Elõször is a Szövetségnek olyan széles körûnek és befogadónak kell lennie, amennyire ez lehetséges. Ez az alapelv vezet a NATO Partnerség a Békéért Programjához és az Euro-Atlanti Partnerségi Tanács létrejöttéhez. A NATO ma az Európa-szerte újonnan létesített biztonsági kapcsolatok mozgatórugója. 46 ország - közöttük NATO-tagok, a Varsói Szerzõdés volt tagállamai, volt Szovjet Köztársaságok és semleges országok, mint pl. Svájc - most kölcsönösen együttmûködik, közösen gyakorlatoznak, megvitatják a biztonsági ügyeket, és végrehajtják a békefenntartó mûveleteket.

Minden európai ország rendelkezik olyan mechanizmusokkal, amelyekkel hozzájárulhatnak a biztonsági érdekeik hangsúlyozásához. Nincsen azonban szükség kicsi és rugalmatlan regionális szövetségekre és egyoldalú megoldásokra. Azok az európai országok, melyek a változásokat választották, részesei az euro-atlanti szervezeteknek.

A Szövetség második alapelve a rugalmasság. Európa országai nagyon különbözõek biztonsági hagyományaik tekintetében, de a PfP és az EAPC feladata összeegyeztetni ezeket a különbségeket. A partnerség kezdetben csak azt jelentette, hogy a NATO segíti korábbi ellenfeleit a kommunizmus utáni átmenet idején. Mindez megváltozott, egyre több állam csatlakozott, és osztotta meg békefenntartásban szerzett gyakorlatát a többiekkel. Az együttmûködés mindkét fél számára hasznosnak bizonyult. A NATO megosztotta tapasztalatait a védelmi tervezés és költségvetés valamint a civil-katonai kapcsolatok megfelelõ kialakítása terén, ugyanakkor a NATO számára hasznos volt, hogy megoszthatta a partnerállamokkal az európai biztonság fenntartásának terheit.

A partnerállamok lehetõséget kaptak arra is, hogy befolyásolják és formálják a Szövetséggel kialakított kapcsolataikat. Kizárólag a partnerországokon múlik, hogy milyen mértékben és mélységben alakítják ki az együttmûködést.

A partnerség harmadik alapelve az, hogy országonként különbözõ tartalommal kell rendelkeznie, figyelembe véve a partnerországok politikai fontosságát. Ezért épített ki a NATO speciális kapcsolatokat Oroszországgal és Ukrajnával. Mindkét ország fontos stratégiai helyet foglal el Európában, és meghatározó szereppel bírnak az európai biztonság szempontjából. A NATO és Oroszország kapcsolata jelenti a legnagyobb kihívást a partnerségi kapcsolatokban. A koszovói "jégkorszak" után az együttmûködés újra teret nyer, azt azonban nem szabad megengedni többé, hogy az egyetlen kérdésben való egyet nem értés a teljes együttmûködés megszûnését eredményezze. A NATO-Oroszország Tanácsnak kell lennie annak a fórumnak, ahol az eltérõ véleményeket megvitatják.

A partnerség negyedik alapelve az, hogy a kapcsolatoknak gyakorlatiasaknak kell lenniük. A résztvevõknek együtt kell munkálkodniuk amikor az szükséges a válságkezelés konkrét helyszínein. Ahogyan ez a legutóbb a Balkánon is történt. Eme partnerségi viszony nélkül a balkáni válság megoldhatatlan lett volna, és stratégiai jelentõségét is nehéz lenne túlhangsúlyozni. Koszovóban a partnerállamok politikai támogatása döntõ fontosságúnak bizonyult. Tették ezt annak ellenére, hogy jelentõs politikai kockázatokat vállaltak, és gazdasági nehézségeket kellett elviselniük. Támogatásuk valódi hozzájárulás volt az euro-atlanti biztonság fenntartásához.

A partnerség ötödik alapelve értelmében a kapcsolatoknak nemcsak széles körûeknek, hanem egyre mélyülõbbeknek is kell lenniük. Azaz néhányuk számára lehetõvé kell tenni a teljes jogú NATO-tagságot, ugyanis a NATO bõvítése a partnerség legmagasabb szintje, amikor is a biztonság teljesen meg van osztva. A tagság azt jelenti, hogy a védelmi tervezés már teljesen integrált, a közös gyakorlatok rutinszerûek, a biztonsági kérdéseket megvitatják, és közös megoldásokat találnak. Ha a partnerállamok készen állnak a NATO-tagságra, a Szövetségnek kellõ rugalmassággal kell rendelkeznie befogadásukra. A tagság logikus következménye a mélyülõ partnerségnek. Ez persze nem azt jelenti, hogy pontos menetrendet ígérnének számukra a csatlakozáshoz, sem pedig azt, hogy garantálnák tagságukat. Azt azonban nem hagyhatják, hogy fél Európa mindörökre karnyújtásnyira maradjon a Szövetségtõl. Bizton állítják, hogy a földrajzi elhelyezkedés többé nem sorsszerûség.

A hatodik alapelvrõl tájékoztat a múlt héten közreadott hírlevél, és az nem más, mint a transzatlanti kapcsolat.