IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kertész István első felszólalásához szeretnék csatlakozni, akkor nyomtam meg a gombot, és ehhez a felszólaláshoz két megjegyzéssel szeretnék észrevételt tenni.

Kertész István kifogásolta, hogy a 280 milliárd többletbevételt a kormány elköltötte, ami természetesen nem felel meg az igazságnak, hiszen a kormány jelezte ezt az összeget, és jelezte azt, hogy ezt a parlamenttel kívánja elfogadtatni. A kormány feladata és szerepe, hogy beterjessze ezeket az előterjesztéseket, és a mi feladatunk, hogy ezeket elfogadjuk, illetve megfelelő módosításokkal lássuk el.

Itt jön vissza a későbbi megjegyzése is Kertész István képviselőtársunknak, hogy a számok nem szoktak hazudni. Ezzel természetesen egyetértünk, de abban az esetben, ha ezeket a számokat rossz nézőpontból tálaljuk a tisztelt Ház elé, és olyan információt próbálunk ráaggatni, ami nem fedi ezt, akkor bizony nagyon súlyos tévedéseket, nagyon súlyos csúsztatásokat tudunk a tisztelt állampolgárok felé közvetíteni. És arra kérném Kertész István képviselőtársamat, hogy ezt ne tegye. Mindannyiunk érdeke, hogy világos képet rajzoljunk föl az ön által is elfogadott, nagyon jó 2000-es évről.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage