|
Program célja:
A magyar Országgyűlés által szervezett program célja, hogy a magyar politikai rendszer, a közjogi berendezkedés iránt érdeklődő egyetemi végzettségű német fiatalok megismerkedhessenek a magyar államszervezettel és különösen az Országgyűlés munkájával.
Célunk, hogy a rendelkezésre álló időben, olyan ismereteket nyújtsunk a fiatal szakembereknek, amelyek szakmai és kulturális értelemben is szélesítik látókörüket, s ezáltal olyan tapasztalatokkal gazdagodnak, amelyeket további életpályájuk során is hasznosíthatnak.

A programban részt vevő gyakornokok olyan európai uniós tagállam közjogi berendezkedését ismerhetik meg, amely ápolja ezeréves államszervezetének történeti hagyományait, ugyanakkor az elmúlt két évtizedben a modern kor kihívásainak megfelelő demokratikus politikai rendszert és államszervezetet alakított ki. A fiatal szakemberek az Országgyűlés munkájának tanulmányozása mellet megismerhetik a legfontosabb alkotmányos szervek működését és bepillantást nyernek a helyi közigazgatás működésébe is. |
A program időtartama:
2010. szeptember 15.- 2010. december 15.
A felvételt nyert pályázók a gyakorlat időtartama alatt díjazásban részesülnek, melynek havi összege:
A Budapestre utazás és elutazás, továbbá a szállás költségeit a magyar Országgyűlés vállalja.

A programban 3 fiatal pályakezdő vehet részt.
Pályázati feltételek:
- német állampolgárság,
- jogász, politológus, szociológus, közigazgatási és közgazdasági szakirányú egyetemi végzettség,
- társalgási szintű angol nyelvtudás,
- alkotmányjog és közigazgatási érdeklődési kör,
A jelentkező életkora a pályázat benyújtásakor nem haladhatja meg a 30 évet. |
|
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- Önéletrajz
(benne: értesítési cím, telefon, e-mail cím)
- Egyoldalas bemutatkozó levelet arról, hogy miért jelentkezik a programra, miért érdekli a magyar parlamenti munka.
- Publikációs jegyzék (amennyiben van).
- Felsőoktatási intézmény igazolása a megszerzett felsőfokú végzettségről
- Egyetemi oktató ajánlólevele a jelentkező tudományos tevékenységéről, illetve érdeklődési köréről, vagy speciális szemináriumon való részvételéről
- Amennyiben a pályázó munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, úgy a munkáltató írásbeli igazolását arra nézve, hogy a gyakorlat időtartamára engedélyezi a hallgatónak a távollétet.
A pályázatnak tartalmaznia kell továbbá:
- 4db. 4x4-es színes igazolványképet
- Orvosi igazolást
A pályázatok elbírálása:
A pályázat elbírálása két fordulóban történik. Az első fordulóban a pályázatokat a Magyar Országgyűlés elnöke által felkért bizottság értékeli.
A második fordulóban a kiválasztott jelöltek személyes meghallgatására kerül sor a berlini Magyar Nagykövetség épületében várhatóan 2010 júliusában. A pályázatok elbírálásának eredményéről minden pályázó értesítést kap.
A kiválasztási eljárás során felmerült szállás-, utazás-, és egyéb költségek megtérítésére nincs mód. A személyes megjelenéstől a megadott időpontban eltekinteni nem tudunk. |
A pályázók kötelezettségei:
- havonta értékelő összefoglaló készítése a programról, a tapasztalatokról
- a program befejezését követő három hónapon belül tanulmány készítése egy, a hallgató által szabadon választott, azonban a magyar parlamentarizmushoz, illetve az alkotmányos berendezkedéshez kapcsolódó témakörön belül
A pályázatot két példányban az alábbi címekre kérjük beküldeni:
Dr. Borsos Csaba
Magyar Köztársaság - Országgyűlés Hivatala
Szervezési Főosztály
Budapest
Pf.:4.
1357.
Egy másolati példány:
Magyar Köztársaság Nagykövetsége
Dr. Peisch Sándor nagykövet
Unter den Linden, 76 10117
Berlin

Jelentkezési határidő: 2010. május 15.
További információ a programról:
http://udpa.web.officelive.com/default.aspx |
Van kedve a magyar Parlamentben tanulni?
A Magyar Köztársaság Országgyűlésének elnöke és a Németországi Szövetségi Köztársaság Bundestagjának elnöke közötti megállapodás alapján az Országgyűlés elnöke:
PÁLYÁZATOT HIRDET
"PARLAMENTI GYAKORLAT"
címmel egyetemi végzettségű pályakezdő német fiatalok részére
2010. évben, három hónapra
BUDAPESTEN
Bővebb információ az alábbi honlapon:
http://udpa.web.officelive.com/default.aspx
|