DR. JUHAROS RÓBERT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Gál Képviselőtársam! Az az igazság, hogy más nyelvpolitikai síkon mozgunk. Számunkra az átfogó társadalompolitikai koncepció szükségessége, illetve ennek a léte vagy hiánya egy olyan nyelvpolitikai sík, amivel túl sokat kezdeni nem tudunk. A szocializmusban persze megszokhattuk ezt a nyelvpolitikai mozgásteret. Tudjuk, hogy önök előszeretettel használták, mi mégis azt gondoltuk, hatékonyabb az, ha kormányprogramot fogadunk el, a kormányprogramnak megfelelően pedig beterjesztjük azokat a törvényeket és elfogadjuk azokat, illetve végrehajtjuk azokat, amelyek a kormányprogramban meghatározásra kerültek - ennek keretében ezt a törvénycsomagot is.

Lehetne persze itt tudományos vitát folytatni, el tudunk menni ebbe az irányba is természetesen, mint például azzal a felvetésével sem értek egyet, hogy a német jogrendszerben, illetve a német kriminológiában nem ismerik a szervezett bűnözés fogalmát és nem használják. Az "organisierte Kriminalitä t" németül egy bevett és ismert fogalom, és természetesen nyilván operálnak a magyar tudomány, jogtudomány művelői is ugyanezekkel a fogalmakkal, illetve az összehasonlító tudomány elemzői is. De mégis szeretnék még egy felvetést tenni a vitában elhangzottakhoz, ez pedig az SZDSZ képviselőjének szólna.

Örültem volna, ha mélyebben tanulmányozza - Horváth Balázshoz hasonló megjegyzést fűzök a hozzászólásához - magát az előterjesztést a képviselő úr, hiszen számos olyan felvetése hangzott el az általános vitában, amelyek egyszerűen nem állják meg a helyüket. Ilyen például az a felvetése - most csak egy példát mondok, nem fogom kivesézni a teljes hozzászólását, de egyszerűen tényszerűen nem állják meg a helyüket -, hogy kaphat-e példányt a polgári jogi szerződés aláírója vagy nem kaphat. A törvény egyértelmű ilyen értelemben, csak arról rendelkezik, hogy letétbe kell helyezni. Természetesen nem zárja ki azt, hogy aki egy ilyen megállapodást aláír, az rendelkezzen ezzel a példánnyal. Kérem, olvassa el alaposan magát az előterjesztést!

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage