ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Miután erre már jó néhány alkalommal, épp az MSZP képviselőcsoportjának indítványára sor került, azt hiszem, nincs akadálya annak, hogy ezúttal is ezt a módot kövessük.
Tehát, tisztelt Országgyűlés, a szavazás van hátra. Az imént ismertettem, hogy mi volt az előzmény. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi javaslatot. Kérem, géppel szavazzanak, most! (Szavazás. - 151 igen, 7 nem, 1 tartózkodás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés jelenleg nem határozatképes, merthogy 159 szavazatot regisztrált a gép.
Kérem, hogy akinek a szavazógépe nem működött, jelezze a jegyzőknél! (Három szocialista képviselő jelzi, hogy nem működik a gépe.) Három kezet látok a magasban. Kérem, jelezzék, hogy kinek nem működött a szavazógépe! Három szocialista képviselő jelzi ezt. Ha jól látom azonban, ha ezt hozzáadom a 159-hez, akkor is csak 162 lesz, tehát a Ház nem határozatképes. Azonban nehogy valami félreértés legyen, meg fogjuk ismételni a szavazást. Még egyszer kérem a három képviselő úr gépét bekapcsolni! Kérem Világosi Gábor jegyző urat, segítsen abban, hogy a gépek be legyenek kapcsolva. Egy kis türelmet kérek, a kollégáknak mindjárt szólunk, hogy a három képviselő úr gépét is kapcsolják be. (Rövid szünet.) Úgy tűnik, most már mindenkinek a szavazógépét bekapcsolták, úgyhogy meg fogjuk ismételni a szavazást. Tehát ismét a napirendi ajánlásról döntünk.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e az előterjesztett napirendi javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Ugyanazt a számot mutatja a kijelző, tehát 153 igen, 6 nem és 0 tartózkodás. Tehát 159 szavazatot regisztrált a gép, ez azt jelenti, hogy az Országgyűlés nem határozatképes.
Ennek következtében, mivel a határozatképesség biztosítására az imént elhangzottak alapján nem látok lehetőséget, a napirendi ajánlásról nem tudott dönteni az Országgyűlés. A Házszabály 43. § (2) bekezdésének megfelelően a bejelentés nélkül távol lévő képviselők jegyzékét az Országgyűlés legközelebbi ülésén közzéteszem.
Tisztelt Országgyűlés! A rendkívüli ülést berekesztem. Egyúttal emlékeztetem önöket arra, hogy az Országgyűlés őszi rendes ülését szeptember 3-ára összehívtam, tehát szeptember 3-án találkozunk.
Viszontlátásra! (Taps az MSZP padsoraiból.)
(Az ülés 13.00 órakor ért véget.)