1999-ben az Amerikai Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma több mint 36,5 milliárd dollárt költött kutatás-fejlesztésre. Ez az összeg meghaladja bármelyik tagország teljes védelmi költségvetését.

Az európai NATO-szövetségesek és az Egyesült Államok közötti különbséget megfelelõen szemlélteti az a tény, hogy a NATO európai tagországai együttesen 1/9-edét költik kutatás-fejlesztésre annak, amit az amerikai szövetségesek költenek erre a célra. További veszteségeket okoz az, hogy a hadiipari cégek gyakran hasonló fegyverzeti programokat finanszíroznak.

A hadiipari kiadások általános csökkenésének idõszakában az Egyesült Államokban attól tartanak, hogy a NATO az alábbi 3 részre szakad:

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország, valamint a többi európai NATO-tagállam.

Ezt az is alátámasztani látszik, hogy katonai célú kutatásra és fejlesztésre 1999-ben az európai szövetségesek (Franciaország és Anglia kivételével) összesen évente 1.9 milliárdot költöttek.

A NATO európai tagállamainak védelmi költségvetései csökkentek az elmúlt évtizedben. Az 1995-ös 167.3 milliárd dollárról 1999-re 135.2 milliárdra apadtak (az új tagállamok nélkül), ezzel párhuzamosan a kutatás-fejlesztésre rendelkezésre álló összeg 11.9 milliárdról 8.9 milliárdra csökkent. Semmi jele sincs annak, hogy ez a tendencia megfordulna, és középtávon sem tûnik valószínûnek, hogy a jövõben többet költenének kutatás-fejlesztésre. Megoldást jelenthet az európai hadiipari cégek összeolvadása, amelynek egyik legszemléletesebb példája a francia Aerospatiale Matra, a spanyol CASA, és a német Daimler Chrysler Aerospace egyesítésével létrehozott EADS (European Aeronautic Defence and Space Company), vagy a British Aerospace és Marconi Elecronic Systems összeolvadásából létrejött BAE Systems. Az EADS azt a lehetõséget kínálja, hogy kiküszöböli a veszteségeket azáltal, hogy nem költenek hasonló kutatási programokra. Ugyanakkor a BAE Systems pedig azáltal mutat fel új lehetõségeket, hogy szoros kapcsolatban áll amerikai hadiipari cégekkel, és így nagyobb hozzáféréssel rendelkezik az amerikai hadiipari technológiához. Több példa van azonban több nemzetiségû európai programok kudarcára is, ilyen volt például az angol-francia-olasz Horizon kutatási program.

Az amerikai védelmi minisztérium és az amerikai hadiipari cégek egyre inkább készek a technológiai transzferre az európai és elsõsorban brit cégek számára. Az amerikai cégek nagyobb nyitottsága annak ellenére alakult ki, hogy csökkennek a védelmi költségvetések, ugyanakkor azonban egyre inkább fokozódik az ipari lobby-csoportok nyomása az amerikai kormányzatra annak érdekében, hogy nagyobb hozzáférést tegyenek lehetõvé a technológiához és fejlesszék az export-jóváhagyás folyamatát. Mindezen fejlemények ellenére a transzatlanti védelmi képességekben rejlõ különbségeket még nem hidalták át.

Egy brit védelmi ipari szakértõ John Chisholm megítélése szerint a szövetség három részre szakadása nagyon is reális lehetõség, az európai kutatás-fejlesztés hiányosságai következtében a NATO-szövetségesek egyre kevésbé képesek katonai együttmûködésre az Egyesült Államokkal. Éppen ezért valóban szükséges lehet az amerikai katonai technológiához könnyebb hozzáférést biztosítani, ez azonban azt eredményezheti, hogy a nemzeti hadiiparok fejlõdõképessége csökken. A szakértõ szerint az a törekvés, hogy a háborúk minél kisebb emberáldozattal legyenek megvívhatók, még fontosabbá teszi azt a kérdést, hogy a kutatás-fejlesztésre szánt összegeket milyen célokra költik. A védelmi ipari kutatás-fejlesztés területén jelenleg a legfontosabb kérdés az, hogy a modern technika elõállítása a kormányok számára megfizethetõ és profitábilis-e. Chisholm véleménye szerint a védelmi költségvetések csökkenése idején a rendkívül költséges katonai fejlesztési programok végrehajtásának korszaka véget ért.