Lord Robertson beszédében kifejtette, hogy Nyugat-Európa az elmúlt ötven évben a konfliktusok által megosztott országok csoportjából a stabilitás és a prosperitás bölcsõjévé vált. A stabilitás megteremtésében az Európai Unió elévülhetetlen érdemeket szerzett. Ugyanez igaz a NATO-ra is, amely megalapítása óta a világ stabilitásának alapját képezi, és amelynek területén belül a háború szinte elképzelhetetlenné vált.

Az euro-atlanti térség II. világháborút követõ történelme mutatja, hogy a biztonság alapja a kölcsönös egymásrautaltság, melyet a transzatlanti kapcsolat testesít meg.

A kölcsönös függésnek elõnyei mellett azonban hátrányai is vannak. Az euro-atlanti zóna napjainkban egyre egységesebb biztonsági térséggé válik, aminek az a következménye, hogy a válságokat és azok hatásait többé már nem lehet "falak" vagy "függönyök" mögé bújtatni. A Szövetség többé már nem hunyhat szemet a humanitárius katasztrófák felett, nem akadályozhatja meg a menekültek beáramlását, és nem bástyázhatja körül magát a válságok gazdasági hatásaival szemben. Ma már a NATO biztonsága szorosan kapcsolódik szomszédainak biztonságához, ezért volt elkerülhetetlen a Szövetség koszovói fellépése is.

Mostanra már jelentõsen megváltozott a helyzet a tartományban. A jugoszláv hadsereg visszavonult és a koszovói albánok elnyomása megszûnt. Néhány hét alatt majdnem egymillió menekült térhetett haza otthonába. A Koszovói Felszabadítási Hadsereg is feloszlott. Lassan kialakulnak a tartós béke feltételei. Ehhez azonban továbbra is szükség van mindazok aktív részvételére, akik érdekeltek a kontinens biztonságának megteremtésében.

A koszovói válság ismételten rávilágított arra, hogy amikor biztonsági kérdésekrõl van szó, Oroszország és a Nyugat szervesen és kölcsönösen összetartoznak. Az orosz diplomácia kulcsszerepet játszott abban, hogy Milosevics elnök végül elfogadta a nemzetközi közösség feltételeit. Az orosz csapatok a KFOR keretein belül is kitûnõen együttmûködnek a NATO-val. Ez azonban a NATO és Oroszország közötti kölcsönös függésnek csak egy eleme. A békefenntartástól

Koszovóban a partnerországok is bebizonyították, hogy integráns részei az euro-atlanti biztonsági rendszernek. A légi hadjárat során nyújtott támogatásuk nélkülözhetetlen volt a végsõ siker szempontjából, és a békefenntartásban is jelentõs szerepet vállalnak. A kölcsönös függést bizonyítja viszont, hogy a NATO nélkül ezen országok stabilitása is nagyon könnyen veszélybe kerülhetett volna.

A balkáni válság során az is bebizonyosodott, hogy a jövõben a Szövetség csak akkor õrizheti meg hatékonyságát, ha jelentõs erõfeszítéseket tesz a tagországok közötti együttmûködés és a nemzeti hozzájárulások növelése érdekében. Ahhoz, hogy a NATO meg tudja védeni tagállamai érdekeit, meg kell teremtenie az ehhez szükséges képességeket. Ezt a célt szolgálja a nemrég útjára indított Védelmi Képességek Kezdeményezés.

Eközben az európai szövetségesek a nagyobb európai szerepvállalás kialakításán munkálkodnak. Az új Európai Biztonsági és Védelmi Identitás - amelynek célja a Szövetség erõsítése, nem pedig megosztása - minden bizonnyal lehetõvé fogja ezt tenni, és biztosítja majd azt, hogy az európai tagországok észak-amerikai szövetségeseik nélkül is cselekedhessenek.

A fõtitkár szerint a NATO-n belüli kölcsönös függést háromféleképpen szükséges erõsíteni: a képességek növelése, valamennyi szövetséges egyenlõ bevonása és a transzatlanti kötelékek erõsítése által.

(NATO-közlemény, 1999. november 4.)