Magyarország 80 évvel ezelőtti megszállására emlékezett kedden az Országgyűlés

"Tisztelt Képviselőtársaim!

80 évvel ezelőtt, 1944-ben ezen a napon, március 19-én tíz hadosztálynyi német haderő megszállta Magyarországot és ezzel hosszú időre, egészen pontosan 46 évre elveszett az ország önrendelkezése.

Bár Horthy Miklós kormányzó a helyén maradt, a megszállás komoly csapást mért az ország szuverenitására és alkotmányos intézményeinek működésére. Magyarország nem volt többé szabad és független állam, ahogy egy évvel később sem, amikor a német fennhatóságot a szovjet katonai megszállás váltotta fel. 
A magyar állam ettől a naptól fogva végrehajtó szerepbe került, a döntéseket nem Budapesten, hanem Berlinben hozták. A vezetőrétegnek azt a részét, amely kész lett volna bármiféle ellenállásra eltávolították, a megszállást követő héten a németek megfélemlítésül országszerte megközelítőleg több ezer személyt tartóztattak le és sokukat a Németbirodalom területére hurcolták. Sokan, akik a letartóztatást elkerülték, hónapokra bujkálni kényszerültek.
Az ország erőviszonyait száz százalékban a német háborús célok szolgálatába állították. Ezzel egyidejűleg a társadalom egyre nagyobb csoportjait fosztották meg az alapvető jogai gyakorlásától. 

Tisztelt Országgyűlés!

1944. március 19-e a magyar történelem gyásznapja azért is, mert modernkori történelmünk egyik legfájdalmasabb tragédiája, a holokauszt a magyarországi zsidóság számára ezután vette igazán kezdetét. Rövid idő alatt 437 ezer magyarországi zsidót deportáltak, többségüket a hírhedt auschwitzi koncentrációs táborba.

1994-ben az Országgyűlés határozatot hozott erről a napról úgy, mint a Magyarország náci megszállását követő tragikus események 50. évfordulójáról. Most, harminc év elteltével hasonlóképpen emlékezünk erre a napra, mint az idegen nagyhatalmi katonai megszállás kezdetére. Ettől számíthatjuk a független Magyarország megszűntét, amely előbb a nemzetiszocialista Németország, majd évtizedekig a kommunista Szovjetunió rabigáját nyögte. 
Az Országgyűlés kegyelettel emlékezik meg mindazokról, akik Magyarország német megszállásának következtében meghurcoltattak, életüket veszítették. Tisztelettel hajt fejet azok előtt, akik fegyverrel fordultak szembe a megszállókkal. 

Köszönöm szépen a figyelmet!"