A Brüsszelben megrendezett konferencián az európai védelemmel kapcsolatos összes lehetséges kérdést megvitatták. A fõtitkár az ESDI általa 2005-re elképzelt képét vetítette a hallgatóság elé. Lord Robertson szerint Európa ekkorra kifejleszti mind katonai mind pedig nem katonai válságkezelõ képességeit. Az EU-vezette mûveletek politikai ellenõrzésére és stratégiai irányítására szükséges politikai és katonai struktúrák is létrejönnek. Az európai szövetségesek többet fognak áldozni a biztonságra, ezért a transzatlanti kapcsolatok erõsödnek.

A fõtitkár reméli, hogy három híres "I"-ja (az európai védelmi képességek fejlesztése (Improvement), a védelmi identitásnak minden szövetséges tagállamra való kiterjesztése (Inclusiveness), valamint a transzatlanti biztonság oszthatatlansága (Indivisibility) ) kõbe vésve lesz fellelhetõ a majdani közös NATO-EU Tanács épületének bejáratánál.

Lord Robertson reményei szerint szoros és bizalmas intézményes kapcsolatok alakulnak ki a két szervezet között. Titkárságaik és katonai hatóságaik között rendszeres formális és informális üzenetváltás zajlik majd. A vezetõ tisztségviselõk rendszeres közös találkozókon informálják egymást. A nem EU-tag NATO-szövetségeseket szorosan bevonják majd az EU ESDP-rõl és a válságkezelésrõl folyó eszmecseréibe, és hasonlóképpen mechanizmusokat alakítanak ki a NATO-ban a nem NATO-tag EU-tagok bevonására.

A Szövetség védelmi tervezésében figyelembe veszik az EU-igényeket, és ezen a területen koordinálják tevékenységüket. Az EU mûveleteihez használhatja majd a NATO tervezési képességeit és parancsnoki struktúráját. A helyettes európai fõparancsnok lesz a központjában az ESDI-hoz kapcsolódó ügyeknek. Az elõkészületek elõrehaladott állapotban lesznek arra, hogy az EU NATO-eszközöket és képességeket vehessen igénybe. Készen áll majd a NATO-EU biztonsági megállapodás, hogy a titkos információkat kicserélhessék. Közös válságkezelõ gyakorlatokat tartanak, hogy a kialakított mechanizmusokat kipróbálják. Az együttmûködésnek jótékony hatásai lesznek olyan területeken is, mint az Oroszországgal való együttmûködés, a NATO-bõvítés, vagy a mediterrán térség problémái.

A kialakítandó képességek közül meglesz már az 50.000 fõs EU-haderõ, amely különbözõ típusú feladatokra 60 napon belül kiállítható lesz, egy év idõtartamra. Megszületnek a NATO Védelmi Képességek Kezdeményezésének (DCI) elsõ eredményei is. Megmarad ugyan a transzatlanti technológiai különbség, azonban a legfájóbb hiányosságok orvoslása megkezdõdik.

Ebben az Európában a NATO és az EU nem egymás riválisai, hanem egymás partnerei. A fentiekben megjelenített vízió felvilágosult atlanticista felfogást tükröz, amely lehetõvé teszi az új évszázad kihívásainak leküzdését.

A koncepció sikere érdekében mindhárom szervezet esetében (NATO-EU-WEU) folytatni kell az eddigi erõfeszítéseket. Az intézményi struktúrára vonatkozó kérdéseket gyorsan meg kell oldani. A NATO-EU kapcsolatoknak áttekinthetõeknek és a kölcsönös bizalmon alapulónak kell lenniük. A nem EU NATO-tag szövetségesek problémáját mindenki számára kielégítõ módon kell megoldani. EU-vezette akciók esetében támogatásuk politikai és katonai szempontból is fontos. A NATO partnerországainak támogatását sem szabad nélkülözni. A hangsúlyt a képességekre és nem az intézményekre kell helyezni, az ESDI az elõbbiek nélkül értelmetlenség. A fõtitkár minden lehetõt meg kíván tenni elõteremtésük érdekében. El kell kerülni az egymással rivalizáló struktúrák létrejöttét, különösen a védelmi tervezés területén, annál is inkább mivel minden országnak csak egy hadserege és egy védelmi költségvetése van. Mindezeken túlmenõen állandóan információkra van szükség az ESDI-ról az Atlanti-óceán mindkét partján. Az európaiaknak a még mindig kétkedõ amerikaiakkal szemben szónoki fegyelemre van szükségük. Egy csak az európai érdekeket hangsúlyozó ESDI támogatásához nem lehet az USA-t megnyerni, az ESDI transzatlanti jelentõségét is nyomatékosítani szükséges. Persze meg kell gyõzni az áldozatvállalás szükségességérõl az európai választópolgárokat is. Koszovó az ESDI-szkeptikusokat is meggyõzhet, hogy az Európa és Észak-Amerika közötti aszimmetria egészségtelen, és a változás már régen esedékes. A változtatásra a lehetõség nyitva áll, csak élni kell vele. Már a gyakorlati megvalósítás az igazi feladat, amelyhez a szándék sem hiányzik.

(NATO-közlemény, 2000. március 29.)