MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS

A Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnöke és a Németországi Szövetségi Köztársaság Bundestagjának elnöke közötti megállapodás alapján az Országgyűlés elnöke:

PÁLYÁZATOT HIRDET

"PARLAMENTI GYAKORLAT"

címmel egyetemi végzettségű pályakezdő német fiatalok részére
2011. évben

Program célja:

A magyar Országgyűlés által szervezett program célja, hogy a magyar politikai rendszer, a közjogi berendezkedés iránt érdeklődő egyetemi végzettségű német fiatalok megismerkedhessenek a magyar államszervezettel és különösen az Országgyűlés munkájával.

Célunk, hogy a rendelkezésre álló időben, olyan ismereteket nyújtsunk a fiatal szakembereknek, amelyek szakmai és kulturális értelemben is szélesítik látókörüket, s ezáltal olyan tapasztalatokkal gazdagodnak, amelyeket további életpályájuk során is hasznosíthatnak.

A programban részt vevő gyakornokok olyan európai uniós tagállam közjogi berendezkedését ismerhetik meg, amely ápolja ezeréves államszervezetének történeti hagyományait, ugyanakkor az elmúlt két évtizedben a modern kor kihívásainak megfelelő demokratikus politikai rendszert és államszervezetet alakított ki.

A fiatal szakemberek az Országgyűlés munkájának tanulmányozása mellet megismerhetik a legfontosabb alkotmányos szervek működését és bepillantást nyernek a helyi közigazgatás működésébe is.

A program időtartama:

2011. szeptember 15.- 2011. december 15.

A programban 3 fiatal pályakezdő vehet részt.

 

A felvételt nyert pályázók a gyakorlat időtartama alatt díjazásban részesülnek, melynek havi összege:

  • 150.000 Ft.
  • A Budapestre utazás és elutazás, továbbá a szállás költségeit a magyar Országgyűlés vállalja.

Az ösztöndíj összege arányosan, az ösztöndíjban keretében eltöltött napok számához igazodva kerül kifizetésre.

Az Országgyűlés az oda-és visszautazást közforgalmú közlekedési eszközzel (repülő, vasút vagy busz) a kiindulási hely és Budapest között a legrövidebb úton, a legkevesebb átszállással biztosítja.

Pályázati feltételek:

  • német állampolgárság,
  • jogász, politológus, szociológus, közigazgatási és közgazdasági szakirányú egyetemi végzettség,
  • társalgási szintű angol nyelvtudás,
  • alkotmányjog és közigazgatási érdeklődési kör,

A jelentkező életkora a pályázat benyújtásakor nem haladhatja meg a 30 évet.

 

A pályázatnak tartalmaznia kell:

  • Önéletrajz
    (benne: értesítési cím, telefon, e-mail cím)
  • Egyoldalas bemutatkozó levelet arról, hogy miért jelentkezik a programra, miért érdekli a magyar parlamenti munka.
  • Publikációs jegyzék (amennyiben van).
  • Felsőoktatási intézmény igazolása a megszerzett felsőfokú végzettségről
  • Egyetemi oktató ajánlólevele a jelentkező tudományos tevékenységéről, illetve érdeklődési köréről, vagy speciális szemináriumon való részvételéről
  • Amennyiben a pályázó munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, úgy a munkáltató írásbeli igazolását arra nézve, hogy a gyakorlat időtartamára engedélyezi a hallgatónak a távollétet.

A pályázatnak tartalmaznia kell továbbá:

  • 4db. 4x4-es színes igazolványképet
  • Orvosi igazolást

A pályázatok elbírálása:

A pályázat elbírálása két fordulóban történik. Az első fordulóban a pályázatokat a Magyar Országgyűlés elnöke által felkért bizottság értékeli.

A második fordulóban a kiválasztott jelöltek személyes meghallgatására kerül sor a berlini Magyar Nagykövetség épületében várhatóan 2011 júliusában. A pályázatok elbírálásának eredményéről minden pályázó értesítést kap.

A kiválasztási eljárás során felmerült szállás-, utazás-, és egyéb költségek megtérítésére nincs mód. A személyes megjelenéstől a megadott időpontban eltekinteni nem tudunk.

 

A pályázók kötelezettségei:

  • havonta értékelő összefoglaló készítése a programról, a tapasztalatokról
  • minimum 25 oldal terjedelemben záró tanulmány készítése egy, a hallgató által szabadon választott, azonban a magyar parlamentarizmushoz, illetve az alkotmányos berendezkedéshez kapcsolódó témakörön belül (elkészítési határidő: a program utolsó munkanapja)

A szakdolgozat elkészítésének kötelezettsége független az itt töltött idő hosszától, az a programban való részvétel feltétele. Külön díjazásra nincs lehetőség.

A pályázatot két példányban az alábbi címekre kérjük beküldeni:

Dr. Borsos Csaba
Magyar Köztársaság- Országgyűlés Hivatala
Szervezési Főosztály
Budapest
Pf.:4.
1357

Egy másolati példány:

Magyar Köztársaság Nagykövetsége
Dr. Czukor József nagykövet

Unter den Linden 76 10117
Berlin

Jelentkezési határidő: 2011. április 30.

További információ a programról:

www.parlament.hu/palyazat/08/bundestag_info.htm
http://udpa.web.officelive.com/default.aspx


Pályázati kiírás "PARLAMENTI GYAKORLAT" címmel