DR. MATOLCSY GYÖRGY gazdasági miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselő úr, rájöttem, hogy mi a különbség a számaink között. Ön a Széchenyi-terv hét nagy gazdaságfejlesztési programja közül csupán egynek a számait nézi: ez az első, a vállalkozáserősítő program.

Emellett további hat program működik a Széchenyi-terven belül, és a vállalkozáserősítő programon belül is mások az arányok. Összességében a hét nagy gazdaságfejlesztési program mintegy 50 alprogramján belül működő pályázatok esetében a nyertes pályázók több mint 75 százaléka hazai mikro-, kis- és középvállalkozó.

Még egyszer ismétlem: ezentúl a nyertes önkormányzatok körében megvalósuló beruházásokat is döntő többségében hazai kis- és középvállalkozók végzik el. Hét nagy fejlesztési programban, a hét program esetében ilyen kedvezőek az arányok.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

Előző Következő

Eleje Tartalom Homepage