DR. TURI-KOVÁCS BÉLA környezetvédelmi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! (Közbeszólás az SZDSZ padsoraiból.) Hallom, a hátam mögött mondják, hogy kisgazdák egymás között. Bizony igazuk van. (Dr. Pető Iván: Ki tudja, ki a kisgazda!) Mi, kisgazdák, akik még azok maradtunk, azért jószerivel egymás között vagyunk. (Nagy zaj az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Tisztelt Ház! Azt gondolom... - (Közbeszólásra reagálva:) sajnos egyre kevesebben -, a közvélemény számíthat rá, hogy a parlagfű ügye és a parlagfűn keresztül az a fajta környezetszennyezés (Bársony András: Pallag vagy parlag?!), amiről most a képviselőtársam szólt, körülbelül mit jelenthet majd, egy esetleges - nem lesz ilyen - szocialista többség miféle demokráciát ad, és miként hallgatják meg azt a szót is, amelyik nem tetszik esetleg nekik. (Páva Zoltán: Nem engedjük elvetni a parlagfüvet!)

Tisztelt Ház! Parlagfű-ügyben, úgy gondolom, a kormány és a kormányzat az eltelt időszakban számos olyan intézkedést hozott és tett, amelyek révén reményeim szerint ebben az esztendőben csökkenteni lehet azokat a kellemetlen és súlyos következményeket, amelyek az előző évben előálltak. Több tárca állt össze, így az egészségügyi, a földművelésügyi, a szociális és családügyi, a belügyi és a környezetvédelmi tárca. Meghirdettünk olyan programokat, finanszíroztunk is, amely programok alkalmasak arra, hogy megszűnjön az a helyzet, hogy Magyarország ilyen mértékben fertőzött legyen.

Szeretném mondani persze, hogy ahhoz, hogy ez a fertőzés megszűnjön, a törvényeket végre kell hajtani. A XXV-ös, 2000-ből származó törvényünk elég világosan rendelkezik, csak éppen nem hajtják végre. Ilyen bizony az a környezetszennyezés is, amelyről a képviselőtársam beszélt, a politikai szennyezés, az a fajta politikai légkörszennyezés, aminek nap mint nap ki vagyunk téve, amikor is ha csak a törvényeket igyekeznének tisztességgel betartani, már akkor is jobb állapot lenne. Érzékelhető, azt gondolom, jól érzékelhető, hogy valóban, a magyar politikai életviszonyok között is szokatlan olyan fajta együttműködés kezd kialakulni, amelyet, azt gondolom, ez a magyar nép nem szavazott meg, nem is kíván meggyőződésem szerint megszavazni. Akik ma reggel hallgatták a televízióban azt a rövid vitát, érzékelhették, hogy független képviselőtársunknak az MSZP-ből kiváló védőügyvédje volt, független képviselőtársunkat ma úgy próbálták beállítani itt, mint aki áldozat. Valahol ez igaz is, végül is valamennyien önmagunk áldozatai vagyunk, mert a saját cselekvésünk hoz létre olyan helyzetet, amelyben áldozatnak lehet minket tekinteni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Furcsa helyzet van ma, és azt gondolom, hogy ez a politikai légszennyezésnek az egyik jól kitapintható állapota.

 

 

(12.20)

 

Ma olyan helyzet jöhet létre, amikor pirosló szemmel egynémelyek úgy fognak szavazni, ami feltehetőleg nem a kormány melletti szavazás, amikor pirosló szemmel egyesek úgy fognak szavazni, ami egyértelműen minden más szóval ellentétes.

Tisztelt Képviselőtársaim! Való igaz, amit itt elmondott a felszólalásában a frakcióvezető úr: bizony kevés olyan veszélyes helyzet van, mint a folyamatos, új és új hazugság. Ez ráadásul azzal is jár - és ez köztudott -, hogy ha valaki folyamatosan és állandóan hazudik, ha véletlenül egyszer igazat mond, azt sem hiszik el neki, pedig azt már elmondta, hogy ő kivel kíván szövetséget kötni, elmondta, hogy milyen irányban kíván elmenni, csak még nem hiszi el neki a közvélemény. Azt gondolom, ma olyan helyzet van, ami után ezt majd el lehet hinni.

Meg vagyok róla győződve, hogy a tisztesség és a becsület azt kívánja, hogy a magyar közéletben, a magyar közéleti állapotban megtisztítsuk a levegőt, ahogyan mi igyekszünk megtisztítani a parlagfűtől ezt az országot.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage