Ötven évvel ezelõtt az Egyesült Államok csatlakozott európai államokhoz, és szövetségük a NATO a közös értékeken és a megosztott biztonságon nyugodott. A NATO nemcsak a békét tartotta fenn, hanem a Nyugat-Európában lezajlott példa nélkül álló integrációs folyamat alapjait is biztosította. Ugyanezek az elvek vezérelték a Szövetséget akkor, amikor a Szövetség kibõvítését kezdeményezte a kommunista uralom alól felszabadult országok számára. Az Egyesült Államok globális érdekekkel bír, és ennek megfelelõen olyan szövetségesekre van szüksége, amelyek hozzájárulnak Európa, és a tágabb világ stabilitásának kialakításához. Éppen ezért a NATO marad az amerikai politika alapja.

A NATO 1989 óta folyamatosan változik. A Washingtonban elfogadott új Stratégiai Koncepció szerint a Szövetség a válságkezelésre és a partnerségi kapcsolatok bõvítésére helyezi a hangsúlyt, mivel a hidegháború befejezõdése óta drámaian csökkent egy területi invázió fenyegetése. Ez az új irányvonal minden európai demokrácia számára új kihívást jelent, amely szembe kíván nézni a 21. század új biztonsági kihívásaival. A NATO jövõje a három "C"-n nyugszik (continued enlargement, capabilities, and cooperation) - folytatni a bõvítési folyamatot, növelni a képességeket és fokozni az együttmûködést.

1999 márciusában csatlakozott az elsõ három volt varsói szerzõdésbeli ország a NATO-hoz. Néhány napon belül szembekerültek a legbonyolultabb válsággal, amely a NATO-t az elmúlt 50 év során érte, a koszovói vérengzés megállítása. A három új szövetséges állandó politikai támogatást nyújtott a NATO légi kampány során, amely végül sikerre vezetett, és Milosevics erõi elhagyták a tartományt. Az új szövetségesek példája jelentõs volt délkelet európai országok számára, amelyek csatlakoztak a NATO erõfeszítéseihez, és felléptek az etnikai tisztogatás ellen és a béke és stabilitás biztosítása érdekében. A válság során Magyarország konstruktív szerepet vállalt a NATO Délkelet-európai Kezdeményezésében, és a Szegedi Folyamattal fontos szerepet játszott a demokratikus Jugoszlávia megteremtésében.

Tehát a bõvítés elismerten hasznos volt a NATO számára, sõt további elõnyökkel kecsegtet. A tagok belépése nemcsak a stabilitás kiterjesztését szolgálja, illetve az európai biztonságot, szintén erõsíteni fogja a NATO képességeit a jövõbeli válságok sikeres megoldásában Európában és azon túl. A kérdés ma már az, hogy mikor és hogyan bõvül tovább a Szövetség. Erre egyelõre pontos válasz nem adható.

A tagjelölt országoknak legfõképpen hozzá kell járulniuk az európai biztonsághoz. Ez azt jelenti, hogy nemcsak demokratikus kormányzást és stabil gazdaságot kell kialakítaniuk, hanem képesnek kell lenniük bemutatni azt, hogy valami többletet tudnak nyújtani a Szövetség számára. Ez alatt nem a katonák vagy a légi személyzet száma értendõ, hanem a segíteni akarás képessége az euro-atlanti térség rászoruló országai számára. Magyarország kis ország, korlátozott katonai képességekkel, de fontos szerepet játszott a Balkán stabilizálásában. A tagjelöltektõl hasonlóan konstruktív hozzájárulást várnak el.

A tagjelölt országokat nem különböztetik meg földrajzi vagy történelmi adottságaik szerint, és egyetlen demokráciát sem zárnak ki eleve a jelentkezõk közül, továbbá egyetlen ország sem vétózhatja meg azon döntésüket, hogy a NATO tagjaivá kívánnak válni.

A NATO katonai szövetség, így a katonai képességei elengedhetetlenül fontosak. Amikor Lord Robertson a NATO jövõjérõl beszél, a három legfontosabb alapelvet említi: "képességek, képességek és képességek". A tagjelölteknek korszerûsíteniük kell védelmi szervezeteiket: hatékony civil ellenõrzést kell bevezetniük, csökkenteni kell a fejnehéz parancsnoki struktúrákat, korszerûsíteni kell a haderõ felépítését, és a kiképzést valamint a felszerelést a NATO normáival azonos színvonalra kell fejleszteni.

A Szövetség minden tagja számára szükséges ezeknek a reformoknak befejezése, és komoly hozzájárulásuk szükséges a Szövetség elkövetkezõ tevékenységeihez. A Szövetség európai tagjai nem tesznek teljes mértékben eleget ennek a feltételnek. A koszovói légi csapás során például az amerikai légierõre hárult az utánpótlás biztosítása, és majdnem a teljes vezetés és irányítás, valamint a precíziós fegyverekkel végrehajtott mûveletek lebonyolítása. Az európai szövetségesek annak ellenére, hogy több mint 2 millió katonát tartanak fegyverben, mégsem tudták kiállítani annak két százalékát.

A védelmi képességek fejlesztésére szolgál a Védelmi Képességek Kezdeményezés (DCI). Az európai szövetségeseknek erõfeszítéseket kell tenniük a NATO-n belül egy erõsebb Európai Biztonsági és Védelmi Identitás (ESDI) megteremtésére, és a hatékony Európai Biztonsági és Védelemi Politika (ESDP) létrehozására az Európai Unióban.

Mindkét kezdeményezés a hidegháborús viszonyokhoz képest a harcoló alkulatok számának csökkentését igényli, a fennmaradó erõknek pedig a Szövetség területén kívül is gyorsan telepíthetõeknek és fenntarthatóaknak. Az európai erõknek is rendelkezniük kell precíziós fegyverekkel, az elektronikus hadviseléshez szükséges eszközökkel és távirányítású felderítõ jármûvekkel. Ezen képességek eléréséhez erõforrások szükségesek, illetve a védelemre fordított kiadások növelése. Mindez különösképpen vonatkozik a tagjelölt országokra. Eszközeik lehetnek a többnemzetiségû együttmûködés és a specializáció is.

A NATO-nak határain túlra kell tekintenie, hogy megõrizhesse és tovább terjeszthesse a stabilitást az euro-atlanti térségben. Ma már többre van szükség, mint csupán a NATO katonai válaszadó képességére. Támogatásra van szükség a Szövetségen kívül álló nemzetektõl és nemzetközi szervezetektõl, hogy a válságokat kezelni tudják. Az elmúlt évtizedben a feszültséget, nyugtalanságot és válságot okozó megosztó vonalakat felszámolták Európában. A NATO-bõvítés csak egy eleme volt e stratégiának, amely kiegészült az Euro-atlanti Partnerségi Tanács tevékenységével és a gyakorlati orientáltságú Partnerség a Békéért program sikeres mûködésével. A partnerség segít a válságmegelõzésben, a politikai konszenzus kialakításában, a politikai és védelmi reformok végrehajtásában, és segít a NATO- tagságra való felkészítésben. A partnerországok támogatása pedig rendkívül fontos volt a koszovói légi akció során. A Szövetség speciális kapcsolatokat épített ki továbbá Ukrajnával, és Oroszországgal is.

Az Oroszországgal való kapcsolat egyike a NATO legjelentõsebb kihívásainak. Az együttmûködés a közös érdeklõdésre számot tartó területeken rendkívül eredményes, és lehetõség kínálkozik arra, hogy együttmûködés alakuljon ki a 21. század új veszélyeinek leküzdésében is, beleértve ebbe a ballisztikus rakétavédelmi rendszerek területén folytatott együttmûködést.

A transzatlanti kapcsolatok terén is fokozni kell az együttmûködést. Olyan európai biztonsági struktúrára van szükség, amely kiegészíti és erõsíti a transzatlanti kapcsolatokat, és Európát képessé teszi arra, hogy nagyobb részt vállaljon saját biztonsága terheibõl. Egy közös külpolitikát hiteles katonai képességekkel alátámasztani. Az Európai Biztonsági és Védelmi Politika (a továbbiakban ESDP) erõsíti majd a NATO-t, és elõnyös lesz az USA számára is abban az esetben, ha tiszteletben tartja a transzatlanti biztonság oszthatatlanságát, nem kérdõjelezi meg a NATO elsõségét sem a kollektív védelemben, sem a jövõ válságkezelõ mûveletei során.

Egy sikeres ESDP-nek biztosítania kell a döntések formálása során a teljes részvétel lehetõségét azon európai szövetségesek (és Kanada) számára, amelyek nem tagjai az EU-nak. Az ESDP új és fokozott katonai képességeket kell hogy eredményezzen, hogy az európai szövetségesek hatékonyan gyakorolhassák nagyobb felelõsségüket akár a NATO akár az EU akcióinak keretében. Amennyiben az EU önérdekbõl autonómiára tör, az súlyos következményekkel járhat, esetleg az amerikai részvétel csökkentését eredményezheti európai biztonsági ügyekben. A két szervezet közti együttmûködés és koordináció azért is fontos, mert a válságkezelõ mûveletek olyan intézkedéseket is követelhetnek, amelyek túlhaladják a NATO lehetõségeit, és ahol az EU kulcsszerepet játszhat. Ilyen feladat például a válságot követõ nemzetépítõ folyamat támogatása.

A Szövetség a közelmúltban is bebizonyította, hogy 19 taggal is képes közös akciót folytatni. A tagállamok által követett közös értékek sokkal fontosabbak számukra, mint a kisebb nézeteltérések.

A Szövetség jövõbeli feladata, hogy továbbterjessze a stabilitást, és bõvítse azt a térséget, ahol nincsenek többé háborúk. Éppen ezért folytatni kell a NATO-bõvítést, méghozzá olyan európai demokráciákkal, melyek csatlakozni akarnak, és képesek teljesíteni a tagság feltételeit.

Erõsíteni és mélyíteni kell a partnerséget, fokozni kell az együttmûködést Oroszországgal és Ukrajnával. Új képességek kifejlesztése szükséges, amelyek hatékonyan alkalmazhatók válságok idején, vagy a tömegpusztító fegyverekkel szemben. Végezetül, a felelõsségek kiegyensúlyozottabb megosztása szükséges Európa és az USA közt, beleértve ebbe a NATO és az EU közti igazi stratégiai partnerséget is.

A felsorolt területeken Magyarországra is komoly szerep vár. Szomszédai támogatásával, a megszerzett tapasztalatok átadásával felkészítheti õket a NATO tagságra. Saját reformjai folytatásával pedig hozzájárulhat a Szövetség képességeinek fokozásához. Mint leendõ EU-tag, Magyarország azon munkálkodhat, hogy a NATO-EU kapcsolat olyan úton fejlõdjék, hogy kölcsönös együttmûködés, és ne vetélkedés és a képességek megkettõzõdése jellemezze a kapcsolatokat.

A jövõ kihívásait - egy erõteljesebb NATO, amely egy bõvülõ euro-atlanti biztonsági rendszer központi pillére marad - képesebb lesz majd kezelni. Egy kiegyensúlyozottabb transzatlanti biztonsági partnerség alapja a NATO megerõsítése és az európai integráció további folytatása.