Walter Slocombe, amerikai védelmi miniszterhelyettes, Hágában, egy holland lapnak adott interjúban megvédte az Észak-atlanti Szövetség álláspontját az atomfegyverek használatát illetően. Kifejtette, hogy a német kormány szabadon felvetheti a nukleáris fegyverek lehetséges elsőkénti alkalmazásának felülvizsgálatát, de az Egyesül Államok úgy véli, hogy a NATO jelenlegi politikája ebben a tekintetben nem szorul változtatásra.

Az igaz, és nagyon jó dolog, hogy húsz év alatt eljutottunk oda, hogy a Szovjetunió, mint fő katonai fenyegetés megszűnt létezni, és az utódállamai valamint az egykor befolyása alatt álló országok a Szövetség partnerországai lettek. Sajnos azonban eközben újabb fenyegetések tűntek fel más államok részéről. Irak, Irán, Líbia és Szíria aktív vegyi és biológiai fegyverprogramot folytat, ami néhány ország esetében atomfegyverprogrammal is kiegészül. Folyik az ezen fegyverek eljuttatására alkalmas hosszú hatótávolságú rakéták gyártása is.

Néhányan úgy vélekednek, hogy a Szövetség túlreagálja az ezen államok részéről érkező fenyegetéseket, csak azért, hogy igazolja az atomfegyver elsőként való alkalmazásának szándékát. Azonban elmondhatjuk, hogy erről szó sincs. Még Európa sem mentesül a terrorista támadások alól. A párizsi metróban történt terrorista akció során használt vegyi fegyverek bizonyítják, hogy igenis elegendő mennyiség áll rendelkezésre az ilyen típusú fegyverekből.

Elmondhatjuk azonban, hogy minden e kérdésben kifejtett elfogulatlan vita során a felek - beleértve nagy valószínűséggel Fischer külügyminiszter urat is, aki egy nagyon józan és felelős ember, és egy nagyon józan és felelős kormány tagja - egyetértenek abban, hogy helyes a jelenlegi koncepció. Fennáll az a veszély, hogy egy nagy általános vita ebben a

témában elterelné a figyelmet a valóban fontos kérdésekről: hogyan lehetne átszervezni a NATO-t, hogyan tud a NATO eredményesebben szembenézni a jövő század kihívásaival.

A német védelmi miniszter, Rudolf Scharping, Washingtonban egy nagyon megalapozott kijelentést tett: különbséget kell tenni azon hosszú távú törekvés között, hogy mentesítsük a világot a nukleáris fegyverektől, és a nukleáris fenyegetés ne legyen a nemzeti politikák központi eleme és az aktuális problémák között, amelyekkel a NATO-nak nap mint nap szembe kell néznie, itt és most, egy evilági védelmi stratégiával. Mindezek ellenére az Egyesült Államok is teljes mértékben elkötelezi magát a nukleáris fegyverek megszüntetése mellett, az általános fegyverzetcsökkentés szellemében.

Mindazonáltal azok az országok, amelyek hisznek abban, hogy a NATO általánosságban és az atomfegyvereket illetően is alapvetően helyes stratégiával rendelkezik, nincs okuk félni egy esetleges vitától. Mégis talán jobb lenne a valóban központi kérdésekre koncentrálni, amikről tényleg érdemes vitát nyitni, hiszen ezek testesítik meg az aktuális kihívásokat. Ide tartozik az európai védelmi identitás kérdése, a NATO felkészítése arra, hogy szembe tudjon nézni a jövő kihívásaival, a NATO-orosz kapcsolatok építése, az új tagországok integrálása a Szövetségbe, a további bővítés, a NATO védelmi képességének fejlesztése.

Arra a kérdésre, hogy az újonnan csatlakozó országok támogatni fogják-e a német álláspontot Walter Slocombe azt válaszolta, hogy ezek az államok tisztában vannak azzal, hogy állandó biztonsági problémákkal kell szembenézniük Európában, különösen a tömegpusztító fegyvereket illetően, de más összefüggésben is. Ezért el kell fogadniuk a NATO doktrínáját, amely nem jelent többet, mint annak a jognak a fenntartását, hogy az ehhez hasonló fenyegetésekre és az agresszió ezen formáira válaszolva, nukleáris fegyverek is bevetésre kerülhetnek. Valószínűleg ebben valamennyi tagállam egyet fog érteni, miként 1991-ben is, az új stratégiai koncepció megalkotása során.

Egy NATO-n kívüli országot ért fenyegetés vagy vegyi támadás esetén nem valószínű, hogy a Szövetség atomfegyvert használna válaszképpen, bár ezt sem lehet egyértelműen kizárni. Minden ehhez hasonló kérdésben a tagállamok összességének kell döntenie. Egy azonban biztos: legkésőbb egy-két évtizeden belül a Líbiához és Irakhoz hasonló országok képesek lesznek arra, hogy rakétáik, repülőgépeik vagy terrorista csoportjaik által, vegyi és biológiai fegyvereiket európai célpontok ellen fordítsák.

Tehát azok az országok, melyek tömegpusztító fegyvereket fejlesztenek ki, nagy valószínűséggel nem használják azokat a NATO érdekszférájához közel eső területeken. Ha mégis, az nem jelentené egyértelműen azt, hogy a Szövetség atomfegyvert vetne be ellenük. De mindenképpen különbséget kell tennünk aközött a két állítás között, hogy a NATO, nem biztos hogy használni fogja az atomfegyvereket ebben az összefüggésben és aközött, hogy ezek a problémák nem tartoznak a NATO-ra.

De nem szabad elfelejtenünk, hogy a NATO, mint olyan, semmit sem tehet az összes tagállam beleegyezése nélkül. Így, ha bármelyik szövetséges kormány úgy vélekedik, hogy egy akció nem tartozik a NATO érdekeltségi körébe, túl veszélyes, túl költséges vagy törvénytelen, lehetősége van rá, hogy megakadályozza azt.