A Parlament képe

"Magyarország az Európai Unióban, az Európai Unió a világban"című
2011. évi pályázat eredménye

A "Magyarország az Európai Unióban, az Európai Unió a világban" című pályázat ünnepélyes díjkiosztójára 2011. december 20-án került sor a Parlament Delegációs termében, melynek keretében Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Németh Zsolt külügyminisztériumi államtitkár tartott beszédet és adta át a díjakat a pályázat nyerteseinek.

Kövér László köszöntőjében a mai Európa jellemzőit az ókori Hellász fényében ismertette: miként is tudott a kontinens a világ számára újat teremteni az évszázadok folyamán. A mai globális helyzetben Európa a biztonságot jeleníti meg. Az Országgyűlés elnöke Magyarország európai uniós tagsága tekintetében 2011. évet több szempontból is kimagaslónak értékelte, hiszen a Kormány először látta az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Az elnökségi eredmények közül kiemelkedik a csatlakozási tárgyalások lezárása Horvátországgal, a Duna Régió Stratégia elindítása, a kulturális sokszínűség megjelenítése, az európai roma keretstratégia elfogadása, a 2011. februári energia-csúcs döntései, valamint az első európai szemeszter levezénylése. E kérdések jelentőségét az is mutatta, hogy a beérkezett pályaművek jelentős része is e témakörökben született. Az Országgyűlés elnöke az elnökségi események közül kiemelte a parlamenti rendezvényeket is, amelynek keretében az Országgyűlés hét parlamenti bizottsági elnöki szintű találkozónak, valamint az Európai Unió nemzeti parlamentjeinek európai uniós ügyekkel foglalkozó bizottságai plenáris ülésének adott otthont. Az Európai Parlamenttel közösen két, együttes parlamenti találkozóra is sor került Brüsszelben. Az elnökséghez kapcsolódóan került megrendezésre az Együtt-lét fotókiállítás, illetve a magyar-lengyel közös történelmi múltat bemutató kiállítás.

Németh Zsolt külügyminisztériumi államtitkár bevezetőjében utalt arra, hogy 1995 óta évről-évre kiírásra kerül az Országgyűlés és a külügyminisztérium közös pályázata, amelynek témakörei nemcsak Magyarország uniós tagságának különböző aspektusait, de a globális jelentőségű kérdéseket is felölelik. A pályaművek pedig igazolták, hogy a pályázók jól látják a legaktuálisabb uniós és globális kérdéseket, hiszen a pályaművek közül arányukat tekintve kiemelkedtek a magyar EU-elnökség értékelésével, a pénzügyi válság, illetve energiabiztonság elemzésével kapcsolatos dolgozatok. A külügyminisztériumi államtitkár hangsúlyozta, hogy a pályaművek korábbiakhoz hasonló nagy száma azt jelzi, hogy a hallgatók elmélyülten foglakoznak az uniós kérdésekkel, a jövő szakemberei magukénak érzik az Európai Uniót.

A díjnyertes pályázatok a következők:

I. helyezett

 
 

Nagy Veronika, a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karának III. évfolyamos, Nemzetközi gazdálkodás alapszakos hallgatója
Kihívások előtt a Gazdasági és Monetáris Unió - Megdőlt illúziók és sorsfordító idők az eurózónában című dolgozata

II. helyezett:

 
 

Kálmán János, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának V. évfolyamos jogász szakos hallgatója
Az európai egységes piac jelentősége és működése - Az új európai pénzügyi felügyeleti architektúra című dolgozata

III. helyezett

 
 

Barta Péter, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának V. évfolyamos jogász szakos hallgatója
A közösségi és a magyar versenyjogi matéria személyi, illetve tárgyi hatályának összehasonlító analízise című dolgozata

Különdíjak:

 
 

Haffner Tamás, a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának I. évfolyamos, közgazdasági elemző szakos hallgatója
A közösségi energiapolitika helyzete és kihívásai című dolgozata
Székely Nikolett, a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Kar, Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás szak, II. évfolyamos hallgatója
A földgázellátás biztonsága az Európai Unióban című dolgozata




Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Németh Zsolt külügyminisztériumi államtitkár a pályázat nyerteseivel


Vissza a honlapra