A Védelmi Képességek Kezdeményezés célja a Szövetség válságkezelõ képességének fejlesztése annak érdekében, hogy képes legyen megfelelni az alapvetõen megváltozott biztonsági környezetbõl eredõ kihívásoknak.

A hidegháború idején a NATO egy a Szövetség ellen irányuló nagyszabású agresszió elhárítására rendezkedett be, ami elõre meghatározott védelmi terveket és a kapacitásszükséglet elõre jelezhetõségét követelte meg. Mivel a tagországok nagy létszámú haderõt bocsátottak a Szövetség rendelkezésére, és ezeket csupán néhány földrajzi területre összpontosították, minden tagország maga gondoskodott a számára szükséges logisztikai támogatásról.

E szerint a forgatókönyv szerint a hidegháborús konfliktusok rövid ideig tartottak volna, így nem volt szükség arra, hogy hosszú ideig gondoskodjanak a haderõk állomásoztatásáról, fenntartásáról. Ennek köszönhetõen a szövetséges erõk közötti interoperabilitás is viszonylag alacsony szintû volt.

A biztonsági környezetben bekövetkezett változások hatására a NATO ugyan továbbra is kész a tagállamai ellen irányuló nagyfokú agresszió ellen fellépni (amire a közeljövõben nem valószínû, hogy sor kerül), de a potenciális fenyegetéseket napjainkban a regionális konfliktusok, etnikai tisztogatások és egyéb válságok jelentik, melyek elsõsorban a Szövetség perifériáján vagy azon túl keletkeznek. E tényezõk szükségessé teszik a NATO egységének megõrzését és egy hatékony katonai potenciál fenntartását, mely nagyobb hangsúlyt fektet az új környezetnek megfelelõ elemekre. Így minimálisra csökkenthetõ a kockázat és megakadályozható, hogy a válságok átterjedjenek magára a Szövetségre is.

A NATO-nak tehát késznek kell lennie a perifériáján vagy azon túli területeken végrehajtott katonai és egyéb akciókra is, ahol már nem képes teljes egészében igénybe venni katonai infrastruktúráját.

A válságok kezeléséhez és eszkalációjuk megelõzéséhez szükséges hiteles és hatékony katonai elrettentéshez, valamint az ellenséges pozíció megszilárdulásának megakadályozása céljából, nélkülözhetetlen a csapatok gyors telepíthetõsége.

Mivel a jövõben a tagországok vagy partnerországok viszonylag kisebb létszámú egységeket ajánlanak fel, ez szükségessé teszi a korábbinál alacsonyabb szinten is a parancsnoki, ellenõrzési és információs rendszerek interoperabilitását.

A kisebb létszámú nemzeti csapatok eredményesebb bevetése a logisztikai eszközök koordinálásával valósítható meg. A logisztikai rendszer számára kihívást jelent az is, hogy több és hosszabb hadmûvelet egyidejû támogatásáról kell gondoskodnia. A csapatok rotációjának biztosítása is az akciók fõ követelményévé kell hogy váljon.

A NATO jövõbeni ellenfelei valószínûleg nem fognak akkora hadsereggel rendelkezni, amekkorával a szövetséges védelmi tervek a hidegháború idején számoltak. Az egyre gyorsuló technológiai fejlõdés azonban lehetõvé teszi, hogy olyan fegyvereket használjanak, melyek jelentõs veszteségeket okozhatnak a Szövetség számára. Ezért nélkülözhetetlen a magas színvonalú védelmi és támadó rendszerek alkalmazása és olyan precíz fegyverek beszerzése, melyekkel minimalizálható a járulékos veszteségek aránya és a polgári áldozatok száma. Ezen rendszerek nagy elõnye, hogy kevesebb katona is elegendõ a feladatok végrehajtásához.

A jövõbeni WEU- vagy EU-vezette hadmûveletek további kihívásokat jelentenek a Szövetség számára. A multinacionális hadmûveleteket alátámasztó szélesebb körû interoperabilitás és a fejlett katonai eszközökhöz való mind szélesebb körû hozzáférés egyaránt hozzájárul az Európai Biztonsági és Védelmi Identitás létrejöttéhez.

Ilyen háttér mellett a NATO Végrehajtó Munkacsoportja megvizsgálta, hogy miként lehetne továbbfejleszteni a Szövetség potenciálját, különös tekintettel az interoperabilitásra. Ezen kívül azokon a területeken igyekeznek haladást elérni, melyek jelentõs mértékben hozzájárulhatnak a jövõ század kihívásainak kezeléséhez.

A Munkacsoport az egységek telepíthetõségének és mobilitásának vizsgálata során fontos tényezõként említette a szállítóeszközök rendelkezésre állását, ezen belül is a polgári eszközök bevonását, valamint a megfelelõ szintû telepíthetõ infrastruktúra biztosítását. A logisztikai támogatás többnemzetiségû jellege, többek között egy Multinacionális Egyesített Logisztikai Központ létrehozása, növelné a hadmûveletek eredményességét.

A tanulmány nagy jelentõséget tulajdonított a szövetséges csapatok túlélõképességének, ezért szükségesnek tartotta a felderítõ, megfigyelõ és az ellenséget azonosító rendszerek korszerûsítését, az éjjel, nappal és bármilyen idõjárási feltételek esetén bevethetõ precíziós fegyverek nagyobb mértékû alkalmazását, valamint a tömegpusztító fegyverek és hordozóeszközeik által felvetett kockázatok kezelését. A Munkacsoport tanulmányozta a parancsnoki, ellenõrzési és információs rendszerek fejlõdését is, melynek célja a nagyobb interoperabilitás és a telepíthetõ kommunikációs eszközök számának növekedése.

A Washingtoni Csúcstalálkozón létrehoztak egy Magas Szintû Irányító Csoportot (High Level Steering Group), mely felügyeli a Védelmi Képességek Kezdeményezés végrehajtását, valamint jobb koordinációra és harmonizációra törekszik az egyes területek között. Az irányító csoport elnöke a NATO fõtitkárának helyettese, tagjai pedig magas szintû kormányhivatalnokok, ami biztosítja a maximális politikai támogatást. A testület két évig mûködik, és munkájába igyekszik bevonni a partnerországokat is.