NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Történelmi elemzésbe nem bocsátkoznék, de azért szeretném jelezni, hogy nem gondolom úgy, hogy Trianon oka a magyar sovinizmus lenne. (Taps a kormánypártok soraiból. - Sasvári Szilárd: Úgy van!) Ezzel kapcsolatban meglehetősen széles körű irodalom az, ami elérhető. Most, a könyvnapokon jelent meg Romsics Ignác ezzel kapcsolatos elemzése. Az ő felfogása némileg közelebb áll hozzám, mint az ön által idézett álláspont.
Másodszor: a "több millió bevándorlóra van szükség" kijelentés, ahogy ön megint idézte a magyar miniszterelnököt, nem hangzott el a miniszterelnök úr szájából. (Közbeszólás az SZDSZ soraiból.) Szeretném hangsúlyozni, hogy bevándorlóról egy szót sem ejtett a miniszterelnök úr abban a beszédében, amire önök hivatkoznak. Ezért tartotta fontosnak a miniszterelnök úr, hogy felolvassa, hogy nem említett egy szóval sem bevándorlót. (Zaj az MSZP soraiban.)
Ezért szeretném, ha legalább ebben a félretájékoztatást korrigáló kormányzati álláspontban meg tudnánk egyezni, hiszen valóban messze ható hatása van annak, hogy hogyan interpretáljuk ezt az érzékeny kérdést, hiszen valóban most tárgyaljuk a státustörvényt. A határon túli, szomszédos országokbeli magyar és nem magyar munkaerőnek a magyar gazdaságba való bekapcsolásáról beszélt, illetőleg beszélt ezen túlmenően arról is, hogy a magyar tőke megjelenik a szomszédos országokban, és a határon túli magyarok számára és a szomszédos országok számára mind a két kérdés rendkívül fontos, hogy mind a magyarországi munkavállalásnak legyen lehetősége, mind pedig a határon túl jöjjenek létre további munkahelyek, a magyar tőke tevékeny szerepvállalásával.
Harmadsorban ön, képviselő úr, óriási cinizmusnak nevezte, hogy a magyar kormány szembeszáll a státustörvénnyel, és mintegy megvédte a státustörvényt a magyar kormány ellen.
Tisztelt Képviselő Úr! Én ezt tekintem egy óriási cinizmusnak. Most védik meg a magyar kormánnyal szemben a státustörvényt, amikor az ezzel kapcsolatos munka jelentős részét egyébként az önökkel való egyeztetések útján elvégeztük. (Tirts Tamás: Így van!)
(15.30)
Reményeink szerint holnap este megtörténik a módosító javaslatokról a szavazás.
Ön úgy fogalmaz, hogy az ellenzéki javaslatokat semmibe vettük. Tisztelt Képviselő Úr! Tájékozódjon a saját frakciójában a státustörvényért felelős embereknél: holnap este meg fogjuk szavazni a Magyar Szocialista Párt által benyújtott javaslatokat; zömében az alapvető, koncepcionális javaslatokat meg fogjuk tudni szavazni, nem másért, mert egybeesnek a mi elgondolásunkkal. Szeretném, ha nem terhelnénk meg ennek a meglehetősen mintaszerű törvényalkotási folyamatnak a lehetőségeit azzal, hogy most felelőtlen politikai kijelentésekkel azt a konszenzust tesszük tönkre, amelyen hónapokon keresztül az illetékes szakértők dolgoztak.
Az eljárással kapcsolatban ön felelőtlennek minősítette a magyar kormányt, hogy a szomszédos országokkal nem egyeztettünk volna. Tisztelt képviselő úr, hadd ne mondjam el megint, ötvenharmadszor, hogy konkrétan mikor és kivel egyeztettünk, hogyan folytatjuk ezt az egyeztetési eljárást. Ugyanakkor meglehetősen álságos magatartásnak tartom, ha a ténylegesen meglévő problémák tisztázása, ami a szomszédos országok, illetőleg más nemzetközi partnereink esetében is az elkövetkezendő időszakban végbe kell menjen, nem élvezi a teljes politikai spektrum támogatását. Azt is mondhatnám, ez alapvető nemzeti elvárás minden politikai erőtől, hogy ezekben a kérdésekben lehetőség szerint egységes álláspontot foglaljunk el, úgy, ahogy egyébként a törvény esetében meggyőződésem szerint ez meg fog születni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)