No. 31. (99/11/12)

1. George Robertson sajtótájékoztatója Koszovóban
Pristina, 1999. október

George Robertson, NATO-fõtitkár, a sajtótájékoztató elején kijelentette, hogy a Szövetség megtette a tartomány békés jövõje szempontjából szükséges elsõ lépéseket. Az elüldözött menekültek hazatérhettek, az újjáépítés megkezdõdött. A NATO teljes mértékben elkötelezett a biztonság megteremtésében és támogatja a nemzetközi közösség valamennyi erõfeszítését a tartomány újjáépítése érdekében.

A 45000 fõs KFOR-kontingens, mely a Biztonsági Tanács 1244-es határozata alapján tevékenykedik, a legnehezebb körülmények közepette is határozottan és pártatlanul látja el feladatát.

A fõtitkár megköszönte annak a 13 nem NATO-tag nemzetnek a hozzájárulását is, akik csapatokat ajánlottak fel a KFOR-ba. Külön megemlítette a 3600 fõs orosz haderõt, mely rátermettsége és pártatlansága révén remekül együttmûködik a NATO-val és a többi résztvevõ országgal.

Lord Robertson a helyi politikai vezetõkkel való találkozója során hangsúlyozta, hogy valamennyi pártnak kötelessége az ENSZ-szel és a KFOR-ral való teljes együttmûködés. Ide tartozik a hágai Nemzetközi Bíróság azon tevékenységének segítése is, melynek eredményeképpen ítélõszék elé állítják a koszovói háborús bûnösöket. Ezzel kapcsolatban a fõtitkár kiemelte annak fontosságát, hogy a helyi lakosság támogassa a Bíróság mûködését.

Jelentõs eredmény az UÈK lefegyverzése és feloszlatása. A helyére felállított új fegyveres testületet (Kosovo Protection Corps, KPC) olyan civil feladatok ellátására hozták létre, mint az újjaépítés és a télre való felkészülés. A KPC-ben a tartomány valamennyi etnikuma képviselteti magát, és a KFOR rendszeres felügyeletével mûködik.

George Robertson arra szólította fel az etnikai csoportok vezetõit, hogy példát kell mutatniuk a megbékélés és tolerancia új légkörének megteremtésében, hiszen Koszovó számára az egyetlen lehetséges út az etnikai csoportok közötti együttmûködés. Nem szabad, hogy a múltbeli

gyûlölködés vezesse a jövõ politikusait, mert ebben az esetben egész Koszovó vesztes lesz.

A sajtótájékoztató végén Lord Robertson leszögezte, hogy a NATO nem fog asszisztálni egy egynemzetiségû Koszovó létrehozásához.

2. A NATO új európai fõparancsnokának kinevezése

Az Amerikai Egyesül Államok elnöke a NATO fõtitkárának - aki egyben a Védelmi Tervezõ Bizottság elnöke - írt levelében arra kérte a tagországok kormányait, hogy mentsék fel megbízatása alól Wesley Clark tábornokot, a szövetséges fegyveres erõk európai legfelsõbb parancsnokát.

A Védelmi Tervezõ Bizottság, Clark tábornok jelentõs érdemeinek elismerése mellett, mély sajnálattal bár, de eleget tett a kérésnek. Ezzel egyidejûleg felszólította az Egyesült Államokat, hogy nevezze meg Wesley Clark utódját. Bill Clinton Joseph W. Ralston tábornokot bízta meg a feladattal, akinek kinevezése 2000 májusában lép életbe.

Ralston tábornok amellett, hogy a szövetséges fegyveres erõk európai legfelsõbb parancsnoka, az Európában szolgáló amerikai katonák fõparancsnoki tisztét is betölti.