A résztvevő diákok, pedagógusok által megfogalmazott vélemények:

2005.11.21. 

"A szervezés nagyon jó volt, a vezetők minden kérdésünkre, problémánkra odafigyeltek. Az előadók próbáltak minél közelebb kerülni és értelmesen beszélni a korosztályunkkal. Élőben sokkal élvezetesebb az ülés, mint a közvetítésben."
(Eötvös József Gimnázium, Tata)

"Azt gondolom, hogy a politika kissé távol áll tőlem, bár a plenáris ülés meghozta a kedvem a napi politika követéséhez."
(Jókai Mór Gimnázium, Komárom)

"Hasznos, hogy a diákok kérdéseire válaszolnak az előadók. Érdekes volt közelről betekinteni a parlament munkájába."
(Eötvös József Gimnázium, Tata)

"KÖSZÖNJÜK! Tetszett a figyelmességük, a kapcsolat a diákokkal és a közvetlenségük. További sok sikert az új kezdeményezéshez!"
(Eötvös József Gimnázium, Tata)

"Jó volt, hogy a parlament olyan részeit is lehetett látni, amit egyébként nem. Nagyon érdekes volt mindegyik előadás témája. Nagyon szép a könyvtár, sok kötettel, ami a nyilvánosság számára is nyitva van."
(Jókai Mór Gimnázium, Komárom)

"Kitűnő kezdeményezés a Parlamenti különóra. Érdemes folyamatossá tenni!"
(Jókai Mór Gimnázium, Komárom)

"Fontos, hogy a tanulók ismert személyiségekkel találkozhattak. Akár még több előadót is szívesen meghallgattunk volna. Minden program a terveknek megfelelően alakult. A kísérők készségesek, kedvesek voltak."
(Jókai Mór Gimnázium, Komárom)

"Számomra érdekes volt, mert olyan dolgokat tudhattam meg, amelyekre kerestem a választ."
(Jókai Mór Gimnázium, Komárom)

"Sok információval gazdagodhattunk és az egyes előadók által ezek mindig más megvilágításban jutottak el hozzánk. A plenáris ülés megtekintése volt a legnagyobb élmény a látogatás ideje alatt."
(Jókai Mór Gimnázium, Komárom)

"A rendhagyó történelemórában az tetszett elsősorban, hogy korrekt és pártsemleges volt a tájékoztatás. Az országházi sétánál kedves, kulturált idegenvezetésben volt részünk. A könyvtárban a kapott információkon túl lenyűgöző volt a tájékoztatást nyújtó személyek hivatástudata és hivatásszeretete."
(Bajza József Gimnázium, Hatvan)

"Összességében nagyon jó volt, de én több időt is el tudnék tölteni az Országházban nézelődéssel."
(Bajza József Gimnázium, Hatvan)

"Sok hasznos információt szereztem az itt eltöltött idő alatt, jelentős élményt nyújtott a parlamenti életbe való közelebbi betekintés. Meglepődtem, hogy az ülésteremben a képviselők nem figyelnek egymásra, mondhatni mindenki mással foglalkozott, de éppen ezért találtam érdekesnek is. „
(Bajza József Gimnázium, Hatvan)

"Érdekesek voltak az előadások. Jó volt, hogy a kérdéseinket közvetlenül feltehettük az előadóknak és hogy válaszoltak is rá. Jól éreztem magam, és azt hiszem, ez a szervezőknek köszönhető. Örülök, hogy itt lehettem."
(Bajza József Gimnázium, Hatvan)

"Örülök, hogy eljuthattam Európa egyik legszebb parlamentjébe, emellett sok érdekes dolgot tudhattam meg, amire átlagos történelemórán nem lett volna lehetőségem."
(Bajza József Gimnázium, Hatvan)

"A parlamenti különóra rányitotta a szemem a demokráciára és testközelbe hozta azt. Megismertem a mai politikai elit viselkedését, és szónoklatait. A szervezés is jó volt, nem kellett sehol sem várni, barátságosak, kedvesek voltak az idegenvezetők, munkatársak."
(Bajza József Gimnázium, Hatvan)

"Jó volt a hangulat, érthetőek voltak az előadások, szervezett a program, nem volt időm unatkozni. Úgy érzem, ez a program hasznomra válik majd."
(Bajza József Gimnázium, Hatvan)

"Profi módon megszervezett parlamenti körutazás volt, de talán még több helyre elmehettünk volna."
(Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakközépiskola, Budapest)

"A történelemórán autentikus személyek, izgalmas és informatív, közvetlen és világos gondolatok. Pontos, szakszerű, sokszínű előadások, és gondoskodó vezetés. Kellemesen elfáradtunk, de jó volt itt lenni és persze a szerzett ismeretek sem hiábavalók."
(Eötvös Loránd Műszaki Szakközépiskola, Budapest)

2005.09.26. 

"A szervezést jónak találtam, mert teljesen a program szerint történt minden. Az idegenvezetők és a képviselők szakszerű előadást tartottak. Örülök, hogy részt vehettem a Parlamenti különórán, mert úgy gondolom, hogy nem sok embernek van lehetősége eljutni ide és megismerni az Országházat."
(ILS Idegennyelvi Szakközépiskola, Békéscsaba)

"Mindenben megfelelt az elvárásainknak. Érdekesek voltak az előadások és külön jó ötlet volt a diákság megvendégelése."
(ILS Idegennyelvi Szakközépiskola, Békéscsaba)

"Nagyon jól volt megszervezve a túra, gördülékenyen haladtunk, talán a plenáris ülésből többet láthattunk volna."
(ILS Idegennyelvi Szakközépiskola, Békéscsaba)

"Szerintem a lehető legjobb szervezésben volt részünk, a vezetőink mindig előre tájékoztattak a következő programokról, mindenhol vártak minket, színvonalas vezetést kaptunk."
(ILS Idegennyelvi Szakközépiskola, Békéscsaba)

"A fogadtatás, az interpelláció ötlete, a több oldalról való megközelítés egy-egy témánál, a részletekbe menő idegenvezetés és a kiszolgálás mind nagyon kiváló volt."
(Piarista Gimnázium, Kecskemét)

"Nagyon jó szervezés volt, rendkívüli élmény volt számomra."
(Piarista Gimnázium, Kecskemét)

"Gördülékenyen, átláthatóan ment minden. Mindegyik előadás érthető és érdekes volt. Nagyon közvetlen volt mindenki, egyszóval megérte eljönni."
(Vetési Albert Gimnázium, Veszprém)

"Nem kellett várni. Szervett volt, jól megtervezett. Logikusan voltak felépítve a látogatásunk elemei, céljai. Jó ötlet volt az ebéd, az ajándék."
(Vetési Albert Gimnázium, Veszprém)

2005.03.21. 

"Jó lenne biztosítani több ilyen lehetőséget a gimnáziumi osztályoknak. Szívesen részt vennék még egy alkalommal ilyen foglalkozáson. Köszönöm a részvétel lehetőségét."
( Alsóerdősori Gimnázium, Budapest)

"A jól szervezett, gördülékeny program-szervezésnek köszönhetően az itt eltöltött 4 és fél óra gyorsan eltelt."
(Alsóerdősori Gimnázium, Budapest)

"Egy percig sem unatkoztam."
(Alsóerdősori Gimnázium, Budapest)

"Jó volt és érdekes, csak keveselltem a plenáris ülésen való részvételi időt."
(Alsóerdősori Gimnázium, Budapest)

"A plenáris ülésen a képviselők viselkedése elfogadhatatlan. Gondolok az egymás iránti figyelem teljes hiányára, ill. a hangzavarra. Egyesek 10 percen keresztül telefonáltak, szerintem nem célszerű ezt a látogatók elé tárni, mivel még tovább csökkenti a Parlament tekintélyét."
(Alsóerdősori Gimnázium, Budapest)

"Szerintem a szervezés igazán professzionális volt. Nem találtam benne hibát. Az idegenvezetők és az előadók világosan, érthetően közölték a mondanivalójukat. Kár, hogy nem lehetett az egész épületet megnézni."
(Alsóerdősori Gimnázium, Budapest)

"A parlamenti képviselők miért vannak ennyien, ha a fele sem figyel arra, ami a megbeszélésen történik?"
(Alsóerdősori Gimnázium, Budapest)

"Folyamatos, feszes, biztonságos vezetés, szakszerű és tapintatos irányítás, jól "adagolt" pihenők, változatos program. Hasznos lenne még, ha az első választáshoz kapcsolódó (elfogulatlan) információkkal segítenék ezt a korosztályt."
(Krúdy Gyula Gimnázium, Győr)

"A legérdekesebb számomra a plenáris ülés megtekintése volt. Nem hittem, hogy ez a hozzáállás a politikusok részéről."
(Krúdy Gyula Gimnázium, Győr)

"Én arra lennék kíváncsi, hogy a plenáris ülésen miért beszél egyszerre mindenki. Miért nincsenek egymásra tekintettel? Engem nagyon megdöbbentett a résztvevők viselkedése."
(Krúdy Gyula Gimnázium, Győr)

"Nagyon érdekes volt az egész napi program, én azonban sokkal tovább maradtam volna a plenáris ülésen és hallgattam volna, azt rendkívül izgalmasnak találtam."
(Krúdy Gyula Gimnázium, Győr)

"Szerintem nagyon jól szervezett volt az egész program. Érdekesnek találtam a rendkívüli történelemórát. Folyamatosan követték egymást a programok, az egész nap kiválóan telt."
(Krúdy Gyula Gimnázium, Győr)

"Nekem nagyon tetszett az egész nap, de egy picit feszített volt a program."
(Krúdy Gyula Gimnázium, Győr)

"A plenáris ülésen a képviselők újságot olvasnak, telefonálnak, interneteznek. Nem kellene az ülésre odafigyelniük?"
(Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola és Gimnázium, Balassagyarmat)

"Azért adtam 4-est, mert hosszúra sikeredett és sokat kellett lépcsőzni."
(Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola és Gimnázium, Balassagyarmat)

"Nagyon kedvesek, segítőkészek voltak a kísérők, jó volt hallgatni az előadók beszédét."
(Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola és Gimnázium, Balassagyarmat)

"Az érdekelne, hogy milyen kritériumoknak kell megfelelni ahhoz, hogy az emberből parlamenti képviselő legyen, akik azok, azokat hogyan lehet lemondatni."
(Szent-Györgyi Albert Szakközépiskola és Gimnázium, Balassagyarmat)

2005.02.28. 

"Gördülékeny, időtervet tartó, mégsem hajszolt tempóban sikerült a programot teljesíteni. A kísérők segítőkészek, türelmesek voltak."
(Árpád Gimnázium, Budapest)

"A programot nagyon hasznosnak és érdekesnek találtam, remélem idővel bővítik a programot, és lesznek még hasonló kezdeményezések, hogy jobban megismerhessük, miként dől el az ország sorsa."
(Árpád Gimnázium, Budapest)

"Jó volt a szervezés, de több terembe szívesen bementem volna."
(Árpád Gimnázium, Budapest)

"A szervezés a beengedést követően jó volt, bár a megbeszéltnél fél órával később jutottunk be, és a programban is volt némi csúszás."
(Árpád Gimnázium, Budapest)

"A leghasznosabb, legnagyszerűbb élmény a plenáris ülésen való részvétel volt, fantasztikus volt élőben végignézni az ország vezető politikusainak már-már szatirikus jellegű vitáját."
(Zrínyi Ilona Gimnázium, Nyíregyháza)

"Rendszeressé kéne tenni a középiskolás diákok számára a Parlament meglátogatását. Remek és hasznos program, kellemes csalódást okozott."
(Zrínyi Ilona Gimnázium, Nyíregyháza)

"Nem volt üresjárat, mindig volt program és érdekes előadásokat hallhattunk. A csoportvezetők minden helyzetet uraltak és megoldottak fennakadás nélkül."
(Zrínyi Ilona Gimnázium, Nyíregyháza)

"A könyvtári időtöltés lehetne egy kissé rövidebb és a számunkra érdekfeszítőbb plenáris ülésen való tartózkodást meghosszabbítani."
(Zrínyi Ilona Gimnázium, Nyíregyháza)

"Az ülés megtekintésénél volt hely bőven a korlát mellett, ám nagyon tömören kellett ülnünk, korlátozva ezzel a képviselőkre való rálátásunkat. (igazából szinte semmit nem láttunk néhányan.)"
(Zrínyi Ilona Gimnázium, Nyíregyháza)

"Szívesen találkoznék még több képviselővel illetve miniszterrel."
(Zrínyi Ilona Gimnázium, Nyíregyháza)

"A különböző programok nagyon gördülékenyen követték egymást, a rendezvény átfogó képet nyújtott a parlament életéről. Egyetlen problémám a hosszú várakozási idő a belépés előtt volt."
(Zrínyi Ilona Gimnázium, Nyíregyháza)

"Szép volt, nem mindennapi élményben volt részem!"
(Egry József Szakközépiskola, Zánka)