No. 19. (00/06/09)

Javier Rupereznek, a NATO Parlamenti Közgyûlés elnökének beszéde a Közgyûlés tavaszi ülésszakán
Budapest, 2000. május 30.

A Közgyûlés elnöke bejelentette, hogy hivatali ideje lejárta elõtt le kíván mondani tisztérõl. Az Állandó Bizottság korábban már elfogadta lemondását, és az õszi berlini közgyûlés idejéig az elnöki teendõk ellátásával megbízta Thomas Bliley-t (republikánus, Virginia) az USA Képviselõházának tagját, a Közgyûlés alelnökét. (A döntést a plenáris ülés is jóváhagyta.)

Javier Ruperez hosszú politikusi pályájának kezdetén tagja volt a Franco-ellenes ellenzéknek, Lengyelországban pedig fiatal diplomataként szemlélhette a kommunizmus rendszerének befejezõ szakaszát. A spanyol politikus az elsõk egyikeként javasolta országa NATO-tagságát, majd pedig Spanyolország elsõ NATO-nagykövete lett. 1996-tól az EBESZ, majd 1998-tól a NATO PA elnöke volt.

Politikusi pályájának legfõbb tapasztalata az, hogy a demokrácia és a biztonság elválaszthatatlanul összetartoznak. Megítélése szerint tartós biztonság csak úgy érhetõ el, hogyha az emberek alapvetõ anyagi szükségleteit kielégítik, és az egyéni és kollektív emberi jogok intézményesített feltételeit megteremtik. További véleménye az, hogy a biztonság oszthatatlan, azaz vagy mindenhol az van, vagy pedig nem létezik. Úgy véli tehát, hogy a biztonság átível a nemzeti határokon, és éppen ezért nemzetközi együttmûködést igényel.

A béke érdekében az erõ használata alkalmanként elkerülhetetlen, és ez így lesz a jövõben is. Napjainkban a NATO által megjelenített katonai képességek fontos hozzájárulást jelentenek az egész euro-atlanti térség biztonságához.

Javier Ruperez a Közgyûlés egyedülálló szerepét az alábbiakban határozta meg: vitafórumként megteremti a Szövetség mûködéséhez szükséges tartós konszenzust, valamint kapcsolatot teremt a politikusok és a közvélemény között. A NATO PA a demokrácia és a béke védelmében kollektív támogatást nyújtott a Szövetség akcióihoz. Elsõként realizálta, hogy a NATO nem maradhat a kiválasztottak klubja, és be kell fogadnia mindazokat, akik hasonló értékeket képviselnek, és készek azok terjesztésére illetve védelmére.

A hidegháborús megosztottság felszámolása, az agresszióval való sikeres szembenállás, az új demokráciák euro-atlanti intézményekbe való integrálása csakis amerikai és európai együttmûködéssel valósulhatott meg. A transzatlanti összetartozás a lényege a Szövetségnek, ugyanakkor elõfeltétele is a sikernek

Napjainkban két kérdés lehet potenciálisan a Szövetséget megosztó hatású, az egyik az amerikai Nemzeti Rakétavédelmi Rendszer (NMD) kiépítése, a másik az ESDI/ESDP. Az elsõ esetében az amerikaiak úgy érzik, hogy (az ehhez szükséges eszközök birtokában) szükségük van védelemre olyan rakétákkal szemben, amelyeket rosszakaratú államok vagy véletlen baleset indít ellenük. Az európaiak nem értenek egyet ezzel a helyzetmegítéléssel, és félnek, hogy a program megosztja a Szövetséget, és negatív hatással lesz a orosz-amerikai stratégiai nukleáris kapcsolatokra (a kölcsönös megsemmisíthetõség által elõidézett egyensúlyra), a nukleáris proliferációra.

Nem kétséges, hogy itt egy olyan kérdésrõl van szó, amely esetében komoly transzatlanti párbeszéd szükséges. A Szovjetunióval megkötött ABM-szerzõdés egyoldalú felmondása ugyancsak rossz üzenetet közvetítene, mindenki úgy érezné, hogy a fegyverzet-korlátozó egyezmények többé nem kötelezõek. Új stratégiai keretet kell teremteni, amely új alapokra helyezi az orosz-amerikai nukleáris kapcsolatokat, de ezt a szövetségesekkel való legteljesebb párbeszéddel és konzultációval kell kialakítani.

Az ESDP megvalósulása annak ígéretét hordozza, hogy az európaiak, a közös védelem terheit arányosabban megosztva, gazdasági súlyuknak megfelelõ szerepet fognak játszani a transzatlanti biztonság megteremtésében. Európa, hadereje felkészítésével, a döntéshozó testületek kiépítésével képessé válik az euro-atlanti régióban a felelõsebb, rugalmasabb válságkezelésre.

Az Európai Unió tagjainak biztosítaniuk kell az amerikai szövetségeseket, hogy az ESDP nem választja el Európát és Amerikát, nem osztja meg a transzatlanti biztonságot, és nem jelent hátrányos megkülünböztetést a nem EU-tag szövetségesek számára.

Javier Ruperez véleménye továbbá az, hogy mivel az EU a továbbiakban felvállalja a védelmi és biztonsági feladatokat, a Nyugat-európai Unió és annak közgyûlése is elmúlásra van ítélve. Az ESDP szükséges demokratikus kontrollját az Európai Parlamentnek és a NATO Parlamenti Közgyûlésnek kell felvállalnia.

A leköszönõ elnök a Szövetségre váró kihívások között említette a balkáni beavatkozás sikeres végigvitelét, (zavarónak és aggasztónak tartaná, ha az USA kivonulna a KFOR-ból) a NATO-bõvítés további folytatását, a kaukázusi, a balti és a mediterrán térség biztonsági problémáinak megoldását.

Javier Ruperez végezetül köszönetet mondott mindazoknak, akik a közgyûlésbeli tevékenységét segítették.