DR. NAGY SÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen nem ellenezzük a házbizottság összehívását. Meg kell mondanom azonban, hogy Áder házelnök úr szavait mi úgy értettük és ezért fogadtuk egyetértéssel, hogy amint kidolgozza, mondjuk, a költségvetési bizottság segítségével a megfelelő törvénymódosítási formulát, nyilvánvalóan utána a házbizottság rendelkezik majd az eljárási kérdésekről. De ezen ne múljon! Ezen ne múljon!

Van persze, kínálkozott volna egy másik út is: a miniszterelnök úr összehívja a kormányt, visszavonja ezt az előterjesztést, és a kormány két önálló előterjesztéssel jelentkezik a Ház előtt. (Sasvári Szilárd: Ne szórakozzatok már!) De ezen szintén ne múljon.

Én csak arra szeretnék rámutatni, hogy a most elhangzottakhoz képest mi egy órával ezelőtt is ugyanezt mondtuk, amit most Szájer frakcióvezető úr mondott (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Így van!), úgyhogy azért örülünk ennek a reakciósebességnek.

Köszönöm szépen. (Derültség és taps az MSZP padsoraiban.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage