytatni a korábbiaknál jóval kiegyensúlyozottabb hazai gazdasági feltételek mellett. Mára Magyarországon az állam szerepe a vállalkozói szektorban lényegesen szerényebb, mint sok olyan polgári demokráciában, amelyeket sorsuk megkímélt a szocialista uralomtól, annak ellenére, hogy a 80-as évektől ezekben az országokban is erős privatizációs hullám indult el.

Továbbra is célnak tekintjük, hogy a privatizációból minél inkább vegye ki a részét a magyar polgárság, akinek tulajdonszerzését a mindenkori kormánynak támogatnia és segítenie kell. A Magyar Demokrata Fórum ’89-ben programjára tűzte az állam kivonulását a versenyszférából; az Antall-kormány a vállalkozói vagyon 35 százalékának privatizálását tűzte ki feladatul. Ezt akkor minden politikai tényező támogatta, az akkori ellenzéki pártok közül az SZDSZ és a Fidesz a gyorsabb privatizáció híve volt. Az állam vállalkozói vagyonának becsült értéke 1990-ben 2000 milliárd forint körül volt, és ezzel szemben mintegy 100-150 milliárd forintra volt tehető az a tőke, amely a potenciális hazai befektetőknek ilyen célokra rendelkezésére állt. A cél az volt, hogy piaci körülmények között a hazai befektetők is részt vehessenek a versenyben, amihez idehaza mindenki számára rendelkezésre álló kedvezményes technikákat alakított ki az Antall-kormány, az E-hitel, az MRP, a kárpótlási jegy és más intézkedések szolgálták ezt. Sajnos, ennek ellenére - és ebben igaza van Pokorni elnök úrnak - alacsony a magyar tulajdoni arány, 35-37 százalékra tehető csupán.

A privatizációra szükség van, mert a rosszul működő állami vállalatok veszteségeit évente több tíz milliárd forinttal finanszírozzák az adófizetők; a privatizáció a populista politizálás kedvenc és hálás területe; bizonyára előfordultak és előfordulnak vitatható esetek a privatizációban, de korántsem annyi, mint ahány pró és kontra támadás történt. Az elmúlt tíz esztendőben számos vizsgálat, feljelentés történt ezekben az ügyekben, de tényleges törvénysértést csak igen kis számban sikerült feltárni. Kétségtelen tény azonban, hogy a politikai elit egy része az elmúlt évtizedben jelentősen meggazdagodott, ami - főként a közvélemény egy jelentős részének elutasítása miatt - felveti az erkölcsi kérdéseket.

Az MDF a spontán privatizáció időszakát a magyar történelem egyik legerkölcstelenebb korszakának tartja, még akkor is, ha az akkori tranzakciók döntő többsége az akkor hatályos törvényeknek megfelelően zajlott, ugyanakkor utólag erkölcsileg és politikailag is különbséget kell tenni azon privatizátorok között, akik pusztán harácsoltak, és azok között, akik értéket teremtettek; téves az az állítás, hogy a privatizáció egyenlő a korrupcióval, és elutasítja azt a politikai érvelést, amely erre a téveszmére hivatkozva veti el a privatizációt. A maradék nemzeti vagyon kezelése és értékesítése átfogó nemzeti stratégiát igényel, amelynek egyetlen célja van: a magyar gazdaság és a magyar polgárok szolgálata.

(10.50)

Néhány szó a jelenlegi kormány szerintünk hibás céljairól. A Magyar Demokrata Fórum elutasítja az állami vagyon értelmetlen felélését, a bevételeknek a kormány folyó költségeire történő felhasználását. 2002 óta a privatizációs bevételek döntő többsége nem fejlesztési célokat szolgál, hanem a költségvetés hiányait, lyukait próbálja betömni. Ez nem más, mint az állami vagyon esztelen elherdálása, amellyel természetesen nem lehet egyetérteni.

Pokorni elnök úr egy anyagot adott át, amely a nemzeti vagyonszerződést tartalmazza, és amely nyilván megfontolandó, megtárgyalandó kérdés. De megjegyzem: a törvény ma is meghatározza azoknak az állami vállalatoknak a körét, amelyeket állami tulajdonban kell tartani. Ezek száma 1992-ben, az Antall-kormány idején még több mint 200 volt, 1996-ban ez 180-ra csökkent, 2001-ben 75 volt ezen vállalatok száma, 2002-ben már csak körülbelül 40 vállalat tartozik az el nem adandók közé, a tartósan állami tulajdonban maradó állami vállalatok száma tehát csak ennyi. Mindenképpen meg kell határozni, mi legyen ennek a maradék nemzeti vagyonnak a sorsa, hiszen nem teheti meg az állam, hogy olyan lehetőségekről lemond, amelyek később nagyon sokba kerülnek, ha vissza akarja szerezni, vagy ha olyan szolgáltatásokat olyan színvonalon és olyan áron akar nyújtani, amely elfogadható. A közszolgáltatás jelentős része valóban idetartozik.

Nem szabad és nem lehet privatizálni olyan vállalatokat, illetve olyan piacokat, ahol nem alakulhat ki piaci verseny, hiszen a szolgáltatás jellegéből adódóan monopolisztikus helyzet adódott és van. Itt az államnak meg kell tartania a tulajdonát, és meg kell tartania a tulajdonon keresztüli beleszólási lehetőségét.

De ugyanúgy, ahogyan meg kell határozni azon vállalatok körét, amelyek állami tulajdonban tarthatóak, a Magyar Demokrata Fórum egy olyan törvény elfogadását javasolja, amely szerint a jövőben magántulajdont államosítani, privatizált vagyont visszaállamosítani, illetve bármely közvetlen vagy közvetett módon állami vagyont létesíteni, újonnan létrehozni csak különleges nemzetbiztonsági érdekből, az Országgyűlés kétharmados döntésével legyen lehetséges. Kétoldalú játék ez. Ha egyszer meghatároztuk, mi maradjon állami tulajdonban, akkor határozzuk meg azt is, illetve teremtsük meg a nagyon szigorú törvényi feltételeit, hogy visszaállamosítani se lehessen, hiszen ez garancia a piac szereplőinek, garancia a tulajdonosoknak, és a polgári demokrácia működésének egyik lényeges feltételét biztosítja, ráadásul láttunk már olyan folyamatokat és ellentétes irányú folyamatokat, állami visszavásárlásokat, amelyek nem az állam, hanem egy-két kliens vagy a kormánypártok valamelyikéhez közel álló személy érdekeit képviselte.

Tehát a Magyar Demokrata Fórum elkötelezett híve a privatizációnak, de csak annak a privatizációnak, amely a gazdaság fejlődését szolgálja, amely a polgárság erősödését, a magyar polgári réteg erősödését szolgálja, áttekinthető és tiszta. Bízunk abban, hogy a maradék állami vagyon esetében sikerül egy olyan politikai konszenzust kialakítani, amely annak legoptimálisabb, legcélszerűbb felhasználását fogja biztosítani.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! A vezérszónoki felszólalások végére értünk, az egyes képviselői felszólalásokra térünk át.

A frakciók írásban előre jelezték, kik és mikor kívánnak szólni, de a monitoromra pillantva igen tetemes mennyiségű kétperces felszólalási igényt is látok, úgyhogy akkor ezzel, a kétperces felszólalásokkal kezdenénk.

Megadom a szót Manninger Jenő képviselő úrnak, a Fidesz képviselőcsoportjából. Két percben öné a szó.

MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A mai napon újra megismerhettük az SZDSZ álláspontját, és ahogyan itt hallottuk, ez nemcsak a szabad demokraták álláspontja, hanem a kormány képviselője, például a pénzügyminisztériumi államtitkár is ezt képviselte, mondhatjuk, egy olyan szélső liberális álláspontot, amely szerint - most csak erre térnék itt ki - eladó a Posta, eladó a MÁV is. Jó, hogy ezt így tudjuk, hogy legalább ez a szándék, és a mai napon, azt hiszem, egyértelműen kiderült az is, hogy ezt kívánják tenni. (Dr. Gombos András: Kuncze csak az egyes szolgáltatásokat mondta!)

A Postával kapcsolatban azt szeretném elmondani, azért is tartjuk fontosnak, hogy megmaradjon állami tulajdonban, mert nagyon fontos, hogy a kistelepülésekre is el lehessen jutni. Az, hogy néhány milliárd forint vesztesége volt, nem érv arra, hogy eladjuk. Ennél sokkal több milliárd fölött döntött például annak idején Kovács Kálmán, egymaga 3 milliárd forintról. Tehát egy 4 milliárd forintos veszteség megszüntethető, és meg is szűnt volna a továbbiakban.

Ennél sokkal nagyobb kérdés a MÁV eladása, hiszen az SZDSZ azt az álláspontot képviseli, amely például Angliában, Írországban már nem számít korszerű álláspontnak. Mintegy 10-15 éves tapasztalat van arra, 10-15 éve haladta meg az idő ezt az álláspontot, hiszen a vasút biztonsága megkérdőjeleződött, nagyon sok baleset volt, és egyértelműen azt üzenik, hogy a MÁV, az államvasutak egy olyan szolgáltatás, amelyet állami kézben kell tartani, így garantáltatható az a színvonal, amelyről például Kuncze Gábor beszélt. Ha fel akarunk ülni egy jó szolgáltatású vasútra, akkor nem a brit magánvasutakra kell felülni, hanem például arra a német és svájci állami kézben lévő vasútra, ahol példás szolgáltatást biztosítanak az állampolgárok számára, ezért így gondoljuk mi is, hogy a jövőben ez lenne a cél.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces felszólalásra következik Kovács Tibor, a Magyar Szocialista Párt képviselője. Parancsoljon!

KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Pokorni képviselő úr beszélt a hazai magántulajdon szükségességéről, a hazai tőke lehetőségeiről. Néhány hete megjelent egy interjú az ÁPV Rt. korábbi vezetőjével, a privatizációs szervezet vezetőjével, hogy annak idején milyen dilemmák foglalkoztatták az akkori vezetést a privatizáció céljait tekintve. Bizony, tudomásul kellett venni, hogy az akkori magyar társaságoknak elsősorban tőkére volt szükségük, másodsorban új technológiákra, harmadsorban vállalatvezetési ismeretekre.

A tőke a korábbi szocializmus időszakában nem bírt kialakulni Magyarországon, tehát nem voltak olyan tőkések, akik tőkebefektetéssel tudták volna ezeket a társaságokat megvásárolni. A technológiai információk sem álltak rendelkezésre, nem beszélve a korszerű vállalatvezetési ismeretekről, mert hiszen tudjuk, e tekintetben azok a vállalatok, amelyek a későbbiekben sikeresek lettek, ezeket bevezették.

Az ellenséges kivásárlás tekintetében sem értek egyet azzal, hogy itt az állami tulajdon lehet az az egyetlen eszköz, amely megvédi a társaságokat az ellenséges kivásárlástól. Máshol is, Magyarországon is meghatározó jelentősége van az állam szabályozó szerepének. Utalni szeretnék például arra, hogy a privatizációs törvényben hogyan van rögzítve, a későbbiekben hogyan lesz rögzítve az aranyrészvény-szabályozás, amely garanciát és kezességet ad… (Deák András: Testvér, az megszűnik!) Vita van az Európai Unión belül is, milyen hatáskörökben lehet az aranyrészvény-szabályozást alkalmazni.

Másrészt máshol is megdőlnek azok a korábban vélt tabuk, hogy mely társaságokat nem lehet privatizálni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.) A repülőterek tekintetében ma az egész Európai Unió területén 25 nagy repülőtér privát kézben van.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kétperces felszólalásra megadom a szót Lázár Mózesnek, a Fidesz képviselőjének. Parancsoljon!

(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

LÁZÁR MÓZES (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Én a villamosenergia-szektorra szeretnék kitérni, hiszen Dióssy államtitkár úr ezzel kapcsolatban is elég komoly bejelentést tett.

Csak egy rövid visszatekintés: ha visszaemlékeznek rá, a Horn-kormány idején nagyarányú energiaprivatizáció zajlott le, és az az ígéret volt, hogy olcsóbb lesz a villamos energia, és magasabb színvonalú lesz a szolgáltatás. Amint látható volt, ez kártyavárként omlott össze, mert nem lett olcsóbb a villamosenergia-szolgáltatás, és a szolgáltatás színvonalában is vannak még komoly hátrányaink.

Ebben a szektorban sosem lesz igazi verseny. Rendszeresen azt halljuk tehát, hogy verseny, verseny, de ebben a rendszerben, mivel ez egy vonalas létesítmény, igazi versenyről nagyon nehezen lehet majd beszélni.

(11.00)

Önök a legutóbbi villamosenergia-törvény módosításánál azt ígérték, hogy a Villamos Művek, benne a magyar villamosrendszer-irányító az átviteli hálózattal és Pakssal, nem kerül privatizációra. Most a részleges privatizációt említette az államtitkár úr, ami közvetett módon érinti az átviteli hálózatot, az alaphálózatot és Paksot is. Ráadásul a Magyar Villamos Művek vezérigazgatója egy néhány nappal ezelőtti találkozón átadta azt a stratégiát, amely az MVM átalakítására vonatkozik, és abból elfelejtette kihúzni azokat a részeket, amelyek már később nem kerültek fel az internetre. Ebből is arra a következtetésre jutunk, hogy az MVM privatizációjában gondolkodnak.

A cseh példát szeretném csak említeni, ők egy egészen más úton indultak el - és mi történik? A cseh villamos művek bejelentkezett a bolgár villamos szolgáltatás privatizációjába, de amikor másfél-két évvel ezelőtt élesen felvetődött az MVM privatizációja, úgyszintén az önök részéről (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), már akkor is érdeklődés mutatkozott a csehek részéről. Egyébként Csehországban olcsóbb a villamos energia a lakosság számára, mint nálunk. Ennyit a versenyről, ennyit az állami tulajdonról.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót Molnár Albert államtitkár úrnak két percre.

MOLNÁR ALBERT pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Két apróságra szeretnék reagálni, mert ha idézünk, akkor pontosan. Pokorni úr, én azt mondtam, hogy például az erdők. (Pokorni Zoltán: Csak nem volt jó példa!) Egyébként a privatizációs törvény mellékletében részletesen, pontosan le van írva, hogy melyek azok a vagyonelemek, amelyeket - és az is le van írva, hogy milyen részarányban - állami tulajdonban kívánunk tartani. (Pokorni Zoltán: Ott van a posta is és a vasút is!) Sosem vitatkoztunk sem Pakson, sem az erdőkön és egyebeken.

Azt gondolom, azt kell végiggondolni az állami vagyon működésével összefüggésben, hogy mi jó az embereknek. Amikor kiragadva egy évet, mondjuk 2001-ben a 700 milliárdnyi állami vagyon összesen 75 millió nyereséget hozott az államnak, vagy ha azt nézem, hogy 2002-ben 72 milliárdnyi veszteséget hozott a 716 milliárdnyi állami vagyon működtetése, akkor azt kell végiggondolni, hogy minden állampolgár 7200 forintot tett be a saját adózott jövedelméből azért, hogy ezek az állami vállalatok így működjenek, ahogy működtek. Valószínű, hogy ha ez az állami vagyon akkor például valamilyen kötvényben nyilvánul meg, és abban kamatozik, akkor hozott volna mindenkinek, mondjuk, 7200 forintot, ez nem mindegy. Tehát azt gondolom, hogy az állampolgár oldaláról a hasznossága nem kérdőjelezhető meg. (Pokorni Zoltán: Kinek? Ki fizeti meg a jegy árát?)

A nemzetközi repülőterek vonatkozásában itt elég nagy vita volt. Privatizált repülőtér az Egyesült Királyságban Londonban a Heathrow, a Gatwick, a Stansted, a Luton, Németországban Frankfurt, Hamburg, Düsseldorf, Hannover, Olaszországban Róma, Belgiumban Brüsszel, Dániában Koppenhága, Ausztriában Bécs, Svájcban Zürich, Görögországban Athén (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból.), ezt lehetne folytatni, csak azt szeretném mondani, hogy privatizáció előtt áll Párizs mindkét repülőtere, valamint Amszterdam, Pozsony, Dublin, Prága és Lisszabon repülőterei. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét. - Pokorni Zoltán: Frankfurt városnak hány százaléka van benne?) Tehát az, amit Magyarország akar, ebből a szempontból nem egy különlegesség.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra Gógl Árpád képviselő úr következik, Fidesz.

DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Annak idején a 619 ígéret egyike volt az egészségügyi intézmények stabilitását biztosító törvény. Kuncze Gábor ma is megerősítette, hogy az állam és az önkormányzatok közfeladatot ellátó vagyona köztulajdonban maradjon, igaz, hogy tett hozzá egy mellékmondatot. Azt gondolom, hogy az egészségügyi intézmények ilyenek. Kórháztörvény még sincs, a jót megsemmisítették. Véleményünk szerint nem adhatók el a közfeladatot ellátó egészségügyi intézmények, mert biztonságunkat kockáztatjuk. Nem adhatók el azért sem, mert úgy döntöttek közel kétmillióan, akik a népszavazáson erre adták le voksukat. Nem adhatók el azért sem, mert átmeneti, látszatstabilitás, aktuális minimális előnyök után kártyavárként omlanak össze az ilyen rendszerek.

Hogy ez így van, ezt két példával is lehet igazolni. Az egyik a kiskunhalasi, a másik a székesfehérvári laboratórium. A székesfehérvári laboratórium ma már nem látja el feladatát, az önkormányzat visszavenné, de nem tudja visszavenni, mert az a több tíz millió forint, amit egyszeri juttatásként megkaptak, nem áll rendelkezésre. Hogy hol van ez a pénz, nem látjuk egészen világosan.

Azt gondolom, hogy ma már az önök számára is tisztán látható, hogy csak akkor lehet jó egészségügyet ellátni, mert ez a stabilitásunkat biztosítja, a jövőnket biztosítja, a biztonságunkat adja, hogyha az állami és önkormányzati közfeladatoknak megvan a vagyoneleme. Ezt a vagyonelemet nem lehet elherdálni. Át lehet alakítani többlépcsős rendszerré, és lesz egy szegényellátás, és lesz egy luxusellátás. A luxusellátás az, amihez hozzáférnek mindazok, akiknek sok a pénzük, ilyenből pedig kevés van.

Azt hiszem, a végén egyet kellene világosan látni: kétharmados törvényt kell alkotni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy világos legyen, hogy mi maradjon köztulajdonban, és ezt a vagyonleltárt felvesszük, listázzuk, és csak kétharmaddal tudjuk módosítani.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Szintén két percre megadom a szót Szalay Gábor képviselő úrnak, SZDSZ.

SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! A vita eddigi folyamán többször került szóba a MÁV esetleges privatizációja, illetve azon állami cégek privatizálási akciója, amelyek külföldön állami cégek, itthon viszont magántulajdonosként fektettek be nálunk, és a kettő között látszólag ellentmondás van. Erre szeretnék reflektálni.

Először is a MÁV: mindannyian szemtanúi vagyunk az utóbbi években a MÁV vesszőfutásának, amelyik itt a szemünk előtt zabálja fel magát, hihetetlen költségvetési támogatásokat emészt fel, a saját vagyonát feléli, miközben a szolgáltatásai nem javulnak. Nem túl régen a 240 milliárdos saját tőkéjét 80-ra kellett leszállítani, ki tudja, hogy ez a maradék 80 elég-e még vajon egy évig, esetleg másfél évig. Ez így nem mehet tovább. Azért sem mehet tovább, mert mindannyian tudjuk, hogy az Európai Uniótól időleges mentesítést, úgynevezett derogációt kaptunk, de 2007-től kötelező lesz a liberalizáció Magyarországon is a vasút vonatkozásában.

Ha a 2007-es liberalizációt a MÁV mostani helyzetével fogjuk elérni, akkor az nem jelenthet mást, mint a magyar vasút összeomlását. Nekünk pedig elsősorban nem a MÁV-ot, hanem a magyar vasutak működőképességét kell biztosítani, és ez azt jelenti bizony, hogy a MÁV tevékenységének egyes részeit fokozatosan, egymás után privatizálni tanácsos. A pályavasúti szolgáltatás maradhatna állami tulajdonban, azonban az áruszállítást a lehető leggyorsabban, majd ezt követően, bizonyos idő elteltével a személyszállítást is privatizálni lehet, pontosan azért, hogy a magyar vasúti szolgáltatás (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) talpon maradhasson, és minőségileg jobb eredményt érhessen el.

A másik felvetett kérdésre egy következő kétpercesben térnék ki. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Dióssy Gábor államtitkár úrnak.

DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselők! Itt többször elhangzott a Fidesz oldaláról, hogy a biztonságunk nagyon fontos, és úgy érzékelhetik talán a nézők, a hallgatók, akik ezt a vitát nézik és hallgatják, hogy ha privatizálunk, akkor csökken a biztonságunk, hiszen az állam gondoskodó, kemény, reguláló szerepe nincs ott, ha nem privatizálunk, akkor természetesen a biztonságunkért garanciát tud vállalni az állam.

Nos, rögtön szeretnék egy példát mondani, de mielőtt félreértenék, leszögezem, hogy nem mondtam - ahogy Pokorni képviselő úr rosszul idézte, nem mondtam -, hogy a Paksi Atomerőművet privatizálni szeretnénk, az MVM-ről beszéltem, és arról, hogy ez nem vonatkozik a Paksi Atomerőműre. (Pokorni Zoltán: Ki a tulajdonosa Paksnak? - Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból.) Tehát ezt most leszögezném. De kérdezném önöket, hogy az a bizonyos szörnyű katasztrófa, ami Csernobilban történt, az vajon egy privatizált cégnél történt vagy egy államinál? (Derültség a Fidesz soraiban. - Márton Attila: Mi köze van a kettőnek egymáshoz?)

Tehát nem az a kérdés, hogy privát kezekben van egy társaság (Derültség, taps a Fidesz soraiban. - Lengyel Zoltán: Ilyen jó gazdák vagytok?), vagy állami kezekben van egy társaság, akár még ilyen szinten is, vagy a vasút, vagy az egészségügy, ahogy Gógl képviselő úr mondta, a biztonságunk garanciája az, hogy az egészségügy vagyontárgyai, eszközei mindenképpen állami tulajdonban legyenek. Semmi köze hozzá! Semmi köze annak a biztonsághoz, hogy állami tulajdonban maradnak az eszközök.

(11.10)

Ahhoz van köze a biztonságnak, hogy az állam milyen keményen felügyeli azokat a területeket, ahol esetleg egy monopolhelyzet alakul ki, nagyon kemény versenyhivatali, monopolfelügyeleti eljárásokkal és rendeletekkel. Ettől függ a biztonság, nem pedig attól, hogy privatizálunk vagy nem privatizálunk. Én tehát kérem önöket, hogy ezt a félreértést ne erősítsék, ami nagyon sokakban sajnos, úgy gondolom, Magyarországon még mindig él, hogy ha privatizálunk, az gyengíti a biztonságunkat bizonyos területeken, ha nem privatizálunk, az erősíti. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) A két kérdésnek semmi köze egymáshoz.

Köszönöm.

ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Márton Attila képviselő úr, Fidesz.

MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én a repülőtér privatizációjával kapcsolatosan szeretnék néhány gondolatot elmondani, hiszen itt a kormánypárti felszólalásokban csúsztatások, nemzetközi példákat illető csúsztatások és az igazság szemérmes elhallgatása történt. Nézzük meg először a nemzetközi példákat!

A franciaországi privatizáció: ha valaki ezt jól megnézi, ugye, a francia állam kikötötte, hogy 50 százaléknál nagyobb tulajdoni részt kíván megtartani az Aeroport de Paris-ban, tehát szó nincs arról, hogy a többségi tulajdont adnák oda, és ez is csak tervbe van véve. Frankfurt esetében pedig az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy többségi közösségi tulajdonban van, ugyanis a német állam, Hessen tartomány és Frankfurt városa többségi tulajdont birtokol, és a német kormány azért akarja eladni a saját részesedését, mert költségvetési gondokkal küzd. Ez az, amit önök nem mondtak ki, hogy tulajdonképpen a Budapest Airport eladása is oda vezethető vissza, hogy költségvetési gondokkal küzdenek. Ráadásul vagyonértékelés nem történt, tehát nem lehet tudni, hogy igazából a repülőtér összvagyona valóban mit is ér, nincs ilyen dokumentum, tehát vagyonértékelés nem történt. Ugye, plakátokon hirdetik, hogy osztozni jó; biztos megvan ennek az oka, hogy önök ezt reklámozzák - önök tudják, hogy miért.

Szerintem, és a közvélemény nagy része is így érzi, önök az elmúlt három esztendőben nagy-nagy kommunikációs dübörgések közepette fölépítettek egy kártyavárat, és ha ez a költségvetési bevétel, amit most az Airport Rt. privatizációjából remélnek, kiesik, ennek a szele egész egyszerűen összeborítja ezt a kártyavárat, és akkor lesz csak igazán nagy gond.

Mi azt szeretnénk a vagyonszerződéssel megelőzni, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha ez a kártyavár, amit önök itt három év alatt összegrundoltak, összeomlik, lehetőség szerint az alapvető szolgáltatásokat biztosító állami cégeket és struktúrákat ne döntse maga alá. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Ezt szeretnénk elérni, és ezért kérjük önöket, hogy legyenek kedvesek, és írják alá a nemzeti vagyonszerződést. (Közbeszólás: Így van!)

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Molnár Albert államtitkár úrnak.

MOLNÁR ALBERT pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak néhány dolgot szeretnék lerögzíteni. A magyar állam nem kíván semmi magyar állami tulajdont eladni. A Budapest Airport privatizációjánál kizárólag 75 éves használati jogot kíván eladni. (Márton Attila: De akkor a cég részvényei kihez kerülnek?) Minden, ami magyar, az magyar marad: a föld, a beton, az épület, minden magyar marad. Képviselő úr, minden magyar marad, 75 év múlva visszakerül. (Élénk derültség az ellenzék padsoraiból.) Ezen lehet nevetni, csak 75 év múlva egy regionális, európai regionális központi repülőtér kerül vissza, sokkal több foglalkoztatottal.

És egyébként, ha tudná képviselő úr, nem lehet a hiány csökkentésére használni ezt a bevételt, kizárólag az államadósság csökkentésére lehet használni. (Márton Attila: Arra, igen arra.) És a kamatköltség az, ami a hiányt esetleg csökkentené, ez minimális, ez nem cél, és nekünk ez nem is volt szándékunkban. (Pokorni Zoltán: A Postabank hová tűnt?) Mondom, több mint 100 milliárdos beruházást vállalnának a befektetők, és sokkal több munkahelyet, mint a jelenlegi.

Köszönöm szépen, csak a pontosság kedvéért. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Lengyel Zoltán képviselő úrnak, Fidesz.

LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kuncze elnök úr szóba hozta a privatizált állami gazdaságok kérdését. Tisztelt Elnök Úr! Nem 12 darab állami gazdaság volt ebben az országban. Elnök Úr! 124 darab ilyen társaság volt ebben az országban, amiből a polgári kormány idején 12 került magánkézbe.

Akkor, amikor ezeknek a cégeknek a privatizációjára, értékesítésére sor került, akkor azt vizsgálta meg a kormány, hogy mit nem szabad eladni. Amit nem volt szabad eladni, az megmaradt köztulajdonban. Azokat a társaságokat, amelyeket el lehetett adni, összesen 12-t, ezt pedig megvették a társaságok dolgozói. Lehet tudni, hogy kik vásárolták meg ezeket a társaságokat. (Dr. Szabó Zoltán felnevet.) Lehet ezen komolytalankodni, és azon is lehet komolytalankodni, Szabó képviselő úr, és azon is lehet nevetni, hogy ezeknek a társaságoknak az értékesítése során egyetlenegy esetben sem haladta meg a vételár a jegyzett tőkét. Szemben azokkal a cégekkel, amelyekre a polgári kormány azt mondta, hogy köztulajdonban kell tartani, azokat adták el úgy, hogy az abban az évben fölvett támogatásból ki lehetett a vételárat fizetni, és még sorolhatnánk a további példákat. Semmi más nem történt, mint csak hogy a haveri kör, a luxusbaloldal gyarapodott néhány gazdasági társasággal.

Tisztelt Ház! Ez nagyon fontos kérdés, és nem szabad elbagatellizálni. Több mint száz társaságot a szocialista-szabad demokrata kormány értékesített 1994 és 1998 között; ugyanezt folytatják önök most is. És engedjék meg, hogy két mondatot idézzek Faludy Györgytől, akit, gondolom, e Házban mindenki tisztel és becsül. Faludy György azt mondja: “Gyáraink nagy része idegen kézen van, a Dunántúl jövőjének jó része szintén, a pénz továbbra is megy ki az országból.ö Majd később azzal zárja: “Remélem, hogy megússzuk, és egy boldogabb Magyarország jön el.ö (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Ezért van szükség vagyonszerződésre.

Köszönöm a szót. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Kárpáti Zsuzsa képviselő asszonynak, MSZP.

KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nem értem Gógl képviselő úr heveskedését, amikor kirohanást intéz az ügyben, hogy nem adható el az egészségügyi intézmény. Tisztelt Képviselő Úr! Nem tudom, Viktor itt van? Itt van. (Közbeszólás: Orbán úr!) Az önök idejében történt az első olyan kórháztörvény, amely a privatizációról szólt, és elég tetemesen felgyorsult a privatizáció az Orbán-kormány ideje alatt. Több mint kétszeresére nőtt az a kifizetés, amit a magánszolgáltatóknak fizettek ki, és szeretném emlékeztetni egy szegedi privatizációs történetre is, ahol Bartha képviselő úr azt mondja, hogy az egészségügy jócskán megérett a tőkebevonásra. Természetesen Mikola István, akkori miniszter úr Géczi képviselő úrnak egy kérdésére adott válaszában szintén hasonló stílusban válaszol, és azt mondja, hogy az egészségügyi minisztérium is látja azt, amit számos önkormányzat, hogy a költségvetési intézményi forma nem biztosít ideális feltételeket a kórházak, szakrendelők gazdálkodása számára. Azt is mondja továbbá, hogy másfél-kétmilliárdos tőkebevonás fog megvalósulni majd Szegeden, és elképzelhető, hogy néhány év múlva a magyar egészségügy számára mindez modellül szolgál. Leszögezi, hogy a dolog törvényes, és rendben megy.

Nos, képviselő úr, csak akkor üdvös a privatizáció, amikor önök vannak kormányon? Amikor a szocialista-szabad demokrata kormány van, akkor nem? Mi is meghoztuk a magunk törvényét, gondoskodtunk arról, hogy megfelelő módon, átlátható módon történjen a tőkebevonás az egészségügybe. (Révész Máriusz: Nincs is ilyen törvény.) De bekiabáló képviselőtársam figyelmébe ajánlom az önkormányzati törvényt, amely alapján jelen pillanatban zajlik és folyhat tőkebevonás legálisan az egészségügybe. (Az elnök a csengő kocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Azt önök sem titkolták, és ebben még Orbán volt miniszterelnök úr is egyetértett, hogy szabályozott és átlátható módon kell bevonni a tőkét az egészségügybe.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

ELNÖK: Megkérem képviselőtársaimat, hogy a megszólításnál a teljes nevet, és a képviselő asszony, illetve képviselő úr megjelölést használjuk.

Most megadom a szót két percre Dióssy Gábor államtitkár úrnak.

DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Ha megengedik nekem, akkor közgazdászként és volt vállalatvezetőként is azt szeretném mondani, hogy ha valaki egy céget vezet, menedzsel, vagy cégbirodalmat vagy vállalatok hálózatát, akkor annak felelőssége az, hogy a tulajdonosok számára hasznot termeljen, hasznot termeljenek ezek az eszközök. Ha állami tulajdonban marad ezzel a kétharmados vagyonszerződéssel, amit önök javasolnak, nagyon nagy része az állami cégeknek, akkor kérdezem én, ugye, akkor a népé a vagyon, ahogy régen mondták a szocializmusban, hogy tied a vállalat, magadnak építed. (Domokos László: Ti mondtátok.) Hiszen akkor a nép lesz a tulajdonosa, a polgárok lesznek a tulajdonosai vagy haszonélvezői ennek a vagyonnak. Kérdezem én: a mai egészségügyből vagy a mai MÁV-ból, vagy hasonló eszközökből, vállalatokból milyen hasznot fog tudni felelőssége alapján az állami vezetés garantálni azoknak a tulajdonosoknak, közvetett tulajdonosoknak, akiket, ugye, polgároknak hívunk? Semmilyet! Ez egy felelőtlen magatartás, azt gondolom, mert nem vagyunk képesek hasznot generálni mint állam ezekből a cégekből.

Szemben a tőzsdével, ahol már ma is megvan a lehetőség arra, hogy kisbefektetők megvásárolhassák a tőzsdei részvényeket, nagyon kedvező hiteleket is tudnak ehhez felvenni; és ha önök visszagondolnak az elmúlt egy és háromnegyed évre, akkor több mint 100 százalékkal nőtt a tőzsdei cégek részvényeinek az árfolyama. Tehát ha a kisbefektetőket, a nép széles körét szeretnénk a tulajdoni felelősségben és a tulajdon haszonélvezetében részesíteni, akkor az a legbiztosabb módja ennek, hogy privatizáljunk, minél nagyobb számban vigyünk tőzsdére cégeket, és adjunk lehetőségeket kedvező indirekt eszközökkel is a kisbefektetők számára, hogy a tőzsdén vásárolhassanak részvényeket.

(11.20)

Ha bízunk a magyar gazdaságban, ahogy mi bízunk benne (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy a magyar gazdaság fejlődni fog, akkor ezeknek a vállalatoknak az értékei tovább fognak fejlődni. Ez az igazi tulajdonosi részesítése a kisbefektetőknek.

Köszönöm. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra Bernáth Ildikó képviselő asszony következik, Fidesz.

BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormánytagok felszólalásaiból nagyon sok számot megismerhettünk arról, hogy a privatizációból mennyi bevétel származott, de arról egy szót nem hallottunk eddig, hogy ezért az emberek milyen árat fizettek. A privatizáció hatására másfél millió munkahely szűnt meg, másfél millió ember helyzete vált kiszolgáltatottá, és 700 ezer ember vált munkanélkülivé. (Kuncze Gábor: Éljen a kommunizmus!)

Fáradjon ki, frakcióvezető úr (Moraj a Fidesz padsoraiban. - Az elnök csenget.), aztán ismételje el még egyszer a kijelentéseit! (Folyamatos zaj.) Elnök úr, folytathatom?

ELNÖK: A képviselő asszonyt illeti a szó, igen.

BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm. Tehát a privatizációs gyakorlat ez idáig úgy zajlott, hogy a dolgozók érdekeit és jogait semmi nem biztosította, garantálta, a munkahelyek megőrzését semmilyen jogszabály nem írta elő, nem garantálta. Egy rövid történetet hadd idézzek fel, vagy hadd mondjak el egy példát. Martfűn megalakult 1995-ben a Tiszai Műtalp- és Gumigyártó Kft. A cég 1995-től '98-ig jól működött, több mint 200 családnak biztosított munkahelyet. Ám 1998-ban belépett a kft.-be az Altus nevű részvénytársaság, melynek akkori vezérigazgatója a jelenlegi miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc volt. Majd megjelentek az Altus által közvetve vagy közvetlenül tulajdonolt cégek is. Az addig jól működő, 221 családnak biztos kenyeret, megélhetést adó cég csődbe ment 1999 végére.

Hogyan lehet ezek után Gyurcsány Ferenc ígéreteinek hinni? Hogyan hihetik el a biztonságról szóló ígéreteit, amikor az ígért 400 ezer új munkahely helyett 400 ezer munkanélküli van az országban? Joggal félnek az emberek a privatizációtól? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Igen, joggal félnek, mert a tapasztalataik azt mutatják, hogy érzéketlenül, az ő személyes biztonságukat figyelmen kívül hagyva zajlott ez idáig a privatizáció. Félnek a MÁV, a Posta, a Volán…

ELNÖK: Képviselő asszony…

BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Elnézést, elnök úr, tisztelettel szeretném arra kérni, hogy befejezhessem ezt a kétpercest, mert a frakcióvezető úr megzavarta a hozzászólásomat.

ELNÖK: Képviselő Asszony! Kettő percre természetesen újra be lehet jelentkezni. Azért, hogy beszólnak egymásnak a képviselők, senkinek nem szoktuk meghosszabbítani az idejét. Legyen szíves majd még egyszer jelentkezni! (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Kétperces felszólalásra jelentkezett Szabó Zoltán képviselő úr, MSZP.

DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Repülőtér - önök, tisztelt képviselőtársaim, arra szoktak hivatkozni, hogy ez évi 10 milliárd forintos bevételt jelent. Ha azt a 400 milliárdot, amit ezért a privatizációs pályázat első fordulójában ígértek, csak folyószámlahitelre helyeznénk el, akkor sem tudnánk érte évente 25-30 milliárdnál kevesebbet kapni. De ez a dolognak csak az egyik része.

A másik része: nem tudom, hogy önök mennyit szoktak repülni, én havonta legalább egyszer, de inkább többször. (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: - Na! - Luxus!) Köszönöm szépen. Az az állapot, ami (Zaj. - Az elnök csenget.) a Ferihegyi repülőtéren ma tapasztalható, tisztelt képviselőtársaim, kriminális. Ma egy hete 55 percet kellett várni arra, hogy az ember becsekkolhasson, de volt már úgy, hogy egy órát ültünk a repülőgép fedélzetén, mert a repülőgépek nem tudtak fölszállni egymástól, akkora volt a forgalom. Ha önök úgy gondolják, hogy a magyar polgároknak egytízmilliomodnyi Ferihegyre van inkább szükségük, mint arra, hogy az a repülőtér, amiről a repülőgépek elindulnak, üzemelni tudjon, funkcionálni tudjon, hogy azt bővítsék, hogy az ottani szolgáltatásokat európai színvonalra fejlesszék, akkor önök tévednek. Egytízmilliomodnyi repülőtérrel senki nem fog kezdeni semmit.

Önök azt mondták, hogy a 75 éves bérlet nevetséges, hiszen Nagy-Britannia is csak 99 évi bérletre kapta Hongkongot. Vissza is adta, tisztelt képviselőtársaim, és ahogy elnézem, Kína nem járt olyan rosszul ezzel a 99 éves bérlettel.

Ami meg az állami gazdaságokat illeti, hogy azokat a dolgozók vették meg, tisztelt Lengyel képviselőtársam, a Herceghalmi Kísérleti Gazdaságot tessék megnézni, két dolgozó vette meg a 80 százalékát; az egyiket Bognár Sándor vezérigazgatónak, a másikat Flier János igazgatósági tagnak hívták. Bővebbet talán Orbán Viktor képviselő úrtól tessék kérdezni róluk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Ékes József képviselő úrnak, független.

ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnálom, hogy Herényi Károly kiment. 2004-ben, amikor az EU soros elnökségét Írország adta, akkor a közlekedési miniszter úgy fogalmazott, hogy bűnt követett el Írország, amikor a vasúti társaságát privatizálta. Most azt keresik, hogy hogyan lehetséges visszavásárolni.

Molnár államtitkár úr mondta: előre a lenini úton! Én meg felteszem úgy a kérdést: előre a globalizáció tökéletes kiszolgálása útján? Mert ha Magyarország a stratégiai ágazatait értékesíti… - (Kuncze Gábor: Igazad van! Menjünk, menjünk!) Kuncze Gábor, majd tessék a kétperces gombját megnyomni! -, akkor sajnos tökéletesen kiszolgáltatottá válik, és az állampolgárok biztonságát is veszélyezteti. Nem véletlen, hogy francia kézbe került a magyarországi gázszolgáltatás. Nem véletlen, hogy német kézben van a magyarországi energiaszolgáltatás, de lehetne még sorolni. Államtitkár úr, talán a bátyját kellene megkérdezni, hogy amikor szóba került 2002-ben Veszprém megye víz- és csatornaszolgáltatásának a privatizációja, miért hadakozott minden polgármester ellene. Tudja, hogy miért hadakoztak ellene? Mert állami források, önkormányzati források és állampolgárok forrásai hozták létre magát a Veszprém megyei víz- és csatornaszolgáltatást. Ezek az óriási nagy kérdések.

Szeretném kihangsúlyozni, hogy maximálisan egyetértünk azzal a törekvéssel, és ha végignézi a ’98-as hozzászólásaimat, minden alkalommal elmondtam, hogy a stratégiai ágazatok privatizációja bűn, vétek. Tessék nekem megmondani, hány ország kezébe fog kerülni Európa globális szolgáltatói szektora! Tessék nekem megmondani, hogy Magyarországon hány kézbe fog kerülni a mobil tőkének a fennmaradó 20 százaléka! Meg tudják önök mondani? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Tessék ott az állampolgároknak is megmondani! Lehetőleg ötbe? És ők fogják majd meghatározni Magyarország gazdasági sorsát?

Ezért is támogatjuk, és a Vállalkozók Pártja is támogatja ezt a kezdeményezést.

ELNÖK: Két percre megadom a szót Dióssy Gábor államtitkár úrnak.

DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Én azért nem sajnálom annyira szegény íreket, ahogy ön, idézve az ő közlekedési miniszterüket, aki azt mondta, hogy bűn volt a vasutat privatizálni. Azért ha összességében nézzük az ír privatizációt, tőkebefektetéseket, akkor azt tudom mondani, hogy a 4 milliós lakosságú Írországban 250 milliárd eurónyi külföldi működő tőke áramlott be, a 10 milliós Magyarországra eddig 51 milliárd. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Nem magas!) Én többször voltam Írországban, és soha nem tapasztaltam, hogy úgy összecsúsztatták volna a dolgokat, ahogy azt Magyarországon nagyon sokan megteszik, sajnálatos módon, úgy látom, az önök vezérletével. Tudniillik azt, hogy mi mennyire magyar, hogy mennyire ír, összemossuk azzal, hogy a gazdaságnak mi a jó. Írországban képesek voltak kettéválasztani a dolgot, és azt mondták, hogy nem az érdekel minket, hogy ez vagy az a cég ír vagy külföldi tulajdonban van, a lényeg az, hogy munkahelyeket teremt-e.

Itt térnék vissza Bernáth Ildikó képviselő asszonynak az általam értelmezhetetlen másfél milliós számára, hogy a privatizáció ennyi munkahelyet tett tönkre.

(11.30)

Szerintem annak semmi értelme nincs, amit ön mondott, ne haragudjon. Nem is tudom, hogy ilyen számot honnan vesz. Szerintem munkahelyek tömegét teremtették ezek a vállalatok, és hogy lehetőséget adjanak ezek a befektetések az ír, illetve a magyar kisvállalatoknak, középvállalkozásoknak arra, hogy beszállítói legyenek ezeknek a nagyobb cégeknek, mert ezek a kis- és középvállalatok ma globális méretekben még nem képesek versenyezni. Később, amikor megerősödnek, pontosan ezeknek a befektetőknek a hátán, ha szabad így fogalmaznom, vagy ezek segítségével ezek a cégek is vélhetően, reménykedünk benne, globális méretekben is versenyképesek lesznek.

Ezt a két dolgot ketté kell választani, hogy mitől vagyunk mi magyarok, és mitől írek az írek, és mi a jó a gazdaságnak. Ne tessék a két dolgot összemosni!

Köszönöm.

ELNÖK: Kétperces felszólalásra Papcsák Ferenc képviselő úr következik, Fidesz.

DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A Volánokról szeretnék néhány gondolatot mondani. Azt gondolom, mégiscsak beszélnünk kell az emberek mindennapi biztonságáról, és ha nem tudná az államtitkár úr, hogy mi a biztonság, ez azt jelenti, hogy a mindennapokban az embereknek egy faluban, egy kisvárosban szükséges eljutni a munkahelyre, az iskolába. Tehát vannak olyan területek, ahol az államnak különös felelőssége van, így van ez a közúti személyszállítást ellátó cégek esetében is.

Ha megnézzük az ígéretek szintjén, akkor azt látjuk, hogy Medgyessy Péter a hatalom megszerzésekor azt ígérte, hogy a tanulók ingyen utazhatnak az iskola és az otthon között. Ezt nyilván a Volán-társaságok és az állam egy speciális beavatkozási formájával képzelte el. Sajnos, ez csupán egy ígéret maradt. Viszont üdvözlendő lehetne, ha Gyurcsány Ferenc egy ígéretét megnézzük, amelyet a Volánok tekintetében tett, miszerint a Volán-társaságokat nem kívánják privatizálni. A birtokomban lévő iratok szerint az üzleti terv is tartalmazza ezt a tervet, viszont Dióssy államtitkár úr ellentmond a miniszterelnök úrnak, amikor azt mondja, hogy ezeket értékesíteni kell. Meg kellene egymás között beszélni ezt.

Ha viszont a részleteket nézzük, akkor a luxusbaloldal igényeit ki kell elégíteni, és a Volánok esetében megfigyelhető egy lopakodó privatizáció. Említeném itt a járatok megszüntetésén túl, hogy a jó cégeket, például a Blaguss-Volánt, a Volán egyik alcégét privatizálták, jó áron, barátoknak, vagy az értékes ingatlanokat eladták, vagy a jó és nyereséges járatokat pedig már kiszervezték. Ha itt lenne Kuncze Gábor, akkor hozzá fordulnék, és azt mondanám, hogy egyetértek vele, amikor azt mondja, hogy az emberek kapjanak nagyobb szolgáltatási színvonalat. Kérdezze meg a sósvertikeieket, amikor megszüntették a járatokat, hogy ők hogyan és miként kívánják igénybe venni ezt a jó szolgáltatást.

Egyetértve a miniszterelnök úrral, hogy ne adjuk el a Volánokat, tegyük ezt be a nemzeti vagyonszerződésbe, és kérem önöket, hogy írják alá.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Dióssy Gábor államtitkár úrnak.

DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Koalíciós kormány vagyunk, és a koalíciós kormányban két párt, az MSZP és az SZDSZ vesz részt. Az SZDSZ-nek a privatizációval kapcsolatban erőteljesebb programja van, mint az MSZP-nek. Én mint egy SZDSZ-es tárca képviselője, ezt a radikálisabb programot képviselem. Természetesen azért vannak a kormányülések, azért vannak a kormány különböző fórumai, hogy ezeket a kérdéseket megbeszéljük, és akkor, amikor dönteni, cselekedni kell, természetesen a kormányprogramot hajtjuk végre.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Két percre megadom a szót Pánczél Károly képviselő úrnak, Fidesz.

PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kovács Tibor képviselő úr, az MSZP vezérszónoka szólított fel minket arra, hogy ha tudunk törvénytelenségeket a magyar privatizációs eljárásban, akkor azokat mondjuk el.

Nos, az eset annyira friss, hogy azt még nem tudjuk, hogy törvénytelen volt-e az eljárás, hiszen a kormány az ÁSZ jelentése ellenére még nem kezdte meg a vizsgálatot, de az biztos, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációja botrányos körülmények között zajlott; iskolapéldája annak, ahogy a milliárdosok kormánya átjátssza a nemzeti vagyont a volt üzlettársaknak. Mint ismeretes, a vállalatot botrányos körülmények között szerezte meg a Láng Holding Rt., amely a mai politikai elit legnagyobb privatizőrének, Gyurcsány Ferencnek a volt üzletfeléhez, Erdős Ákos nevéhez köthető.

A pályázat során az a példátlan eset történt meg, ami még eddig nem volt a magyar privatizációban, hogy az árak nem felfelé, hanem lefelé mozogtak. A privatizáció második fordulójában a pályázók egy része furcsa módon visszalépett, míg másokat formai okok miatt léptettek vissza, így a későbbi győztes Láng Holding Rt. végül is 1 milliárd forinttal kevesebbért jutott hozzá a Tankönyvkiadóhoz, mint amennyi az első fordulóban a legkedvezőbb ajánlat volt. Egymilliárddal kevesebbért! És ezt nevezte a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára, Molnár Albert képviselő úr egy-két héttel ezelőtt itt a parlamentben piaci sikernek.

Valószínű, hogy a Láng Holdingnak persze ez egy piaci siker volt, míg a magyar államnak ez egy vagyonvesztés volt. A vagyonvesztésen túl a magyar oktatás, a magyar kultúra, a magyar művelődés veszítette el egy stratégiai cégét. A privatizációját ugyanakkor semmi nem indokolta, mint azt már annak idején többször is elmondtuk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Földesi Zoltán képviselő úrnak, MSZP:

FÖLDESI ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kedves Képviselő Hölgyek, Urak! Van ennek a vitának számomra valami diszkrét bája, ami a Fideszt, illetve a fideszes képviselőket illeti. Én Szarvason élek, és két képviselőtársuk, akik Szarvas város polgármestere, Babák Mihály úr és Domokos László, aki éppen nem tartózkodik a teremben, tudna arról mesélni, hogy hogyan zajlik a privatizáció fideszes kormánya alatt, illetve fideszes városvezetés mellett.

Van annak valami diszkrét bája, ahogy önök a 12 állami gazdaságról beszélnek. Kérdezzék már meg Domokos László urat, hogy mit tud a Szarvasi Agrár Rt. és a Békés megyei agrárcégek privatizációjáról. Netán sógorokon keresztül, képviselő úr, vagy más fideszes képviselők nem tagjai, tulajdonosai ennek a körnek? (Közbekiáltások a Fidesz soraiból: Nem.) Majd beszéljék meg egymás között, a helyi nyilvánosság ezt nem így tudja. Amit szeretnék elmondani, kezemben van Rácz Jenő miniszter úrnak és Vojnik Mária államtitkár asszonynak a gratuláló levele, amikor is a fideszes polgármester úrnak gratuláltak az elmúlt héten, hogy Szarvason az egészségügyben megvalósították a funkcionális privatizációt.

A városban nagy hatása van ennek a dolognak. Bernáth Ildikó képviselőtársam nagyon aggódik a munkavállalókért, hasonlóan vagyok én is. Nagy harcban álltak a polgármester úr és Cser Ágnes csapatai az elmúlt napokban, hetekben. Én azt mondom, hogy a polgármester úr pártján állok, mert Szarvason meg az országban mindenütt, azt gondolom, az állampolgárt az érdekli, hogy milyen színvonalú ellátást kap, és nem az, hogy esetleg ki a tulajdonos. Szarvason létrejött az egészségügyben a szakrendelés funkcionális privatizációja, magántőkét vonunk be, fejlődni fog a városban az ellátás. Azt gondolom, az egész témakör azért furcsa, mert néhány hónappal a választások előtt önök ezt most lelki kérdésként kezelik.

Azt gondolom, ebben az országban lehet szitokszóként ezt az ügyet demagóg vagy populista módon értelmezni, de Magyarország lakossága jobb színvonalra, ellátásra, fejlesztésre vágyik, és az a privatizációs folyamat, amit mi folytatunk, ezt szolgálja.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Révész Máriusz képviselő úrnak, Fidesz.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt kormánypárti Képviselők! Hallgatom önöket már egy ideje, és az az érzésem, sőt teljesen biztos vagyok benne, hogy Magyarországon nincs baloldali párt a parlamentben. Van két szélsőliberális párt, egy nagyobb és egy kisebb. (Kuncze Gábor, éppen visszaérkezve a terembe: Így van!)

Tisztelt kormánypárti Képviselők! Önök olyan cégeket is privatizálni akarnak, amelyek egyébként Nyugat-Európában döntő részben állami kézben vannak. Olyan cégeket is privatizálni akarnak, amelyeket Nyugat-Európában nemhogy a baloldal, de a jobboldal sem akar eladni, magánosítani. (Kárpáti Zsuzsa: Mezőhegyes!) Az önök kritériumai szerint nem tekintethető egyébként piacgazdaságnak Németország, Svédország, Finnország, Olaszország vagy Franciaország. Ráadásul vitába keverednek azzal is, hogy most jó az állami tulajdon, vagy nem. Hiszen például magyarországi közműcégeket olyan cégeknek, tulajdonosoknak adtak el, amelyeknek többségi tulajdonosa a francia, az olasz állam vagy pedig a német tartományok.

Tisztelt Képviselőtársaim! Most jó az állami tulajdon, vagy nem? Lehet-e az ilyen tranzakciókat egyáltalán privatizációnak nevezni? Hiszen a magyar állam tulajdonából az olasz állam tulajdonába adtuk át például a közműcégeknek egy részét. Vagy például az önök kormány alatt privatizálták az Antenna Hungáriát, és nem hiszik el, de egy olyan cég vette meg, amelynek többségi tulajdonosa a svájci állam.

Felhívom államtitkár úr figyelmét, hogy szerintünk egy állami cég esetében nem elsődleges szempont a haszon mértéke. A BKV-nál, a kórháznál egyébként nem ez az első, hogy mekkora hasznot hoz az országnak. Ebben vagyunk óriási vitában egymással. A magántulajdon ugyan forrása a társadalmi igazságtalanságnak, a magántulajdon egyenlőtlenséget szül - idézek egy könyvből, és nem hiszik el, ennek a könyvnek az írója az önök miniszterelnöke, a luxusbaloldali Gyurcsány Ferenc.

 

(11.40)

A privatizáció egyébként a luxusbaloldalt, amely liften jár a saját uszodájába (Kuncze Gábor: Azt a liftet tengeralattjárónak hívják!), nem fogja érinteni, viszont a szerencsétlen nyugdíjasok, a kis pénzű közalkalmazottak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) évtizedek múlva is meg fogják inni annak a kormányzásnak a levét, amit önök az elmúlt három évben itt Magyarországon bemutattak. (Taps és közbeszólások a fideszes képviselők soraiból: Úgy van!)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Szalay Gábor képviselő úrnak, SZDSZ.

SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Meglepő számot és meglepő következtetést hallhattunk Bernáth Ildikótól, aki közölte, hogy a privatizáció rémtettei egyikének tudható be, hogy Magyarországon megszűnt másfél millió munkahely. A szám nagyságrendjével és különösképpen az ok és okozati viszony felállításával én nyilván alapvetően vitatkozni tudnék, de az, hogy én vitatkozom, az önöknek talán nem perdöntő, és ezt én teljes szívvel meg is bocsátom. Előttem van azonban a magyarországi privatizáció eddigi legalaposabb felmérése, amelyet az Állami Számvevőszék tavaly nyáron juttatott el minden képviselőhöz - az ÁSZ jelentését nem szoktuk kétségbe vonni, sőt arra gyakorta hivatkozunk. Most hadd olvassak fel egy bekezdést erre vonatkozóan az ÁSZ “Privatizáció Magyarországonö című jelentéséből! Ez így hangzik:

“A privatizáció, köszönhetően a különféle foglalkoztatási kötelmek szerződésekbe való foglalásának és a kilátásba helyezett büntetéseknek, ezekben az években - tehát a 2004 nyarát megelőző években - önmagában és közvetlenül nem volt oka a munkahelyvesztéseknek, sőt inkább segített abban, hogy a foglalkoztatási gondok menedzselhetők maradjanak. A munkanélküliség erőteljes növekedése inkább a csőd szélére sodródott vagy szanálás sorsára jutott, még állami tulajdonú vállalatok dolgozóinak elbocsátásából származott.ö

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti képviselők soraiban.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra jelentkezik Manninger Jenő képviselő úr, Fidesz.

MANNINGER JENŐ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Megtudtuk a vitában, az SZDSZ továbbra is részletezte az álláspontját, miszerint a Magyar Államvasutaknak nemcsak az áruszállítását, hanem a személyszállítását is el kívánják adni, és úgy látszik, ez nemcsak az SZDSZ szélsőliberális álláspontja, hanem a kormányé is, a pénzügyminisztériumi államtitkár úr is kifejezte azt, hogy ő bizony szeretne már magánvasúton utazni Székesfehérvár és Budapest között. És ahogy az itt elhangzott egy SZDSZ-es képviselőtől, Szalay Gábortól, a csőd szélére került a MÁV, soha nem volt még ilyen nehéz helyzetben, ezért is kell privatizálni. Úgy gondolom, ez nem lehet oka a privatizációjának, azzal pedig, hogy miért került ilyen helyzetbe, nekik kell elszámolniuk (Közbeszólások az MSZP-s képviselők soraiból.), hiszen vagy három éve az SZDSZ-klientúra működteti a Magyar Államvasutakat, saját államtitkárukat, a gazdasági embereiket helyezték oda, akik fizetésénél pedig csak a hiány nőtt gyorsabban: 2002-ben 30 milliárd volt, most már 70 milliárd.

Erre nem megoldás a privatizáció, már csak azért sem, mert az egy téveszme, hogy ha majd az államtitkár úr Székesfehérvár és Budapest között utazik esetleg magánvasúton, azt nem kell az államnak finanszíroznia. A vasútnál, a személyszállításnál mindenütt, akkor is, ha esetleg privatizálják, feltétlenül komoly állami pénzekre lesz szükség. Ezért tehát úgy gondolom, hogy erről egyelőre nyugodtan letehetnek, nem kell privatizálni a vasutat, hiszen számos országban jól működik. Sőt, arra a kérdésre is, amit mi korábban megvizsgáltunk, hogy az áruszállítást kell-e, arra is azt tudom mondani: nem érettek meg a feltételek. Ma azt lehet látni, hogy a vasút ilyenfajta privatizációja, ami eladást, illetve valamifajta csodavárást jelentene az önök szempontjából, nem indokolt.

Mi azt javasoljuk, hogy írják alá a nemzeti vagyonszerződést, a Magyar Államvasutak maradjon állami tulajdonban, és működtessék jobban.

Köszönöm szépen. (Taps a fideszes képviselők soraiban.)

ELNÖK: Megadom a szót két perces időtartamra Gőgös Zoltán képviselő úrnak, MSZP.

GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szóba került az állami gazdaságok privatizációja. A kétféle módszer közötti különbséget zongorázni lehetne, tisztelt képviselőtársam. (Közbeszólások a fideszes képviselők soraiból.) Amint a Számvevőszék is megállapította a 2001-ben kelt kormányhatározat kapcsán, megsértette a privatizációs törvény előírásait, megsértette a számviteli törvény előírásait, és erősen vitathatók voltak azok a privatizáció előtti tőkejuttatások is, amelyeket ebben a körben és csak ennek a 12 állami gazdaságnak juttattak. Ebből szeretnék egy-két dolgot felemlíteni, ha már képviselőtársam szóba hozta ezt a témát.

Az ÁPV Rt. lemondott a társaságok által bérelt állami földterületek után járó földbérleti díjról, ez 330 millió forint volt, arra hivatkozva, hogy sok volt az elemi kár; igaz, hogy ez már egy halasztott fizetés volt, pontosan az elemi károk miatt. Az ÁPV Rt. az osztalékbevételektől is eltekintett furcsa módon, mielőtt privatizálta ezeket a cégeket, és ez azért elgondolkodtató, mert a vizsgált évben az átadott társaságokkal kapcsolatban rengeteg költség felmerült. A három társaságnál - Dalmand, Dél-Pest, Gödöllő - egy hónappal az értékesítés előtt 750 milliós tőkeemelés is történt, és ezen felül a Fejlesztési Bank a tulajdonosi kölcsönökre is garanciát vállalt. Az MFB-nek történő ingyenes átadás kapcsán az ÁPV Rt.-nek a helyi önkormányzatok felé belterületi földekkel kapcsolatos fizetési kötelezettsége is keletkezett közel félmilliárd forint értékben. Tehát rengeteg olyan akciót hajtottak végre az eladás előtt, ami egyértelműen azt segítette, hogy akik ezekhez a cégekhez hozzájutottak, kifejezetten jól járjanak.

Egy átláthatatlan, ellenőrizhetetlen, ajándékozással felérő privatizáció volt a 12 állami gazdaság eladása. Ezt az Állami Számvevőszék is megerősíti, tisztelt képviselőtársaim. És akik itt a privatizációt ellenzik, először szálljanak magukba, aztán nézzék végig, hogy ők mit műveltek ezen a területen! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Köszönöm szépen (Taps a kormánypárti képviselők soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Deák András képviselő úr, Fidesz.

DEÁK ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm. Az a közismert tény, hogy a szélsőséges SZDSZ a luxusbaloldal lobbicsoportjainak a kiszolgálására törekszik ebben a kormányzati ciklusban, az közismert tény. (Dr. Szabó Zoltán közbeszól.) De az szomorú, hogy a tényekkel szemben a képviselő urak (Közbeszólások és derültség az MSZP-s képviselők soraiban. - Az elnök csenget.) valótlanságot állítanak. Kovács Tibornak üzenem - sajnálom, hogy nincs itt a teremben, meséljék el neki! -, ő volt az, aki azt mondta, hogy az aranyrészvények biztosítékot jelentenek az állam számára, hogy az Európai Bíróság döntése nyomán az egész Európai Unióban meg kell szüntetni ezt az intézményt, egyébként már a magyar parlament előtt is van egy ilyen törvényjavaslat. Kérem tehát, hogy tájékoztassák a képviselő urat, egy kicsit idejétmúlt a hozzászólása.

Dióssy Gábor államtitkár úr Csernobilt és a csernobili katasztrófát az állami tulajdonnal hozta kapcsolatba. Államtitkár úr, Csernobil a diktatúrának és a diktatúra működési mechanizmusának az iskolapéldája, nem az állami tulajdonnak. (Közbeszólások az MSZP-s képviselők soraiból.) Paksot nem kívánják privatizálni. Paks nem más, mint az MVM-tulajdoncsoportban, a szatyorban egy nagyon drága áru, és hogyha az MVM-et privatizálják, megy vele a szatyorban a Paksi Atomerőmű is - ezt egyébként nyilván mindenki tudja, csak nem szoktuk így elmondani.

Az energiaipar privatizációja során Kaliforniában kártyavárként omlott össze az energiahálózat - európai példát is lehetne említeni, Olaszországban történt hasonló -, és ez azért van így, mert a magáncégek menedzsmentjei, ahogy nagyon helyesen mondta az államtitkár úr, abban érdekeltek, hogy a profitot maximalizálják a tulajdonos számára. Egy állami tulajdonban - most az energiaiparról beszélek - az a fő cél, hogy a lehető legolcsóbban maximális ellátásbiztonságot nyújtson az állam (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), elviselhető áron.

Köszönöm. (Taps a fideszes képviselők soraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Toller László képviselő úrnak, MSZP.

DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Amikor beléptem a terembe, azt hittem, valamiről lekéstem, de látom, hogy semmiről nem késtem le, hiszen amit előre vártam, körülbelül az zajlik: vezérszónoklatok, és utána mindenki elmondja az egyéni sérelmét, bánatát, örömét a privatizációval kapcsolatosan, lehetőleg úgy (Közbeszólások a fideszes képviselők soraiból.), hogy a másikra valamiféle rossz fény vetüljön.

Kedves Uraim és Hölgyeim vagy Hölgyem és Uraim! Ezt a privatizációt annak idején a rendszerváltók döntötték el, azt, hogy ami nem állami tulajdonba való (Révész Máriusz: Ne viccelj!), innen már majdnem egyedi ízlés kérdése volt, hogy mi történjen, bizony egy új államosításon keresztül a privát piacra való visszavezetést, a gazdaság valamennyi elemének a piacra való visszavezetését tűzték ki célul. Ez egy nagyon jól sikerült mutatvány lehetett volna, ezt a mutatványt megcsinálták a németek, elég ügyesen: két év alatt az egészet eldöntötték, a teljes Kelet-Németország tekintetében két év alatt lezajlott az egész privatizáció, az állami tulajdonba vétel és a piacra újra-visszavezetés kérdése tekintetében.

 

(11.50)

Persze, ott volt egy szegmense ennek a dolognak, a közvagyon, a helyi közművagyon, illetve a helyi közfeladatok, amelyből egyszerűen csak átvitték a Stadtwerke mintáját a keleti tartományokba, és el volt intézve a dolog. Tehát viszonylag könnyű megoldások is lehettek volna. Persze, ez esetben a hozzáférhetőség az állami vagyonhoz bizony korlátozott volt vagy lett volna, ha a német modellt választjuk. Mi egy hosszabb folyamatot választottunk, kinézte magának mindenki vagy menedzsment, vagy tulajdon, vagy részesedés címén a maga vagyontárgyát, és elindult annak nyomában.

Emlékezzünk arra, hogy az első parlamentben a privatizációs minisztert a saját frakciója hogy szavazta le! És miért? Nem, önöknek, Fidesznek ebben semmiféle gondja nem volt, jókat mosolyogtak rajta, a privatizáció abszolút bajnokának tekintették magukat egészen tegnapelőttig. Hogy hol fordult meg ez a kérdés, az egy nagy történet, s ezt a nagy történetet még kétszer-háromszor 2 percben szeretném az önök részére fölvázolni, hogy legalább emlékezzenek egy kicsit. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Pokorni Zoltán képviselő úrnak, Fidesz.

POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm. Polgármester úr, szerintem nincs közöttünk abban a mondatban talán vita, hogy a privatizáció megtörtént. A kérdés az, hogy abban is egyet tudunk-e érteni, hogy van egy értelmes határ. Szerintem igen. Pécsett a vízmű szerintem egy olyan határ, jobb lenne, ha a város tulajdonában lenne. Mi is így gondoljuk, jobb lenne, ha még most, amíg meghatározó alapszolgáltatást, közműveket jelentő állami vállalatok közös tulajdonban vannak, addig jutnánk közös nevezőre, és kormányváltástól, polgármesterváltástól függetlenül ezt hosszú időre tudnánk védeni. Ez a javaslatunk, ami ott fekszik a parlamenti pártok asztalán, a nemzeti vagyonszerződés. Nem az a kérdés, hogy jó-e a piacgazdaság. Van, akinek jó, van, akinek rossz - ez van. A kérdés az, hogy van-e értelmes határa, vagy pedig valóban az az egyedüli álláspont alakul ki, abba sodródunk bele, amit az SZDSZ képvisel, hogy színtiszta kapitalizmust kell kialakítani.

Van, aki úgy fogalmaz a Fideszben, hogy két liberális párt van kormányon. (Pánczél Károly: Két szélsőséges.) Két szélsőséges liberális párt. Van, aki azt mondja, szerintem a nyilatkozatok szintjén - én ezek közé tartozom - van különbség a szocialisták és a szabad demokraták álláspontja között. A Szocialista Párt azt hirdeti, hogy elvileg van egy ilyen kör. A mi javaslatunk pedig az, hogy akkor ebben állapodjunk meg. Az SZDSZ pedig majd mint kisebbik koalíciós párt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), vitatni fogja ezt, szíve joga. De akik ebben egyetértünk, állapodjunk meg, amíg nem késő.

Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Ékes József képviselő úr, független.

ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm, elnök úr, a szót. Itt az a nagy kérdés, hogy tudunk-e egy határt húzni, és tudunk-e esetleg közösen abban megállapodni, hogy melyek a stratégiai ágazatok. Ez a nagy kérdés, államtitkár úr. Mitől lett a francia állami tulajdonban lévő gázszolgáltatás annyira profi módon és árbevétel-orientáltan pozitív példaként felhozva? Mert állami tulajdonban maradt, a működtetést kiadták, kinyújtotta a csápjait vagy tíz országra, és azt lehet mondani, a francia gázszolgáltatás tulajdonosa a magyar gázszolgáltatói szektornak. Miért nem tudjuk mi is ezt ugyanúgy megcsinálni?! Miért nem tudjuk meghatározni, hogy mi a stratégiai ágazat, és miért nem tudunk olyan invesztíciót belenyomni ebbe az ágazatba, hogy adott esetben külföldön is, nem akarok most országokat mondani, magyar tulajdonnal bizonyos szolgáltatásokat megvásárolunk? Azt hiszem, ez lenne a célszerű és az ésszerű is.

Mert nézzük, mi történt ma, és mi történt idáig! A mobil tőke 80 százaléka külföldi kézben van. A fennmaradó körülbelül 20 százalék adott esetben Magyarországon 5-10 ember kezébe fog kerülni. És mi lesz a hazai kis-, középvállalkozásokkal, államtitkár úr, akik tulajdonképpen a magyarországi foglalkoztatottak kétharmadát biztosítják? Mi lesz az ő részükkel adott esetben? (Gőgös Zoltán: Beszállítanak a multiknak.) Nézzük meg a lengyel példát! Lengyelország támogatta a nyomdaipar külföldön történő felvásárlását. Miért nem tudunk mi is ezekben a kérdésekben úgy állást foglalni, és olyan kompromisszumot kialakítani, hogy valóban a stratégiai ágazatokon keresztül Magyarország gazdasági határait megkíséreljük kitolni? Államtitkár úr, mosolyogni én is tudnék önön, amikor ön is kifejti a véleményét, de nem teszem, mert tisztelem annyira önt.

Köszönöm a figyelmüket. Viselkedés kérdése... (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Tatai-Tóth András képviselő úr, MSZP.

TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Természetesen én is tudnám keresetlen szavakkal minősíteni a parlamentben jelen levő, nem a baloldalhoz kötődő politikai pártokat, ugyanúgy a vezetőikhez kötődő privatizációkat, ahogy az imént Révész Máriusz úr és Pánczél képviselő úr tette többek között a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációja kapcsán. (Révész Máriusz: Gyurcsány könyvéből idéztem.)

Szeretném leszögezni, hogy nem ezen az úton szándékozom járni, hanem tényszerűen elmondani, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációja során 4,5 milliárdnak megfelelő összérték 70 százalékát privatizálta a vagyonkezelő, 3,2 milliárd valóságos pénz folyt be a privatizációs szervezethez, amely elegendő garancia arra, hogy a privatizátor az egyébként nagy nemzeti értéket képviselő Nemzeti Tankönyvkiadót úgy működtesse, hogy valamennyi értéket megőrizze, fejlessze, és magas színvonalon lássa el továbbra is a magyar iskolásokat megfelelő minőségű tankönyvvel.

A privatizációra egyébként azért volt szükség - persze lehet összehasonlítani a nyugati állami tulajdonnal, csak Nyugaton a parlamenti pártok nem avatkoznak be olyan módon az állami cégek érdekében, ahogy például a Fidesz tette kormányzása idején -, éppen ezért volt szükség az állami tulajdon megszüntetésére, illetve korlátozására, hogy senkinek ne legyen módja - egyetlen politikai erőnek sem - beavatkozni a piaci folyamatokba, és a Nemzeti Tankönyvkiadó a piaci verseny körülményei között tudjon helytállni, így őrizze meg azt a nemzeti értéket, amelyet képvisel. Azt gondolom, hogy ez a privatizációs döntés szabályos volt, hiszen egyetlenegy érdekelt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), a versenyben alulmaradt privatizálni szándékozó sem kifogásolta.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Gógl Árpád képviselő úrnak, Fidesz.

DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Az előbb már idéztem Kuncze elnök urat, miszerint a köztulajdonban kell maradnia közfeladatot ellátó intézményeknek, majd úgy folytatta, hogy a szolgáltatásba pénzt kell bevonni, mert nem teljesül ez a rendszer, mert rossz tulajdonosok. Nem rossz tulajdonosok, csak az önkormányzatoknál, ahova ugyan több pénzt ígértek a 619 ígéretben, igazán a fenntartásnak és a fejlesztésnek nincs meg a fedezete. Nincs meg a fedezete, mert nem kapják meg ezt a pénzt. A működtetés, az OEP pedig azért nem tudja mindezt teljesíteni, mert az a 3,4 millió járulékfizető és a munkáltatóik nem tudják pótolni azt, amit a közpénzből a vegyes finanszírozás miatt kellene. Úgyhogy az az ígéret, ami a szolidaritáselvű méltányos, közfinanszírozott egészségügyi rendszer fenntartását ígérte, kiürült. Ma tulajdonképpen egy háromszintű ellátás kialakítása került napirendre egy szűk ráfordítással, és ebből a szűk ráfordításból profitot kivinni ki lehet, csak akkor tovább szegényedik a rendszer.

Azt gondolom, hogy az európai szolidarisztikus rendszerek fenntartása és annak igaz szószólója a szociáldemokrácia, de ilyen szociáldemokrácia valahol Skandináviában működik. Az álszocialisták nyilván mást gondolnak erről. Szétszakítják ezt az egységes rendszert, és lesz egy szegényellátás a nyugdíjasoknak, és lesz egy olyan rendszer, amit meg tudnak venni a milliárdosok. Valahogy így néz ki a jövőképe az egészségügynek. Úgyhogy a magam részéről változatlanul azt mondom, hogy azt a vagyonszerződést, amely kétharmaddal stabilizálná a közszolgáltatási rendszereket, tulajdonviszonyait, el kell fogadni (Kuncze Gábor: Ne idegesítsél már!), és akkor, azt hiszem, tiszta viszonyok lesznek.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Kettő percre megadom a szót Kuncze Gábor képviselőnek, SZDSZ.

(12.00)

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez képmutatás! Képmutatás azt állítani, hogy ma a magyar egészségügyben mindenki egyforma szintű ellátásban részesül, mert ez mese, nem igaz. Képmutatás az is, hogy ez ingyenes. Mese, nem igaz. Hazugság azt állítani, hogy bárki el akarja adni a kórházakat, mert ez nem igaz.

Ami viszont ma van a magyar egészségügyben, a jelen körülmények között történő tőkebevonás azért problematikus, mert nem illeszkedik egy rendszerbe. Mi pedig arról beszélünk, hogy változtassuk meg a finanszírozási rendszer egészét annak érdekében, hogy szabályozott módon, úgy jöjjön be a tőke, hogy érdekelt legyen a magasabb színvonalú szolgáltatás nyújtásában, másrészt ezért érdekelt legyen abban is, hogy az intézményeket megfelelő állapotban tartsa, ráadásul megfizesse azokat, akik ott dolgoznak, mert ebből jön ki egy működőképes rendszer. A mainak az a problémája, hogy nem tudjuk finanszírozni - ezt ön is elismeri, bólogat hozzá -, miközben a Fidesz azzal áll elő, hogy a társadalombiztosítási járulékot 29 százalékról 24 százalékra vagy nem tudom, mennyire csökkentsük, azaz vegyünk ki még néhány száz milliárd forintot az egészségügy finanszírozásából. Ez nem megy! Járulékot akkor lehet csökkenteni, ha valahonnan pótoljuk ezt a pénzt, más pedig nincs, mint hogy be kell vonni a magántőkét megfelelő, szabályozott körülmények között.

Két perc ennek a kifejtésére nem elég, de úgy gondolom, erről is érdemes lenne vitatkozni, úgyhogy akkor erről is fogunk kezdeményezni egy vitanapot. Addig viszont ne etessük az embereket azzal, hogy jön a jóságos állam, és megoldja az egészségügy problémáit, mert önök sem voltak képesek erre. Amikor átvettük a kormányzást, első lépésként mindjárt konszolidálni kellett a kórházak többmilliárdos hiányát.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Lengyel Zoltán képviselő úr, Fidesz.

LENGYEL ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt hiszem, néhány félreértést el kell oszlatni, s ezt Kuncze képviselő úrnak is a figyelmébe ajánlom, mert nagyon nagy egyetértésben van a nagyobbik kormánypárttal.

Alapvető kérdésként arról kezdtünk ma beszélni, mit kellene tenni annak érdekében, hogy megóvjuk a közvagyont, és ebben parlamenti egyetértésre kellene jutni. Ehhez képest beszélünk a múltról, szóba került a tizenkét agrárcég ügye, de még mindig nem kerül szóba annak a több mint száz agrárcégnek az ügye, amelyeket a szocialista-szabad demokrata kormány 1994-98 között eladott. S folytathatjuk tovább a sort, és jó lenne, ha a tárgyi tévedéseket most már végre eloszlatnánk.

A Ptk. rendelkezik arról, hogy annál a társaságnál, amelynél 30 százaléknál nagyobb a kár az árbevételnél, a bérleti díj elengedését lehet kérni. És ez nemcsak az értékesítésre került tizenkét állami cég esetében volt így, hanem a magyar mezőgazdaság gyöngyszemeinek az esetében is - amiket a Fidesz köztulajdonban tartott - megtörtént a bérleti díj elengedése. A privatizációs törvény kötelezően előírja, hogy az önkormányzatoknak az ÁPV Rt. ki kell fizesse a rájuk eső részt akkor, ha a köztulajdont eladja, és az magánkézbe kerül. Ezért jutottak pénzhez az önkormányzatok ezekben az esetekben is.

S még egy fontos kérdés, tisztelt képviselő úr: a cégnyilvántartás minden képviselő rendelkezésére áll, meg lehet nézni, hogy kik a cégek tulajdonosai. Toller képviselő úr is el tudja mondani, hogy a Bólyi Mezőgazdasági Rt.-nek kik a tulajdonosai. Mindenki tudja, hogy csak a kikötő többet ért, mint amennyi a Bólyi Rt. vételára volt. S van egy másik összehasonlító szám: amennyiért önök a Bólyi Rt.-t eladták, az a pénz nem haladja meg azt az összeget, amit a cég az előző négy évben csak gépberuházásra költött.

Kérem, hogy nézzenek tükörbe, tekintsünk a jövő irányába, és egyezzünk meg abban, hogy mi az a minimum, amit köztulajdonban kell tartani.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Élő Norbert képviselő úrnak, MSZP.

ÉLŐ NORBERT (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A legnagyobb tisztelettel szeretném felhívni Deák képviselőtársam figyelmét arra, hogy a marxista közgazdaságtan szerint valóban a profit a vállalatok célja, de ez ma már nem igaz, ez már elavult. (Révész Máriusz: Ezt mondta Dióssy államtitkár úr!) A polgári közgazdászok szerint a vállalatok célja ma már a hatékonyság és a növekedés. Szerintem erről beszéljünk, és ne vigyék félre a gondolkodást azzal, hogy egy magánvállalkozó csak a profitra megy rá, mert ez minden egyes vállalatnak csak a másodlagos célja, hiszen először kell növekedni, hatékonyságot elérni, és csak utána lehet egy cégből a profitot akár kivenni.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Márton Attila képviselő urat illeti a szó kétperces időtartamban, Fidesz.

MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha végighallgatjuk ezt a vitát, és végignézzük az elmúlt néhány esztendőt meg a kormányzati ciklusokat, akkor meg lehet állapítani, az, hogy az állam jó vagy rossz gazda, nem állam-, hanem kormányfüggő. Ezt jól mutatja az is, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány volt az, amelyik 1994-98 között nem tudott vagy nem akart mit kezdeni a nagy energiaszolgáltatókkal, így aztán eladta azokat. Most már ismerjük Kuncze Gábor és az SZDSZ álláspontját. Ez egy elég szélsőséges álláspont, amit Nyugat-Európa már vagy tíz-tizenöt éve túlhaladott: mindent el kell adni. Ha a liberálisoktól ennyire telik, akkor - nehezen ugyan, de - elfogadjuk, hogy ez az álláspontjuk. Az MSZP és a kormány képviselői - gondolom, az “osztozkodni jóö gigantposzter jegyében - arról beszélnek, hogy mit kell eladni, hiszen ez az elsődleges témájuk, hogy mindent el kell adni.

Mi azt mondjuk, igenis kormányfüggő az, hogy az állam jó vagy rossz gazda. Hadd hozzak fel egy konkrét példát - Szabó Zoltán képviselő úr hozzászólására reagálva -: Budapest Airport. Képviselő úr, talán mond valamit önnek az a név, hogy Apró Piroska. Nos, ez a hölgy volt a Budapest Airport Rt. elnöke 2002-ben, amikor az egyik nagy tanácsadó cég egy több száz oldalas tanulmányt tett az asztalra, és októberben egy prezentációt is tartott arról, hogy mit és hogyan kellene fejleszteni a repülőtéren. Szerintem jelezze Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek, hogy ezt a fejlesztést nem hajtották végre, és kérdezze már meg tőle, hogy vajon miért nem, hátha tud rá válaszolni.

Úgy látom, a két oldal álláspontja alapvetően abban különbözik, hogy az MSZP és az SZDSZ arról beszél, hogy mit kell eladni, mi pedig egyfolytában azt próbáljuk önöknek elmagyarázni, hogy mi az, amit feltétlenül állami tulajdonban kellene tartani. Szerintem ennek a két álláspontnak van egy kis metszéke, ez pedig a nemzeti vagyonszerződés lenne, hogy legalább azokat a fix pontokat rögzítsük, amelyekről biztosan tudjuk, hogy mindenképpen meg kell tartani. Ezért kérem önöket, hogy fogadják el és írják alá ezt a vagyonszerződést, és utána lehet beszélni a privatizációról.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Szalay Gábor képviselő úrnak, SZDSZ.

SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! Számtalanszor felvetődött a mai vitanap során, de azt megelőzően is az a kérdés, hogy milyen egy privatizáció vagy magánosítás Magyarországon, amikor is külföldi állami tulajdonú cégek jutnak magyar cégek birtokába. Legtöbbször az Electricité de France és a Gaz de France, tehát a valóban állami tulajdonú francia elektromos és gáztársaságokat szokták felemlíteni, amelyek otthon tényleg állami cégek, állami elvárásokat teljesítenek otthon, szociális megfontolásoknak igyekeznek megfelelni otthon, politikai elvárásokkal vannak gúzsba kötve otthon, mint általában egy állami cég mindenütt a világon, amikor otthon fejti ki a tevékenységét.

Azonban könnyen megválaszolható, hogy mitől lesznek ezek az állami tulajdonú cégek magáncégek akkor, ha átlépik az országhatárt. Például nálunk hogyan tud magáncégként viselkedni a Gaz de France vagy az Electricité de France? Nagyon egyszerű a válasz, tisztelt képviselőtársaim. Úgy, hogy ezek otthon ugyan állami cégek, de nálunk már totálisan, teljesen magáncégként működnek, mert itt nem kell megfelelniük állami elvárásoknak, nem kell szociális megfontolásokat kiegyenlíteniük, nincsenek politikai elvárásokkal gúzsba kötve, ennek következtében hatékonyan tudnak működni, eredményt produkálnak, és ezt az eredményt visszaforgatják. Például a Gaz de France az elmúlt időszakban az összes képződött eredményét és nyereségét visszafordította magyarországi fejlesztésekre, de ugyanígy csinált a többi, otthon állami cégként viselkedő cég is, amelyek itt magáncégként viselkednek. Ez az egyszerű magyarázat.

ELNÖK: Két percre megadom a szót Bernáth Ildikó képviselő asszonynak, Fidesz.

BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az államtitkár úr, illetve frakcióvezető úr néhány megjegyzésére szeretnék válaszolni.

Dióssy államtitkár úr nem értette, hogy honnan vettem azokat az adatokat, amelyeket említettem. Nos, államtitkár úr, forgassa a különböző kutatóintézetek - akár a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei, akár a Gazdasági Kutató Intézet - vagy a szociológusok idevonatkozó megállapításait, tanulmányait, bizonyára hasznára lesz a jövőt illetően.

(12.10)

Kuncze Gábor frakcióvezető úrnak lehet, hogy most meglepő dolgot fogok mondani, ha eddig még nem értesült volna frakcióvezető úr arról, hogy az Európai Unióban van egy irányelv, amely a foglalkoztatottságot mint prioritást kezeli, és e tekintetben a foglalkoztatottságot szeretné, hogyha 2010-re a tagországok 70 százalékosan elérnék. Nos, hogyha megnézzük a jelenlegi magyarországi helyzetet és ezt a célkitűzést, akkor azt gondolom, a számok tükrében ön is ugyanazt fogja megállapítani, amit, mondjuk, a munkaügyi miniszter, hogy nagyon-nagyon alacsony ez nálunk Magyarországon.

Igenis, az a másfél millió ember, aki vesztese volt a privatizációnak, nem úgy éli meg azt a helyzetet, hogy milyen hihetetlen sikertörténet ez, ami itt zajlott 1990-től; a legdrámaibb egyébként 1995-96-ban volt a munkanélküliség, ekkor közelítette meg a 700 ezer főt. Hogyha megnézi államtitkár úr a KSH (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) kiadványát, akkor találkozni fog ezzel az adattal. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Dióssy Gábor államtitkár úr.

DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Arra szeretném kérni Bernáth Ildikó képviselő asszonyt, hogy legyen szíves majd megnyomni a kétperces gombot, és megmondani, hogy pontosan melyik tanulmányban szerepel ez a másfél millió munkahely, amelyet ön szerint elvesztett Magyarország a privatizáció miatt - nem hiszem el, hogy komoly tanulmányban ilyen szerepelne.

Köszönöm.

ELNÖK: Kétperces felszólalásra megadom a szót Lázár Mózes képviselő úrnak, Fidesz.

LÁZÁR MÓZES (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt kormánypárti Képviselők! Azzal kezdem, amivel általában képviselőtársaim befejezték, hogy kérjük, kérem, hogy írják alá ezt a szerződést - az én saját szakterületemet érintően miért mondom ezt - , és megindokolom, hogy miért jó szerintem, hogyha aláírják. Egyrészt, túl azon, hogy azt ígérték, hogy a Magyar Villamos Műveket nem privatizálják, és most mégis hallhattuk, hogy ez szóba került, én azt kérem, ha aláírják ezt a szerződést, akkor közvagyonban marad az a Paks, és nem lengi körül semmiféle befolyás, amely 40 százalékát adja a magyar villamosenergia-fogyasztásnak, közvagyon marad az az átviteli hálózat, az úgynevezett alaphálózat, amely Magyarországon azt jelenti a villamos energiában, mint a vasút a közlekedésben. Ha aláírják ezt, akkor arra is igent mondanak, hogy ne legyen kiszolgáltatott a magyar fogyasztó, és ne legyen kiszolgáltatott a magyar állam, ugyanis a villamos rendszer stratégiai kérdés.

Ha önök ezt aláírják, akkor azt is aláírják, hogy a mindenkori magyar kormány - függetlenül attól, hogy az milyen összetételű - mozgástere nem szűkül tovább, ugyanis a Horn-kormány idején rendkívüli módon beszűkült a mindenkori kormány mozgástere. Azt hiszem, hogy ha mindezeket figyelembe veszik, láthatják, hogy biztonságpolitikai szempontból is fontos, hogy a villamos szektorban további privatizáció vagy annak szele ne lengjen semmit körül. Ha figyelembe veszik azt, hogy a nagyvállalatoknak, azoknak a hatalmas cégeknek, amelyeket már eddig privatizáltak, milyen komoly befolyásuk van, akkor ezzel az aláírással, ezzel a támogatással azt is elősegítik (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy ne tudjanak fölöslegesen befolyásolni egyetlen magyar kormányt sem, bármilyen összetételű az - maradjon, amennyire lehet, független.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Toller László képviselő úrnak, MSZP.

DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! (Mikrofon nélkül:) Többször elhangzott a parlamentben az elmúlt hónapban a pécsi példa. Rossz hivatkozásokra, persze, rosszul lehet csak választ adni. A következőt kell kristálytisztán látni: ’93-94-ben a Fidesz és az SZDSZ, aki a pécsi önkormányzatot vezette, privatizálta a közhasznú cégeinket, a vízművet, a szemétszolgáltatást és így tovább. Valaki elprivatizálta a mikrofonomat. (Derültség.) A lényeg az tehát, hogy a pécsi cégeket piacra tették, különféle konstrukcióban, általában tőkeemeléssel bejöttek a francia cégek ezekbe a közszolgáltatásokba.

Ami történt az utóbbi időben, az nem egy reprivatizáció volt, hanem a privát cégünk, a saját cégünk, amelyben összesen 51 százalék tulajdonunk volt, megvette a kisebbségi tulajdont - ennyi az egész. Persze, hogy a mögött a szerződés mögött mi volt, ez volt az erkölcstelen: kérem, névhasználat és menedzsmentdíj címén 150 millió forintot fizettünk a semmiért a tulajdonostársnak. Ezt a viszonyt szüntettük meg, saját pénzünkön kivásároltuk őket, gondolom, ez egy normális dolog, de vásárlás volt. A másik történet a pécsi vízmű: tőkeemelés, tízéves moratórium, lejár a moratórium, bizony megkínáljuk tulajdonostársunkat, hogy valós értékek alapján hozzunk létre egy olyan céget, amely a valós értékviszonyokat tükrözi piaci viszonyok között - ha sikerül, jó, ha nem, akkor más lépéseket teszünk.

A harmadik volt ez az úgynevezett Mizo-dolog, itt egy félreértés volt, tisztelt képviselőtársaim. Nem a “Lujza, az újságból hallomö című fejezetet kell ilyenkor előadni, hanem arról volt szó, azt mondtam, hogy ha Csányi úr nem bír a Mizóval, nem tudja gazdaságosan üzemeltetni az általa két éve fényes jövő elé néző céget, adja oda, mi majd eredményesen üzemeltetjük, mint az összes vagyoni elemünket, ami Pécsett működik. Azt hiszem tehát, ez a fontos benne (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy a Fidesz privatizált (Révész Máriusz: Az SZDSZ!), mi pedig helyrehoztuk azt, amit úgy gondolunk, hogy a közszolgáltatások tekintetében alapegységnek kell tekinteni.

Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Kettőperces felszólalásra következik Papcsák Ferenc képviselő úr, Fidesz.

DR. PAPCSÁK FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ha a privatizációt nézzük, akkor mindig egyedi ügyek mentén mentek itt a viták. Én is tudnék nagyon-nagyon sok példát mondani: a Komáromi Mezőgazdasági Rt. 200 milliós privatizációját két kombájn áráért adták el, a 700 milliós vagyonvesztést okozó Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációját Tatai-Tóth András említette, viszont én azt gondolom, hogy mások a prioritások. Nem az a kérdés, hogy állami tulajdon a jó vagy a magántulajdon, hanem máshol húzódnak a határvonalak. Ebben a kormányzati ciklusban is több példát tudnánk vagy tudnék sorolni arra vonatkozóan, amikor a magyar állam cégei szinte mindennapos tranzakciónak tekinthetők, amikor beszállnak kockázati tőke alapon magánvállalkozásba, azaz, ha úgy tetszik, a magyar állam tulajdonrészt szerez magáncégekben.

Két jelentős példát is tudnék mondani, amikor a magyar polgárok közérdeke mutatkozott meg: amikor az autópályát visszavásárolták az M5-ös autópályára vonatkozó előterjesztéssel, vagy a salgótarjáni üveggyár, ahol meg kellett menteni egy gyárat, de említette Toller képviselőtársam is, hogy ők még ráadásul a Volán-társaságra is bejelentkeztek, amikor felmerült a kormányzati szándék, tehát egészen máshol húzódnak a határvonalak. Én azt gondolom, hogy onnan kell megközelíteni, hogy közszolgálatiság vagy sem, tehát hogy hol van az államnak szerepe a köz szolgálatában, hol van verseny, vagy hol nincs verseny, illetve hol vannak piaci viszonyok, és hol van monopólium. Ahol monopólium van - gondolok itt a Budapest Airportra - , ott úgy ítéljük meg, hogy nincs szükség arra, hogy bárkit is úgymond beengedjünk, az állam nagyon jó gazda tud lenni, hogyha gondosan foglalkozik ezzel.

Ha valaki elolvassa ezt a politikai nyilatkozatot, azt gondolom, hogy nagyon-nagyon korrekt és tisztességes. Én arra biztatom önöket, képviselőtársaimat, hogy forgassák, olvassák el, és fontolják meg.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Szabó Zoltán képviselő úrnak, MSZP.

DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azért felhívnám Márton Attila képviselőtársam figyelmét arra, hogy nem az a kérdés, hogy tudjuk-e, hogy mit kell fejleszteni a repülőtéren, az a kérdés, hogy azt a 300 milliárdot, amibe ez a fejlesztés kerül, ki fogja befizetni; azt a fejenként 30 ezer forintot az állampolgárok befizessék-e, azok az állampolgárok, akik döntő többsége egyébként életében nem szokta igénybe venni egyszer sem a repülőtér szolgáltatásait.

Hogy Földesi Zoltán képviselőtársam gondolatát folytassam: csakugyan van annak valami diszkrét bája - elmondtam én ezt már itt a parlamentben, de most elmondom újra - , hogy az a Fidesz kritizálja a privatizációt, amely Fidesz-kormány a maga hivatali ideje alatt majdnem kétszer annyi vagyontárgyat privatizált, mint a szocialista–szabad demokrata kormány, amely vagyontárgyak együttes becsült értéke jóval több mint a duplája volt annak, mint amit eddig mi eladtunk, igaz viszont, hogy az érte elért árbevétel a harmadát sem érte el.

 

(12.20)

Tekintettel arra, hogy önök a Magyar Fejlesztési Bankon meg a tudom is én, micsodán keresztül, és még véletlenül sem nyílt eljárásban privatizáltak, óhatatlanul felmerül a gyanú, tisztelt képviselőtársaim, hogy önöknek azért fáj a privatizáció, mert úgy gondolják, hogy előbb-utóbb hatalomra kerülnek, és akkor folytathatják ott, ahol abbahagyták. Folytathatják ott, hogy harmad-negyedáron adják el a vagyontárgyakat, és ki tudja, hogy a különbözet kinek a zsebébe fog kerülni. Nos, tisztelt képviselőtársaim, azt gondolom, hogy az a képmutató jajveszékelés, amit önök művelnek, körülbelül erről szól.

Bernáth Ildikó képviselőtársamnak meg csak azt szeretném mondani, való igaz, hogy az Európai Unió igen komoly hangsúlyt helyez a foglalkoztatottság növelésére, csak éppen a foglalkoztatottság, ha enyhe mértékben is, de a jelenlegi kormány idején növekedett, és a Fidesz-kormány idején csökkent.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Dr. Juhos Katalin: Szégyen! A parlamentben így nem lehet beszélni. Ez szégyen. Felháborító!)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Révész Máriusz képviselő úrnak, Fidesz.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm. Tisztelt Képviselőtársaim! Szabó Zoltán nem volt itt a vita elején, és nem tudja, hogy a Fidesz mire tett javaslatot. (Dr. Szabó Zoltán: Tényleg? Nem mondod?!) Mi azt mondtuk, hogy kössünk egy nemzeti vagyonszerződést. Határozzuk meg kétharmados körben azokat a vagyontárgyakat, amelyeket állami tulajdonban kellene tartani. Csak az a baj, tisztelt Szabó Zoltán, hogy ön nem nagyon bízik az MSZP sikerében, hiszen fél attól, hogy még egyharmadot sem fognak megnyerni, ezért ez a nagy aggodalom. Kapuzárás előtti pánik (Nagy zaj a kormánypárti padsorokban.), mindent el szeretnének adni.

Tisztelt szélsőliberális Szabó Zoltán Képviselő Úr! Szerintünk a BKV-nak, a kórházaknak, a MÁV-nak nem az a feladata, hogy a lehető legnagyobb profitot és nyereséget hozza. Önök szerint ez a feladata, szerintünk azonban nem. És még csak nem is az, amit Élő Norbert mondott, hogy a leggyorsabban fejlődjön. Ha például a Volán esetében csak üzleti szempontokat vennénk figyelembe, akkor be kellene zárni számos kistelepülésre a járatot. Bizonyára a profit nagyobb lenne, de az a kár, amit okoztunk, felmérhetetlen lenne.

Tisztelt Képviselő Úr! Pontosan ezért mondjuk ezt Magyarországon. Ezért mondják Európában, az Európai Unióban, az európai uniós országok döntő többségében, hogy bizony vannak olyan cégek, amelyeknek állami tulajdonban kell maradniuk. Például, csak hadd hívjam fel a figyelmet, hogy az európai uniós támogatások egyik döntő része a mezőgazdaság támogatására megy. Miért? Azért megy a mezőgazdaság támogatására, mert óriási munkanélküliség szabadulna el Franciaországtól kezdve azokban az országokban, ahol a mezőgazdaságnak nagy a részaránya. Azokban az országokban, Németországban, Franciaországban, Svédországban olyan pártok, amelyek önökhöz hasonló álláspontot képviselnek, be sem jutnának a parlamentbe, nemhogy az 5, de a 3 százalékos küszöböt sem tudnák átugrani.

Tisztelt Képviselőtársaim! Magyarországon volt a legnagyobb a magántulajdon aránya az elmúlt időszakban Európában, és az elmúlt nyolc hónapban Magyarországon növekedett a munkanélküliség a legnagyobb mértékben az Eurostat adatai alapján.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Élő Norbert képviselő úrnak, MSZP. (Élő Norbert jelzi, hogy nem kért szót.) Itt még szerepel a neve, képviselő úr.

Szakács Imre képviselő úrnak adom meg a szót, Fidesz.

DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Az MSZP és az SZDSZ által szorgalmazott egészségügyi privatizációhoz szeretnék egy-két gondolattal hozzászólni. A napokban Győrben volt a siketek és nagyothallók megyei szervezetének egy gyűlése, ahol a SINOSZ győri vezetője elmondta, hogy óriási bajban vannak, a Petz Aladár Megyei Kórházban az audiológián nagyon drágán és hosszas sorban állás után tudják csak a nekik szükséges hallókészülékeket felíratni és egyáltalán az ezzel kapcsolatos eljárást lebonyolítani. Elmondta, hogy ők bíztak azokban az ígéretekben, amelyeket a szocialistáktól és a szabad demokratáktól 2002-ben kaptak az egészségügy és a speciális helyzetben lévő személyek segítésére, de ez az ígéret mára, azt mondták, kártyavárként omlott össze.

A példa arra jó, hogy az egészségügy privatizációjának veszélyeit felvázoljuk, hiszen a győri Petz Aladár Megyei Kórházban az audiológiát még a Horn-kormány idején privatizálták, egy magáncég bonyolítja az ezzel kapcsolatos dolgokat, és az erre rászorult siketek és nagyothallók nem tudnak élni a lehetőséggel, mert rendkívül drágává vált. Persze el lehet mondani, hogy ha az egészségügyet így privatizálnánk, ahogy a szocialisták és a szabad demokraták ezt tervezik és szeretnék, akkor a luxusbaloldaliak meg tudják majd fizetni az egészségügyi ellátást, de jól látszik, hogy az a réteg, amely a magyar társadalom döntő többségét teszi ki, képtelen a privatizálási szándék alatt álló egészségügyi szolgáltatásokat megfizetni.

Azt gondolom, emberséges megoldást kell nekünk, fideszeseknek szorgalmazni, nevezetesen, hogy ehhez mindenki megfelelő színvonalon jusson hozzá, és nem abba az érzéketlen irányba elmenni, amit a szocialisták és a szabad demokraták szorgalmaznak, azaz csak a gazdag embereknek legyen megfelelő egészségügyi ellátás.

Köszönöm a figyelmüket. (Kuncze Gábor: Hazudik. Kérem rögzíteni, hogy folyamatosan hazudik. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Demagóg vagy. - Szórványos taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Tájékoztatom tisztelt képviselőtársaimat, hogy az írásban előre jelzett felszólalási szándékokat a Fidesz frakcióvezetője visszavonta. Tehát kétperces felszólalásokra természetesen sor kerül, csak az előre írásban jelentkezettek névsorát törölte.

Két percre megadom a szót Pánczél Károly képviselő úrnak, Fidesz.

PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Egypár kétpercessel ezelőtt Tatai-Tóth András képviselő úr próbálta méltatni a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációjának szabályosságát. Nos, én megfogadtam Kuncze Gábor tanácsát, azt gondolom, nem szégyen ez, és nemcsak hivatkozom az ÁSZ-jelentésre, hanem valóban bele is olvastam abba.

Mit is ír, tisztelt Tatai-Tóth András képviselő úr, az Állami Számvevőszék? “Nem volt az ÁPV Rt. korábbi gyakorlatában olyan sikeres kétfordulós pályázat, amely során a második fordulóban a győztes pályázó az első fordulóban ajánlott vételárat csökkentette volna.ö Az ÁSZ jelentése szerint pedig a pályázat fő célja a legmagasabb vételár elérése volt. Az ÁPV Rt. mégis úgy adta el a Nemzeti Tankönyvkiadót, hogy a pályáztatás során a vételár nem növekedett, hanem csökkent. Javaslatot is tett az ÁSZ: a megalapozatlan döntések és a vagyonvesztés kivizsgálását javasolta az Állami Számvevőszék, és ahol szükséges, a személyi felelősség megállapítását. Az ÁSZ megállapította, hogy az ÁPV Rt. éppen a privatizáció egyik céljával ellentétes feltételt határozott meg, amikor lehetőséget biztosított a második fordulóban a vételár csökkentésére, továbbá megállapította, hogy a pályázati kiírás több ponton sem volt összhangban az ÁPV Rt. versenyeztetési szabályzatával.

Nos, ennyit a szabályosságról, tisztelt Tatai-Tóth András képviselő úr. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Márton Attila képviselő úrnak, Fidesz.

MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szabó Zoltán képviselő úr nagy vehemenciával előadott hozzászólásában vagy szándékosan volt demagóg, vagy helyzetéből adódóan volt felkészületlen; gondolom, ő tudja jobban, hogy miért. De egy biztos: a Budapest Airport és privatizációja ügyében valami elképesztően nagyot csúsztatott.

Tisztelt Képviselő Úr! Vegyék már végre tudomásul vagy próbálják megérteni, hogy a Budapest Airport fejlesztésére, a repülőtér fejlesztésére nem kell több száz milliárd forint. Csak elő kellene venni, tisztelt képviselő úr, ezek szerint az ön kezébe sem került, és még csak a fáradságot sem vette, hogy átnézze azt a Roland Berger tanácsadó cég által készített tanulmányt, amelyet már az előbb próbáltam itt emlegetni, és valószínűleg Apró Piroska sem adta oda önnek.

Ugyanis abban világosan szerepelt, hogy a repülőtéren belül, a kerítésen belül milyen fejlesztések szükségesek. És hogy magánberuházásokban hogyan lehet megcsinálni a repülőtér körzetének fejlesztését, ez is világosan le volt ebben az anyagban írva. Semmi mást nem kellett volna csinálni, csak ezt végrehajtani.

Egyébként pedig a repülőtér belső fejlesztéséről csak annyit, hogy hol lesz a pénz: az ÁSZ-jelentés világosan leírja, hogy 2004-ben 7,2 milliárd forint osztalékelőleget fizetett be az Airport Rt. az ÁPV-nek. 10 millárdba került az 1-es terminál felújítása, 2 milliárd volt az előirányzat, teszem hozzá gyorsan; 4,7 milliárdért telket akart vásárolni az Airport Rt., 1,7 milliárd forintot adtak át eszközbeszerzésre a földi kiszolgálásnak, és most 2 milliárdért építenek gurulóutat. Tehát honnan lenne pénz ön szerint?

És még egy: körbe kellene nézni Európában, vajon hogyan fejlesztenek az európai repülőterek. Csak az a baj, hogy önök csak odáig jutnak, hogy azt mondják, hogy nincs pénz, és nem fog fejlődni a repülőtér, tisztelt képviselő úr. Javaslom önöknek, írják alá ezt a vagyonszerződést, írják alá, és fejlesszük közösen az Airport Rt.-t.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Kétperces felszólalásra következik Toller László képviselő úr, MSZP.

(12.30)

DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Akkor beszéljünk egy pillanatra erről a nemzeti vagyonszerződésről. Kedves Képviselőtársaim! Jogászként el kell mondanom, hogy ez sületlenség. Milyen jogviszony az, amelynek se alanya, se tárgya, se tartalma nincsen?! Jogviszony alanyának kellene lenni a megállapodó feleknek. Kik kívánnak megállapodni, és milyen legitimáció alapján a vagyonmegállapodásnál vagy vagyonszerződésnél? A pártok nem állapodhatnak meg, az állami tulajdonról nem hozhatnak semmiféle megállapodást. A frakciók nem jogi személyek. Közjogi szerződésre, semmiféle szerződésre nem képesek, tehát jogképtelenek. Amikor jogképtelen személy a jogviszony tárgyát, egy magatartást tilt, nem tilt, enged, nem enged, vagy meg kíván határozni, akkor ebből következik logikusan, hogy már nem jogviszony tárgya, amit önök képviselnek.

Az, hogy miről szól ez a tartalom, az egy nyitott kérdés, de van legitim szervezete ennek, a kérdés eldöntésének, ez maga a parlament. Tehát ha önök valamiféle szerződésszerű konszenzust szeretnének itt kötni, meg lehet tenni a tisztelt Házban. Elő kell terjeszteni egy kétharmados törvényben azt például, vagy akár feles törvényben elő kell terjeszteni, hogy mit szeretnének elérni ezen a területen. Erről lehet vitatkozni, nem ilyen politikai vitanap formájában, hanem rendes napirend formájában. Meg lehet állapodni a parlamentben, a megállapodást pedig szavazattal, géppel - vagy hogyha elromlik a gép, kézzel - lehet megvalósítani.

Tehát, uraim, önök felesleges vitát folytatnak, egy tárgyszerű vitát ebben az ügyben lehet folytatni a Parlament falai között egy törvénymódosítási javaslattal. És ez lenne az okos és értelmes dolog, amikor végre valamiben, kétharmadban meg tudnánk állapodni az ország érdekében, de ez önökkel még nem sikerült két éve.

ELNÖK: Két percre megadom a szót Gógl Árpád képviselő úrnak, Fidesz.

DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Nagyon örülök, hogy Toller képviselőtársam után szólhatok, mert köszönetet szerettem volna mondani az előterjesztőknek, hogy idehozták a parlamentbe ezt a témát, és lehetőséget adtak arra, hogy odáig jussunk, hogy Toller László is azt mondja, valahol a parlamentben történjék egy kétharmados megállapodás, mert akkor valahol rendezett lesz a közfeladatokat ellátó köztulajdon kérdése.

Amiért megnyomtam a gombot, az az, hogy kiegészítsem Kárpáti Zsuzsa képviselő asszonyt, mert az egészségügy területét érintő három olyan elem volt a mi ciklusunk ideje alatt, ami figyelemre méltó. Az egyik az 1999-es csődtörvény hatályosulása, amely lehetővé tette, hogy az ellehetetlenült egészségügyi intézmények visszakerüljenek egészen az államig, hiszen itt egy kormányzati feladatra szóló intézményrendszerről van szó. A másik az alapellátás privatizálása, illetve az előkészítettsége a járóbetegrendszer privatizálásának.

És hogy nem ördögtől való dolog az, amikor javasolunk egy ilyet, hogy újragondoljuk, és rögzítsük, a St. Louis-i katasztrófa után, aki nyomon követte Bush elnök megnyilatkozását és a kormányzat megnyilatkozását, az világosan látta, hogy ők is átgondolják, hogy milyen kritikus elemei vannak az állam szerepvállalásánál azokban a közszolgáltatásokban, ami kritikus. Ők egy katasztrófahelyzetben észlelték, hogy mennyire nem mennek semmire azzal a rendszerrel, ami gyakorlatilag teljesen privatizált. Azt gondolom, hogy a katasztrófát nem kell megvárni, átgondolni pedig mindig szabad. Én remélem, hogy találunk olyan javaslatokat az összes közszolgáltatásra, amit átgondolva, szükséges elemeit kétharmaddal, más elemeit feles törvénnyel szabályozva a társadalom érdekében előrelépünk, mert valahol a biztonság biztosítottsága mindannyiunknak fontos.

Köszönöm a figyelmet.

ELNÖK: Két percre megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, MSZP.

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Jó lett volna, ha ma arról beszélünk, hogy egy költségvetésünk van - és mi az, ami itt ma történik? Én szeretnék hivatkozni akár Gógl képviselő úrra, akár Márton képviselő úrra, a lista reggel óta hihetetlenül hosszú, hogy hova kellene, hova akarnak önök még mindig pénzt költeni abból a költségvetésből, amelyért Varga Mihály és társai kétségbeesve aggódnak, hogy a hiány mértéke mekkora.

Tisztelt Képviselő Urak! Megerősítem azt, amit Toller László mondott, a ’95. évi XXXIX. törvényt. Önök bedobtak egy nagyon jól hangzó blöfföt a nemzeti vagyonszerződésről. Hatályos törvény van, én nem olvasom fel, mert a két perc kevés arra, hogy milyen sok vállalkozás van, amelyeket a törvény rendel száz százalékban állami tulajdonként megtartani. Ezekhez nem volt szándék sem, hogy valaki hozzányúljon, tehát egyszerűen nem értem, hogy mit akarnának helyettesíteni ezzel a vagyonszerződéssel. Ha a törvény mellékletével valakinek baja van, akkor kezdeményezni kell.

Egy újabb kétpercesben szívesen beszélek arról, Révész képviselő úr, hogy önök benyújtottak egy privatizációs törvénymódosítást alig több mint egy évvel ezelőtt, hány ponton tér el attól a törvénytől, ami ma hatályos. Ha nem ismeri, akkor a hideg fogja kirázni, mindössze négy ponton, képviselő úr. És hadd idézzem az önök figyelmébe, hogy a törvény arról beszélt, és ezt Ékes képviselő úrnak mondtam volna el szívesen: a tőkehiány enyhítése, a szükséges tőkeemelés vagy élenjáró technológiák behozatala. Ez a privatizáció lényege; ez volt, és ez kell, hogy legyen ma is.

Köszönöm szépen a figyelmet.

ELNÖK: Két percre megadom a szót Pokorni Zoltán képviselő úrnak, Fidesz.

POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő úr, Toller képviselő úr, hadd hívjam föl a képzett jogász figyelmét a Házszabály 88. §-ának (1) bekezdésére, így szól, rövid: “Az Országgyűlés a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazatával bármely politikai kérdésben nyilatkozatot tehet.ö Politikai nyilatkozat kiadására eddig kilenc esetben került sor, mi erre teszünk javaslatot. (Közbeszólások a kormánypárti oldalon: Ez a politikai szerződés.) Ha végighallgat a képviselő úr, sőt urak, akkor köszönettel tartozom.

A mi javaslatunk egyszerű: a négy pártelnök - mert ezek általában négypárti előterjesztések, lásd kétharmados támogatás kell a politikai nyilatkozathoz - előterjesztésével fejezze ki a Ház ezt a szándékát. Ebből számos teendő fakad, többek között - Toller úr erre nem tért ki, de érdemes talán figyelni erre - az alkotmány módosítása. Valóban úgy gondoljuk, ahogyan ön is mondta, hogy ez egy helyes és hasznos vita lenne, és nem hiszem, hogy ezt meg lehet kerülni azzal, amit Göndör frakcióvezető-helyettes úr mondott, hogy ott van a privatizációs törvény melléklete. Valamennyien tudjuk ebben a Házban, hogy ez egy feles törvény, önök is több ízben hozzányúltak ehhez a bizonyos melléklethez, a privatizációs törvény mellékletéhez. Igazi garanciát, valódi tisztánlátást a választópolgárok számára egy kétharmados törvény jelent; erről van szó. Nem láttam, nem hallottam itt a vita során kézzelfogható érvet, racionális megfontolást, hogy miért ne tegyük ezt.

A múltat vitatták. Az vitatható is nagyon sok esetben, igazságtalan is nagyon sok esetben, de a jövőről kellene beszélni, akarunk-e garanciát adni a választópolgároknak, vagy sem. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Kárpáti Zsuzsa képviselő asszonynak, MSZP.

KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Azt gondolom, Pokorni képviselő úr legalább annyira tudja, mint én, hogy a politikai nyilatkozat időnként mennyit ér, hogyha annak a végrehajtása nem megfelelő. Azonban jogállamban, és ha jogbiztonság van, képviselő úr, akkor a törvények mindenek felett állnak, és azt gondolom, egy országgyűlési határozati javaslat például a gazdaság fejlesztéséről, amelyet önök is aláírhatnának, mennyivel üdvözítőbb lenne. Azzal együtt - természetesen Gógl képviselőtársamra is szeretnék reagálni, az egészségügyi közszolgáltatások vonatkozásában - fontos azt tudni mindenkinek, parlamenti képviselőknek és az állampolgároknak egyaránt, hogy ha az egészségügyben tőkebevonásról, magánosításról beszélünk, akkor ennek három eleme van. Az egyik maga az ingatlan, tehát az építmény, kórház, a másik maga a szolgáltatás nyújtása. Ez a kettő egyébként döntően állami vagy önkormányzati feladatellátási kötelezettségbe tartozik. És a harmadik pedig az egészségpénztári tevékenység, tehát a finanszírozás.

Nos, képviselőtársaim, szeretném emlékeztetni arra képviselőtársaimat, hogy akkor, amikor önök kormányon voltak, önök nem kevesebbet terveztek még, mint például az Országos Egészségbiztosítási Pénztár privatizációját.

(12.40)

Utánanéztem, dokumentumokból nyomon követhető. Ezt lenyilatkozta maga Mikola István is, és maga Orbán miniszterelnök úr is.

Ezen túlmenően, hogy hogyan is nézett ki, és hogy mikor milyen lovon ülnek önök, szeretném elmondani, hogy a Népszabadság 2001. július 24-ei számában azt nyilatkozta Mikola István, hogy hiába a tiltakozás, nem áll le a szegedi egészségügyi magánosítás. Aztán, hogy önök hogyan privatizálnak, arra majd még később szeretnék visszatérni az egészségügyben.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Kettő percre megadom a szót Márton Attila képviselő úrnak, Fidesz.

MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Göndör képviselő úr hozzászólása erősítette továbbra is bennem azt az érzést, hogy önök csak arról beszélnek, hogy mit akarnak eladni, hogy lehetőség szerint az a gazdasági kártyavár, amit felépítettek az elmúlt három esztendőben, ne nagyon dőljön össze, legalábbis ez az önök szándéka. Mi pedig folyamatosan azt próbáljuk önöknek bizonygatni, hogy mi az, amit meg kellene tartani, pont azért, hogy ha ez a kártyavár összeomlik, lehetőség szerint ne temesse maga alá az egész állami szolgáltatási szektort, illetve azokat a legfontosabb területeket, ahol úgy látjuk, hogy az államnak mindenképpen fontos szerepe kell hogy legyen.

Van egy olyan, és ez már nem is gyanú, hanem ez már konkrétum, hogy önök igazából még a törvénytelen lépésektől sem riadnak vissza. Kovács Tibor képviselő úr említette a vezérszónoklatában, hogy amennyiben törvénytelenség van, akkor azt jelezzük. Ezúton is mondom el ismét önnek, hogy a Budapest Airport Rt.-t már a bíróság is konkrétan, másodfokon is törvénytelennek minősítette. (Kovács Tibor: Ne nekem mondja, tegyen bejelentést, képviselőként joga van hozzá!) Önök, a kormány és Gyurcsány Ferenc miniszterelnök még attól sem riad vissza, hogy az ÁPV Rt. és az Airport Rt. vezetését belehajszolja a törvénytelenségbe. Nem tudom, hogy például majd Vági Márton úr, az ÁPV Rt. igazgatója, illetve Hárskuti úr mit fognak szólni ahhoz, hogy egyébként az az eljárás, amit most folytatnak, minden valószínűség szerint törvénytelen az Airport Rt. privatizációja kapcsán, hiszen a bíróság egy teljesen új eljárásra kötelezte az ÁPV Rt.-t. Ennek ellenére tudjuk jól, hogy jelen pillanatban is zajlanak a tárgyalások, a pályázók látogatják az adatszobát, ami minden valószínűség szerint törvénytelen. Erre azért szeretném, hogy fölhívnák önök is a tisztelt urak figyelmét, hogy lehetőség szerint ne adják a nevüket törvénytelen eljáráshoz, mert annak súlyos jogi következményei is lehetnek.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Török Zsolt képviselő úrnak, MSZP.

TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A mai politikai vitanap témája az az ominózus elszólás vagy kijelentés, amelyet a Fidesz elnöke tett néhány héttel, hónappal ezelőtt, amelyben államosításról beszélt, illetve utalt erre. Nos, az államosításnak is ára van, mert gondolom, nem akarnak rekvirálni, és nem akarják a visszavétel erőszakos módját választani vagy einstandolni. Tehát emiatt akkor valószínűleg ennek fizetési kötelezettsége van, ha pedig fizetni kell azért a vagyonért, amit vissza akarnak venni, tisztelt képviselőtársam, akkor azt az adófizetőktől be kell szedni.

Milyen adóemelési technikákon gondolkodik a Fidesz azért, hogy ezt a tervét meg tudja valósítani? Előbb Szabó képviselőtársam említette, hogy a Budapest Airport esetében minden egyes magyar állampolgárnak 30 ezer forintot be kellene pengetni a magyar államkasszába csak azért, hogy a Budapest Airportnál például fejlesztéseket lehessen végrehajtani. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Vagy, ha vissza akarnák vásárolni önök a magánkézben lévő gyógyszertárakat, vagy vissza akarják vásárolni például az orvosi rendelőket, akkor erre minden egyes adófizető polgárnak több tízezer forintot kellene befizetni, mondjuk, egy négytagú család évente 200-300 ezer forintot kellene hogy erre a célra áldozzon, ha önök ilyen terveket szövögetnek.

De nemcsak a visszavásárlás kerül pénzbe, tisztelt képviselőtársaim, hanem a fejlesztések elmaradása is. Gondolom, nem akarják egy feudalisztikus államba visszasüllyeszteni Magyarországot, tehát akkor valószínűleg fejleszteni kellene ezeket a szolgáltatásokat. Ezeknek a fejlesztéseknek az elmaradása gondot jelenthet, ha pedig a fejlesztésre pénzt akarunk teremteni, akkor lehet hitelt felvenni, esetleg az állami gazdaságokat újból értékesíteni, vagy újabb adókat kivetni. Gondolom, nem akarnak újabb adókat kivetni, vagy ha igen, akkor mondják meg, hogy milyen mértékűt. (Font Sándor: Azt ti szoktátok!) De természetesen a szolgáltatások és a különböző üzemeltetések, fejlesztések jogait lehet privatizálni, magát az intézményt nem, de a szolgáltatást igen. Mint ahogy például pályafenntartást, vasúti pályák fenntartását, karbantartását is lehet privatizálni, vagy éppen más tevékenységeket is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), s ezáltal az ország lakosságának az érdekeit szolgálva jobb, biztonságosabb szolgáltatást nyújtani.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Kettő percre megadom a szót Font Sándor képviselő úrnak, Fidesz.

FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kárpáti Zsuzsanna azt mondta, hogy egy jó befektető kell, kórházakat is privatizálni kell. (Kárpáti Zsuzsa: Nem azt mondtam.) Szeretném a kiskunhalasi Semmelweis Kórház esettanulmányán bemutatni, hogy mit hozott a Kiskunhalas városi MSZP-SZDSZ-többségű vezetés azon döntése, hogy 2004-ben eladták egy befektetőnek, történetesen a HospInvest Rt. budapesti székhelyű cégnek Kiskunhalas város kórházát, egy olyan cégnek, amelynek mindösszesen néhány tíz millió forintos jegyzett vagyona volt abban az időszakban. Ahogy a szerződés megtörtént - egyébként ők is befektetés címszóval érkeztek -, mi is történt? Létrehoztak több újabb céget, a cégek hitelből és lízingből vásároltak kórháztechnikai berendezéseket, ezeket iszonyú nagy összeggel bérleti díj formájában adják most oda a Semmelweis Kórház Kht.-nak, a privatizált cégnek. De nem tudták megvenni egyébként ezeket az eszközöket, és a hitel fedezetéül a Semmelweis Kórház adta a saját vagyoni fedezetét. Ez a vagyoni fedezet egyébként több mint 4 milliárd forint.

Ezek után a kórház gazdasági igazgatója 630 millió forintos hitelkeretről állapodott meg egy kereskedelmi bankkal, és milyen meglepő, a fedezetet a kórház egész éves, mintegy 4 milliárd forintos évi betegellátási bevételeként nyújtotta. Ezek után mellékesen a kht. hitelt biztosított az úgynevezett befektetőnek. Tetszenek érteni? 450 millió forintos hitelt adott a Kórház Kht. - amit elvileg privatizáltak - a befektető HospInvestnek, amely elvileg a befektető lett volna, és a tőkét kellett volna hoznia. Ennek mi lett a vége? Az lett a vége, hogy a múlt héten a kórház teljes érdekvédelmi szervezete, az ÉSZT, az EDDSZ, a MOK, az MOSZ és a szakmai dolgozói kamara bejelentést tett a város polgármesterének (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ellenőrzési főosztályának, a megyei ügyészségnek, az APEH megyei igazgatóságának és a megyei közigazgatási hivatalnak, mert a kórház most éppen tönkrement. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Gőgős Zoltán képviselő úrnak adom a meg a szót két percre, MSZP.

GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Lengyel Zoltán képviselőtársunk most már nincs itt a teremben. Azt reklamálta, hogy miért csak mindig a 12 állami gazdaságról beszélünk, hogy beszéljünk az összes többiről, ami több mint száz volt még a rendszerváltás előtt. Igen, beszélhetünk. Ennek egy részét ’90 és ’94 között, egy másik részét ’94 és ’98 között valóban privatizálták, és el lehet mondani erről a privatizációról, hogy az a része, ami ’94 és ’98 között került eladásra, azok a cégek a mai napig kiválóan működnek, és gerincét képezik a magyar mezőgazdaságnak. Ennek egyszerűen az volt az oka, hogy valós dolgozói tulajdonlás történt, akik nem a rövid távú haszonszerzésre mennek, hanem arra, hogy ezeknek a vállalkozásoknak ott, a térségben komoly szerepük van, és elsősorban a foglalkoztatás terén meg kell hogy éljenek. Nyugodtan mondhatjuk a Hajdú-Bihar megyei példákat - Tedej, egyéb -, Szolnok megyei példákat. Azt gondolom, sorolhatjuk ezeket. Azért mondtuk mi azt, hogy a maradék 25… - volt egy konszenzus, hogy 25 állami vállalkozás genetikai alapok, egyéb megőrzése miatt állami tulajdonba kerül. Hirtelen ebből került kiemelésre az a 12 darab állami gazdaság, aminek a privatizációja bizony elég furcsa módon zajlott le.

Azt is nyugodtan állíthatjuk, hogy az utolsó etapban privatizált cégeknél is biztosan megmarad a munkavállalói tulajdonlás, biztosan megmaradnak a munkahelyek. Ugyanezeket nem tudjuk elmondani a 12 volt állami gazdaságnál, mert például a herceghalmi állami gazdaságnak már a földterületei vannak meg, annak ellenére, hogy mindent bevállaltak a privatizáció kapcsán, foglalkoztatást, egyebet. Ugyanezt végig lehet nézni az összes többinél. Azt látjuk, hogy a szemünk előtt sorvadnak el azok a kiválóan működő vállalkozások, amik annak idején dolgozók több százainak vagy ezreinek adtak munkát, és most egyről szól a történet: minél előbb levenni róla a vagyont, és utána majd a földterületek értékesítése vagy további bérbeadása kapcsán valahogy megélnek azok a menedzsmenttulajdonlású kft.-k, amelyek ezt az egészet birtokolják.

Kérem, erről szól a két privatizáció közötti különbség, és nem az a baj a privatizációval, hogy megcsinálják, hanem az, ha rosszul csinálják. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Pokorni Zoltán képviselő úrnak, Fidesz.

POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Kovács Képviselő Úr! Ha jól értettem, azt tetszett nekünk javasolni, hogy ne önöktől kérjünk vizsgálatot a Budapest Airport ügyében, hanem mi magunk tegyük ezt vagy kezdeményezzük ezt. (Kovács Tibor bólint.) Azt gondolom, ez indokolt, hiszen valóban arra a privatizációs eljárásra, amiről két héttel ezelőtt kimondta a bíróság másodfokon is, hogy törvénybe ütköző, már az Állami Számvevőszék az ön előtt is ott lévő jelentésben is fölhívja a figyelmet, hogy ez így nem folytatható, hiszen nincs vagyonértékelés.

(12.50)

Ezt mi magunk se akartuk elhinni. Több ízben kértük, hogy a kormány, az ÁPV Rt. hozza nyilvánosságra a vagyonértékelést, mert hihetetlen, hogy a magyar privatizáció történetének legnagyobb egyösszegű tranzakcióját úgy akarja véghez vinni a Gyurcsány-kormány, hogy nem tudja, mi az, amit elad. (Gőgös Zoltán: Ez pont így történt a 12 állami gazdaságnál!) Ez nem menti fel, Gőgös képviselő úr, a Gyurcsány-kormányt, hogy valamit áruba bocsát, amiről nem tudja, hogy mi! Nem tudja, mennyit ér! (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Nem a tulajdonról van szó!)

Nem tudom megmondani, hogy van-e vagyonértékelés, de az bizonyos, hogy két hete felkértük - nem akarom a felszólítottuk kifejezést mondani - a miniszterelnököt, hogy ezt hozza nyilvánosságra - nem tette meg. És kezdem azt hinni, hogy azért nem, mert nincs, és ez rosszabb, ha valamit így akarnak eladni, mintha csak titkolózik. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Nem a tulajdont adjuk el!)

Egy szó, mint száz, a bíróság döntése után törvénybe ütközően folyik a privatizációs eljárás, és ezért, az ön javaslatát megfogadva, nem tehetünk mást, mint kénytelenek vagyunk feljelenteni Vági urat és Hárskuti urat, mert kettőjük közül valaki meghozta ezt a döntést, amelyik ehhez a törvénytelen eljáráshoz vezet. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Nem vagyunk nyomozók, nem a mi dolgunk eldönteni, hogy kettőjük közül ki az, aki megsértette a törvényt. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Tatai-Tóth András képviselő úrnak, MSZP.

TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációja méltatásának nevezte Pánczél képviselő úr, hogy néhány adatot el mertem mondani a Magyar Köztársaság Országgyűlésében, amely megfelel a valóságnak.

Azt tapasztalom, hogy nem jól fogadta meg Pánczél úr a frakcióvezető úr tanácsát, Kuncze frakcióvezető úr tanácsát, hogy olvassa is el az ÁSZ-jelentést; vagy rövidnek bizonyult a rendelkezésére álló idő, mert csak az utolsó bekezdését olvasta el, azt is tévesen.

Az utolsó bekezdés azt tartalmazza, hogy a privatizációs törvény 31. §-a értelmében eredményesnek kell nyilvánítani a pályázatot, ha a pályázati felhívásra a pályázati kiírásban foglalt feltételeknek megfelelő egy vagy több pályázat érkezett. Tehát nem is tehetett mást az elbíráló szervezet, mint érvényesnek nyilvánította a Tankönyvkiadó pályázatát. És egyébként az ÁSZ-jelentés megfogalmaz javaslatokat az eljárást illetően. De nem véletlenül még Pokorni alelnök úrnak a parlament elé terjesztett határozati javaslata is óvakodik attól, hogy törvénytelenségről és jogsértésről beszéljen, csak vizsgálandó elemeket lát ebben a privatizációs folyamatban.

Tehát jó volna, hogyha valóban a tényeknél maradnánk, és nem arra használnák fel az Országgyűlés plénumát, hogy cégeket, eljárásokat olyan minősítésekkel illessünk, ami nem az Országgyűlésbe való. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Szijjártó Péter képviselő úrnak, Fidesz.

SZIJJÁRTÓ PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A Nemzeti Tankönyvkiadó Rt. privatizációjához annyit engedjen meg hozzátenni, hogy az elmúlt két hétben két meghallgatást is tartott az Apró-Gyurcsány érdekkör meggazdagodását vizsgáló parlamenti bizottság, és ezeken bizony megerősítést nyert, hogy az Állami Számvevőszék jelentése szerint az ÁPV Rt. korábbi gyakorlatában soha nem fordult elő olyan eljárás, amely eljárás során a két forduló között a licit negatív lett volna, vagyis csökkentették volna az értékesítendő vagyontárgy iránti árat, egyrészt. (Gőgös Zoltán: Ha így lett volna, akkor már megkaptuk volna a választ!)

Másrészt pedig azt is kifejezésre juttatta az Állami Számvevőszék, hogy az árcsökkentés motivációiként megjelölt okok közül többet már az első forduló előtt is ismerhettek a vevők, ismerhettek a pályázók, éppen ezért ezen okokat egyébként nem lehetett volna megjelölni az árcsökkentés tényezőiként. Ezért mondjuk azt, hogy szükséges ebben az ügyben a vizsgálat.

Márton Attila képviselő úrhoz annyiban csatlakoznék, aki a nemzeti vagyonszerződés fontosságáról beszélt és a múltat emlegette, valamint azt, hogy itt különböző eljárások kapcsán a törvényességet meg lehet kérdőjelezni, hogy bizony voltak a múltban olyan privatizációs tranzakciók, amelyeknek akár Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnök és cégei is részesei voltak, amelyeket erkölcsi, anyagi, gazdasági, jogi szempontból sokan sokszor, még hivatalos szervek is, mint például a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is, megkérdőjeleztek. Mégis, amikor ezen ügyek vizsgálatára lenne lehetőség - merthogy szocialista képviselőtársaink gyakran ezt hiányolják, hogy akkor miért nem kezdeményezünk vizsgálatot -, mondjuk, egy vizsgálóbizottságban, akkor mindig éppen ott van néhány kormánypárti képviselő, aki ezeket megakadályozza. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból.) Úgyhogy amikor a szocialista képviselő urak arról beszélnek, hogy fontosak a vizsgálatok, akkor arra kérjük őket, hogy a vizsgálóbizottságokba delegált képviselőtársaikat is világosítsák fel ezen szándékukról. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)

Úgyhogy éppen ezért fontos a nemzeti vagyonszerződés, hogy a jövőben ilyen esetek kontrollálatlanul és ellenőrzés nélkül ne fordulhassanak elő. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Ilyet csak az mond, akinek a parlament az első munkahelye. Ilyen marhaságot! - Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Élő Norbert képviselő úrnak adom meg a szót kétperces időtartamban, MSZP. (Font Sándor: Halljuk!)

ÉLŐ NORBERT (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez a nemzeti vagyonszerződés megint nagyon jó példája a Fidesz szélkakas-politikájának, ugyanis amikor ők kormányon voltak, Katona Kálmán elmondása szerint privatizálni akarták a Budapest Airportot, a Volán-társaságokat, sőt mindent, amit csak lehetséges. Most, hogy ellenzékben vannak, tiltakoznak.

Ugyanez a dolog a kettős állampolgárságnál is felmerült, amikor a Fidesz kormányon irredentának minősítette egy hivatalos iratban a kettős állampolgárságot, most meg óvja-védi.

Tehát én azt szeretném mondani, hogy Magyarországon ma is van nemzeti vagyonszerződés: úgy hívják, hogy privatizációs törvény és annak mellékletei. Ha a Fidesz ezzel nem ért egyet, kezdeményezzen törvénymódosítást; ha meg egyetért vele, akkor ne erőltesse ezt a kampányízű beszélgetést a nemzeti vagyonszerződésről, ami, még egyszer mondom, ma is van, úgy hívják: privatizációs törvény.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Font Sándor képviselő úrnak, Fidesz.

FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tehát nemzeti vagyonszerződés - igen, mert nem szeretnénk eladni a vasutat, a Postát, a repteret és a kórházakat. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból, többek között: Ne adjátok el! - Nem muszáj eladni! - Megegyeztünk! - Esélyetek se lesz rá!) Tehát azt szeretnénk, hogy maradjon meg a nemzeti vagyon, tulajdon részeként.

Mert mi is lesz a következménye? Az előbb Kiskunhalas példájával próbáltam érzékeltetni. De vajon a szocialista képviselőknek erről nem volt információjuk, hogy mi a következménye, mondjuk, a kórházak privatizációjának? De igen, nagyon pontos információjuk volt, ugyanis 2003 januárjában az angol parlament meghívott bennünket az angol közéletiség tanulmányozására, és tíz-egynéhány képviselő, többek között a szocialistáktól Hegyi Gyula, Keller László, Csiha Judit, Tatai-Tóth András és Géczi József Alajos is kint volt ezen a beszélgetésen. Az angol kórház-privatizáció történetét mesélték el, amelynek a végeredményét közölte az egyik legbennfentesebb előadó: sajnálatos módon Angliában ma három-négy hónapot kell sorban állni egy betegnek, hogy bekerüljön a kórházba. Ez alól kivétel csak a baleset és a sürgősségi eljárás, de egy protézis beépítésére akár egy évet is sorba kell állnia a betegnek. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Hollandiában is…) Ezt okozta Angliában a privatizáció, a kórház-privatizáció.

És szerették volna azt is érzékeltetni (Élő Norbert: Ez nem igaz!), hogy komoly gondjaik vannak a vasúttársaságok (Az elnök megkocogtatja a csengőt.) privatizálásával, a metró-, a vonathálózat privatizálásával, és most azon gondolkodnak, hogyan tudja visszavenni az állam ezeket a közjavakat, mert ezek nélkül sajnálatos módon nincs eszköz a kezében, hogy a társadalom bizonyos elemeit megvédje a multinacionális tőkétől, a kapzsiságtól.

Az önök elképzelései, gazdaságpolitikai elképzelései kártyavárként omlanak össze, ez látható, és a privatizációról szóló elképzeléseik kizárólag csak a luxusbaloldal érdekeit szolgálják.

Köszönöm a figyelmüket. (Gőgös Zoltán: Ezt most találtad ki!)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Göndör István képviselő úrnak, MSZP.

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Font Sándor Gőgös Zoltán felé: Kérdezd meg Tatai-Tóth Andrást, elég részletesen be fog számolni neked! - Az elnök megkocogtatja a csengőt.)

ELNÖK: (Font Sándor felé:) Képviselő úr, befejezte a hozzászólását!

GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Nagy nehezen azért csak eljutunk a lényeghez. Én szeretném a képviselő urak figyelmébe idézni, 1992-ben - amikor, ha körülnézek, a jelenlévők közül még nagyon-nagyon kevesen voltak képviselők - így szólt az akkori privatizációs törvény: az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről és hasznosításáról; az állam gazdasági szerepvállalásának csökkentése, a szociális piacgazdaságnak megfelelő tulajdonviszonyok létrehozása, az állam tulajdonában lévő vállalkozói tulajdon értékesítéséről, hasznosításáról…

Képviselőtársaim, ezt követően szeretném önöknek a figyelmébe idézni: a Horn-kormány idején megalkotott privatizációs törvény volt az első, amely lehetővé teszi, hogy a Szijjártó úr által felvetett kérdésekre egyáltalán választ lehessen adni, mert 1994-ben derült ki, amikor a gazdasági bizottság az ÁPV Rt.-nél a privatizációs szerződéseket akarta áttekinteni, hogy a szerződések jelentős része csak töredékében - sok esetben alig több, mint a címlap - található meg.

 

(13.00)

Akkor foglaltuk törvénybe azt, hogy jelentést kell készíteni minden egyes privatizációs tranzakcióról, hogy időben, sokkal később ezek bármikor ellenőrizhetők legyenek.

Font Úr! Az képtelenség, amiről ön beszél; és miután ért a gazdasághoz, tudom, hogy tudja. (Közbeszólás: Ez nem így van!) Azokat a hiteleket, amelyekről ön beszél, ha mondjuk, szántóföldbe vagy valami pálinkafőzésbe vinnénk, akkor érteném a fölháborodását, de ez a hitel abban az egészségügyi intézményben jelenik meg tárgyi eszközként, szolgálva a betegeket és az egészségügyben dolgozó embereket. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ez erről szól. Ha nem érti, akkor nagyon nagy baj van.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Tisztelt Képviselőtársaim! Az MDF frakcióvezetője tájékoztatott arról, hogy a saját időkeretükből 10 percet átadnak a Fidesznek, így tehát helyesen a Fidesz rendelkezésére álló idő még 15 perc 59 másodperc, az MDF-é pedig 6 perc 32 másodperc.

Most megadom a szót Kékkői Zoltán képviselő úrnak, Fidesz.

KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Gőgös képviselőtársam újból visszatért az állami gazdaságokhoz, de csak addig említette meg, amíg a 12 állami gazdaságot értékesítették; elfelejtett arról beszélni, hogy 2004-ben további állami gazdaságok is értékesítésre kerültek. Sajnálom, hogy ő akkor ezt nem akadályozta meg.

Szabó képviselőtársamnak pedig a következőkre szeretném felhívni a figyelmét. Az Investgroup-Bóly Üzletviteli Tanácsadó és Szolgáltató Rt. megszerezte a szavazatok 77 százalékát, melynek következtében a társaságban közvetlen irányítást biztosító befolyásra tett szert. Na, nézzük meg, kik a tulajdonosok!

Részvényesek adatai - cégnyilvántartás: Varga Péter mohácsi lakos. Itt van Toller képviselő úr, el tudja mondani (Gőgös Zoltán: Ő a vezérigazgató!), hogy Varga Péter a Baranya Megyei Közgyűlés MSZP-s képviselője, de a bólyi tulajdonban tulajdonos a jelenlegi kormány egyik minisztere is.

Köszönöm szépen. (Gőgös Zoltán: Ez nem igaz! A cége tulajdonos!)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Kovács Tibor képviselő úrnak, MSZP.

KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Pokorni frakcióvezető úr, de más képviselő urak is emlegették már nagyon sokszor ezt a privatizációs szerződést, amiről nyilvánvalóan ők is úgy gondolják, hogy kétharmados jogszabályként jelenne meg itt a parlamentben. Tételezzük föl, tisztelt képviselő urak, hogy megszületik ez a jogszabály, és akkor most beszéljünk a lényegről, és kérem, mondják el, hogy mit gondolnak erről a dologról.

Mondják el például azt, hogy ha megszületik ez a jogszabály, akkor mitől lesz jobb azoknak a gazdasági társaságoknak, akik ebbe a csoportba belekerülnek. Lesz-e ezeknek a gazdasági társaságoknak ettől a törvényjavaslattól automatikusan több fejlesztési forrásuk ahhoz, hogy azokat a fejlesztéseket, amelyek szükségszerűek, meg tudják csinálni? Ha lesz, akkor mitől lesz? Nyilvánvalóan attól, hogy az adófizetők pénzéből, a költségvetésből mint a tulajdonos, föltőkésíti őket.

Tehát ez azt jelenti, hogy ezeknek a társaságoknak az adófizetők pénzéből juttatunk forrásokat. Mitől lesz jobb azoknak az állampolgároknak, akik egyébként igénybe veszik ezen társaságoknak a szolgáltatásait? Ha ezek a társaságok nem tudnak fejlődni, akkor nyilvánvalóan nem kapnak jobb szolgáltatást, tehát számukra teljesen közömbös az, hogy ezek a társaságok most tartósan vagy kevésbé tartósan vagy nagyon-nagyon tartósan állami tulajdonban maradnak.

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Még egy adalék ehhez a dologhoz: ha megszületik ez a jogszabály, és egy olyan közgazdasági környezet jön létre egyébként, amire számtalan példa van Nyugat-Európában, hogy olyan társaságokat, amiket nem akartak privatizálni, lehetne, mert olyan gazdasági körülmény jött létre, akkor azért nem lehet, mert a politikai pártok között e tekintetben konfliktus alakult ki. Tehát ezekről a dolgokról legyenek szívesek tájékoztatni minket.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

ELNÖK: Manninger Jenő következik.

MANNINGER JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen. Csak nagyon röviden tájékoztatni szeretném az előttem szólót, hogy amennyiben közlekedési cégeket adnának el, ez azt jelenti, hogy akkor fektetne be tőkét az, akinek eladják, ha emelné a díjakat. Tehát azt azért egészen biztosan tudjuk, hogy ha eladják a vasutat, a Volánt, az bizony áremelést jelentene.

El kell még mondanom azt is, hogy az előző ciklusban, az Orbán-kormány alatt semmilyen döntés nem született a közlekedési cégek eladására vonatkozóan; annak kell beszélni erről, aki ott volt ebben az időben. De ha ez nyugtalanítja képviselőtársaimat, akkor csak ismételni tudom én is: valóban az biztosítja azt, hogy ezeket a cégeket ne lehessen eladni, és megmaradjon a biztonságos szolgáltatás, ha egyetértenek és aláírják a nemzeti vagyonszerződést.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Karakas Jánosé a szó.

KARAKAS JÁNOS (MSZP): Tisztelt Ház! A Fidesz dühödt privatizálásellenességének azért vannak olyan hatásai is, amelyek egyes tételek esetében komoly károkat és veszteséget okozhatnak az országnak vagy egyes területeknek. Mire gondolok? Gógl Árpád is talán ismeri a Dél-pesti Kórház nővérszállását, ami még a szocializmusban épült: az egy váz. Ha mondjuk, egy német befektetővel sikerült volna privatizálni azt a részt, akkor be lehetett volna vinni tőkét, eszközt, egyebeket, hasznot hozna az országnak, hasznot hozna a kórháznak.

Nemrég dühödten támadták, hogy a Tokaj Kereskedőház évtizedek óta kihasználatlan lepárlókapacitását el akarják adni, magyarán privatizálni akarják. Kérdezem én Font Sándort - a mai nap döntött Brüsszel az 500 ezer hektós krízislepárlásról -, hogy ha állam bácsi azt mondja, hogy ezt a veszteséges üzemet szeretném legalább nullára kihozni, és nekik adom a krízislepárlást, mit szólna. Biztos, hogy nagyon komolyan támadná.

Végül: beszélünk itt nemzeti konszenzusról, meg ilyen, olyan, amolyan megegyezésekről… Könyörgök, a Horn-kormány idején, amikor fölvetettük néhány élelmiszer-ipari cég úgynevezett szövetkezetesítését, szövetkezeti célú privatizálását, a Fidesz miért szavazott ellene, miért nem fogadták el? Akkor például egy-egy térség termelőinek oldhattuk volna meg a jövőjét, és ma nem kellene sírni a termelői kiszolgáltatottság miatt. Akkor hol voltak ugyanezek a képviselők? Egy-két kisgazda akkor szerencsésen vagy féltésből tartózkodott.

Végül még egy gondolatot megint csak Gógl miniszter úr felvetése kapcsán. Azért a háziorvosok praxisjoga is egyfajta privatizálás az én felfogásomban. Van, ahol most 15 millió forintért kel el egy praxis, és van, ahol évek óta nem keresi senki. Mit akarnak ezzel csinálni? Például mit tettek volna, ha önök lennének most kormányon? (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Pokorni Zoltánnak adom meg a szót.

POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm. Több kérdést is kaptunk. A praxis mint privatizációs folyamat… (Az MSZP padsoraiból érkezett közbeszólásra:) Így van, az egy privatizációs folyamat volt - szerintem indokolt volt. Félreértés ne essék: nem a privatizáció egésze, nem a piacgazdaság az, ami az asztalon forog, hanem az a kérdés, van-e értelmes határa, vagy az SZDSZ álláspontja az úr: színtiszta kapitalizmus. Meggyőződésem, hogy valójában egyetértünk: van értelmes határa a privatizációnak, van egy pont, ami után azt mondjuk, hogy ne. Önök azt mondják, hogy a forma, amit mi javasolunk, nem megnyugtató, jó a privatizációs törvénynek az a melléklete, nem kell ez a kétharmados törvény. Vitassuk ezt meg!

Két kérdést tett föl Kovács Tibor képviselő úr. Az egyik, hogy hogyan lesz ez rentábilis, lesz-e itt fejlesztési pénz. Két eset van, mert nagyon markánsan különböznek az általunk fölsorolt cégek. Az egyik a vasút példája. A személyszállítás nem lesz rentábilis. Sehol sem az. Abba bizony mindig pénzt kell beletenni. Azért nem rentábilis, mert sehol Európában, néhány nagyon gazdag államot kivéve - talán az túlzás, rosszul mondom, hogy sehol, az esetek többségében - nem hárítják rá teljes egészében a személyszállítás tényleges költségeit annak az igénybe vevőire, mert ebben az esetben lennének olyan depressziós vidékek, zsákrégiók, ahol nem tudnák megfizetni az emberek.

(13.10)

Tehát mindenhol bizony a közösségtől, a kormánytól, a költségvetéstől kér támogatást, segítséget a személyszállítást igénybe vevő utas.

Van egy másik rész - maradjunk szintén a szállításnál -, ahol a másik véglet létezik: az, mondjuk, a repülőtér. A repülőtér üzlet, és üzlet is lesz, a fejlesztésében a bankok jelentős mértékben szerepet vállalnak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Egyetlenegy mondat erejéig talán csak a FUF Kft.-t hadd idézzem ide önnek! Milliárdos fejlesztést csináltak, tudja, mennyi pénzt vitt bele a magánbefektető? 20 ezer kanadai dollárt. Az összes többi, az 5 milliárd forint a magyar tulajdonban lévő OTP-ből jött. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Tehát a fejlesztésre van banki, pénzügyi háttér, mert rentábilis. (Taps a fideszes képviselők soraiban.)

ELNÖK: Szabó Zoltáné a szó.

DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Én úgy látom, hogy a mai napra a “luxusbaloldalö és a “nemzeti vagyonszerződésö a két kulcsszó, amit minden fideszes képviselőnek mondania kell. (Deák András: Akkor te is az vagy!) Azért úgy látom, hogy az utóbbi fogalommal kapcsolatban még nem sikerült azt megfejteni, hogy miért is kellene ennek kétharmadosnak lennie. Tisztelt képviselőtársaim, ennek egyetlen esetben van értelme: ha a Fidesz már nem bízik abban, hogy megnyeri a 2006-os választást. Ha ugyanis megnyeri a választást, akkor többsége lesz, és legfeljebb nem adja el őket. Annak, hogy kétharmaddal védje ezeket a vagyontárgyakat, csak akkor van értelme, ha ebben nem bízik. Megjegyzem: a Medián tegnapi közvélemény-kutatása után én már ezen nem csodálkozom, de mindenesetre ezt érdemes leszögezni.

Ami viszont a vitanap eredeti témáját illeti, jelesül a visszaállamosítási szövegeket, emlékezzenek vissza Rejtő Jenő Három testőr Afrikában című regényére, amelyben a menekülők egy ízben úgy menekülnek meg az egérfogóból, hogy leitatnak néhány csendőrt, majd a csendőrök egyenruhájában mint szökevényeket kiszolgáltatják a részegen hortyogó csendőröket. A további menekülés során Csülök megkérdezi, hogy mi lesz, ha újra üldöznek bennünket. Mire Tuskó Hopkins azt válaszolja, hogy akkor megint szerzünk valahonnan három foglyot, ez egy darabig megnyugtatja őket, és idővel szép pénzt is kereshetünk rajta, mármint a vérdíjakat.

Én úgy látom, hogy ezzel a visszaállamosítással valami ilyesmi foroghat a tisztelt képviselőtársak fejében: újraállamosítunk néhány dolgot, aztán majd megint lehet privatizálni, ez egy darabig megnyugtatja a Nyugatot, és lassanként szép pénzt is lehet vele keresni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők soraiban. - Manninger Jenő: Ez elég gyenge volt! - Deák András: És te a Tuskó vagy a Hopkins vagy?!)

ELNÖK: Font Sándor következik.

FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar állami vagyon most körülbelül 12-13 százalék összértéket tesz ki a 88 százaléknyi magánvagyonnal szemben. Franciaországban 25-27 százalékos az állami vagyon, és csak 73-75 százalék a magánvagyon. Miért jutottak vajon a franciák arra a következtetésre, hogy stratégiai állami vagyont nem adnak magánkézbe (Közbeszólások az MSZP-s képviselők soraiból.), sőt amit időszakosan magánkézbe adtak, azt utána visszavették. Azért, kérem szépen, mert annak, amit Kovács Tibor feszegetett, hogy mi lenne akkor, hogyha ezeket eladnánk, és miért baj az, ha ezeket a stratégiai állami eszközöket eladnánk, annak a magyarázata inkább úgy keresendő, hogy mi lenne, hogyha eladnák, és kik lennének a haszonélvezői, és kik lennének a vesztesei. Mert az tény, hogy a luxusbaloldalt (Derültség az MSZP-s képviselők soraiban.) nem érdekli nagyon a vasúti és a tömegközlekedés, merthogy nem veszi igénybe ezeket a szolgáltatásokat.

Tény az, Szabó Zoltán elmondta, hogy ő akár havonta többször is utazik repülővel, ezek szerint nem számít, hogy mi mennyibe kerül, de az is tény, hogy a luxusbaloldalnak (Derültség és közbeszólás az MSZP-s képviselők soraiból: Papagáj!) rendelkezésére állnak bizonyos elitkórházak, amelyekben nem számít, hogy a máshol, az éppen tönkrement kórházakban mi történik, hogy lassan most már az élelmiszert be kell vinnie a betegnek, sőt egy orvost is be kell vinnie a betegnek a kórházba ahhoz, hogy meggyógyítsák. (Közbeszólások az MSZP-s képviselők soraiból.)

De mi lesz, kérem szépen, azokkal, akik nem tartoznak ebbe a kategóriába? Mi lesz azokkal, akik nem tudják igénybe venni a tömegközlekedés szolgáltatásait, mert olyan áron fogja majd a privatizált magáncég adni a jegyeket? Mi lesz, kérem szépen, azokkal, akik nem tudják majd igénybe venni az emelt szintű kórházi szolgáltatás nagyon magas összegen benyújtott számláit? Mi lesz azokkal, akik kénytelenek lesznek mellőzni a postai szolgáltatást? - mert önök mindent el akarnak adni, végtelenül kiszolgáltatva az egyszerű embert. Önök éppen őróluk nem gondoskodnak. (Kuncze Gábor: Hülyeség! - Közbeszólások az MSZP-s képviselők soraiból: Ez hülyeség!) Ez az önök igazi nagy felelőssége.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a fideszes képviselők soraiban. - Gőgös Zoltán: Egy magáncégnek nem az a célja, hogy minél több utasa legyen?)

ELNÖK: Toller Lászlóé a szó.

DR. TOLLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Font úrnak említem meg, hogy érdemes tapasztalatcserére menni, de oda is kellene figyelni, hogy mit mondanak, mert akkor hátha tanul belőle - azért nem mindig sikerült az előző hozzászólásából ezt kihámozni. De milyen árakat állapítanak meg? Pénzbe kerül a benzin, pénzbe kerül a gépkocsivezető, van amortizáció az autókon, ehhez képzik az árakat. Ugyanúgy, ahogy a kórháznál pénzbe kerül az áram és így tovább, ehhez képzik az árakat, a tőkés is és az állam is. Az a baj, hogy ha ezt a piaci viszonyt nem piaci módon kezeli akármelyik szféra, ebben a pillanatban nagy baj van, akár állami tulajdonról, akár magántulajdonról beszélünk.

A másik: Pokorni úr, azért nem semmi, amit az előbb elkövetett. Csendesen elment a parlament a felett a megjegyzése felett, amelyben a bűnüldözés eszközrendszerét veszi elő az ÁPV Rt. vezetése tekintetében. Miről szól ez? Fekete autó, Pobeda megint, mint ahogy csinálták az előző ciklusban? (Közbeszólások.) Képviselő úr, ott van az ÁPV Rt.-ben a felügyelőbizottsági tagjuk (Közbeszólások az MSZP-s képviselők soraiból.), a felügyelőbizottsági tagjuk ott ül az ÁPV Rt.-ben; jelezte egy mondattal, hogy törvénysértő valamelyik akció? (Pokorni Zoltán: Igen.) Hol jelezte? Nem jelezte, kérem, legfeljebb önöknek mondta, beszélgettek barátilag. (Pokorni Zoltán: Dehogyisnem, a jegyzőkönyvet kérje el, jelezte!) Úgyhogy a törvényesség ellen nem volt kifogása az úrnak… (Pokorni Zoltán: Vizsgálatot indított!) Előbb tehát a saját maguk emberével kezdjenek szórakozni (Pokorni Zoltán: Megtörtént, képviselő úr!) a nyilvánosság előtt, és utána fenyegetőzzenek!

Nagyon veszélyes úton voltak ’98 és 2002 között, erre az útra, remélem, a magyar társadalom nem engedi vissza önöket. (Font Sándor: A Kellert kérdezd meg arról, hogy volt-e veszélyes út! A Keller tudna róla beszélni, ő próbálkozott annak a feltárásával, bele is bukott!)

A harmadik rövid tétel Gógl képviselő úrhoz: hét éve kezdtük azt az együttműködést annak idején, az akkori kormány idején, amelynek ő minisztere volt, hogy az egészségügyben előbb csináljunk rendet, mondjuk, egy egészséges integrációval, és utána egy gazdaságosan működő rendszerben nézzük meg, hogy hol a helye a privát és a magánszférának. Semmi eredményt nem sikerült önnek ezen a területen elérni - ezt eléggé sajnálom. Egyben viszont sikerült: ön volt az - úgyhogy akkor vagy ki kell zárni önt, vagy nem a frakcióból -, aki azt mondta (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy a magánszférát, illetve a háziorvosi szférát teljesen privatizáljuk. Az átgondolatlan privatizációjának, igen-igen, van következménye (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amiről az előbb szólt képviselőtársam. (Taps az MSZP-frakció soraiban.)

ELNÖK: Révész Máriusznak adom meg a szót.

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Göndör képviselő úr elmondott egy kulcsmondatot - azt hiszem, a ’92-es törvényből idézte -, amely valahogy úgy hangzott, hogy a szociális piacgazdaságra jellemző tulajdonviszonyok kialakítása a cél. Az a kérdés - ’92 óta eltelt néhány év -, hogy vagyunk ezekhez a tulajdonviszonyokhoz képest. Mi azt mondjuk, erről próbálunk beszélni, hogy ha szétnézünk Európában, nem csak a most csatlakozott országok között, ha szétnézünk Európában, akkor bizony az európai átlagnál, az európai országok döntő többségénél ma Magyarországon nagyobb arányú a magánkézben lévő cégek aránya. (Gőgös Zoltán: Ez miért baj?!) Ez olyannyira így van, hogy Dióssy államtitkár úr egyébként pontosan ezt mondta. (Kuncze Gábor közbeszól.) Én azt gondolom… (Pokorni Zoltán közbeszól.) Én azt gondolom, hogy ha ezen az úton továbbmegyünk, akkor már nem Európa felé haladunk, hanem Európától távolodunk ebben a pillanatban. (Közbeszólások.) A magángazdaság aránya Magyarországon, még egyszer mondom, nagyobb, mint az Európai Unió országainak döntő többségében.

Önök, az MSZP képviselőinek jelentős része 15-20 éve a kapitalizmussal ijesztgette az országot, és az a baj, tisztelt képviselőtársaim, hogy önök olyan kapitalizmust valósítanak meg, amilyennel ijesztgették az országot. (Közbeszólások az MSZP-frakció soraiból.) Sajnos, a kapitalizmus nem úgy működik, ahogy egyébként önök a marxista tankönyvekből megtanulták (Közbeszólások az MSZP-frakció soraiból.), mert az államnak a kapitalizmusban igenis jelentős szerepe van. (Manninger Jenő: Igaz! - Gőgös Zoltán: Te még azt sem tanultad meg!) Még egyszer mondom: nézzék meg, mi történik Franciaországban, mi történik Olaszországban, mi történik Svájcban, Finnországban, hogy a skandináv országokról ne is beszéljek! Önök azt mondják, hogy egyáltalán nem fontos, hogy bármi állami tulajdonban maradjon, mindent a profit érdekeinek rendelnek alá, és akkor majd minden nagyszerűen fog működni. (Gőgös Zoltán közbeszól.) Se a BKV, se a Volán, se a MÁV, se a kórházak nem fognak nagyszerűen működni úgy, hogyha csak a profit érdekeit tartják szem előtt. (Gőgös Zoltán közbeszól.)

Más a helyzet. Önök ezekkel a privatizációkkal, amelyekre most készülnek, az emberek mindennapjainak a biztonságát veszélyeztetik, és pontosan azért van szükség a vagyonszerződésre (Gőgös Zoltán: Miért, most minden rendben van?! - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy az a kapuzárás előtti pánik, ami úrrá lett önökön, hogy az elkövetkező fél évben mindent piacra szeretnének dobni, mindent el szeretnének adni (Kovács Tibor: Ne reménykedj!) - ezt valamilyen módon megakadályozzuk, és konszenzust teremtsünk ebben a kérdésben. Azt hiszem egyébként, az önök választói is ezt várják önöktől. (Taps az ellenzéki oldalon. - Közbeszólások az MSZP-s képviselők soraiban.)

(13.20)

ELNÖK: Kárpáti Zsuzsa következik.

KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Gőgös Zoltán közbeszólása.) Az ellenzék, aki a volt szocializmus csecsszopója volt, és gyakran iskolapadokból került be ide a parlamentbe (Felzúdulás, közbekiáltások a Fidesz soraiból.), most nem átallja azt mondani, hogy vissza kell államosítani mindent. Vajon mi húzódik meg e mögött a gondolat mögött? (Révész Máriusz közbeszólása.) Még Révész képviselő urat is meg fogom hallgatni. Ez világosan kiderül a 2001. május 16-án a Reggeli krónikában Orbán Viktor miniszterelnök úr által adott interjúból. Így a miniszterelnök úr: “Nem gondolkodtam még ezen, nincs is hozzá kedvem. Őszintén bevallom, egyáltalán az egész választási kampányhoz semmi kedvet sem érzek. - Hollós János: Ne vicceljen! - Orbán Viktor miniszterelnök úr: Isten bizony mondom, olyan jól eldolgozgatok itt a kormányban miniszterelnökként az ország számára fontos ügyekben. Ezek sokkal izgalmasabbak, mint bármifajta választási kampány meg megmérkőzés, tehát a legszívesebben minden különösebb nagy összecsapás nélkül folytatnám azt a munkát.ö

Nos, ezért van ez, képviselőtársaim! Ezért van az, hogy önök visszaállamosításról beszélnek, hogy aztán úgy tudjanak privatizálni, Font képviselő úr, ahogy szól a Népszabadság, 2001. augusztus 25-e: “A kritikákra válaszul nemrég nyilvánosságra hozták, hogy a kibővült Fuziomed Kft. tulajdonosi körében - aki természetesen a szegedi kórházat szerette volna privatizálni - szerepet kapott egyebek között a Diagnosztikum Rt., amelynek fő tulajdonosa Kékessy Dezső, a jelenlegi párizsi magyar nagykövet - Orbán-kormány idején -, a miniszterelnöki család barátja, akinek Lévai Anikóval, Orbán Viktor miniszterelnök feleségével közös borászati cége is van a Hegyalján. A nagykövet jelenleg nem tagja a Diagnosztikum Rt. vezetésének, lánya, dr. Catherine Kékessy azonban igen. A szegedi ellenzék - ez a szocialisták voltak - szerint valószínűleg azért akarják mindenáron még a választások előtt keresztülvinni a szegedi egészségügyi intézmények privatizációját (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), mert a legmagasabb körökből kapnak hozzá politikai támogatást.ö

Nos, ilyen szélkakasok önök, kedves ellenzéki képviselőtársaim! (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Gógl Árpádé a szó.

DR. GÓGL ÁRPÁD (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Nincsen már benn Karakas képviselő úr, de Toller László itt van. A magyar alapellátásban a hiányzó orvosok száma nem változott, viszont az alapellátás minősége a privatizáció óta jelentősen nőtt. (Dr. Toller László: Odaadtuk ingyen a gépeket, és odaadtuk ingyen a házakat!) Én örülök, hogy ilyen rendes volt a pécsi város, hogy ingyen adta oda, nem mindenütt tették ezt, de azt az értéket azok a kollégák termelték meg.

Itt fölvetődött az is, hogy mi az elképzelésünk, mi a víziónk az egészségügyről. Az, hogy ez a köztulajdonú közszolgáltatási rendszer működjék. Tegye bele az állam a járulékokból és az adóból mindazt, amit bele kell tenni, és legyen olyan tulajdonosa az önkormányzat, hogy hozzá tudja tenni azt az összeget, amivel ez működni tud. Nagyon-nagyon szomorú modellek működnek Európában, amelyek csak odáig jutnak el, hogy a beteg vagy szegényellátásban részesül, vagy olyan ellátásban, amit egy különleges biztosítással vagy készpénzzel meg tud venni. Kérem, nem szeretnénk kettészakítani a magyar egészségügyet, nem is errefelé megy Európa!

Azzal nem értek egyet, hogy megfosztjuk a szereplőket a lehetőségeiktől, gondolok itt a Magyar Orvosi Kamarára, amelyet ellehetetlenítettek, a mostani költségvetés a nővérkamarával egyetemben csökkenti a költségvetését, tehát azokat a szereplőket, akik közfeladatokat látnának el, egyensúlyt teremtenének a fogyasztó, itt a beteg és a szolgáltató iránt - azt kell mondjam, hogy ez nem megy. Így nem lehet továbblépni az egészségügyben, nem lehet konszenzust teremteni, és nem lehet generációs időkre stabil egészségügyet biztosítani. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

ELNÖK: Véget ért a kétperces felszólalásokra jelentkezők sora, most az előre bejelentkezett felszólalók következnek, Szekeres Imréé a szó.

DR. SZEKERES IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Aki végigkövette a vitát, annak számára nyilván nagyon sokat mond az is, ami a lényegről szólt, és ami a mellébeszélés. Az is, ami csak az üres szócséplés és porhintés kategóriájába tartozik, és az is, ami a valódi érvek kategóriájába. Kár, hogy így alakult, mert a kezdeményezés szerintem jó volt, és erről tényleg kellett beszélnünk.

Három dolgot szeretnék elmondani. Az első az, hogy a Szocialista Pártnak nagyon világos és egyértelmű az álláspontja, hogy a magánosítás szükséges és eredményes folyamat volt Magyarországon. Az a véleményünk, hogy a magánosítás a rendszerváltás folyamatának természetes eleme és egyben gazdaságilag szükségszerű lépése is volt. Természetes eleme azért volt, mert az új gazdasági körülmények nem működtek volna e nélkül a lépés nélkül, mert hozhattunk létre új adórendszert, vállalatokra vonatkozó új szabályokat, a magántulajdonra vonatkozó alapvető garanciákat, az egész úgy nézett volna ki, mint egy kísértetváros, ahol vannak ugyan széles sugárutak, szép paloták, de senki nem mozog benne. Ezért gondolom tehát azt, hogy ezt a feltételrendszert élettel kitölteni azzal lehetett, hogy lebontottuk a piaci szereplők tulajdonszerzési korlátait, s az állami vagyon jelentős részét magánosítottuk.

Gazdaságilag is szükségszerű volt ez a lépés. Szükségszerű volt, mert óriási különbség volt, ismétlem: óriási különbség volt, szakadék volt az állami vagyon névértéke és tényleges értéke között. A többségében elavult technológiával termelő és szolgáltató vállalatok a kilencvenes évek elejére elvesztették piacaik jó részét, fejleszteni pénz hiányában nem tudtak, s a piacgazdaság körülményei között eleve bukásra lettek volna ítélve. Ezért állítom és tartom igaznak azt, hogy a magánosítás egyrészt egy természetes folyamat volt a rendszerváltozás során, és egyben gazdaságilag szükséges is. Magyarországnak tőkeerős befektetésekre volt szüksége, olyanokra, akik saját pénzüket kockáztatva, igen, azon lesznek, hogy minden erejükkel profitot termeljenek, hogy modernebb technológiát valósítsanak meg, hogy új termékeket dobjanak piacra, és hatékonyan foglalkoztassák a munkásokat. A Magyar Köztársaságnak, a fiatal Magyar Köztársaságnak pedig szüksége volt, igenis, szeretném teljesen egyértelművé tenni, szüksége volt arra a pénzre, amit az állami vagyonért kapott, mert részben ebből finanszíroztuk azt a gazdasági-társadalmi átalakulást, ami végbement Magyarországon.

Nem tudom, ki emlékszik még rá, az első híres privatizációra - én mérnökként is közelről láttam, figyeltem -, a Tungsram privatizációjára. Nem tudom, ki emlékszik még arra, hogy ez a nagy projekt milyen jelentős bevételt jelentett az indulásnál, és milyen mértékig változtatta meg Magyarország megítélését Európában és az egész világban, és milyen új lehetőséget nyitott egyébként az ott dolgozó mérnökök és munkások számára, hogy igen, egy multinacionális vállalat dolgozójaként érvényesüljenek. És igen, sikeres volt az áramszolgáltató vállalatok privatizációja is. És a magyar energiaipar ennek köszönhetően nagymértékben korszerűsödött, és a befolyt több száz milliárd forintból pedig tudtuk azt az államadósságot csökkenteni, amely jelentős mértékben terhelte az adófizetőket, mert ezeket a bevételeket egyébként tőlük kellett volna bekérnünk.

Természetesen vannak negatív példák is. Jó szándékú, de teljesen átgondolatlan döntés volt az Ikarus kilencvenes évek elején történt magánosítása, mert lassan megszűnt az autóbuszgyártás Magyarországon ennek a következtében. És igen, az állandó társadalmi, politikai ellenőrzés és a törvényi kötelezettségek betartása segíthet a jövőben elkerülni az olyan ügyeket, mint a Tokaj környéki szőlők privatizációs visszásságai, és igen, a nagy állami gazdaságok 2001-es magánosítása. A privatizáció, és ezt mindnyájan látjuk és tapasztaljuk, összekapcsolódott az átalakulás nehézségeivel, és közülünk, szocialisták közül nincs senki, aki ezt megkérdőjelezné. Pontosan tudjuk, hogy nem népszerű a magyar közvélemény szemében, de hogy ma a Fidesz, Orbán Viktor és ön, Pokorni Zoltán is és más Fidesz-vezetők visszaélnek az embereknek ezekkel az érzelmeivel, meggyőződésem szerint felelőtlen és rövid távú politika.

(13.30)

Ezzel egyébként saját magukkal is szembefordulnak, és hiteltelenné teszik azt a politikát, amit képviselnek. Mert - még egyszer mondom - gazdaságilag szükségszerű és törvényszerű volt a magánosítás, és 1990 óta mind a négy köztársasági kormány ezt a politikát képviselte.

Tudom azt is, hogy választhattunk volna más utat is. Választhattuk volna a kuponos privatizációt - mint tették azt a szomszédban, Szlovákiában és egy kicsit arrébb, Csehországban -, ám mi a tényleges tulajdonosváltással és a valódi bevételekkel járó úgynevezett klasszikus utat választottuk, és a rendszerváltás elején felmerülő lehetőségek közül ezt az utat választva a legsikeresebb gazdasági történetet vittük végig.

A második kérdés, amiről szólni szeretnék, hogy a magánosítás milyen természetű kérdés. A Szocialista Párt szerint nem ideológiai, hanem hatékonysági kérdés. Vagyis nem az a kérdés - Shakespeare után szabadon -, hogy privatizálni vagy nem privatizálni, hanem az, hogy hatékonysági és versenyképességi szempontok alapján dönteni egy-egy vállalat sorsáról. Azt tartjuk helyes kérdésfeltevésnek, hogy miben tartsa az állam a vagyonát, mi éri meg jobban, adjon el vállalatot, gyárat, piacot, pénzének egy adott részét tartsa-e kötvényekben. S azt is jogos kérdésnek tartjuk, hogy tulajdonának más részét ne adja el, mert versenyképességi szempontok alapján az országnak, a társadalomnak ez így éri meg.

Minden egyes magánosításról szóló döntés előtt erre keressük a választ. Ennek alapján tökéletesen értelmetlen az önök ajánlata bármiféle szerződésről, bármiféle döntésről, mert nincsenek dogmák, és nincsenek kőbe vésett szabályok. Ha változik a gazdasági helyzet, ha a regionális körülményeink lényegesen megváltoznak, ha az egész vagyon szempontjából az az optimális, hogy az állam módosítsa korábbi álláspontját, akkor erre van szükség, mert megteheti, hogy egy korábban megtartandónak ítélt befektetést elad, vagy visszavásárol egy korábban eladott vagyonrészt. Ebben a gondolkodásban semmi új nincs, mert hatékonysági és versenyképességi szempontok alapján döntenek a világon mindenütt az ilyen kérdésekben, s az itt elhangzott európai példák is ezt húzzák alá és nem valamiféle merev számarányokat. Mert az a kormány és az az állam hatékony, amely azt gondolja végig, hogy a magyar társadalom szempontjából hol hatékonyabb az állam vagyonát tartani.

Tisztelt Képviselőtársaim! A Szocialista Pártnak az a javaslata, hogy az év végével zárjuk le a privatizációs folyamatot, és kezdjünk el egy másfajta vagyonkezelést. A privatizáció 1990-ben kezdődött, most 2005-öt írunk, a nagy, a tömeges méretű privatizációs eljárások sora véget ért, befejeződött a gazdasági rendszerváltás első része. Az a javaslatunk, hogy indítsuk el a második részt, a második fázist, a sikeres vagyonkezelést. A megmaradt és megtartandó állami vagyonrészek felügyeletét bízzuk egy olyan szervezetre, amely versenyképességi és hatékonysági szempontok alapján gazdálkodik az állami vagyonnal. Ez lehet egy nemzeti holding vagy lehet maga az Államkincstár. Döntsünk arról is, hogy egységes legyen-e a vagyonkezelés vagy maradjanak ágazati feladatok. Azt gondolom helyesnek, hogy ezt vitassuk meg, és ezt döntsük el közösen.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Két percre megadom a szót Élő Norbert képviselő úrnak.

ÉLŐ NORBERT (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor Bernáth Ildikó szólásra jelentkezett és bizonyos számokat említett, már akkor is kértük, hogy mondja meg konkrétan, miről beszél, honnan vette azt, hogy másfél millió munkahely eltűnt Magyarországról. Nem tudom, hogy ő ezt a számot honnan vette, de az biztos, hogy nem a KSH-tól, mert a KSH adatai szerint 1994-ben a foglalkoztatottak száma 3 millió 751 ezer fő volt - tehát a piacgazdaság legfájdalmasabb átalakulására lecsökkent a foglalkoztatottak száma -, ma, 2005-ben pedig 3 millió 917 ezer. Tehát a foglalkoztatottak száma 1994 óta növekedett.

Nem tudom, honnan vette ezt a másfél milliós számot, ennek semmilyen tárgyi alapja nincs. Örülnék, ha a Fidesz egyszer elmondaná, hogy ő ezt honnan vette, milyen kimutatásból, mert konkrétan sehol nem látjuk ezeket a számokat. A KSH adatai teljességgel ellentmondanak annak, amit ők állítanak.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Józsa Istváné a szó, szintén két percben.

DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. A privatizáció nem cél, hanem eszköz. A privatizáció támadása szintén nem cél, hanem eszköz. Eszköz politikai hangulat keltésére, ami a gazdasági eredmények tényleges értékének az aláásását és kampánycélokat szolgál a Fidesz részéről. Nagyon sajnálom, hogy egy ilyen gazdasági vitanapon - amikor érdemben vitatkozhattunk volna - a Fidesz papagájkommandó módjára sorolgatott három szót, amiket nem ismételek el, de egyetlenegy tényleges gazdasági érvet sem mondott. Nem mondta ki azt, ami a privatizáció valódi célja, hogy a gazdaság növekedjen, a termelés hatékonyabb legyen, legyen lehetőség fejlesztésre, az ország versenyképessége - a cégeké is, a társadalomé is - javuljon. Azt nem észrevenni, hogy a privatizáció - azon túl, hogy a cégek működésébe friss működő tőkét tesz lehetővé bevonni - az ország számára olyan bevételeket jelent, amikből más típusú fejlesztések, például útépítés vagy infrastrukturális fejlesztések hajthatók végre, vakság. A privatizáció során az állami vagyonnak egy olyan átcsoportosítása történik meg, ami az állam működésével jobban összhangban van.

Azt hiszem, hogy a kapuzárási pánik önöket fogta el. Jó lenne, ha a gazdaság valódi eredményeivel foglalkoznának, és nem tennének olyan kijelentéseket, hogy kártyavárként dől össze az a gazdaság, amelyben az ország működésének, tevékenységének elmúlt hároméves eredménye összegződik, ami azzal jellemezhető, hogy 2003-ban megfordult az a trend, ami önök alatt végig csökkenő növekedést jelentett, most pedig növekvő GDP-növekedést eredményez.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Mivel vannak még kétpercesre jelentkezők, velük folytatjuk. Tatai-Tóth Andrásé a szó.

TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szijjártó Péter ugyan már elment, de szeretném elmondani, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációja során alkalmazott eljárást a Számvevőszék valóban szokatlannak nevezte, de a privatizációs szervezet saját szabályzatával és a törvényekkel összhangban lévőnek találta. Tehát nem ok feljelentésre és bírósági vagy más eljárásra az, amiről Szijjártó úr beszélt, hiszen az, hogy ezt az ÁSZ szokatlannak nevezte, csak egy megállapítás.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Élő Norbert szintén két percre kért szót.

ÉLŐ NORBERT (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Csatlakoznék Szekeres Imre felszólalásához, aki arról beszélt, hogy miért is volt jó a privatizáció, és miért is lehet azt lezárni.

(A jegyzői székben Béki Gabriellát dr. Füle István váltja fel.)

Mindannyian emlékszünk arra, hogy 1990 előtt milyen volt az OTP-be bemenni vagy egy benzinkútnál tankolni, vagy milyen volt az akkori Matáv-szolgáltatás. Aki privatizációellenes hangokat üt meg, az azt mondja, hogy az 1990 előtti szolgáltatási színvonalat kell elérni, amikor az autóra tíz-tizenöt évet kellett várni.

Az elmúlt tizenöt évben a MOL, az OTP és a Matáv privatizációja sikertörténet volt, rendkívül sok pénzt hozott az országnak, valamint nagy fejlődést, és a GDP-növekedés nem kis része abból adódik, hogy ezek a vállalatok már privatizáltak. Sőt, nem kis büszkeséggel mondhatjuk el, hogy a MOL és az OTP regionális multivá lett, azaz a régióban vezető gazdasági szerepet tölt be. Privatizáció nélkül erre semmilyen lehetőségük nem lett volna. Nézzük meg a Budapest Airportot: regionális központ ma a Budapest Airport, tizenöt év után? Nem. Akkor mi a különbség? Az, hogy az egyik privatizált, a másik meg állami. Ezért mondom, hogy privatizálni kell a Budapest Airport Rt.-t is, mert - higgyék el - így regionális központ lesz a Budapest Airport Rt. is.

Másrészt azt a mintegy 150-200 milliárd forintot, amit arra kéne fordítani, hogy a Budapest Airport Rt.-t fejlesszük, fordítsuk inkább családipótlék-emelésre és a nyugdíjak emelésére, ne pedig egy állami vállalat feltőkésítésére, ami nem hatékony.

(13.40)

Mondom még egyszer: nem hatékony, a Budapest Airport nem hatékony, a MOL, a Matáv és az OTP pedig hatékony - ezek privatizált vállalatok, és emlékszik mindenki arra, hogy milyen állami vállalatok voltak. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Pettkó Andrásnak adom meg a szót két percben.

PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy ponton vitatkoznék Élő Norbert képviselőtársam alábbi felszólalásával, mégpedig egy lényeges ponttal: az MDF képviselőcsoportja sohasem azt mondta, hogy ne privatizáljunk, viszont azt mondtuk és hangoztattuk, hogy ez a kormányzat sokszor rossz időben hajtott végre nagyon fontos privatizációs eseményeket. Ezek közül mondanék például egyet: ez az Antenna Hungária privatizációja. Annak idején mi azt mondtuk, hogy az Antenna Hungáriát ne most privatizálják, hiszen az Antenna Hungária is pályázott az EDR-re, az egységes digitális és rádió-távközlési rendszerre, és amennyiben az Antenna Hungária megnyeri ezt az EDR-pályázatot - néhány hónap vagy hét múlva -, akkor az Antenna Hungária sokkal többet fog érni, mint jelen pillanatban értékesítették.

Az MDF képviselőcsoportja interpellált, azonnali kérdést intézett a kormányhoz, sajtónyilatkozatot adtunk ki: kértük, hogy ne most történjen meg az Antenna Hungária privatizációja. Nagyon kíváncsi vagyok; az EDR-re természetesen szükség van Magyarországon, ezért fontos dolog volna, hogy az egységes digitális rádiótávközlő rendszer megvalósuljon, ezt senki nem kívánja megfúrni, egy dolgot viszont pontosan szerettünk volna: hogyha az Antenna Hungária nyeri meg ezt a pályázatot, akkor az Antenna Hungária értékesítésére ezután kerüljön sor. Így az AH a mi számításaink szerint legalább 7-8 milliárd forinttal több bevételt hozott volna az állam számára, hiszen az Antenna Hungáriának ez egy biztos munka lesz hét éven keresztül, több milliárd forintos fix bevétellel.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Két percre Kárpáti Zsuzsáé a szó.

KÁRPÁTI ZSUZSA (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A rendszerváltáskor döntöttek az állampolgárok: a piacgazdaság mellett tették le a voksukat. Ez a döntés alapvetően meghatározta azt, hogy az államnak a szociális és egészségügyi ellátórendszert hogyan kell és lehet működtetnie. Az alkotmány egyértelműen kijelöli a határokat és a kereteket. A rendszerváltás óta ezeket az egészségügyi és szociális feladatokat az állam a magán- és a civil szektor, alapítványok és egyházak szélesebb bevonásával biztosítja, ugyanúgy, mint Európában bárhol és máshol a világon is bárhol. Világosan kell látnunk, hogy a privatizáció nem arról szól, hogy az állam kivonul az ellátásból, nem szegény- és gazdagellátásról van szó, hanem arról, hogy gazdaságosabb, jól szervezett, szabályozott keretek között, magántőke segítségével is biztosítja a betegek egészségügyi és szociális ellátását.

Itt szeretném megemlíteni a ’97-ben Horn Gyula miniszterelnök által az Apostoli Szentszékkel kötött megegyezést, éppen az egészségügyi és szociális feladatokban történő ellátásba az egyházak bevonását. A jelenlegi MSZP-SZDSZ-kormány, vagyis szociáldemokrata-liberális kormány egyértelműen letette a voksot, hogy továbbra is szükségesnek tartja a tőke bevonását az egészségügyi ellátásba a minőségi ellátás okán, a járulékot csökkenteni szeretnénk, egyébként mind a két kérdésben önök is egyetértettek velünk akkor, amikor önök éppen kormányon voltak.

A finanszírozást biztonságossá, kiszámíthatóvá tenni nekünk is célunk, ugyanúgy, ahogy a betegek érdekeit is szem előtt tartjuk, és ugyanúgy, ahogy az egészséget is értéknek tartjuk. Önök is vallják ezeket az értékeket, csak akkor, amikor önök kormányon vannak; amikor ellenzékben vannak, akkor önök államosítani szeretnének. Vajon miért van ez?

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Pokorni Zoltáné a szó.

POKORNI ZOLTÁN (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Képviselő Urak! Szekeres Imre, itt hallottuk az előbb, az első bejelentett hozzászólóként arról beszélt, hogy a Szocialista Párt javaslata, hogy záródjon le az év végével ez a 15 éves privatizációs folyamat, és vegye kezdetét egy új, a fejlesztő állam korszaka.

Államtitkár úr, rendben van. A Fidesz a maga részéről ezt örömmel veszi, és ehhez az elképzeléshez csatlakozni tud - rendben. Azt szeretnénk azonban, hogyha az úgynevezett fejlesztő állam már valóban fejlesztene, és nem privatizálna, mert ha ez az átállás, ez a nagyívű váltás, az új történelmi korszakhatár csak annyit jelent, hogy az ÁPV Rt. irattárát ledarálják, egy kis átkereszteléssel egy másik holdingba viszik át, és ugyanúgy folytatódik tovább a privatizáció, akkor ez nekem, így messziről nézve legalábbis, nem tűnik túl elegánsnak. (Kuncze Gábor: Gyere közelebb! - Derültség az MSZP padsoraiban.)

A kérdés az, ami itt az ön érkezése előtt a vitanap nagy részén folyt, hogy mi a szocialisták, a vezető kormánypárt álláspontja a Posta, a vasút, a Volán, a Villamos Művek tekintetében. A szabad demokraták álláspontját ismerjük, az MDF álláspontját, mely szerint ezek stratégiai vállalatok, szintén, a mi álláspontunk is ez; egy bizonytalan tényező van, a vezető kormánypárt álláspontja. Azt szeretnénk, hogyha ezt a kérdést sikerülne az élére állítani, sikerülne végre az ilyen-amolyan nyilatkozatokból kihámozni az igazságot, meddig nem akarják eladni a Postát, a vasutat, a Volán-társaságot, a Villamos Műveket: a választásokig vagy utána sem. Ez a magyarázata a mi javaslatunknak, ezért kétharmados, mert mi úgy ítéljük meg, hogy a jövőre vonatkozóan az lenne a jó, ha sem egyik, sem másik politikai erőnek, akárki is jut hatalomra, sem a baloldalnak, sem a polgári oldalnak, önmagában egyszerű kormánytöbbséggel nem lenne módja ezekben a kérdésekben dönteni.

Önnek igaza van, amikor azt mondja, hogy nem szabad bebetonozni; az élet változik, a gazdaság fejlődik, előfordulhat egy olyan szituáció öt év múlva, tíz év múlva, hogy a Volán-társaságok vagy akár a Villamos Művek részbeni vagy teljes privatizációja indokolttá válik. Ezt elfogadom, előjöhet egy ilyen helyzet, de ebben az esetben bizony vegye a fáradságot az éppen aktuális kormánypárt, és győzze meg e helyzet előálltáról az éppen akkori ellenzéket, mert ezek olyan fontos cégek, olyan alapszolgáltatások, olyan természetes monopóliumok, hogy szerintünk ezt az együttdöntési kényszert, ezt a konszenzuskényszert kell megteremteni.

Nem akarjuk bebetonozni ezeket a vállalatokat, csak nem akarjuk, hogy még egyszer olyan helyzet álljon elő, hogy az aktuális pénzügyminiszter rossz gazdaságpolitikájának következményeként előállt költségvetési hiányt e cégek elkótyavetyélésével tömi be; se az önök pénzügyminisztere ne tehesse ezt, se a miénk, mert ez valamennyi ember, valamennyi választópolgár biztonságát csorbítaná. Ha önök így gondolják a fejlesztő állam jövőjét, nem pedig csak egyszerű átkeresztelésről van szó, hanem valóban le akarják zárni a privatizáló állam szakaszát, akkor itt a kezünk, nem disznóláb, állapodjunk meg (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), de ha ez pusztán csak átkeresztelés, akkor bizony el fogjuk mondani a kritikánkat az ügyeskedő javaslatokról. Reméljük, hogy az első feltételezésünk lesz az igaz, és végre valamiben, egy fontos dologban meg tudunk állapodni itt, a Parlament falain belül.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Szalay Gábor is jelentkezett. Kíván élni azzal az egy perc húsz másodperccel, képviselő úr? (Szalay Gábor: Nem jelentkeztem.) Írásban előre jelentkezett, úgy értem. Kevés lesz az idő - akkor lemond róla. Józsa István következik (Dr. Józsa István: Lemondok róla. Elmondtam az előbb.) Ő is lemond. Ki vállalja az MSZP-ből? (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Kuncze! - Kuncze Gábor: Hiányérzeted van?) Kárpáti Zsuzsa is szerepel a jelentkezettek között; Gőgös Zoltán is visszavonta, Tatai-Tóth András sem kíván szólni, Nagy Sándor nincs itt - akkor befejezzük az ülést. Erre gondoltak az urak?

Herényi Károlyé a szó.

 

(13.50)

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nekem voltak kétségeim a vitanap kezdetekor, hogy mi lesz ennek az egész mai vitanapnak az eredménye - nagyjából ugyanaz, mint az összes eddigi vitanapé. Ha azt gondoljuk, hogy a nézők, akik megnézték, a hallgatók, akik meghallgatták, és aki figyelte ezt a mai vitanapot, okosabb lett, akkor tévedünk, hiszen tévúton jártunk az elejétől fogva. Megpróbálta az egyik oldal bebizonyítani a másiknak, hogy a privatizáció önmagában elítélendő és rossz dolog, a másik oldal pedig azt próbálta meg bebizonyítani, hogy az állami tulajdon nem használható, nem hasznosítható, és az állam nagyon rossz tulajdonos. Nagyon kevesen vették a fáradságot, hogy a folyamatok vagy a dolgok mélyére nézzenek, hiszen a mind a két ügyet lehet jól csinálni, és mind a két ügyet lehet tisztességgel tenni.

Az államtitkár úr hozzászólásában elmondta, hogy az előző esztendőben, ha jól emlékszem, az ÁPV Rt. tulajdonában lévő vállalatok, ami szám szerint már nem egy nagy tétel, 70 milliárd forintnyi kiadást jelentettek - ha jól emlékszem, 70 milliárdot mondott - a költségvetésnek, ennyi volt az általuk képzett veszteség. Ha nem privatizálunk, akkor miből fogjuk ezeknek a veszteségeknek a forrásait biztosítani?

Amit a Fidesz letett elénk, ez a nemzeti vagyonszerződés, két kivétellel csupa olyan céget tartalmaz, ami veszteséges, és igen komoly veszteséget képesek felhalmozni - például a MÁV Rt. Nem volt az utóbbi 15 esztendőben olyan kormány, amely a jó gazda módjára a MÁV Rt.-t nyereséggel tudta volna működtetni. A kérdés mindig csak az volt, hogy mekkora a veszteség. Én nem is látok reményt arra, hogy ha kormányváltás következik be, akkor majd a következő kormány olyan nagyon jól tudja működtetni a MÁV Rt.-t. Egyszerűen szégyen, hogy a Magyar Államvasutak ilyen állapotban van, és ez közös felelősség, ez minden eddigi kormánynak a terhe és a felelőssége, hiszen ebben mindenki részt vett. Senkinek nem volt bátorsága ahhoz, hogy ezen alapvetően változtasson. Minden kormány arra használta a MÁV Rt.-t, hogy az embereit oda beültesse, lehetőleg marha nagy fizetést adjon nekik, és minden maradjon úgy, ahogy volt. Elmaradt az egésznek a reformja. Mi a garancia arra, hogy majd az állam a kormányváltás után jobb tulajdonos lesz, mint idáig volt?

Tehát meg kell vizsgálni például a MÁV Rt. esetében, hogy mi az, amit feltétlenül állami tulajdonban kell tartani, mert a pályarész nyilvánvalóan ez, de hogy a teherszállítás meg a személyszállítás miért ne legyen privatizálható, elég nehéz megindokolni, és elég nehéz komoly indokokkal alátámasztani. Tehát egyszer el kell dönteni, hogy mit akarunk: azon veszekedni, hogy ki a jobb tulajdonos, ki tud jobban privatizálni, ki tudja jobban az állami tulajdonú cégeket működtetni, vagy ki akarja valóban a magyar nemzetgazdaság érdekeit szolgálni, mert a kettő messze nem ugyanaz.

Ez a vita ma nem a nemzetgazdaság érdekeiről szólt, hanem arról, hogy ki okosabb, ki ügyesebb, ki tudja jobban megoldani a feladatokat. Öncélú volt, ezért nem jutottunk közelebb a megoldáshoz. Ha jól belegondolunk, akkor az adófizetők zsebéből - ha ezt a mai napot a költségével együtt megszámítjuk - elég jelentős pénzt vettünk ki, tehát ezt lehetett volna értelmesebb dolgokra is használni. (Kuncze Gábor közbeszól.) Lehetett volna értelmesebb dolgokra is használni, vagy úgy felhasználni, hogy ennek legyen valami értelme, valamiben tényleg állapodjunk meg.

Miután ez elmaradt, és miután nem jutottunk előrébb, nem tudom pontosan, hogy mi a megoldás. Attól tartok, hogy a választások után, a kormányváltást követően ezek a viták ugyanúgy napirenden maradnak addig, amíg lesz eladható állami vagyon. Pedig tényleg az lenne a cél, hogy egyezzünk meg, hogy hogyan lehet optimális módon, úgy értékesíteni, hogy a mindenkinek a hasznát, a lehető legkisebb veszteséget és a legtöbb hasznot hozza, mert egyébként más normális országokban ezt teszik, és nem öncélú politikai vitákkal múlatják az időt, hanem valóban a gazdaság érdekeit szolgálják. (Pettkó András tapsol.)

ELNÖK: A két kormánypártnak van még felhasználható ideje. Elsőként Kuncze Gábor jelentkezett az SZDSZ 1 perc 21 másodpercére. Öné a szó.

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ne felejtsük el, hogy a kezdeményezés azért történt, mert Orbán Viktor bejelentette, hogy visszaveszi a privatizált állami vagyont. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem jelentette be!) Itt erről nem volt szó. Két eset lehetséges: vagy itt mondtak igazat, vagy ott mondtak igazat. Jellemző módon a Fidesz ismét a kettős beszéd eszközét alkalmazta: a hivatalos politikába nem merte behozni, egyébként pedig a választóit továbbra is félrevezeti különböző népgyűléseken különböző szövegekkel. Megpróbáltak kimenekülni ebből a szituációból ezzel a nemzeti vagyonszerződésnek nevezett papírral. Egy aláírhatatlan, értékelhetetlen, használhatatlan humbug, amit a Fidesz ide letett az asztalra. A Szabad Demokraták Szövetségének eszébe nem jut ilyen dokumentumokat aláírni.

Az végül is a felszólalásokból világos, hogy senki nem kérdőjelezte meg a magántulajdonon alapuló piacgazdaságot, legfeljebb az egyik oldal elmondta, hogy mit gondol a dologról, a másik oldal pedig próbálta menteni a vezér szerencsétlen mondatait. Jelentem: nem sikerült nekik.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Kovács Tiboré a szó.

KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Nehéz egy ilyen hosszú vitát röviden összefoglalni. Az megismételhető és elmondható, hogy valóban, egyetlenegy párt sem kérdőjelezte meg itt a parlamentben sem azt, hogy a rendszerváltás egyik legfontosabb és legeredményesebb momentuma a privatizáció volt. Azt sem kérdőjelezte meg senki, hogy a privatizáció ma is érvényes és élő törvényes kereteit az előző SZDSZ-MSZP-kormány alkotta meg 1995-ben, és abban rögzítettük a tartósan, részben vagy egészben állami tulajdonban maradó társaságoknak a körét, amelyet azóta sem szűkítettünk érdemben, sőt ebben az évben ez volt az a kormány, amelyik szélesítette ezen társaságok körét.

Szeretném hangsúlyozni - mert Pokorni képviselő úr, frakcióvezető-helyettes úr külön kérte, hogy ismerhesse meg az MSZP álláspontját -, tisztelt képviselőtársaim, a mi álláspontunk ebben a privatizációs törvényben van rögzítve. A mai vitában sem hangzott el olyan érdemi észrevétel és érv, hogy miért kellene ezt a törvényt megváltoztatnunk, miért kellene ezt a törvényt akár kétharmaddal elfogadnunk. Én megpróbáltam rávenni az ellenzéki képviselőtársaimat arra, hogy mondják el azokat az érveket, hogy mitől lesz jobb azoknak a gazdasági társaságoknak, ha ezt a tartós állami kört kétharmados szabállyal fogalmazzuk meg; nem hangzott el ilyen észrevétel egyetlenegy sem.

Egy dologról viszont őszintén beszélni kell, tisztelt képviselőtársaim: a mai vitában a Fidesz frakciója egyértelműen elhatárolódott azoktól a gondolatoktól, amelyeket Orbán Viktor elnök úr néhány héttel ezelőtt lakossági fórumok többségén elmondott. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Idézni kellene, mit mondott!) Ma egyetlenegy érv sem hangzott el az ellenzéki képviselők oldaláról a tekintetben, hogy továbbra is kiállnak Orbán Viktor pártelnök úr elképzelései mellett. Sajnálatos egyébként, hogy Orbán Viktor elnök úr, bár ma itt volt az ülésteremben, és a vita egy részén részt vett, ezekre a felvetésekre itt a mai napon sem válaszolt, érdemben nem méltatta arra az Országgyűlést, az ország lakosságát, hogy itt az Országgyűlésben, a parlamentarizmus alapintézményében kifejtse azt az álláspontját, amit a korábbi vitákban megfogalmazott. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Gyurcsány mennyit szólt hozzá?)

Szeretném hangsúlyozni azt, hogy mi egyetértünk azokkal az érvekkel és javaslatokkal, amiket összefoglalóan Szekeres Imre képviselő úr itt megfogalmazott. Valóban át kell gondolni, hogy a továbbiakban a vagyonkezelés rendszerét hogyan működtetjük és szabályozzuk ebben az országban.

Örülünk annak, hogy a Fidesz részéről hajlandóság mutatkozik, hogy leüljünk, hogy ennek a törvényi kereteit itt a parlamentben megalkossuk. Ez egy olyan újdonság, amiért, ha csak ezt az egyetlenegy momentumot vesszük figyelembe, már érdemes volt ezt a vitát itt lefolytatni, mert a legnagyobb ellenzéki frakció képviseletében Pokorni frakcióvezető-helyettes úr ezt a javaslatot egy érdemi és jó javaslatnak tartotta.

(14.00)

Mi állunk elébe ennek a vitának. Ennek a törvényjavaslatnak az előkészítését mi a magunk részéről elkezdjük, és egyébként bízunk abban, hogy az ellenzéki képviselők is partnerek lesznek a vitában.

Ilyen dolgokról kellene vitatkozni a továbbiakban. Valóban, mi is támogatnánk a frakcióvezető-helyettes úrnak azt a kezdeményezését, hogy a privatizáció mint olyan, ne legyen témája a jövőben a választási kampánynak.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

ELNÖK: Több jelentkezőt nem látok, bár összesen 30 másodperce még van a frakcióknak. Ezzel, a képviselői felszólalások végére érve, a politikai vitanapot lezárom. Előtte azonban megadom a szót Molnár Albert államtitkár úrnak, 15 perces időkeretben.

MOLNÁR ALBERT pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az ismert előzmények után én azt gondoltam, hogy még a megegyezés is realitása a mai vitanapnak. Hiszen ismerjük azt, hogy 1990. május 23-án Antall József leszögezte: “Erős, a magántulajdonon alapuló szociális piacgazdálkodás áll a kormány stratégiájának középpontjában.ö Majd Boross Péter folytatta, 1994. március 30-án azt mondta: “Egy biztos, ha polgári állapotokat kívánunk teremteni ebben az országban, akkor privatizálni kell.ö

Ezt folytatta Horn Gyula, aki mérföldkőnek tekinthető a privatizáció szempontjából.

(A jegyzői székben dr. Vidoven Árpádot Szűcs Lajos váltja fel.)

Számos munkahely létesült ebben az időszakban; felgyorsította a magánosítást, és jelentős mértékben csökkentette az akkorra jelentősen felduzzadt államadósságot.

A kör tovább folytatódott, hisz Orbán Viktor is hasonló módon vélekedett. Például 1999. május 27-én a következőt mondta a Magyar Nemzetnek: “Az egészségügy legfontosabb feladatai között szerepel a családorvosi rendszer magánosítása és az ellátórendszer reformja, melynek keretében egyes kórházak privatizációjára is sor kerülhet.ö Aztán 2000. január 13-án, szintén Orbán Viktor, a rádió Reggeli krónika című műsorában: a miniszterelnök, mármint Orbán Viktor szerint “csak egy fejlesztési privatizációs programmal lehet segíteni azon, hogy ne kelljen a polgároknak évente 70 milliárd forinttal támogatniuk a veszteséges vasutatö.

Ezeket azért mondtam el, mert amik ma itt elhangzottak, szöges ellentétei voltak az akkori megnyilatkozásoknak. Én ezeket nem is provokációként mondtam, hanem azt gondolom, akkori normális és okos gondolatok voltak, hiszen egy olyan egészségügyben, amely sem a betegnek, sem az orvosnak nem megfelelő, valóban tenni kell valamit.

Ezen előzmények után én azt gondoltam, hogy nagyobb lesz az egyetértés. Az 1995. évi privatizációs törvény néhány oldalas melléklete ma tartalmazza azokat az állami vagyontárgyakat, felsorolja azokat, amelyekről ma itt szó volt - igazán nem nagy számú állami ingatlan, állami tulajdonú vállalat. Azt gondolom, hogy ezekben meg lehet egyezni. Sajnálom, hogy úgy zajlott le ez a vitanap, hogy nem volt meglepetés. Ezt azért mondtam, mert a vitanapok sajnos így szoktak lezáródni, mint ez a mai nap, hogy nincs megegyezés, nincs azonos látásmód. Pedig valóban úgy látom, hogy nem vagyunk távol a megegyezéstől.

Én azt gondoltam, hogy egyenként elővesszük a vállalatokat, és érvekkel meggyőzzük egymást arról, hogy ezeknek hol kell szerepelniük. De nem olyan érvekkel, nem érzésekkel kell ezt megítélni, hanem egészséges vitával, érvekkel, ellenérvekkel, számokkal, előnyökkel és hátrányokkal, ezen előnyök és hátrányok arányaival.

Ismét nem tettünk mást, mint eljutottunk addig, mint említettem, hogy mindenki elmondta, ami a szívét nyomta, és gyakorlatilag megegyezés híján fogunk felállni. A kormány nem érthet egyet azzal, hogy egy fideszes kiáltvány fogja rögzíteni a jövőben, hogy mi maradjon állami, és mi ne. Erre van egy demokratikus forma, ez az úgynevezett 1995-ös privatizációs törvény - ennek a melléklete tételesen rögzíti azokat az állami ingatlanokat, amelyekről ma beszéltünk.

Számomra meglepetés volt, hogy a nemzeti vagyonszerző Fidesz most nemzeti vagyonszerződést kíván kötni. Ahogy végignézzük 1990-től ezt az utat, mégiscsak azt látjuk, hogy többé-kevésbé minden kormány tette a dolgát, és egy irányba tette a dolgát, attól függetlenül, hogy itt ma ki mit mondott. Tették ezt egyes kormányok nagyobb hatékonysággal, egyesek elhúzott szájjal, egyesek kevés bevétellel, mások nagyobbal, de azt gondolom, hogy valamennyien tettük, mindenki tette a dolgát. A mai kormány arra törekszik, hogy a parlament által megszabott 1995. évi privatizációs törvénynek megfelelően végezze ezt a dolgát.

A magánosítás ügye nem egy statikus állapot. Azért is nem lehet erről szerződést kötni, és azért jó, ha egy törvény mellékletében van, amit akármikor elővehetünk, ha módosítani akarunk. Ennek a megítélése feltételezi mind a külső-belső gazdasági viszonyok folyamatos megfigyelését, mind a társadalmi viszonyok megfigyelését, vagyis igényli a folyamatos felülvizsgálatot. Ezért azt gondolom, hogy ez a folyamatos figyelemmel kísérés rögzített, így felesleges egy kőbe vésett, új iratot hozni erről.

Révész Máriusz felszólalását írtam fel magamnak, aki olyan kijelentésekkel hadakozott, amelyek itt egyébként el sem hangzottak a parlamentben.

Font Sándornak, aki sajnos nincs itt (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Már senki sincs itt!): azt gondolom, gondolja meg újra, hogy hova ült, melyik pártba, mert ahogy így felolvastam az előzményeket, amiket elmondott, azokkal szöges ellentétben nyilatkozott.

Pokorni úr, 1989-ben a piacgazdaság mellett döntött az ország népe - ez kapitalizmust jelent.

Magyarország versenyképessége az elmúlt másfél évtizedben azért növekedett olyan gyorsan és olyan jelentős mértékben, mert sikerült jelentős eredményt elérni a fejlett országok piacain, évről évre dinamikusan tovább növelni a részesedésünket, és azért, mert nem haboztunk; mert annak idején a felelős kormányok, az elmúlt 15 év kormányai, vállalva az ezzel járó vitákat, ellenvéleményeket, időben meghozták a szükséges döntéseket.

A privatizáció alapjaiban hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon új iparágak jöjjenek létre, hogy jó feltételekkel léphettünk a XXI. századba. Magyarországon közel tíz éve lényegesen gyorsabb a növekedés, mint a régi európai uniós tagoknál, és a térségben is jó a helyezésünk. Ha megvizsgáljuk az adatokat, akkor megállapítható, hogy az 1997-től 2004-ig terjedő időszakban Magyarország átlagos növekedése 4,2 százalék volt, míg ugyanebben az időszakban Csehország 1,9 százalékkal, Szlovákia 3,9 százalékkal, s Lengyelország szintén 3,9 százalékkal növekedett évente. Köztudott, hogy a térségben Magyarországon volt a leggyorsabb és a legradikálisabb a privatizáció.

A magyar kormány álláspontjának összefoglalásaként szeretném ismételten és nyomatékosan hangsúlyozni: célunk a piacgazdaság megerősítése és hatékony felhasználása a társadalom javára. Ez a cél nem érhető el a piacgazdaság alapvető intézménye, a magántulajdonban lévő, egymással versengő gazdasági szereplők nélkül.

A demokratikus koalíció és az azt alkotó Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége egybehangzóan vallja, hogy az államnak tulajdonosként - hangsúlyozom: tulajdonosként - csak egészen kivételes esetben kell vagy lehet gazdasági vállalkozásban részt venni. Ezt az alapvető elvet követjük a rendszerváltás óta. Ennek megvalósítása szolgált alapjául annak, hogy a magyar gazdaság - nem csekély akadály leküzdése után - a felemelkedés útjára lépett. És visszautasítunk minden olyan próbálkozást, amely elriaszthatja a vállalkozókat a befektetéstől; amely jogbizonytalanságot szülhet; amely esetleg népszerűnek tűnő, ám a gazdasági racionalitással szembehelyezkedő populista álláspontot jelenít meg.

(14.10)

Elutasítjuk a visszaállamosítás gondolatát, és a magyar gazdaság további fellendülése érdekében töretlenül végigvisszük a programunkat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ezzel a politikai vitát lezárom.

Soron következik az egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezetváltozással összefüggő módosításáról, valamint egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények európai közösségi jogi aktusnak való megfeleltetéssel összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatok együttes általános vitája a lezárásig. Az előterjesztéseket T/17643. és T/17644. számokon, a bizottságok ajánlásait pedig T/17643/2-5. és T/17644/2-4. számokon kapták kézhez a képviselők.

Megadom a szót Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter úrnak, a napirendi pont előadójának, harmincperces időkeretben.




Felszólalások:   19-20   21-209   209-259      Ülésnap adatai