George Robertson NATO-fõtitkárként a NATO-Japán Biztonságpolitikai Konferencián tartotta elsõ hivatalos beszédét. Ebben kiemelte, hogy a hidegháború lezárása különbözõképpen hatott Európára és Ázsiára, azonban mindkét régió ugyanazon válaszút elõtt áll: visszatér a korábbi viselkedésmintákhoz és instabilitáshoz, vagy hatékony multilaterális erõfeszítések révén képes lesz minõségi változásokat megvalósítani a biztonság terén.

Kihívásokban a XXI. század is bõvelkedni fog. Ezek közül az új fõtitkár fontosnak tartotta megemlíteni a globalizációt, a gyors technológiai és információs fejlõdést, valamint a regionális konfliktusokat. E kihívásokkal csak egymást segítve, egymással együttmûködve lehet szembenézni.

Mind a Szövetség, mind pedig Japán egyaránt megértette, hogy az új kihívások kezeléséhez új politika és új kötelezettség-vállalások szükségesek. Ezt bizonyítandó, a NATO az elmúlt években jelentõs szerepet játszott a regionális stabilitás megteremtésében azzal, hogy a Balkánon a hosszú távú béke megteremtésére törekedett.

1999 kulcsfontosságú év volt a NATO történetében. Hárommal bõvült a tagországok száma, a Szövetség elmélyítette partnerségi kapcsolatait az euro-atlanti régió több mint 20 országával, jelentõs elõrelépés történt a védelmi képességek fokozásában, nagyobb szerepet kaptak az európai szövetségesek, és Washingtonban elfogadásra került a NATO új Stratégiai Koncepciója, mely lehetõvé teszi a jövõ század kihívásaival szembeni eredményes fellépést.

Az elõbbiek mellett a koszovói válság volt az az esemény, amely döntõ változást eredményezett a NATO életében. Ez volt ugyanis az elsõ alkalom, hogy a Szövetség katonai hadjáratot indított egy határain kívüli humanitárius katasztrófa elkerülése érdekében. Ez volt az elsõ alkalom, hogy egy szuverén államokból álló szövetség nem területi integritásának megõrzése, vagy egy terület meghódítása érdekében harcolt, hanem azon értékek védelmében, amelyek létrehozásának alapját képezték.

Az etnikai tisztogatás politikájában megnyilvánuló cinizmus és az alapvetõ emberi jogok lábbal tiprása olyan jelenségek, melyekrõl már azt gondoltuk, hogy nem fordulhatnak elõ többé. A Szövetség felismerte, hogy ha Európa úgy szeretne belépni a XXI. századba, mint egy demokratikus, pluralista és az emberi jogokat tiszteletben tartó közösség, akkor nem tûrheti el a koszovói vérengzést.

A NATO légihadjáratának sikere elsõsorban a NATO-szövetségesek egységének és szolidaritásának köszönhetõ. Lord Robertson kiemelte, hogy a gyõzelem érdekében a partnerországok egységes támogatására is szükség volt.

A koszovói válság a NATO-orosz kapcsolatokra is hatást gyakorolt. Jóllehet Koszovó kapcsán nem volt egyetértés Oroszország és a NATO között, egészen addig a pontig, hogy Oroszország felfüggesztette a Szövetséggel való formális együttmûködést, a NATO igyekezett bevonni Oroszországot is a rendezésbe. Végül Oroszországnak kulcsszerepe lett a politikai megállapodás elérésében.

Zárszavában a fõtitkár hangsúlyozta, hogy a koszovói konfliktus megerõsítette a NATO hidegháború utáni reformjának szükségességét, és ugyancsak megerõsítette a szövetségesek azon értékekben és alapelvekben való hitét, amelyeken a Szervezet kezdettõl nyugszik.

(NATO-közlemény, 1999. október 21.)