GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnöknő. Tisztelt Képviselőház! Hölgyeim és Uraim! Képviselő Úr! Azért kértem egyperces felszólalásra lehetőséget, mert a képviselő úr azt mondta, hogy majd akkor lesz jó világ, ha a bérlakás-építési program, amelyet a Széchenyi-tervben hirdettünk meg, a falvakra is vonatkozik.

Ismeretes, hogy Magyarországon 15 éven keresztül egyetlenegy állami támogatású bérlakás nem épült. Most újra épülnek, és ez a program a falvakra is vonatkozik. Sőt, a legtöbb pályázatot épp a falvakból nyújtották be. És azért nem értem, hogy a képviselő úr miért állítja azt, hogy ez nem vonatkozik a falvakra, mert ő maga is lobbizott nálam egy ilyen falusi bérlakás-építési pályázat ügyében (Derültség a kormánypárti padsorokban. - Dr. Juharos Róbert: Csak kiderül!), és tudomásom szerint az a pályázat, amelynek ügyében ő lobbizott, az nyert is. Ha saját sikerének tekinti, akkor kérem, ne mondja, ne tévessze meg a falusi önkormányzatokat, hogy rájuk ez a program nem vonatkozik. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage