A NATO fõtitkára megítélése szerint a régi NATO politikai céljainak meghatározásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Lord Ismay, a Szövetség elsõ fõtitkára, aki az "az oroszok távol, az amerikaiak benn és a németek lenn" tartásában határozta meg az alapvetõ célkitûzéseket. A tagországok közvéleményei számára persze ezen célok közül a legfontosabb az oroszok távol tartásával a világháború elkerülése, és személyes biztonságuk szavatolása volt. A kilencvenes évek elejére a NATO-terület elleni tömeges támadás veszélye szerencsére megszûnt.

A Szövetség egy évtizeddel a hidegháborút követõen élettelibb, mint valaha. Változatlanul döntõ szerepet játszik tagállamai biztonságának megõrzésében, azonban ezt ma már eltérõ módon és eszközökkel teszi. Egyre bõvülõ tevékenységi körével, a válságok megelõzésével törekszik a biztonsági kihívások kezelésére.

A NATO új programjának elsõ és legfontosabb helyén az új típusú kapcsolatok kialakítása szerepelt a Nyugat és Oroszország között. Ez folyamatos kapcsolattartást és rendszeres konzultációt jelent, amelynek keretében biztonsági kérdéseket próbálnak meg minél hatékonyabban megoldani, a békefenntartástól a válságkezelésen át a proliferációig. Az alkalmi és nagyon is valóságos egyet nem értés ellenére az is bizonyítja a haladást, hogy Putyin elnök még Oroszország NATO-tagságának kérdését is felvetette.

A NATO-bõvítés ugyancsak hozzájárult kontinensünk stabilitásához, és bizonyára az elsõ új tagok nem az utolsók lesznek. A bõvítési folyamat segít megelõzni a nagyobb európai konfliktusok kialakulását, hiszen már a tagság perspektívája is arra ösztönzi az aspirálókat, hogy rendezzék le nem zárt ügyeiket. Nem történt ez másképp az elsõ bõvítés esetében sem. A NATO-döntés nyomán Kelet- és Közép-Európában kétoldalú szerzõdések születtek, rendezték a határvitákat, hozzáláttak a kisebbségi kérdés megoldásához és a haderõk demokratikus kontrolljának megteremtéséhez. A NATO azzal, hogy kitárta kapuit Európát szellemében és a gyakorlatban is egységesebbé tette. A tagság ígérete segíti az átmenetiség napjait élõ államok számára a helyes választást a demokrácia és a modernizáció által feltett kérdésekre.

A harmadik fõ elem a programban a partnerség. A Szövetség biztonsági kapcsolatokat épített ki Közép-, Kelet- és Dél-Európa legtöbb új demokráciájával, illetve közöttük, és ezzel megakadályozta azt, hogy a térség államai, a kiszámíthatatlan biztonsági környezetben, törékeny és veszedelmes biztonsági paktumokat hozzanak létre közvetlen szomszédaikkal. Ennek a veszélynek az elkerülése állt a Partnerség a Békéért program és az Euro-atlanti Partnerségi Tanács létrehozásának hátterében. Napjainkban, ebben a keretben, a ki nem rekesztés és az együttmûködés szellemében 45 ország gyakorlatozik, tréningezik együtt, és vitat meg biztonsági kérdéseket, valamint hajt végre békefenntartó mûveleteket.

Boszniában, majd pedig Koszovóban ismét, kizárólag a NATO rendelkezett a konfliktusok befejezéséhez, illetve a béke kikényszerítéséhez szükséges erõteljes katonai képességgel. Koszovó könnyen lángra robbanthatta volna az egész térséget. A környezõ országok nem rendelkeztek a menekültek százezreinek befogadásához szükséges kapacitásokkal, és a menekülthullám nem állt volna meg a határaiknál. A koszovói albánok elnyomásának megállítása saját biztonsági érdek volt, és az általános értékek védelmét is jelentette. A balkáni válságok legfontosabb tanulsága az volt, hogy a diplomáciai hitelességet katonai képességgel szükséges alátámasztani.

(NATO-közlemény, 2000. július 21.)

Készítette: Dr.Tüzes Károly

igazgató