No. 30. (2003/11/14)-

Lord Robertson, NATO-főtitkár beszéde a NATO és Oroszország együttműködésének szükségességéről
Moszkva, 2003. október 30.

Lord Robertson NATO-főtitkárrá választásakor az alábbi feladatokra vállalkozott: a Balkán stabilizálására, a NATO-haderő modernizálására és a NATO nyitottá tételére az új demokráciák felé. A főtitkár fontos feladatának tartotta egy teljesen új kapcsolat kiépítését Oroszországgal, ami szükséges előfeltétele a 21. századi közös biztonság kialakításának. A két ország között a jó kapcsolatok elérése azonban lassú és hosszadalmas folyamat volt.

A szeptember 11-én bekövetkezett események hatással voltak Oroszországra is. Eddig ismeretlen, az extrémizmus által felerősített típusa tűnt fel a terrorizmusnak, egyéb olyan kockázati tényezőkkel párosulva, mint a tömegpusztító fegyverek terjedése, és a haramiaállamok által keltett instabilitás. Ennek hatására a NATO és Oroszország összefogott a veszély együttes leküzdésére, amely összefogás a gyakorlatban már remekül működött, amikor a döntéshozók is ráébredtek arra, hogy Oroszországot egyenlő partnerként be kell vonni a döntéshozatalba. Vlagyimir Putyin volt az első, aki támogatta az ország kapcsolatainak átértékelését a Nyugattal, megfogalmazta, hogy Oroszországot súlyos veszélyek fenyegetik, és a NATO többé nem ellenfél, hanem szövetséges ezek megoldásában. Az elnökön kívül a NATO-államok elnökeinek és miniszterelnökeinek is hasonló volt a véleményük.

A NATO következő találkozóján, 2002 tavaszán Rómában sor került egy új intézmény, a NATO-Oroszország Tanács létrehozására, ami történelmi jelentőségű tett volt. A Tanács célja, hogy a 19 NATO-tagállam és Oroszország egyenlő partnerekként, egy fórumon megvitathassa problémáit, és azonos jogokkal és kötelezettségekkel teljesítése a közös döntéseket. A Tanács fennállása óta jelentős munkát végzett, közösen elemzik például a terrorista fenyegetéssel kapcsolatos hírszerzési információkat.

A NATO és Oroszország képviselői közösen kidolgoztak egy jövőbeli közös békefenntartó műveletekről szóló politikai megállapodást. A két fél együttműködése a múltban, Boszniában és Koszovóban már sikeresnek bizonyult, ám a szilárd alapok megteremtése továbbra is szükséges. Szintén fontos kérdés az interoperabilitás megvalósítása a hadszíntéri rakétavédelmi rendszerek között, a közösen tevékenykedő csapatok védelmére. A két fél kidolgozott egy megállapodást a tengeralattjárók legénységének kimenekítéséről, illetve sikeresnek mondhatók a polgári veszélyhelyzeti tervezés területén elért eredmények is. Mindezen eredményekre a 21. század fenyegetéseivel szemben, rendkívüli szükség van.

A NATO és Oroszország ma már rendszeresen megvitatja a legfontosabb biztonsági kérdéseket Afganisztántól a Balkánig. A NATO-Oroszország Tanácsban pedig hamarosan megállapodás születik a proliferáció által előidézett veszélyek közös értékeléséről. A múltban minden nemzetközi válság a teljes kapcsolatrendszert fenyegette, ma már a partnerség túléli ezeket a válságokat, jóllehet a felek a jövőben sem fognak egyetérteni minden kérdésben. Oroszországban még ma is sokan megkérdőjelezik a NATO bővítését, ugyanakkor a NATO-szövetségeseket mély aggodalommal tölti el az elhúzódó Csecsen-földi válság. Többet kell tenniük annak érdekében, hogy közösen eloszlassuk a stratégiáinkról és doktrínáinkról keletkezett félreértéseket. Azonban ha a 21. század kihívásait hatékonyan akarjuk kezelni, szükségünk van egymásra, a nyílt párbeszédre és a kölcsönös bizalomra. A főtitkár szerint mindkét fél érdeke a további együttműködés, és ennek érdekében meghívta Putyin elnököt a jövő évi isztambuli csúcstalálkozóra, ahol már utóda tovább szilárdíthatja a NATO és Oroszország közötti kapcsolatokat.