ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Ha megengedi, ezt az egy percet nem arra használom, tisztelt képviselőtársam, hogy az előző hozzászólása és a mostani hozzászólása közötti ellentmondásra felhívjam a figyelmet, hanem inkább válaszolni próbálok a problémára.
Aki zsebszerződéssel Magyarországon ma földet használ, az nem lakik Magyarországon, tehát nem minősül rezidensnek, nem tölti itt az év több mint felét, nem itt adózik, következésképpen hiába van zsebszerződése, ezeknek a feltételeknek nem felel meg, nem tudja megvásárolni a földet. (Taps a kormánypártok soraiban.) Ugyanakkor azonban szeretnék önnel egyetérteni abban, hogy a kérdés, amelyre felhívta a figyelmet, nagyon komoly, fontos, sőt, megmondom őszintén, számítok is a támogató szavazatára. A kérdés arról szól, hogy a már megkötött, mindannyiunk által tudott módon a fennálló magyar jogrendszert kijátszva megkötött zsebszerződésekkel mit lehet tenni. A kormány elhatározta, hogy a lehető leghatározottabban lép fel ezekkel szemben. Nem könnyű a feladat, szeretném, ha az egész ország egységét magunk mögött tudhatnánk ebben az ügyben, ezért arra kérem önt is, a pártját is, a szabad demokratákat is, támogassák a kormányt abban a törekvésében, hogy a már megkötött és jogellenesen létrejött zsebszerződéseket sikerüljön felderítenünk és felszámolnunk.
Várom a támogatását. (Taps a kormánypártok, a MIÉP és a független képviselők soraiban.)