Lord Robertson elõadásában kiemelte, hogy a koszovói közös cselekvés új fejezetet nyitott a Szövetség és a partnerországok együttmûködésében. Európa kész volt a közös értékek védelmében egységesen a legújabb kori barbárságnak útját állni, azaz az egységesülõ Európa közös akciójának lehettünk tanúi. A 21. század kezdetének új Európáját békében élõ, egységes és együttmûködõ nemzetek alkotják.

A múlt erõit azonban még nem sikerült végérvényesen megsemmisíteni. A kontinens kelet-nyugati megosztottsága még mindig realitás. Az értékek biztos iránymutatása mellett azonban céljaink elérhetõk. Koszovóban is óriásiak még a leküzdésre váró feladatok, amelyek idõt és fõként állhatatosságot követelnek a 19 NATO-szövetségestõl csakúgy, mint az együttmûködõ másik 15 nemzettõl, beleértve Bulgáriát is ez utóbbi körbe.

Az egész délkelet - európai régiót egységként szükséges kezelni, és a rendezéskor a katonai kérdéseken túlmenõen átfogó politikai és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni. Egész Délkelet-Európa felvirágoztatása és Európához kapcsolása a cél. Mindehhez az alapokat máris megteremtették az EU Stabilitási Paktumával és a NATO Délkelet-európai Kezdeményezésével. A Szövetség a Délkelet-európai Biztonsági Kérdések Konzultatív Fórumának létrehozásával is támogatja a fenti folyamatokat. A fórum a térség 7 országának együttmûködésével a gyakorlati együttmûködés módozatait dolgozza ki. Az együttmûködés másik fontos szervezete a Euro-atlanti Partnerségi Tanács. Különösen figyelemre méltó az a tény, hogy a kezdeményezések irányítására a térség országai maguk vállalkoznak.

Minden fent említett közös kezdeményezés sikerének a záloga a térség országainak egymással és a NATO-val kialakított szoros együttmûködése. Az együttmûködés sikere tökéletesen igazolja az európai biztonság kooperatív megközelítésének a helyességét, amely a NATO két partnerekkel kialakított mechanizmusában a PfP-ben és az EAPC-ben ölt testet.

A partnerországok hozzájárulása az SFOR, illetve a KFOR sikeréhez szemléletesen bizonyítja a partnerség eredményességét. A partnerországok közös akciók elõkészítésébe és lebonyolításába való bevonása a jövõben egyre nagyobb mértékû lesz, a védelmi tervezési együttmûködés és a konzultáció is mélyül. A NATO egyre inkább érdeklõdik a partnerek politikai elképzelései iránt is.

A bõvítés erõsíti a Szövetség és csatlakozó országok biztonságát is. A NATO elkötelezett a bõvítési folyamat folytatása iránt, ezt készíti elõ a Washingtonban elfogadott Tagsági Akcióterv. A partnerek felkészülésükrõl évente egyéni nemzeti programokat terjesztenek a NATO elé, amelyek politikai, gazdasági, védelmi, erõforrásokra vonatkozó, valamint biztonsági és jogi kérdéseket is felölelnek. A Szövetség az elért eredményeket visszaigazolja, a folytatáshoz pedig politikai és gyakorlati útmutatást ad.

A tagságra való felkészülés felelõssége azonban végsõ soron a tagságra aspiráló országoké. A halaszthatatlanul szükséges reformok végrehajtása a partnerországokban megköveteli a politikai konszenzust. "A védelem ügye nem politikai játékszer!"

(NATO-közlemény, 2000. február 11.)