A főtitkár beszédében először azokkal a kihívásokkal foglalkozott, amelyekkel a Szövetségnek a 21. században majd minden bizonnyal szembe kell néznie. A fejlődés egyik legfőbb jellegzetességeként a globalizáció felgyorsulását említette. A várhatóan pozitív társadalmi és gazdasági folyamatok mellett a nagyobb egymásrautaltság következtében társadalmaink sebezhetőekké válnak a világ egyéb részein végbemenő folyamatokkal szemben. A kihívások elébe kell mennünk és kezelnünk kell azokat.

Javier Solana véleménye az, hogy Európában két egymással ellentétes tendencia érvényesülése várható, az egyik az integrációé, a másik fragmentációé. Az első megszemélyesítője az Európai Unió, amely folytatja, mélyíti és szélesíti az integrációt. Ennek eredményeként mind több közép- és kelet-európai ország fordul nyugati irányba. Remélhetőleg ez a folyamat kiterjed majd a demokratikus, piacorientált és reformpárti Oroszországra, valamint a Balkán demokratikus államaira is.

Számos jelét láthatjuk azonban a Balkán térségében, a Kaukázusban és más régiókban is az etnikai, szociális és politikai konfliktusnak. Ez azt mutatja, hogy egy szélesebb, biztonságos és stabil euro-atlanti térség megteremtése érdekében kifejtett munka korántsem ért véget.

Először is Európának és Észak-Amerikának össze kell tartania. A biztonság együttes erőfeszítést igényel, cselekvőkész biztonságpolitikára van szükségünk. A megelőző katonai intézkedésektől a gazdasági segélynyújtásig sokféle eszköz áll rendelkezésünkre. A kihívások megfelelő katonai kompetenciát tesznek szükségessé. A NATO az egyetlen szervezet, amely dinamikus keretben egyesíti a transzatlanti összetartozást, a cselekvőképes politikát és a katonai kompetenciát.

A transzatlanti kapcsolat marad tehát biztonságunk közzéppontjában. Kialakulhatnak azonban olyan helyzetek, amelyekben az USA nem kíván élni vezető szerepével. Ezért alakítja ki a NATO az Európai Biztonsági és Védelmi Identitást

(ESDI). Európai vezetésű akciókban új lehetőséget jelentenek a Nyugat-európai Unióval folytatott előkészületek is.

A NATO jövőbeli sikerének másik kulcsa, cselekvőkész politikájának a folytatása lesz. Ennek keretében a Szövetség kibővítése magabiztosságot és biztonságot visz egy olyan térségbe, amely történelmileg hajlik a bizonytalanságra és konfliktusra. A Partnerség a Békéért (PfP) és az Euro-atlanti Partnerségi Tanács (EAPC) nemzetek tucatjait sorakoztatja fel egy közös biztonsági értékrend mögé. Az Oroszországgal kialakított kapcsolat biztosítja azt, hogy az fontos és konstruktív szerepet játszik az európai biztonságban. A NATO és Ukrajna megkülönböztetett kapcsolatai segítik ezt a fiatal nemzetet, hogy az európai fejlődés főiránya felé közeledjék. A Mediterrán Dialógus jel a déli szomszédoknak, hogy a NATO nem tekinti a Mediterráneumot egy új elválasztó vonalnak.

Az Oroszországot sújtó politikai és gazdasági válság súlyos. Annak megoldása az orosz nép és kormánya kezében van. Egy demokratikus Oroszország számíthat a Szövetség segítségére. Javier Solana annak a reményének is hangot adott, hogy Oroszország folytatja a megkezdett utat, azaz a reformokat. Mindazok a kommunikációs, konzultációs és együttműködési csatornák, amelyeket a NATO - orosz alapító okirat létrehozott, nyitva maradnak. Az Állandó Közös Tanácsban (PJC) biztonsági kérdések széles skálájáról folytattak eszmecserét.

Bosznia példája is bizonyítja, hogy a NATO egyedülálló katonai tényező, annak ellenére is képes volt egy ilyen bonyolult akció végrehajtására, hogy együttműködik sok nem NATO-tagállammal és a nemzetközi szervezetekkel. A kompetencia ezen szintjének fenntartásához biztosítani szükséges a megfelelő erőforrásokat.

Az országban választások közelednek, amelynek komoly következményei lesznek a nemzet jövőjére. Lehetőség nyílik arra, hogy olyan vezetőket válasszanak, akik a jövőt és nem a múltat képviselik. Megmutathatják a világnak, hogy a demokrácia erős gyökereket eresztett a háború tépázta országban. A NATO mindazokat segíti, akik Dayton támogatói, és nem tesz le arról, hogy a háborús bűnök elkövetőit az igazságszolgáltatás elé állítsa.

Belgrád elnyomó politikája sok emberéletet követelt, és óriási menekültproblémát és ezzel humanitárius katasztrófát idézett elő. A nemzetek közössége nem tud és nem fog kívülállóként viselkedni ebben a válságban. Meg kell kettőzni azokat az erőfeszítéseket, amelyek mindkét fél részéről politikai megoldáshoz vezetnek. Az eljárásmódban áttörés tapasztalható, ami lehetőséget teremt a felek közötti tárgyalásokra a közeljövőben. A NATO befejezte széles körű katonai lehetőségek előkészítését, szükség esetén akár katonai eszközök is igénybe vehetők. "Készen állunk a cselekvésre."

A Szövetség a szomszédos országokban is komoly erőfeszítéseket tett a helyzet stabilizálása érdekében. Hamarosan újabb gyakorlatra kerül sor Macedóniában.

A Szövetség katonai, tengerészeti erői is készek alkalmazkodni az új kihívásokhoz. Utóbbiak például az embargó végrehajtásában és felügyeletében vállalhatnak szerepet.

Az Azonnali Reagálású Tengerészeti Erők (Maritime Immediate Reaction Forces) - ilyen az Állandó Mediterrán Tengeri Haderő (Standing Naval Force Mediterranean) - koncepciója máris bizonyította életképességét a hadviselés és válságkezelés széles spektrumában.

A főtitkár végezetül megjegyezte, talán túlzottan is sokat foglalkozott a kockázatokkal és kihívásokkal, de egy felelős biztonságpolitika esetében így kell tenni. Véleménye szerint azonban a lehetőségek felülmúlják a kockázatokat, ha a helyes döntések már ma megszületnek. Képesek vagyunk a jövő század bármely kihívását kezelni. "Egyszóval felkészült a NATO a 21. századra? Azt mondom - igen, nyomatékosan állítom, hogy igen!"

NATO-közlemény, 1998. szeptember 4.