KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm szépen. A parlamentben igazat kell mondani. Mi bosszant minket? Hát akkor elmondom. Elhoztam a parlament jegyzőkönyveit, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök úr, később pedig a pénzügyminiszter úr arra a kérdésemre, hogy autópályák miért nem épülnek, azt mondta, hogy igazán tudnom kellene, hogy 2000-ben az árvízre 36, később aztán 60 milliárd forintot kellett költeni. Ezt decemberben is elmondta a parlamentben, erre hivatkozott, majd pedig december 21-ei naptári nappal, tehát december 21-ével átutalta a magyar kormány erre a letéti számlára ezt a több tízmilliárd forintot. Jóval többet, mint amire hivatkozott, hogy az árvízre elment, és ezért nem lehetett utat építeni, ezért el kellett az önkormányzatoktól venni, az önkormányzat intézményeitől százalékosan el kellett venni összegeket, ezért fűnyíró módjára valamennyi minisztériumtól pénzt kellett elvenni. Itt a parlamentben elmondta december elején, 12 nap múlva pedig letétbe helyeztek ekkora összeget.

Akkor csodálkoznak, hogy az állampolgárok nem akarnak adót fizetni tisztességesen, ha nem tudják, hogy önök mire költik, ha itt a parlamentben azt állítják, hogy nem folyt be elég pénz, azért nem sikerült ezt vagy azt a projektet megcsinálni, és utána kiderül, hogy pár nap múlva letétbe helyeznek összegeket?! Nekem ne beszéljenek itt igazmondásról!

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage