No. 14. (00/05/05)

Lord Robertson elõadását a Szövetség fennállásának 51. évfordulója alkalmából tartotta. Megítélése szerint a NATO fejlõdésének aranykorába lépett, hiszen Európát nem fenyegeti egy nagyobb háború veszélye, és a kontinens tagállamai is egyre inkább valóságos partnerei Észak-Amerikának. A Szövetség célja egy erõsebb és stabilabb Európa felépítése azoknak az értékeknek az alapján, amelyek mellett a transzatlanti közösség elkötelezett.

A 21. századba lépõ NATO jó erõben van, három új taggal bõvült, és új tagok felvételére készül. Kiépültek az Oroszországgal és Ukrajnával való együttmûködés intézményei is. A PfP és az EAPC keretei között minden európai ország közösen tevékenykedhet a biztonsági kihívások megoldása érdekében.

A két nagyobb balkáni akció célja a térség számára a tartós béke és stabilitás biztosítása volt. A Szövetség fejleszti katonai képességeit is annak érdekében, hogy végrehajthassa a jövõ békefenntartó mûveleteit. A NATO fõ fóruma marad az európai és észak-amerikai együttmûködésnek, amelynek célja a közös értékek fenntartása és a biztonsági érdekek megõrzése.

A sokféle ellentétes véleménnyel szemben Lord Robertson szerint a koszovói válság igazolta, hogy szükséges volt a NATO tevékenységi körének kibõvítése, ugyanakkor figyelmeztetett a hiányosságokra is.

Az elsõ tanulsága a beavatkozásnak az, hogy helyesen cselekedtünk. A válság már a biztonságot és a stabilitást fenyegette. Humanitárius szükséghelyzet állt elõ, mivel az áldozatok túlnyomó többsége albán volt. A szerb erõk tervezett tavaszi offenzívája ugyancsak õket fenyegette. A diplomáciai megoldás nem volt lehetséges és önmagában nem volt elegendõ. A helyzet persze ma sem tökéletes, több nemzetközi rendõrre és bírára valamint ügyészre van szükség. A nemzetközi közösség részérõl a tartós béke megalapozására nagyobb anyagi támogatásra is szükség van.

A biztató jövõ jelei azonban már látszanak. Az ENSZ szabad választásokat tervez már az év végére. A balkáni NATO-beavatkozások tanulsága tehát az, hogy a NATO akcióival képes a kialakult helyzeten javítani.

A második tanulság az, hogy Oroszország változatlanul fontos biztonsági tényezõ Európában. A Szövetség számára nagy jelentõsége van, és komoly lehetõségeket rejt magában a szoros kapcsolatok kiépítése Oroszországgal. Az orosz erõk koszovói jelenléte is fontossággal bír. A párbeszéd és együttmûködés legfontosabb fóruma a Közös Állandó Tanács, amelyben legutóbb a két fél új stratégiai koncepciójáról és fegyverzet-ellenõrzési kérdésekrõl tárgyaltak. A koszovói példa azt is bizonyítja, hogy az euro-atlanti biztonsági rendszer akkor mûködik leginkább, ha a NATO és Oroszország együttmûködnek. Közös véleményünk, hogy Oroszország Európa része.

Fõként geográfiai okokból Ukrajna is nagy jelentõséggel bír, ami ott történik az hatással van a kontinens biztonságára. Éppen ezért a Szövetség és Ukrajna tovább bõvíti megkülönböztetett fontosságú kapcsolatait. A NATO segít a védelmi reform lebonyolításában, Ukrajna pedig komoly segítséget nyújt a balkáni békefenntartó mûveletekhez.

A koszovói harmadik tanulság az, hogy a Szövetség PfP-programja megtérülõ befektetés. Ennek keretében 25 országgal épült ki kétoldalú biztonsági együttmûködés. Ezek az országok közelebb kerülnek a nyugati struktúrákhoz, és interoperábilis, kiképzett erõket jelentenek a jövõ békefenntartó mûveleteihez. Támogatásuk felmérhetetlen politikai támogatást jelentett a légikampány során, és csapatokkal járulnak hozzá a békefenntartáshoz is. A koszovói válság, az EU- és NATO-támogatás meggyorsította visszatérésüket az európai fejlõdés fõirányaihoz.

A válság negyedik tanulsága az, hogy a Szövetségnek képesnek kell maradnia az együttmûködésre, és a terheket egyenlõ módon kell viselni. Koszovó terheit és kockázatait nagyrészt egyetlen államnak kellett hordoznia, mert a többiek nem rendelkeztek a megfelelõ katonai képességekkel. A DCI célja a hiányosságok pótlása.

A másik fontos kérdés a transzatlanti kapcsolatokban az ESDI kiépítése, ami hasznos, mivel Európa erõteljesebb partnere lesz Észak-Amerikának. A NATO irányításával zajló akciók idején Európa a terhek egyenlõbb részét fogja viselni, amikor pedig a Szövetség egésze nem kíván részt venni, Európa rendelkezni fog a vezetéshez szükséges képességekkel (a döntéshozatali struktúrák és katonai képességek kialakítása már megkezdõdött). Ilyen esetekben a NATO rendelkezésre bocsátja majd eszközeit, és a NATO haderõtervezési folyamatában is figyelembe veszik az európai szükségleteket. A nem EU NATO-tagokat a lehetõ legteljesebb mértékben be kell vonni az EU-vezette mûveletekbe. A már létezõ NATO-struktúrák és eszközök megkettõzését el kell kerülni. Egy hiteles európai védelem pénzbe fog kerülni.

(NATO-közlemény, 2000. április)