A fõtitkár véleménye szerint az új demokratikus Oroszország az átalakítás nehéz faladatát hajtja végre, ami egy valódi civil társadalom építését és a nehéz gazdasági reformot jelenti, és ezeknek eredményeként elfoglalja helyét az államok közösségében. Európa is egyre inkább egységessé válik, és az új Európa legfõbb jellemzõi az együttmûködés, az integráció és a partnerség. Természetesen Oroszországnak is helye van ebben az új Európában.

Az új Európában fontos szerepet kell kapnia a NATO-orosz partnerségnek is. A fõtitkár reméli, hogy - az alkalmi nézetkülönbségek ellenére - ez a kapcsolat olyan mély és tartós lesz, hogy állandó fejlõdés fogja jellemezni. Az alap a közös stratégiai érdek, és a "viszony" nem úgy fog mûködni, hogy az egyik fél eredményeit a másik fél saját veszteségének tekinti. Egy ilyen típusú együttmûködés feltételei eddig hiányoztak, és az egyet nem értés, az elõítéletek és sztereotípiák újra és újra kisiklatták a kapcsolatokat.

Oroszországban sokak számára érthetetlennek tûnt, hogy a NATO - szemben Oroszországgal és a Varsói Szerzõdéssel - megerõsödve került ki a hidegháborúból, Oroszország pedig visszavonulásra kényszerült Kelet- és Közép-Európából. Minek tehát szövetkezni egy szintén felbomló szövetséggel? A NATO azonban több mint egy egyszerû kollektív védelmi szervezet. Egy Európa és Észak-Amerika között önkéntesen megszervezõdõ biztonsági közösség, ugyanakkor azonos elven mûködõ államok és értékek közössége. Ezek az értékek pedig általánosan érvényesek, mint a demokrácia, az egyéni szabadság, a szabad piacgazdaság és a törvényesség. Ezen okokból élte túl a hidegháború éveit az Atlanti Szövetség.

A Szövetség másik jellegzetessége, hogy egy polgári-katonai keretet teremt biztonsági kérdések együttmûködésen alapuló kezeléséhez. Ugyancsak a NATO jellemzõi közé tartozik a konszenzusos döntéshozatal és az integrált katonai képességek. Ugyanakkor a Szövetség új stratégiával rendelkezik, az elõretolt védelmet felváltotta a béketámogató mûveletek új kihívása. A Szövetség tudatosan törekszik az együttmûködésre Európa összes nemzetével, köztük Oroszországgal. A kihívások közösek, és a szövetségesek érdeke az orosz reformok sikere, és az, hogy Oroszország hozzájáruljon Európa biztonságához és stabilitásához.

Az együttmûködésre sok példát idézhetnénk az elmúlt 10 évbõl, melyek azt szemléltetik, hogy válságos pillanatokban lehetséges eredményes együttmûködés. Ennek eredménye volt az 1997-es NATO-Oroszország Alapító Okirat aláírása, a NATO-orosz kapcsolatok Magna Chartája. A szoros partnerség kialakításának programjában a konzultáció és együttmûködés fóruma a NATO-Oroszország Állandó Közös Tanács lett. Az Alapító Okiratban foglaltak végrehajtása azonban még mindig közös feladat. A NATO-és Oroszország szakértõi munkacsoportjai rendszeresen tanácskoznak olyan kérdésekrõl, mint a fegyverzeti együttmûködés, a fegyverzetek proliferációja, a polgári veszélyhelyzeti tervezés, a fegyverzetcsökkentés, a légtér használatának kérdései és a tudományos együttmûködés.

A koszovói válság 1999 márciusában azonban egyetlen pillanat alatt véget vetett ezeknek a folyamatoknak. A kapcsolatok, mivel nem voltak elég szilárdak, és a bizalom is hiányzott, teljesen megszakadtak. Mindkét félnek önvizsgálatot kell tartania annak érdekében, hogy ne kövessék el újra a múlt hibáit. A Szövetség a koszovói válságot is orosz együttmûködéssel kívánta megoldani. Végül Oroszország szerepe a válság megoldásában létfontosságúnak bizonyult, és együttmunkálkodása a szövetséges KFOR-erõkkel kitûnõnek nevezhetõ. Közös érdek az ENSZ BT 1244-es határozatának végrehajtása. A KFOR sikere is a nézetek fokozódó közeledésére utal. A fõtitkár azt is reméli, hogy Jugoszlávia demokratizálódása hozzásegít ahhoz, hogy a Balkánon kialakult feszültségek ne terheljék meg túlzottan a kapcsolatokat. A NATO és Oroszország is egyetértenek abban, hogy a kapcsolatokat lépésrõl lépésre kell normalizálni. Döntõ kérdésekben újra konzultációk és egyeztetések folynak, így a Szövetség stratégiai koncepciójáról és Oroszország új katonai doktrínájáról, amelyben Oroszország nagyobb hangsúlyt látszik helyezni a nukleáris fegyverekre.

A fõtitkár mostani utazásának célja az volt, hogy feltárja az Alapító Okiratban rejlõ lehetõségeket. Putyin elnök javaslata, hogy a Szövetség és Oroszország kapcsolatait az õszinteség, nyitottság és konstruktivitás jellemezzék, üdvözlendõ a Szövetség számára is. A 2001-re elfogadott közös program (pl. a tengeri kutatás és mentés területén) is a jó kapcsolatok irányába mutat. A védelmi reform egy másik olyan téma, amely különös figyelmet érdemel. E téren mindkét fél számára fontos, hogy a katonai struktúrák és képességek álljanak arányban az új globális realitásokkal.

A fõtitkár új javaslatokat tett a nukleáris téren bizalom- és biztonságépítõ intézkedésekre. NATO-szakértõk Moszkvában tárgyalhatnak majd a jövõben ezekrõl a kérdésekrõl. Oroszország egy rakétavédelmi rendszer területén ( THEATRE Missile Defence) tett javaslatokat az együttmûködésre, amelynek részleteit megvizsgálják. Lord Robertson szerint Oroszország aktívabb résztvevõje lehetne a Partnerség a Békéért Programnak. Egyezetések folynak egy NATO Katonai Misszió moszkvai mûködtetésérõl is. (Oroszország mûködtet hasonló missziót a NATO-ban.)

A kapcsolatok erõteljessége és a partnerek magabiztossága lehetõvé teheti majd a jövõben kemény viták során az egyet nem értést, ami ugyanakkor nem eredményezi a kapcsolatok megszakadását. Ilyen kérdések például Csecsenföld jövõje, valamint a NATO-bõvítés kapcsán folytatott NATO-orosz párbeszéd.

A NATO komolyan veszi a NATO-bõvítéssel kapcsolatos orosz nézeteket, jóllehet azokat nem mindig könnyû értelmezni. Így, az Alapító Okirat tartalmazza, hogy a Szövetség és Oroszország nem ellenségek, akkor hogyan jelenthetne a bõvítés fenyegetést az orosz nemzetbiztonságra? Az EBESZ dokumentumai (melyeket Oroszország is aláírt) biztosítják a szuverén nemzetek jogát, hogy szabadon megválasszák a szövetséget, amelyhez tartozni kívánnak. A NATO és az EU bõvítése nem hoz létre új megosztó vonalakat Európában, hanem felszámolja azokat. Nem igaz az sem, hogy a NATO-bõvítés célja a Szövetség katonai infrastruktúrájának közelítése az orosz határokhoz. Változatlanul érvényes, hogy a Szövetségnek nem áll szándékában, nem tervezi, és nincs oka arra, hogy nukleáris fegyvereket tároljon az új tagállamok területén.

A NATO jövõbeli akcióit lényeges támadó erõk állomásoztatása helyett a haderõk nagyobb interoperabilitásával és megnövekedett képességeivel hajtja végre. A Szövetség leendõ tagjai is tudják, hogy jelentõs politikai és gazdasági érdekeik diktálják az Oroszországgal való együttmûködést. A NATO-bõvítés csak egyik része egy valódi európai biztonsági rendszer kiépítésének. Célunk tehát nem az, hogy kizárjuk Oroszországot ebbõl a folyamatból, az azonban Oroszországon múlik, hogy milyen mértékben kíván részese lenni az európai biztonsági rendszernek. Mi több, a Szövetség sosem mondta azt, hogy Oroszország ne lehetne a tagja.

A NATO Információs Hivatal moszkvai mûködtetése a Szövetség jelenlétének elsõ látható jele Moszkvában, s ez már önmagában is fejlõdés. Végül, a fõtitkár reményét fejezte ki, hogy a hivatal hozzásegít egy realisztikusabb kép kialakításához a Szövetségrõl.