No. 8. (97/03/14)       A NATO-bõvítés háttere; a török és görög integrációs politika

Strobe Talbott, az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettese a The New York Times címû lapban foglalkozott a NATO-bõvítés kérdésével, Madeleine Albright amerikai és Jevgenyij Primakov orosz külügyminiszer találkozójának kapcsán. Talbott véleménye szerint a bõvítési folyamat sikeresebben mûködhet abban az esetben, ha Oroszország nemcsak elfogadja a bõvítés elkerülhetetlenségének tényét, de megérti annak okait is.

A Szovjetunió és a Varsói Szerzõdés felbomlása után kérdésessé vált, hogy a NATO önként visszavonuljon-e Európa területérõl vagy maradjon. Mikor Bill Clinton 1993-ban megkezdte elnöki tevékenységét, úgy határozott, hogy a Szövetségnek tovább kell mûködnie, mivel a tagországok valamint Európa egészének biztonsága nem megfelelõen stabil. A katonai szervezet fenntartásának szükségessége mellett több érvet is felsorakoztatott, így például az európai államokon belül esetlegesen kialakuló nemzetiségi ellentétekbõl eredõ helyi konfliktusok létrejöttét.
Felvetõdött egy új szövetség létrehozásának kérdése is. Clinton úgy döntött, hogy a már fennálló szövetséget kell átalakítani, mivel egyszerûbb és kevésbé költséges egy már létezõ és mûködõ alapra építeni, mint mindent újra kezdeni.

A NATO megújításának és bõvítésének szükségességére vonatkozó kérdésre adott felelet csak "igen" lehetett, mivel lehetõséget kell adni a szuverenitásukat visszanyert új demokráciáknak arra, hogy a transz-atlanti közösség tagjai lehessenek. Európa biztonsága stabilabb lesz, ha ezek az államok tovább lépnek a polgári társadalom, a piacgazdaság és a szomszédos országokkal fennálló kapcsolataik fejlesztésének útján.
A NATO-nak persze nem szabad figyelmen kívül hagyni a bõvítéssel kapcsolatos orosz ellenvetéseket. Az orosz tiltakozásnak fõként a politikai elit ad hangot, míg a közvélemény-kutatások eredményei szerint az átlagos orosz állampolgárt inkább a belsõ problémák - bérezés, szociális juttatások, bûnözés - aggasztják, mintsem a NATO kiterjesztésének kérdése. Ezzel együtt a bõvítési folyamat lényeges eleme az orosz érdekekkel való törõdés, az aggályok eloszlatása. Fontos a bizalom és együttmûködés megteremtése a Szövetség és Oroszország között.

A NATO sohasem volt kizárólagosan katonai szervezet, politikai funkciókat mindig is betöltött. A II. világháború után a Szövetség segédkezett Olaszországnak és Németországnak abban, hogy részévé váljanak a transz-atlanti közösségnek, Spanyolországban elõsegítette a polgári demokrácia megszilárdulását, gyorsította a Franciaország és Németország közötti megbékélési folyamatot, visszafogta a nyugat-európai hatalmak fegyverkezési hajszáját, segítette a békefenntartást Görögország és Törökország között.

Minthogy a görögök és török által lakott térség politikai viszonyai napjainkban is feszültségeket okoznak az európai integrációs folyamatban, vizsgáljuk meg, hogy egyes országok hogyan viszonyulnak ehhez a problémához, nevezetesen, hogy Görögország az EU-bõvítés, Törökország a NATO-bõvítés megvétózásával fenyegetõzik.

Az Egyesült Államok úgy véli, hogy a török vétó kilátásba helyezése a NATO kelet-európai bõvítését illetõen csak "próbálkozás", hiszen Ankarának nem áll érdekében, hogy konfliktusba keveredjen Washingtonnal. Ugyanakkor az amerikai külpolitikának fontos a jó kapcsolat fenntartása, hiszen Törökország földrajzi helyzeténél fogva hídként funkcionál Európa és Ázsia között, valamint lényeges erõt képvisel a Közel-Keleten.

Német vélemények szerint Washington az, aki igazán befolyásolhatja a törököket stratégiai partneri viszonyuknál fogva. Bonn úgy gondolja, hogy a török problémánál nagyobb gondot okozhat a görögök hozzáállása.

Brüsszeli források szerint az egyes NATO-tagországok tisztában vannak a török magatartás okaival, és úgy vélik, nem célszerû elerõtleníteni a Szövetség legkeletibb tagját, mivel ez közvetlen hatással lenne a közel-keleti helyzet alakulására, valamint Oroszországot elõnyhöz juttathatná. Ankara fenyegetõzése nem akadályozza meg a NATO bõvítését, de gondot okozhat a ratifikálás során.

A britek véleménye az, hogy a vétóval való fenyegetõzés Törökország megbízhatatlanságának látszatát kelti, noha Anglia támogatja Ankara európai uniós tagságát.

Görög szakértõk elmondták, hogy az EU keleti bõvítésének megvétózásával való fenyegetõzés annak az európai és amerikai hozzáállásnak a következménye, amelynek - stratégiai okokból - a török érdekek iránti rokonszenv az alapja. Athén célja az, hogy felhívja az Európai Unió figyelmét Görögország nemzetbiztonsági érdekeire, amelyeket Törökország folyamatosan veszélyeztet.

Török politikusok úgy vélik, hogy Görögország képes megakadályozni Ankara EU-tagságát, akár katonai provokáció árán is.