ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ügyrendi vitát nem nyitok, ezt nem tekintem ügyrendi kérdésnek. Ez a szokásos, ügyrendinek álcázott képviselői felszólalás, úgyhogy semmiféle felszólalásnak itt helye nincs. Az időkereteket világosan és egyértelműen mindenki, minden frakció megkapta. Nem azért jöttünk össze, hogy egyébként egy ilyen periferikus kérdésről ügyrendinek álcázott vitát folytassunk. (Zaj.) Tehát, képviselő úr, a következőt szeretném mondani. Egy dolog, hogy mi hangzott el a parlamentben egy napirend előtti felszólalásra válaszként, egy másik dolog az, hogy ki milyen megállapodást köt a parlamenti munka és működés fenntartása érdekében. Egy másik dolog pedig a jogi helyzet. A jogi helyzet pedig az: aki a függetlenek között, a független padsorában ül, az független képviselő. Ezen nem érdemes vitatkozni, ez így van tizenegy éve. Egyébként pedig a független képviselők politikai szimpátiájuk alapján támogatnak kormánypárti vagy ellenzéki javaslatokat.

Egyébként csak hogy a vita vagy a felvetés súlyát érzékeltessem, a mai vitában a függetleneknek összesen hat perc áll rendelkezésükre. Összesen hat perc! Ebből kíván Bauer képviselő úr két percet elvenni úgymond azért, nehogy a függetlenek egy jelentős kormánypárti támogató nyilatkozatot tudjanak tenni ebben az egyébként mintegy ötórás vitában. Azt gondolom, hogy önmagában a felvetés is komolytalan, úgyhogy ezért ügyrendi vitát nem nyitok, a felvetést sem fogadom el. Az időkeretnek megfelelően fogunk természetesen tárgyalni, úgyhogy elkezdjük a vitát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Tisztelt Országgyűlés! Az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor, az írásban történt előzetes bejelentkezésnek megfelelően. Elmondom az első három felszólaló sorrendjét: először Farkas Sándor képviselő úrnak adom meg a szót, a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőjeként; utána Nagy Sándor képviselő következik az MSZP-től; majd Kurucsai Csaba a Független Kisgazdapártból. Tehát az első hozzászóló Farkas Sándor képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage