Hírek, meghívók, sajtóközlemények

Elhunyt Hirt Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője

Hirt Ferenc 1967-ben született Tolna megyében, Pincehelyen. Tamásiban nevelkedett, ott töltötte gyermekkorát és ott járt általános iskolába is. Erősáramú villanyszerelőként 1985-ben végzett Szekszárdon. Első munkahelye a Tamási Építőipari KTSZ volt, majd 1987-től az Orion tamási gyáregységében dolgozott 1988 áprilisáig, amikor – utasként – tragikus autóbalesetet szenvedett. Ez a baleset gyökeresen változtatta meg az életét, mivel gerinctörést szenvedve kerekesszékbe került. Néhány év rehabilitáció után úgy döntött, hogy vállalkozásba kezd. A család segítségével 1991-ben egy szórakoztató-elektronikai és háztartásigép-kereskedést hozott létre, majd – autó-és motorkerékpár- megszállottként – 1993-ban autókereskedést és szervizt nyitottak Tamásiban, a Hirt Autó Kft. később további városokba terjeszkedett.

Az Országgyűlés napirendje

A Országgyűlés 2018. november 26-27-28-29-én és december 3-án tartja következő ülését.

 

Itt olvashatják a napirendet!

 

Országgyűlés Sajtóirodája

Megemlékezés a Kossuth téri sortűz áldozatainak emlékhelyén

Az 1956-os Kossuth téri sortűz áldozatai éppúgy a haza hősei, mint azok, akik fegyverrel a kezükben estek el - mondta Boross Péter volt miniszterelnök az áldozatok emlékhelyén csütörtökön Budapesten. 

Nyílt nap az Országházban

2018. október 23-án, a nemzeti ünnep alkalmából nyílt nap lesz az Országházban. Az érdeklődők 10.00 és 17.00 óra között tekinthetik meg a díszlépcsőházat, a kupolacsarnokot, és a Szent Koronát.

A belépés mindenki számára ingyenes, előzetes regisztrációra nincs szükség. Az érdeklődők az Alkotmány utca felől közelíthetik meg az Országházat. Az épületbe kizárólag biztonsági átvizsgálás után lehet belépni. Nagyobb méretű táskák, csomagok, illetve személyi sérülés okozására alkalmas tárgyak (bicska, kés, gázspray stb.) nem hozhatók be.

A nagy érdeklődésre való tekintettel sorban állás várható.

A rendezvény alatt – 9.00 és 16.00 óra között - a megszokott rendben vezetett Országház-látogató csoportok is indulnak a Látogatóközpontból.

A magyar törvényhozás ezer éve állandó kiállítás 9.00 és 17.00 óra között, az In memoriam 1956. október 25. emlékhely és kiállítás és a Kőtár 10.00 és 18.00 óra között tekinthető meg.

Az Országgyűlés napirendje

Az Országgyűlés 2018. október 15-16-17-18-án és 24-én tartja következő ülését.

 

Itt olvashatják a napirendet!

 

Országgyűlés Sajtóirodája

Elhunyt Mózes Mihály volt országgyűlési képviselő

Október 15-én családi körben temetik a közelmúltban elhunyt Dr. Mózes Mihály volt SZDSZ-es, majd független országgyűlési képviselőt, az egri Eszterházy Károly Főiskola korábbi dékánját, tanszékvezető egyetemi tanárt, történészt.

Kövér László átadta a 2018. évi Návay Lajos és Hajnik Károly díjakat

Kövér László házelnök kezdeményezésére immár hatodik alkalommal nyílt lehetőség, hogy az Országház 116 évvel ezelőtti ünnepélyes átadásának évfordulóján Návay Lajosról, a Ház egykori elnökéről, alelnökéről és Hajnik Károlyról a reformkori országgyűlések gyorsírójáról, a gyorsiroda hajdani vezetőjéről elnevezett díjban részesüljenek az Országgyűlés Hivatalának azon munkatársai, akik a 2018-as esztendőben munkájuk során kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

Elhunyt Kőrösi Imre volt országgyűlési képviselő

Október 12-én temetik a közelmúltban elhunyt Kőrösi Imre volt MDF-es, majd független országgyűlési képviselőt, a Magyar Agrárkamara egykori elnökét.

Kőrösi Imre 1946. április 18-án Kecskeméten született, 1978-ban jogi diplomát szerzett. 1990-ben az MDF parlamenti képviselője lett, 1993-ban a pártból és a frakcióból is kizárták. Ezután független képviselőként folytatta munkáját 1994-ig. Egy éven át, 1993 és 1994 között a Magyar Agrárkamara elnöke volt. 

A rendszerváltásról több könyvet is írt: Lóvá tett ország, Így ítélkeztek ti, Narancsszüret a magyar ugaron címmel.

Kőrösi Imre szeptember 21-én hunyt el, temetése október 12-én a Kecskeméti Köztemetőben lesz.

 

MTI

Az Országgyűlés napirendje

Tisztelt Szerkesztőség!

 

Az Országgyűlés 2018. október 1-2-3-án és 8-án tartja következő ülését.

 

Itt olvashatják a napirendet!

 

Országgyűlés Sajtóirodája

Házelnöki Érdemjel kitüntetéseket adományozott Kövér László

Az Országgyűlés elnöke a Magyar Rendvédelmi Kar Országgyűlési Őrség Tagozat irányába nyújtott kimagasló együttműködéséért és szakmai iránymutatásáért a Házelnöki Érdemjel arany fokozatával tüntette ki Dobson Tibor tűzoltó dandártábornokot, a Magyar Rendvédelmi Kar elnökét és a Házelnöki Érdemjel ezüst fokozatának elismerésében részesítette dr. Nemes Lilla rendőr alezredest, a Belügyminisztérium Szabályozási és Koordinációs Helyettes Államtitkárság Jogszabály-előkészítő és Koordinációs Főosztály Normaelőkészítő Osztály vezetőjét az Országgyűlési Őrség munkáját kimagaslóan segítő együttműködéséért.

Kövér László a Házelnöki Érdemjel bronz fokozatával ismerte el Bisztrony Balázs ogy. törzsőrmesternek, az Objektumvédelmi Igazgatóság Objektumvédelmi Főosztály Rendezvénybiztosító Osztály objektumőrének és Sánta Barnabás ogy. főtörzsőrmesternek, az Objektumvédelmi Igazgatóság Objektumvédelmi Főosztály Országház Biztonsági Osztály objektumőrének példamutató munkavégzését.