DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Volt már sajnos módom ebben a Házban ebben a szomorú témakörben felszólalni az elmúlt időszakban többször is.

Ezért csak röviden szeretnék utalni arra, hogy magam is úgy látom, úgy láttam korábban is, hogy bizony igaz az a latin nyelvű mondás, amelyet a bécsi Hofburgban láthatunk kőbe vésve, amely úgy szól, hogy: iustitia est fundamentum regni - vagyis az igazságszolgáltatás az állam alapja. Nincs ez másként a mai korban nálunk sem, s ezért csak osztani tudom a képviselő úr véleményét, amikor arról beszél, hogy bírálni természetesen építő jelleggel lehet. A politikai vitának is megvan a maga helye és szerepe egy demokráciában, és senki sem bírálhatatlan, senki nem áll a kritika fölött. Egy dolgot nem szabad: önös politikai érdekekből, mondhatnám úgy is, alantas célokból az állam alapját képező intézményekbe, így a független, pártatlan igazságszolgáltatásba vetett állampolgári hitet megrendíteni. (Horn Gábor: Bizony, nem szabad!) Ezt nem szabad, ez több mint bűn, tisztelt Ház - ez hiba!

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage