ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most akkor szünetet rendelek el. A szünet várható időtartama fél óra. Erre a fél órára, tehát most azonnal összehívom a házbizottság ülését. Azt kérem a kormány képviselőitől, hogy vegyenek ezen részt.

A frakciókat pedig arra kérem, hogy miután így később fogjuk elkezdeni a napirend tárgyalását, ugyanakkor az a szándék, hogy két döntést is ma még az Országgyűlés meghozzon, ezért a határozatképességet valamennyi frakció akár késő estig is biztosítsa. Tehát mindenkinek arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy a viták után, a két napirendi pont megtárgyalása után még határozathozatalokra kell sor kerüljön a mai nap folyamán, amennyiben ebben a házbizottság ülésén majd egyetértünk.

Most tehát fél óra szünet következik.

 

 

(Szünet: 15.36 - 16.58

Elnök: dr. Áder János

Jegyzők: dr. Vidoven Árpád és Mádai Péter)

 

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage