No. 13. (01/05/11)

A közös fenyegetésekrõl kialakított nézetekben az egyetértés, más fontos kérdésekben, így az euro-atlanti biztonságban betöltött NATO-szerepnek a megítélésében, az egyet nem értés jellemezte a találkozót. A moszkvai megbeszélésre elsõ alkalommal került sor azóta, hogy a koszovói légi kampány miatt a Duma felfüggesztette kapcsolatait a Közgyûléssel.

Az orosz házigazdák azt hangsúlyozták, hogy a parlamenteknek fontos szerepe van a kül- és biztonságpolitika formálásában. Változatlanul rendkívül kritikusak voltak a koszovói NATO-beavatkozást illetõen, és azt következetesen agressziónak nevezték. Legfõbb kifogásuk az, hogy az akcióra elõzetes ENSZ biztonsági tanácsi felhatalmazás nélkül került sor. Szerintük a NATO ezzel a lépésével megszegte a NATO-Oroszország Alapító Okiratban foglaltakat is. Megítélésük szerint a Macedóniában kiújult harcok is azt bizonyítják, hogy a beavatkozás eredménytelennek tekinthetõ, hiszen nem vetett véget a konfliktusnak a térségben. Többen közülük azt követelték, hogy vizsgálják meg, hogy a NATO nem követett-e el emberiség elleni bûntettet.

A Közgyûlés elõadói szerint a NATO is ENSZ-mandátum alapján szeretett volna beavatkozni, azonban a Biztonsági Tanácsban kialakult patthelyzet ezt meggátolta, ugyanakkor pedig az etnikai tisztogatás megakadályozása megkövetelte. Egyetértés volt abban a tekintetben, hogy az európai biztonság számára a legközvetlenebb kihívást a Balkán sorsa jelenti, és hogy Macedónia területi integritásának a stabilitás szempontjából kiemelkedõ szerepe van. Az oroszok azt is hangsúlyozták, hogy Montenegrónak is a Jugoszláv Föderatív Köztársaság részének kell maradnia.

Az amerikai rakétavédelmi programról folytatott eszmecsere, ha tartalmában nem is, stílusában különbözött az eddig megszokottól. Az orosz fél sem zárta ki egy tömegpusztító töltettel végrehajtott ballisztikus rakétatámadás bekövetkezésének lehetõségét, mi több, Oroszországot ez a veszély közelebbrõl fenyegetheti. Egyetértés alakult ki abban a kérdésben, hogy elõbb fel kell pontosan mérni az ilyen irányú fenyegetéseket, majd pedig ki kell dolgozni a megfelelõ védelmi rendszereket. A Közgyûlés jelen lévõ tagjai üdvözölték az orosz elnöknek a közösen kifejlesztendõ európai rakétavédelmi rendszerre vonatkozó javaslatát.

A fegyverzet-ellenõrzés azonban változatlanul elengedhetetlen eszköze a nemzetközi békének és stabilitásnak. Orosz részrõl fontosnak tartják az ABM-szerzõdés megõrzését, míg az európai parlamenterek remélik, hogy a szerzõdésrõl az orosz és amerikai felek között van lehetõség a megállapodásra.

A vendéglátók súlyos problémának látják a kábítószerek használatának és illegális kereskedelmének a kérdését. Egy vélemény szerint a biológiai fegyver kategóriájába kellene sorolni azokat. A nemzetközi együttmûködés megoldást jelenthet a drogkereskedelem és az ahhoz kapcsolódó bûnözés visszaszorítására. Ha a Szövetség maga nem is, annak parlamenti szárnya megfelelõ fórumot jelenthet az információcserére és együttmûködésre.

A legtöbb orosz számára a NATO elsõsorban katonai szövetség, és csak kevésbé tartják azt egy politikai szövetségnek, ugyancsak elítélik annak orosz határok mentén való katonai aktivizálódását (még ha az PfP-keretben történik is). Megítélésük szerint a külsõ fenyegetés hiányában a NATO transz-európai biztonsági szervezetté válhatna, ezzel párhuzamosan pedig az EBESZ és az ENSZ szerepe növekedhetne.

A további NATO-bõvítést illetõen eltértek a nézetek. A tagállamok és partnerországok szerint a bõvítés erõsíti az euro-atlanti biztonságot. Az elsõ körben felvettek megítélése szerint tagságuk óta javultak a kapcsolataik Oroszországgal (az oroszok szerint nem).

Guszarov külügyminiszter-helyettes óva intett a további bõvítéstõl, mondván, hogy az, Európa katonai térképét kedvezõtlenül rajzolná át, mivel különbözõ biztonsági zónákat teremtene, és szétrombolná a fegyverzet-ellenõrzést. A bõvítés tehát fenyegetést jelentene a biztonságra.

Mindennek ellenére a tagságra várók, amilyen gyorsan csak lehet, taggá akarnak válni. Õk azt mondják, hogy Oroszországot is kötik a vállalt nemzetközi kötelezettségek, õk pedig élni kívánnak a szabad választás jogával, ezzel egy idõben készek a parlamenti együttmûködésre Oroszországgal.

Csecsenföld kérdésében is eltérõek a vélemények. Az oroszok az ott-történteket belügynek tekintik és csak annyiban NATO-ügynek, hogy a terrorizmushoz is köze van az ottani eseményeknek. Egyszóval az oroszok úgy gondolják, hogy jobb, ha a NATO nem avatkozik bele a Kaukázus ügyeibe. A Közgyûlés tagjai szerint viszont az orosz hatóságok nem a megfelelõ (kizárólag katonai) eszközöket alkalmazzák a térségben.

Az orosz külpolitika középpontjában a FÁK-államokkal való kapcsolatok megerõsítése áll, és nem a szomszédokkal szembeni imperialisztikus törekvések. Eme politika alapja és meghatározója pedig elsõsorban a nemzeti érdek. Ez egyben azt is jelenti, hogy a belpolitikai kérdések kerülnek inkább elõtérbe. Mindez azonban nem jelent izolacionizmust, sem pedig konfrontációs szándékot; éppen ellenkezõleg céljuk a partnerség kiépítése, és a szövetségesek számának a növelése. Oroszország egy többpólusú világ híve, és külpolitikájának fókusza változatlanul fõként Európára irányul.

Az orosz tábornokok úgy érzik, hogy egyoldalú engedményeiket a NATO nem kellõen viszonozta. Miközben csökkenteni kívánják nukleáris arzenáljukat, modernizálják hagyományos fegyveres erõiket. A hangsúly a csapatok mobilitásának fokozásán van. Ugyancsak fontos célkitûzésük a rendelkezésre álló erõforrások hatékony felhasználása.